shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
III. Ikarusz és Dóra. A szent hivatal megjelenése. PDF Nyomtatás E-mail

Harmadik fejezet.

 

                      Ikarusz és Dóra. A szent hivatal megjelenése.

                 

 

 

   Gondolom, ezt az Ikaruszt sem nagyon értitek, amely félszárnyával a szemétkukához ragadt. Vajon azt a másikat, amelyet már fél éve hordok magamban, de eddig csak vázlatokban kíséreltem meg lerajzolni, megértenétek-e? Megértenétek-e, hogy Ikarusz, aki számotokra a nagy fényre-törés szimbóluma, nem más, mint egy az apjából és a hazug felnõttek világából kiábrándult fiú? Ott kuksol a nagyokos, spekuláló apja által elkészített labirintus közepén és szánalommal kevert, megvetõ érzésekkel figyeli a feltaláló-mûvész apját, a zseniális Dedaluszt, amint az, a saját zseniális esze által eltervezett labirintusból való szökési eszközöket, a mesterséges szárnyakat csiszolgatja. Ikaruszom eltökélte már, hogy amennyiben repülni lehetne azzal az emberhez sehogysem illõ tákolmánnyal, õ Ikarusz, nem fog leszállni a legközelebbi szigeten, hanem olyan magasra fog felrepülni majd, hogy a nap megolvaszthassa a viasz-szárnyakat és õ az ember által mesterségesen elérhetõ, legnagyobb magasságból zuhanjon a tengerbe. Miért is szállna le? Hogy azután, a zseniális apjához hasonlóan, spekulálja, ügyeskedje, intrikázza, taktikázza, stratégiázza végig az egész kurva életet, hajlongva és hajbókolva egyik türánosztól a másik hatalmi örültig, egyik jótékonykodó pártfogótól a másik arrogáns mecénásig? Nagyon jól látja ez az értelmiségi gyerek, hogy a Dedalusz és a hozzá hasonló mûvészek, legzseniálisabb találmányai is csak arra szolgálnak, hogy azok segítségével valamelyik koronás, vagy koronátlan zsarnok újabb csatákat és még nagyobb hatalmat nyerjen. Hogy más népeket és a sajátját leigázzon, és félelemben tartson. És azt is jól látja a zseni-csemete, hogy az apja találmányai és mûvészi alkotásai egyáltalán nem teszik boldogabbá, egészségesebbé, õszintébbé, közvetlenebbé és normálisabbá az embereket, hanem csak a birtokosi tudatukat, a birtoklási vágyukat növeli meg, amitõl még önérzetesebbé, becsvágyóbbá, kegyetlenebbé, zárkózottabbá és ingerelhetõbbé válik a legártatlanabb személy is. Hát  Ikarusz nem fog ezek között, az apja tehetsége által elszédített, zavaros tudatú és megromlott egészségû emberek között szökdösgetni egyik napsütött görög szigetrõl a másikra, hogy Dedáluszhoz hasonlóan, rendelésre, vagy parancsszóra, alkotgasson leleményesebbnél leleményesebb, az élet könnyítését és az élet rombolását egyaránt szolgáló hasznos és érdekes eszközöket.

    Vajon fel tudjátok-e fogni Ikaruszt kiábrándult mûvész-értelmiségi, pardon: kiábrándult Dedalusz- gyerekként, aki nagyonis tudatosan és jól megfontoltan, direkt nem akarja megfogadni apjának a fizikai magas repülésrõl szóló tanításait, tanácsait? Gondolom, nehéz lesz ezt lenyelnetek a sok öncélú kritikával lemérgezett spekuláns agyatokkal, esztéta és nagyokos báránykáim. Mert Ikarusz számotokra maga a standard mitológiai hérosz, vagyis az idióta hõs, az öncélú és elvont fényretörés géniusza, akire repülés - bocsánat: "szárnyalás"- közben rájön a fényberepülés pátoszának heppje, aminek végül az áldozatává válik, és akit  mindezért csodálni kell és rendkívülivé tenni mint a szenteket, de komolyan venni és személyesen követni példáját, azt soha! Õ számotokra a megkettyent szabadságvágy szimbóluma, akinek  a szabadság-õrületét ilyen szépen elvonatkoztatva még tisztelitek is és elmagyarázzátok e rendkívüli szabadságvágy értelmét a gyermekeknek az iskolában, de azt úgy valahogy, hogy a matematika, a fizika, a vegytan, a gazdaságtan, a polgári erkölcs és a társadalom-tanokkal szemben a gyermekek azt mégse vegyék egészen komolyan.

    Szóval kíváncsi vagyok, miként nyelitek le majd azt a képet, amelyen Ikarusz nem az absztrakt fényretörés tökös és klasszikus géniuszaként jelentkezik, hanem a tisztánlátásból eredõ krízis utáni kiábrándultság és a menekülés szimbólumaként? Csak az a baj, hogy fogalmam sincs még arról, hogy mindezt miként tudom lerajzolni és ábrázolni egyetlen kép segítségével? Valami grafikus kompozíció, rajzsorozat tizenkét jelenetben, mint a golgota stációi? Majd meglátjuk ... Mindenesetre most már látom, megérte, hogy ennyit dolgoztam az utóbbi hónapokban, években. A kiállításra meglepõen sokan eljöttek. Csak tudnám, hogy igazán megértik-e a képeket!

    De miért nem jött még Dóra? Persze azért, hogy nehogy teljes legyen az örömöm.  Hogy ne kelljen szembenéznie velem, amikor a tetszésnyilvánítások után egyértelmûvé  válik, hogy igazam volt. Igazam volt, amiért minden kétsége és kételye ellenére biztos voltam, hogy igenis jók azok a képek, amelyeket festek. Azért nem jön, hogy ne kelljen nyíltan beismernie elõttem, azt, amit egész idõ alatt minduntalanul kétségbevont: van,  igenis van jogom és erkölcsi alapom, mindenféle diplomák és hivatalos elismervények hiányában is hinni abban, hogy én jó festõmûvész vagyok, és igenis értékes grafikákat készítek. Hogy mindaz, amit csinálok, nem önhittségbõl eredõ illúziókergetés, hanem igenis: mûalkotás. De az õ ittléte, vagyis a hiánya most nem ezért érdekel engem. Nem igazságomban és igazoltságomban akarok gyõzedelmeskedni fölötte, hanem a siker miatti örömömben szeretnék osztozni vele. Így, hogy nem láthatom azt, hogy õ is örvend, értéktelen számomra az egész kiállítás sikere. Pedig mindez itt, ebben a "múló pillanatban", nem más, mint a három éves gyötrõdésemnek az eredménye. Annak a gyötrõdésnek, amiben azóta élek, amióta õt megismertem. Addig mindössze kísérlet, játék volt az egész festegetés, rajzolás. Amióta Dórát megismertem, mintha csak azért festenék, hogy õt meggyõzzem vele. Ha tudná, hogy mennyire fontos nekem az õ személye, rendkívüli nõiessége, a meleg, “nagyos" mosolya, átható és mintha mindenen felülemelkedni tudó, mély tekintete és persze: mennyire fontos lenne az õ elismerése! Ha mindezt tudná, bizonyára eljönne idõben a megnyitóra.       

   Vagy pontosan azért nem jön el, mert mindezt tudja?

   Vajon õ is olyan ostobán taktikázna, mint a Dedalusz féle zseniális feltalálók harcgépei, munka-könnyítõ és terméshozam-növelõ találmányai által összezavart egész emberiség? - Na ez az, amit soha nem fogok megtudni, festhetek akár Salvador Dalinál is izgalmasabb képeket! És soha nem tudhatom meg azt sem, hogy mit gondol õ például most, ebben a percben, amikor tudatosan idõzik: vagy szánt szándékkal, vagy, amit kevésbé hiszek: csak felelõtlenségbõl valahol máshol, mind ahol most én vagyok. Talán a fésülködõ tükre elõtt ül, és önmagát nézi ahelyett, hogy itt lenne velem, miközben én feszülten, már-már tragikusan várom azt, hogy õ itt megjelenjen. Nem fogom soha megtudni azt, lehetek akármilyen nagy festõmûvész, filozófus, léleklátó pszichológus, hogy Dórának e késésében mennyi a kiszámított érvágási szándék, az általa örökösen  kárhoztatott "önhitem"-en, gõgömön, hiuságomon, az önbecslésemen és meggyõzõdésemen, és mennyi annak a tudatos nem-vállalása, hogy õ most, ezekben a percekben éppen mellettem legyen? Mennyi a lázongó ifjú mûvészek világával szembeni óvatos tartózkodás és mennyi a néha türelmetlen, indulatos, szenvedélyes, könnyen sebezhetõ, provokálható és ez által sodrából könnyen kihozható, de szerinte mégis "nagyokos" és öntelt személyiségemnek a nyilvánosság elõtt nem-vállalása?

    A fene egye meg ezt az egész kisvárosi kékharisnyás, nõi büszkeségét! De csak engem esz... Most a képeket is együtt látva, megérthetné, hogy a hivatott-hivatalos festõk képei elõtt, azoknak hibáit és közhelyesen szegényes, jelentéktelen témakörét látva, miért és milyen alapon elégedetlenkedem! Hányszor kellett lenyelnem a "családi béke" kedvéért a fárasztó tekintélytiszteletébõl jövõ szemrehányásait:

    "- Hogyan merészeled egy elismert és befutott festõ képérõl azt állítani, hogy az rossz és ugyanakkor a te raktáron tartott képeidrõl azt, hogy jók?"

    “-De hát itt most nem az én képeim minõségérõl van szó, hanem arról, hogy ez a kép itt, aminek Anyaság a címe, nem mond semmi újat és ugyanakkor semmi olyan örök-érvényû lényegeset az anyaságról, ami megrendítene például ahhoz viszonyítva, hogy hány féle ábrázolását láthattunk mostanáig csak e kiállításon is, ugyanennek a témának. Nem érzem ezt a képet semmivel sem egyetemesebbnek, sem tragikusabbnak az elõbbi hét ábrázolásnál és a képen szereplõ figurák, azaz személyek, elrajzoltsága sem indokolt ebben az ábrázolási kontextusban, vagyis ebben a motívum-rendszerben.”

    “- Ádám, nem látod, hogy most te is csak azt teszed, mint az általad kárhoztatott kritikusok: különleges szavakat használsz igazad bizonyításának és fenntartásának  érdekében, miközben te semmivel sem tudod bizonyítani, hogy jobbat tudsz ennél  csinálni, mindaddig ameddig  mások el nem ismerik, hogy valóban értékes-e az, amit csinálsz és mindaddig, amíg mindezek alapján nincs egy megfelelõ képesítésed, vagyis elismerésed mindahhoz, amivel foglalkozol. Várd meg azt, hogy mások is, akik ehhez értenek, mert ezzel foglakoznak profi szinten, elismerjék a munkáidnak az értékét, és csak azután merészelj megjegyzéseket tenni más, hivatalosan is elismert festõk munkáira."

    Hát, tessék, most mindez megtörtént: még a folyton akadékoskodó, nagyképû és cinikus Andrássy is gratulált az imént, nem beszélve a tanár urakról! Szaki Sanyi szerkesztõ úr, akit eddig mindig felületesnek és nemtörõdömnek képzeltem és az volt a benyomásom, hogy átnéz rajtam, visszatartotta a kezemet miután tovább akartam lépni a hivatalosnak gondolt gratulációja után, és azt mondta, ezúttal erõsen a szemem közé nézve:

    - De én õszintén gratulálok. - Ez kissé meglepett és hirtelen zavarba is jöttem, de aztán hálásan a szemébe néztem, és még egyszer megköszöntem, amit mondott. 

    - O, Dóra, Dóra, neked kellett volna hallani ezt! Talán ugyanazon ok miatt nem jöttél most idejében ide, az a mostani hiányodnak az oka, amiért soha nem akartad elfogadni magyarázatomat arról, hogy nem kell a mûvészethez iskola, diploma és más "jogosítvány". Ahogy nem kell diploma és jogosítvány magához az emberi létezéshez sem és ahhoz, hogy bárki, akinek tiszta még a szíve és az esze, megállapíthassa egy mûtárgyról, hogy az valóban értékes-e az ember számára, vagy nem. Összefüggésben van ez a mesterséges hiányod, ez a szakszerû nõi taktikázásod azzal is, hogy ugyanúgy nem fogadtad el tõlem soha azt sem, hogy ezt a világot nem a naiv dilettánsok, hanem az okos, képzett szakemberek és a magabiztos profik, a tanultan beavatkozó mesterek teszik tönkre. Vajon mi lehet az a másfajta jó, amit magadban fel kellett volna áldoznod ahhoz, hogy képeim értékét és az én értékeimet elismerd?”

   "- De Ádám, én nem értek ehhez, tõlem távol állnak ezek a bonyolult képek. Nekem az egyszerû, harmonikus színû képek tetszenek, amelyekben láthatom konkrétan, hogy mi micsoda, anélkül, hogy a szerzõ azt meg kellene magyarázza. Ezekben a modern, filozofikus ügyekben én járatlan vagyok, és igazából nem érdekelnek, mert számomra egyszerûbb az élet, és ezért inkább elfogadom azt, amit a hivatalosan elismert szakemberek mondanak ... És engem zavar az, hogy benned, az én kedvesemben, nincs szerénység és alázat és az, hogy te, aki nem más, mint az én kedvesem, saját alkotásaidról olyan nagy véleménnyel vagy, miközben nincs semmiféle szakmai képesítésed erre. Tudod, hogy nem szeretem a beképzelt embereket."

   "- Hiába magyarázom neked, hogy ennek nincs semmi köze a beképzeltséghez. Ez ráérzés, ez meglátás ...és végsõ soron értelmi világosság kérdése egyszerûen."

    Pedig biztos vagyok benne, hogy most õ is látná: így együtt jók, igenis jók ezek a  képek. De ahhoz, hogy ide eljuthasson, és e ténnyel szembenézzen, le kellett volna mondania valamirõl, amit én még nem ismerek, talán valami olyan nõi dologról, ami számára látszatra biztonságot nyújt. De én akkor is azt akarom, hogy jöjjön most ide és hagyja azt a hamis biztonságát a fenébe. A fenébe hát, a kurva isten fészkes fenekébe, mert ha nem jön most ide, akkor az csak azt jelentheti, hogy nem szeret. Igenis akkor nem szeret! Jaj, hogy az Isten..."

   - Mi van veled, Ádám? Talán rád mordult az ábránd, hogy olyan dúlt az ábrád?

   - Jaj, hagyj most ezekkel a hülye, irodalmi szellemességeiddel. Nem láttad, Dóra nincs az elõtérben?

   - Szíved hölgye bizonyára még a tükörben sminkeli magát, mert fésülködni csak a népdalokban szoktak. Viszont Géza hozott valami Teqilát és beparkolt vele a szakirányítók irodájába. Azt üzeni, hogy - szó szerint idézek: - amennyiben nem olvadtál el egészen a hamis és értéktelen sikereken való sütkérezésekben, menj be az irodába, mert beszélni szeretne a fejeddel.

   - Azt hittem, hogy a tökömmel. A többiek hol vannak?

   - Gondolom, a Géza által vásárolt teqila illata megbabonázta õket, és koccintani akarnak az egészségedre. Valami belsõ, isteni hang azt sugallja nekem, hogy itt egy összesküvés folyik ellened.

    - Helyesen gondolod Radácsi, itt mindenki mindig esküvéseket szõ ellenem.  Ugyanis én ellenség vagyok. Te nem vagy az? Ellened nem szõnek folyton, folyvást összeesküvéseket?

    - Nem ...

    - Nem-e? Te egészen biztos vagy ebben?

    - Ádám, én határozottan biztos vagyok ebben.

    - Ne légy olyan határozottan biztos. Én például, akaratlanul is, de állandóan összeesküvéseket szövök ellened.

   - Az lehet, de én mindig leleplezlek. És ez a fontos, látod.

   - Lehet, hogy igazad van, a témára még visszatérünk. Addig is kérlek, maradj itt egy kicsit, a teremben, és ha megjön Dóra, szóljál nekem.

   Géza épp egy vodkás üveg tetejét csavargatja, mikor belépek:

   - Dicsõség a Nagymesternek! Fogadni merek, Radácsi a képeid ürügyén a saját verseirõl dumál annak a fontoskodó újságfirkásznak. Sose jön már meg az eszetek!

  - Amiért nem csak veled beszéljük meg a dolgainkat, amiért mi megpróbáljuk nem csak gondolatainkat, de érzéseinket is megfogalmazni képekben és versekben, még mielõtt azokat kibeszélnénk, és amiért ráadásul ki akarjuk azokat vinni a nyilvánosság elé, ha már egyszer megfogalmaztuk és megfestettük, vagy lerajzoltuk, ha látható, érthetõ és érzékelhetõ formát adtunk ezeknek az érzéseknek, gondolatoknak, vagy mi a fészkes fenének, és mindezt mások elé szeretnénk tárni, mindez azt jelenti, hogy nem jön meg az eszünk?

   - Látod Ádám, pontosan a miafészkesfenén van a hangsúly, mert nem érzéseket és nem gondolatokat kell megfogalmaznotok és ábrázolnotok a képeiteken - bár ezt a fogalomhasználatot sem tartom a mûvészetek esetében szerencsésnek - hanem ideákat, azaz õsi eszméket, az õselvek egymásközti viszonyait kellene az emberek felé közvetítenetek. De tõlem akár vitaköröket is szervezhettek, ha már ennyire beragadtatok a kisvárosi pótcselekvések hálójába, ahová én eljárnék röhögni. Nem az bánt, hogy olcsón adjátok a szellemet, hanem az, hogy mind a ketten kapkodtok, bizonytalankodtok, sikert és azonnali visszaigazolást vártok a külvilágtól, a közönségtõl és ez nevetségessé tesz benneteket. És az még hagyján, hogy elõttem is nevetségesek vagytok, aki mégiscsak a barátotok vagyok, és ezért inkább a fejeteket mosom, mintsem hogy a hátatok mögött mocskoljalak, de nevetségesekké váltok a kispolgárok és a nálatok jóval gyengébb és tehetségtelenebb, mûvészetmímelõk elõtt is. Vagyis a piti szarevõk és a különbözõ tudásfák gyümölcsein nyalakodó perverz majmok elõtt is. Hát ez bánt, azaz nem is bánt, csak zavar engem. Megértette õsapám?

   - Jól van Géza, fölényeskedj még egy kicsit, mert jól áll neked ez az oktatói szerep teqilás üveggel a kezedben. De most hagyjuk ezt. Mond, szerinted miért nem jött meg még Dóra? - Géza szemüvegalatti átható kék szemével figyel - csak ilyenkor láthatóak igazából a szemei- kicsit sajnálkozva, kicsit kiábrándultan, mintha azt mondaná magában, hogy megint a késõn érõ kamaszt kell viszontlátnia bennem.

   - Mert Dóra spiné.

   - Jó, és a spiné miért nem jön, ha már lejárt az obligát taktikai félóra?

   - Nem járt le, hülyém. Amennyiben Dóra még nem jött meg, az azt jelenti, hogy a te gerjesztésedre szánt stratégiai idõ még nem járt le. Ennyit megtanulhattál volna már tõle. Ezt a te ladyd nagymesteri fokon mûveli. Nõi rafinériában ilyen finoman kimûvelt intuícióval még nem találkoztam. Mondhatni, tökéletes. Sõt: azt hiszem, hogy verhetetlen. Teljesen megbízhatsz õfelségében ezen a téren. - Géza jól meghúzza a vodkás üveget, miközben szemével áthatóan figyel. - Nincs, amit kezdenem veled Ádám, amíg nem állsz a saját lábadra és csak azért festesz, mert Dórát meg akarod gyõzni lelked és intellektusod magasztosságáról minden képeddel. Azért festesz csak két jó képet tíz közül, azért lesz a többi nyolcból giccs, vagy értéktelen sablon, tanmese illusztráció még akkor is, ha te másoknál sokkal eredetibben adod elé azt a kevés értelmes gondolatodat, mert te nem az Istennek festesz, mint ahogy Bach muzsikált például, hanem a spinédnek! Mert te csupán vele akarod elfogadtatni magad a képeiden keresztül, miközben te meg sem vagy gyõzõdve lényed legmélyében arról, hogy igaz-e amit festesz? Nem belõled jön ki a kép, az idea, nem lényed legmélyebb rétegeibõl, hanem abból a spekulált és absztrakt fikcióból, amirõl te úgy képzeled, hogy Dórában is ott van. Márpedig Dórában nincs ilyesmi, mert mindez a te tükör-konstrukciókban gondolkozó agyacskádnak a szüleménye.

    Dóra viszont nõ, vagyis biológiai meghatározottságai, önmértékei, saját hiedelmei, fantáziaképei, saját elõítéletei, félelmei és védelmi rendszerei szerint élõ ember, pont úgy, mint a többi. De akármeddig is folytatnánk az õ körülírását, egyetlen egy dologba lehetsz csakis biztos, éspedig abban, hogy õ nem a te boldogság-ideálod, azaz nem a te boldogság-vágyaidnak a kielégítésére született a világra, õ nem a te egyéni boldogság - koncepcióidnak és a te boldogsággal szembeni elvárásaidnak, elõfeltételeidnek a megtestesítõje, hanem egy autonóm lény, egy nagyon is határozott öntörvények szerint élõ spiné. Õ nem Balog Ádámnak a lelki festménye. Érted?

   - Nem egészen. Amennyiben a férfi képzelõerõ magasabbrendûségére gondolsz...

   - Dehogy gondolok én ilyesmire. Én arra gondolok, hogy Dórának nincs meg és nem is kell, hogy meglegyen ugyanaz a közvetlen információ-forrása, amit ti a primitív nyelveteken tehetségnek neveztek, amelybõl egyedül csak te meríthetsz, amikor azokat a képeket próbálod megfesteni amelyeket a világon csak egyedül te lennél képes megfesteni. Ez viszont nem az õ hibája. Konfliktusaitoknak és boldogtalanságotoknak kizárólag te vagy az oka, amiért nem akarsz már végre felhagyni ezzel a fölösleges és provinciális bizonyítgatási mániáddal, és amitõl fogva a kispolgári környezeted Dórával karöltve fel fognak morzsolni téged. Hagyd a francba ezt az egész kuplerájt és gyere velem az egyetemre.   

    Mindaddig, amíg itt tökölõdsz Dóra körül, és nem veszel fel egy pár új szemszöget a világlátásodba, az életérzékelésedbe, csak egy vidéki kis mázoló maradsz. Mondhatnám azt is, hogy új szentségek felvételére lenne szükséged, de az még egyelõre feltörhetetlen dió a te lokálpatrióta fejednek.

   - Már megint kezded...

   - Coki, mármegintkezdem, de ezúttal jó a vodka és be is fejezem. Tudod Ádám, hogy az itt kiaggatott képeid láttán mire jöhet rá az ember, amikor meglátja így együtt az egészet?        

   -Csak nem akarod nekem megmagyarázni a képeimet?

   - Na ne..., nem fogok itt a képeidrõl filegoriázni, ez Radácsi barátod reszortja. Azokból a fantazmákból, amiket õ ezekrõl a képekrõl mond, kábé tíz százalék igaz. Annyit elismerek.

   - Megtisztelsz.

   - Hallgass már a francba! A többi kilencven százalékból, ami Radácsi fanatazmagoriáinak a tárgyát képezi, tudod, mi derül ki?

   - Nem...

   -Az, hogy neked el kell pucolnod minél hamarabb ebbõl a városból. Nem azért mintha ez rosszabb lenne egy fokkal is, mint a többi magyarjaink által lakott nagyromániai város, sõt talán még jobb is, mint a többi, de pontosan ez a jósága a fárasztó, mert e látszati jóság, e cukros patriarchátusi légkör miatt itt még borzalmasabban hazug minden. Az a mérhetetlen nagy társadalmi szar és a vele járó kegyetlen szellemi züllöttség, ami az egész országban felütötte a fejét itt még nem annyira nyilvánvaló a közéletben és még annyira sem a mûvészi életben. Minthogyha ez a város nem ugyanabban a szarban lenne benne, mint az ország. Mintha ezek a víkendezõ kispolgárok és a mûvészeik kívülállók lehetnének, és nem kellene részt venniük az erkölcsi züllésben. Ennél fogva nem képzõdhet ki az igazi szellemi elit azokból az emberekbõl, akik nem eszik meg a kefét, nem korrumpálódnak és nem hajlandók egymásra és az egész társadalomra rákenni még a saját szarukat is, csak azért, hogy a hatalommal és a feleségeikkel, az anyósaikkal jóban legyenek. Itt az a szellemi kiválasztódás, ami ebben a végletes helyzetben, tehát a legnehezebb körülmények között jön létre az ország más részein, elvész abban a közhiedelem által létrehozott még nagyobb korrupcióban, ami szerint az itt élõ emberek vagy kivételezettek valamiért, vagy kevésbé korruptak, mint az ország többsége. Már pedig ez a lehetséges legnagyobb korrupció: magadat kivételezettnek, tehát isten - vagy a sors - elõtt valamiért kedvesebbnek, kegyelemre érdemesebbnek, vagy kevésbé romlottnak tudni, mint az emberek többsége. Ez már a szemtelenséggel elegyített korrupció legnagyobb hatványa és éppen ezért itt még az olyan ember is hazugságban él és korrumpálódik, aki egy deklarált szarevô és szarkenegetô társadalomban nem szokott korrupt lenni általában. Itt még az is együtt játszik bambán a többivel, aki arra született, hogy legalább anarchiában éljen, ha már tisztességben élni nem képes, abban a hiszemben, hogy a többi is mind tisztességes játékot játszik és vele együtt "menti és fenntartja a magyar értékeket." A többiek meg zavartalanul folytathatják a korruptan értelmetlen, beteges és idióta, szarevõ életüket, mutatván gondolatban a kiválóságaik irányába: - Ha még õ is eladja a bõrét, én miért ne adnám?

     Hidd el nekem, Ádám, annak ellenére, hogy ez a terem, ahol te most kiállíthattad a képeidet, egy aránylag csinos és jól világított “Európai” terem, a helyzeted sokkal reménytelenebb egy fõvárosi megszállottnál, aki valamelyik külvárosban nyomorog, de legalább számára egyértelmû a képlet és biztosan tudja, hogy mi az, amit nem szabad alkuba bocsátani még önmagával szemben sem. Ezért van az, hogy neked mostanáig nem sikerült egyszer sem túllépned kicsinyke önmagad. Ezért maradtál még mindig szûk látókörû, ezért nem ért meg téged senki rajtam kívül, mert tulajdonképpen te sem érted még önmagad. Neked még nem adatott meg sem az a hely, sem az az idõ, hogy megharcolj önmagaddal és ezért viaskodsz még mindig a külvilággal. Akármennyire is harcolsz itt az alpáriság ellen, te is alpárian viszonyulsz még az életed lényeges kérdéseihez. És ezen keresztül saját képeidhez is, persze. Vedd tudomásul, hogy nem elég kéthavonta velem vagy Radácsiékkal jól berúgni, hetente Dórával, vagy anyáddal, esetleg a mostohaapáddal veszekedni, és évente egyik munkahelyrõl a másikig rúgatni magad, hogy megmaradjon a szellemi integritásod. Ugyanis a szellemi integritásnak semmi köze ahhoz az állandó harci készültséghez, amelyben élsz, hogy ne másszanak beléd az igazgatók, a gépészeti osztálvezetõk, a bérelszámolók, vagy a raktárnokok, hogy ne próbálkozzanak újra és újra a lehengerléseddel, a maguk alá gyûréssel, amikrõl meséltél nekem. Mert a szellemi integritásod, ha létezne, biztosítaná számodra azt az erkölcsi fölényt, amelybõl egyenesen következne, hogy a hatalmi mániájuk mellett még becsvágy és önérzetmániába is szenvedõ igazgatóid, fõnökeid, meg se kíséreljenek fölényeskedni, vagy erõszakoskodni veled. Hiába harcolnád ki ezerszer is, hogy hagyjanak békén téged, hogy azt tehess, amit akarsz. - Mert te mindig csak "jót akarsz" úgy-e, és ráadásul tudod, hogy jó amit akarsz, mert nem tanultad még meg azt sem, hogy a pokolhoz vezetõ út csupa "jó-akarással" van kikövezve.   Soha nem fognak hagyni és soha nem fogják elismerni különállási jogodat, ameddig egy maradsz a számukra a sok közül, aki itt a szemük láttára vált felnõtté és gyermek kora óta úgy ismerik, ahogy ismerik, és annak ismerik, aminek ismerik: A közepesnél is gyengébb tanuló Balog Ádámnak, aki nem tûnt ki semmivel diákkorában, aki nem nyert soha a tantárgyversenyeket, külföldi, vagy legalább országos sportrendezvényeken nem remekelt, nem lett országos bajnok, de legalább még megyein sem, nem hegedült, nem zongorázott, és nem futballozott, nem nyert díjakat a rajzaival különbözõ lapok által meghirdetett gyermek-rajz pályázatokon. Csak éppen néha forgalmi zavart okozott a városban, amikor egy-egy póni ló hátán megjelent a városban a szintén lóháton közlekedõ bolondos nagyapja nyomában. Az, hogy téged, mint különös értékteremtõ készséggel rendelkezõ embert elismerjenek, mindaddig, amíg munkásként, vagy "anyagmozgató" beszerzõként kell keresned közöttük a kenyeredet, épp annyira lehetetlen számukra, mint hogy befogadjanak maguk közé egy olyan hírnév nélküli embert, mint amilyen én vagyok például.

   Amennyiben több év múlva, akármilyen kis hírnévvel is, vagy legalább egy diplomával térnél haza, akkor bizonyos idõ múltán már elnéznék a különállásodat, mint a diploma vagy a hírnév szerzésével együtt járó "normális" betegséget. Csak akkor fognak elismerni, amikor megérzik rajtad, hogy nincs szükséged az elismerésükre. De a dolog fordítva is áll: te is csak akkor érsz meg valódi mûvésszé, amikor már nem lesz szükséged senkinek az elismerésére...Érted?...Neked többet kell tudnod bárkinél egy bizonyos dologról, egy olyan jelenségrõl, ami hozzád közelebb áll, mint bárki máshoz a környezetedben. Rendkívüli tudásra, egy hitként mûködõ bizonyosságra és áttekintésre kell szert tenned egy olyan létterületen, amelyet te és egyedül csak te ismerhetsz a legtökéletesebben a környezetedben. Mert mindig létezik egy pár lényeges dolog, amibõl egy mûvész számára mindig több jut ki, mint más halandónak. Ilyenek a szerelem, a szenvedés, a rendkívüli események folyamatának, összefüggéseinek és valódi okainak megértése, a barátság, a félelem, halálközelségi állapotok, bármi, amit a többi halandó csak véletlenszerû és fölösleges tragédiaként él meg. Számodra csak azért jelent többet a véletlennél és a tragédiánál, mert általa ráérzel valamire, amibõl te, Balog Ádám többet vagy képes belátni, bemérni, megérezni, megérteni, mond, ahogy akarod, mindegy. Ezt viszont nem lehet úgy elérni, hogy már startból bizonyítványok gyûjtésével és önigazolások hangoztatásával kezded, hogy anyád jóindulatú vétke miatt lekésted a csodagyerekséget. El kell indulnod szabadon és önállóan valamerre, hogy magadnak, magadban távlatokat vehess fel, ahonnan, a megszokottól eltérõen, tudod értelmezni a dolgokat, vagyis a világot és az életet. Tyüh, micsoda egy ihletett állapotba kerültem! Tudod-e követni e múzsától - Géza az orrom elé emeli az üveget. - összevissza smárolt eszméletem fennkölt szárnyalását, öregfiú?

    - Azt hiszem, tudlak követni, ó magasztos, de azt gondolom, hogy holmi absztrakt távlatoknak a felvétele érdekében nem szükséges elmennem innen, és amennyiben szenvedésre van szükségem, azt itt is megtalálom jó bõven. Legfennebb az idegenség   

- érzésemet növelhetném magamban, amitõl nem hiszem, hogy megtáltosodnék...sõt!

   - Azt te csak úgy képzeled, mert az élet nedûjébõl még semmit sem kóstoltál meg eddig igazán, nem voltál eddig soha szabad, mert nem lehettél felelõs a saját akaratodból megváltoztatott sorsodért. És így a változások miatt sem érezhettél felelõsséget soha. Nem, nem kóstoltál te még belé az egyéni szabadság vad erejébe, és nem próbáltál ki még semmit igazából és így nincs is, ahonnan tudj valamit is lényegileg.

   - Na és te mit tudsz, mi az a lényeges dolog, ami megtanultál és túlmutatna a matematikai elméleteiden?

   - Most nagy szar voltál, de ma szabad ez neked. És ha tudni akarod, hát szabadon és egyénien gondolkozni jobban tudok, mint a környezetem.

   - Azt én is tudok.

   - Akkor miért kérdezed tõlem, hogy miért nem érkezik meg a spinéd erre az ünnepnapi eseményre idejében?

   - Dóra nem spiné Géza!

   - Nocsak, nocsak, akkor miért nincs még veled? Igyál inkább Ádám, ne hõbörögj, és ne ellenségeskedj velem, mert nem én vagyok itt az ellenség, akivel szemben, magadat, vagyis személyiségedet védened kellene.

   - Ne haragudj...- és elveszem kezébõl a vodkás üveget.

   - Nem haragszom, mert annál több eszem van, és tudom, hogy a haragommal csak ártanék magamnak. És én magamat annál jobban szeretem, minthogy holmi önérzeteskedésekbõl eredõ haragvásokkal rombolnám az egészségemet...Na, add csak azt az üveget, mert elszállt az ihletem és nem kapom meg a beszélgetés szálát. Szóval te azt teszel, amit akarsz, de én az idén elmegyek még felvételizni valamelyik egyetemre, ahol matematikából és fizikából lehet vizsgázni. Még nem tudom, milyen szakra jelentkezem, de lehetõleg olyanra, amelyet ezúttal már végig is járok, és be is fejezek. Nálatok is jól éreztem magam, de itt már lejárt az én idõm. Mondom, nem akarlak meggyõzni semmirõl, de jól tennéd, ha velem jönnél. Egy hónap alatt megtanítlak fizikára, két hét a matek szabványfeladatok algoritmusának elsajátítása, bejutunk, szabadon élvezzük az egyetemisták státuszának megfelelõ életet, anélkül hogy agyon kéne gyötörnünk magunkat a tanulással, hiszen az, amit ott meg kell tanulni, a mi tapasztalatainkkal, életismeretünkkel és világlátásunkkal, olyan intelligens koponyával, mint a miénk, mondhatni, hogy semmiség. Azzal az életszínvonallal viszont és azzal a gondolkozással, ami a szabadságtudatod segítségével felfakadna belõled, már hamarosan mûvész lehetne belõled.

    - Hülye vagy, Géza, vagy megszaladt a teqilától valamelyik kereked. Már hogy lehetnék én mûvész matematika, fizika, mechanika és más ilyen száraz tudományágak magolása közben? Én, ha elszánnám magam, hogy egyetemre menjek, akkor csakis a festészet jöhetne számításba.

   - Ezt mondtad már, de ahogy én a te képeidet elnézem, itt Romániában, ebben a politikai rendszerben a festészetre te nem fogsz bejutni soha. Hogy miért? Azért mert oda nem kellenek a hozzád hasonlóan kiforrott és tudatos egyéniségek. Hiába rajzolsz jobban, mint akár a mûvészeti gimnáziumokból frissen kikerültek, te nem vagy festészet-tanárok által betört és megdolgozott sznob nebuló és ugyanakkor nem vagy már megdolgozásra alkalmasan “nyers-anyag” sem...

-  Ádám, te itt zugivásra adtad a fejedet Géza szövegének bûvöletében, és szegény Dóra ott ügyetlenkedik egyedül a kiállító teremben. Radácsi arca csupa fény. Nem tudom, miattam örvend-e, vagy csak azért, mert meglátta a vodkásüvegeket. A szívem úgy el kezdett verni, mint középiskolás koromban a tízezer méter lefutása után. A terembe rohannék egyenesen, de Géza szeme a székhez szegel. Nem merek felállni, nem merem azt tenni, amit érzek, de azt sem tudom igazából, hogy miért is jó az, ha most nem rohanok mindjárt Dóra üdvözlésére? Miért kell ez az ostoba játék? Hiszen õ nekem a Mindenem: Õ az én Uram, a Császárom, az Istenem. Miért kellett õ most ilyen ostoba módon "nõies" legyen? És miért kell erre válaszképpen, ilyen ostobán férfinak lennem? Feszült csend jegesedik közénk, szinte hallani a roppanásait.

   - Kösz, Romér. Megkérlek szépen, szólj neki, hogy éppen egy fontos vitába bonyolódtam Gézával, és kérlek kettõtöket, hogy miután Dóra a képeket így összhatásukban is megnézte, gyertek ide. - És visszabámulok Géza szemüvegébe - ...Szóval, még ha jobban is rajzolok, mint a frissek...

   - Ha most kimentél volna, a hátadba vágom a vodkásüveget. Nem tudom, hogyan lehet egy férfi ilyen gyenge. Neked el kell válnod Dórától mindenképpen, mégpedig nagyon gyorsan. Máskülönben soha nem lesz valamirevaló férfiember belõled.

- Hagyd ezt most, kérlek...

- Jól van, elhagyom. Szóval nem vagy te az egyetemi tanárrá züllött töketlen festõknek elég megmunkálhatóan nyers és ezzel nem is kellene többet mondanom. Több mint ötven ilyen festészeti-szobrászati felvételizgetõ ifjú zseni jelöltet ismerek. Sokkal jobban rajzolnak, mint te és évek óta, sorozatosan nem veszik fel õket. Bevallom õszintén, én sem venném fel, amennyiben én ülnék ott a professzor elvtársak helyében. Minek kínlódnék az egyéniségük okozta bonyolult lelki marhaságokkal, amikor az én ideg és tudatállapotom helyzete is elég nagy gubanc számomra ennyi megalkuvás közepette? Ráadásul családom is van, talán e kis festõ-zseni jelölteknél is problémásabb kamaszokkal. Nekem a gondból bõven elég színkompozíciót, perspektívát, modellezést, szinkrézist és kretézist (mármint kretinitást) tanítani a szekusok és a kultúr-ideológusok vadászterületén egy pár hozzám hasonló, ártatlan, de még nagyon türelmetlen fantasztának. Mi lenne az én életembõl, ha ilyen körülmények között még olyanokat is beengednék az egyetemre, akiknek a rajzaiból kisugárzik, hogy nem tudják hová tenni az önérzetüket, mert legalább két kiállítás áll a hátuk mögött és ráadásul az Ikarusz legendát sem hajlandók úgy értelmezni, mint minden rendes ember és a párt által kinevezett rektor elvtárs? Nem, ilyen hibát én, a mûvészien rafinált egyetemi elõadó, nem engedhetek meg magamnak ezekben a nehéz idõkben! Kápiszkó?

- Ez nem így van, de mindegy.

- Ez így van és semmi sem mindegy.

- Persze, a matematikában semmi sem...

- A matematikában nagyon sok dolog...

- Az Istenért, hagyj már...szóval, hogyan tanulom meg én két hét alatt a fél középiskola matek anyagát és milyen szakra képzelted el a bejutásunkat?

- Ne gúnyolódj, Ádám, mert még ártatlan vagy te a cinizmus keserûségéhez. Hiába vagy négy évvel vénebb, mint én, mert úgy néz ki, hogy én mégis több puliszkát megettem közben. Én tudom, mit beszélek.

- Kíváncsi vagyok...

- Elsõsorban oda fogunk mi beiratkozni, ahol a legkevesebb a jelentkezõk száma. Másodsorban, oda, ahová inkább a bunkók jelentkeznek. Például a fémkohászatra. Kudorán például, ahová te soha nem jutnál be a Festészeti Akadémiára, nem csak azon szellemi konjunktúrák miatt, amelyeket az imént ábrázoltam, hanem azért is, mert magyar vagy. Létezik már fémkohászati katedra is a mûszaki egyetemen. A jelentkezõk csapata minden évben garantáltan bunkó gárda, létszámon felüli jelentkezés nem is szokott lenni, ha az ötöst elérted nyertél. Ráadásul még ösztöndíjat is adnak. Itt maximum ötön, ha tudják, hogy miért felvételiznek éppen oda, a többi csak kenyérkeresõ, mérnöki diplomát akar szerezni magának. Ilyenek között, ha már bejutottál, nem nehéz egy kis odafigyeléssel közepesnek lenni. Ez viszont nem azt jelenti, hogy tanulnod is kell állandóan. Dehogy. Csak vizsgaidõszak alatt kell összeszedd magad. Talán mondtam már, hogy ráadásul, az ilyen nagyipari fejlesztéshez kapcsolt szakokon valósággal szórják az ösztöndíjakat. Hogy miért van ez így, most ne kérdezd. Talán sokat élvezkedve a számukra újdonságot jelentõ kényelmes angolvécék porceláncsészéjén, megvilágosodtak a legfõbb párt-elvtársak és kitalálták, hogy most valamiért éppen sok-sok bunkó mérnök kell az országnak. De biztos lehetsz abban, hogy nem beszélek hülyeséget. Négy év alatt megfordultam három egyetemen. Volt idõm és lehetõségem jól körülnézni ezeken a fránya helyeken.

- Géza, te hogy képzeled el azt, hogy én képes vagyok megtanulni "nem középiskolás fokon" olyasmit, ami engem egyáltalán nem érdekel?

- Amennyiben te is annyira komolyan vetted volna magad fiatal korodban, mint én és még idejében megerõlteted magad, annak érdekében, hogy bejuss egy egyetemre, most nem kérdeznél ilyet tõlem... De nincs semmi baj..., szóval elmeséltem már az egyetemi élményeimet és az utolsó indexemet is láthattad, a teológián beinkasszált csupa jeles minõsítéssel, amelynek a megszerzése játék volt a villamos-mérnöki és a jogi karokon szerzett vizsgaeredményeim érdekében kifejtett erõfeszítéshez képest. Mindennek az ismeretében és a távlatából, teljes meggyõzõdéssel állíthatom neked, hogy több mint nyolcvan százaléka a szocialista aranyifjúságnak mostanában olyan tantárgyakat emészt, amihez rendes körülmények között semmi köze sem lenne. De mindenkinek megéri, mert az egyetemre való bejutás ebbõl az idióta társadalomból való legális kikapcsolódási lehetõséget biztosít az embernek négy-öt, esetleg hat évre. Ugyanakkor a megszerzett diplomák is államilag biztosított munkahelyeket jelentenek, a mérnöki, tanári, orvosi stb. rangokról és címekrõl, amiket itt még mind komolyan is vesznek, nem is beszélve. Hidd el nekem Ádám komám, sokkal érdekesebb az egyetem falai között elégedetlenkedni, mint a szocialista termelésben. Ott, ha elégedetlenkedsz, még egy-két ember igazat is adhat neked, vagy legalábbis úgy tesz, mintha rád figyelne, és ha tényleg bajba kerülsz, a profok még segítenek is, amennyiben ez az egyetemi rangok polcairól lehetséges. A diplomával és személyre szóló állami kihelyezéssel nem fedezett munkahelyektõl viszont kegyetlenül kitúrnak a hatalomnak lefeküdt igazgatók és fõmérnökök, mihelyt megtudják, hogy problémát jelenthetsz számukra az általános közösségi korrupció zökkenõmentes mûködtetésében. Utána már csak az következik, hogy a szigorúan vicces fiúk kezelésbe vegyenek, majd egy általuk rózsaszínre festett besúgói státusz elfogadására udvariasan felkérjenek. Ha diplomád van viszont, az ügy már nehezebb. Mivel az álamnak pénzbe kerültél és a termelés-fejlesztés érdekében magas fokon kiképzett szakember, nem vagy kirúgható olyan egyértelmûen.

- Az a kurva diploma!

- Nem kurva az! A diploma ma, a hajdani szentképek és a nemesi kutyabõrök misztikus hatalmával bíró mágikus ereklye, amely megnyílt minden rejtett ajtót és befalazott kaput e felvilágosult és szilárdan racionális társadalmi berendezkedésben. Avagy nem ezért adott-e román iskolába mély tisztánlátásról és misztikus intuícióról tanúskodó édesanyád. Hiába próbálod õt befeketíteni elõttem, Rózsika néni a legfelvilágosultabb embernek bizonyult valamennyi székely pedagógus között már ezelõtt húsz évvel... Micsoda elõrelátás, azt a jóságát neki! Hát kövesd az anyád által megjelölt utat, Ádám, mert igazán eljött az ideje, hogy beszerezz magadnak egy ilyen mágikus mandalát Román Szocialista Köztársaság címerével és egy-két címzetes mûszaki kockafej aláírásával. Ráadásul, amire befejezzük, talán vége lesz ennek az egész társadalmi szarevésnek. Én mérnök-okleveles vallásalapító próféta leszek, te meg szintén oklevelében megszilárdult, markáns mûvész-egyéniség, az új és szabad társadalom alappillére. Éljen!

  - Géza, még eddig nem láttalak ilyen részegnek. Te nem csak a fél liter teqilától rúgtál be, hanem saját szavaidtól is. Felfõtt a fantáziád, Géza, és mindjárt levitálni kezdesz.

   Szerencséd, hogy a teli poharammal szellemeskedsz. Figyelj csak rám még egy cseppet. Én már rég kigondoltam ezt az egészet. Az olyan só tantárgyakat, mint a különbözõ gyártási technológiák, nem kell megtanulni. Elég, ha az üzemi és a laboratóriumi gyakorlatok alatt jól odafigyelsz, és amit ott látsz, a tanároknak szó szerint elmeséled. Ha az nem tetszik, mert megfekszi a gyomrát, egy kevés pszichológiával kitalálod, hogy mit szeretne hallani tõled, és azt adod elé neki, mint a kettõtök zseniális hozzájárulását a technikai civilizáció égetõ és nagy kérdéseihez. Csak arra kell vigyáznunk, hogy minden üzemgyakorlaton ne legyünk részegek. A technológia a mágikus kulcsszó, ami itt most megnyit minden kaput. A felvilágosult társadalmi berendezkedések túléléséhez szükséges termékek elõ-állítássásának a mûvészete... Manapság ez fontosabb mûvészet, mint a te festészeted Ádám! Sõt, egyedül már csak ez nevezhetõ korszerû mûvészetnek. A termelés mûvészete. A mérnökök és technikusok mûvészete. A természeti nyers erõk felszínre hozásának, kitermelésének, átalakításának és elfogyasztásának a mûvészete. A létért való küzdelem mûvészete. A nyersanyag korszerû szemétté átalakításának a mûvészete. A természeti környezet kisajtolásának, kirablásának és teljes összezavarásának a mûvészete. Mindent elérhetünk az elszabadult bestiális hatalomvágyunk és technikai-mûszaki zseniális tudományunk segítségével. Én ilyen technológia tantárgyakból már vizsgáztam két különbözõ egyetemen. A lehetõségekhez képest, amit ezek a tantárgyak biztosítanak, elég kezdetlegesen. Csak azt sajnálom, hogy miért nem mindjárt e technológiai módszerek elsajátításával kezdtem az egyetemista karrieremet és csak a jogi kar elhagyása után gondoltam úgy, hogy ezután a mérnöki karon kell képeznem magam. Késõbb, a dogmatika- szemináriumokon világosodtam csak meg számomra, hogy a technológia a pedagógiai módszertanok mellett a modern társadalmak legújabb hiszekegye. Hiszek Egy Anyagi Termelésben. Még csak nem is az anyag mindenhatóságában, nem. Én csak és csakis az anyagi termelés mindenhatóságában hiszek, ami nélkül az ember és ez az egész természet, amelytõl vettük a modellt, hiszen a természet is, állandóan csak a termelési folyamatoknak és a gyártási technológiáknak megfelelõ folyamatoknak a lejátszásával van elfoglalva, nem is létezhetne. Hogy nehogy megunja magát a hangya, hogy nehogy megunja magát a hód, termesz, a méhecske és nehogy megunja magát az ember. Enélkül nem megy a természeti nagyüzem és kénytelen leállni, és talán magába zuhanni az egész gépezet.

  Képzeld el Ádám, mi történne, ha egyszer csak az emberiség nagy része megmakacsolná magát, és többet nem termelne. Ha nem csak egy pár fantazma-kergetõ szent, sportoló, nagystílû szélhámos, regényíró, politikus, rablógyilkos és naplopó mûvész jönne rá arra a kegyetlen igazságra, hogy az ember, termelés nélkül még esetleg boldog és egészséges is lehetne...- Még soha nem láttam így Gézát: Szemüveges Zeuszi gorgó feje köré mintha glória került volna, mintha egész lénye átszellemült volna...- Jaj, ne hallgass rám most, kérlek, ezt a szent utópát gyorsan felejtsük is el, ki sem mondtam, ki sem gondoltam, nem, nem! ...

- Géza, az istenit a nagyokos fejednek, állítsd le magad, nehogy beõrülj itt nekem! Semmi kedvem asszisztálni neked egy epilepsziás jelenetben!

- Oké boly, nincsen semmi baj. Máris helyre jöttem. Szóval teljesen mindegy, hogy mit gyártasz: gombot, inget, kenyeret, laskát, villanyáramot, autót, csirkét és tehenet, házelemet, edényeket -és nem utolsósorban éjjeli edényeket! - szeget, zsákot, foltot a zsákra és vasrácsot, síneket, vasutat és vasutast és postást és hegesztõt és meszelõt, mond, ameddig tetszik, a séma ugyanaz: Hogyan lehet több féle anyagot úgy összekutyulni, összekombinálni, hogy a végeredmény egy más formájú anyaghalmaz legyen, amitõl egy pár ember számára érdekesebb kényelmesebb és annál nehezebb lesz az élet? Kitúrsz, kicsákányolsz a földbõl, vagy kitépsz a természetbõl két-három féle anyagot, na jól van: négyet, ötöt, hatot, de tíznél semmi esetre sem többet, azt mind, megkopasztod, elváltoztatod, egybeolvasztod, egybecsavarod, egybevered, aztán lesimítod, lecsiszolod, lefested. És kiállítod úgy, hogy egy pár agyalágyúlt majd azt képzelje, ha neki van a birtokában egy ilyen egybebaszott anyaghalmaza, õ föltétlenül boldogabb lesz tõle. Ennyi az egész, Ádám, nem kell félned. Kis mûszaki fegyelemmel és rátermettséggel, mely minden férfiban vagyon, amennyiben nem tökhülye, kis fantáziával, minden technológia könnyen megérthetõ és elmesélhetõ, ha tudsz hozzá egy pár mûszaki-tudományos kifejezést, mert a lényege mindegyiknek ugyanaz. Te csak azért nem jöttél rá erre, mert a gyárakat, amelyekben jártál, mindig az érdekelt fél szemével vizsgáltad és mikor a reklámgrafikus festõ, mikor a beszerzõ, mikor a munkás, vagy a minõségõr szemszögébõl figyelted. Nem beszélve arról, hogy Phütia édesanyádnak hála, a humanista kultúrád is hézagos, ezért a szellemi perspektívád helytelen. De nem errõl van szó...

  - Hát éppen ezért kell festészetre mennem és nem ilyen anyagtúró agylágyító mérnökire!

-          Dehogy kell festészetre menned. Ott csak félrevezetnének téged. Figyelj még egy kicsit, mert a mondanivalómat nem fejeztem be. Technológia és más ilyen könnyen bekapható kurzusok helyett, olyan elõadásokra járunk, amilyenekre neked, vagy neked éppen kell. Egyetemista indexel bármilyen elõadásra bemehetsz, csak éppen meg kell dumálni a tanárt, vagy a csoportfelelõsöket. Ha neked tetszik, rendszeresen is járhatsz bizonyos elõadásokra a festészeten. Amennyiben csak "amatõrként" jelentkezel náluk, egészen más, nem felelõsek az eredményeidért, még szívesebben is trécselnek veled, mint saját növendékeikkel, akikért a rektor elvtárs elõtt felelõsek. Azon kívül hallgathatunk esztétikát, filozófiát, ha kell komponisztikát is. Van egy tanársegéd barátom a zene konzervatóriumi katedrán. Ott éppen olyan elõadásokat hallgathatsz meg, amilyenek neked kellenek ahhoz, hogy felvehesd a szükséges távlatokat az életben és a mûvészetben.

- Ez így tényleg csábítóan hangzik, de a felvételi...nem hiszem...

- A felvételi vizsgától te ne félj, matekbõl összegyûjtöttem az utóbbi évek típusfeladatait. Nincs azokból olyan sok, mint ahogy elõadják az ilyenféle könyveket szerkesztõ szerzõk a "felvételizõk feladatgyûjteménye" címû kézikönyvekben. Minden típusból elég megoldani kettõt, elmagyarázom neked ezeknek a filozófiáját, utána annyit oldhatsz meg önszorgalomból, amennyit akarsz. Favágás az egész, hidd el. Amit nem értesz meg, én majd lerajzolom, vagy eltáncolom neked. Addig táncolok hastáncot elõtted, amíg minden feladatot le tudsz rajzolni, ha kell. Csupa rajz és zene az egész matematika, majd meg fogod érteni ... Akkor majd ember lesz belõled. Meg kell értened, hogy tisztára fizikával kombinált matematika az egész modern tudomány, de tovább megyek: matematikával könnyebben értelmezhetõek a mûvészetek is. Hiába gyömöszölöd különbözõ felszíni kompozíciókba az úgynevezett mondanivalódat, ha nem vagy képes behatolni a dolgok, a jelenségek lényegébe, mert sem matematikai távlatod, sem lényegi tudásod nincs hozzá.

- Te õrült vagy, baszd meg.

- Dehogy vagyok õrült, csak te vagy mûveletlen és türelmetlen, és annyi eszed sincs...

- Bonzsúr fiúk! - Dóra úgy lépik be akár egy királynõ valamelyik opera nagyjelenetében. - Géza, te megint szegény Ádámunk fejét gyötröd a felgebráddal, mert modern festõ zseni létére nem hajlandó a képeit megtölteni matematikai képletekkel? Hát nem látod, hogy a nélkül is festõ lesz belõle? - Dóra bizonyára azért bókol, hogy Géza karmából visszanyerjen. Pedig erre nincs is szükség, hiszen amúgyis lenyûgözõ egész lényében. "Nagy nõ" úgy ahogy azt a filmeken mutatják. A ruhája ízléses. A szövege is elbûvölõ, egyszerûen nem értem, hogy miért olyan fárasztóan konzervatív a kettõnk kapcsolatában, vagyis kettõnknek a mûvészetekkel kapcsolatos, viszonyulási formáiban? Szeretem. Õrülten szeretem. Talán ezért nem tehetek engedményeket:

- Hogy-hogy festõ leszek, Dóra? Én már festõ vagyok, kedvesem, miért nem ismered el ezt végre?

- Azért mert nem várod meg, hogy elõbb mások ismerjenek el.

- De hát nincs szükségem, ott vannak a képek...

- Apró sikerei lehetnek bárkinek, fõleg az ismerõsei körében. - Ez már a lónak a túlsó oldala és ráadásul nagyon kegyetlen. Géza indulatosan sziszegni kezd:

- Úgy-e megmondtam, hogy spiné? Úgy-e mondtam, hogy ha boldog akarsz lenni, azonnal hagyd el?! - Mérges sziszegése után megközelíthetetlenül és fellebbezhetetlenül a vodkát kezdi nyakalni. Dóra szeme tágra nyílik. Senkiben nem feltételez ekkora merészséget. Én megijedve, helyzet-megoldást keresek:

- Dóra, miért kínozol folyton? - Mielõtt Dóra válaszolna, Gézából kitör Mars istene:

- Azért kínoz, mert hagyod magad, te hülye! Mert van, akit kínoznia. Mert gyenge vagy és megengeded neki ezt. Mert nem szarsz rá magasan arra, hogy mit mond Dóra, vagy bárki más festõiségeddel kapcsolatban, és ettõl az egész életed és majdnem minden képed egy fárasztóan kínos bizonyítási kényszerképzet hatalma alatt lejátszódó lelki nyavalyatörés mûvészies tükörképe. Mi a francnak kellenek neked az ilyen ócska elismerések? Balog Ádám festõ-elvtárs õméltósága. Mond, Ádám, nem szeretnél inkább "a püspök elvtárs" lenni? Vagy mindjárt Isten Elvtárs? Görcsös bizonyítási kényszereden keresztül vagy becsalható minden idióta lelki csapdába. És ez által vagy kiszolgáltatva most a spinéd rejtett, szadista szenvedélyének, nõiesebben kifejezve: szeszélyeinek.

- Úgy veszem észre, engem itt sértegetnek. - Dóra megsemmisítõen néz Gézara.

- Ez nem sértegetés, ez a rejtett valóságnak a felszínre emelése, a helyzet pontos és objektív megnevezése, meghatározása, kedves hölgyem. Különben is mindjárt befejezem ittlétemet, és boldog kettesben hagylak benneteket. - Majd hozzám fordulva:

- Miért nem nõ be a fejed lágya, amíg ez a spiné, vagy egy másik jól be nem töri a fejedet, vagyis meggyötri azt az érzelgõsen romantikus mûvész-lelkedet. Mert nem hiszel nekem és nem érted meg végre, hogy el kell spuliznod innen, amíg nem késõ? Sok idõt és fáradságot megtakaríthatnál. De hát mit is várhatnék egy káprázatban élõ emberkétõl, akit lefoglalhat egy nõ és kielégíthet egy babérkoszorú?

- Most teljesen igazságtalanul durváskodsz, és vaktában sértegetsz, Géza. Kérlek, hagyj egy kicsit kettesben Dórával, oké?

- Jól van, hülyém. Boruljatok egymás tüdejére és rebegjetek szerelmetes dalbetéteket. Holnap keress meg, amennyiben végleges távozásom elõtt akarsz még valamit közölni velem. Lehet, hogy már holnapután lelécelek innen. - Fejedelmi gesztussal nagykabátja zsebébe nyom egy felbontatlan vodkásüveget és kivonul nagy méltóságteljesen. A jelenet tragikomikumát csak fokozza a tény, hogy tudja: mi tudjuk, hogy õ is tudja: minden mozdulata egy pancser bohóc mozdulatára emlékeztet. Vajon õ már azt is tudná, hogy a valóságnak nevezett démoni körhintában az õ személye milyen helyet foglal el? Géza, a legbonyolultabb és a legélesebb eszû ember, akivel találkoztam életemben. Egyszerre vonz és taszít a személyisége. Mindig szeretem, ha vele vagyok, és ugyanakkor mindig szeretnék a Föld lehetõ legtávolabb pontján lenni tõle. De leginkább akkor feszélyez a jelenléte, amikor Dóra társaságát kell megosztanom vele. - Végre nyugodtan Dórara nézhetek.

- Mit csináljunk, Dóra, Géza nem bír elviselni téged.

- Tévedsz, Ádám, Géza tulajdonképpen mindenkit nagyon szeret. Azt hiszem, hogy tulajdonképpen iszonyodik a mély gyûlölködéstõl, és ezért csak a felszínes és látványos konfliktusokat kedveli, amelyek mögött nem lappang valóságos harag. Megelõzi a gyûlöletet azáltal, hogy startból magára haragítja a vele szemben állókat, hogy a béketárgyalásoknál õ tehessen engedményeket. Akármilyen nagy esze van, nem ejt át engem. Fogadjunk, ha most utánamennék és kacérkodnék egy kicsit vele, nem csak az iménti haragját tenné félre, hanem a mamut-nagy barátságotokról is megfeledkezne?

-Hát ezt, hogy érted?

-Hát úgy, hogy habozás nélkül lefeküdne velem. - Na, ez az én számomra, hirtelenül nagyon meredek. Nem tudom, hogy Dóra utóbbi szavait miképp reagáljam le. Nagyvonalú szeretnék lenni, de valahol bent, bent a mélyben, elfog a rettegés. Ezt semmiképpen nem szabad észrevegye Dóra!

- Amennyiben a te szexuális kegyeidrõl lenne szó, bármilyen helyzetben, én sem tudnék másképp viszonyulni.

- Na látod, ez a ti nagy, magasztos férfi barátságotok! Ennyit ér az a legendás, nagy bajtársi becsület!

- A barátság fogalmát nincs, amiért használnunk ebben a kérdésben. Nem tudom, hogy a barátja vagyok-e Gézának, mert nem tudom, hogy õ barátom-e nekem, és hogy õ egyáltalán barátja-e valakinek. De szerintem neki egyszerûen nem érné meg, hogy a veled való szexuális kaland miatt kockára tegye a velem való barátságát. Vagyis a látszat-barátságunk harmóniáját. Igen, látszat barátságot mondtam, mert én sem tudom miért, ez nem igazi barátság. Inkább valami sorsszerû kényszernek érzem az egészet... nem tudom szavakkal megfogalmazni, hogy mi is ez a viszony.

- Balog, te a végén még gyanús leszel nekem. - Dóra pajkosan mosolyog. Istenem, ha mindig csak ezt a kedves nõi arcát látnám! Úgy teszek, mintha nem venném észre finom célzását a természettõl adott, személyes szexuális összehangoltságunkból eredõ szerelmi élményeinkre.

- Igazán nincs, amiért. Felszabadító erõként hat reám az õ határtalan gátlástalansága és e gátlástalanságból eredõ magabiztossága. Az, hogy képes mindent más, a szokványostól eltérõ szemszögbõl meglátni, sõt: értelmezni, mint a többi ember. Valami olyasmit érzek nem csak gondolatvilágában, hanem egész életvitelében, amit én csak festés, vagy a veled való szeretkezés közben vagyok képes átélni. Õ viszont azért ragaszkodik hozzám, mert mûvészi intuíciómon keresztül nekem is bejárásom van az õ világába, és ha racionálisan nem is, de intuíciómmal ráérzek, hogy miért is lát õ mindent másképpen, mint a létért való küzdelem hazug játék szabályaitól, vagyis a labirintus káprázat-falaitól elvakított többi ember. De ugyanakkor nekem van egy szellemi stabilitásom, mert a vívódásaim és mindaz, amit festés közben megsejtek azonnal leképezõdnek és jól vagy rosszul, de ellenõrizhetõen megjelennek, azaz színekben és formákban materializálódnak a képeimen.

- Jaj, Ádám, én nem értek az ilyenekhez, de nem is akarok, mert amiket mondasz, az nevetséges. Azt mond meg egyszerûen, hogy Géza miért nem feküdne le velem a te véleményed szerint?

- Azért mert õ is tudja, hogy az olyan nõk, mint te, akiknek a szeretet-igénye mellett ennyire fokozott az önérzete, csak egy napra bírják ki mellette. Másnap hanyatt-homlok menekülnek mellõle, és ilyen körülmények között, a veled való szexuális kaland, neki nem érné meg a...

- De hiszen csak két hónapja ismered...honnan tudhatod? Mindent elmesélt saját magáról neked?

- Amikor Istenhidegébe jött, éppen frissen rúgták ki a katolikus teológiáról. Kinézte magának térképrõl ezt a várost. Nem akart találkozni rokonokkal és ismerõsökkel, hogy tudja megemészteni egymagában a vele történt eseményeket azok mindenféle vetületeiben. Láttam az indexét: nagyobbsági kultúrából, vagyis román irodalomból és sportból volt kilencese - azt mondja sehogy sem tudott kisebb jegyet kapni, pedig román irodalomból semmit sem tanult és a sport-tanárját kiröhögte annak a hatalmas sör-pocakjáért - szóval, a többi tantárgyból minden minõsítése jeles. Ketten voltak évfolyamelsõk azonos médiával. A múlt évben, az egérvári teológia kapott egy ösztöndíjat a krakkói katolikus teológiai egyetem vallásfilozófia szakára. Géza azt remélte, hogy õt küldik el, mivel a másiknak nyolcasa volt filozófiából. Nem így történt, mivel a másik nála többet ájtatoskodott. A nyári szünidõben elõvette a mérnöki karokon készített jegyzeteit és újratöprengte a század elején Nobel-díjazott fizikusok, matematikusok elméleteit és megpróbálta azokat összhangba hozni a dogmatika tételeivel. Azt mondja, hogy csak ekkor szakadt meg benne valami és nem akkor, amikor megtudta, hogy a tanárai a filozófiát ájtatossággal pótló szeminaristát küldik el Krakkóba vallásfilozófiát tanulni. Állítólag olyan balsejtelme támadt, hogy annak a teológiának, amit õk tanulnak a hitthez semmi köze nincsen, mivel a hit értelmi világosságot, személyes életben alkalmazott tudást kell jelentsen és nem szertartásos, képmutató ájtatosságot. Úgy érezte, hogy kicsúszott a lába alól a talaj és értelmét vesztette számára az élet. Titokban, hogy a szülei ne tudják meg, el kezdte látogatni azokat a kocsmákat, amelyekbe a volt mérnöki-évfolyamtársai jártak. Találkozott is velük, azok a szokványos egyetemista kalandjaikon múlattak, miközben õ az egy éven keresztüli feszített tanulmányaira, önmegtartóztató élére gondolt. A fiúk most sem tudtak többet matematikából nála és bizonyos elméleteket még mindig õ kellett értelmezzen, leírjon, kifejtsen a számukra, hiszen azok, mint ahogy õ mondja, csak favágásként, mint a gépek tanulták a matematikát, minden fantázia nélkül és anélkül, hogy kísérletet tettek volna arra, hogy mindannak amit matematikából tanulhattak, a gyakorlati megfelelõjét ne csak a választott szakmájuk területén keressék meg, hanem a mindennapi valóságban is. Ezek a fiúk elfogadták azt a matematikai okfejtését például, hogy az egy soha nem lehet egyenlõ nullával és azt, hogy még csak az egyes sem szám, hanem minden számnak a gyöke és a szülõje, mert benne nem történik semmi, de a nulla, az nem is létezik a természetben és így a szellemi valóságban sem. De azon a kijelentésén már röhögtek, hogy amennyiben a NASA-nál máról holnapra nem számolnának a nullával, és a regtanguláris rendszerek origó pontjába nem tennének többé nullát, azután egyetlen földön kívüli útra irányított rakéta sem robbanna fel.

   Figyelmeztetlek, hogy én csak azt tudom elmondani, amit õ mesélt nekem, mert ettõl kezdve már nincsenek ismereteim, hogy gondolatait ellenõrizzem, és kétségeim vannak, hogy minden úgy történt-e, ahogy elmondja: õsszel már kártyacsatákra csábított egy pár elsõévest a teológián, de kiderült, hogy a felsõbb évfolyamokon is vannak olyan korrupt, vagy jól tájékozott növendékek (A kettõt ezen a szinten még nem lehet meg különböztetni egymástól. ), akik a világi szokások gyakorlását nem vetik meg a kötelezõ ájtatoskodó gyakorlatok mellett, és még olyan kiábrándult, de a körbõl kilépni nem tudó, bátortalan szeminarista is akad, akivel titokban jó nagyokat lehet inni. Ezekkel szivart, italt csempészett a kollégiumba és a dogmatikai tételeket kezdte azok elõtt a saját egyéni szemszögeibõl értelmezni. A nála három-négy évvel fiatalabb papjelöltek lelkes érdeklõdéssel követték eszme futtatásait az elsõ hetekben, de késõbb jelentést tettek a tanároknál. Karácsonykor úgy távozott haza, hogy amennyiben visszatérne, személyesen az általa is kedvelt püspök kellett volna kirúgnia fegyelmi okok miatt, mert a tanulmányi eredményei jók maradtak. Ekkora kellemetlenséget nem akart okozni sem önmagának, sem az öreg püspöknek, akit állítólag nagyon szeretett, hát az Egérvári teológia  helyett ide jött a szünidõ leteltével és albérletet, munkahetet kerített magának. A szülei csak egy hónap után kezdték köröztetni a rendõrséggel, de amikor megtalálták, neki már rendezett, “legális” és stabil volt a szociális helyzete, valamint az álláspontja is, miszerint õ nem hajlandó visszamenni sem a teológiára, sem a szülõi otthonba. Ez volt a negyedik félbehagyott egyeteme.

   Amikor elõször találkoztam vele, ép az én Ikarusz - koncepciómat magyaráztam Tetráéknak a Teveitatóban. Õ egy szomszéd asztaltól azon múlatott, hogy a társaim azt képzelik, hogy nem jól ismerem az Ikarusz legendát és minduntalanul ki akartak javítani, és meg akarták nekem magyarázni, hogy mi az értelme az eredeti Ikarusz-legendának. Mintha õk költötték volna, és õket illetné az egyetlen értelmezési lehetõség! Egyébként így jártam annak idején egy hírneves Budapesti mûkritikussal is. Annak sem fért a fejébe, akárcsak Tetráéknak, hogy miért nem smakkol nekem az Ikarusz-legenda egyszerû reprodukálása, miért akarok mindenáron más értelmezést adni neki, mint ahogy azt írják a filozófiatörténeti lexikonokban.

- Látod, ezt én sem értem. Jobban mondva én csak azt értem ebbõl, hogy te feltûnési mániában szenvedsz, és azért akarsz valamint másképp magyarázni, mint a többi hozzáértõ szakember.

- Látod, milyen érdektelen és érzéketlen vagy velem! Te felteszel nekem egy kérdést Gézával kapcsolatban, én meg próbálok a tõlem teletõ legértelmesebben válaszolni arra, te meg félrevezeted az a beszédfonalát és felidegesítesz a rólam alkotott, rögeszmés kényszerképzeteid fölösleges és nem is a témába vágó szajkózásával.

- Te csak ne idegeskedj, és ne hülyézz engem, mert elmegyek. Annyit igazán beismerhetnél a kedvemért, hogy azért akarsz mindent másképp csinálni, mint mások, mert feltûnési viszketegségben szenvedsz. És tudd meg, hogy ez nem egyedül az én véleményem. Nagyon sok embertõl ezt kell hallanom, és ez fáj nekem. - Na ez már több a soknál, ezt még józanul sem lennék képes lenyelni, nem hogy ennyi vodkával a megdicsõült fejemben.

- Hogy az Isten bassza meg azt a sok szarevõ, süket marhát, akinek nincs egyéb dolga, mint hogy a rólam alkotott, szart érõ véleményével traktáljon téged!...Miért nem férnek el tõlem, miért nem foglalkoznak a saját impotens disznóságaikkal! És neked miért kell meghallgatnod õket, amikor nagyon is jól tudod, hogy hány óra van náluk és a nagyszabású erkölcseik igazából mennyit érnek? Miért nem tudunk mi ketten egymással békében meglenni a korrupcióban rothadó többi ember hülye, és ezért teljesen fölösleges véleménye nélkül? Egyébként nem hiszem, hogy olyan sokan lennének, akik számára annyira fontos lenne a feltûnési mániában szenvedõ személyem megítélése és meghatározása, mint ahogy te azt állítod. És ha lennének is... azért sem fogok elfogadni semmit, amit nem tartok emberileg értékesnek még akkor sem, ha akár a szekusok bunyósai kényszerítenének is erre! Értetted-e? - Dóra megjegyzése teljen kivetkõztetett magamból. Sírni, vagy elrohanni, a világból kirohanni lenne kedvem. Egyszerûen nem értettem, hogy miért kell elviselnem ennyi keserûséget? Miért vagyok Dórába szerelmes, ha ennyire képes megbántani holmi létezõ, vagy nem létezõ kívülállók idézgetésével engem? Gondolom, megérezte, hogy jobban szenvedek, mint amennyire õ képzelte volna, mert enyhülten szól:

  - Nem akartalak most megbántani, Ádám. Én csak az igazat akartam...-az arcom bizonyára színt váltott ettõl az igazságtól-, kérlek, most ne beszéljünk errõl. Inkább folytasd a Gézával való találkozásotok történetét. Nem kellene ennyire érzékenynek lenned.

  - Én jobban szeretem, ha érzékeny vagyok, mintha érzéketlen lennék. És mindaz, amit tõled hallok, fokozottan érzékenyen érint engem, nagyon jól tudod ezt. Szeretném, ha eltöprengenél legalább egyszer azon, hogy mennyit növekszik egy hamis állításnak az igazságtartalma attól, hogy azt többen vallják? És még akkor is veszélyes, ha csak nem is vallják meggyõzõdéssel, hanem csak úgy, felületesen kinyilvánítják, hogy ne unatkozzanak. Az ilyen unatkozó -szórakozó emberek hazug igazságaiból épült ez a szar világ, amelyben élünk...

- Jó, rendben van, majd fogok gondolkozni ezen...De tényleg. Most meséld tovább azt a dolgot Gézával.

- Rendben. Szóval magyaráztam az új Ikaruszomat Tetráéknak, azok meg értetlenkedtek, mint te is általában, amikor Géza, segíteni akarván nekem, átszólt a szomszéd asztaltól, hogy amennyiben az Ikarusz legenda eredeti értelmét keressük, tudnunk kell, hogy az észak-keletrõl dél-nyugat irányába áramló archaikus görögöknél mélyebb filozófiai tartalmakkal rendelkezett az Ikarusz-legenda. Azoknál ugyanis, a klasszikus görögökkel ellentétben, a tudós Dedalusz, Ikarusznak az apja, nem más, mint a Minotaurusznak a felesége.

- Hogy kicsoda a micsodának?

- A Minotaurusznak a felesége.

- Ezt Géza mondta? És komolyan mondta?

- Ej, dehogy mondta komolyan, Dóra! Egyszerûen ugratni akarta Tetráékat, amiért annyit értetlenkedtek. Az igazság az, hogy amikor ezt hallottam, az elején egy kicsit én is elképedtem. Sõt, azt is be kell ismernem, hogy a többiekkel együtt én is egy túlérett fiatal alkoholistának néztem Gézát. De akkor Tetra az õ türelmes és nagyokos intellektualizmusával megkérdezte, hogy ezt honnan veszi az úr, pontosan jelölje meg a hivatkozási irodalmat és, hogy amennyiben ezek léteznének, õ ezt komolyan gondolja-e, amire a borostásan másnapos pénzügyellenõrnek kinézõ Géza, a legékesebb magyarsággal és nagyon is követhetõ okfejtéssel egy olyan pszichológiai érvekkel alátámasztott, zseniális és számunkra egészen újszerû elõadásba kezdett, amilyenhez hasonlóval még soha nem találkoztunk. Hirtelenjében látszólag nagyon logikusan mindent összehordott az archaikus ember egységes világszemléletétõl Platón lakomájáig, de mégis logikusan összefüggött az egész, aminek következtében a mi fantáziánkból csak két feltevésre futotta: vagy egy fantasztikusan mûvelt õrülttel állunk, azaz ülünk szemben, vagy egy nagyon is józan csodabogárral, aki azzal szórakozik, hogy fölényesen ugrat bennünket. Én az utóbbira tippeltem, de idõközben rájöttem, hogy itt nem fölényeskedõ önszórakoztatásról van szó, hanem arról, hogy ez, a fiatal korához képest igencsak mûvelt, sok dioptriás és köpcös idegen alak, tulajdonképpen engem vett a számára tökéletesen fölösleges mûveltségének védelme alá, mert megszerette az Ikarusz-változatomat. Hát kezdtem alájátszani neki a perverz Bika-Dedálusz viszony filozofikus értelmezéshez. Tetráék úgy vélték, hogy mindketten becsavarodtunk, és egy idõ múlva elköszöntek. Az egészben az volt az érdekes, hogy már bõ három órája beszélgettünk és a keresztnevünkön kívül semmi tényszerû adatot nem tudtunk egymásról, így semmi közünk nem volt egymás múltjához és jelenéhez, a társadalmi mimikrizéséhez, nem érdekelte egyiket sem, hogy a másik honnan jön, mennyi pénze és befolyása, hatalma lehet, mégis olyan jól és olyan könnyen megértettem magam Gézával, mint azelõtt soha senkivel.

- Ne mondd, még velem sem?

- Az teljesen más jellegû megértés, most ne keverjük a két különbözõ minõségû viszonyt össze... Akarod-e, hogy folytassam?

- Folytasd, kérlek.

- Életemben elõször voltam ilyen zavarmentes, felfedezõ, kitárulódó verbális kommunikációban valakivel. Mindent megértett abból, amit mondtam neki a képekkel, a festészettel kapcsolatban és én is, mindabból, amiket õ magyarázott, majdnem mindent megértettem. Csupán néhány, általa természetesen használt fogalom volt számomra addig ismeretlen, aminek, ha utána kérdeztem, pár szavas magyarázatai után könnyedén megértettem. Lényeg az, hogy én akkor életemben elõször éreztem át annak az állapotnak a fenségét, amikor két ember semmiben sem érti egymást félre.

- Azt hiszem, hogy értem mirõl beszélsz. Megismerkedésünk elején, amikor még nem kezdted kérni, majd követelni azt, hogy feküdjek le veled, nekem is voltak ilyen kellemes érzéseim, és ahogy te mondod: kommunikációs állapotaim veled. De aztán mindent elrontottál...

- Dóra az Isten szerelmére, megint kezded...Úgy csinálsz mintha neked az rosszul esne, mintha nem szeretnél szeretkezni velem...

- De szeretek, Ádám, de ugyanakkor a teherbe eséstõl is félek. Inkább lemondanék a szexuális élvezetrõl is, csak ebben az állandó rettegésbe ne kellene élnem...

- Dóra ez a rettegésed teljesen indokolatlan, hiszen fogamzásgátlókat szedsz.

- Igen, de az nem biztosít nekem száz százalékos biológiai védettséget a teherbeesés ellen! Neked könnyû, te könnyen beszélsz, férfiként te nem vagy kiszolgáltatva a biológiai szervezetednek!

- Jaj, Dóra, hagyjuk most ezt...

- Hagyjuk, hagyjuk...én is azt mondom, hogy hagyjuk. Mond csak, ennek az agytröszt Géza barátodnak, nincs igénye szerelemre, csak szexuális kapcsolatra?

- De igen, csak az ilyen igényei kicsit furcsák.

- Á, most már értem, mindig is sejtettem ezt: a fiúkba szerelmes a fene nagy agyával, nemde? És most éppen beléd lett szerelmes!

 - Micsoda?! Na, ne hülyéskedj. Még komolyan veszlek. Egészen másképp van ez. Géza nem képes egyetlen nõvel sem huzamosabban élni. Miután roppant ízletes és intelligens szövegével elbódítja és meghódítja valamely szépreményû leányzóját Éva Anyánknak, lelkileg és szellemileg valósággal elkezdi azt destruálni. Úton, útfélen azt bizonyítja be neki, hogy gondolkozásmódja nem ér semmit, valóságértelmezése alacsonyrendû, zavaros és értéktelen, aminek következtében erkölcsi értékrendje is tarthatatlan, és így felszámolandó. Az érdekes benne az, hogy csaknem minden nõ még inkább szerelmes lesz belé e finom, ahogy õ nevezi: alanyi kezelés hatására. És személyiség-tudatát teljesen feladva, a legalázóbb bánásmódot is elviseli, csakhogy bebizonyítsa: micsoda nagylelkû áldozatra képes Géza kedvéért, hiszen az õ áldozatkészsége bizonyítja a legjobban, hogy mindaz, amit Géza állít róla: hazugság, õ teli van szeretettel és megértéssel, belõle kimeríthetetlen nemes érzések forrása fakad és bugyog, ott, az õ lelkében a szeretet és a megértõ türelem forrása elrejtve. Ebben a periódusban rendszerint a válogatott perverziók következnek, természetesen jó atyai gondoskodásról tanúskodó verésekkel egybekötve. De persze, mindez csak a bensõséges együttlétek mûsora. A külvilág elõtt a giccses érzelgõsség, a szerelmi és féltékenységi jelenetek. Amennyiben a ladynk kedve van a szerelmi játéknak a folytatására (És én sem gyõztem csodálkozni két ilyen law storyja közben csodálkozni, hogy miért csinálják ezt tovább a nõk. ), de a lényeg az, amint õ is elmondta, hogy a legtöbb valami misztikus oknál fogva tovább csinálja az egészet ..., Nem tudom ..., talán azért, mert nem bírják elviselni azt a tudatot, hogy annyira nem jelentenek Gézának semmit sem, miközben õ rafináltan elejt olyan célzásokat, hogy mégis jelenthetnének ... Szóval a szerencsétlen csajok mind becsavarodnak és még inkább azt szeretnék bebizonyítani, hogy mégiscsak jelentenek õk valamit a Géniusz életében, ezáltal újabb és újabb függõségi viszonyt és támadási felületet hozva személyükön létre. Miután imígyen sikerült egy akarat és önértékelés nélküli állatot kreálnia a szerelmes nõbõl, Géza elveszti iránta minden érdeklõdését. Ám ezután sem rúgja ki mindjárt, nem szakít vele becsületesen, hanem a legvadabb pszichikai kisérleteknek vetvén azt alá, a megalázás minden eszkötárát kipróbálván rajta, megpróbálja elriasztani magától. Így a szerencsétlennek legalább a kegyelemdöfést sem adja meg, rá bízván a döntés jogát, amivel az rendszerint képtelen élni. Egy ilyen terápia után, a legedzettebb nõ is minimum három évig képtelenné válik bármiféle párkapcsolat létrehozására. Géza szerint a nõk csak nyernek ebbõl, mert "a hazug jóság leckéjét" egy életre megtanulják.

   Ezt a nõfogó és idomító módszert õ, krisztológiai eljárásnak nevezi, amelynek segítségével áldozatai "beavatást nyernek a férfi és a nõi lélek egységesülésének nagy misztériumába", a nélkül persze, hogy tudnák, min is estek keresztül tulajdonképpen. Igazából én sem értem, hogy mit ért õ ez alatt. Valami sötét dolgot sejtek, ami Géza elfojtott hatalmi mániájával lehet összefüggésben. Nekem például nemcsak, hogy nem kellene egy olyan nõ, akit én megütöttem, hanem még csak megalázóan sem tudnék bánni egy nõvel, akivel lefeküdtem. - Dóra szeme a távolba mered, és már az utolsó szavaimra nem is figyel.

- Nem értem! Hogy lehetsz te barátja egy ilyen embernek?

- Én sem értem, de mondtam már, hogy nem is hiszek a barátságunkban, mert az az érzésem, hogy õ sem hisz igazából semmiben. Ha csak abban nem, hogy még jól is érezheti magát ebben a kegyetlen világban az ember, amennyiben talál magában elég humorérzéket és elég erõt a viszontkegyetlenkedésre ... Az õ esetében legalábbis ...

- Hahó, mit búslakodtok itt édeskettesben? - Radácsi a sok vodkától egyre misztikusabb ábrázatot öltõ Géza kíséretében nyit be. - Odakint vitatkozik a képeiden már a város krémje, Rafaelónk meg itt lelkizik a modelljé...bocsánat a múzsájával. - Költõnk gyorsan kapcsol és próbálja menteni a helyzetet: te, az anyád ..., miért nem festettél mostanig Dóráról legalább egy aktot?

- Ezért nincs spirituális hitele a verseidnek, Romér. - Gézának csak a szeme villogása árulja el, hogy kéjeleg a Radácsi zavarán. Hogy is mersz te szellemi témákat érinteni, amikor nem ismered sem a nõk örök lelkivilágát, sem a huszadik század emberét? - Erre már én csattanok fel, de nem tudom, hogy Géza arroganciája miatt-e, vagy azért mert megzavarták a Dórával való, számomra igen fontosnak érzett és reggel óta vágyott beszélgetésünket.

- Mi köze a huszadik századnak?

- Csupán annyi, hogy ez a korszak a Freud és a Lenin valóságlátásával kezdõdik, és a ti teljes szellemi elvakulásotokkal fejezõdik be. Igen a ti káprázatos szédületetekkel -Ó egek! -, hát nem látjátok, hogy Dóra szívesebben ülne modellt egy deresedõ, párt és festõ akadémiát végzett, klasszikus bohém faszinak, ha már mûvész-lelkek közé keveredett, mint annak a tüzes fiatal legénynek, aki szerelmes belé, és aki fiatal és szenvedélyes? Biztos lehetsz abban, Ádám, hogy harminc év múlva, amikor majd te is impo.., akarom mondani: kompetens és elismert festõ leszel, Dóra majd pontosan fordítva járna el, és fiatal és szenvedélyes zseni-jelöltek számára ülne majd modellt, akik viszont már nem szerelmesek belé, de neked még akkor sem vetkõzne le, csak akkor ha idõközben elhagynád õt és e rafinált tettével vissza akarna szerezni a maga számára. De nehogy azt higgyétek, hogy Dóra most valami gonosz megfontolásból nem ülne Ádámnak modellt, miközben másnak igen. Nem. Ezt mintegy ártatlanul, még csak nem is heccbõl tenné, hanem mondjuk úgy, hogy az õ misztikus nõiségébõl eredendõen, megmagyarázhatatlanul és irracionálisan, de azzal a meggyõzõdéssel, hogy ez által az õ képzelt szabad akaratát és a valós személyisége autonómiáját érvényesítette. Mert ha nem vettétek volna észre, a felvilágosult huszadik század emberiségét a leginkább az autonóm nõi lélek képviseli, akinek az autonómiája abban áll, hogy inkább enged, és eleget tesz az idióta társadalmi elvárásoknak, mint hogy eleget tegyen azon férfiak óhajának, akik netalán szerelmesek lesznek belé. Isten õrizz! Még a végén kijönnének egymással, és boldogan kezdenének élni! Ebben az esetben kérdem én, mi lenne a sok szociális kérdéssel, a fölösleges problémákkal, a társadalmi rendszerekkel, a politikával, az idegeskedéssel, a háborúkkal, a nemzeti és a vallásos kérdésekkel és a szociológiával és a többi nyavalyatöréssel? Hát lehet ezek nélkül élni? Ugyan kérem...

   - Szabad kérdeznem, Géza, hogy honnan szerzed a velem kapcsolatos értesüléseidet? És egyáltalán, mibõl gondolod, hogy olyan jól ismersz te engem? Dóra megsemmisítõen nézi Gézát, miközben nyájasan artikulál. Érzem, hogy ez nem más, mint a vihar elõtti száraz levegõ csendes remegése. Mintha két ellentétes õselv állna egymással szemben. Ez a szembe feszülés nem végzõdhet egyszer veszekedéssel. Az óvatos rejtõzködés és a másik kegyetlen leteperése és a megsemmisítése utáni õssóvárgás megtestesítõ bálványivá vállnak hirtelen elõttem a szeretõm és a barátom, anélkül, hogy õk tudták, volna, vagy akarták volna ezt. Géza nem hátrál. Arcának távoli, megtévesztõen szelíd-értelmiségi kifejezést adó szemüvegének lencséje, magabiztonságot sugallóan, fényeset villan:

   - Onnan, hogy háromszor sikerült már veled mélyebben és nyugodtan elbeszélgetnem és számomra, aki nem elégedek meg a világ és fõként az emberek felszínes megítélésével, mint ahogy te és az emberek nagy része teszitek, ennyi alkalom bõven elég volt arra, hogy lényegiségedet, vagyis rejtett szellemi karakteredet megismerjem. Ha hiszed, ha nem, én abból, hogy bizonyos kifejezéseket milyen értelemben használsz, hogy hányszor ismételsz meg bizonyos szavakat, milyen gesztusaid vannak, és hogy mit akarsz elhitetni magadról a környezeteddel, vagy éppenséggel velem, akihez szólsz, sokkal többet tudok meg annál, amit te szeretnél értésemre adni, de még annál is, hogy te miket képzelsz magadról. Nekem ugyanis meg van az az elõnyöm veled szemben, hogy amiért nem képzelem magamat az életben ártatlannak és egy pozitív, vagy legalábbis mindig csak jót akaró hõsnek, rólad sem hiszem el, hogy ártatlan ember és pozitív hõse lennél ennek a világnak. Nem azt értem ki szavaidból tehát, amit te szeretnél, akarva-akaratlanul, hogy kiértsek, hanem figyelmesen követlek és megpróbálom mindabból, amit mondasz kihámozni a mögöttes tartalmakat, vagyis mindazt, ami az életben igazából mozgat téged. Ezt a szufik és egyes misztikus gondolkozók, úgy hívják, hogy a szavak spirituális lehallgatása. Persze, ez neked és minden olyan bájlédinek, aki az élet lényeges kérdéseit a toalett tükrébe való üres bámulással szokta megoldani, magas. Egyébként, ha nem vigyázol, túlzott érdeklõdéseddel Ádámot mindjárt féltékennyé teszed. Ez pedig kannibalizmus volna részedrõl, miután idõzített késéseddel amúgyis annyira meggyötörted, hogy alig bírtam lelket önteni belé.

  - Na, ne vagdalkozz ilyen póriasan, mondhatni parasztos mesehõs stílusban, Géza. - Menteném a menthetõt, de Dóra már döntött:

   - Miattad egyáltalán nem kell rám féltékenykednie, mert ha te olyan nagyon ismersz engem, én téged ezen túl már nem ismerlek. Na szevasztok, igazán sajnálom, de most Sacihoz kell mennem, mert vár.

  - De Dóra, nagyon kérlek, hogy ne gurulj most be, ne hagyj itt engem, hisz annyira vártam, hogy, hogy örvendjünk együtt ennek a kiállításnak, hiszen ez mégiscsak egy nagy esemény az én életemben...Ha akarod, megkérem Gézát, hogy ne ugrasson, és ne bántson többé téged.

  - Kedves vagy, Ádám, de azt hiszem, tényleg nem érted, hogy mi folyik körülötted. Este kilenc után otthon leszek. Gyere fel hozzám, ha addig nem részegedsz meg egészen. Na, szevasztok!

- És már ki is fordul az ajtón visszavonhatatlanul. Géza cinikusan mosolyogva, Radácsi inkább aggódóan figyeli, hogy mit fogok tenni. Hát persze ..."cselekedni csak kell valamit", -és kinézek magamnak egy felbontatlan vodkás üveget.

 

   "Íme a beteljesülés: ez tehát ama bizonyos, hónapok, évek óta várva-várt nap, a beérkezés, az elismerés, az igazság felszínre kerülésének a napja. Az a nap, amikor kiderül, hogy érdemes volt minden kudarc ellenére, sokszor összeszorított fogakkal is továbbfestenem, amikor Dórával ketten örvendhetnénk annak, hogy mások is örvendhetnek a képeimnek. És tessék: ez a nap is pontosan úgy fejezõdik be, mint az elõzõek, mert Dórának fontosabb, hogy óvatosan fogalmazzon mindenki, ha róla beszél, hogy mindenki csak és csakis elismeréssel merjen beszélni róla, vagy legalábbis mérsékelten, pedig az épp annyira lehetetlen, mint amennyire fölösleges. Az a nap, amikor talán már nem is errõl van szó, hanem megint csak arról az ostoba trükkrõl, aminek az egyedüli szerepe az, hogy ne érezhessem egy pillanatra sem nyeregbe magamat, amiért kiderült, hogy igazam volt, amiért hittem abba, hogy értékes, amit festek, még akkor is, ha nem igazodok az elõttem járó, székely "festõ mesterekhez"! De nem azért, mert valami szégyeni vagy kivetni valót találnék abban, hogy székely vagyok... - Ha tudná Dóra, hogy mennyire tojok én a nyeregben levés tényre! De arra az igazságra, hogy másképp kell láttatni a valóságot, mint az elõttem járók tették, arra nem! A kurva égit, hogy éget ez a szesz..."

- Nem-e? Szóval nem tojsz a másképp láttatás igazságára? - Ez a Géza az ördöggel cimborál, vagy én rúgtam be, és már hangosan gondolkozom:

- Milyen igazságról beszélsz Géza?

- Arról, amelyrõl te nem akarsz lemondani. - Cinikusan: - A mûvészi igazságodról.

- Ez most hogy kerül ide?

- Avagy nem-e a másképp láttatás fontosságáról és igazságáról méláztál-e az imént? Nekem tetszik muzsikálni? Minden pályakezdõ komplexussal küszködõ "mûvész lélek" ezzel a fából vaskarikával, jobban mondva: gálickõvel kompenzálja magát, amikor észreveszi, hogy nem képes úgy összhangba kerülni a szeretõjével, mint a romantikus nagytaták falvédõin szokás. De a te helyzeted már jobb, mint a szentimentális mesékkel joviálisan elhülyített nagyapáink helyzete volt, akik ugyanilyen okból kifolyólag a két világháború, a koncentrációs táborok, a titkosszolgálatok, a sajtókampányok, a titkos fegyverek, a titkos paktumok és az atombomba igazságáért lelkesedtek. Na meg a tökéletes társadalmi rendszerek utópiáért. Aztán neki fogtak, és szépen megvalósították, vagy megkapták front-behívók formájában az egészet. Ma is van, amire büszkék legyenek, amit mesélgessenek, és amitõl nyögjenek.

- Mi köze van mindennek a festészethez?

- Gyere, megmagyarázom a saját képeiden. - Géza arca hirtelen felragyog: - Hátha valami csinos nõcik is bámulják a Prometeuszodat, a Faladat, vagy a Tükrözéseket?

- Engem nem érdekelnek most az ilyen ócska viccek.

- Dehogy nem...Amennyiben letennél a Dóra- rögeszmédrõl, rájönnél, hogy akármelyik angyalarcú tündér-spiné ugyanannyit ér, mint e Héra-delnõ. - Kiveszi a vodkás üveget a kezembõl, akkurátusan leteszi az asztalra - Úgy, na! -, majd megfogja a könyökömet, és az ajtó felé terel, miközben hátraszól Radácsinak.

- Romér barátunk, vigyázz itt egy kicsit a hivatalos papírokra és a hivatalos látszatokra, légy szíves. Mi Ádámmal kimegyünk egy kicsit levegõzni, aztán felügyelni  és protokollt játszani a terembe.

- Oké, Géza. Ha tudsz, majd hozzám is küldj be valami tündért. Nálad mindig ezrével jelentkeznek. - Radácsi érti a szavak metafizikáját: látszatra semmi keresettség nincs a beszédében, mégis kétélû, amit mond: kedves is meg rosszindulatú is egy idõben. De Géza ezúttal nem vág vissza, inkább úgy tesz, mintha valami csitrik bókjait vágná a klasszikusan lötyögõ nadrágja farzsebébe:

- Igen, mert nem rajongom körül õket, sõt: éreztetem velük, hogy kételkedek a lelkiviláguk tisztaságában, és lesújtóan nézek rájuk a csillogó szemüvegemmel. Különben, mindenki a maga módszerével. Lõpá, órövoár!

   Keveset idõzök az elõtérben lehetõleg csak közömbös témát érintve, aztán irány be a terembe. Nem jön, hogy elhiggyem: büszkeségem és önelégültségem legyõzi vodkával is hergelt kétségbeesésemet, hiszen másfélórára az ünnepélyes megnyitó után, még mindig sokan nyüzsögnek a teremben. Elmerülök a képek számbavételében, három, sõt: négy és ötévi munka, remény, kétség, öröm, és megint csak szívós, kitartó munka és lemondások sorozatának a filmszerû lepergetésébe. A rugós (altestû) ember, a Modern Kentaur, a Prometheus káprázata, a Vas-szerkezetek (mint apparátus szervezetek) és a Madarak, ahogy itt hagynak minden õsszel bennünket szomorú terméseinkkel, elszárnyalva egy örökké napfényes, fekete kontinens irányába. Romérosszal egyszerre festettük és írtuk ezt a képet: "Amíg képzeletem Ravel-zenére mereng, elnézem az idei gólyák elsõ repülését, amint rajongva fordulnak a végtelen határnak, sejtjeikben sejtve már emlékét a hívó, fekete hazának." Hálás vagyok Radácsinak, amiért akaratlanul megnyugtatott soraival anélkül, hogy tudná. Vagy tudja? Ha nem most tudja, akkor máskor ...,vagyis mindig tudja ... Jól esik e kis mélázás Géza kegyetlen igazság - bombáinak szünetében. Egyébként Géza éppen Káron ladikjáról tart kiselõadást a "Noé Bárkája" címû képem elõtt annak a jellegtelenül okoskodó képû magyar szakos tanárnõnek. Magam sem tudom, hogy miért, de oda megyek.

-...szóval, érted az összefüggéseket? - Géza tõle szokatlanul nyájas hangon kérdi ezt.

- Iiigeen, azt hiszem, habár ... a komparatisztikában, ... tudod, az új módszerek ...

- Hagyd a fenébe azt a kompromisztikát, ami azt tanulmányozza, ami valójában nincs is: a felszíni összefüggéseket. A mítoszok esetében mindig a közös lényegrõl, az egységlátásról van szó. A filológiai komparatisztika a nem létezõ, vagyis csak a felszínen létezõnek tetszõ, logikai összefüggéseknek a még elvontabb, tehát még fiktívebb tudománya. Voltaképpen a kreativitás nélküli, impotens elméknek az öncélú önigazolása. Minek az neked, ép eszû, önálló, egyéni gondolkozásra képes, egészséges embernek? Most a mítoszok idõtlen jelenvalóságáról és e jelenvalóság mindennapi jelentéstartalmának egyetemes összefonódásáról beszélek. Jelentéstartalom, amely szükségképpen érezteti hatását minden mûvészileg érzékenyebb szellemi lényben. - Látom, Géza máris kezdte finoman kihuzigálni az esztétikai szemináriumok biztos talaját a frissen végzett tanárnõ talpa alól és áldozatára lesõ kígyóként, hideg szemüveg-lencséi alól figyeli szavai hatását. A mûvelet még nem lehet befejezve, mert szükségét érzi az én szereplésemet is a játékban:

-De kérdezzük meg a fiatal mesterünket... Balog Mester, kedves Mûvész Urunk, hadd mutassam be...öõõ... Barbara Eliz tanárnõnek.

- Mit hülyéskedsz, Géza, nem én mutattalak be három héttel ezelõtt Líznek az Ezüst Fenyõben?

-De igen, csak akkor még nem lógtak itt a képeid, és akkor még nem szólíthattalak mesternek. Igaz tanárnõ?

- Oké boly. Megadom magam. Líz, tudniillik most arról van szó, hogy Géza a szárnyai alá vett engem és embert akar nevelni belõlem. Az imént hagyott itt bennünket Dóra, én búskomorságba estem, és most azt próbálja megértetni velem Géza, hogy én nem egy, ahogy õ nevezi: "spiné"- Dóra elismeréséért festettem össze itt ezt az egészet. Mintha magamtól nem tudtam, hogy...

- Persze, hogy tudod, öregem. Ki tudhatná nálad jobban? Gyere, borulj az öreg Géza bácsika tüdejére egy keveset, aztán mindjárt futunk anyukához szopikálni. Látod, Líz kedves: Íme, így néz ki a Mester! A tüdõmre borulásod lenne végre egy igazán õszinte mozzanata emberi -és mûvészi, he-he-he- kibontakozásodnak, csak éppen ne most és itt a teremben tedd ezt, mert azonnal felfigyelnek rám az újságírók, és még fel kell csapnom mûkritikus-biográfusodnak.

- Becsületemre, beléd rúgok! - Sziszegem a fogaim között.

- Azt se tedd, mert akkor viszont az itt lebzselõ, civil ruhás szekusok szemelnek ki, mint lehetséges elsõ számú személyi ellenségedet, és én holnapután ahelyett, hogy haza mennék, a Testvériség-sugárúti rendelõjükben kell majd rögtönzéseket irkálgatnom és aláirkálgatnom a politikai nézeteidrõl és ilyen jellegû intim állásfoglalásaidról ... Miért sápadtál el, Líz kedvesem, ne izgulj, a poloskák még nincsenek a képek alá beszerelve, Ádám azért még nem annyira fontos ember az õ szemükben. - Fölényes mozdulattal emeli meg az épp elõttünk ki akasztott "Noé Bárkája" címû képet, és úgy ejti vissza, mintha skorpió marta volna meg. A kép a falhoz csattan, de nem törik el, de elég zajt csinál ahhoz, hogy hirtelenül mindenki ránk figyeljen. Falfehérek leszünk mind a hárman, majd Géza kissé erõltetetten magabiztos hangja töri meg a csendet:

-...Ugyanis a nagy kultúrák egymással összefüggõ eredményei, amennyiben az egyedüli, igazán széleskörû távlatokat biztosító és ugyanakkor mindig célhoz vezetõ dialektikus-materializmusnak a pártunk által is támogatott esztétikai szemszögébõl vizsgáljuk meg a jelenséget, szinkretikus egységet mutatnak ugyan, de ez koránt sem azt jelenti, hogy lényegileg tökéletes egységet képeznének. Hiszen az idõbeli dialektikus evolúció jegyeit, nem lehet, mint bizonyítékokat ... - halandzsálás közben leheletszerûen, inkább karon érinti, mint karon fogja Lízt, engem is finoman oldalba bök figyelmeztetõen, majd lelki magatehetetlenségünket kihasználva, úgy kivezet a terembõl, mintha az egész kivonulásunk egy természetes, társasági cselekvésrendszer közbeesõ folyamata lenne.

   - A kurva édesanyjukat ezeknek a falakat turkáló geciknek! - Tör ki Gézából a felháborodás odakint, igaz, az õ káromkodni igencsak szeretõ természetéhez viszonyítva, nagyonis mérsékelten. - Alig szereltük fel a képeket a falakra és máris bebaszták alájuk a kurva anyjuk valagából kivájt poloskáikat! Az este, teremzárás elõtt még minden kép alá külön benéztem, és már azt hittem, hogy minket kifelejtettek a játékból. De nem, csak kivárták, amíg feltesszük az egészet, és egyszerre ... Vajon minden kép alá jutott egy kis mûszer? Vagy csak a nagyobb felületû képek alá tettek? Esetleg a "beszédesebbek alá", amelyeket az õk vallása és esztétikája alapján többen fognak kommentálni? Lehet, hogy van egy belsõ, ilyen célokra kiképzett "mûértõjük" ...- majd hirtelen jött ötletétõl felderülten: - Öregem, ide kritikust hívtak már a megnyitó elõtt. Látod, milyen fontos ember lettél? Örülhetsz hát, baszd meg, ez a kiállításod legnagyobb sikere!

  - Ez igazán boldoggá tesz, de nem értem, hogy minek köszönhetem a nagy megtiszteltetésüket? Én ugyanis nem festettem történelmi jeleneteket ábrázoló freskót, kerültem az egyértelmû piros-fehér-zöld összetételeket is, pedig Mullácsinál, az elnöki portrék székely mázolójánál láttam ilyen játékokat: fehér fal elõtt, piros pad zöld fûtengerrel és bokrokkal körülvéve...

- Nem is az a fontos!

- Hát mi akkor a fontos?

- Az, hogy te például miért nem festettél ilyen piros-fehér-zöldeket?

- Játszódjuk azt, hogy csak azért, mert félek, mert nem akarom, hogy meghurcoljanak fölöslegesen.

   - Mások is félnek, és mint például Mullácsi is, mégis festenek ilyen giccses förmedvényeket, amitõl persze azután még jobban félhetnek, és így titokban jobban élvezhetnek. Képzeld el, micsoda rejtett örömforrás lehet ilyen giccset festeni, otthon rejtegetni, de a szomszédnak, "titokban" megmutatni és borzongani attól, hogy a szomszéd OTT fent, elmeséli. Aztán a félelemtõl hajtva, egy egészen másat festeni, olyan szentképet az iskolák folyosóira, a nép fölötti gondviselést magára vállaló, vízfejû idiótával a kép kellõs közepében. "Óh... öregem, hidd el, hogy kényszerbõl tettem, tudod, hogy van,... a gyerekek,... a feleségem beteg..." Szóval az ilyen kétkulacsosokkal, a megtörtekkel, a káprázatban és az állandó hazugságban, kompromisszumokban és a korrupcióban élõ öreg mesterekkel a hivatalnak semmi baja nincsen: Mikor piros-fehér-zöldet, amirõl persze titokban tud az egész lépcsõház, mikor piros-sárga-kéket festenek a debilis hóhérról és akadémikusan hermafrodita Vénuszáról...

  - Géza, a mûvészettörténeti eladásod inkább érdekelt, mint most ez a mûvészet pszichológiai. Én azon kevés magyartanárok közé számítok, akiknek még teljes egészében magyar katedrája van a város legnagyobb iskolájában és a diákjaim néhány hónap múlva felvételi vizsgára kell álljanak. Nem szeretném, ha most miattad, azaz a felelõtlen hõbörgésed miatt...Líz arca csupa aggodalom. Gondolom a tanítványainak benne felragyogó jövõképe miatt.

- Persze, bocsáss meg. Errõl a históriáról semmit többet. Gyertek fel hozzám, igyuk meg a maradék teqilákat, beszéljünk a zenérõl, költészetrõl, tudományról, a szerelemrõl, ...sõt: teológiáról és mitológiáról, de ezt a poloska-históriát tényleg hagyjuk a fenébe! - Ritkán lehet látni Gézát ilyen engedékenynek.

- Gondolod, hogy õk is fogják hagyni? - Kérdem félig iróniával, félig incselegve.

- Nem tudom. De azt igen, hogy mennyi gyanútlan interpretátora lesz a süket képeidnek... és a milyen hülyék, még valamilyen összefüggést sejtenek meg a pofázásaik és a te személyed között, és azt fogják képzelni magukban, hogy egytõl-egyig te súgtad be õket ... Megbélyegzett személy leszel, Ádám, ez aztán egy igazi mûvésznek való, lelki alaphelyzet! Ezt mindenesetre jól végig kell gondolnod ma éjjel. Ha felvállalod jó, de hogyha nem, akkor figyelmeztetõ feliratot kell kifüggeszteni a bejárati ajtóra holnap reggel: "Vigyázat! A nemzeti szocialista román titkosszolgálat poloskái lapulnak az itt látható Balog Ádám képek alatt. Kérjük a nyájas képtár -látogatókat, hogy amennyiben csak lehet, fogják be a pofájukat. A rendezõség."

- Na, fiuk, köszönöm a társaságot, én elmentem ... - Líz csakugyan sürgõsen elsiet, faképnél hagyván bennünket, pedig már a kabátunkat is felvettük idõközben.

- Na, ez a kis Vénusz is jól megfontolja ezen túl a lépéseit, mielõtt újból a közelünkbe merészkedne... Remélem nincs több kedved a képeid elõtt lófrálva, hamis dicsséged aurájában sütkérezni. Gyere, menjünk ki a szabad levegõre ... hozzál magaddal egy vodkás üveget ...Úgy ne, remélem ezeken a kopasz fákon nincsenek poloskák. Szóval ez az egész játék itt nagyon érdekes. Nem tudom, a szolgálatos bácsik érzékelték-e, hogy megemeltem azt a képet.

- Nem tudom Géza, csak azt tudom, hogy nekem hányingeren van ettõl az egésztõl. Bár soha ne tettem volna a kezem rajzceruzára, vagy ecsetre!

- Nocsak, nocsak. Sírj még egy kicsit itt a megértõ és az érzékeny apukád elõtt lelkem, aztán szedd össze magad, és nekem ne beszélj többet hülyeségeket! Egyszer odavagy a mûvészet mindenen felülemelkedõ géniuszának fenséges káprázatától, és mint mûvelõje önmagadtól is persze, máskor meg kitagadnád az életedbõl is, csak azért, mert az államvédelmisek inventivitása a te képzeletedet is meghaladja, és arra használják ki a képeidet, hogy a szerencsétlen pofajártató hódolóidról, azaz politikai nézeteikrõl mélyebb és részletesebb információkat szerezzenek. Mi közöd van neked az õk kis ördögi játékaihoz? Nem te fogsz a pokolban bûnhõdni érte! Még éppen az hiányzik, hogy a nyavalygásaidat valaki komolyan vegye! Ellenben, ha felhívnak a hivatalba, és ott baszogatni kezdenek, ez hatásos szövegnek bizonyulhat. Esküdj meg nekik édesanyádra, hogy többet ecsetet sem veszel a kezedbe. Nézd csak meg, hogy ettõl meghatódnak és a lelkedre kezdenek beszélni, hogy ne tégy ilyet, mert te egy értékes ember vagy a tehetségeddel, akire a társadalom méltán büszke lehet, és minden durváskodás nélkül elengednek.

- Kösz. Azt hiszem, idejében szóltál. Nézd csak annak az autónak a rendszámát! - A kultúrház feláróján parkoló fekete Dacia rendszáma minden kétséget kizár: 1-B-4O7. Hirtelen kinyílik az egyik ajtaja és egy fekete öltönyös, rövid frizurás férfi lépik ki belõle, aki egyenesen felém tart.

- Jó estét kívánok. Balog Ádám mûvész úrhoz van szerencsém, ha nem tévedek. Pál Károly vagyok, az állambiztonságtól, örvendek a szerencsének. Nem fáradhatnának beljebb? Ott talán kellemesebb ... -Az igazolványát az orrom elé tartó pasas nem lehet nálam sokkal idõsebb. -A barátja is jöjjön be, kérem. - És betessékel mindkettõnket az igazgató irodájába. - Mi az ön neve, a jelenlegi lakcíme és hol van az ön állandó tartozódási helye?

 

 
< Előző   Következő >