shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
VIII. Az anyai álmok nem hazudnak: Félelem és végzet PDF Nyomtatás E-mail

Nyolcadik fejezet.  VIII.

 

                AZ ANYAI ÁLMOK NEM HAZUDNAK: FÉLELEM ÉS VÉGZET

 

 

    A belőlem semmiféle szerelmi érzést ki nem váltó, de magát folytonosan felkínáló Romfeld Tündi végül is terhesen maradt tőlem miközben én oly végzetesen szerettem Dórát, hogy rémeket láttam az elvesztése gondolatától is. Mivel féltem, hogy Dórát elveszítem, mihelyt megtudja azt, hogy "egy másik női személy" terhes maradt tőlem, nem szóltam neki semmit lelkemnek e felelőtlen, sötét területéről. Annak érdekében, hogy ne zuhanjak szexuális nyomorba és lelki krízisbe, ha ezt mégis valahonnan, valaki kívülállótól Dóra megtudná, vagyis azért, hogy "bebiztosítsam magam" a szerelmi kapcsolat-szakítás esetére, udvarolni kezdtem Kingának, egy nemi életre rég megérett huszonnégy éves szüzecskének, akit aztán tényleg ágyba is csábítottam. Egészen pontosan, addig ügyeskedtem, amíg ráfeküdhettem Kingára annak a hegyvidéki szolgálati lakásában álló ágyában. Az is igaz, hogy különösebb szüzesség-fosztási stratégiázásra nem volt szükség, mert az amúgy is magasra nőtt érett hölgynek, bőven elege volt már az apja által szigorúan őrzött szüzességéből huszonnégy éves korára. Ez élvezet-biztosítói sikeremnek viszont nem sokáig örvendhettem, mivel néhány napra a dicsőséges tettem után, derült égből sorsomba csapott az istennyila. Épp egy négy ismeretlenes egyetlenrendszer megoldásán dolgoztam a Viéte féle módszerrel Géza útmutatásai alapján, amikor kétségbeesett tekintettel a szobámba lépett szegény édesanyám.

- Fiam, légy szíves gyere át a nagyszobába, mert életbevágóan fontos kérdésben akar valaki beszélni veled.

- Jó, mindjárt jövök, mondd meg, hogy várjon még két percet.

- Nem mondok semmit. Most, azonnal gyere! - Szegényédesanyámnak öreg korára is megmaradt az a mindkettőnk számára sok szenvedést idéző tulajdonsága, hogy egyedül velem mert határozott lenni egész életében, miközben másokkal szemben ezt az erényét egyáltalán nem gyakorolta. Sőt: vagy a kegyes hazugságokon alapuló kiegyezést és így mindig a „kéz-kezet mos” alapú, taknyos békében és korrupcióban való kiegyezéseket kereste, vagy, ha nehezebb helyzetbe sodródott – és mikor nem sodródott? – az erősebbek megértését, sajnálatát és protekcióját. De mindenképpen az volt a fontos, hogy az édesapján, a férjein (az én apámon és a mostohaapámon), majd rajtam kívül, soha senkivel ne kerüljön konfliktusba. És ezt nem azért, mert velem szemben és az én életemet érintő kérdésekben sokszor a nevetséges ostobaságig elmenően is képes volt határozott leni, hanem azért, mert idegenekkel szemben soha nem tudott határozott lenni.

- De hát kinek a számára olyan fontosan sürgős most az én személyem?

- Ne kérdezősködj annyit, mondom, hogy életbevágóan fontos. Most azonnal gyere.

Ritkán sikerült becsalogatnom magam az életképzeletemtől annyira távol eső matematikai műveletvégzések "élvezetébe" és ezúttal egy ilyen ritka pillanatban tört reám az édesanyám hívó határozottsága, így természetes, hogy kelletlen kíváncsisággal mentem át a nagyapámtól örökölt, tágas és bensőséges nagyszobából a tört hangulatú, közös nappali szobába.

Itt egy édesanyámmal azonos korú nő lépett szembe velem:

- Romfeld Tündinek az édesanyja vagyok, akit ön igen jól ismer! Lóri néni a nevem. Azért jöttem, mert Tündi két hónapos terhes magától és szeretném tudni, hogy ezzel kapcsolatban mi a szándéka önnek? - Na, ez tiszta és egyenes beszéd. Egyszerre zúdult a fejemre mindaz, amit évek óta a tudattalanom mélyére szorítottam, és amitől az utóbbi hetekben valósággal rettegtem. Persze, hogy minden Viéte képletet elfelejtettem. Micsoda kegyetlen sorshelyzet úristen! Nem lehetek én az, akivel ezek a dolgok itt megtörténnek. Én ilyen dolgokra soha nem gondoltam komolyan, nekem semmi közöm az ilyesmihez. Menekülni szeretnék, menekülni el, el innen, erről a világról, ebből a helyből és ebből a helyzetből, ahol ilyen kegyetlenül végzetes dolgok történnek. Fogódzót, kapaszkodót és búvóhelyet keresek. Felelősségtelen tetteim, gyáva meghasonlásaim, erélytelenségem, elhalasztott határozottságom és elmulasztott világos szavaim következménye elől menedéket, személyes felelősségem alól még mindig, engem felmentő körülményeket keresek.

- Én nekem most tanulnom kell a felvételi vizsgára. Én fizetés nélküli szabadságot kértem, hogy ebben a hátra levő időben tanulhassak keményen. Ez az utolsó próbálkozásom, ha most nem jutok be az egyetemre, végleg mindenről lekéstem. Nekem most be kell jutnom az egyetemre mindenképpen.

- Nagyon helyes, hogy így gondolkozik. El kell menni felvételizni és be kell jutni, mert manapság semmit sem ér diploma nélkül az ember. Ezt én a saját bőrömön is tapasztaltam. Mi segíteni fogjuk anyagilag, hogy elvégezze az egyetemet. A felvételi vizsgára való felkészülés viszont nem lehet akadálya az esküvőnek. Azt a felvételi előtt kell megtartani mindenképpen. Ha ma tartanánk meg, már az is késő lenne... - Egyszerre két dolgot szerettem volna csinálni: elájulni, eltűnni ebből a világból és ugyanakkor az idősödő hölgyet úgy szájon vágni, hogy egy életre leálljon a kerepelője. Egyiket sem tettem, de szavai annyira mellbe vágtak, hogy valahol az eszméletem magasabb terein magamhoz tértem végre, miközben idelent levegő után kezdtem kapkodni és nyöszörögve, fulladozva, felháborodva, tehetetlenül, sarokba szorítva, de még mindig finoman és jól nevelt gyáva - úriemberesen védekezni kezdtem:

   Én nem...én nem... én nem akarom, én nem akartam..., én ezt nem teszem... én ezt nem tehetem, nem akarom...nekem most tanulni, felvételizni kell...- Majd Lóri néni türelmetlen arcát és szóra nyíló száját látva: - Én nem akarok még családot, nekem egyszer be kell fejezni az egyetemet... nekem tanulni, nekem festeni én erre nem vagyok felkészülve... nekem más dolgom van, én nem akarok még gyereket. Én, én, én. Én nem vagyok én. Én egy hazudozó, beszart, gyáva drámahős vagyok, aki még azt sem merem megmondani, hogy nem veszem el a Lóri néni lányát feleségül, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem szeretem. Én, én, én. Itt állok én, ez a beszart anyámasszony katonája. Itt állok ez előtt a szigorú magabiztossággal ágáló, kövér anya-tigris előtt, aki azt képzeli, hogy a lánya és a jövendő unokája érdekeit képviseli, amikor egy szerelmet és minden érzelmi vonzalmat nélkülöző házasságot akar egybe kalapálni a polgári erkölcs és tisztesség nevében. Itt áll ez az élet által megtört ember, akit nem világosított fel a lánya, hogy ő még csak nem is alkalmi szeretőm, még csak nem is időszakos szexuális partnerem, hanem egy múló kaland, akivel kétszer lefeküdtem, mert fel állt a tököm akkor, amikor ott éreztem a pucér női testét szorosan az enyém mellett. Aki vagy nem tudja, hogy nekem ott van az életemben Dóra, a nagy szerelem, vagy egyszerűen nem akarja mindezt tudomásul venni, és úgy képzeli, hogy a lánya erkölcsi becsületét megóvó házasságot nyélbe lehet hozni mindezek ellenére. Én, én, én: itt állok én és ez vagyok én. Itt állok kétségbeesetten a világkocsma közepén. Itt, a magam által előidézett szerencsétlen helyzet, a magam által kreált kényszerítő körülmények közepén. Itt állok a Géza által szerintem méltatlanul elitélt és lenézett szarevő, egymástól boldogságot váró, boldogságért spekuláló emberi közösségek kellős közepén. Én, én, én. Ember vagyok, foglakozásomra nézve szarevő, mint az egész emberiség. Most mit tehetek én? Tündit nem szeretem, Dóráért reszketek. Most már világos, hogy hamarosan elveszítem, de megnősülni mással akkor sem fogok! Nem, nem, nem. Miért nem? Azért mert nem szeretem. Akkor miért feküdtem le vele? - Jó kérdés! Tényleg, miért? Csak azért, mert felállt a tököm? Igen. És mi van ha igen? Mi van ha egy férfi egyszerűen bedugja a füttyűjét egy általa közepesen ismert fizikatanárnő lába közé, amikor az meztelenül befekszik mellé az ágyba? A lányát miért nem kérdezi, hogy ő miért jött utánam Bagolyvárra és Bagolyváron miért nem maradt Branneréknél és miért jött utánam Berdáékhoz és ott miért feküdt le velem? Megígérte, hogy nem szül nekem gyereket! Két héttel a Bagolyvári bulit követő díszbaszásunk után, miután szegény édesanyámmal bájcsevegett két óra hosszat. Átjött az én szobámba "elbúcsúzni" és bejelentette, hogy terhes...de én ne féljek! Persze, rögtön félni kezdtem.

........................................................................................................................................

"- De hát te mondtad, hogy nem kell vigyázni, Berdáéknál...

- Egy kicsit elszámoltam a napokat, de ne essél kétségbe, én mindent elintézek...

- De megígérted, hogy nem szülsz nekem gyermeket!

- Igen, igen, meg ígértem. Ne félj, mindent elintézek, elrendezem én ezt, csak ne nézz rám ilyen dühösen...

- Akkor miért nem oda mentél előbb, ahol ezt elintézheted? Miért jöttél ezzel a csak rád és csakis rád tartozó információval most ide nekem?

- Jaj, miért vagy ilyen kegyetlen, jól tudod, hogy nem akartam soha semmi rosszat tenni neked.

- Csak magadnak egy jót, persze. De miért jöttél most ide ezzel a hírrel?

- Mert nem veszélyes még a dolog, nem is egészen biztos, de úgy éreztem, hogy meg kell előbb mondanom neked.

- Miért ?!

- Nem tudom... csak úgy jött... lelkileg valahogy... úgy éreztem...

- Úgy érezted... mit éreztél?

- Azt, hogy könnyebben el tudom intézni, ha előbb megmondom, és te velem leszel lelkileg.

- Én most nem lehetek veled lelkileg sem és fizikailag sem, mert nekem tanulnom kell, jól tudod... és Dórával is kibékültem. Én nem tudok most abortusszal foglalkozni és a pénzem, ami van, az kell a felvételire.

- Ne sértegess... kit érdekel a pénzed?!

- Ne kiabálj, mert édesanyám meghallja. Vagy neki is eldicsekedtél már?

- Minek képzelsz? De ha tudtam volna, hogy ilyen alávalóan viselkedsz majd, hát megmondtam volna neki. Amiért lefeküdtem veled, nem sértegethetsz! Én tiszta lelkiismerettel jöttem ide. Nincs szükségem arra, hogy megalázzál, amiért lefeküdtem veled. Én nem akarlak megalázni, én csak azt akartam mondani, hogy te tudod a legjobban, milyen fontos számomra ez a felvételi vizsga és hogy nekem most maximális bevetéssel kell tanulni és te megígérted... Te azt mondtad, hogy ne féljek, szeretkezzek nyugodtan, ne szakítsam meg az aktust, mert menstruáció után vagy...

- Elszámoltam a napokat, na, nem érted?

- Jó, akkor hirtelen elszámoltad, de másnap megígérted...

- Most is megígérem. Ne légy úgy berezelve. Nem érted, hogy nem akartam tőled semmit, csak azt, hogy egy kicsit lelkileg...

- Mit lelkileg?

- Lelkileg légy mellettem, mert egy nőnek nem könnyű az első gyermek elvesztése...

- De hát két hete csak, hogy Bagolyváron lefeküdtél velem. Milyen első gyermekről beszélsz ilyen patetikus hangnemben?

- Húsz napja volt, nem két hete és ilyenkor a magzat már igenis gyermek lesz. Utána néztem. Ilyenkor a magzat már önálló élettel rendelkező szervezet. Tercsi, nagyon szépen kérlek, most hagyd ezt a tudományos patetikus hangnemet. Mond meg becsületesen, hogy mit akarsz valójában tőlem?

- Balog Ádám, te egy modortalan, kegyetlen ember vagy. Jó, hogy kimutattad a fogad fehérjét végre! Nem akarok én az életben tőled semmit sem!

- Tercsi, értsd meg ...

- Menj a fenébe. Én már mindent megértettem. - És elviharzott önérzetesen. Úgy nézett ki, hogy végleg, azaz, én akkor abban reménykedtem ..., hogy örökre. (Szegény Balog Ádám, te aki a kétezer éves emberi színjátékot, az érzelmeskedő- önérzeteskedő szívek harcát, ezt az istentelenül mocskos keresztény hazudozást komolyan vevő balek, te magadnak és másoknak becsületet hazudozó, nevetséges tragédiahős, te szegény tudatlan: te ostobán szenvedő művész-lélek! Azt sem tudhatod, hogy mit jelent az,  hogy "örökre". Hát honnan tudhattad volna, hogy miként született a görög dráma, a kínai dráma, hogy mit jelent a modor, az etikett, a szertartás, a fétis, a konvenció, a diplomácia, a káprázat, a korrupció, a hatalmi ösztön, a tenyészet, a teremtés misztériuma és hogy mindebben mi a szerepe önérzeteskedésnek, a "kikéremmagamnak" nevű méltatlankodás?!)"

.........................................................................................................................................

-...Én, én, én még nem tartok ott... Tündivel ilyet nem beszéltünk. Én soha nem említettem és nem ígértem neki ilyet. Én nem nősülök most meg. És Tündit nem veszem el feleségül, mert én egy más nőt szeretek! - Na végre kinyögtem. Ez nehezebben ment, mint három évvel ezelőtt a besúgói állás elutasítása.

- Hogy, hogy mást szeret, fiatalember? Az én lányomnak már van diplomája, van egy helye az életben, szolid társadalmi helyzete, ő örökölt egy házat az édesapjától... van a csekkben a nevén tizenötezer leje...

- De Kalász néni kérem, mindez engem nem érdekel, engem egészen más dolgok érdekelnek, engem csak a művészet érdekel, az egyetemre is csak azért akarok bejutni, mert azután az egyetemen is és később is, ha meg lesz a diplomám, több időm lesz... - Na itt elárultam magam szegény édesanyám előtt, de most nem számit ez. - Azért felvételizek, hogy olyan emberek közé kerüljek, akik engem azért, mert művész vagyok, jobban megbecsülnek. Szóval én nem veszem el Tündit feleségül, mert igazából nem szeretem.

- Nem szereti? Hát akkor miért feküdt le vele? Miért csábította el a lányomat, maga szégyentelen gazember?! – Újra levegő után kapkodok, de ezzel már túl lőttek a célon, ez kezd kijózanító lenni.

- Én... én nem csábítottam őt el! Én egyszer felmentem a lakására vizelni, miután a vendéglőből őt haza kísértem és mire a fürdőből kijöttem, Tündi ott feküdt a megvetett ágyban, egy szál hálóingben. Csókolózni kezdtünk, és megkívántuk egymást egyszerűen. Én nem csábítottam el Tündit, hiszen még szűz sem volt és egyáltalán, hogyan lehet elcsábítani egy huszonnégy éves tanárnőt, egy felnőtt "szolid társadalmi helyzettel rendelkező" embert?

- De elcsábította! És most lesz tőle egy gyermeke! A gyermek nem játék. Egy új élet van megszületőben és maga felelős érte, mert maga az apja, ezt nem tagadhatja le. El kell vennie Tündikémet feleségül, mert én nem azért neveltem a lányomat, hogy maga megbecstelenítse! Hogy most a világ szégyenére szüljön nekem egy bitang gyermeket!

- De hát miért nem kapartatta el a magzatot Tündi idejében? Nekem megígérte! Házasságkötésről én vele soha nem beszéltem.

- Megígérte, megígérte... ő sem tudja mit beszél, hiszen az nem megy ma Romániában olyan könnyen. Oda ismeretségek kellenek, oda pénz kell.

- Nekem azt mondta, hogy nem kell az én pénzem!

- Persze, hogy nem kell a maga pénze, nekünk van pénzünk, de szegénykém nem mert kérni ilyen dologra tőlem. Én nem így neveltem... Az igazság az, hogy ilyesmire én sem adtam volna neki, amíg azzal az emberrel, aki vele ezt a gyalázatot elkövette, nem beszéltem. Szegény kislányom, mi lesz veled? - A két kezét drámaian a feje fölé emeli, és úgy nézi a mennyezetet. Aztán reám néz lesújtó tekintettel, majd anyai együttérzést keresve, az én édesanyám szemeibe fogódzik a tekintete:

- Mondjon valamit, kedves Pólika, az Isten Szent Szerelmére! Hiszen maga is anya és becsületes katolikus asszony!

- Én csak azt mondhatom, hogy a fiamat, ilyen nagy dologra nem kényszeríthetem… 

- Itt semmiféle kényszerítésről nem lehet szó senki részéről sem, édesanyám! Itt az én életemről van szó, én nem élhetek együtt valakivel, akit nem szeretek. Én jól láttam a Matyi bácsival való házasságod közben, hogy az ilyen szeretet nélküli házasságnak mi az eredménye. - Kalász néni felé fordulva: - Ha nem beszéltem eddig világosan: én a maga Tündi lányát feleségül el nem veszem. Nekem azt mondta, amikor közölte, hogy terhes, hogy ne izgassam magam, tanuljak nyugodtan a felvételi viszgámra tovább, mert ő mindent elrendez. Házasságról köztünk szó sem esett.

- Milyen könnyen beszél maga fiatalember! Képzelje magát a szegény kislányom helyébe! Minden családtagjától, minden jó ismerősétől távol, itt a messze idegenben... Én nem is bánom, ha lesz neki egy kis gyermeke. Legalább lesz, akire áldozza az életét, és nem jár többet vendéglőkbe, nem tölti az időt fölöslegesen, és nem züllik el itt nekem, amiért nincs ebben a városban senki, aki őt megbecsülje. Hogy micsoda világ ez, amelyben az ember kiteszi lelkét is a gyermekéért, aztán az felnő, el kell hagynia a családi fészket, hogy szomorkodjon egyedül, vagy vendéglőkbe járkáljon felelőtlen kalandor emberekkel. - Türelmetlenül téblábolni kezdtem, amire ex-jövendő anyósom abbahagyta a fogyasztói civilizáció kritikáját és rám nézett erélyesen:

- Szóval nem veszi el?

- Nem. Nem veszem el.

- Akkor legyen szíves, tegyen meg annyit értem, hogy jöjjön el, beszéljünk vele.

- Nagyon szívesen. Már csak azért is, hogy tisztázzuk a házassági ígéret körüli félreértéseket. Jövök mindjárt, csak éppen átöltözöm.

- Minek ennél jobban? Hiszen úgy sem jön leánykérőbe. - Nem, azt már tényleg nem, gondoltam magamban miközben a szobámban átöltöztem. Mire a nappali szobába visszatértem, szegény édesanyám is kimenő ruhát vett magára a házi köntöse helyett. "- Én is akarok beszélni Tercsikével, mert számomra mindez, amit itt hallottam hihetetlen. Mindig olyan rendes volt, igazán megszerettem. Nem értem ezt az egészet, nem értem, hogy tehettetek ilyet. Azt akarom, hogy ő mondja el nekem, hogy miképpen gondolta mindezt." - Ekkora erősítéssel a hátam mögött mindjárt más színekben láthattam én is a jövőmet..., gondoltam, hogy szegény édesanyám előtt Tündinek lesz annyi szégyenérzete, az önérzete mellett, hogy egyedül, lehetőleg az én közreműködésem nélkül, mindent jóvátegyen. Alig léptünk ki a kapunkon, máris szembetalálkoztunk Tercsikével és Boróka nevű közös barátnőnkkel, akinél Tündit négy hónappal azelőtt megismertem. Mindjárt Tercsihez szegődtem, Borót hátrahagyva a két aggodalmaskodó anyával. Az utat így folytattuk mindannyian Tündi lakása felé, a Tumor negyedbe.

- Édesanyád rá akart beszélni, hogy vegyelek el feleségül téged. Ilyesmit én neked nem ígértem. Akkor, hogy van ez?

- Tudom, hiába próbáltam erről lebeszélni. Azt mondta, hogy neki anyai kötelessége, hogy ezt megpróbálja megbeszélni veled.

- De erről nem lebeszélned kellett volna, hanem megmondani neki, hogy mi ketten ilyesmiről soha nem beszéltünk és ez azt jelenti, hogy a kérdés ilyen szinten fel sem tevődhet. Áltattalak én egy fél szóval is ilyesmivel?

- Nem.

- És azt is megígérted, hogy te mindent elintézel. És ismételten mondom, még akkor is, hogyha megint megsértelek ezzel, és te önérzeteskedni kezdesz, hogy azt sem értem, hogy húsz napra rá, hogy egy nő lefekszik valakivel, miként lehet annyira biztos abban, hogy terhes, mint amennyire te biztosan tudtad akkor, hogy terhes vagy, ha csak nem tervezte el megfontoltan az egészet jó előre?

- Te miket képzelsz rólam? Talán azt gondolod, hogy én terveztem el így ezt az egészet?

- Nem. Lehet, hogy nem éppen így tervezted el. Lehet, hogy azt képzelted, én majd előbb utóbb beadom a derekamat, mert meghatódok attól, hogy gyermekem lesz tőled.

- Szennyes fantáziájú mocskos gazember, menj innen! - Ezt viszont már inkább megtört szomorúsággal mondta Tercsi, nem olyan önérzetes hangosan, mint ahogy felcsattant két hónappal ezelőtt az én szobámban. Talán az új kilátások, azaz kilátástalanságok hatására, már alább hagyott az önérzete.

- Maradj csak nyugodt, és ne méltatlankodj, mert mindent meg kell beszéljünk most közösen. Csak azt akartam, hogy megtudd: nem vagyok hajlandó magamra venni az elcsábítód szerepét, amelyet édesanyád oly színesen lefestett nálunk. Hogy lefeküdtem veled az tény és hajlandó vagyok mindenben segíteni, ami a gyermek elkaparását illeti, de tovább nem megyek. Feleségül nem veszlek el és a gyermeket sem fogom elismerni, a magam nevére venni, amennyiben megszülöd.

- Ilyesmit én nem is kértem! Nem kell majd elismerned. Én egyedül felnevelem.

- Hogy mondhatsz ilyet, Tündike? - Méltatlankodott később Romfeld Lóri néni - A gyermeknek apa kell és az apjának a nevét kell viselnie! Miért? Az én nevemet miért nem viselheti? Az sem alábbvaló, mint az apja családneve!

- Az igaz, de a gyermek úgy sem lehet meg az apja neve nélkül. Ilyet csak a románok és a cigányok csinálnak. A magyar ember gyermekének meg kell legyen a becsületes apa neve, még akkor is, ha ez egy szélhámos gazember. Maradjon csak meg a maga helyén, Ádámka, nem magáról beszéltem.

- Rendben van, de akkor ezt a témát többet nem akarom vitatni. Hanem azt beszéljük meg, hogy a kaparást minél gyorsabban, hogy intézzük el? Édesanyám, van-e neked olyan ismerősöd, akivel csak az útbaigazítás, a tanácskérés szintjén is ezt megbeszélheted?

- Nőgyógyász ismerősünk csak egy van, de ahhoz ilyesmivel nem mehetek. Itt Székelyföldön nagyon figyeli a szekuritáté őket, alig várják, hogy egy magyar orvost csak egy kis törvénytelenséggel is elkaphassanak, hogy román orvost hozzanak Moldvából a helyébe. Nem, ezt itt elintézni nem lehet. De elmegyek Piri barátnőmhöz Calcinába, az nem erdélyi város, de sokféle ember él ott és neki ott mindenféle ismeretsége van. Az számunkra nem egy olyan exponált hely. Más elképzelésem nincs, de Tündike, én tőled szeretném hallani, hogy igaz-e amit Ádám állít, hogy Bagolyváron azt mondtad neki, hogy nem kell vigyázni és ez a menstruáció utáni tizennegyedik napján történt a közösülésetek?

- Igaz Póli néni, biztos, hogy akkor maradtam terhes!

- És miért tetted ezt, hogy lehettél ilyen felelőtlen?

- Mert akkor fáradt voltam és részeg.

- Hogy, micsoda? Nem érettem...

- Fáradt voltam és részeg, mi van ezen érthetetlen?

- Teljesen kiábrándultam belőled. Ez számomra teljesen döbbenetes.

- Én is kiábrándultam Pólika néniből az utóbbi időben. Ádám biztosan megmondta rég, hogy én terhes vagyok és Pólika néni mégsem jött el hozzám, hogy meglátogasson, hogy erősítsen és segítsen nekem.

- Én nem mondtam meg anyámnak semmit. Őt ne keverd jobban bele ebe az ügybe. Inkább azt mondd meg, hajlandó leszel-e megkapartatni magad, amennyiben anyámnak sikerül ezt elintéznie?

- Igen. Csak minél hamarább intézze el.

- Még holnap elutazok Pirihez és telefonálok, hogy jöhettek-e?

- Lóri néni is felajánlotta, sőt: kikövetelte, hogy előbb ő beszéljen otthon, Szíjlengyelben egy nőgyógyász ismerősével, hátha az elvállalná a kaparást, és ha az nem, akkor Nagytrágyán, a közeli iparvárosban, neki befolyásos rokonai élnek, akik lehet, hogy el tudják intézni ezt. Ő haza utazik még ma éjjel, és holnapután visszatelefonál, hogy Tündi mehet-e? Mindez elfogadhatónak és megnyugtatónak nézett ki akkor hirtelen. Én újra a homokba: a matematika és a technológia elméleti tanulásába fúrtam a fejemet. A dolgok persze nem a megbeszélt tervek szerint rendeződtek: Tündit haza hívta telefonon az édesanyja, azzal  hogy menjen, mert minden el van intézve, és egy hétig otthon is tartotta, anélkül, hogy valami konkrét dolgot cselekedett volna, de annál többet beszélt a lelkére a gyermek megtartása értelme mellett érvelve. Amikor Tündi visszaérkezett Szíjlengyelből, azonnal találkoztunk és már sokkal enyhültebben, azaz kevésbé magabiztosan - jobban megijedve- elmondta, hogy Lóri néni valójában nem is akart elintézni semmit, öt napig különféle hírekkel traktálta, majd amikor ő gyanút fogott és rákérdezett, megpróbálta rábeszélni, hogy tartsa meg a gyermeket akkor is, ha nem veszem el feleségül, mert akkor legalább lesz valaki az életében, akiért ő élhet.

- És te mit akarsz csinálni? Mégis gyereket szülsz nekem az ígéreted ellenére?

- Ne gúnyolódj, és ne kegyetlenkedj velem, kérlek. Ilyet semmi esetre sem teszek. Addig megyek, amíg a végére járok ennek. Édesanyád tudott-e valamit intézni a tengerparti barátnőjével?

- Nem. Sajnos nem. És vissza is jött már onnan, amíg te otthon voltál, mert nem volt amiért tovább üljön.

- Nem baj, elmegyek Béres Hencihez, ő biztosan tud segíteni.

- Megbolondultál? Az állatorvos, hogy segítsen az neked?

- Úgy hogy nagy az ismeretségi köre a rendes orvosok között is. És mivel nagy nőcsábász, minden menő nőgyógyászt ismer.

- Ahogy gondolod. De tényleg tégy meg mindent, mert nekem most nagyon meg kell nyomnom a gázpedált. Három hetem maradt már csak a vizsgáig, holnapután utazok Bagolyvárra beiratkozni a vizsgára, és ott tanulok tovább az egyetem könyvtárában. Több barátom és ismerősöm van ott, akik már végzősök és meg tudom kérdezni tőlük, ha valamit nem értek. Kérlek, ezúttal csakugyan tégy az adott szavadnak eleget és intézd el ezt a dolgot, amibe belevertél mindkettőnket az én megkérdezésem nélkül és az én akaratom ellenére és annak ellenére az ellenkezőjét már a kezdet kezdetekor megígérted. Tudod, hogy az életem múlik ezen a vizsgán, ez az én utolsó lehetőségem." - A szomorú az, hogy mindezt még komolyan is vettem.

Micsoda szavak! Hogy az élet múlik egy felvételi vizsgán, meg "az utolsó lehetőségem". Szegény Balog Ádám, szegény Tercsi, szegény édesanyák, szegény apák és szegény részeg-káprázatban támolygó szülők közé jövő, az ősi bűnbeesés őscsiráját saját tudattalan szellem-világukban hordó gyermekek! Micsoda zavaros gondolkozásról és még zavarosabb érzésekről árulkodó felelőtlen szavak! Micsoda betegséget okozó szorongások és micsoda tragédiákat hordozó ambíciók, tudat alá nyomott félelmek, önáltatások és lelki feszültségek! Az alvási zavarokon kívül, csak annyit észleltem a kezdetben, hogy a korábbiakhoz képest, igen gyakran és néha háromheti gyógyulási időt is igénylő, igen erős fej, fül és gége fájdalmat okozó hűlések vesznek erőt rajtam, aminek nem tulajdonítottam semmi jelentőséget, hiszen semmi nem közönségesebb egy hűléses megbetegedésnél. Ilyenkor orvoshoz megy az ember, az néhány misztikus művelet elvégzése után, megállapítja a betegség tényét, megírja a megvásárolandó és beszedendő gyógyszerek jegyzékét és csak igen magas láz és igen erős köhögés esetén állít ki egy néhány napi betegszabadságról szóló igazolást. Ezeket a három naptól öt napig terjedő betegszabadságokat korábban arra szoktam felhasználni, hogy miután a köhögési rohamaim elcsitultak rajzoltam az ágyban, majd vázlatoztam és festettem. Az utóbbi időben arra, hogy tanuljak. Az viszont különösebben nem zavart és ezért a kezdetben nem is figyeltem fel, hogy mind gyakrabban kell vizelnem, annyira, hogy néha éjszaka is fel kellett emiatt kelnem, amint az sem, hogy akkor is fáj a fejem, ha nem vagyok meghűlve, hogy gyakori a székrekedésem, vagy épp hasmenésem. Azt, hogy a feszültebb időszakokban a sok szorongás következtében erős gyomortájéki fájdalmaim is vannak és néha savas váladék jön fel a gyomromból a torkomba, már megszoktam közép iskolás koromban. Sőt, többnyire mindössze a rossz emésztésre fogtam a dolgot és beszedtem néhány népszerű, emésztést segítő gyógyszert. Szegény édesanyám épp elég, az én nyavalyáimhoz hasonló betegségben szenvedett folyamatosan és ezért egész gyógyszertára volt otthon, amelynek segítségével el lehetett mulasztani időlegesen ezeket a természetes apró kellemetlenségeket. Mikor kölcsönöztem tőle egy pár gyógyszer tablettát, mikor magam is vásároltam egy doboz farmakológiai készítményt a házi patikánkba, a fájdalmak időszakában beszedtem néhány pirulát, és férfiasan tovább folytattam az élet-harcot, azaz tovább csináltam a szellem-ellenes hülyeségeket. Ki gondolt akkor arra, hogy ilyen fiatalon már a két-három év múlva jelentkező hörghurut, a krónikus fülgyulladás, a gyomorfekély, a nyombél-fekély, az epekő-képződés, az epe és májgyulladás, a vese és húgyhólyag bántalmak, a prosztata-gyulladás, a bélhurut, az aranyér és a szívritmus zavar csiráit hordom magamban? Ahhoz, hogy ezek konkrét, kezelendő betegség formáikban jelentkezzenek, mindössze három évre, valamint arra volt szükség, hogy a Dóra elvesztése miatti kétségbeejtő lelki fájdalom, valamint az igazság- szenvedélyemmel, a festői élettervemmel, az idealista elképzeléseimmel ellentétes élethelyzetek miatti gyötrelmeim a korábbiaknál jobban felerősödjenek. A felelőtlenségemnek, valamint a Tündi felelőtlenségének köszönhetően, az én aggódó édesanyámnak és a Tündit féltő- aggódó édesanyjának köszönhetően, és köszönhetően a Lilith által korbácsolt szexuális képzeletemnek és másra-sóvárgásaimnak, a Kinga szexuális sóvárgásainak és az ő felelősségteljesen gondolkozó szüleinek, és hála a mindannyiunk gondját a szívén viselő katolikus és református, unitárius, ortodox és evangélikus egyháznak, valamint a román kommunista pártnak. De különösen a klasszikus német filozófiának és a tudományos materializmusnak, a hazafias kihallgatásoknak, a biológiának és az orvostudománynak, a modern szociológiának, a nyomasztó szorongáshoz és irracionális félelmekhez vezető sors élmények mind gyakoribbá váltak a következő években.  

 

                     *                                      *                                     *

 

      Hol van már a hajdani Balog Ádám? A romantikus eszmék fanatikusa? A szépség, az igazság-keresés és az igazmondás, a becsület, a tiszta szerelem elkötelezettje? Hol van e zavaros fantazmagóriák harcosa, pajzsvivője?

Az egyetemista státusz csak két hétig tudta Dóra elvesztésének a tragédiáját feledtetni velem, hiszen Nagytrágyán teljesen mást jelentett az egyetemista-lét, mint Bagolyváron, ahova be akartam jutni Géza spirituális útmutatásaink szellemében. Nagytárna egy festői környezetben szerveződött hajdani kisvárosból hirtelen nagy ipari központtá duzzasztott, hatalmas betonlakótelep Romániában, ahová csak a lakosság nagy száma miatt létesítettek műszaki egyetemet a sok környékbeli bánya és fémolvasztó kemencék, hirtelen felhúzott gyárak és ipari csarnokok műszaki káderekkel való ellátásának érdekében. Annál kietlenebb, arc nélküli várost az óta sem tudok elképzelni. Éreztem, hogy nem megy tovább, hogy látnom kell őt, hogy beszélnem kell vele. " Megyek és megmondom, hogy ezt nem lehet elviselni. Meg kell értenie, hiszen ő is szeret. Csak a sértett büszkesége mondatja vele azt, hogy nem. Meg kell mondanom, meg kell értenie, ha nem változtat elhatározásán, abba belebukunk mind a ketten. Ő sem tudja újra kezdeni az életét nélkülem, nem fog ez menni, saját magát csapja be, ha azt hiszi, hogy mással normális, harmonikus élete lehet a velem átélt szerelem után. Hisz gyönyörű, igazi boldogsággal feltöltött napokat, heteket és órákat töltöttünk együtt e hosszú négy év alatt. Az nem lehetséges, hogy Dóra valakit még annyira meg tudjon szeretni, mint engem, hogy elfogadjon egy alacsonyabb rendű kapcsolatot egy igazi szerelem helyett, mert tudom, hogy szeret, mert szenved, keservesen szenved, de ez a szenvedés nem szüntethető meg a szerelem megtagadásával, elfojtásával, mert az úgyis átüt mindenen és megkeseríti minden új kapcsolatát. Miért menjünk mindketten tönkre csak azért, mert én Romfeld Tündivel lefeküdtem? Ha ő lefeküdt volna valakivel, mert én másokkal hagyom társaságban, amikor vele kellene lennem, elhagynám-e? Jaj, nem! Annyira szeretem, úgy, ahogy azt Hajni mondta valamikor: "hogy az már fáj". Persze, még jobban fájna, ha gyermeke is lenne mástól, rettenetesen fájna, de azt hiszem, akkor sem hagynám el. Annyira ott van minden sejtemben, mozdulatomban, gondolatomban, mindenemben. Még akkor is ott volt, amikor lefeküdtem Tündivel. emlékszem, ott, Bagolyváron, Berdáéknál, az ágyban, a finom Murfatlari bor elfogyasztása után, úgy éreztem egy idő múlva, hogy Dórával szeretkezek. Nem. Nem. Nem. Nem válhatunk el. Inkább itt hagyom az egyetemet. Holnap majd vonatra ülök és éjszaka ilyen tájban, már otthon leszek. Azaz, dehogy otthon, direkt hozzámegyek. Biztos, hogy beenged. Érzem, hogy beenged. És mindent, mindent elmondok neki a lehető legokosabban, hogy értse meg: az életünket egymás nélkül értelmesen folytatni egyikünknek sem lehet. Meg kell értenie ezt. Ő is így érzi, csak józanul nem meri megfogalmazni magának ezeket az igaz tényeket. Minden csak azon múlik, hogy mennyire tudom okszerűen kifejteni számára azt, ami már úgyis meg van benne, ott van a sejtéseiben, csak letagadja maga előtt, hogy ne legyen az ismerők szemében nevetséges. Tulajdonképpen csak ezt a környezete véleményétől való félelmét kell okos érvekkel ügyesen semlegesítenem és aztán minden rendben lesz."

    Három héttel korábban hozta tudomásomra Dóra, hogy elhagy, hogy nem találkozhatunk többet. Épp a felvételi vizsga utáni hosszabbított külföldi utazásomról tértem haza, miután végignéztem Prága, Drezda, Lipcse, Weimar, Kelet-Berlin, Varsó és Krakkó összes képtárát, még azzal a tudattal, hogy nem jutottam be az egyetemre és így, most már igazán csak a festészet fogja betölteni az életemet, diplomáktól és egyetemektől függetlenül, társadalmi és környezeti elismeréstől függetlenül. Telefonáltam Dórának, hogy érkezem, ő várt rám az állomáson, de látókörömön kívül helyezte magát és nem szólított meg. Elindultam a lakása felé, miközben ő távolról követett és csak a tömbház - lakása lépcsőházában fogta meg hátulról a bokámat, kicsit rám ijesztve, mielőtt az ajtójához értem. Csak utólag értettem meg, hogy miért: már nem akarta, hogy ismerősei meglássanak minket együtt az utcán. Nem akarta, hogy lássák: várt rám. De ezt csak több perc elteltével, a viszontlátás örömének elmúltával, lakásának zárt ajtaja mögött, a belső szobában tudhattam meg.

- Mindenkinek ilyen szép ajándékot hoztál, Balog Ádám?

- Nem. Csak neked és édesanyámnak.

- És a többieknek?

- Miféle többieknek? Miről beszélsz?

- Az öt hónap múlva, sőt: a négy hónap múlva megszületendő gyermeked anyjának. Romfeld Tündinek, aki tőled terhes.

- Ezt ki mondta neked?

- Nem mindegy? A fél város tudja, csak nekem kellett négy hónapos késéssel megtudnom! Én vagyok a vak, a hülye. Én a szerencsétlen, aki vártam itt reád mindig nagy hűségesen, fogamzásgátló tablettákkal feltömve.

- Ne légy magadhoz ilyen kegyetlen, kérlek... Szeretlek. Nagyon szeretlek. Ezért nem mertem elmondani. Nem mertem, mert féltem, ha megtudod, elveszítelek.

- Hát elveszítettél!

- Dóra, kérlek, most még ne mondj ilyet! Gondold meg jól, mielőtt döntenél, mert végzetes lehet egy ilyen kijelentésed!

- Meggondoltam. Mindent alaposan meggondoltam a négy hét alatt, ami eltelt attól a perctől, amikor megtudtam... Amikor szinte elájultam és csak azt motyogtam magamban, mint egy őrült, hogy nem igaz, nem igaz… Pedig tudtam, hogy igaz, éreztem... Szóval e négy szörnyű hét alatt, amíg te külföldön nyaraltál, én itt, a pokolban, mindent átgondoltam: el kell válnunk, mert én így téged jövendő apaként, aki az orrom előtt csalt meg, miközben én vártam rá, ismétlem, fogamzásgátló tablettákkal feltömve, nem vállalhatlak. Megöl a szégyen. Menj el innen!!!

- Dóra, ne mondj ilyet, ez nem lehet! Istenem, nem lehet!

- Miért nem mondtad meg nekem ezt Ádám, miért nem mondtad meg? Most a fél város rajtam röhög.

- Dehogy röhög, Dóra, dehogy röhög… És egyébként is, azért a fél városért igazán nem kell ilyen végzetes kijelentéseket tenned. Jól tudod, hogy sokszor megpróbáltunk már elválni egymástól és nem bírtuk ki két hétnél tovább te sem és én sem. Mi ketten egymásért születtünk a világra Dóra. Nem válhatunk el, bármi is történjen, mert a másik nélkül mindkettőnk élete értelmetlen. (“Az egyik legfantasztikusabb jelenség az, amikor valaki, hosszú inkarnációs láncolatokon keresztül, mindig ugyanazzal a személlyel találkozik. A szerelem és a gyűlölet, a vonzódás és az ellenszenv, elmúlt életeink maradványai." - Thorwald Dethlefsen: A Sors, mint esély.) Dóra úgy néz rám, mint még soha. Szemében szánalom, szája sarkában gyűlölet, megvetés, a homlokán töprengéstől a csodálkozásig cikázó érzelmek, gondolatok tükröződnek. Mintha egy először látott ismerős-idegent venne szemügyre.

- Te meg vagy bolondulva egészen? Miről beszélsz itt össze-vissza? Hogy képzeled, hogy veled maradok, amikor Romfeld Tündi itt járkál a városban, a hasában a te gyermekeddel? Amúgy is süllyedek el a szégyentől, amiért utolsóként én tudtam meg.

- Rólunk van szó, Dóra, nem a városról! RÓLAD ÉS RÓLAM!  

- És Romfeld Tercsiről és a Te gyermekedről! Hogy mondhatsz olyat, hogy egymás nélkül mindkettőnk élete értelmetlen? Talán így, Romfeld Tündi hasában a gyermekeddel egy jövendő emberrel, akihez neked elsődlegesen közöd lesz, és akihez nekem semmi közöm nincsen - sőt: aki ellenem fogant és ellenem születik - van értelme? Hogy maradjak veled, amikor a szégyentől süllyedek el? Nevetségessé tettél Balog Ádám, nem érted?

- Hogyan tettelek én nevetségessé Dóra? Úgy csinálsz, mintha ellened szövetkeztem volna valakivel. Ez itt egy velem történt tragédia, ez az én szerencsétlenségem és eszemben sem jutott közben, hogy ellned teszek valamit, miközben ott találtam az ágyban magamat Tündivel, amikor úgy intézte a dolgokat Bagolyváron, hogy velem Berdáékhoz feljöjjön, és velem egy ágyba feküdjék. Egyszerűen úgy történt, hogy nem tudtam kikerülni az egész ügyet. Még én sem látok tisztán, de azt hiszem, hogy Tündi tervezte ki az egész terhességi ügyet azért, hogy ez által engem tőled elválasszon, és utána én őt feleségül vegyem. Ugyanis egyszer arról beszéltem neki, hogy mennyire bánt és zavar az engem, hogy az édesapám nélkül kellett felnőjek, anyám érzelgős szeretetének és buta gondolkozásának teljesen kiszolgáltatva. Értsd meg, hogy ez annyira szörnyű nekem, hogy még bele sem mertem gondolni a következményekbe. Beismerem, hogy gyáva voltam, amiért nem szóltam neked, de ez a gyávaság abból a félelmemből eredt, hogy ne veszítselek el, hogy soha se tudd meg, ha lehet…

- Hogy ne tudtam volna meg soha? Mondom hogy teljesen elment az eszed!

- Nem tudom, én sem értem, csak azt tudom, hogy féltem, hogy iszonyúan féltem hogy elveszítelek és nem mertem neked szólni, mert tudtam, hogy nem értenéd meg, és hogy tragédiát csinálnál a dologból és nekem akkoriban minden erőmmel a felvételi vizsgára kellett koncentrálnom.

- Értem. Szóval, amiért neked felvételizned kellet, én nevetségessé kellett váljak a világ szemében és öt hónap után kellett megtudnom, hogy te megcsaltál Rromfeld Tündivel és még ráadásul terhes is tőled. Nem érted, hogy mit tettél velem? Az utcán szánakozva néznek rám az ismerősök és a hátamnál a markukba röhögnek. És ez még hagyján, de mit szólnak majd a szüleim, mit szólnak a testvéreim, a Kedves Nővérek ?!

- Rólunk van szó, nem az apáca nagynénéidről és nem a testvéreidről, akinek mind meg van a saját családi baja. Ők a saját bonyolult, vagy könnyű életüket élik, és mi a miénket kellene éljük. Nem nevet senki rajtad Dóra, értsd meg. Mindenkinek van elég baja ebben az országban. Nem látod a nagy sorokat az üzletek előtt? Egyesek hajnali négykor kicsi székkel kiülnek az üzletek elé, hogy családjuknak, unokájuknak, gyermekeiknek, cukrot, tejet, kenyeret, olajat, szalámit és vajat, sőt: esetleg csak margarint vehessenek, más városokban még nagyobb sorok vannak és még nagyobb a nyomor. A fővárosban egyesek egyszerűen koplalnak, vagyis éheznek. Azt hiszed, hogy ezek az emberek mind a te sérelmeddel, a sértett női büszkeségeddel törődnek?!

- Te szégyentelen! Te neked semmi érzéked nincs az iránt, hogy mit tettél velem, te egy érzéketlen szörny vagy Balog Ádám, aki még a személyes gaztettedet is a társadalmi visszásságokra akarod kenni és a figyelmemet így elterelni sötét, felelőtlen jellemedről. Én csak most ismerlek meg. Milyen ügyesen ki bújsz a tetteid következményének felelőssége alól! Te nem tudhatod, hogy mi van itthon, hogy az emberek mit beszélnek, mert öt hetet ténferegtél önfeledten a nagyvilágban. Mond csak, Magyarországon hány nő hordja hasában a te gyermekedet? Kettő, három?

- Egy sem Dóra!

- Hazudsz! Ha itt az orrom előtt megcsaltál, ezer kilométerekre tőlem, hogy ne csaltál volna meg?

- Nem csaltalak meg, Dóra, Tündivel az más helyzet volt, kérlek szépen, értsd már meg, hogy...

- Nincs, amit megértenem. Nem akarom megérteni, nem akarok megérteni veled kapcsolatban semmit, érted?!  ...Megbolondulok, ha arra gondolok, hogy más nő a hasában a te gyermekeddel... Az én kedvesem gyermekével... Istenem, mit vétettem?! - Dóra zokogni kezd. A torkom nekem is összeszorul, én is sírnék szívesen, de magamon erőt veszek. Mellé lépek, gyöngén karját megérintem.

- Nyugodj meg, Dóra, nekem is rettenetesen fáj mindez...

- Ne érj hozzám, kérlek! Már attól is kétségbeesek, már attól is iszonyom van az érintésedtől, hogy őt is pontosan így érintetted meg, hogy vele is pontosan úgy viselkedtél, mint velem... Úgy érzem, nem is lehet elviselni ép ésszel azt, hogy őt is ugyanúgy ölelted, mint engem, hogy úgy csókoltad... jaj, megbolondulok, eressz! - Durván elüti kezem, elfordul előlem és halkan, fojtottan zokog. Tehetetlenül és esetlenül állok, miközben meg-megránduló szép hátát figyelem.

- Én soha senkit nem öleltem úgy, mint téged, Dóra...

- Dehogy nem ölelted! Azt (!) másképp nem lehet, ne próbálj még most is félrevezetni engem! Eleget hazudtál, többet nem engedem!

- Hidd el nekem, hogy senkit a világon eddig nem öleltem úgy, mint téged!

- De öleltél..., ne vezess félre engem, nem engedem!

-Nem vezetlek félre, nem hazudok, az más, egészen más mint veled és nem akarom, hogy beleéld magad az olyan jelenetek életszerű elképzelésébe, csak azért, hogy kínozd magad vele... - Kisírt szemeivel rám néz vádlón, kétségbeesetten:

- Én nem kínozom magam, Ádám, engem megkínozott általad az élet. De eddig valóban csak a képzelet szintjén történt minden. Harag, elválás, újratalálkozás, öröm, boldogság, az a pár órás, vagy pár perces fene nagy boldogság, amikor elhittem, hogy a világon csak én vagyok neked a legfontosabb, hogy a legjobban engem szeretsz, szóval ez mind hit volt és jó vagy rossz képzelet. De az a magzat a Tündihasában, amely négy-öt hónap múlva élő, egész emberi lény lesz, az már tömény valóság, hús-vér valóság, az nem a képzelet és az érzelmek játéka, és főként nem az én képzeletem szüleménye! (- Dehogynem nem, Dóra, az pontosan a te irracionális, nyomasztó, teherben maradástól való félelmeidnek, vagyis a védekező, gyermekelhárító félelmeidnek, vagyis a tudat alá szorított, a fájdalom és az erőfeszítés helyett a nyugalmas és kényelmes vegetálást választó életképzeleted szüleménye! A gyermekszüléstől való rettegésed által életre keltett és aktivizált negatív képzeleted szüleménye, azaz félelmeid megvalósulása, csak éppen nem a te "fogamzásgátlóktól feltömött", foganásra képtelen méhednek a szüleménye, hisz ez az egész világ itt, amit a nagyokos tudósok magyaráznak, szétdarabolnak, megmérnek és megneveznek, nem más, mint a mi teremtő képzelőerőnk által létrehozott valóság. De ezt sem te, sem Balog Ádám nem tudja még ebben a percben.) Én nem tudom elviselni ennek a gondolatát, soha nem fogom tudni, soha, soha, érted?! Engem nem így neveltek! Az én családomban soha ilyen erkölcstelen bonyodalom nem volt. Menny el innen kérlek, menj el! Menj őhozzá! Menj, mert várnak rád, az édesanyja mondta.

- Te mikor és hogy beszélhettél az ő édesanyjával?

- Reisingher Sárinál belé cseppentem a jövendő családi tablódba.

- Mikor?

- Ezelőtt két héttel.

- Mit mondtak neked, az isten szerelmére?

- Tündi semmit, csak az anyja tartott nekem felvilágosító előadást, gondolom a mihez tartás végett.

- De mit?

- Azt, hogy az ő ártatlan és tisztességes Tündikéje megjárta azzal a szélhámos Balog Ádámmal, mert nem volt oly kitanult, mint egyesek... Az elején, jó sokáig nem értettem, hogy miről beszél, majd amikor leesett a tantusz, rosszul lettem.

-A vén szukája! Felvételi vizsga előtt váratlanul és minden bejelentés nélkül beállított anyámhoz, hogy az beszéljen rá engem arra, hogy vegyem el a lányát feleségül, mert én annak galád módra elcsavartam a fejét és felcsináltam, márpedig az ő lánya nem úgy van nevelve, mind mások, sőt: tanári végzettségének megfelelő társadalmi helye, az édesapjától egy öröklött háza és a csekkben tizenötezer leje...

- Nem érdekel, nem érdekel, engem ebbe a mocsokba ne keverj bele! Ez már a ti dolgotok, nem rám tartozik, semmi közöm hozzá, engem ne keverj bele! Miért kellett lefeküdnöd vele, miközben én teli voltam tömve antibébitablettákkal? Most intézzétek a családi ügyeiteket nélkülem. Menj innen, mondtam már, hogy menj és ne gyere vissza többet...

- Dóra, nyugodj meg, kérlek...

- Majd megnyugodok, ha téged elfelejthetlek egészen. Jó, hogy sikerült a felvételi vizsgád az egyetemre és így kevesebb esélyem van, hogy az utcán találkozzak veled. Addig is, amíg elutazol, haza megyek édesanyámhoz Csűrtetőbe. Menj, mert vár a szegény édesanyád. Már nagyon aggódott, hogy nem jössz haza és kimaradsz az egyetemről, mert nem jelentkezel idejében. Én nem akarok többet tudni rólad. Minél hamarabb el akarlak felejteni és keresek magamnak egy tiszta embert. Egy megbízható valakit. Egy olyat, aki mellett nem kell szégyenkeznem, aki nem veszekedik velem folyton és nem csal meg ilyen Tündifélékkel. Menj már, kérlek, kérlek. Kérlek!...

Hát eljöttem, ha már ilyen határozottan kérlelt Dóra. De másnap visszamentem és az ajtaján sokáig csengettem. Úgy látszik, tényleg haza ment Csűrtetőbe, mert nem volt otthon sem két nap, sem három nap múlva. Az ajtaja végig zárva maradt, az ablakai sötétben. Csűrtetőbe menni és az édesanyja, a testvérei előtt ezekről beszélni, még elképzelni is lehetetlen. Józan eszemmel elkönyveltem, hogy végleg lezárult a mi kettőnk szerelmi viszonya, miközben valami megfoghatatlan részem, irracionális módon és egészen rejtetten, még mindig valami csodában reménykedett. Gyakorlatilag viszont nem tehettem mást, készülni kezdtem az Egyetemre, és igyekeztem legyűrni magamban a veszteség - érzet miatti fájdalmamat. De számomra nem csak lelki fájdalmat jelentett Dóra elvesztése. Egész másfél hónapos külföldi utazgatásaim alatt kényszerű szexuális megtartózkodásban éltem. Arra egyáltalán nem számítottam, hogy Dóra időközben találkozik Romfeldékkel és a kiéhezés utáni nagy szerelmi együttlétünk helyett egy végleges szakítás lesz a részem. Csak jóval később, sok-sok év elteltével értettem meg azt az egyetemesen érvényes szellemi törvényt, aminek következtében, és aminek a hatására, számomra a józan ész elvesztésével határos szellemi-lelki állapotba kerülést eredményez minden három hetet meghaladó szexuális elvonó-kúra, annak következtében, hogy szegény édesanyám a skorpiói természete ellenére, harminc éves koráig őrizgette szüzességét. Ezért, miután végleg el kellett fogadnom, hogy Dórát mindenképp elvesztettem, anélkül, hogy legalább sejteném, hogy igazából milyen veszedelmes erők irányítják a háttérből lépteimet, megkerestem Kingát, akivel már korábban is néhányszor lefeküdtem. Egyre inkább megkapott kedves jóindulata, pozitív viszonyulása hozzám és az összezavarodott életemhez. Nyugtató volt vele lenni, de személye semmiképp sem pótolhatta számomra a Dórához fűződő lelki élményeket. Dórát teljes mértékben magammal egynek érezhettem, amikor a társadalmi - társasági rögeszméitől mentes állapotban hozzá férhettem. Ő, az én számomra legalábbis, társadalmi lényként nem volt az igazi Dóra, soha nem azt az igazi arcát mutatta társaságban, amely az idillikus intimitásban oly egyszerűen átszellemült és tökéletes... és valahányszor sikerült neki önkéntelenül a társadalmi lényi mivoltáról megfeledkezni, felragyogott előttem és bennem teljes női nagyszerűségében. Mintha belőlem, a legszebb álmaimból kelt volna életre..., mintha belőlem beszélne, belőlem jönne “nagyságos” mosolya, rendkívülien nőies mozdulatai, lágyan és melegen magába olvasztó, egyszerre anyai és szeretői tekintete... És ezt most mind elveszítettem! Nem, ezt nem lehet. Kingához nem megyek többet, ha én nem keresem, ő úgy sem keres... Holnap éjszaka csöngetek a Dóra ajtaján, eddig lehiggadt, eddig megbánta, hogy elküldött, vagy legalábbis másképp látja már az egészet.

    És csakugyan másképp látta, mert be engedett, csak éppen ez a másképp látás az én másképemmel nem egyezett. Ezért is engedett be.

- Találtam egy olyan embert, amilyenre vágytam egész életemben.

Menj el Dóra, ne hülyéskedj, az nem megy olyan könnyen, hogy csip-csup és máris itt van az aranyember. Miféle szerzet?

- Fiatalabb, mint te, még nem volt előttem senkije, nagyon érzékeny, jó lelkű, jóképű, pont olyan amilyen nekem kellett, hogy megnyugodjak mellette.

Dóra, te ámítod magad. Mióta ismered? 

- Egy hete és egy pár napja. Ismerősök küldték hozzám, hogy venné meg a biciklimet. Beszélgetni kezdtünk, és én nagyon megszerettem a tisztaságát, az ártatlanságát. Nekem pontosan ilyen csendes, ártatlan fiú kellett, akit én a magam számára megnevelhetek, aki nem okoz nekem kellemetlenségeket, felnéz rám és csak engem szeret.

- Dóra, az Isten szerelmére, úgy csinálsz, úgy beszélsz, mintha nem is te lennél, mintha elment volna az eszed. Ez nem lehetsz Te! Úgy-e viccelsz?

- Nem viccelek. Nagyon is komolyan beszélek. Ez egészen más ember mint te, még nagyon tiszta és ártatlan, Én mindenre megtanítom, amit tudnia kell, a fontos az hogy én megbízhassak benne, hogy ne érjenek mellette kellemetlen meglepetések.

- Hogyhogy tiszta és ártatlan férfi, Dóra? Milyen képtelenségeket beszélsz, hány éves az a férfi?

- Huszonnégy, vagy huszonöt. Ilyen részletesen nem beszéltünk. Mindenesetre, nemrég fejezte be az egyetemet.

- Tiszta és ártatlan férfi, aki nem rég fejezte be az egyetemet? Miféle csodabogár lehet ez? Talán üvegbura alatt nőtt fel? És aztán? Kézen fogva járt az anyukával és az apukával az egyetemre? Ők vitték ebédelni, ők kakáltatták és este ők vetkőztették és ők altatták el...

- Ne légy cinikus és ne légy féltékeny.

- Dóra, nem érted, hogy ilyesmi lehetetlen, vagy ha igen, akkor ott valami nagy baj lehet, valami nem tiszta ezzel az ártatlan, tiszta emberrel... Kell beszélnem vele..., hogy hívják?

- Na, azt már nem! Nem engedem. Miért nem? Azért mert megijeszted, elijeszted. Nem akarom, hogy megijeszd.

- Milyen férfi az, akit el lehet tőled ijeszteni? Hogyhogy megijesztem, hát gyilkos vagyok én?

- Nem, de ha te beszélsz vele, biztos megijed, vagy nem jön ide, azért, hogy engem ne zavarjon össze, hogy a kellemetlenségtől megkíméljen...

- Dóra, itt valami nincs rendben. Úgy-e, mese volt az egész, nem találkoztál, hiszen nem is találkozhattál ilyen férfival, mert ilyen nincsen.

- De igen, van és ő nekem nagyon kell. Nyugodtan akarok már lenni végre valakivel. Dóra, a nyugtalanság nem olyan veszélyes, mintha hazudsz magadnak, és magadat és a másikat is átvered. Ha tényleg van ilyen barátod, akkor esetleg jó barátságban élhetsz, de az hosszú távon a szeretőd, vagy az élettársad, semmiképp nem lehet. Neked már nincs, amit kezdened egy ilyen pipogya fráterrel Dóra! Ki fogsz ábrándulni hamarosan, hányingered lesz magadtól is, de azt az embert is tönkre teheted, ha huszonöt éves koráig még nem volt szeretője. Te veszélyesen tüzes bor vagy egy ilyen, huszonöt évesen ártatlan férfinek. Hol dolgozik, milyen szakot végzett?

- Nem mondom meg.

- Dóra, nem csak magadat és nem csak engemet, hanem azt az “ártatlan” fiút is tönkre teszed. Ne szeszélyeskedj. Amiért én felelőtlenkedtem, nem kell te is felelőtlenkedj. Tudom, hogy inkább büszkeségből teszed.

- Te beszélsz nekem felelősségről és szeretetről? Ez egy kicsit meredek.

- Nem hagyom, hogy ezt a szamárságot elkövesd. Nem érted, hogy ezt a helyzetet csak azért látod most így, mert a Tündiféle eset és az ő anyjával való találkozás megrettentett? Én igenis el tudom képzelni azt, hogy egy ilyen bura alatt növesztett és a mindentől megkímélt fiatalember első látásra beléd szeret, és ez enyhíti, kisimítja, megbántott hiúságodat, női büszkeségedet és igen, persze, jól is esik értelmileg, de értsd meg, sokkal többről van szó, hogyan képzelhetsz el olyasmit, hogy valakit, mind egy kiskutyát betanítasz magad mellé, és azzal te igazából boldog is lehetsz?

- Igenis lehetek! Ádám, annyi bajt, annyi szenvedést okoztál nekem, hagyd el, hogy csináljam, ahogy jónak látom, én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Én nagyon bízom magamban és ebben a szinte csoda folytán tisztán maradt emberben.

- Csak nehogy ostobaság, vagy valami pszichikai deviancia rejtőzzön a tisztaság alatt. Emlékszel Matyi bácsira, a sánta mostoha apámra? Amikor édesanyám találkozott vele, ő is végtelenül rendes, udvarias, jól nevelt, figyelmes, gondos, tisztességes, gyöngéd és egyéb ilyen pozitív polgári erényekkel bíró, “talpig-ember”-nek bizonyult. A házasságkötés után három hónappal kiderült róla, hogy a korrekt, erényes és társaságban úgymond kifogástalan úriember alatt ott áll egy fasiszta, zsarnok, a pálinkás üvegeket a kellettnél gyakrabban ürítgető gézengúz, aki józan világnézetének érvényessége és polgár erényei bizonyítása közben édesanyámat forró vízzel leöntötte. Meglepő dolgok rejtőznek ezekben a fizikai külsejük miatt komplexált, ártatlan emberekben. Ha nem lenne ártatlan, akkor nem gyanakodnék, akkor tudnám, hogy azt amiért, ártatlannak teteti magát, feldolgozta lelkileg. - Dóra megint úgy mosolyog rám, mint régebb, gyöngéden és megértően, mint egy gyermekre:

- Szegény Ádám, máskor még jól is esett volna a féltékenységed. Sajnos most már nem érdekel. Nekem Zsoli kell, mert igenis tiszta a lelke! Ő Tabula Rasa. Van annyi jó szándék bennem, hogy én őt ne vezessem félre.

- Miféle Zsoli?  

- Nem mondom meg, és holnap reggel hazautazom Csűrtetőbe, hogy itt nálam, te még ne találkozhassál vele. Nekem ez a tiszta ember igenis kell! Nem akarom, hogy elijeszd tőlem. Menj csak Isten hírével a te Tündikédhez. Többet hozzám ne gyere.

  Ez már igazán sok volt. Ezt nem lehetett Balog Ádámnak feldolgozni nyugalomban. Ezt a veszteséget csak úgy, józanul lenyelni, nem lehetett semmiképpen. Kingát mégis megkerestem. Nem volt otthon. Kiment falura a nagyszülőkőz valami őszi népi-ünnepélyre. Mi áll jobban egy friss egyetemistának, mint egy naiv jóságos szerető és a népi ünnepek? Azonnal autóbuszra ültem.

- Miért akkora a pockod kicsi Kinga?

- Mert nemsokára beteg kell legyek.

- Az nagyszerű, akkor bátran lehet szeretkezni veled.

- Te nagy kujon, Te..., kell szóljak nagymamának, hogy nagytatát küldje el a testvéréhez éjszakára. Tudod, az ilyet nem érti meg a kicsi öreg. Nagymama, ő más, ő felvilágosult, vele mindenről beszélni lehet. Ő sokat olvasott fiatalabb éveiben és Budapesten is járt cselédségben.

- Az nagyszerű, szeretem az ilyen felvilágosult, nagyvonalú idős embereket. Kár hogy nem mindenki ilyen..., mennyire szép lehetne az élet.

- És akkor este megint Dóra nélkül kellett szép legyen számomra az élet és Kinga mellett nem is gondoltam rá akkor éjjel. Akkor éjjel... De hány keserves éjszakán gondoltam később Dórára Kinga mellett! Mert hogy, hogy nem, Kinga mégsem akkor kellett volna “beteg legyen”. Négy hét múlva megkeresett az egyetemen. Egyik frissen szerzett művész barátomnál fogadtam és ott szállásoltam el, hiszen szállodához nem volt pénzem és bentlakásba nem vihettem. Szeretkezés közben sírni kezdett. Döbbenten figyelni kezdtem:

- Ádám, terhes vagyok, én öngyilkos leszek, én nem akartam, én nem tudom, mi lett...

- Úristen, mit beszélsz?! Hiszen azt mondtad, hogy beteg kell légy nemsokára!

- Igen, ez tényleg így volt, nem csaptalak be, de nem tudom, mi történt. Édesapám megöl, ha megtudja már csak azt is, hogy egyáltalán lefeküdtem házasságkötés előtt valakivel...

   Amit ekkor mondtam, ezeknek a sötét öntudatlanságból fakadó szavaknak az eredetét nem tudtam feltérképezni magamban a későbbiekben. Az önfeladás, a nihil érzése, a minden - mindegy érzet, sötét, kereszténytelen és személytelen és vallástalan és metafizikátlan felelősség-nélküliség mély, sötét, iszonyúan sötét pontját már csak az események sodrában folytatódó - ténylegesen bekövetkező - következményekkel való kései szembenézés által kiváltott kétségbeesés követhette.    De itt ezen a ponton, még nem tudtam, nem tudhattam, hogy ezzel a minden személyi felelősségről - és emberi méltóságról - lemondó, a maradék szabad akarat elemi megnyilvánulását is eltörlő, és azt eláruló, a megnyerhető élet tévképzete által forgatott kíméletes hazugságok Bábel- tornyát építő, a képmutatásnak, a lelki és a szellemi korrupciónak teret nyitó, gesztus értékű mondatommal, az ösztönszerű irracionális kavargásnak sötét szakadékába dobtam magam. Amelyből még tíz év múlva sem tudtam kimenekülni. Dóra nincs, örökre elveszett, Tünditerhes, és most itt bőg ez az áldozatom is: “Ne sírj Kinga, elveszlek feleségül.” - Végül legyőzött a tehetetlenségem. Legyőzött az anyagba merült, öntudatlan, zavaros, a felelősség nélküliség káprázatában bolyongó, egoista természeti és társadalmi énem.

   És lőn este és lőn reggel.

   Ez után már csak a házasságot előkészítő, hivatalos adminisztratív, a személyi árulás intézményesítési folyamatának az előkészítése következett. Időszak, ami alatt, még lett volna felébredésre lehetőségem. De nem, én nem kapaszkodhattam meg már egy, a szakadék sziklafalába jól begyökerezett fenyőcsemetébe sem. A szakadék fenekéig kellett zuhannom, hogy elérjem a mélypontot, a mélyrétegeket. Meg kellett tanulnom, meg kellett tapasztalnom ezt a fekete pontot én, a Skorpió jegyében született. (“ A Skorpió víz-eleme elmélyülő érzést és lelkiséget ád. S ehhez az itt negatív Mars, sőt a Plútó nagy feszültségű ereje járul. A léleknek szembe kell néznie mindazzal a feladattal, amelynek megértésére és átélésére az előző fokozatok - konstellációk - megérlelték, s amelyeket azok a maguk módján próbáltak megoldani. A Skorpió nem elégszik meg a rend és összhang kedvéért mindenképen létrehozott kiegyenlítéssel, az ellentétek ideiglenes áthidalásával, sem az előző fokozatban - a Mérlegben - érvényesülő szelíd és meggondolt eszközökkel. Újra értékel mindent és próbának veti alá az előző fokozatban elért eredményeket. Az ellentétek a legélesebb és a legvégletesebb formában merülnek fel újra és nem maradnak meg a normális élet síkján, hanem magasabb régiókba emelkednek. A negatív jegyek módjára a Skorpió is visszamerül az anyagba, de ezt nem találja kielégítőnek. Erőit arra irányítja, hogy az anyagiság és a testiség legrejtettebb természetét is megismerje, de nem kívülről szemlélve és rendszerezve, mint a Szűz, hanem a legközvetlenebb módon, az átélésben. Ugyanekkor a lelkiség mélységeiből és a Mars - Plútó előrehajtó, ösztönző feszültsége a testiség mélységeiből a tisztult szellemiség felé vezető útra irányítja figyelmét és megsejti, hogy az ellentétek és ütköző végletek gyökeres megoldása csak egy magasabb létsíkon válhat lehetővé. Mindez fokozza a végletességet, a legerősebb testiség és a legmagasabb cél felé törekvő lelkiség összeütközik, és nagy válságokat idéz fel. A Skorpió az a PONT, ahol a “lenn” és a “fenn”, a testiség és a szellemiség, a véges és a végtelen, az alacsonyrendűség és a magasrendűség, a mohó életszomj és a megtisztult felemelkedés találkoznak, hogy megvívják csatájukat.)

   Dórával még egyszer találkoztam a Kingával való házasságkötés előtt, amikor még egyszer felvillantotta magát előttem a szerelem isteni igazsága, az Abszolútum titkos fénye, ami mindent átvilágít. Az én szemeim viszont akkor már zavarosak voltak a fény felismerésére, a félelmem túl nagy volt ahhoz, hogy a fényvágyam bátorsággá gyúljon. Hiába, ki kellett ürítenem a nyers természetembe rejtett sorsom által számomra érlelt méregpoharat, ahhoz, hogy a sorsom igazságát sok évvel később, és még rengeteg kudarc és keserű tapasztalatból eredő felismerés árán, megismerjem. Dórának tartoztam háromezer lejjel, amit a külföldi utamra kértem tőle kölcsön még a nyár folyamán, ugyanis a kiállításon bemutatott három portrét megvette az állami galéria, de valamiért késett az összeg kifizetése. Épp jegygyűrűk készítéséért és a hivatalos iratok beadásáért utaztam az egyetemről haza, amikor ez az összeg is, postán megérkezett. Rögtön hívtam telefonon Dórát:

- Van-e szükséged háromezer lejre?

- Balog Ádám, hajszálra pontosan tudtam, hogy ezt fogod kérdezni, amikor megszólítasz legközelebb. Hol vagy? Itthonról beszélsz?

- Igen.

- Mikor jöttél?

- Az éjszaka.

- Miért nem hozzám jöttél előbb, mint a múltkor? Szegény édesanyád nagyon megijedhetett, hogy éjszaka felébresztetted. - Elszédültem. A kagyló szinte kiesett a kezemből, kezem-lábam remegni kezdett.

- Dóra, te nem tudod, hogy mi történt, hogy mi van velem?

- Miért, mi történt, elütött egy autó, eltörött a lábad, a kezed, a hátgerinced?

- Nem, nem ez történt, Dóra, én nagyon rosszul vagyok...mindennel.

- Tudom. Én is rosszul vagyok. Ugyanabban a betegségben szenvedünk mindketten.

- Miket beszélsz, Dóra?

- Semmi különöset. Nem telefontéma. Mikor jössz, hogy megadd a háromezer lejemet?

- Akár most is mehetek. Vigyem a munkahelyedre?

- Jaj, nehogy ide hozd, az Isten szerelmére! Dehogy. A lakásomra hozzad. Egy óra múlva otthon leszek.

- Rendben. - Dehogy volt rendben. A közös betegség, amiről Dóra beszélt, azt jelenti, hogy kiismerte és híjával találta a Tabula Rasa gyereket és saját, büszkeségből serkent természetellenes, párkapcsolati elképzeléseit legyőzte végül is az igazi szerelem. Rájött, hogy csak engem szeret, hogy a szerelem minden kényelem képzetnél, minden szabadulási vágynál, minden elméletnél, belemagyarázásnál erősebb, csillapíthatatlan és elfojthatatlan, és nem lehet azt becsapni és nem lehet büntetlenül kilépni belőle. A szerelem nem a polgári boldogság-elképzelések alárendelt érzése. Dóra kénytelen volt megadni magát a szerelemnek. Dóra végre elfogadta saját magától is, hogy szeret. Tudja, hogy engem szeret, nem akar felcserélni, és most találkozni akar velem. Közben édesanyám már megkereste az érettségire kapott pecsétgyűrűmet, hogy Kingának és nekem karikagyűrűket csináltassak belőle. Az ékszerészműhelybe már jártunk Kingával azelőtt és az ujjainkról már levették a mértéket. Ezt nem bírom ki ép ésszel...

- Akkor miért csinálod, miért nem hagyod abba, miért nem mondod vissza az egészet? - Dóra próbál tárgyilagos lenni ezúttal. Azt hiszem, ő látta meg először a halállal és az őrülettel cimboráló kétségbeesést a szememben.

- Azért, mert én a csalárdságommal nagyon sok embernek, nagyon sok rosszat csináltam már. Nem akarok elkövetni még egy rosszat ezekkel a tisztességes, egyszerű emberekkel.

- De hát nem szereted! Akkor ez így neked tisztességes?

- Nem erről van szó!

- Hanem miről van szó megint, Balog Ádám?

- Arról, hogy Kinga édesapja szerelemgyerekként nőtt fel, ezért sérült érzelmi világa és nagyon szigorú, szélsőséges nézetei vannak ezen a téren. Megölné Kingát, ha megtudná, hogy nem szűz és hogy lefeküdt házassága előtt valakivel. Én már megkértem a Kinga kezét tőle, azt is nagyon furcsa módon kellett, telefonon, Nagytrágyáról, miután Kinga megpróbált megszabadulni a magzattól, de nem ment...szóval meg kellett kérnem a kezét telefonon, hogy nehogy kifussunk az időből és a szülei rájöjjenek, hogy Kinga már korábban lefeküdt velem.

- És most ezért összekötöd magad törvényileg vele egy életre? Nagyon érdekes...

- Ne légy gonosz, Dóra, én magamtól nem tudom már, hogy igazából mit kell tennem...

- Nem tudod, hogy mit kell tenned? Akkor miért csináltatsz gyűrűket?

- Ne csináljam?

- Ebbe én nem szólhatok bele.

- Miért nem? Szólj bele!

- Nem, Ádám, ezt nem lehet. Te kell egyedül eldöntsd ezt. Én csak kérdeztelek.

- Dóra, kérlek, mond azt, hogy ne tegyem. Mond nekem azt világosan és egyértelműen, hogy Balog Ádám, ezt ne tedd meg, mert szeretlek. És akkor én esküszöm neked, hogy visszamondok mindent. Kérlek. Dóra, nagyon kérlek!

- Nem, ebben neked kell döntened a saját felelősségedre. Ne kérd ezt tőlem.

- Miért ne, Te nem szakítottál még azzal a barátoddal egészen?

- Ez most nem tartozik ide. Most rólad van szó, a te házasságkötési szándékodról, ami nem tisztességes, mivel Kingát nem szeretet és ugyanakkor téged ez az aktus mellette egy életre elkötelez. Az én Zsolival való kapcsolatomnak semmi köze nincsen ehhez.

- Szóval létezik még ez a kapcsolat, még mindig reménykedsz benne és azért nem mered nekem egyértelműen azt mondani, hogy ne tegyem meg azt, ami szerinted is végzetes. Értsd meg, hogy én már lefáradtam és elgyengültem. Értsd meg, hogy kell nekem a Te biztatásod, Dóra! Értsd meg, hogy elerőtlenedtem. Értsd meg, hogy semmit nem merek már önállóan csinálni, ha nem látok tisztán a kettőnk ügyében. Amennyiben neked még van az a kapcsolatod és nem vagy meggyőződve egyértelműen arról, hogy én kellek neked még úgy is, még akkor is, ha Kinga is terhes tőlem - és ha nem vállalsz át tőlem legalább akkora terhet, hogy egyedül nekem beismered: amennyiben két hónappal ezelőtt nem küldesz el magadtól a Tabula Rasa-s rögeszmédért, akkor ez, a második szerencsétlenség velem nem történt volna meg! -, én most egyedül, a remény leghalványabb jele nélkül nem rúghatok itt fel mindent! Dóra, drága Dórám, nagyon szépen kérlek, mond azt nekem egyértelműen és teljes meggyőződéseddel, hogy Balog Ádám, mondj vissza mindent, ebbe az őrültségbe ne menj bele!

- Nem, Ádám, ezt nem tehetem. - Dóra még határozottabb volt most, mind másfél hónappal korábban, amikor visszavonhatatlan tényként közölte, hogy neki Zsoli kell. A racionális tudati mechanizmusok fennmaradásával melletti, teljes szellemi elsötétülés tudatállapota megint elborított. Örök szomorúságra betáplált robotként felálltam mellőle miközben szememmel kétségbeesett-szemrehányóan kapaszkodtam az ő meleg szemeibe egyetlen megváltó gesztusára várva, és amikor ez percek múlva sem született meg, lemondóan elindultam az ajtó irányába. Ülőhelyéből nem kelt fel, csak súlyosan nézett. Csak rengeteg év múlva, a kislányom halálakor éreztem ekkora fájdalmat rám törni egyszerre. Artikulálatlan hang tört ki belőlem miközben belerogytam az ajtó melletti fotelbe. Dóra ekkor sem mozdult. Még mindig félt, akárcsak egy halvány bíztatással is elkötelezni magát mellettem. Én összeszedtem magam, és az ajtón kiléptem. Kiléptem a szerelmem lakásából: az egykori normális önmagamból az irányvesztés őrült örvényeibe.

 

 
< Előző   Következő >
 
   
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player