shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
IV. A nagy hazafias kihallgatás PDF Nyomtatás E-mail

      Negyedik fejezet: IV.

 

                    A NAGY HAZAFIAS KIHALLGATÁS

                     

 

 

- Ádám kedves, a helyzet az, hogy mi nagyon értékelünk téged. Gyere, próbáljunk meg egymással értelmesen beszélni. Én teljesen meg vagyok győződve arról, hogy mi meg fogjuk érteni egymást. - Az őrnagyi rangot viselő, Lambian Crăuciunescu hazafias verseket író és giccses hazafias műsorokat készítő tévésztárhoz nagyon hasonlító, ragyás képű férfi igen jelentősen a szemem közé nézett, majd tagoltan folytatta: - Gondolom, érted, hogy ez mit jelent.

- És folytatja a "Jelentős tekintet" című, szélesvásznú nagyjelenetet. Mielőtt ebbe a rácsos ablakú irodahelyiségbe átvezettek, egy másik rácsos ablakú "puritán" irodahelyiség ablakából nézve a kinti "szabad" embereket, úgy döntöttem, hogy végig naiv és ártatlan leszek:

- Iiigen, azaz nem értem egészen ... lehetséges ...

- Hogyhogy lehetséges? - Változik át szigorúvá a tekintete.

- Hát úgy, tudja, őrnagy elvtárs, hogy félig-meddig értem, de nem vagyok egészen biztos benne, miről is ... Talán arról lenne szó, amit Pál Károly hadnagy elvtárs a múltkor említett, vagyis hogy én esetleg, néha felhívjam telefonon és találkozzak vele és beszélgessünk az alkotó körről és tagjairól, és hogy a többiek miket beszélnek egymás között, és akkor önök megpróbálnának tenni valamit a felvételi vizsgám sikerének érdekében...

- Mond csak bátran Ádám, itt nem hallgat senki minket, aki illetéktelen lenne ... (Vigyázz Ádám, vigyázat, veszély, veszélyes, itt még a veszélyről tudni is veszélyes, csapda, csapda, csiki-csuki verem, a lehallgató poloskák, a hallgatózó férgek, az elvtársak, elvtársak és férgek, agyak szürkeállományát rágcsáló férgek, lelkeket rágcsáló férgek, tudati férgek, gondolatférgek, állj! Veszély, veszélyes, figyelem, figyelem, nem tudom, hogy mire gondoljak, hogy merre is nézzek, vigyázat: a szavakban vannak a férgek, a szavakból lesnek rám a veszélyes gondolatférgek. Koncentrálj, Ádám. Naivkodjál, Ádám. Naivkodjál, önérzeteskedjél és vigyázz a szavakra, Ádám. Koncentrálj a szavakra és vezesd az őrnagyot a csapdától félre.)

- Én nem tudom ... szóval nekem nem lehet ... én gyermekkoromban sokat voltam beteg, nekem bélférgem is volt sokáig, amitől az idegeim tönkrementek annyira, hogy már hatodikos koromban és később is, kórházban kezeltek az idegeimmel. Ezért én nem bírom a feszült idegállapottal járó fegyelmet. Sokszor nem tudom fegyelmezni magam és nemcsak a barátaimnak, de a közeli ismerőseimnek is magamról, még a legintimebb dolgaimról is mindent elmesélek azért, hogy a lelkemet nyomasztó kétségektől megszabaduljak ... Még azoknak is, akiket alig ismerek, és akik ezért erre illetéktelenek és nagyon sokszor később ezekkel az őszinte vallomásaimmal vissza is élnek és felhasználják ellenem..., elmondják olyan helyeken, ahol nem kellene...Tessék elhinni nekem, én nem tudnám ezt csinálni rendesen, én nem tudok titkot tartani, nem vagyok erre alkalmas ember. Édesanyám is rájönne és a barátnőm is, mert álmomban is szoktam beszélni ... ha édesanyám erre rájönne, akkor kétségbeesne, mert tudja, hogy nekem gyenge az idegzetem ...

- Rendben van, Ádám, hagyjuk most ezt. Tulajdonképpen nem is ezért hívtunk téged ide. Bár lehet, hogy később visszatérünk még erre a mellékes kérdésre. Itt ennél sokkal, de sokkal súlyosabb dolgokról van szó, Ádám, kedves! - Folytatódik a jelentőségteljes szembenézés jelenete, ezúttal még egy gondterhelt homlokráncolással is megemelve. Azt hiszem, a szekus tisztiiskolák kézikönyvében ez a "Vajat rakni a kihallgatott fél fejére" című fejezetben szerepelhet. Érzem is, amint két felöl csordogál az arcomon lefelé a tudományos alapokra berendezett társadalmunk heti tíz deka fejadagra racionalizált tejterméke. Még egy lélektani jelenet tehát az amerikai szélesvásznú filmből. Boldognak kellene lennem, hogy ezt láthatom élőben, de pillanatnyilag semmiféle boldogságot nem érzek, csak egyszerűen félek. Iszonyúan félek, és közben feszülten figyelek és azt képzelem, hogy meggyőzően ártatlanul nézek az őrnagy szemébe.

- Na mit szólsz hozzá, Ádám kedves?

- Mihez kellene hozzászólnom?

- Arról, hogy kikkel barátkozol, miféle romlott, mocskos senkiházi stricikkel jársz te egy bandába, és hogy amikor együtt vagytok, micsoda erkölcstelen dolgokról jártatjátok a hazaáruló pofátokat? Vérmes őrnagy elvtárs arckifejezése az iménti gondterheltségből, hirtelenül gyűlöletes haragúra váltott. A trükkje sikerült, mert én is felkaptam hirtelen a vizet:

- Ne tessék haragudni, de ha én az ön barátait ilyen jelzőkkel illetném...

- Micsoda? Mármint hogy te az én barátaimat? Hát minek képzeled magad, te féreg? Úgy látszik, elfelejtetted, hogy hol vagy és hogy kivel beszélsz! Na majd én megmutatom neked, te szerencsétlen állat, én megtanítlak arra, hogy ki vagyok én és arra, hogy ki vagy te, de azt úgy, hogy hetven éves korodban is megemlegeted! Én mondom, hogy visszaadom neked a realitásérzékedet! Eltaposlak, mint egy férget, megsemmisítelek, te, te...- Vérmes őrnagy éppen úgy ordibál, mint Matyi bácsi részegen ezelőtt öt, tíz és tizenöt évvel, miközben az elém tolt sötétbarna ragyásképe fokról fokra kivörösödik. - Te azt képzeled, hogy itt a művészlelkek között bulizol velem? Azt képzeled, hogy szabad neked így beszélned velem?! Megtanítlak én téged mindjárt becsületre...

- Én csak megkérdeztem...

- Itt én vagyok az, aki kérdezek és nem te, szarházi! Itt egyedül én vagyok az, aki most kérdezhet és te vagy az, aki válaszolsz a kérdésekre! - Üvölti az őrnagy, miközben félig feláll a székből és Matyi bácsihoz hasonlóan, hatalmas öklét az orrom elé tolja így nézve velem farkasszemet. Egy fél percig egészen közel hajol hozzám, és dühödten az  arcomba liheg. Gondolom, elégedett a szemeimben tükröződő rémülettel, mert lassan visszaereszkedik a székébe. Én elfordítom a tekintetemet, és a szoba felső sarkát nézem. Tudom, arra vár, hogy még egyszer ilyet mondjak, amitől ő újra elveszítheti a türelmét és az asztal fölött áthajolva, végre megüthet. Elhatározom, hogy nem szólok egyetlen szót sem. (Inger-csapda, a humanista államvédelmi színjátszás magas iskolája. Az államvédelmisek ma a legjobban képzett színészek. A dionüszoszi misztériumok és napjaink állam-világa az államvédelmiségek öntudatában boldog nászban egyesülnek. A színjátszás állama, vagy az állam színjátszása? A humanista államvédelmisek profi szintű színeváltozása. Dráma, dráma. Hazugság, korrupció és tudományos keresztény dráma. Veszély, veszélyes dráma: az isten szellemétől és az Isten szerelmétől kiürült lelkek sorozatfilm - szivárványa. Magányos léthazugságainknak a rácsozott ablakú modern épületeiben megvalósuló évezredes álma. A racionalizmus és a fajelméletek pompázatos hatalmi álma. A látvány pompája és a pompa látványa. Ennek, az előttem grimaszkodó a sötét léleknek, otthon van egy tizenhét éves gyönyörű lánya. Vajon milyen lehet Vérbő-Vérmes őrnagy otthoni, papucsos családapa látványa? Elmegyek az iskolába és megmondom a lányának, hogy milyen látványt nyújt a "munkahelyén" az apukája. Megmondom a gyönyörű lánynak, hogy hány kitépett idegszálamba került az ő drága szövetű szoknyája. Hogy hány lekent pofonba kerül a divatos téli kabátja. Hogy hány leszakított vesébe kerül az estélyi ruhája. Dehogy mondom. Hallgatok. Inkább hallgatok egész életemben, csak éppen innen kikerüljek épen. Apropó hallgatás: ha amúgy is megvernek, akkor még miért beszéljek? Ezen túl nem szólok egy szót sem. Ha megvernek, vagy megölnek, legalább azelőtt e szaros hóhérokkal ne csevegjek. Istenem, vajon még kijutok-e innen? Itt minden zárva van, itt ezen a FÖLD-SZINTEN. Mi lehet lent a pincében? Vajon oda is levisznek? Lehet, hogy csak a pincében verik meg az embereket. Senki nem tudja, hogy a gyárból hová jöttem, csak a gyár besúgó káderese ... Nyugodtan eltüntethetnek. Telnek a félelemterhes másodpercek. Én hallgatok és félrenézek. Érzem, hogy a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése elhatalmasodik bennem és - akárcsak Matyi bácsi előtt gyermekkoromban és felnőtt koromban - mindaddig, amíg egyszer csak nem bírván tovább a megalázó helyzetemet, jól szájba nem vertem - bőgni kezdek. Mi lenne, ha most Dóra így kellene lásson engem?

- Megértetted-e, te hülye művészlélek? - Böfög az államvédő minotaurusz előttem. Nem szólok egy szót sem.

- Mi az, megnémultál? (Nem, minótaurosz-állambácsi, nem némultam én meg, csak ettől a jelenettől egy kicsit megijedtem. Az önsajnálattól elered a könnyem. Na, ez így nagyon giccses, Balog Ádám, tényleg nagyon giccses. Hogyan süllyedhettél lelkileg idáig? Mindegy, most úgysem tehetek jobbat ennél, és jól is esik, és úgy látszik, hogy a pozitív hatása sem marad sokáig el.) Könnyes szemekkel felé fordítom a fejem és az Ő szemébe nézek, úgy mint a megbántott szerelmes az amerikai filmekben. Egészen megenyhül. - Ő is ember: egy gyönyörű, bánatos szemű kamaszlányka várja otthon, családi puszival a családi ebédre.

- Na ne butáskodj, és ne kezdj nekem bőgni itten. Mi az Isten csapott beléd, csak nem sírsz itt nekem, mint egy kis szüzecske? Na gyere, beszéljünk komolyan, hagyd a fenébe ezt az egészet. - Úgy látszik, ebben a művészi helyzetben nem jut eszébe semmi jó ötlet sem, mert feláll az asztaltól, a vasszekrényhez lépik, kinyitja és kivesz belőle egy iratcsomót. Szétnyitja, és maga előtt tartva beleolvas, úgy ül vissza a helyére, ahol az iratcsomóban lapozni kezd. Lassan elmúlik a bőghetnékem és megpróbálok felülről a lapok szövegébe beleolvasni. Látom, egy-két helyen előfordul a nevem. Az őrnagy hirtelen felkapja a fejét, és megint csak a szemem közé bámul jelentőségteljesen:

- Igaz-e, hogy egy bizonyos társaságban kijelentetted, hogy te soha nem fogsz piros-sárga-kék színű hazafias szentképeket festeni? - Amennyire az erőmből telik, semmit-mondóan a szoba felsősarkába nézek.

- Igaz, vagy nem igaz?

Tovább hallgatok, és a szoba felső sarkát nézem.

- Figyelj ide, Ádám. Itt senki nem akar rosszat tenni neked. Mindannyiunk közös érdeke, hogy mi jól megértsük egymást, és a dolgok olajozottan menjenek. Mi igazán csak a javát akarjuk mindenkinek. Főképpen nektek, tehetséges fiatalembereknek. Ezért el akarjuk kerülni azt, hogy bizonyos dolgok elmérgesedjenek bizonyos, általatok rosszul értett és rosszul értelmezett életigazságok következtében. Mi nem akarjuk, hogy titeket, ártatlan és tapasztalatlan fiatal tehetségeket, olyan emberek, akik az emberiség ellenségei, károsan befolyásoljanak, megfertőzzenek, és az élet egészséges útjáról letérítsenek. Mi nem vagyunk a ti ellenségetek, mi csupán egy, a tieteknél nagyobb és szélesebb eszmekör, egy tudományosan pontra tett eszme rendszer ... egy egészségesen a realitás talaján álló tudományos szellemi tudásrendszer, valamint több élettapasztalat birtokában, a helyes utat akarjuk megmutatni nektek. Szóval, egészen nyugodtan megmondhatod nekem, hogy mondtad-e egy bizonyos társaságban, hogy te soha nem fogsz hazafias témájú szentképeket festeni? - Ezt már igen enyhülten mondja, már-már bizalmasan, mintha együtt ittunk volna abban a bizonyos társaságban, egyszerre hízelgően és kérlelően. Szembe fordítom a fejem vele lassan, olyan kifejezéssel, mintha igazán hinni szeretnék a szavában. Ette a fene, ha már itt vagyok, kockáztatok még egyet. Lám, melyik fontosabb számára: az, hogy megverjen, vagy az, hogy beszéljek?

- Megkérem szépen az őrnagy elvtársat ... - Csaknem odaadó jóindulattal figyel. -, arra való tekintettel, hogy csaknem huszonhat éves vagyok és ön körülbelül alig tíz évvel idősebb nálam, hogy ne tegezzen engem.

- Hogyan? Mit mondtál? Nem értem! Hogy én ne tegezzelek ?! Hát ez szépen hangzik, nem mondom! Kinek képzeled te magad, he? Te idióta, szerencsétlen! Kicsoda vagy te hozzám képest? Szétverem azt a szemtelen, mocskos képedet! Te impertinens pofátlan gazember! - Az őrnagy felhullámzik a székéről és az asztalt megkerülve, felém     löki magát. Én behúzom a nyakam, és a fejemet elrejtem a felhúzott karjaim mögé, várva az ökölcsapásait. Mégse üt hozzám, csak a galléromat ragadja meg, amivel maga felé fordít, félig felhúzva a helyemről és emígy egészen közelről, fölém tornyosulva sziszegi a képembe:

- Hát hogy képzeled ezt? Te ... egy utolsó munkakerülő, aki úgy szédelegsz egyik munkahelytől a másikig, mint egy részeges kurva, mert sehol nem tudod megállni a helyedet a világban? Hát hogy mersz így beszélni a román államnak egy becsületes katonatisztjével? - Itt már ordít: - Eltaposlak, mint egy férget! Megsemmisítelek, te, te..., te szarházi gané, te. Még azt sem érdemled meg hogy leköpjelek. - Ez elmés végkövetkeztetésének mintegy gesztusbeli hangsúlyt adva, utálkozva visszalök a helyemre, hirtelen az ajtóhoz lépik és jó zajosan ráfordítja a jálézárat. Ott marad egy ideig, én közben meg sem merek fordulni, hogy megnézzem, mit csinál, legszívesebben megint a fejem tetejére húznám fel a karjaimat, de még azt sem merem. A hatásszünet után visszalépik az íróasztal mögé, egészen lassan leül velem szemben, miközben jelentősen néz a szemem közé vérmessé vált szemeivel és lassan, artikuláltan mondja:

- Na most nézzük meg, hogy mondtad-e, vagy nem mondtad azt, abban a társaságban, amit én az előbb kérdeztem? Én viszont, most már végképp eldöntöttem, hogy ezen túl itt néma leszek. Vagy megver, vagy megöl, vagy kienged veretlenül, de én többet nem beszélek.

- Mondtad-e, hogy nem festesz trikoloros, hazafias szentképeket, vagy nem mondtad, he? - És neki fog normális hangnemben monologizálni, mint a félbe hagyott bunyós jelenete előtt, de annál sokkal csendesebb hangnemben. Elém tárja a szekus filozófiát is, amit középiskolás koromban hallottam még, amikor "közgazdaságtan és polgári ismeretek" órára bejött egy kollégája és ugyanezt a rablómesét előadta, hogy aszondja ők kimondottan a megóvás, a megelőzés, az erkölcsi rossz elkerülésének a mesterségét gyakorolják. Ezúttal a mese azért valamivel árnyaltabb és valamivel több humanista hazugsággal van kidíszítve, annyira, hogy már - már ő is elhiszi a blöfföt, saját és még meg is hatódik tőle. Lassan Platón tökéletes államának kimérája bontakozik ki előttem, de ők Platónt kijavítják, hiszen ők nem csak, hogy nem zárnák ki az állam vezetéséből a költőket, sőt még a festőket is benn hagynák és a Román Köztársaság Államvédelmi Intézményénél nagyobb művészetpártoló intézmény széles e világon nincs. És milyen szívesen vásárolna például személyesen ő, Vérmes őrnagy is egy zseniális képet tőlem, mikor jöhetne el szétnézni a műtermembe? Szeretné megérintve érezni magát, még hogyha csak egy pár percre is, ama szent légkör által, amibe én minden nap otthonosan élek. És mindezek fölött mennyire szereti, és milyen nagyra értékeli ő Dórát, akit személyesen is ismer. Nem csak szép, okos és kedves leány, hanem jóságos is, igazán hálát adhatok a sorsnak, hogy engem egy ilyen csodálatos lény, mint Dóra szeret, támogat, és minden nehézség ellenére kitart mellettem... - Csak a korábbiakban elszenvedett lelki gyötrelmek utáni apátiámnak köszönhetem, hogy nem ugrok fel a székről, és nem vésem a körmeimet az élesen figyelő patkány-szemeibe, és a Dóra nevének az említésére csak éppen felrezzenek. - ... Igen, Dóra a Vérmes elvtárs sógornőjével egy helyen dolgozik, és az rengeteget mesél neki Dóráról, akire a sógornője valósággal felnéz, úgy hogy ő, mármint Vérmes, meg is kérdezte a sógornőjét, hogy mi a fene, miért nem mond már egyetlen rossz szót se arról a lányról, hiszen senki sem tökéletes, hát ne lenne Dórának egyetlen rossz oldala sem? Igazán nem akar ezzel megbántani, és egyébként is ez köztünk marad, de a sógornője azt válaszolta, hogy Dóra egyetlen rossz tulajdonsága az, hogy Balog Ádámnak a szeretője ... - Igyekszek közönyös pofát mutatni, amennyire tőlem telik, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szememben még csak nem is pislákol a gyűlölet tüze. Mert belül felfordult a világ velem és legszívesebben lehánynám itt ezt az asztalt, de hirtelen nem tudom eldönteni, hogy vajon az őrnagy becstelenkedik-e ilyen gátlástalanul, vagy a regáti kapaszökevényből a nemzeti nagyobbság székelyföldi telepesévé, azaz ingyen élő, pénzügyi hivatalnokává avanzsált sógor-elvtársnője minősítette személyemet ilyen kedvezően? Persze, Dóra mesélt már valamit arról, hogy a múltkoriban bemutatták "egy jóképű" moldovai katonatisztnek. ... Szóval az őrnagy megérti az én művészi öntudatommal járó önértékelésemet, és jogosnak ismeri el, és nem is fog ő többet tegezni az életben, csak akkor, ha én erre őt külön felkérem. Ám ugyanakkor szükségét látja annak is, hogy Dórával is szóba álljon és megbeszélje azzal a jóravaló teremtéssel az én jó útra való térítésem módját a mindkettőnk jövője érdekében..., hátha megtalálják együtt az útját annak, hogy rajtam hogyan segíthetnek erkölcsileg...

- Nagyon kérem, őrnagy elvtárs, Dórát ne keverjük ide bele.

- Én is csodálkozom azon, hogy a hangom miként tud könyörgő és erélyes is lenni egyszerre? Az őrnagy nem válaszol azonnal, előbb felteszi a töprengő, majd a gondterhelt maszkját, és csak azután mondja félig engedékeny és félig parancsoló hangnemben:

- Rendben van, Ádám, de akkor már beszéljen, legyen szíves!

Nocsak. Ha fenyegető is a hanghordozása, már nem tegez. Bólintok, mást nem tehetek.

- Na, szóval mondta-e maga azt, amit az előbb említettem?

- Igen, talán mondtam egyszer valami ilyet.

- És ezt eddig miért nem ismerte be nekem?

- Nem emlékszem, hogy letagadtam volna az őrnagy elvtárs előtt ezt, mert nem látom az okát, hogy miért ne ismerhetném be ... Csakhogy az imént az őrnagy elvtárs nekem rontott mielőtt felelhettem volna a feltett kérdésére, mert közben arra kértem, hogy ne tegezzen...

- Jó, jó, hagyjuk most ezt ..., szóval ön beismeri, hogy kijelentette egy bizonyos társaságban, hogy ön nem fog festeni soha hazafias szentképeket?

- Ezt nem egészen így mondtam, de beismerem.

- Rendben van, szóval beismeri ugye? Igen...És most arra a kérdésemre válaszoljon, hogy miért nem akar maga sza..., azaz miért nem akar maga Balog Ádám festeni hazafias témájú képeket? Talán nem tetszik magának ez az ország, amelyben született? (- Vigyázz Ádám, vigyázz, az ország, a te "szülő-országod" ebben a percben, most ez nagyon-nagyon veszélyes. Gyerünk, mondj valami marhaságot, valami egészen "nagy-dolgot" és merészet!)

- Azért őrnagy elvtárs, mert én úgy találom, hogy az ilyen leegyszerűsített témákkal megalkotott képek, amelyek pusztán a piros-sárga-kék színek használata által pályáznak sikerre, nem emelkednek felül a hatásvadászat színvonalán, és ezért nem eredményeznek, és nem képviselnek semmifajta esztétikai értéket. Az ilyen kép nem felel meg a mai modern festészet magasrendű követelményeinek, mert nem fogadja be az eszme-anyagában az immanens poliszémiát. - Látom, hogy az őrnagy szeme, pontosan úgy, ahogy a francia vígjátékokban szokott állni ilyenkor a rendőrök szeme, kiguvad, majd keresztben áll.

- Hogy mit nem fogad be és hol az anyja valagában? Mondja el, kérem, még egyszer egészen lassan és egészen érthetően ezt a mifélét..., ezt a polimanciát!

- Poliszémiát, nem polimanciát.

- És mit jelent az, hogy poliszémia, az olyan idealista eszme, olyan dekadens "művészi" mennyország?

- Nem mennyországot jelent, azt a szót a teológusok használják, nem a műkritikusok és az esztéták. A poliszémia azt jelenti, hogy az igazi művészi alkotásnak egyszerre több irányú és több rétegű, megszámlálhatatlan és nem konkretizálható jelentéstartalma kell legyen.

- És miért kell egy alkotásnak ilyen, meghatározhatatlan jelentéstartalma - úgy-e így mondta? - legyen? - Az őrnagy őszinte érdeklődéssel figyel.

- Azért, hogy azt az embert, aki a képet nézi, ne korlátozza az értelmezési lehetőségekben, hogy biztosítsa számára az objektivitáson túli szubjektivitást és a szubjektivitáson túli objektivitást. Másképp nincs értelme az egésznek. Másképp nem felel meg a modern esztétikai követelményeknek. - Olyan meggyőződéssel fejtegetem ezeket a marhaságokat, hogy a végén még én is valami értelmeset fogok keresni saját blöffölésemben.

   Az őrnagyon látszik, hogy nem tudja: neki most mit kell tennie? Kérdezzen tovább, vagy álljon fel, és egyszerűen másszon a képembe? De valamiért fontos számára, illetve számukra ez a beszélgetés és őt jól kiképezték, mert úgy látszik, hogy nem ver meg még egyelőre, de a faggatásomat nem adja fel. Tovább játszódja a kulturált, jóindulatú, türelmes és értelmes nyomozótiszt szerepét:

- És maga szerint minden kép ilyen politétikus kell legyen?

- Poliszémikus.

- Poliszémikus, rendben, csak ..., mondja már!

- A legnagyobb mértékben. E nélkül ma már nem is képzelhető el esztétikailag elfogadható művészet.

- Ezért fest maga olyan zűrzavaros, érthetetlen képeket?

- Az én képeim nem érthetetlenek, csak többértelműek. Olyan piros-sárga-kék festékkel összeállított valóság-utánzó képeket a jól rajzoló gyermekek is tudnak készíteni, oda nem kell az én tehetségem. - Na, legalább Géza nagyon elégedett lehetne velem.

- Szóval, akkor maga azért nem akar hazafias képeket festeni, mert maga csak ilyen poliszémikusan modern képeket fest, úgy-e?

- Igen, persze, "Modernnek kell lenni mindenestől"! Úgy-e emlékszik a középiskolából erre a csodálatos idézetre az őrnagy elvtárs, Arthur Rimbaud mondta ezt, a francia irodalom nagy költője, akiről az őrnagy elvtárs is tanult középiskolában, mert több

verse is benne van a mi tankönyveinkben.

- Iiigen...emlékszem..., hogyne emlékeznék ... Rimbaud ..., Arthur Rimbaud, az a csavargó és perverz fiatalember, aki később elment fegyverkereskedőnek Afrikába. És maga szereti ennek a perverz alaknak a dekadens verseit?

- Igen, ő az én kedvenc költőm! - Jelentem ki ellentmondást nem tűrően. Elvégre ezért tényleg nem vádolhatnak hazaárulással - Az őrnagy nem is vitatja el Arthur Rimbaudot tőlem, pedig ez egy kedvemre való alagút: egy veszélytelen vita lett volna. De hát Vérmest nem a francia klasszikusok érdeklik most éppen:

- És a magyar költők közül, kit szeret a leginkább maga, Petőfi Sándort, Reményik Sándort, vagy Nyírő Józsefet?

- Nyírő József nem költő, hanem regényíró volt, őrnagy elvtárs ...

- Igen, igen, regényíró, ahogy mondja. Maga gyakran szokott olvasni Nyírő József által írt regényeket?

- Nem szoktam. Egyet elolvastam, de nekem az nem tetszett annyira, hogy azután más regényét is elolvassam. Tamási Áront annál sokkal jobban szeretem.

- Miért?

- Azért, mert neki a mondanivalója sokkal egyetemesebb. És poliszémikusabb. Amit ő

ír, az a föld minden sarkában, minden népnél érvényes.

- Ez a Tamási Áron, egy olyan afféle dekadens kozmopolita-zsidó író, mint Arthur Rimbaud, és azért tetszik annyira magának?

- Dehogy zsidó Tamási Áron, őrnagy elvtárs. Ő ízig-vérig székely!

- Hogyhogy székely? Olyan székely, mint az a Sütő András?

- Sütő András mezőségi, nem székely. Csak szereti a székely nyelvjárást és a székely észjárást, azt, amit Tamási Áron is használ a regényeiben.

- És hogyha székely nyelvjárást használ ez a Tamási Áron a regényeiben, akkor az, amit ő ír, hogy lehet a föld minden népénél érvényes?

- Úgy hogy a kettő nem zárja ki egymást, mivel ő az ősi népi hagyományokat, a székely mondavilággal egybekötött archaikus hitrendszert dolgozza fel olyan művekben, amelyeknek a mondanivalója örök érvényű és egyetemes. Mert nem szűkül le soha egy adott történelmi helyzetre, hanem a cselekményeknél sokkal messzibbre mutat, annál sokkal többet érzékeltet, pontosan a székely nyelvjárásnak az archaikus korból fennmaradt képi töltetének, a sajátos és mégis egyetemes képszerűségének a segítségével.

- Áhá, értem. Úgy tesz, mint Sadoveanu a román nyelvvel nem?

- Mint Sadoveanu? - Ette a fene..., hát legyen olyan a Tamási írói nyelvezete, mind a Sadoveanué román nyelven: - Igen, körülbelül úgy kell elképzelni a Tamási stílusát mind Sadoveanuét a román irodalomban.

- És hol él ez a Tamási Áron?

- Már nem él, már el van temetve.

- Akkor hol élt, vagy hol van eltemetve?

- Legutóbb Budapesten élt, de Farkaslakán született és ott is van eltemetve, a farkaslaki templom hátánál, a főút irányában, két hatalmas cserefa között. Az őrnagy elvtárs nem járt soha arrafelé?

- De jártam, de akkor nem azért mentem oda, hogy efféle írói sírokat keressek...de várj csak egy kicsit, emlékszek valamire. Azt hiszem, hogy tudom, kiről van szó: úgy-e arról az íróról, akit egy koporsóban Budapestről ide küldtek, de a koporsó elkeveredett a vasúton valamerre a Zsil völgyébe?

- Igen ...

- Emlékszem, mekkora cécó kerekedett belőle ... Na rendben van, hagyjuk most ezt és menjünk tovább... Miért is mondta maga abban a társaságban, hogy nem akar festeni hazafias szentképeket?

- Én nem tudom, azaz én nem tudok arról, hogy mondtam volna ilyet ... - Az őrnagy kiegyenesedik a székében hirtelenül, mintha fel akarna szállni ültéből egyenest a fejem közepére ...

- Maga ne játszódjon itt velem szembekötősdit, hallja?! Amiért emberhez méltóan beszélgetek itt magával, nem azt jelenti, hogy itt velem szemtelenkedhet!...

- Nem szemtelenkedek őrnagy elvtárs, csak azt akartam mondani, hogy én azt másképp mondtam akkor, amikor mondtam.

- De nekem az imént beismerte...

- Beismertem, hogy mondtam ilyesmit, de azt nem úgy mondtam...

- Hát akkor, hogy a fészkes fenébe mondta?

- Úgy, hogy én nem festek hazafias és szent képeket. - Na lássuk, van-e arról a buliról magnófelvételed, vagy behivatod a besúgódat nyílt szembesülésre? Kíváncsi vagyok hogy a fiúk közül melyik a csipegő madárka?

- És ez biztos? - Néz rám kétkedően.

- Biztos. - Olyan határozott vagyok, mint sorkatona koromban a román hadseregben, reggeli jelentés közben, amikor nem csak ajánlatos, hanem egyenesen kötelező volt a hadnagyuknak, szemrebbenés nélkül azt hazudni a szintén őrnagyi rangban álló parancsnokának, hogy az osztag létszáma teljes, holott a huszonnyolcból kettőt nem lehetett felébreszteni, mert holt részegre itta magát az éjszaka, egynek pedig ellopták a cipőjét. - Az őrnagy leveszi rólam a tekintetét, és az előtte fekvő iratokra mered. Vajon mégis csak megúszom verés nélkül? Vajon hajlandó lesz-e tovább ebben az elviselhető mérsékelt hangnemben "beszélni" velem?

- És milyen baja van magának a szentképekkel? Nálunk vallásszabadság van! - Ez az őrnagy vagy tökkelütött, vagy nagyon ravasz ember. Na nézzük csak, mire megyünk mi ketten?

- A szentképek sem felelnek meg a modern esztétika igényeinek.

- Nem-e?

- Nem. Mert hát milyen egyedi alkotói munka van abban, milyen modern művészeti üzenet lehet abban, ha lefestek egy olyan, szentnek kinevezett közönséges embert, aki minden szentsége ellenére, biztos, hogy nem úgy gondolkozott, mint a mostani modern ember? Ilyet festeni már csak a Lukács György-i marxista esztétika alapján sem érdemes. Manapság már csak az igénytelen és tájékozatlan piaci giccsfestők mázolnak ilyet és nem a haladó szellemű művész emberek! - Vágom ki a nagybani rezet, és közben azt várom, hogy szakadjon ketté alattam a padlózat. Aztán arra gondolok, hogy már hallhattak és mondhattak egymásnak ezek a tisztek az enyémnél sokkal nagyobb marhaságot is, és lám, a vasrácsos épület még mindig áll a legendás vallató pincékkel. Biztosan Géza is ilyen nagy marhaságokat mondana most az én helyemben. Nem gondoltam eddig, hogy ilyen jól megtanulok blöffölni mellette. Az őrnagy elvtárs nem tudja, hogy most mit kérdezzen. Ennyi információ sok lehet neki egyszerre. Hiszen ő kontrainformációs, vagyis információt elzáró, elhárító, vallató tiszt és nem pro-információs. Isten malmai is lassan őrölnek. Gondolom, nem tudja eldönteni, hogy ki az ellenség ebben a számára még új információrengetegben? Kit kell eltaposni, mint egy férget? Az esztétikát? Lukács Györgyöt? A giccs-festőket? Vagy mégis csak engem?

- Ismételje csak el, mit mondott az előbb, miféle esztétika alapján nem érdemes szent képeket festeni?

- A Lukács György világhíres marxista esztétika tanainak alapján. Német nyelven írta meg ezeket a műveit és így minden világnyelvre lefordíthatták, és ezáltal világszerte ismeretté tehették tanítványai a zseniális tanait. Így megjelentek román nyelven is. George Sava professzor, a nagy bukaresti muzikológus például, nagyon sokszor szokott a Lukács György műveiből idézni a bukaresti rádió kedd délelőtti zeneismertető műsoraiban. Tudja, őrnagy elvtárs, akkor, amikor Sava professzor bemutat és értelmez egy-egy Beethoven, Berlioz, Brahms, Enescu, Bartók, vagy Richard Wagner szimfóniát.

- Ezekről a zenészekről mind írt ez a magyar Lukács György?

- Nem írt ő föltétlenül mindegyikről, de Sava professzor alkalmazza a Lukács elméleteit ezen klasszikusok műveinek értelmezéséhez. - Miközben Vérmes őrnagy szemmel láthatóan elbizonytalanodik, nekem kezd visszajönni az életkedvem, de nagyon figyelek.

- Jó, menjünk tovább, hagyjuk most ezt. - Mondja Vérmes, és tovább lapozza a dossziét, amelybe most már kendőzetlen érdeklődéssel próbálok én is belekukkintani. Az őrnagy ezt észreveszi, rám néz, mint egy méltatlan betolakodóra és arcán rosszalló kifejezéssel, de szó nélkül maga felé húzza a csomót. Hogy ne ingereljem, tüntetően félrenézek. Jó pár feszült percig lapoz, olvas, megint lapoz, megint olvas. Aztán az órájára néz, feláll, az aktacsomót a hona alá veszi, az ajtóhoz megy és mialatt a jálézárat kinyitja, hátraszól:

- Maradjon a helyén nyugodtan. Nehogy valami hülyeséget csináljon. - Aztán becsukja az ajtót maga mögött. Az órámra nézek: több mint két és félórája vagyok itt. Vajon meddig fog ez tartani? És egyáltalán mi a céljuk velem? Tudom, hogy itt, ha akarnak, úgy eltüntethetnek, hogy soha senki nem tudja meg, hogy igazából mi történt velem és csak egy lenyelhetetlen fájdalom marad belőlem szegény édesanyám lelkében, egy lassan elhalványuló emlékkép a Dóra, a barátaim és barátnőim, vagy a volt szeretőim memóriájában. Vajon eltennének láb alól csak azért, amiért nem tudtam befogni a számat, és többször kilocsogtam, hogy mi a véleményem Ceausescuról, a rendszerükről és a korrupt hazafiságukról? Vagy csak be akarnak záratni ezért hazaárulás címen? Mi lehet abban a dossziéban? Vérmes tisztázni ment valamit? A múlt nyári külföldi utamról tudják-e a részleteket? Itthoni találkáimat és titkos beszélgetéseinket az ellenálló Bot Nándor professzorral? Ez a hülye őrnagy tényleg ide hívatja a munkahelyéről Dórát? Még csak annyi kell! "Hogy miattad is szenvedjek"! Dóra inkább elhagyna, mintsem, hogy ilyesmit vállaljon értem. A francba! Ez most nem érdekes... De igen! De nem... Most csak az érdekes, hogy ki engednek-e innen élve és szabadon. Miért nem jön vissza már az őrnagy? Igen, ez az a fél óra, amikor a delikvenst hagyják főni a saját levében. A pszichikai módszerek... a tudomány ugyebár... Az ördögbe is, hagyjuk most a tudományt. Azt kellene tudnom, hogy mit is akarnak ezek tőlem egyáltalán? Mert azt már értésükre adtam, hogy besúgójuk nem leszek. Talán most csak puhítanak, mert ez utóbbiba nem törődtek ilyen olcsón belé és megpróbálkoznak ezután valami más módszerrel, és talán mégiscsak megvernek, hogy a besúgói szerep elfogadására rákényszerítsenek? De ebben az esetben mind mostanig miért nem nyúltak hozzám, miért csak ijesztgettek? Esztétikai előadásokat tartani hoztak ide, vagy egyszer kifaggatnak alaposan, és csak azután vernek meg? Vajon tényleg kijött a sodrából az őrnagy, amikor az öklével hadonászott felettem, vagy csak mesterségesen gerjesztette be magát ilyen hevesre? Ennyire ügyes, vagy ennyire hülye? Őszintén hisz abba, hogy jó, értékes és értelmes az, amit csinál? Hogy tényleg a hazáját és a népét szolgálja vele? Hiszi-e csakugyan, hogy ilyen őserdei jelenetekkel kell szórakoztatni a magyarokat, ahhoz, hogy a román nép boldog lehessen? Hiszi, hogy kell a román nemzet boldogságához az első világháború nyomán Romániába szorult magyaroknak az állandó zaklatása, megbecstelenítése, félelembe és halálba szorítása? Az ördögbe is! Pontosan annyira szeretnék most belátni én is az ő lelkébe, mint ő az enyémbe. Mennyi lehet mindabban, amit az imént produkált, a cinikus, profi megjátszás és mennyi az őszinte, nemzeti gyűlölet? Mindenestre az ökle a Matyi bácsiénál is öblösebb. A hangja, mint a nagy nemzeti költőjüké, Pávafi Hadriánuszé, úgy cseng a hazafias gyávaságból sarjadt gyűlölettől, amikor bepergeti magát. Hogy és miért állta meg egyáltalán, hogy ne vágjon öklével a képembe gyűlöletből vagy profi megjátszásból kivirágzott nemes indulatában? (Figyelem, veszély. Figyelem, ökölcsapás veszélye. Lélektani ráhatások, tudattalan szennyvilágok mélységébe vetett az élet fenséges szeszélye. A szorongatottság és a kiszolgáltatottság növekedésének eredményeként, rövidesen be kell állnia az üldöztetési mániának. A pszichológia az nagyon komoly tudomány. Az államvédelmisek magasrendű pszichológiai kiképzésben részesülnek. A személyiségtudat alapköveinek az államvédelmis letevése: a tudat-ráhatás által létrehozható a tudatalatti zónák zaklatottsága, a félelem által serkentett tudattalan félelmek és más negatív lelki folyamatok elindítása. - "Hogy megkeverjük a delikvenst." - Ó, Szilágyi Domokos! Neked könnyű már: te mankókkal jársz, betegnyugdíjas vagy, boros pohárral iszod a pálinkát. Nagy költő, híres költő lettél, te nem vagy már kiszolgáltatva ezeknek, mert téged nem lehet már csak úgy eltüntetni büntetlenül. Légfennebb, ha magadat el nem tünteted. De legalább a megalázáson és a félelmen, hogy mások eltüntetnek, túl vagy már. Félelem, figyelem. Figyelem, félelem. Félelem, félelem. Figyelem! Eljött az időzített pszichés bombák lerakásának az ideje az én lelkemben. Eljött a diktatúra kiteljesedésének az ideje a mi lelkünkben. Beérett a román diplomáciai sakk-húzások és a kommunista fényes mosolygások eredménye. Itt van ebben a vasrácsos vallató szobában az utópista racionalisták aranykori álmának a beteljesülése, tudatbaverése. Figyelem, figyelem.)

    Az őrnagy egy sötétképű, velem egyivású alakkal jön vissza. - Balog úr, hadd mutassam be önnek fiatal és tehetséges kollégámat, Pop Gyeorgye elvtársat, aki szeretne feltenni önnek egy pár, az ő munkaterületét érintő kérdést. - És ezzel az őrnagy kimegy, otthagyva engem az alacsony homlokú, epebeteg ábrázatú, zöld öltönyös fiatalemberrel, aki nyomban zsebre vágja mind a két kezét, és el kezd le-fel járkálni az irodában, időnként sanda pillantásokat vetve felém, miközben a kilétemet, állampolgárságomat és nememet firtató, általános kérdéseit elpuffogtatja. Persze, ez még csak a soron következő megalázások indoklását szolgálják, vagyis a kettőnk félreérthetetlen erőviszonyának és helyzetkülönbségének a pontosítását. A “tehetséges” paprikajancsi beszélni még anyanyelvén sem tud, lehet hogy soha nem is volt ilyenje szegénynek és ő az úgynevezett ceausescu-janicsárok egyike, akiket a szekuritáte az állami árvaházból kivett, felnevelt és betáplált a diktatúra programjával. Lehet, hogy valamikor, gyermekkora valamelyik korai szakaszában nem is tudott még románul. Lehet, hogy magyar, ukrán, szerb, cigány, török, tatár, lipován, zsidó, vagy német az eredete. Ő viszont erről már nem tud, vagy nem akar tudni. Ő most a román állam embere. Talán ő fog belekezdeni a megverésembe. Ahogy elnézem viszont, ehhez kissé gyenge. Mindenesetre nem köntörfalaz, mindjárt a lényegbe vág: - Szóval te vagy az, aki nem akar hazafias témájú képeket festeni? Talán valami kifogásod van a hazafiság érzése ellen? ...? - Hosszasan néz, hosszan nézem. Ezt mintha tisztáztam volna már az őrnaggyal. Hová akarnak ezek kilyukadni?

- Nem hallottad, hogy mit kérdeztem?

- Hallottam, csak nem egészen értettem.

- Hogy-hogy nem értetted? - Bődül fel ez is, számomra igencsak meglepő hevességgel.

- Úgy, hogy nehezen tudom követni a szavait, mert nem minden szót mond ki egészen érthetően, és mindabból, amit mondott mindössze azt értettem, hogy anélkül, hogy én ebbe beleegyeztem volna, ön letegezett. - Mintha darázs csípte volna meg, a janicsár hirtelen felém pördül, egy lépésből előttem terem és pont úgy elkezdi rázni sovány öklöcskéit az orrom előtt, mint két órával ezelőtt a felettese. Ezeknek azt kell kiprovokálni, azt kell megjátszaniuk, hogy előbb én ütöttem hozzuk, vagy mi a fene? Ez a jelenet, ahogy ez a sötét képű hörcsög itt ágál és hadonászik, még nevetséges is lehetne, ha nem remegne a szájam utálatomban és dühös tehetetlenségemben. Érzem, hogy ez provokáció. Sejtem, hogy most még csak védekező mozdulatot sem szabad tennem, mert akkor hozzám ütne azzal az ürüggyel, hogy a mozdulatot támadásnak vélte...

- Azt hiszed, hogy nem tudjuk, hogy ki vagy te, hogy nem tudjuk, miket forgatsz a bózgor fejedben? Azt hiszed, hogy te okosabb vagy mindenkinél és túljársz a mi eszünkön? Te hülye seggfej! Meg mutatom én majd neked! Na ki vele, te faszkalap, mi bajod van neked a hazafias érzésekkel?

- Nekem semmi bajom a hazafisággal, csak utálom azokat az embereket, akik trágár szavakat használnak a társalgásban és szemtelenül tegeznek, visszaélvén azzal az állással és azzal a munkakörrel, aminek gyakorlásáért kapják az államtól, vagyis végső soron tőlünk, adófizető dolgozó emberektől a fizetésüket. - Na, erre nem tudom, hogy voltam képes. Honnan jöttek ezek a szavak a számra egyáltalán? Hol láttam, vagy hol olvastam ezelőtt én ilyeneket? Mindenesetre a kis janicsár hangneme lanyhult egy árnyalattal, a további mérges hanghordozás ellenére.

- Mit akarsz ezzel mondani, te szerencsétlen? Az én helyzetem állandó itt, mert engem a haza képezett ki és tett a megfelelő helyre, ahol becsülettel védhetem a haza érdekeit, az olyan hazaárulókkal szembe, mint te! Na valld csak be nekem, amíg jól van dolgod, hogy miért nem akarsz te hazafias képeket festeni,!

- Az őrnagy elvtárssal ezelőtt egy órával már megbeszéltük ezt. Én úgy érzem, hogy sikerült tisztázni, és nem szeretek beszélni feleslegesen, különösen akkor, hogyha illemtelen módon tegeznek.

- Szóval sikerült tisztázni? Nocsak, nocsak...a végén még elhiszem, hogy ebben az országban általánossá vált a magyar ügynökségek által ránk zúdított züllés és még itt is tisztázni lehet a hazaáruló magatartási formákat! De menjünk tovább egy lépéssel. Mit csináltak, mit kerestek és kikkel beszéltek maguk Orszonnal a tavaly nyáron Tetôfedben?

- Kicsodával?

- Na, ne tegye a hülyét nekem...Orszonnal!

- Orszonnal?

- Orszonnal, Orszonnal! Igenis Orszonnal. Ne is próbálja letagadni, mert én mindent tudok magáról! És pontosan azért, mert mindent tudok, elnéző sem lehetek. - Néz rám jelentőségteljesen. Az őrnagy elvtárs elnéző volt magával, mert ő egy finom lelkű ember, de velem nem fog menni a zsuga! Ezt magának megígérem. Na, gyerünk ki vele, hogy volt Orszonnal a Tetőfedi eset?

- Orszonnal, Orszonnal, .. Miféle Orszonnal, én nem ismerek ilyen nevű embert! Ez ragadvány név, vagy becenév, vagy micsoda, mert így nem ismerem...

- Na elég a színházból, te faszkalap, ne játszd itt nekem a hülyét, mert bizonyisten pofon verlek! - Ordítja, magát bepörgetve újra és hevesen elém lépik megint, de csodával határos módon a lendületéből útközben leáll. - Majd megmutatom én neked, te szartetű! - Kis ökleit megint elkezdi rázni az orrom előtt, de nem ér hozzám. Egyre érdekesebb ez a játék: biztos, hogy provokáció, de késő már a felismerés, mert attól, ami következik, elszakad a cérnám:

- Majd felhozzuk ide a kurvádat, és itt összerakunk édeskettesbe, lám, akkor is letagadod-e, hogy a tavaly ott voltál Orszonnal Tetôfedben! És letagadod-e, hogy miket locsogsz te Romániáról és a románokról, amikor berúgsz és a nagyfiút játszod a nődnek... - Érzem, hogy elönti a vér az agyamat és elveszítek magam fölött minden ellenőrzést. Ordítani kezdek, mint akit ölnek:

- Ez gyalázat, ez képtelenség, ez egy koholmány, ez egy mocskos hazugság minden részletében! Ezt mind csak maguk találták ki, mert ki akarnak készíteni, meg akarnak gyilkolni engem! De nem bánom, velem csináljanak, amit akarnak, tessék, kapja elő a pisztolyát és lőjön agyon, de Dórát ne keverjék  ebbe a disznóságba bele!

- Ne játszd az ártatlant nekem, te semmirekellő! A kurvád mindent bevallott már nekünk és a díszes nagyfej-barátod is, az a minden hájjal megkent, szélhámos Géza, aki azt mondta rólad, hogy egy tehetségtelen beképzelt alak vagy és csak azért pofázol a hazafias képek ellen, hogy érdekessé tedd magad a többiek szemében.

- Nem igaz, nem igaz, hagyják abba! Hazugság az egész, azért sem hiszem el! Dórának hagyjanak békét, inkább verjenek el, úgyis tudom, hogy azt akarják! Csak verjenek meg nyugodtan, de ezt a disznóságot hagyják abba, mert a besúgójuk úgy sem leszek! Világos? Na gyerünk, mire vár még, vágjon a képembe! Azt akarom, hogy verjenek meg! Hogy verjenek meg, igen hogy verjenek meg és törjék össze a csontjaimat és ontsák ki a beleimet! Ontsák ki a beleimet...!!! Törjék szét a koponyámat és ontsák ki a beleimet!!! - Teljesen bepörögtem, azt hiszem. Messzire kihallatszott az ordításom, nem csak a folyosóra, hanem az utcára is, mert beront az ajtón Vérmes őrnagy egy idősebb, ősz hajú, szemüveges úriemberrel. Gondolom, most aztán hárman tömik be a pofámat, és védekezve a hasamra görbültem, és szorosan behajlított karokkal a fejem fölé emelem a kezeimet. De elmaradnak az ütések...

- Mi történik itt, hadnagy elvtárs? Kérem, azonnal hagyja el a helyiséget. Egy óra múlva várom az irodámba jelentésre. Leléphet, végeztem! - Nem jön, hogy higgyek a fülemnek és aztán a szememnek: a kisjanicsár tiszteleg és elmegy. Megnézem az asztal túloldalán velem szemben figyelő nyugalommal elhelyezkedő, tisztes külsejű (öltönyös), ősz hajú úriembert. Jóságos, modern nagytatát festeni sem lehetne különbet. Az őrnagy szólal meg elsőnek:

- Ezredes úr, ez itt Balog Ádám festőművész. Az úriember feláll, és az asztalon át felém nyújtja kezét, arcán jóságos kifejezéssel. Mit tehetnék? Még az előbbi lelki sokk közvetlen hatása alatt, sok gyanúval és kétkedéssel, de némi reménnyel is, hogy talán ezzel a jelenettel az itteni borzalom végéhez közeledünk, odanyújtom a kezemet.

- Szálfa Szelindek vagyok. Nagyon örvendek, hogy Balog elvtársat megismerhettem. Kérem, nézze el nekünk az iménti kis incidenst. Tudja, Pop Gyeorgye barátunk még egészen a pályája elején van, és még nem szokta meg, hogy a mi igazság-kutató és nevelő munkánk több körültekintést és több tapintatot igényel, mint az újoncok harci kiképzése a gyakorlótéren, vagy a kaszárnyában. Gondolom, Vérmes őrnagy elvtárs már ismertette önnel a mi jó szándékainkat, a szocializmus korszelleméhez igazodó, humánus törekvéseinket. Most arra kérem, nyugodjon meg, és az iménti incidenst vegye egy szerencsétlen balesetnek, hiszen mi nem akarunk mást, csak és csakis a javát szolgálni mindenkinek, de kiváltképp az ilyen tehetséges fiatalembereknek. Én megnéztem az ön kiállítását, és igazán örvendek, hogy e szép, fejlődő kisvárosban, ahol immár tizenegy éve szolgálom a hazát, ilyen, átütő tehetségről tanúskodó, komoly emberek élnek. - Hogy oda ne rohanjak! - A mi mai találkozásunk célja az lenne, hogy bizonyos, önnel kapcsolatos, kétségtelenül téves információkat tisztázzunk, hogy a tisztázott információkat a maguk helyére tegyük és tegyük lehetővé az ön számára a valóság helyes értelmezését az ön jövendő, zökkenőmentes pályafutása érdekében. Ezért kérném még egy kevés időre türelmesnek lenni, és Vérmes elvtárs segítségével eloszlatni számunkra az ön személyével kapcsoltban felmerült kétségeinket és aggályainkat. Remélem megért minket? Szabad kérdeznem, hány éves? - Ez meg mi a fene, hisz nagyon jól tudja.

- Huszon hatodik vagyok...

- Ejej, fiatalság, szép fiatalság...Az unokám majdnem önnel egy idős. De sajnos az ő érdeklődése nem hajlik a művészetek irányában, pedig szerintem tehetséges. Én is valamikor zeneszerzőnek készültem és azt reméltem, hogy majd egyszer ennek is elérkezik az ideje. Amikor láttam, hogy telnek-múlnak az évek anélkül, hogy a fiatalkori álmaimnak csak egy részét is megvalósíthatnám, és a fiam sem vonzódik különösebben a művészetekhez, abban reménykedtem, hogy majd ez a kedvemre való fiatal zseniális fiú megvalósítja mindazt, amiről én immár végérvényesen le kellett mondjak. Mert tudja, Ádám - És a szoba felső sarkát nézi merengőn, mint az aurával bevilágított hollywoodi giccses filmjelenetekben. - az én fiatal koromban nem volt hely a nemes álmok világának, mi durván szembe kellett nézzünk a mindennapi élet realitásával annak érdekében, hogy majd maguk, az utánunk jövő nemzedékek... Hallom az őrnagy elvtárstól, hogy ön is hallgatója a George Sava nagyszerű zeneesztétikai rádiós előadásainak. - Az öreg gengszter bíztató mosollyal néz a szemembe. Nem tudom hová tenni magamat ebben az új, az előbbiekkel szöges ellentétben álló jelenetben. Nem hiszem ugyanis, hogy a fiatalon lepározott ezredes-nagytatának ne lenne tudomása az előbbi "beszélgetéseken" alkalmazott kihallgatási módszerekről. Vajon mennyire veszélyes az öreg? Annyi szent, hogy az előbbi kettőnél sokkal dörzsöltebb.

- Családja van?

- Még nem nősültem meg.

- De tervében van, úgy-e? Jó, ha az embernek van egy rendezett otthona. Semmi nem adhat nagyobb erőt az eredményes munkához, mint a család által nyújtott biztonságtudat. A szüleivel lakik?

- Édesanyámmal. Apámtól elvált még kicsi koromban, de az apám amúgy sem él már. Mostohaapám is a tavaly halt meg.

- Az édesanyjával jól egyeznek? - Na, itt tényleg nem tudom, mire megy ki a játék.

- Igen.

- És az édesanyja főz és mos magának? - Az angyalát! Ez mi a jó Ég? Kétkedően nézek reá. Ő biztatóan mosolyog.

- Csak főz nekem. Mosni, én mosok magamnak.

- Az édesanyja fiatalabb, mint én, és jó egészségnek örvend? - Mi a faszt akarsz az anyámmal te vén róka? Csak nem akarod feleségül venni?

- Nem hiszem, hogy fiatalabb lenne önnél, mert már elmúlt ötvenöt éves. Betegnyugdíjas, és a természete is beteges általában. Eléggé megviselte az élet.

- Hát igen, a mi fiatal korunk nagy viharai mindannyiunkat megviseltek, és ez előbb- utóbb érezteti velünk a hatását. Kérem, adja át édesanyjának az üdvözletemet. Büszke lehet, hogy a fia ilyen tehetséges, állhatatos, kitartó, céltudatos ember. - Persze, tehetséges és fiatal is vagyok, mint a Pop Gyeorgye kollégátok, a janicsárgyerek. Ezzel a tehetséggel itt valami nagyon bűzlik nekem. Ezek túl sokat ismételgetik a tehetségemet. Szarok a tehetségemre, ha az arra jó, hogy miatta ide hívjanak és kikészítsenek idegileg. Nekem nem kell az ilyen tehetség, ami miatt nekem szenvedni kell. Én, ha kijutok egyszer épkézláb innen, hagyom a francba az egész tehetségemet. Mert ha jól értem, van esély még arra, hogy innen élve kiengedjenek. Kár hogy a "beszélgetések" magnószalagját nem kérhetem majd el. Hallaná meg Dóra is, hogy itt bezzeg milyen nagy elismerésekben részesültem. Egyszer faszkalap, gazember, máskor meg kitartó és tehetséges. Hű, az őrdögét annak a geci tehetségnek! Pop Gyeorgye és Balog Ádám, két fiatal, tehetséges ember! Nem ez kellett neked, Ádám? Hogy végre hivatalosan is ismerjék el a tehetségedet. Na tessék: el van ismerve. Méghozzá a hivatalok hivatalában van elismerve. Szétkürtölheted a világban, esetleg elismervényt is kérhetsz a szekusoktól a tehetségedre. (Vigyázat! Veszély, veszélyes. Nincs vége még a bulinak, ne ereszd el magad, tehát, te nagyképű spekuláns gazember:) - Kérem tehát, nyugodtan maradjon még egy kevés időre az őrnagy elvtárs társaságában és válaszoljon őszintén a kérdéseire. Mi ketten még fogunk találkozni, de most jó munkát kívánok. Most búcsúzom egyelőre. Odajön hozzám, biztatóan nyújtja felém a kezét, én felállok, és zavartan kezet fogok vele. Nem marad időm, hogy megemésszem az a korábbiakat, mert az őrnagy azonnal leül velem szembe és megint csak olyan szélesvásznú amerikai filmbe valóan, jelentősen néz a szemembe. Aztán egyet hümmög még jelentősebben, súlyosan ráteszi kezeit az aktacsomóra, miközben súlyosan néz rám, majd még súlyosabban el kezd lapozni benne. A gyomromban erős szúrást érzek. Persze, ma még nem ettem semmit, és dél már elmúlhatott rég.

- Nézzük csak...mi is történt, amikor kettesben Orszonnal kint jártak Tetôfedben?

- Őrnagy elvtárs, nagyon szépen kérem, higgye el nekem becsületszavamra, én tényleg nem akarok itt értetlenkedni, mert tudom azt, hogy az életben a legcélravezetőbb, ha ténylegesen vállaljuk minden tettünkért és minden szavunkért a felelősséget. Én nagyon őszintén, és nagyon komolyan mondom, hogy nem ismerek semmiféle Orszon nevű embert, a híres angol színészt, Orszon Welszt kivéve, de azt csak azokból a filmekből ismerem, amit ön is láthatott a Bukaresti Tv.-ben.

- Ne mondja ilyen meggyőzően, mert még tényleg elhiszem. Nagyon kérem önt, Ádám, ne kezdje elölről az egészet. Az imént meggyőződhetett az ezredes úr jóindulatáról és általa a mindannyiunk jóindulatáról maga iránt. Kérem, ne próbáljon most félrevezetni minket, mert azt úgy sem lehet. - Na, basszam a nemjóját, itt tényleg csapdába estem. Az abszurd realitás csapdájába. Ide jöhetsz megnézni a művedet, Kafka mester. Most mi a lófaszhoz kezdjek. Úgy néz ki, hogy ezek a hülyék, valami fals információ alapján tényleg meg vannak győződve arról, hogy én jártam volna egy Orszon nevű faszival Tetőfedben miközben én ezt az Orszon nevű embert, ezt az imperialista ügynököt tényleg nem ismerem. Vagy az Orszon név csak egyik fedőneve valakinek, akit tényleg ismerek?

- Kérem őrnagy elvtárs, higgye el, hogy ez az egész most nekem van a leginkább terhemre, és ha van egy mód rá, nem akarok semmit sem újra kezdeni magukkal ebben a felállásban és ebben az épületben.

- Akkor hát legyen őszinte velünk, K É R E M! - Azt nem lehet körülírni szavakkal, hogy mi minden volt beleürítve ebbe a kitörésébe. Megint megijedtem és a tehetetlenségtől elfogott a kétségbeesés. Azt hiszem, most mindent elmondanék erről az Orszonról, ha ismerem, vagy rájövök, hogy ki az. A bűvös nevet magamban ismételve, majd félhangosan motyogva, próbálok emlékezni a környéki falukban tett összes kiruccanásaimra egyszerre, de egyetlen arcot sem tudok azonosítani ezzel a névvel.

- Orszon...Orszon...Orszon... - Az őrnagy is mintha méltányolná már az igyekezetemet, a segítségemre siet:

- Orszon, Orszon Sebesberesrôl, az a fekete szakállú gazember...

- Orszon Sebesberesrôl...

- Orszon, Orszon, a maga festő kollégája, a tavalyelőtt Tetőfedben jártak ketten és a képeiket engedély nélkül kirakták a kultúrház falára, és az odagyűlt diákoknak és tanároknak magyarországi költők verseiből olvastak fel.

- Jaj, persze tudom már, Gerzson, Fekete Gerzson, nem Orszon, hanem Gerzson! Fekete Gerzson.

- Gerzson, Gerzson. Persze, bocsásson meg, nem azt mondtam, hogy Gerzson, én vezettem félre, de végül is csak rájöttünk mi ketten, na, emlékszik már? Mi volt azokkal a piros-fehér-zöldes, rögtönzött kiállítás megtűzdelve magyarországi irredenták verseivel?

- Hát ez az én nagy bűnöm, őrnagy elvtárs? Ezért gyötörnek itt már két órája? Ezért gyalázott a földig és akart engem megverni Pop Gyeorgye hadnagy? Hát nem tudják önök, hogy Gerzson egy komolytalan ember? Még azt sem érdemli meg, hogy miatta itt csak tíz percig is szenvedjek. Gerzson egy sikeres értelmiségi szülők által elkényeztetett, szeszélyes, erkölcstelen ember, akiben nem bízik már a környéken egyetlen komoly személy sem.

- Azt meghiszem! A tavaly elkaptam a Bükkfa szálloda tizedik emeleti szobájában, ahol a zsibárus cigányokkal csoport-szexet és késdobáló versenyt rendeztek.

- Persze. Ezeket csinálja mostanában, és közben festi a román trikoloros képeket, amiket elküld különböző folyóiratokhoz ünnepi alkalmakra, azok közlik a képek fotokópiáját a címoldalon és mindennek fejében Gerzsonnak küldenek érte elég nagy pénzösszegeket. Ezért él olyan nagy lábon, hogy szállodában is lakhat, ha akar. A tavaly még Ceausescu elvtársról is festett két portrét, amit még a Scintejában is közöltek és egy román újságíró nagyon megdicsérte ezeket a képeket és persze a szerzőjüket. Azt írta ez az ember, hogy minden becsületes magyar ember olyan kellene legyen mint Fekete Gerzson és akkor jobban megértenék a románok a magyar népet és még annál is fontosabb, hogy jobb lenne külföldön Románia hírneve.

- Jól van, jól van, minket ez mind nem érdekel. Milyen akciót szerveztek önök ketten a tavalyelőtt Tetôfedben? Kiké voltak azok a gyanús képek?

- Gerzson már egész fiatal korától jár Magyarországra és ott látott ilyeneket. Van ott három fiatal költő barátja is, azoknak a verseit hozta el legépelve, és azokat olvasta fel. Akkoriban még neki is hasonlóak voltak az elképzelései a festészetről, mint nekem. És csakugyan, az akkori képei nekem most is tetszenek. Akkoriban én felnéztem rá, mert műveltebb volt, mint én és jártas magasabb művészi körökben. Fekete Vince, a hírneves festő nagybátya ugyanis még a külföldi barátaival is összeismertette. Nem tudom, hogy mikor és miért züllött ennyire le, mert akkoriban én soha nem láttam részegen. Én mindössze négy képet vittem akkor Tetôfedbe el, azok közül, amelyek a mostani kiállításomon is szerepelnek. Nem volt ott semmi piros-fehér-zöldségről szó, ha csak a Fal és Rózsa című kompozícióm színezete nem...

- Miért, mi van ezekkel?

- Hát az egyiken látható egy erősen téglaszínű fal-rom tetején egy elmosódott fehérrózsa-féleség, ami ugyanakkor ejtőernyő, sőt: egy fehér felhő-foszlány is lehetne, a háttérben egy szétfolyó zöldes-kékes erdőrésszel. És ez az egész olyan misztikus, Salvador Dali stílusban megfestve. Na, e miatt a képem miatt szoktak ugratni a barátaim, hogy én is eladtam magam a giccsfestésnek, csak rafináltabban, mind a karrieristák, mert én pirosfehérzöldezek és pirossárgakékezek is egyszerre. Ezen a képen az erdő ugyanis zöldes - kékes és a fehér rózsa is egybefolyik a háttérben álló, sárga mezei virágokkal ... Ez a képem volt tulajdonképpen az Ikarosz sorozatom ihletője. Persze, hogy itt egészen másról van szó, mint a giccses hazafiaskodásról... (- Kottyantom el, de nincs semmi következménye, mert az őrnagy az előtte fekvő dossziét lapozgatja, és rám már nem figyel. Úgy látszik az őrnagy nem kíváncsi az újabb esztétikai fejtegetéseimre. Kár...)

- Rendben van...Menjünk tovább. Itt azt írják önről, hogy baráti kapcsolatot tart fenn Brauer Loránttal, aki a Magyarországi Lukács György, nihilista filozófus híve ...(Az őrnagy hümmögve rám néz, jelezvén, hogy most nagyon szeretne pofon vágni, amiért korábban  őt Lukács Györggyel kapcsolatban félrevezettem. De úgy látszik, közben az ezredes által dicsért George Sava neve is eszébe jut és ezzel együtt a felettese dicsérő szavai George Sava zeneesztétikai műsorairól. Akármennyire is fegyelmezi magát, sugárzik belőle a zavar és a bizonytalanság. Látszik, ha rajta múlna, most mindjárt elintézné egy jó veréssel az egészet. Nem tudom, hogy a kíváncsiság, vagy valami belső megegyezés, háziszabályzat-féle, amit azért mégiscsak betartanak egy bizonyos határig, vagy mi a fene akadályozza meg abban, hogy most nagyon mérgesen rám förmedjen. Talán az én arckifejezésem, amelyről fogalmam nincs, hogy egy kívülállónak mit lehet róla leolvasni ebben a percben? Hiszen a legszívesebben visítani szeretnék ekkora - sokszorosan hatványozott! - marhaság hallatán, de még csak mosolyogni sem merek. Istenem, mennyire szeretnék most legalább egy kicsit felröhögni szabadon, és nem lehet! Hiszen normális körülmények között az ekkora ökörségen nyugodtan kacagni lehet, mert ez a sok marhaság így egymás hegyén-halmán elképesztően nevetséges. Még hogy a világias Brauer Lóri, Brauer Péternek, a közismert Bagolyvári metafizikus filozófusnak a gyermeke, a dogmatikus marxista Lukácsnak lenne a híve! - Ez nem csak emeletes marhaság, hanem egyszerre abszurd is a legmagasabb hatványon. És ráadásul pontosan Lukács György változott nihilista filozófussá, a marxista dogmákat szopogató, a román kommunizmus bástyáit védő és őrző szekusok szemében. És mindez csak azért, mert Lukács Magyarországon élt és magyar a neve. Ugyanis Lukácsnak még van egy bűne azon kívül, hogy nihilista filozófus az ők szemében: és ez nem más, mint az, hogy ő Magyarországi! Mintha most is élne. Ez fantasztikus! Ezt, az abszurdról szóló irodalmi leckékben, egyetemeken, de már a középiskolákban is tanítani kellene. Nem hogy Kaffka, de sem Dhürrematt, sem Jonesco ilyet ki nem agyalt volna! Megpróbálom elmagyarázni az őrnagynak a helyzetet. Nehéz ügy, de szerencsémre az ezredes szóvá tette, a George Sava rádiósműsorait s így van egy “jó román” tekintélyű hivatkozási alapom is, egy "becsületes és megbízható" támpontom az egészhez. Vérmes vagy az ezredese tájékozottságában bízik, vagy annak a süket, műveletlen besúgónak, vagy hazardírozó kollégájának, aki rólam a jelentést írta, és aki még azt sem tudja, hogy a Román Kommunista Párt ideológiájából vizsgálva Lukács Györggyel mi a helyzet. A biztonság kedvéért, az őrnagy, Lukács György és Brauer Lóri nevét személyi noteszébe feljegyzi. De aztán észbe kap, mert valamiért a kép számára még mindig nem teljes:)

- És a maga Lóri barátjának, aki jelenleg filozófiát tanul az egyetemen, amennyiben Lukács György mégsem nihilista filozófus, hanem marxista, akkor mi a kifogása ellene?

- Azért, mert annak ellenére, hogy az esztétikai munkásságát és ilyen jellegű nézeteit világszerte elismerik, ami a filozófiai látásmódját illeti, Lukács ma részben túlhaladott és egyébként is én úgy gondolom, ha Lóri valamelyik filozófusnak a híve akar lenni föltétlenül és nem törekszik önálló, autonóm filozófiai rendszer kidolgozására, egyéni világlátásra, akkor inkább az édesapjának lesz a híve, aki sokkal modernebb, mint Lukács és ezért sokkal egyetemesebb.

- Ez a maga véleménye?

- Nem csak az én véleményem, Lórinak az apját nem csak a Bagolyvári egyetemen tanító kollégái ismerik el máris, mint jeles filozófust, és nem csak a Budapesti egyetemen, hanem ő a mai román gondolkozók által is nagyra becsült filozófus annak ellenére, hogy filozófusnak is nagyon fiatal, nem csak egyetemi tanárnak.

- És hogy is hívják a barátja édesapját? (Szóval ez van! Ha egyszer bekerül az ember e ház rácsos ablakai mögé, besúgóvá válik, ha akarja, ha nem. Én most szépen az őrnagy elvtárs tudomására kell hozzam Brauer Péter közismert filozófus nevét, akit csak az nem ismer Erdélyben, aki irodalmat egyáltalán nem olvas, csak tévét néz és az újságokból nem olvassa el csak a vezércikkeket, az ünnepi verseket és az apróhirdetéseket. Szóval szépen "besúgtam" az Őrnagynak Brauer Lóri közismert édesapja nevét, amitől most aztán furdalhat a lelkiismeret. Az őrnagy felbuzdulva nagy sikerén, úgy csap rám a következő kérdésével, mint az éhes rétisas az eltévedt belganyúlra:)

- Milyen magatartást tanúsított ön a Király Károly ügyben?

- Én... a Király Károly... ügyben?

- Tud a Király Károly ügyről! Nekem ne tagadd le! (Persze, hogy tudok róla, Erdély szerte mindenki tud róla, miért tagadnám le, hogy tudok róla?)

- Nem tagadom.

- Akkor halljam! Na, gyerünk gyorsan, ki vele! Milyen magatartást tanúsított ön a Király Károly ügyben? (Hát én bizony örvendtem annak, hogy Ceusescuval valaki szembe szállt végre, baszd meg. Te is nagyon jól tudod ezt!)

- Én... semmilyet.

- Semmilyent?

- Igen, semmilyent. (Na, a végén még megelégszik ezzel a semlegességgel...)

- Tehát ön, Balog Ádám, Románia felnőtt és felelősségteljes öntudatú, választójoggal rendelkező állampolgára, nem tanúsított semmilyen magatartást Király Károly hazafiatlan, jobban mondva hazaáruló magatartása ellen? (Már sejtem, hogy itt újból valami csapda készül, de nem látok át a kerítésen, vagyis a körítésen.)

- Nem.

- Akkor írja ide a következőket - Egy fehér papírlapot tol az orrom elé és letesz melléje egy golyóstollat: - Én, alulírott Balog Ádám, utca, házszám,...írja csak nyugodtan, semmi mást nem kell írjon azon kívül, ami a valóság..., mint amit nekem korábban elismert. (Be vagyok szarva. Már nagyon fáradt vagyok, nem tudok belátni a játék hátterébe, csak azt tudom, hogy eddig még semmi terhelőt nem mondtam sem magamra, sem másra nézve. Ezért lassan írni kezdek. De ez sem folyik zökkenőmentesen:)...elismervén, hogy a hazaáruló Király Károly ügyében, nem tanúsítván a tisztességes és becsületes állampolgári mivoltnak megfelelő, hazafias magatartást...

- De kérem, őrnagy elvtárs, én nem ezt...

- Most ne akadékoskodjon és ne nehezítse meg a dolgomat még jobban. Az, hogy nem tanúsított tisztességes magatartást, azt is jelenti, hogy hazafias magatartást sem tanúsított.

- Énszerintem...

- Fogd már be azt a hülye pofádat és írjad, amit mondok, mert nincs kedvem itt kotolni veled hajnalig. (Na ebben a kérdésben egyetértenénk, de más okok miatt. A hazafiast kihagyom és folytatom a diktálás utáni írást:)...magatartást, vessző, illojális mentalitás bűnébe esvén hazámmal szemben ez által.

- De...

- Semmi de. Ha maga nem foglalt állást Király Károly ellenében, akkor logikus, hogy illojális magatartást tanúsított a hazájával szemben. Ez olyan, mint az egyszer-egy.

- De hát ki foglalt akkoriban nyíltan hivatalos állást Király Károllyal szemben? Igen, ki foglalt állást akkor, vagy később a nagy nyilvánosság előtt Király Károllyal szemben? Ön tud ilyen hivatalos személyről? Mert én nem. Az újságokban sem jelent meg erről az ügyről semmi sem.

- Az nem a te dolgod, hogy mi hol jelent meg. Te csak törődj a magad dolgával, és ne jártasd a itt locsogódat fölöslegesen, mert bizony Isten elvesztem a türelmemet és orrba töröllek. Nézzen oda az ember. Írod-e már, vagy leviszlek a pincébe, ahol holnapig gondolkodhatsz a dolgon, és reggel kezdjük elölről az egészet? Vagy azt gondolod, hogy épen megúszhatod és én itt beletörődők abba, hogy potyára töltöttem el itt veled az egész napi munkaidőmet? A kurva Istenit a hülye, nyakas székely fejednek! (A hangja megint vészesen felemelkedik.)

- Kérem szépen, ne tegezzen. - Mondom a lehető leghalkabban, és a tollat leteszem.

- Rendben van, de írja már, és ne nehezítse meg a dolgomat. Ez, amit most csinálunk teljesen egyezik a maga érdekével is, higgye el nekem.

    Mit volt mit tennem, túl akartam lenni már az egész cirkuszon. Leírtam hát, hogy felelőtlenségből illojális magatartást tanúsítottam hazámmal szemben a Király Károly ügyben. Az őrnagy még rá tudott venni egy pár ilyen "fő bűn" beismerésére, de az egész közül ez volt a "legerősebb" vétek. Azt is észrevettem, hogy nem követi szóról szóra, amit írok, így finoman átfogalmaztam az őrnagy fogalomhasználata veszélyesnek tűnő árnyalatait. Az éhségtől és a félelemtől a gyomrom finoman remegett írás közben, de csináltam, mert világos lett számomra, hogy e nélkül innen épen el nem enged. Hiszen az ő "munkájának", mind minden becsületes ember munkájának, nyoma kell maradjon valamelyik vasszekrényben. Délután ötig még négy oldal bűnnel és nagyon sok nevetséges, ám általam akkor fontosnak talált magyarázkodó lábjegyzettel ellátott beismerő "tárgyi bizonyítékot" sikerült kipréselnie az őrnagynak belőlem. Mindezek következtében egész személyiségemben elteltem mély és ugyanakkor felemelő hazafias érzésekkel. A hazafias ceremónia záró aktusaként az ezredes ült le újra velem szemben nagyapásan megértő és biztató mosolyával és a korábban már hallott közhelyek felemlegetése után, egy tekervényes mondatot remekelt, amelyből holmi társadalmi érvényesülési előnyökre való finom célozgatásokkal, a papíron beismert bűneim megbocsátásának kilátásba helyezésével és burkolt fenyegetésekkel elegyített kollaborálásra való felszólítás kígyózott a lelkem irányába. Ennek a biblikusan nyakam köré tekeredő veszélynek az általam még tekervényesebb mondatokban megindokolt elhárítása után, biztosítottak, hogy ők itt senkit nem akarnak "a pellengérre felállítani" , kezembe adták a személyi igazolványomat és azzal a jó tanáccsal, hogy senkinek ne mondjam el az itt lefolyt beszélgetések tartalmát, elengedtek.

   Ennek az utóbbi tanácsuknak a pszichológiai indokoltságát hamar megértettem, csak azt nem, hogy ez egyszerű formalizmusa-e az ilyen államvédelmi szerveknek, vagy ezek tényleg nagyfejeknek képzelik magukat, és mindenkit hülyének néznek? Hiszen a munkahelyemről feltűnő módon eltűntem munkaidő alatt, és ha a besúgó-főkáderes figyelmeztetésére azt is fogják játszani a közvetlen főnökeim, hogy semmiről nem tudnak - mint ahogy tényleg így is tettek utólag - az elkerülhetetlen, hogy ők és a többi munkatársam, meg ne tudják, hogy hol töltöttem én el igazolatlanul-igazolva majdnem tíz órát. Így az első dolgom az volt természetesen, hogy még a Megyei Rendőrség épületétől a munkahelyemig vezető útvonalon minden ismerősnek, akivel találkoztam elmeséltem, hogy honnan jövök, beszámoltam a hazafias terápiáról és elmondtam a legfontosabb részleteket. Gondolom, ez mentett meg attól, hogy az elkövetkező időkben gyakran hívogassanak és attól is, hogy a besúgási ajánlatukkal még egyszer is megkörnyékezzenek: az ő szemükben persona non grata lettem. Nem váltam egy megbízható, titoktartó emberré. Sajnos ezt a jelenséget, mármint a sötét embereknek a nyíltságtól való óvakodását, nem általánosítottam akkor eléggé. Vagyis nem tulajdonítottam neki akkora jelentőséget, mint amekkora igazából megilleti, mind a magánélet szférájában, mind a társadalmi életben, leszűkítve akkori felfedezésemet egyelőre a szekuritátével szembeni védekező taktikázás területére. Csak nagyon későn, egy évtized múlva adtam neki egyetemes jelentőséget: A titoktartás az életben rettenetesen veszélyes. A korrupció legfontosabb gyökérszála, amin keresztül sötétben és sárban tartható ma minden ember, aki azt képzeli, hogy megnyerhet valamit az életben, vagy az élettől, ha eltakar a gondolataiból valamit, vagy ha úgy képzeli, hogy olyan embereknek, akik rejtőzködni szeretnek, ő lehet az egyik "megbízható embere."

   Mondom, akkoriban ezt nem láttam még ilyen világosan, de valamit mégis megsejtettem és a közeli barátaimnak mindazt, ami azon a szörnyű szeptemberi napon történt, részletekben elmeséltem. El kellett meséltem már csak a megkönnyebbülés miatt is, hiszen a hazafias kihallgatás hatására három napig nem tudtam elaludni sem nappal, sem éjszaka, csak az után, hogy Kőműves Szilárdéknál úgy leittam magam, hogy elszakadt a filmem, levetkőztem meztelenre, és a ruháimat beraktam a vízzel teli fürdőkádba. Három hónapra rá be kellett feküdnöm az elmegyógyászatra, ahol úgy-ahogy rendbe szedtek, de az alvatlanság kórságától azután rendszeresen szenvedtem. A hazafias kihallgatás következtében még nem kellett volna sor kerüljön talán az elmegyógyászati kezelésre, de a Radácsi esete után már nem bírtam idegekkel. Ő ugyanis a Hazafias terápia után, ahol a verseit elemezték ki soronként a párt brosúrákban napvilágot látott hazafias esztétika szemszögéből, naponta három liter bort ivott meg reggeli és ebéd helyett. Sajnos könnyű állása volt és így megtehette. Mikor láttam, hogy nem hallgatja szívesen a józan intéseimet, ahogy időm volt rá, vele együtt ittam én is. Nekem használt a kórházi kezelés, ő már soha nem volt képes kijózanodni az életben. Az elmegyógyászati sokkolások után két évre, tökéletes alkoholistává nőtte magát az ennek megfelelő költői szelídséggel. Évek óta készülgető verseskötetét összeállítani már nem volt képes. Ma fogatlanul, félig kopaszon, szutykosan, valamelyik kocsmában mindig meg lehet találni reggel tíz órától este tízig. Nem tudom, hogy néha ebédel-e? Minden helyreállítási kísérletünk kudarccal végződik, hiszen Radácsi barátunk már más dimenzióban él sok éve.

   De minket akkoriban ilyen kellemes hazafias műsorokkal szórakoztató szekus tisztek viszont ma is virágoznak, köszönik szépen és jó modorú üzletemberekké, állami jegyzőkké, vállalati jogászokká, káderesekké alakultak a diktátor és a megvalósult tökéletes társadalmi koncepciók bukása után. A Haza most is bízik bennük, és a hazafias csordaszellem által fűtött meleg szívével gondjukat viseli: az ők üzlete soha nem mond csődöt, és az ők állami munkahelyét senki nem építheti le. De meg is érdemlik ezt a gondoskodást, hiszen ma ők a város legkedvesebb emberei: Radácsinak egy-egy vodkát, kávét, sört is szoktak fizetni, amiért ő hálás tekintettel és harsogva belefog a József Attila "Levegőt" című verse elszavalásába, majd egy-két strófa után abbahagyja, és érthetetlen nyelvén újból elkezd társalogni túlvilági ismerőseivel.

 
< Előző   Következő >