shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
XV. Vadászmesék és ördögi játszmák PDF Nyomtatás E-mail

tizenötödik fejezet.

Vadászmesék és éhségsztrájkok

    
 - Csillapodj le, öreg farkas, és ülj vissza szépen a székedre. Gyújts rá egy cigarettára és döntsd el, hogy számtalan kérdésed közül melyikre akarsz igazából választ kapni? A szexuális életem minden mozzanatát nem szoktam részletezni csak nagyon ritkán és csak azoknak a nőknek, akikkel éppen szerelmi viszonyt folytatok. A szerelmi intimitások megbeszélése az aktusban részt vevő személyek személyes ügye és ezért csakis rájuk tartozik, senki másra. Lehet, hogy erről neked más a véleményed. Lehet, hogy számodra az utcára nyíló sötétítő függöny nélküli szobaablak előtt szeretkező John Lenon és felesége, Joko, modellje inkább szimpatikus, de én ragaszkodom az intimitás, a bensőségesség szentségéhez, minden nyitottságom ellenére, vagyis azzal együtt. Az egyetemes nyitottság ugyanis a személyes bensőségességnek nem az ellentéte, hanem a komplementáris kiegészítője. Mindazonáltal mesélhetek a szerelem néhány metafizikai vetületéről, valamint a szerelmi beteljesülés fizikai feltételeiről, de előre figyelmeztetlek, hogy az étrend megváltoztatásának a szükségességét e témakörből sem mellőzhetem.
- Ha a tantra-jogások egzotikus misztikába pelenkázott magömlés-gátló szex-tornáját, vagy a taoisták univerzális fantazmáihoz kötött, szex-elméleteit akarod elmesélni nekem, ne fáraszd magad, mert már sokan megelőztek. Kereskedelmi szabadúszó bolyongásaim közben több ilyen ködfaló fantasztával találkoztam, aki megpróbált beavatni a szerelem eme nagy titkaiba, amelyek módfelett érdekesnek és izgalmasnak hatottak misztikus egzotikumukkal, de amikor konkrét eljárásokra kérdeztem rá, rendszeresen titokzatoskodni kezdtek, szanszkrit szavakat szajkóztak és hindu szentek tetteire hivatkoztak, mint a kommunisták a régi szép időkben, ahelyett, hogy a konkrét kérdésemre konkrét választ adtak volna. Az elején feldühítettek a titokzatoskodásukkal, mert én minél többet tapasztalok, annál inkább meg vagyok győződve arról, hogy minden ájtatoskodás és minden misztikus titokzatoskodás mögött vagy förtelmes bűnök, vagy az értelmi sötétség mérhetetlen szakadéka tátong. Mondom, az elején ingereltek még, mert mi az anyja valagáért kezdi el nekem valaki a témát, ha a konkrét kérdéseimre nem hajlandó egyenesen válaszolni, de aztán megkaptam a megoldást és lelepleztem a szanszkrit szemforgatók egy egész csoportját. Gondoltam, ha többen vannak, már bátrabbakká válnak, és persze, azt is kihasználtam, hogy ilyenkór a gyengék a társaik előtt is szeretik bebizonyítani saját beavatottságukat. Így naivnak tetettem magam, aki elhiszi nekik az egész rablómesét és mintegy tanácsokat kérve, mesélni kezdtem az egyéni tapasztalatimból nekik szaftos erotikus történeteket és saját találmányú keresztény misztikámmal borsózott technikai eljárásokat, persze a durváskodásokat szándékosan kifelejtve. Négy lány foglalt helyet a fülkében két fiúval és egy idősebb férfival, aki gondolom a vezetőjük lehetett, de ahhoz képest elég fecsegőnek bizonyult. Hidd el nekem, nem hazudok, de a megszokott forgatókönyv szerint játszódott le az egész: az elején szépen oktatgattak engem, majd miután az én előadásaimat meghallgatták nem csak velem kezdtek vitatkozni, hanem egymás között is. De a vége volt a legcsodálatosabb: Azt meséltem el nekik, hogy rendben van a dolog, persze, hogy kell a nagy lecsendesedés az aktus közben, az alig mozgás, a mély szellemi átélés, az egységélmény, és így tovább. De eközben a fiuk nyugodtan marokra foghatják a lányok fenekét, és teljes erejükből a saját medencéjükhöz szoríthatják azt, mintha szét akarnák morzsolni és sőt: az egyik lábukat a lány derekáig felemelve, a hímvesszejűket mintegy satuba ékelve, finoman feszíthetik azzal a lányok hüvelyét, miközben óvatosan felfelé húzódva, a lányok csiklóját is nyomkodhatják és így órákig egymásba ékelődhetnek. Mert ebben a pozícióban, a szorítás miatt, a férfi nem képes a magömlésre, de a magömlés nélküli orgazmusra igen. És eközben a nők akár hetvenszer is élvezhetnek. Ettől a fülkében felrobbant a pokol: a fiúk cáfolták ezt a lehetőséget, miközben a lányok igenelték, mármint a pozíció felvételét és a végtelen női orgazmus elérési lehetőségét és egymás között kezdtek veszekedni!

     

Ádám, mondom, hogy nincs, amiért félrevezesselek, amikor rájöttem, hogy itt mi történik, alig bírtam felocsúdni a döbbenetemből: ezek az emberek mind olyasmikről beszéltek eddig, amit igazából nem is próbáltak ki a valóságban és ennél fogva egyáltalán nem kerültek közelebb egymáshoz és az általuk hirdetett isteni igazsághoz a misztikus ködösítéseik segítségével, hanem még jobban eltávolodtak egymástól, amitől nem csak szexuálisan, de még lelkileg is kielégületlenek. A lányok közül kettő, aki gondolom, hogy a gurunak lehetett a szimultán partnere, valósággal dühöngeni kezdett, épp hogy nem vésték a körmüket a fiuk arcába, akik most is misztikára akarták okítani őket. A végén már számomra lett a helyzet kényelmetlen és leszálltam Harsban, pedig jóval messzebb kellett volna mennem.
- Semmi újat nem mondtál. Ezt az alaphelyzetet én is ismerem. Ez a jelenség semmi többet nem bizonyít annál, hogy egyik vallás sem jobb a másiknál, még akkor sem, ha éppen szabad szexuális elméletektől csöpögő misztikus fantazmagória. Ugyanis a joga is vallás, csak erre még nem ébredtek rá a kelet-európaiak, akik a kommunista diktatúrák alatt nem voltak képesek a túlvilági boldogságot és evilági könnyítéseket ígérő tradicionális vallásaikból kiábrándulni. És ezért most a legvadabb keleti és nyugati, egzotikusan misztifikált, vagy egzotikus élvezeti és könnyítési módszerekhez csatolt vallásszurrogátumokban is képesek úgy hinni, mintha megtalálták volna, azt a csoda-vallást, ami e politikai, kulturális és gazdasági krízisekben bővelkedő siralomvölgyből végképp kivezeti őket. Bár látszatra az éhség izgatja a legjobban az embereket, életük legnagyobb megoldatlan központi kérdése továbbra is a párkapcsolat és azon belül a rosszul megélt - mivel a létért való küzdelem tévképzeteinek és így a társadalmi boldogulásnak alávetett - szexualitásuk marad. Ezek, a tradicionális etikai közösségükből kivonuló és a közösségi kérdéseket semmibe vevő misztikus jógások pont olyan vallásos szédültek, mint a nagy intézményeken kívüli, új-keresztény szektáknak a kábítószer fogyasztókhoz hasonló, extatikus boldogságban élő csendes őrültjei. És pont annyira nem tudják, hogy mit jelent a joga valóságos éberség-színvonalán élni, érezni és gondolkozni, mint ahogy a csodagyógyulásokról hazudozó új-keresztény és új-pogány szekták gurui fel sem érik ésszel a Jézus által tanított szellemi alapállás metafizika értelmét. Azt, hogy Jézus mit értett például az alatt az alkímiai műveletek alatt, hogy meg kell fordulni, újjá kell születni és feltámadni, hogy folytonosan, még álomban is ébernek kell lenni, és a fényt nem a véka alá rejteni, hogy a kettőből egyet kell csinálni, pontosan olyan sárba ragadt logikával értelmezik ezek is, mint a tanítványok feljegyzéseit és utólagos értelmezéseit a szürke dogmákká, vagyis ideológiává silányító hagyományos egyház. Az európai jógások viszont mindössze a másik, a kereszténytelen végletet vallják. Éspedig azt, hogy energia-nyerési misztifikációkkal és más, az egoizmust szolgáló egzotikumokkal fűszerezett szexualitás teljesen megoldja az életüket, és hogy csak úgy, minden természetességre és normalitásra való törekvés nélkül, valami korrupt székely, magyar, vagy román nemzeti nirvánába emelkednek, ha zokon veszik és betartják a tíz dioptriás helyi oktatók és az Európában kemény dollárokért szentségüket áruba bocsátó keleti mesterek tanításait. És ez korántsem azt jelenti, hogy azok a tanítások, azok a kinyilatkoztatott szent szövegek, amelyek a Joga alapját képezik rossz a metafizikája. Ilyet állítani pontosan olyan szamárság, mint az, hogy Jézus félreértett valamit, vagy a tanítványait vezette félre, a teremtés természetére és az emberi élt céljára, az élet értelmére vonatkozóan.
Amennyiben Niceában a Biblia-kanonizáló papok és teológusok, a szajhából császárnővé lett Theodora parancsára, nem irtottak volna ki minden, a szexualitásra vonatkozó részletet az Evangéliumi szövegekből, ma könnyebb lenne Jézus tekintélyére hivatkozni a keresztény szexualitás esetében, de sokra úgy sem mennénk vele, hiszen az objektív dogmává silányított Jézusi tanoknak és a keresztre feszíttetésének rég elveszett a lényegi értelme az ünnepélyes kereszténység előtt. És mindez annak ellenére is megtörténhet, hogy kell legyen egy a szexualitásra vonatkozó apokrif evangélium is. Meg látod, egyszer valakinek sikerül majd kicsempészni a Vatikán könyvtárából egy, a párkapcsolatok és a szexualitás értelmére és spirituális megélésére vonatkozó evangéliumot is, mint ahogy a táplálkozásra vonatkozó tanításokat is kicsempészte egy Amerikában született magyar kutató nemrég.
- Micsoda? Miket beszélsz? Evangélium azokról a táplálkozási, bocsánat böjtölési zagyvaságokról, amiket megpróbáltál beadni nekem?
- Pontosan. És úgy hívják, hogy a Béke evangéliuma, de a Vatikán nem ismerte el és így az apokrifekhez számítják, mint a Tamás evangéliumát.
- És ezt ki írta?
- János.
- Melyik János?
- Fogalmam sincs, nem értek én úgy ezekhez. Nyomozd ki te. Te tanultál másfél évet a teológián.
- És te láttad ezt az evangéliumot?
- Ne kérdezz ostobaságot! Mikor jártam volna én Amerikában?
- Nem úgy értem, olvastad a szövegét ennek az evangéliumnak?
- Olvastam hát.
- Hol olvastad?
- Megjelent egy Magyarországi folyóiratban, és onnan másolták ki fénymásolóval, de a Bukaresti kollégáimnál is láttam gépiratban román nyelven.
- És milyen ennek a kanonizálatlan evangéliumnak a szövege? Hogy néz ki? Hasonlít-e a másik négyre?
- Pontosan olyan, mint a többiek csak egy kicsit közvetlenebb és éppen ezért meredekebb. Kivált, ami a Mózes törvényeinek értelmezésére vonatkozik, és ami a tanítványok előzetes böjtöltetésére és testi megtisztíttatására vonatkozik.
- Lehet, hogy igazad van. Ha mindez igaz, ha én ennyire lemaradtam, akkor tényleg nincs, amit pofázzak ezután. Komolyan végighallgatom mindazt, amit még mondani tudsz, ha esetleg még akarsz. Csak arra kérlek még, hogy légy tekintettel arra, hogy én nem voltam erre még felkészülve, és gyere, menjünk el vacsorázni valamerre. Nem létezik, hogy ne találjunk nyitva egy vendéglőt, vagy pizza bárt sem, ebben a nagy városban, négy évnyi demokrácia után.
- De hiszen önálló és felnőtt ember vagy már, Géza, és a várost is jól ismered. Miért akarsz olyasmire rávenni, amire semmi kedvem, és ami ráadásul ellenkezik a világról és általában az életről alkotott és vallott nézeteimmel? Hát nem akarod megérteni, hogy nem csak elméleteket hordok össze, hanem igazából nem járok már vendéglőbe, ahogy nem járok már színházba és templomba sem.
-Az utolsó kettőtől való tartózkodásodat értem, hiszen a templomban mindenről szó van csak az isteni tudatnak az egyéni átéléséi lehetőségéről és annak a mágikus hatásáról nem és engemet is kerülget a hányinger, amikor egyetlen jó drámát sem képesek rendesen befejezni azok az idióta színészek, mert utána mind kimászkálnak a függöny elé, hogy hajlongjanak mint a lakájok és ezzel elrontanak mindent. A közönség addig tapsol, amíg szét nem veri magában a dráma spirituális üzenetét és a színházi élvezet után pont olyan hülye marad, mint azelőtt volt. A kritikus, de újabban a rendező bácsi majd elmeséli az újságban neki, hogy mi is az, amit látott színpadon. Hát akkor inkább a cirkusz! De a vendéglőben semmiféle ájtatos műveletek elvégzésére nem köteleznek és halistennek ma már a pincérek sem hajlonganak úgy, mint régen.
- Csak azt ne add be nekem, hogy ez utóbbit te nem sajnálod. - Mosolyodok el.
- Nagy kurva vagy, te Balog Ádám! A szegény ember még a te javadra se hazudhat egy kicsit. Az igazság tényleg az, hogy szerettem, amint a baksis-lesők hajlongtak a jobb vendéglőkben a diktatúrabeli szép időkben. Csak azért tértem ki a modern pincérek új keletű önérzetére, hogy a vendéglővel szembeni fenntartásodra vonatkozóan bővebb magyarázatot kaphassak, hiszen nem kötelező húst enni egyetlen vendéglőben sem.
-Nincs ebben semmi rejtély. Vendéglőbe azért nem megyek, mert mostanában gyakrabban járok Karate-edzésre és a vendéglőben nem csak enni, hanem inni is szoktak az emberek.
- Többnyire. De ez csak itt, Kelet-Európában házirend.
- Na és azt akarod mondani, hogy te nem szoktál élni ezzel a kelet-európai házirenddel?
- Isten ments! Hazudni, hazudok én, ha a helyzet úgy kívánja, de ekkorát azért még sem.
- Na látod! Azt viszont nem kérheted tőlem, hogy ott üljek, és azt figyeljem, hogy te a piros bort milyen jó ízűen vedeled. Ellenben ha veled együtt iszom, én sem állok meg egy pohárnál és másnap, azaz hólnap köpöm ki a tüdőmet edzésen. Ráadásul mindig úgy fogom ki, hogy ilyenkór párharc is van mindig, és a fiatalabb csapattársaim jól elpüfölnek, amitől romlik az önértékelésem.
- Hát ne menj olyankor edzésre. Például holnap se menj.
- Ne mind erőszakoskodj velem, Géza. Teljesen hiába tanítlak a szabad akarat kérdésének a metafizikai alapjaira téged. Egyébként is az utóbbi időben sokat hiányoztam itthonról és ennek formavesztés lett az eredménye.
- Nem inkább a koplalásaid ártottak meg?
- Dehogy, attól még rugalmasabb és nyúlékonyabb lettem. Különben is csak akkor tartok ilyen böjt-napokat, amikor azelőtt már huzamosabb időt itthon tölthettem el és így megfelelő ét- és életrendben élek. Na ne részletezzük ezt. Egyszerűen most nem akarok menni, és el van intézve. De mondtam már, hogy te nélkülem is elmehetsz.
- Hát igen. Sajnálom, de azt hiszem, hogy nincs más választásom, ha már ilyen eltökélt vagy, mert rettenetesen megéheztem. Mit mosolyogsz?
- Azt hogy milyen nevetséges vagy ebben az állapotodban.
- Milyen állapotomban?
- Ebben a magyarázkodó, fogyasztói állapotodban. Ha nem lennél a gyomrodnak a rabja, nem kerülhetnél ilyen helyzetbe.
- Neked tényleg annyira nevetséges? Hát nincs már benned semmi emberi érzés?
- Dehogy nincs bennem emberi érzés! Láthatod: különösen azokkal szemben gyakorlom, akik meg vannak indulva a gyomrukért a pocakjukon tizenöt-húszkilónyi súlyfölösleggel... Apropó... tudod, hogy mi a mentális oka a kövérségnek?
- Ilyen is van?
- Már hogyne lenne? Ha jól tájékoztattak, nyugaton már betegségként tartják számon a tiedhez hasonló súlyfölösleget. És ha minden betegségnek lelki okai vannak, így a kövérségnek, a kövéredésnek is.
- Na mond csak azt a fránya okot, hátha valamire jó lesz. De előre bocsátom, hogy az én hájam kimondottan a jóízű zabálásaimnak az eredménye. A börtön utáni hónapokban alakítottam ki ilyen szép domborúra. Életem legnagyobb büszkesége. Sőt: életem életműve.
- Remekműve!
- Pontosan. Na, gyerünk azokkal a mentális okokkal, mert tényleg éhes vagyok és sietek.
- Géza, emlékeztetnélek, hogy én semmiben sem akadályoztalak meg téged, kivéve abban, hogy te megakadályozz valamiben engem.
- Mondom, hogy elvesztetted az érzékenységedet és a megértésedet az emberi szenvedés iránt. A francba belé: ez szokott lenni minden aszketizmus eredménye. Elvesztettem a legjobb barátomat: az ilyenekből mind zugivók, diktátorok, erkölcscsőszök és onanisták lesznek.
- Már megint szennyezed a világétert sötét kényszerképzeteiddel, negatív szuggesztióiddal! Jó, jó, ne türelmetlenkedj. Megmondom a kövérséged igazi okát is, csak ülj vissza a helyedre egy kicsit, mert már úgyis mindegy.
- Az lehet, hogy neked mindegy, de nekem nem és ebben én nem találok semmi kivetnivalót minden meggyőző munkád ellenére!
- Rendben. A kövér ember védőpajzsot, burkot képez hájrétegeiből magának ismeretlen veszélyektől való félelmében. Én-tudata valamiben hiányt szenved és a tudattalanja ezt az űrt, amiből a félelme is ered, leplezi el fölösleges táplálkozási kényszerrel, és a hájrétegeit is a tudattalanja építi fel, annak érdekében, hogy ebből a sejtszaporodási kényszerből, nehogy rákos túlburjánzás legyen. Pszichés fenyegetettség állapotban hogyha ételhez jut és fizikailag nem hajszolják, amikor csak önmagáért aggódik, amikor csak magát félti, inkább meghízik, mint lefogyna az ember - különösen, ha ilyen extrovertált és egoista típus mint te - annak ellenére, hogy a közhiedelem szerint a kövérek jószívűek. Az ember kívül azt teszi meg, amit belül elmulasztott elvégezni Hamvas Béla szerint. És ez így van, mert a kövérek azért olyan kínálgatók, adakozók, jótékonykodók, mézesmázaskodók, mert a lelkük legrejtettebb kis zugában tudják, hogy spirituálisan nem szeretik azt és azokat az embereket, a családtagjaikat, akiket a leginkább szeretniük kellene és így, kínálgatással, fölösleges táplálással, sajnálattal és aggodalommal, kedveskedéssel kompenzálnak. Jóságosodásuk és jótékonykodásuk nem csak a belső űr ellensúlyozása, hanem tulajdonképpen a leleplezéstől való félelmükből ered és ezért igyekeznek a körülmények szintjén lehetőleg jóban lenni mindenkivel. Ez a jóban levési törekvésük azonban, általában fordítva szokott elsülni, mert az alap hamis. Az ember kívül azt próbálja bepótolni, amit belül elmulasztott és Hamvasnak ebben az egy mondatában ott tündököl az egész bűnbeesés lényege. Ez tulajdonképpen az összetévesztésnek, vagyis a létrontásnak az achilesz sarka, aminek már csak romba dőlt következménye az a förtelmes disznóság, amit modern szerelemnek merünk nevezni. Pontosabban az, amivé mi, nyomorult spekuláns és hitetlen disznók, mi, mindenáron boldogulni és győzni akaró és veszíteni nem tudó, manipulátorok, mi hamiskártyás, széptevő kompenzátorok züllesztjük évről évre, napról napra a szeretetet. Ez a mondat egyenértékű azzal, amire te tanítottál engem a Nagytárnai szép időkben, és ami úgy hangzik, hogy az erkölcs az elme gyengesége. A különbség csak az, hogy az utóbbi csak teória, az előbbi viszont kézzel fogható valóság. Mert tudod, hogy mit is mulasztunk el mi állandóan ott a lelkünk legmélyebb kis zugában, ahonnan a kövérség és a rákos daganat is ered, kifejleszteni magunkból? Tudod, hogy milyen életadó, tiszta forrást tömünk el magunkban a kövér kábulatunkkal miközben állandóan annak az ellenkezőjét bizonygatjuk szóban, gondolatban és cselekedetben? Nos, tudod-e?
- Nem tudom, hogy mire gondolsz, bár sejtem.
- Akkor mondjad a sejtésedet Géza!
- Szabadságunkban eltökéltnek lenni, vagyis a mindenható Istennel szövetségre lépni.
- Ez így még mindig csak teológia, nem elég közvetlen és nem elég egyszerű és annak, amire én gondolok, csak a következménye.
- Hinni!
- Próbáld még közelebb, gyerünk, erőltesd meg magad!
-...- Géza behúzza nyakát, széttárja karjait és beszívja ajkát, jelezve, hogy tehetetlen: nem tudja elképzelni, hogy ezután még mi jöhet? -
- El sem képzeled milyen banális, de ha majd kimondom, légy szíves és ne röhögj és ne türelmetlenkedj, mert én nem tehetek arról, hogy annak, amit kimondok, a nevében annyi, de annyi disznóságot a földön elkövettek: boldogan szeretni. Igen, görcs nélkül szeretni lettünk képtelenek, mi nagyokos emberiség így személytelenül, de személyesen külön-külön is az egész, vagyis hatmillió ember, mert az, amit ma szeretetként próbálgatnak gyakorolni egyes felébredő lelkek, még semmi köze az igazi, teremtői szeretethez, amire az összes természeti lény közül, egyedül az ember lenne képes. De ma nem képes rá, mert ezt az isteni képességét az összetévesztés folyamatában, vagyis a létrontásba való egyre mélyebb elmerülése közben elvesztette. Eladta az első szülötti jogát egy tál lencséért, és most csodálkozik, hogy “minden egész eltörött” és nincs egészsége. Mit gondolsz, miért fenyeget Kínában és Indiában a túlszaporodás veszélye, miért van a világon mindenütt annyi zabigyerek? Megmondom: mert az egyetemes létforrás mennyiségben kénytelen pótolni mindazt, ami kiveszett az emberből minőségi szinten. Azért mert csak élvezni, és élvezeti lehetőséget biztosítani, nem szeretni akarunk. Diszkréten szeretni mulasztunk el mindig mindent, ami a teremtésben megjelent és ez akkor is így lenne, ha máról holnapra behelyettesíthetnénk jótékonysági intézményekkel az összes személytelen világ-hatalmi intézményt. Önzetlen szeretetet áramoltatni kell újra megtanulnunk egyetlen, a szeretetről szóló fogalom nélkül, minden prédikáció, szemforgatás és fontoskodás nélkül, a legcsekélyebb híradás nélkül, diszkréten, úgy hogy még mi se tudjunk róla lehetőleg. Úgy kellene szeretni, ha észre is vennéd, hogy segítettél szereteteddel valakin és valakiken, még véletlenül se légy azért magadra büszke, hiszen az a tény, hogy nem dugod el, nem födöd le a benned levő életforrásnak, a legfinomabb és egyben legerősebb léterőnek a száját, az a legtermészetesebb és a legértelmesebb dolog, amit életedben tehetsz. A boldogság és az egészség kérdése innen indul ki és ide tér vissza, nem a termeléshez és nem a gazdasághoz. Mert a szeretet megnyilvánulásának a külvilágban való hangsúlyozása, a felhívás, a szirénázás és a piros lámpázás, hogy figyeljetek emberek: én most éppen azzal foglalkozzon, hogy szeretek csak a gyermekekből vált ki természetes reflexeket, mert nekik még nem határolt az én-tudatuk és mindenre kíváncsiak: nyíltak. Ők készek befogadni minden feléjük áramló energiát, minden pozitív információ-hordozó megnyilvánulást. A felnőttekből ellenszeretetet vált ki a színpadi nyíltsággal kinyilvánított szeretet, hiszen minden ember érzi lelke mélyén, hogy az ilyen nem lehet tiszta és őszinte. Mert hogy a csodában szerethet engem önzetlenül az a húsevő munkás, pedagógus, vagy hivatalnok, vagy író, vagy színész, aki az állatok legyilkolásában naponta közvetve, vagy közvetlenül részt vesz? A tudattalan lelki jelző rendszereink érzik a Káini árulást, és az ilyen fajta szeretet-behatolás ellen bástyákat emelnek. A nyájaskodó kenetteljesedő emberek kívül mímelik, miközben belül gyilkolják a szeretetet. Ha azt a közvetlenségében is diszkrét szeretetet, ami hétéves korunkig természetes tulajdonságunk volt, és amiről nevelőink, tanáraink, aggódó szüleink és szeretteink leszoktattak, visszaszerezhetnénk a hitünkkel egyszerre és nem is gondolván már reá, de mégis tudatosan, ott égethetnénk állandóan lelkünk legmélyebb pontjában. És ha ez a diszkrét láng táplálná minden gondolatunkat, minden cselekedetünket, nem lenne szükségünk államvédő hadseregekre, rendőrségre, huncut és tömeg-manipulátor politikusokra, illetve nyerészkedő, panamázó közgazdász szakértőkre, de még karitasz jellegű segély-szervezetekre sem.
   Persze a nagyokos, azaz az okoskodó tudományos eszünk erre rögtön rávágja, hogy utópia, vagy hogy okkult idealizmus, mert számára az, hogy a szeretetnek mágikus teremtő ereje, gyógyító, illetve egészség-fenntartó lenne, merő fantázia, ilyesmit nem lehet kimutatni objektíven, tárgyi bizonyítékokkal, kísérleti eredmények egybevetésével, a statisztikai adatok megbízhatatlanságáról nem is beszélve. És egyébként is, mivel szórakozgatna a magát ötvenéves korára tokás disznóvá és impotenssé sorvadt, minél több szociális juttatásra, különböző segélyekre és minél jobb nyugdíjra spekuláló ember, ha a pénzfogyasztó intézmények és a bürokrácia által kezelt problémák megszűnése, egy szép napon csakugyan bekövetkezne? Ha felelősségre alapozott hitünkkel, pozitív életképzeletünkkel, azokból táplálkozó probléma-oldó értelmünkkel megoldanánk minden egyéni és társadalmi bajunkat, ahelyett, hogy állami és más apparátusokra bíznánk gondjainkat, illetve, hogy adóztatási és adócsalási huncutkodásokkal szaporítanánk a dolgunkat, és végre szabad életet folytathatnánk, vagyis egyetemeset? Ha önmagunk képviseloi és gyógyítói lehetnénk végre. Ha az úristennél biztosítanánk be magunkat az egyéni felelősségünkre alapozott szeretetünkkel, a zavarmentes képzeletünkkel és nem a pénznyelő biztosítóknál? Persze, egy kis kavarodás lenne az elején, mivel munkahely nélkül maradnának nem csak a képviselők, a katonatisztek, a hivatalnokok és a politikusok, hanem a papok és az orvosok nagy része is. Kiürülnének a parlamentek, a kórházak, a kaszárnyák, a börtönök és a templomok is, valamint a korrupt és személytelen kormányhivatalok. A nagyszakállú akadémikusok, és a könnyítő találmányaikkal a szeretet erejét egyre inkább elfojtó feltalálók elmehetnének játszani a gyermekeikkel és az unokáikkal. Képzeld el, micsoda tragédia lenne ez a "fontos embereknek". Hány tudományos diploma, rang és cím válna jelentéktelenné? Többet nem lenne, amiért olyan fontos képeket vágjanak.
     Szóval ez a helyzet a kövérek jóságával, a félelemmel és a szeretettel, Géza. A kövérség a belső, gyermeki szeretet-forrás tudományos-pragmatikus elapasztásának a jele. A diszkrét szeretet-áramoltatási képességnek a szinte tudatos és akadémiai szintű, már az elemista diákok körében is jól megszervezett elsorvasztásával van a baj, nem a hivatali apparátusba átköltözött csoportszellemekkel. A szeretet és a hit együttesének, vagyis a hamari pénzbevétel érdekében elárult és kiárult isten-kapcsolat és teremtői-azonosság elvének: a krisztusi őselvnek a színpadra vitt állandó megcsúfolásával, szórakoztató keresztre feszítésével, leköpdösésével és megtöretésével a nagyokos és felelősség nélküli, bulizni vágyó közönyünk által. Ideje lenne, már komolyan venni azt a keresztet, vagyis elkezdeni felvállalni külön - külön mindenki személyesen, mindazért, ami történik velünk, bennünk és körülöttünk, minden felelősséget. Mert legyen világos: ha én mérges, vagy ideges vagyok, nem a másik a hibás, amiért felidegesített! Meg kell tanulnunk és meg kell tanítanunk azokat, akik igénylik ezt, szeretettel és tudatosan felvállalni a szellemfejlődéssel járó, sokszor nehéz próbatételeket. Ma még mézes-mázaskodást, szívélyes gesztusokat, és lelkiismeret-furdalásból odalökött jótékonysági összegeket, a nyugati piacokon eladatlan ruháknak a keleti és déli szétosztását értelmezi szeretetnek az ember a személyes felelősség-tudás helyett. Nem tudja, hogy az alvilág kapuját, vagyis az életerők forrását őrző Kerberosz, vagyis Szaturnusz a mindenki tiszta lelkiismerete, és amit őriz, ami az alvilágból a felszínre tőr az a legtisztább, gyermeki bizalom, amihez a felnőtt ember, a hős, a saját sorsának a felvállalásával és a próbatételek elvégzésével, vagyis a felismerések megszerzésével férhet újra hozzá.
Ez a mai, vélt egyéni érdekeken és szimpátiákon alapuló, vagyis az egyéni és a csoportos egoizmusok és ennek megfelelő ellenségképek által működtetett társadalmi viszonyrendszer egyértelműen szeretetellenes, az összes szeretetet trombitáló, színes és fényes külsőségeivel. Ebben az érdekdzsungelben, ebben a mindenki - mindenki elleni, rejtett gerillaháborúban megnézhetjük, hogy mi lett abból az őserőből, amiről a romantikus költők és az idealista filozófusok azt hazudták nekünk, hogy a szeretet legcsodálatosabb megnyilvánulási formája, az emberi átélési képesség legcsodálatosabb formája: mi lett a szerelemből? Megmondjam neked? A perverz párzási szokások, a politikai-üzleti spekuláció, az esztétikai élvezethajhászó kéjsóvárgás és az életellenes tudományos-technikai zaklatottság: a stressz következtében létrejött, zavarodott idegállapotok kisülési kísérlete. Egy absztrakt és szentimentális érzelmi egyveleg, amit ma már a középiskolás diákok sem vesznek komolyan és ezért nem is tudhatják a szerencsétlenek, hogy mitől szenvednek. Csak ámulni tudok azon, hogy e fantazmagóriám csökönyös megvalósítása érdekében mennyit gyötörtem Dórát, aki negatív természeti erőnek nevezte, amikor a válásunk során, végre magában felfedezte, hogy mennyire lebénítja tudatát.
- Hol van most, mit csinál nagy szerelmed, Dóra? Kiben fojtogatja mostanában a férfiúi termékenyítő erőket?
-A lakását még fenntartja itt egyelőre, de férjhez ment Bécsbe egy ötvenhatos menekülthöz.
-A férje persze gazdag és jóval idősebb...
- Gazdagnak nem mondható és idősnek csak annyira idős, amennyire Alain Delon idősnek mondható az o éveihez képest. Különben kitűnő humorérzéke van, aminek segítségével könnyedén leszereli Dóra tudományosan indokolt aggodalmaskodásait, irracionális félelmeit és klasszikus körülményeskedéseit. Nagyszerűen összeillenek. Ami a modern házasság intézményének a nyomorúságát illeti, aminek köszönhetően a házasság a mai emberiség behülyülésének a szexuális alapját szolgálja, teljesen egyetértek a te Nagytárnai leckéiddel, de ebben az esetben igazán örvendek. Jól megvannak ketten.
- Gyermek?
- Úgy csinálsz, mintha nemzeti demográfiai komplexusban szenvednél, és ráadásul mintha nem ismernéd Dórát...
- Szóval nincsen...
- Nos, igen... Büszke lehetsz: Dóra igazolta a személyére vonatkozó összes tételeidet.
- Nagyon büszke vagyok zseni mivoltomra és szeretem, ha ilyen jókat nyalsz nekem, de most menjünk tovább és taníts már ki arról is, hogy mi a helyzet a szerelemmel?
- Nocsak. Ezt is megértük, hogy azt képzeled, újat mondhatok neked e téren?
- Ádám, az előbb lebasztál, hogy fölényeskedek és most te teszed ezt. Koplalgatásaid közben nem ártana meditálgatnod a következetesség értelmén és azon, hogy kérhetsz-e te olyat mástól, amire te nem vagy képes?
- Igazad van, de te is megérthetnéd, hogy ezen a tanítói pályán még én is újonc vagyok és még nem sok alkalmam volt gyakorolni, főleg olyan kitanult és nehéz vadzsenikkel, mint amilyen te vagy. De biztosítlak, hogy semmi kedvem fölényeskedni. Ha volt is rá rejtett hajlamom, már kipucoltam. Én megtanultam Hamvastól, hogy a pácban éppen úgy benne vagyok, mint te, vagy bárki más. Az ember akkor kellene a leginkább hallgasson, és a sarokba vonuljon, amikor úgy érzi, hogy oka van a fölényeskedésre.
- Azt tanácsolom, hogy ezen a témán most ne csiszold az agyad és mond tovább azt, amit elkezdtél, amikor Dóra miatt félbeszakítottalak.  
- Oké. Szóval az, amit mi szerelemnek hívunk, vagyis amiről azt képzeljük mi a sok költői, papi, írói, filozófusi, esztétikusi, pszichológusi, pedagógusi, patológusi, szociológusi hatás- és hazugság-rendszer következtében, hogy szerelem, azt megvalósítani sohasem lehet. Az ugyanis mese habbal, hogy azt a bizonyos plátói szerelmet, két ember állandóvá tudja tenni, csak úgy akaratból, elszántságból, netalán természetes adottságból. És nem csak azért, mert ehhez spirituális érettség szükséges, hanem azért is mert a szerelem egyáltalán nem az, aminek eddig hittűk, vagyis nem két személyi akaratnak, két természetes vonzalomnak a találkozása és egymásban történő kielégülése, kiegészülése, megnyugvása és így tovább, már csak azért sem mert a szerelemnek semmi köze nincs a megnyugváshoz és a kielégüléshez. A szerelem nem természeti összeadás és társadalmi beszorzás eredménye, hanem a legélesebb és ezért sokszor a legkegyetlenebb sors-provokáció.
- Micsoda?
- Sors kibontási és feloldási provokáció, vagyis kihívás, nem tetemre, hanem életre-hívás, egy életre-halálra menő páros küzdelemre. Amelyben elsősorban önmagunkat kell legyőznünk ahhoz, hogy azzal az ellentétes nemű emberrel harmóniába kerüljünk, aki történetesen épp olyan lételveket, olyan őserőket és olyan teremtő hatalmakat, olyan késztetéseket, olyan vágykomplexusokat, vagyis olyan karakterjegyeket elevenít meg személyében, vagyis fizikai mivoltában és pszichéjében és az élettel szembeni tudatos és öntudatlan általános viszonyában, amelyekkel nekünk harmóniába kell kerülnünk az életünk során. És lehetőleg minél hamarabb ahhoz, hogy a karmánktól megszabaduljunk, illetve, hogy megválthassuk önmagunkat és egészségesen és jó erőben, kreatívan és boldogan élhessünk.
- Ádám, nekem ez így sok egyszerre.
- Tudom Géza, de nincs, ahogy ezeket másképp elmondjam neked.
- Nem azzal van baj, hogy másképp kellene elmondanod, hanem azzal, hogy értem valahol, hogy mit mondasz, de nem tudom megemészteni ilyen hirtelenül és egyszerre az egészet.
- Szét sem tudom bontani és külön - külön megmagyarázni, mert akkor nevetséges lesz.
- Nem is kell, csak várjunk még egy kicsit, amíg feldolgozom. Szóval azt mondod, hogy a szerelem, az nem természeti ösztönök találkozása a másik nemmel szemben érzett egyéni vágyainknak és elképzeléseinknek az akaratunk útján történő beteljesítésében, hanem egy sorsszerű kihívás, egy olyan karmikus találkozás, amikor a magát szerelmesnek képzelő egyén olyan ellentétes nemű személlyel találkozik hirtelen, aki megtestesíti számára mindazt, amivel neki harmóniába kell kerülnie. Jól mondom?
- Félig jól mondod.
- Hagyd, hogy mondjam végig ezt a felét. Mindaz a tulajdonság és személyi adottság ami ott létezik a velem ellentétes nemű másik ember fizikai és pszichikai természetében, belőlem hiányzik, illetve negatív tulajdonságként, diszharmonikusan ott szunnyad bennem is, és amit a másikkal való lelki kapcsolat segítségével ki kell fejlesztenem magamban, vagy felszínre kell hoznom és harmóniába kell kerülnöm ezekkel az ősi léterőket képviselő tulajdonságokkal az én spirituális kiteljesedésem érdekében.
- Nagyszerű. De ez még csak a pszichikai találkozás, vagyis az előfeltétele a szerelemnek, ami nincs gazdasági, politikai, intellektuális - tudományos, erkölcsi, vallási és más egoista érdekeket szolgáló szamárságokkal, elképzelésekkel összezavarva. Ma azért nem jönnek létre, vagyis nem valósulhatnak meg, nem teljesedhetnek ki ilyen villámcsapásszerű karmikus találkozások útján a párkapcsolataink, mert ha fel is ismeri tudattalanul egymást a két ember, a bűnbe esés logikája már itt is érvényesül és az összetévesztések, vagyis a külső elvárások következtében legfennebb ha halálra sebezik egymást. A korszellemünk miatt, ami mindent félreértelmez, félremagyaráz a tudományos apparátusával és a művészi fantáziálásával, ritkán találkoznak emberek a teljes szerelmi kibontakozás lehetőségével. Mert még akkor is, ha több inkarnáción keresztül egymáshoz finomodott lélek megtalálja egymást ebben a szeretet és így szerelem-ellenes közösségben, úgyis minden összezavarodik. Hiszen már eleve mindketten zavartak és zaklatottak a materializmussal kiegyező ünnepélyes keresztényi elvárások és a gazdasági boldogságot elérni hivatott koncepciók hatásától, az ostoba, egyéni, vagy csoport érdekeket szentesítő társadalmi konvenciók és társadalmi játékszabályok hatásától, a metafizikai tudatlanságból fogant önkényes fantázián alapuló művészi alkotások hatásától, a külsőséges, színpadias, csillogó-villogó produkciók hatásától. Így a spirituális egymást-érzékelésük, közvetlen egymásra-hangoltságuk mindössze arra szolgál, hogy egymás lelkivilágába buldózerként begázolva, lehetőleg még jobban tönkretegyék és összezavarják egymást, és végül kiábrándulttá és elfásulttá tegyék. Boldogság-vadászó, illetve önkényes boldogság-koncepcióikat egymásra erőltető személyi ambíciójuk lassan kimeríti spirituális-energetikai tartalékaikat és e degenerált, egymást kifürkészni és legyőzni akaró, intenzív törekvésükben, szellemileg kiégetik egymást. Tudsz követni?
- Mondjad, mondjad, mert egyre jobban érdekel. Különösen bájosnak tartom ezt a rezgéstani elmélet segítségével történő felvezetést.
-Te, romlott teológusból lett materialista kocsmafilozófus! Sose gyógyulsz ki már abból a betegségből, aminek következtében mindig csak a teória minősége érdekel!
- Ezen most ne vesszünk össze, mond csak tovább, nagyon szépen kérlek. Nagyon figyellek.
- Létezik hosszú próbákat kiálló gyöngéd párkapcsolat, és létezik beteljesült szexualitás is és van mindent átható, mindent átfogó emberi és isteni szeretet. Mert ha nem lenne, a divat és a reklám-diktátorok rá tudnának venni a teljes elközönyösödésre. A gazdasági diktátorok arra, hogy teljesen fosszuk ki a természetet és a politikai diktátorok arra, hogy addig harcoljunk a békéért, amíg fel nem robbantjuk a földet. Azok a kis diktátorok természetesen, akik az egyetemes felelősségtudatunktól elszakadó bocsánatos bűneinkben, éberetlen felelőtlenségeinkben és gyávaságunkban lakoznak. De ezt a csontot már rágtuk eleget mi ketten, maradjunk a szexualitás és a szerelem körében.
   El kellene érje az emberiség azt, hogy a tudomány is beismerje: a szerelmi, vagyis a párkapcsolati és a családi boldogság elsősorban sors-kibontási, sors- beváltási és sors-megoldási előfeltételekhez van kötve, másodsorban azt, hogy a karmikus előfeltételek beváltása nélkül, vagyis szellemi éberség nélkül, még csak be sem teljesülhet, és nem, hogy egész életünkben tarthatna a házastársi szerelem. E nélkül ugyanis, végre ne hazudjunk szerelmet ott, ahol szerelem valójában nincs, csak testi kívánságon és kényelemszereteten alapuló kiegyezés olyan személyek között, akik több ízben kudarcot vallottak és már belefáradtak a harcba. A tudományos átvilágítás kizárná azt a lehetőséget, hogy a magukkal meghasonlott, lusta személyek a későbbiekben erkölcs csőszködjenek és prédikáljanak, tovább erősítve a létrontást, még jobban lefojtva és meggátolva a létező, egyetemes szerelem kibontakozását. Tudom, tudom..., ezt nem kell magyaráznom neked, te aztán tényleg nem hazudsz szerelmet a csajaidnak, csak a barátaid megkívánt feleségeinek, de lásd be, hogy az sem lehet általános megoldás, hogy a helyzet tisztázása végett, állandóan felpofozzuk a halhatatlanság-tudatukat a miénkkel szöges ellentétben átélő nőket. Szóval be kell ismerni egész emberiség szintjén azt, hogy a szexuális aktus nem öncélú élvezetszerzési lehetőség, de persze nem is mindössze családalapítási, családszaporítási aktus, hanem a szerelemnek, mint  sors-provokációnak az első feltétele és végső beteljesedése. Nem csak a nemi ösztönök kielégítése és a hormonműködés serkentése, nem fajfenntartási és nem magányűzési foglalkozás, nem öncélú élvezet-csikarási eszköz, nem gyógytorna, nem a családi tűzhely biológia lángja, azaz nem csak ezek, hanem ezekkel együtt, sokkal több mindennél: a szexuális aktus maga az egyetemes világteremtési aktusnak az emberi személyiség szintjén történő állandó megismétlése, újabb és újabb megvalósulása. A szexuális aktusban maga isten szerelmeskedik önmagával bennünk és általunk. Ezért a minden alkalommal őszintén és tudatosan megélt szexuális aktus egy újabb lehetőség a bennünk levő istennek a másik nemű felével való kiegészülésre, az egységesülésre, a kiteljesedésre, az egészségesülésre és így meditatív alkalom a szeretet bensőséges gyakorlására, a léttudat kitágítására, kiszélesítésére, gazdagítására. És lehetőség a nagy világmindenséggel való egybeolvadásra, a bennem és a partneremben gomolygó létprincípiumoknak a spirituális tudatosítására, azok meditatív átélésére, a férfi-női princípiumok kiegészülésének teljes átélésre, amitől meg vagyunk fosztva a mindennapi életben a nemek szerinti, fizikai elkülönítettségünk következtében.
     Mindebből egyértelműen kitetszik, hogy a szexualitásunknak mindazokon túl, amit az orvosok és a biológusok, vagy a pszichológusok, a szociológusok és a teológusok állítanak róla, kimondottan spirituális tudatnövelési, öntudatfinomítási rendeltetése van az ember életében. Ezt a rendeltetését viszont csak úgy töltheti be, ha két olyan, ellentétes nemű, szabad személy vesz részt benne, amely külön - külön is autonóm személy és ezért más, kívülálló személyek és a pillanatnyi életkörülmények által zavarhatatlan az odaadásban és az egymásra figyelésben, az egymással szembeni felelősségükben. Az anyóssal és az apóssal való obligát kedélyeskedés problémája, fel sem merülhet. Ugyanis az egyetemes törvényeknek megfelelő igazság itt az, hogy senki nem lehet jó anya, jó apa, jó testvér, vagy jó gyermek, mindaddig ameddig nem képes jó szerető lenni. Minden, a teremtői szerelemből, a teremtői szeretet-képzelet kiáradásból lett a teremtésben és így a fizikai világban is, és ezért minden szerelem az egyetemes teremtői szerelemnek van alárendelve, ha képesek vagyunk ezt felismerni, ha nem. Minden más alárendelés törvénytelen. Minden, ami van, még a tudomány is alá van vetve a zavartalan egyetemes szerelem és a szeretet törvényének, csak nem tudunk róla. Humanista és szentimentális szempontokból vizsgálva, az egyetemes szeretet és nyitottság törvénye, a legkegyetlenebb, hiszen nem hagy békét az egoizmusába befalazódott nagyokos embernek és kivakarja onnan, ha másképp nem, akkor betegséggel, vagy balesettel. De kegyelmessé: boldogság és bőség-forrássá válik, ha alárendeljük magunkat neki és nem ellenkezünk és nem élünk vissza a mindenható erejével.
    Tudom, hogy mindaz, amit mondtam, a gyakorlati, józan ésszerűség számára fantazmagóriának tűnhet. Te is csak akkor fogod megérteni, vagyis megtapasztalni a szeretet törvényének a valóságos hatalmát, amikor megteszed az önmagadhoz, az eredeti rendeltetésedhez visszavezető úton, a legfontosabb lépéseket.
És ugyanúgy, ahogyan te most hülledezel, a szexualitás kérdése is egy elevenbe vágó reális fantazmagória marad a szexológusok és a szex ipar kezében. Mindaddig, amíg a prosztata-beteg teológusok, az impotens szexológusok, a szex-mániás költőkkel és zenészekkel, a veseköves festőkel és írókkal, valamint a húgyhólyag-gyulladásos filmrendezőkkel együtt, le nem tesznek arról, hogy tovább bolondítsák az embert a szexualitásról szóló erkölcsi és tudományos prédikációikkal, “a szexben” rejlő öncélú élvezetszerzési lehetőségekről szóló személytelen okoskodásaikkal, poétikus hőbörgéseikkel, drámai fantazmáikkal és a szerelem és a szex kiúttalanságának poklairól szóló novelláikkal, regényeikkel és pszichoanalíziseikkel. Amíg ezek a tudósok és divat-művészek befolyásolják az irodalmon, a tömegkommunikációs eszközökön, az iskolákon, és a művészeteken keresztül az ember képzeletét, a szerelem metafizikája megvalósíthatatlan és fölösleges hőbörgésnek tűnik a közember szemében. E hatalmi ambíciók és egyéni becsvágyak által fenntartott hazugság rendszerek nyomása és befolyása alatt, már nem is tudja elképzelni, hogy az ő szexuális kielégületlensége és az ő szerelmi beteljesületlensége, nem e szürke orvosok, a becsvágyó nagyokosok és nagyművészek által az ő fejére és lelkére húzott információs-zsáknak a következménye! Hát ez van, Géza barátom. És még az van, hogy mindaz, amit a te jógázó utastársaid meséltek, több mint valószínű, hogy állná is a helyét, de az még valószínűbb, hogy a lényeget tekintve épp olyan tájékozatlanok, mint bármely hivatalos keresztény. Sőt: még csak nem is a hindu vallásvezetők, vagy a joga- guruk, hanem a hermetikusok fogalmazták meg tételesen elsőként az egyetemes törvényeket. Így a taoisták, a hinduisták és a szex-altruisták semmit nem tudtak a megkerülhetetlen természeti fejlődésen alapuló, spirituális fejlődés törvényéről, illetve a természeti kiegyenlítődésen alapuló egyetemes kiegyenlítődés törvényéről, azaz a konfrontációkat feltételező lelki tűzpróbákban való megtisztulást követő kölcsönös megtermékenyülés és átvalósulás - átminősülés törvényéről. Vagyis nem tudnak az általános emberi sorsvállalás, a szükség és a bőség törvényéről, amit jézus Szent Szellemnek nevezett és a Keresztre feszüléssel szimbolizált. Nem tudják, hogy a szexuális aktus, nem személytelen istenségekkel: őserőkkel való egységesülés, hanem igenis, a hús-vér élettapasztalatokon és a közvetlen utódokért való felelősségen alapuló személyes kapcsolat a bennem - bennünk levő istennel. Ennek alapján viszont a tantra joga által tanított férfi magömlés elfojtása törvényellenes: védekezés a teremtés első mozzanata, vagyis az őskarma tőrvényének az érvényesülése és kiteljesedése ellen, ami előbb-utóbb megbosszulja magát, vagy meddőség formájában, vagy a teremtői-szülői szervek gombásodása, fertőződése és rákosodása formájában, a jogázó hölgyek esetében épp úgy mint a fogamzásgátlókkal feldoppingolt és spirálokkal felszerelt katolikus, protestáns és ortodox honleányok és karrierista ambícióikban szerfölött öntudatos polgárhölgyek esetében.
   Kétséget kizáróan szükség van a szerelmi aktus során a korai magömlésben szenvedő nyugati férfiak energetikai feltöltődésére és szexuális örömszerző képességük visszaszerzésére, vagyis a szexuális aktus meghosszabbítására, nem csak annak érdekében, hogy a nő is váljék képessé a teljes feloldódásra, hanem azért is, hogy a férfi és a nő többet időzhessen abban az oldott állapotban, amelyben felolvad a két nem közötti határ és egybehatol a fény és a szeretet princípiuma. És bennük és általuk teljesen kiegyenlítheti egymást, és ez által megtörténhetik a kettőnek a háromban történő egységesülése, vagyis a kettőjük által alkotott közös lényben történő egyesítés, eggyé olvadás. Az tehát, amit a legnagyobb alkimista: Jézus tanított, tudniillik, hogy megvalósulhasson, az amit az alkimisták és a keresztény misztikusok úgy hívnak, hogy Unió Mystica...
- Ádám, te megijesztesz engem.
- Miért?
- Nem is tudom..., így ahogy elnéztelek és hallgattalak, az volt az érzésem, hogy nem az én barátom az, aki beszél hozzám, hanem egészen más valaki, akit én nem ismerek, akit nem ismertem, és akit nem is fogok megismerni soha.
- Most ne hülyéskedj itt nekem, öreg Géza, mert nem vagyok én Ady Endre!
- De komolyan, Ádám, annyira furcsa voltál, ahogy átélted, amit mondasz, hogy az volt az érzésem, mintha most jutottál volna el ahhoz az Ádámhoz, akit a festményeiden keresztül próbáltál felfedezni valamikor. De ugyanakkor az a rossz érzés is megkísértett, hogy mindaz, amit mondasz, valami idealista elmélet és semmi köze nincs a valósághoz és csak a döbbenet, amit belőlem kiváltottál, meg a feszült hangulat, amit a szobában talán akaratodon is kívül létrehoztál, akadályozott meg abban, hogy megkérdezzem: te ezeket csak így gondolod, vagy a gyakorlatban is megéled? Hiszen velem töltötted az egész szombati napodat, már éjfél is elmúlt és közben nem keresett egyetlen nő sem.
- Nem arról beszéltem-e egész nap itt neked, hogy semmi olyat nem szabadna az embernek mondani, amit a saját személyén, a saját életében ki nem próbált?
- És azt mondod, hogy mindezt, amit olyan érzékletesen a szerelmi aktusról elmeséltél te már ki is próbáltad és át is élted valakivel? Ne érts félre, én nem benned és nem a szavaidban kételkedem, hanem a vászon-cselédekbe. Én nem hiszem el, hogy létezik a világon olyan nő, akivel azt az isteni eggyé olvadást, amiről beszéltél, el lehetne érni teljes mértékben.
- Keressetek és találni fogtok, kopogtassatok és megnyittatik néktek, kérjetek és adatik, ez nem ugyanaz, mint a chercez la femme! Egy szó, mint száz: igenis van ilyen nő Géza és nem is egy, de a hangoltság és a polaritás törvénye alapján mindenki olyan ellentétes nemű személyekkel és olyan jelenségekkel találkozik, amilyenben hisz, vagy nem hisz. Teljesen mindegy. A tagadó szócskánk, a nem, csak egy eszköz arra, hogy ne tévedjünk el a földi viszonylatok labirintusában. A gondolatképek, amelyek az életképzeleted centrumában alakulnak folyton, nem ismerik ezt a szócskát, és hiába mondod azt, hogy nem gondolsz valamire, például a rózsaszínű elefántra és hiába nem akarsz rágondolni egy, a tudatodba valamiért beakadt fogalomra, vagy képzetre, mert az amire nem akarsz gondolni, úgyis, csak azért is megjelenik a gondolatképeid információrendszerében. A képlet így tehát nagyon egyszerű: te is találkozhatsz ilyen nővel, mihelyt nem kételkedsz az olyan nő létezésében, akivel te az Unió Mysticat elérheted. De hogy az én állapotom felől is megnyugtassalak, én egy ilyen élettárssal élek több mint egy fél éve, de most éppen elutazott az édesanyjához Bagolyvárra. Többek között, ezért sem akartam vendéglőbe menni, mert nem szeretem, hogy amikor nélküle jelenek meg ilyen helyeken, úgy érzem, mintha hiányozna valami belőlem és mindenkinek el szeretném magyarázni, hogy ő miért nincs épp mellettem.
- És akkor nekem miért nem szóltál róla semmit?
- Azért mert az éhséged és egyéb nyavalyáid miatt belesodródtunk más témákba.
- És hogy hívják a szeretődet? Mivel foglalkozik? Van-e olyan szép, mint Dóra?
- Tündének hívják, a jelenben azzal foglakozik, hogy szeret engem, miközben azért, hogy együtt lehessünk, félbehagyott egy ösztöndíjas meghívást egy nyugati zeneakadémián.
- Most mit marháskodsz velem?
- Dehogy marháskodok, ez a színtiszta igazság.
- Ott hagyott egy nyugati ösztöndíjat, hogy ebbe az erdélyi kuplerájba jöjjön a te kedvedért?
- Géza, megint elfelejted azt, hogy én a szabad akarat teljes érvényesítésének a híve vagyok: én nem vettem rá Tündét, hogy miattam ott hagyja az egyetemet.
- Persze, persze, jól van megértettem. És tényleg olyan szép, mint Dóra?
- Fogózz meg Géza: Tünde pontosan olyan, mint Dóra, csak nincsenek olyan határozott vonásai, hanem lágyabbak, finomabbak és szelídebbek. De álmomban mindig összekavarom őket és legtöbbször Tündének szólítom az álmaimban megjelenő Dórát. Egyébként az, amit te nem értettél a Dóra és az én szerelmemben, az volt, hogy mi a nélkül is, hogy tudtuk volna mindazt, amit elmondtam az imént magáról az aktusról neked, elértünk az egybeolvadásnak, és így a testi szerelemnek az ideális fokára. Mert valamiképpen ráéreztünk mind a ketten és pontosan az volt a rettenetes, hogy mindazt, amit az ágyban és a folyamatos együttélés ritka napjaiban - óráiban megvalósítottunk, nem tudtuk tovább folytatni a mindennapi valóságban. Azon irreális életképzeletünk miatt, vagyis a miatt a rengeteg tévképzetünk miatt, amit belénk sulykoltak a szüleink, a tanáraink és a nevelőink fiatal korunkban és persze mindazon tévképzetek és boldogság-eszmények miatt, amelyekkel tele volt körülöttünk a világ az éppen aktuális korszellemnek megfelelően.
- És gondolod, hogy Tündével mindezt elkerülheted? Hogy nincsenek a te fejedben, sem az ő fejében a korszellemnek megfelelő téveszmék és tévképzetek?
- Én legalábbis nagyon remélem, hogy nincsenek.
- Na jól van, Ádám, elhiszem, hogy kívül elérkeztél az emberi tökéletesség csúcsára, de arra kérlek, engedd meg, hogy minden gúnyolódást félretéve, magamban egy kicsit még kételkedjek. Remélem, nem tagadod meg tőlem ezt a gondolat- szabadságot.
- Hát, öreg Géza, be kell vallanom, hogy még most sem tudlak kiismerni minden részletedben téged, és most én nem tudom, hogy te vagy-e az, akivel én beszélek, vagy valaki más? Mond hát őszintén meg nekem: mire szolgál, mire jó az neked, hogy állandóan csak gúnyolódsz velem és következetesen semmit nem hiszel el abból amit állítok?
- Mondom, hogy mindent elhiszek, és nagyon örvendek, hogy éppen most beszélhettem veled, habár elszomorít, hogy nem akarsz velem jönni Brazíliába, sőt még egy kisvárosi vendéglőbe se legalább. Pedig vacsora közben még dumálhattunk volna egy kicsit a vonatindulásig. Biztos vagyok abban, hogy mindent meg fogok érteni, ha még néhány árnyalattal és egy pár szemléletes példával is jobban megvilágítod mindazt, amit mondtál ma este.
- Ne tégy ferde célzásokat Géza, mert most már csak a következetesség kedvéért is hajthatatlan maradok. Mondtam már, hogy ezeket a dolgokat nem megérteni, hanem átélve, belülről felismerni, és a magadévá tenni kell. Csak így lehet autentikus tudás abból, amit megértettél intellektuális szinten. Annak viszont, aki a létrontásban továbbra is részt akar még venni, szabad az út, nem kell magára vállalni semmit, mert nem jött még el az ő ideje. Nem lehet kikerülni a kauzális felébredéshez és a fejlődéshez szükséges pszichikai tapasztalásokat, ahogy nem lehet a fejlődési fokozatokat átugrani sem. Ha úgy döntenél egyszer, hogy a létrontásból végérvényesen ki kell szállnod, mert tovább nem vagy képes már hazudni magadnak, és meg is tetted az ehhez szükséges gyakorlati lépéseket és úgy érzed, hogy van valami, amit csakis velem beszélhetsz meg, hívj fel telefonon, vagy keress fel újra, mert tudom, hogy írni nem szeretsz. Addig viszont nem látom értelmét egy következő beszélgetésnek.
- De hát miért? Csak nem akarod azt mondani, hogy mi addig ne...
- De pontosan azt akarom mondani, Géza. Te túlságosan értelmes vagy ahhoz, hogy mindazt, amit ma elmondtam, meg kellene ismételni számodra még egyszer. Arról nem is beszélve, hogy én szeretnélek a szellemi partneremnek tudni, de láthatod, hogy ilyen formában nem lehet ...
- De Ádám, én, mint barátomat, téged nagyon szeretlek.
- Nekem már kevés olyan barátom van Géza, aki nem tudja, hogy valójában mit is jelent az a szó, hogy szeretet.


                   *                     *                      *

    A második Iliescu kormányzás időszakában a román parlament által megszavazott nemzeti-fasiszta tanügyi törvény elleni éhségsztrájk-hullámot a saját elgondolásomból, a spirituális naplóírás által felszabadított igazság-szenvedélyem hatására, egyedül indítottam el. A kilencvenes évek közepén, egy jól sikerült metafizikai - asztrológiai előadásokkal egybekötött nyári táborozás után, amit én szerveztem és vezettem, számomra még ma is megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, vásárolni és olvasni kezdtem a romániai magyar sajtótermékeket. Akkor már szakítottam az újságírással és egyértelműen elköteleztem magam az asztrológia és a szellemtudományok gyakorlása - tanítása és a metafizikai igazságok kutatása mellett. A sajtóból viszont az derült ki, hogy nem csak a parlamenti nyári vakáció ideje járt le, hanem lassan lejár a romániai diákok vakációja is.  És ez azt jelenti, hogy a román tanügy intézményrendszerében könyörtelenül bevezetik a nyár elején megszavazott, etnikailag diszkriminatív nyelvi törvényt, amely arra fogja késztetni a pragmatikusan gondolkozó nemzetiségi szülőket, hogy a gyermekeik jövője érdekében írassák azokat, ha lehet még első osztálytól román tannyelvű osztályokba.  Mindezt azért, mert a középiskolák és a gimnáziumok felé haladva, egyre szűkül a keret, illetve egyre kevesebb az etnikai tannyelvű osztály, és az egyetemeken, főiskolákon már magyar évfolyamok is alig lesznek találhatók. Az elején csak bosszankodtam azon, hogy az egyetlen okos “szakembernek”, aki a törvény “tisztességes szándékát” kifogásolja, és belebocsátkozik olyan vitákba, hogy végül is ez a törvény nem kényszerít senkit arra, hogy gyermekét már első osztályos román tannyelvű osztályba adja, de lehetőséget ad arra, hogy a nemzetiségi gyermekek jobban érvényesüljenek felnőtt korukban a román hazában azáltal, hogy az általános iskolában átkényszerítik a román tannyelvű osztályokba, ahol beléjük sulykolják a román nyelvet és a román kultúrát, még mielőtt a saját anyanyelvüket és kultúrájukat rendesen megismernék, nem jut eszébe legalább keresztény-humanista szempontból érvelni, és megvizsgálni, hogy mi történik azoknak a gyermekeknek - és a későbbi felnőtteknek - a személyében: a szubjektív tudati és lelki világában, akik anyanyelven beszélnek a mindennapi életben, otthon, az utcán és az üzletben, vagyis szülőkkel, a rokonokkal, a barátaikkal való viszonyaikban és egy egészen más nyelvet kell használjanak, sőt: más nyelven kell gondolkozzanak az elvont gondolkozás, az általános emberi tudás megszerzésének a birodalmában?
  Úgy éreztem, hogy minden nemzeti és a jogállamiság eszméje mellett magát elkötelező politikus, minden pedagógus és minden “tekintélyes” tudós félrebeszél ebben a témakörben. Mivel személyesen egyikük sem élte át gyermekkorában ennek a schizofrén állapotnak a nyomorúságát és kamasz, majd ifjú korában e schizofrén állapot identitás-tudati zavarokat okozó következményeit, nem a kellő komolysággal, nem az általam átélt igazság - szenvedéllyel és végül is személyi érintettség nélkül kezelik a problémát még azok is, akik úgy érzik, hogy a tőrvény igazságtalansága felháborító. Magyarán: úgy éreztem és meg voltam győződve arról, hogy hibás ezt az egyetemes törvényeknek gyökerében ellentmondó, egyértelműen fasiszta szándékok által létrehozott törvényt, akár nemzeti oldalról, akár az érintett tanuló gyermekeknek “ a jövőbeni érvényesülési lehetőségek” szempontjából megtámadni. Úgy gondoltam, hogy ennek a politikai gaztettnek minősülő törvénynek, kimondottan az érintett gyermekek személyiségtudatára rombolóan ható vonatkozásait kell valakinek végre felmutatni. És úgy éreztem, hogy egyedül én vagyok az, aki románul és magyarul is egyaránt jól fogalmazni tudó, személyesen és nem nemzetien érintett alanyként a törvénynek a valódi ártalmaira és veszélyességére rá tudok mutatni, minden politikai elfogultság nélkül. Másrészt bosszantott a merevdeszkás politikusok gyávasága és korrupt magatartása is, akik a jó parlamenti fizetéseiket féltve, egyetlen radikális politikai tett nélkül, sőt: egyetlen politikai gesztus nélkül, a szó szoros értelmében, cserbenhagyták az erdélyi városokban az utcákra kivonuló és ott órákig - napokig - hetekig tüntető sok-ezer magyarul tanulni akaró diákot és azok tanárait.
  Az, hogy ezúttal magamtól indíttatva fogtam bele az esetleg a túlvilágon végződő, kilátás nélküli éhség- sztrájkba, egyedül, bármilyen a személyi meggyőződésemtől idegen, esetleg csoportos gondolat, szándék, vagy akarat hatásától mentesen, nem történt meg egyik napról a másikra. Valójában már akkor, amikor az újságokban a kisdiák tüntetőket ábrázoló első képeket megláttam és a romániai magyar parlamenti képviselők közömbösségét, illetve impotenciáját tapasztaltam, sejtettem, hogy ez, az esetleg végzetesen is végződhető játszma számomra kikerülhetetlen. Egész más volt négy évvel korábban a közismert és közkedvelt Nemes Mózes egyértelműen politikai jellegű éhségsztrájkjához csatlakozni.  És egészen más egy olyan önromboló egyéni tiltakozásba belevágni, amit nagyon sokan a környezetemből értelmetlennek és fölöslegesnek, sőt: Mivel ez a személyes tett, sok hipokrita magyar lelkiismeretét valójában érintette - hiszen a magyar tanárok és a magyar tanári pályára készülő diákok közül csak két személy csatlakozott később az általam elindított éhségsztrájk-hullámhoz -, egyesek egyenesen “exhibicionista gusztustalanságnak” tartották a csendes elkeseredésemben akkor önmagammal: lelkiismeretemmel szemben egyedüli becsületes magatartási formának vélt kezdeményezést. Ráadásul, mivel sem rádió, sem televízió készülékem nem volt, tömegtájékoztatási hírforrás nélkül nem tudhattam meg azt sem, hogy több egyszerű magyar ember - Nem tanár, nem művész és nem politikus! - vállalta otthonában az éhségsztrájkot. Azután, miután az újságok közölték az általam nagyon megfontoltan és mind a két nyelven megfogalmazott indokaimat. És miután látták, hogy több mind tíz napig kitartottam ama elkeseredett elhatározásom mellett, hogy mindaddig nem hagyom abba a koplalást, amíg pozitív politikai szándékot és akaratot nem látok arra vonatkozóan, hogy a romániai magyar parlamenti képviselők nem hajlandóak addig semmi másról sem tárgyalni a román politikusokkal, amíg azok legalább véleményben nem hajlanak arra, hogy a fasiszta tanügyi törvényt meg kell változtatni.
    Az, hogy nekem, mindenkitől függetlenül ezt és csakis ezt lehet, és csak ezt kell tennem, teljesen egyértelmű volt számomra. És az, hogy nekem a lelkiismeretemmel szemben akkor nem volt más kiutam, annyira egyértelmű volt, hogy annak ellenére, hogy akkor semmi kézzel fogható eredményt nem értem el a tizennégy napos, majd az újból vállalt és tizenhat nap után abba hagyott éhségsztrájkommal, ma is ugyanúgy, ugyanazzal az elszántsággal belemennék. Belemennék annak ellenére, hogy ma tudom: Nem csak a román politikusok és a román emberjogi szervezetek “harcosai” olvasták fölényes cinizmussal a nyilatkozataimat. (Sőt: egyes visszajelzésekből az is kitetszett, hogy a “jó-románok” örömteli malíciával fogadták a gyermekkori és az ifjúkori zavaros lelkiállapotaimat és a nyelvi - tudati zavarból eredő természetellenes lelki állapotok miatti szenvedéseket feltáró passzusokat) és nem csak ők viseltettek közömbösen a fasiszta tanügyi törvény megváltoztatása gondolatával szemben, hanem a romániai magyar politikai elit jó része is.   
    Igazából azt, hogy egy héttel a tizennégy napos éhségsztrájk abbahagyása után, második alkalommal is bele vágtam a tortúrába, nem csak annak köszönhető, hogy amikor a tizenhatodik napon az Istenhidegei korházból haza, és ezzel együtt a társadalomba visszatértem, azt kellett észlelnem, hogy hiába koplaltam tizennégy napon át. Nem csak hogy a román, de a romániai magyar politikusok körében sem vetődött fel határozottan a tanügyi törvény azonnali megváltoztatásának a szándéka, még a sok utcai tűntetés és az általam elindított és többek által folytatott éhségsztrájk hullám ellenére sem. Sőt: a hozzám eljutott információk szerint a romániai magyar politikusokban fel sem merült semmiféle a törvény megváltoztatásának a napirendre tűzésének a kikényszerítését célzó politikai kezdeményezés. És ez annak ellenére, hogy az egyedüli és “egységes” romániai magyar politikai szervezet akkori elnöke, aki történetesen festőből vált politikus vezérré, tehát régi barátom volt, személyesen látogatott meg a korházban és megígérte, hogy mindent meg tesz annak érdekében, hogy az áldozatom ne legyen hiábavaló. Szóval nem csak azért fogtam belé másodszor az éhségsztrájkba, mert mindabból, amit célul kitűztem semmi nem lett. Hanem azért is, mert a Merevdeszka (- ez az Egységes Romániai Magyar Szövetségnek a nem általam kitalált gúnyneve) egy velem egyidős, jól felhízott labanc szenátora, egy Ugróhelyi művészt-találkozó alkalmával nyilvánosan cinikus megjegyzések közepette elutasította éhségsztrájk ideáját, mint hatékony politikai eszközt “Romániában, ahol a lakosság fele amúgy is éhezik.”
    Érdekes módon, az akkoriban külföldön tartózkodó Nemes Mózes személyi titkára is az ezzel majdnem szóról szóra azonos “magánvéleményét” közölte velem, mintegy soron kívül és mellékesen, abban a levélben, amelyben a ugyanakkor a “főnöke” együttérzéséről és nagyrabecsüléséről biztosított hivatalosan. A tényleges metafizikai tapasztalataim érdemben csak ezzel, a teljes elhagyatottságban eltöltött tizenhat napos “egyéni” éhségsztrájkkal kezdődtek. Ekkor értettem meg, hogy mit ért Hamvas Béla az alatt, hogy “Az igazságtól teljesen elhagyatott állapotba kerülni.” A feladat felvállalása következtében megnyugodott lelkiismeretem miatt létrejött derűs szellemi állapotomban az első 14 napos periódus alatt, nagy meglepetésemre egészségileg azt tapasztaltam, hogy a teljes koplalás következtében csak a hatodik napon éreztem egy enyhe fizikai elgyengülést. De ez is elmúlt, miután meglátogatott egy széles körűen tájékozott endokrinológus orvos ismerősöm, aki már a Nemes Mózes éhségsztrájkjával való szolidaritásból vállalt éhségsztrájkom közben is felügyelt rám. És elmagyarázta, hogy ő mint orvos nem ért egyet ugyan a vállalásommal, de mivel ő is román tannyelvű osztályba járt negyedikes korától, most tökéletesen megérti azt, hogy miért vállaltam a lázadásnak és a figyelem-felhívásnak ezt a módozatát. De éppen ezért azt is tudja, hogy éppen az ügy sikere érdekében, vagyis annak érdekében, hogy mindazt, amiért éhségsztrájkba fogtam, értelmesen és meggyőzően el tudjam mondani, igen fontos, az is, hogy a gondolkozásom ép és a beszédkészségem zavartalan maradjon. Márpedig, amennyiben nem kap semmilyen úton cukrot a szervezetem, bármennyire is egészséges szervezetem is lenne, öt nap múlva menthetetlenül zavarossá válik a gondolkozás és nehézkessé, majd fokozatosan egyre lehetetlenebbé válik a beszéd. - És igazas volt: a gondolkozási képesség lassuló szimptómáit már akkor érzékeltem. - Legyek nyugodt, ő tüzetesen utána nézett az éhségsztrájk etikai szabályainak és az, az enyhe gyümölcslé fogyasztását nem zárja ki. Biztosított arról, hogy nem vezet félre, de én is könnyen utána nézhetek, hogy minden éhségsztrájkoló iszik gyümölcslevet és biztosit a felől, hogy Nemes Mózes is ivott annak idején.    
 Mivel jól ismertem a barátomnak is nevezhető orvos komolyságát, szegény édesanyám és a környezetem megnyugvására is, rá és másnap ittam az édesanyám által vásárolt, majd a húsdarálójával kipréselt szőlő gézzel szűrt levéből. És ekkor ért a nagy meglepetés: másnapra, az éhségsztrájk hetedik napjára pont olyan erősnek és egészségesnek éreztem magam, mind nyolc nappal azelőtt. A gyengeség csak a tízedik nap után állt be, amikor egyre inkább gyötörni kezdett a szomjúság és az ásványvízzel kevert szőlőlétől gyomormenést kaptam. Mindez annál inkább fokozódott, minél több vizet és szőlőlevet ittam. Ezért a tizenegyedik nap estéjén telefonáltam a jó szándékú dokinak, aki másnap utánam küldte a mentőt, hogy vigyenek az ő felügyeletébe a korházba, ahol időnként perfúziót kaphattam. Különösebb elgyengülést viszont ekkor sem éreztem, és a korház folyosóján sétálgattam az esti órákban, sőt az emeletek közötti lépcsőkön is képes voltam minden különösebb erőlködés nélkül le és feljárni. Igen ám, de ekkor még egyensúlyban állt a lelki világom, ekkor még nem sújtott le annak a tudata, hogy nem csak az egyszerű embereket nem érdekli az, hogy lényegében miért teszem mindezt. Vagyis az, hogy a magyar sorstársaim nem az újabb magyar anyanyelvű gyermekek-generációknak a fölösleges és természetellenes román iskolába járatásától megmenteni szándékozó szavaim és mondataim lényegi értelmére figyelnek, hanem arra kíváncsiak, hogy ennyi éhezés után mennyire szenvedhetek, és hogy vajon nem-e ment el a józan eszem, hogy mások érdekében ilyen önromboló marhaságokat csinálok. Hiszen nekem már nem kell szenvednem attól, hogy román iskolába jártam és átlagon felüli színvonalon beszélem mind a két nyelvet? Sőt: hogy nem-e valamilyen rejtett érdek húzódik meg az egész éhségsztrájkos játszma mögött? Sőt, az egyik, velem egyidős bölcsész - újságírónő annak a gyanújának is hangot adott, hogy esetleg közben ettem valamit dugiban.
    Mégis, nem ez volt, amiért a második éhségsztrájkom második hetének a végén az igazságtól elhagyatott állapotba kerültem, miközben nap mint nap a szenvedélyes ordibálásig és a durva kifejezések használatáig elmenően kellett veszekednem nem csak szegény édesanyámmal, hanem a körorvosunkkal is, akivel ő szoros rokoni kapcsolatban áll. A mély szomorúságot és így a szellemi - lelki lehangolódást okozó gondom az volt, hogy a szülőföldemen élő magyarok “politikai akaratát képviselő” Fagyosszenteki Egységes Magyar Szövetség elnöke, egy nagyon régi barátom, akivel szemben viszont újságíró koromban, egy később úgy-ahogy tisztázottnak vélt, de e maga idejében roppant zavaros sajtó-incidensbe keveredtem, a barátja tanácsára, megtagadta az általa vezetett helyi szervezet nevében az éhségsztrájkommal való szolidaritást. És anélkül, hogy erről értesített volna, több napig megtagadta, majd később csak finoman elhalasztotta az anyanyelvi tanulási jogért való önromboló harcom másodszori elindításának az okait leíró politikai nyilatkozatom és a fiatal romániai magyar szülőkhöz intézett figyelemfelhívásom szövegének az illetékes szervezetekhez és sajtóorgánumokhoz való eljuttatását. Így több mind egy hétig koplaltam a lakásomban egyedül, illetve veszekedtem a lakásom alatt álló lakrészéből minduntalanul hozzám újabb és újabb negatív “híreket” szállító anyámmal (például, hogy a városban többeknek az a véleménye, hogy schizofrén vagyok), aki egy szem fia egészségéért aggódott. Nem csak hogy a “romániai magyarság”, az érdekelt román és a magyar politikusok, de még a közvetlen barátaim sem vehették hírét annak, hogy én, ahelyett, hogy visszautaztam volna Tündéhez, a Kokovári élettársamhoz - ahogy mindenki a környezetemből azt tudta - egy újabb éhségsztrájkba fogtam. És viszont: én sem tudtam azt, hogy ők nem tudják, hogy mi velem a helyzet és amikor megtudtam, hogy Jenő és titkárnője tudtomon kívül hírzárlatba fojtották a harcomat, hiába próbáltam felvenni a kapcsolatot akár Nemes Mózesval, akár Makro Gézával a Merevdeszka elnökével, vagy a Szövetség politikusai körökben befolyásos Kokovári újságíró barátommal, hogy lépjenek közbe. Mert vagy az én telefonom mondott csődöt, vagy egy elavult számot hívtam, amelyen senki nem válaszolt, vagy az, akit kerestem épp nem tartózkodott Romániában.
  Kilenc napja koplaltam már annak érdekében, hogy legalább a saját kamaszkori és ifjúkori lelki nyomoromnak a példámat és volt osztálytársaim helyzetét ismertetve, a bizonytalankodó fiatal magyar szülők számára tudjam elmondani: Gyermekeiknek semmiféle jövőbeni sikere és szélesebb körű társadalmi - gazdasági érvényesülési lehetősége nem éri meg azt, hogy mielőtt e román termelői-fogyasztói sikerekhez és érvényesülési lehetőségekhez eljutnának, félszeg és bátortalan, vagy éppenséggel agresszív személyekké váljanak a csonka anyanyelvi tudat miatt kialakuló kisebbségi komplexusaik következtében. Miután rájöttem, hogy a Fagyosszenteki Magyar Szövetségi titkárságról nem továbbították a nyilatkozataimat, én kezdtem az illető intézmények és szerkesztőségek telefonszámait a tudakozótól beszerezni és a személytelen üzenetrögzítőkre ráolvasni az éhségsztrájk újrakezdését hírül adó és azt megindokoló szövegeimet. Bizarr játszma: amint utólag kiderült, végre, a tízedik nap után a Fagyosszenteki merevdeszkás titkárnőnek megesett a szíve rajtam, és mégiscsak el kezdte rendszertelenül küldözgetni ide- oda a nyilatkozataimat, és amikor az illető szerkesztők azt észlelték, hogy ráadásként én még élőbe is betelefonálom nekik a szöveget, valami gyanús játszmát sejtettek és biztos-ami biztos alapon, “szerkesztői megfontolásból” még csak hírként sem közölték azok tartalmát.
   Gondolom, kedves olvasóm, hogy nem csodálkozol azon, hogy e tapasztalatok után, abban a helyzetben és olyan körülmények között elvesztettem a belső fegyelmemet. Felhívom a figyelmedet, hogy a Könyvnek Ezen a Helyén nagyon fontos számodra az, hogy én a belső fegyelem elvesztéséről írok, mert ez itt a lényeg: a belső fegyelem elvesztése annyit jelent, mind a teremtés pozitív értelemben, illetve az áldozat értelmében való hitnek az elvesztése. Ez pediglen egy ilyen, a táplálkozás több napos elhagyása következtében létrejövő mágikus szellemi állapotban, bárki számára veszélyes lehet.
   Amilyen mértékben közelítesz Istenhez, olyan mértékben közeledik hozzád a Sátán. Ha eddig nem volt világos e metafizikai aforizma értelme, most aztán világos lett. Amikor az is világossá vált előttem, hogy nem csak az Istenhidegi politikusok bojkottálják azt, hogy a fiatal romániai magyar szülők számára elmondjam, hogy miféle boldog jövő elé állítják a gyermekeiket. Abban az esetben, ha hagyják magukat a fasiszta tanügyi tőrvény által befolyásolni - és “bölcs megfontolásból” olyan magyar többségű városokban is román tannyelvű osztályokba kezdik íratni, illetve átíratni csemetéiket, ahol ez, a még létező általános és középiskolák miatt nem csak hogy fölösleges, de az általuk előidézett létszámcsökkenés miatt ezzel a tettükkel egyenesen veszélyeztetik az ő gyermekeikkel egy korosztályba tartozó és az utánuk felnövő gyermekeknek az anyanyelven való tanulási lehetőségét. Hanem azoknak a magyar nyelvű lapoknak az arrogáns szerkesztői is, amelyeket még mindig - de már nem sokáig! - hűségesen vásároltak és amelyekre még hűségesen előfizettek a kommunista időkből velük maradó magyar olvasó táboruk, külső fegyelmemet megtartva és az éhségsztrájkot még nagyobb elszántsággal, illetve még elkeseredettebben folytattam. És anélkül, hogy ezt a tényt nyíltan bevallanám magamnak, magányos tehetetlenségemben nagyon mélyen elkezdtem gyűlölni ezeket az általam mind egy szálig korrupt megalkuvóknak látott személyeket.
  Hogyan? Azt mondod, hogy jogosan gyűlöltem őket? Azt mondod, hogy megértesz? Kedves ártatlan barátom! Látszik, hogy nem olvastad még el a következő fejezeteket. Nem másért, de ha elolvastad volna, tudnád, hogy ezzel a harag-joggal és ezzel a humánus együttérzésből jövő megértéssel egyikünk sem ér semmit. Sőt: ez a fajta jogosságunk és ez a fajta együtt-érző megértésünk mindkettőnkre nézve veszélyes. Nehéz Gordiuszi csomó ez: hiába, hogy a legjobb lelkiismeretem és a legtöbb értelmem szerint meg vagyok győződve arról, hogy igazam van, amennyiben a történések nem igazolják az igazamat, pontosan az által, hogy ezt az igazat erőltetetten és minden áron fenn kell tartanom, és erőszakosan keresztül akarom vinni, nincs igazam. Egyszerűen csak azért, mert még nem jött el az igazamnak az ideje. Mondom, hogy nehéz dió. Mert ugyanakkor, amennyiben a körülmények és a helyzetek azt tükrözik számomra vissza, hogy valami más, számomra még egyelőre felfoghatatlan ok, vagy logika miatt (Isteni? Egyetemes?), valamely általam átláthatatlan ok - okozati összefüggés miatt, a legjobb belátásom ellenére sincs igazam (a legegyszerűbb, esetleg megnyugtató érv az, hogy mindez azért van így, mert általam beláthatatlan oknál fogva az én igazamnak még nem jött el az ideje), ez még nem jelenti, hogy szükségszerűen én le kell mondjak a vélt igazam szerinti erkölcsi magatartásról, vagy a nézeteim, véleményem fenntartásáról és annak a helyzet és alkalom szerinti nyílt kimondásáról.
    Mindezt akkoriban én tudtam is meg nem is. Tudni tudtam, mert akkor már, elméletileg legalábbis, ismertem az egyetemes törvényeket, de mivel az újságírás abbahagyása után egyre távolabb kerültem, nem csak a politikai élettől, hanem a társadalmi élet akkor még pozitívnak képzelt köreitől is, azt is tudtam, hogy amennyiben, abban a drámaivá alakult helyzetben, az önrombolás veszélyét is magában hordó elkeseredett elszántságommal a szavaimnak nagyobb nyomatékot is tudok adni, mind akkor ha mindössze elméleti cikkeket és tanulmányokat írnék a “témáról”, amennyiben nem tudom felemelni szavamat azokért a gyermekekért, akik talán pontosan ennek híján kell kegyetlenül és ostoba módon az én gyermekkorom, ifjúkorom és felnőtt korom kínos és zavaros és személyiség romboló állapotait végigélniük, amennyiben ebből a sötét alagútból kijutok még, pontosan annak következtében, hogy az a szellemi igazság, amire több éve már hogy rátettem az életemet, távol esik mindenféle társadalmi érdektől és társadalmi konfliktustól, soha többé nem fogom tudni egy közösség számára hitelesen elmondani. Ez az idő görcse. Ez a Görshwin görcse. Ez a harcosi és a brahmani magatartás ellentétének a görcse. Ez a “most és mindörökké” feloldhatatlan paradoxonának a görcse. Ez a luciferi bukást, a júdási sakk játszmát, a járdaszéli bolond nevetségességét és az üdv elnyerését is egyaránt magában hordó keresztényi tudatállapot görcse. Emiatt vesztette el a türelmét és nem várt Jézus még legalább harminc évet a saját akaratából beidézett és kiprovokált keresztre feszíttetésével. Pedig milyen jól tette volna! Mármint, ha vár még harminc évet a keresztre feszüléssel és részletesebben, esetleg a párkapcsolatra és a szexualitásra vonatkozóan is kifejti a korrupció-ellenes, egyetemes érvényességű tanait. Akkor ma nem lenne annyi részeg ragadozó, annyi vallásos hipokrita és annyi nagyokos seggfej! És én sem tettem volna azt, amit az akkori magányos kétségbeesésemben tettem.
   Látván, hogy társadalmi szinten, azaz a nyilvánosság előtt a magyar nyelvű iskola-ügyben kibogozhatatlanul összezavarodik és elveszti fontosságát minden, ami szerintem fontos volt akkor, letettem arról, hogy értelmes beszéddel meggyőzzem a mi politikusainkat, és ezzel rávegyem a nyílt lándzsatörésre. És lemondtam arról is, hogy az anyámhoz hasonló, gyermekeik jövőjét szem előtt tartó, “bölcs és megfontolt” fiatal magyar szülőket az írott nyilatkozataimmal és az emígy füstté vált televíziós beszédeimmel nyíltan lebeszéljem arról, hogy amennyiben a tőrvény több évig is módosítatlan maradna, akkor se adják gyermekeiket román iskolába. Ugyanakkor nem akartam legyőzve elhagyni a spirituális harcteret, és ebben az éhes állapotban erősen mágiázni kezdtem. Tudtam, hogy a több mind tíz napos böjt és az a tény, hogy több éve foglalkozom meditációval, felerősíti a spirituális befolyásolási képességemet. Mivel az éhség miatt éjszakánként amúgy sem tudtam aludni, magam megidéztem, illetve erősen a képzeletembe vettem azoknak az általam ismert romániai magyar politikusoknak a fizikai személyét, akikről tudtam, hogy a Merevdeszkások látszatra merevebbik, pecsenyeféltőbb részéhez tartoztak. Azokat, akik a román politikusokkal az alamizsnaszerű engedményeket eredményező “reális” kiegyezéseket keresték. Ahogy ők nevezték magukat: egységpártiak, illetve, ahogy a kevés fiatal radikálisok nevezték őket: labancok. Akik az opportunista, korrupt és kommunista táborához tartoznak, és akihez valamiért mégis fűzött festő koromból valami ismerősi viszony, és az emígy magam elé idézett szellemüket szerre rábeszéltem arra, hogy radikálisabb - gerincesebb - magatartást vegyenek fel, hogy álljanak ki a fasiszta tanügyi törvény megváltoztatásának a parlamenti napirendre tűzése mellett.       
    Nem volt módomban lemérni, hogy ez, az akkor általam jogosnak képzelt naiv mágiázás (hiszen az ártatlannak képzelt gyermekekért tettem, akik nem akartam, hogy az enyémhez hasonló zavart szellemi és lelki állapotokat fölöslegesen átéljenek!), zavarta-e meg valamiben a Merevdeszkás gerinctelen mereveit, de nekem a leghátsó baloldali őrlőfogamnak (“a bölcsesség” - fognak!) az olyan iszonyatos fájdalmakkal járó begyulladását eredményezte a második éjszaka közepén, amilyen fizikai fájdalmat sem azelőtt sem azután soha nem éreztem. Ez, a felelősségtudat őserejét megtestesítő Szaturnuszi princípiumhoz és a jobb agyféltekéhez kapcsolódó fogam annyira fájt az éjszaka második felében és hajnalban és reggel..., hogy a tizenhárom napos koplalásra negatív ráadásként érkező intenzív haragtól és gyűlölködéstől elgyötört testemmel reggel felöltöztem és a fogászati klinika sürgősségi osztályán, minden teketória nélkül jelentkeztem foghúzásra. Az őrjítő fájdalmamban már nem érdekelt sem a két hetes éhségsztrájk értelme, sem magyar nyelvű iskolák, sem más nemes vagy piszkos politikai ügy csak egy, csak egyetlen egy: a fájdalmat okozó fogamtól minél hamarabb megszabadulni.  
    A foghúzás után sikerült néhány jótékony órát aludnom, amitől - bármennyire is fájt még a sürgősségi módszerrel kihúzott fogam helye, az már nem az agyamat közvetlenül hasogató fájdalom volt - erősebb fizikai kondícióval, könnyebb lélekkel és tisztultabb tudattal ébredtem fel. Az éhségsztrájkot folytatni szándékoztam ugyan, de az egyetlen ambíció, amit még ezzel kapcsolatban tápláltam, már nem kifelé, hanem befelé irányult: el akartam érni a teljes megnyugvás: a megtisztulás és a teljes elfogadással egybekötött elengedés - megbocsátás állapotát, mindazzal az emlékkel és érzéssel szemben, ami a keserű és sötét gyermekkoromhoz, a néhány művész-sikerekkel és annál több, társadalmi és magánéleti kudarcélménnyel tűzdelt ifjú koromhoz kötött. Szerencsémre ez meg is történhetett, részben azért mert hét vége következett, amikor tudtam, hogy még az általam felvállalt ügy iránt több jóindulattal és megértéssel viseltető sajtósok is inkább a mozgalmas, színes és optimista jókedvet árasztó kulturális eseményekre vadásznak és nem keresik fel az olyan idiótákat, akik közösségi érdekből fojtatott éhségsztrájkkal a nézők, hallgatók és olvasók rossz lelkiismeretét feltupírozzák és részben azért mert, a két nappal korábban Kokovárról végre megérkezett Tünde nem hergelt többé azzal, hogy az ő léthelyzete - egyetemi kurzusok látogatása - szempontjából teljesen indokolatlanul, pusztán az édesanyja parancsára még aznap este haza utazik, hanem az anyai paranccsal ellentétben, csak két nap múlva, vasárnap este, vállalván azt a kényelmetlenséget, hogy hétfőn délután egy kicsit fáradtabban fogja hallgatni a zeneelméleti és zeneesztétikai előadásokat.
   Ha a politikusokat nagyobb tettvágyra, bátorságra és több becsületességre sarkalló mágiázásnak nem is volt más látható - de főként érzékelhető! - következménye, mind a bölcsesség-fogamnak: az egyéni Sors - feldolgozásához szükséges felelősségtudatba ágyazott értelem - fogamnak a begyulladása következtében rám törő fájdalom és az elviselhetetlen fájdalom miatti foghúzás, az éhségsztrájknak, illetve annak a minden zavar, anyai és rokoni zaklatás, elhagyatottság és sikertelenség elleni folytatásának, a következő három nap folyamán megérett számomra a belső és a külső gyümölcse. A belső az a szellemi belátás volt, hogy soha semmiféle körülmény között, és semmiféle cél érdekében nem szabad a mások személyi szabad akaratába beavatkozni. És az a belátás, hogy minden metafizikai tudásom és asztrológiai önismeretem ellenére erre a szentségtelen beavatkozásra én még igencsak hajlamos vagyok, mert még mélyen bennem lappang az anyai ági szüleimtől örökölt befolyásolási késztetésem és a minden áron való győzni akarásom, ami egy bizonyos határon túl, könnyen vak, mindenen átgázolni kész ambícióvá alakul.
   A külső eredménye a kitartásomnak és a böjtté változtatott koplalásban való megnyugvásomnak az volt, hogy minden, a hétvégi programjukról és szándékaikról szóló elképzelésem és elgondolásom ellenére, egy - egy újságíró, rádiós és televíziós ismerős jelentkezett vagy személyesen, vagy telefonon vasárnap, az éhségsztrájk tizenötödik napján. Volt, aki még aznap este meglátogatott és azon kívül, hogy jegyzettömbjébe sűrűn jegyezgetett, magával vitte az anyanyelvi ismerettől és az anyanyelvi kultúrától való fosztottság következtében beálló szellemi zavartságról és annak veszélyes következményeiről szóló nyilatkozataim másolatait ( Például az anyanyelvet erőszakosan kiszorító nyelv által megjelenített és az által közvetített kultúrának és nemzetnek a mély és agresszív elutasítása, a gyűlöletig menő utálata, amit én is éreztem kamasz koromban és ifjú koromban.). És volt olyan, aki másnapra jelentkezett be interjúkészítés céljából. Ezért, ha politikailag nem is értem el semmiféle célt, azáltal, hogy a Fagyosszentek környéki és a Kokóvári magyar tévénézők számára kifejthettem a magyar és a más nemzetiségű gyermekeknek az erőszakos román tannyelvű iskolába való irattatásának a pszichológiai hátteréről szóló, személyes élményekkel alátámasztott, véleményemet, a saját lelkiismeretemmel szemben megnyugodhattam. És a megfelelő metafizikai következtetések levonása és végiggondolása után: a naplómba történő rögzítése, megvizsgálása és továbbfejtése után, a tizenhatodik nap estéjén, hála a tizenhat napos koplalás végét jelentő könnyű vacsorának, végre pihenten aludtam és a tizenhetedik napon elmentem az Egységes Romániai Magyarság Ligája Fagyosszenteki központjába és ott hivatalosan is bejelentettem az éhségsztrájk abbahagyását.
   Amint később ez kiderült, erre szükségem is volt, mert annak ellenére, hogy két napon belül fizikailag annyira felépültem, hogy mindjárt Karate edzésre mentem, néhány nap múlva Bagolyváron a mellkasom jobb oldalán rettenetesen viszkető bőrkiütés jelent meg. Már túl voltam rajta, amikor a Bagolyvári Karate-edző tanácsára orvoshoz mentem a nyomával, vagyis “a panasz” emlékével. Az utólagos diagnózis: övsömör, ami utólagos jelzés volt arra, hogy a hatás - visszahatás törvénye miatt, a törvénytelen mágiázásomnak - vagyis a túltengő és túlfűtött Skorpiói- Oroszláni ambíciók misztikus kiélésének - az lett a következménye, hogy hirtelen legyengült az immunrendszerem. Ennek tudatától, valamint a kihúzott fog emlékétől, teljesen másképp kezdtem látni magamat és mindent. – A Mindent. Másként: megértő gyanúval, vagyis éberen figyeltem és szemléltem a vágyaimat és ambícióimat, a megszokott, és az újonnan felmerülő érzéseimet és gondolataimat. Akkoriban olvastam éppen a Hamvas Béla Tarot- értelmezését és kommentárját, amelyben az Ördög ikonja magyarázatának a végén azt írja, hogy aki nem fél az ördögtől, attól fél az ördög. Azt viszont Hamvas el felejtette, vagy nem akarta hozzá tenni, hogy amennyiben az “aki” több rendben is meggyőződhetett már arról, hogy “Az ördög én vagyok.”
………………………………………………………………………….                                                              

      Gézával, mindössze öt, vagy hat év múlva találkoztam újra az Erdőszentmihályi vonatállomáson, de ellentétes irányba utaztunk. Így csak annyit tudtam meg sorsáról, hogy még nem jutott el Brazíliába, mivel, ő sem tudja egészen pontosan, hogy miért tette – talán mert a családja távolléte miatt, egy gyenge időszakában elviselhetetlenül egyedül érezte magát - , de időközben feleségül vette a szomszéd tömbházban lakó gyermekkori ismerősét, és az édesanyja, valami homályos okból kifolyólag – állítólag azért, mert a lánnyal szemben erkölcsi kifogásai vannak, de a korábban tett vicces elszólásait visszapergetve, Géza arra gyanakszik, hogy a testvéreivel és sógorával együtt, kinéztek ott neki feleségül egy harmadik generációs, magyar származású gazdag lányt - halogatják a két személy útiköltségéhez szükséges összeg elküldését, de a következő hetekben Berlinbe utaznak repülővel, majd onnan tovább jutnak Braziliába valamiképpen. Ezt követően, megint csak nyolc év múlva találkoztunk, ezúttal Istenhidegében. A harmadik kislányunk születésnapja tájékán kaptam tőle azt hosszú levelet, amiben arról értesített, hogy visszajött, de nem Délamerikából, hanem Németországból, mert nem lehetett, de nem is kellett tovább utaznia, mivel gyökeresen megváltozott az ő családi helyzete, valamint a régi – a szülei által alapított - családjának az anyagi helyzete, amiben ő elsőrendűen érdekelt. Némethonban, az őszintének indult, és végig annak látszó, kilenc hónapos barátságuk után, a szálloda-és vendéglőtulajdonos munkaadójuk elcsábította ugyan a feleségét – Akit ezek szerint, hiába részesített Géza a szerelem magas izzásában. - , de, a kétszeres csalódásnak és a nála ritka-madár számba menő veszteség-érzetnek, a Géza féle módszerrel - Bármilyen veszteség érjen is barátom, azonnal el kell kapni az első futókurvát és istenesen megtömni, majd még egyet és még egyet, annak érdekében, hogy semmiképpen ne csorbuljon a mélytudattalanban lappangó férfi-önértékelésed. - történő kiheverését követően, találkozott az élete igazi párjával. Azzal a nővel, akit a levelében közölt konfessziója szerint, soha nem vert meg –  Még csak fel sem pofozott! - és soha nem csalt meg, annak ellenére, hogy négy éve együtt élnek és három éve, hogy házasok. És akivel, néhány hónapja, végleg haza települtek a hölgy szülőfalujába, a légvonalban Istenhidegéhez elég közel eső Árkosbakra. Dél Amerika már nem fontos, mivel, kiderült, hogy az öccse és az anyja által szerzett ültetvény-telkeknél ugyan kisebb, de morálian és anyagiakban mérve is, sokkal értékesebb ingatlanok, termőföldek, értékesíthető telkek, erdők és gazdasági épületek kell, hogy hamarosan vissza kerüljenek a család tulajdonába. Az örökség visszaszerzésében mindössze annyi nehézség merült fel, hogy a Géza édesanyja, nem tudni milyen indíttatásból, milyen titkos nyomásra, vagy milyen személyi előnyöknek a fejében, az erőszakos kollektivizálásnak egy évtizeden át, még az ideológiai fejlődését elősegíteni hivatott szekus-verések és a több éves börtön után is makacsul ellenálló édesapja (Géza legendás nagyapja) hirtelen halála után, akkor tehát, amikor úgy nézett ki, hogy az öregnek sikerült a családi vagyont az élete árán megmenteni, és amikor rég lejárt már az erőszakos kollektivizálás ideje is, lemondott az egész örökségről egy állami gazdaság javára. Vagyis, az örökség, aminek a megmentéséért a Géza nagyapja az egészségével és végül az életével fizetett, nem hogy közös szövetkezeti tulajdonba, de egyenesen a román állam birtokába került.
 Persze, a lehetséges közös akciókról szóló jövő-lehetősége és tervek leírása sem hiányozott a levélből, amely lehetőségek és tervek közül a legfontosabb az lett volna, hogy mihelyt az örökségnek az eredeti tulajdonos örököseinek, illetve az örökösök itthoni képviselőinek: Gézának a nevére kerül, adjunk ki néhány közös baráttal és ismerőssel “egy becsületes erdélyi magyar polgári napilapot”. Ő ugyanis éppen a felesége szülőfalujához közel eső Csekejáráshelyi lapnál tevékenykedik több hónapja, és úgy érzi, hogy a sikert garantáló széles körű tájékozottsága mellett a lapcsinálás, illetve a lapkiadás csínját-bínját is kiismerte és megtanulta már. Válaszoltam, hogy a jelen valóságismeretemmel nem látom értelmét a napilapkiadásnak, sőt: a hetilap kiadásnak sem, polgári színvonalú tájékoztatással és szórakoztatással meg igazán nem szeretném agyon csapni a drága időmet, de a nyugaton szerzett  tapasztalataira, azoknak megfelelő valóság-látására, és nem utolsósorban magánéleti állapotainak alakulására is kíváncsi lennék. Amennyiben tehát, pragmatikus tervkovácsolás helyett, baráti beszélgetésre ülnénk össze, annak jobban örvendenék, de figyelembe véve azt, hogy több gyermekes családapa lettem és autónk nincs, ajánlatosabb lenne, ha feleségével ők keresnének fel Istenhidegében. A találkozást annál is inkább szerettem volna megejteni, mert a két szememmel és szemtől szembe akartam látni azt a nőt, aki annyira meghatotta Gézát, hogy soha nem verte és még csak nem is csalta meg? Másrészt azért, mert a több éves asztrológusi gyakorlatom alatt rájöttem, hogy a legjobb barátaink, szüleink és testvéreink sem azok, akiket látunk és érzékelünk mi a fizikai és a pszichikai valóságban, vagy amit ők szeretnének felénk közvetíteni, sőt: még csak nem is azok, akinek ők képzelik a saját személyüket, hanem, a legtöbbszőr teljesen más – nem jobb és nem rosszabb, hanem más – személyek, mint ahogyan asztrológusi szemmel én is teljesen más személy voltam tizenöt évvel korábban, mint amiket “teljes őszinteséggel” próbáltam “a felszínre hozni és felmutatni” az önarcképeimen.
   Azt, hogy milyen az igazi Géza, és főként, hogy miket tud és miket nem tud magáról a frissiben várandóssá lett felesége, ugyancsak két okból kifolyólag szerettem volna megtudni. Egyrészt azért, mert azok a barátaink, szerelmeink, szeretőink és ismerőseink, munka- vagy üzlettársain, más partnereink, akikkel felnőtt korunkban szorosabb kapcsolatba, vagy jelentősebb konfliktusba kerülünk, az akkor még bennünk feltáratlan sorsprogramoknak a megtestesítői és akartam tudni, hogy a hangoltság – rezonancia – és a többi, egyetemes törvény alapján, egészen pontosan, miért is kellett nekem Gézával a hosszúra nyúlt fiatalkorom végén, és a küszöbön álló férfi korom beköszöntével találkozni? Hiszen ő egy olyan városban született és nőtt fel, amelyről korábban csak földrajzórákon hallottam, és az enyémtől teljesen idegen élettapasztalatával, műveltségével és látásmódjával, egy olyan magatartást jelenített meg, amilyennel esetleg regényekben, vagy filmeken találkozhattam. Másrészt azért, mert úgy képzeltem, hogy amennyiben valami adni valóm – törleszteni: vissza fizetni - valóm lenne vele szemben azért, hogy végül is egy, az általam ismert erkölcsi szempontoktól teljesen eltérő, sőt: azokkal több pontban ellenkező, más fajta valóságlátásra, az akkor kínzó problémáimnak egy más fajta értelmezési lehetőségére igyekezett felhívni a figyelmemet, amitől azokat aránylag könnyebben dolgozhattam fel és nem kellett teljesen megbolonduljak, vagy öngyilkos legyek, szóval, ha valami igazán értékeset és hasznosat adhatok neki – Mint bárki másnak az övéhez hasonló helyzetben. – nem lehet más, mint az, hogy a személyi horoszkópja alapján, mélyen elbeszélgetek a szülés és a gyermekgondozás életfejezetei előtt álló asszonyával.
   Az csak a későbbi levelezésünkből derült ki, hogy két évvel korábban, már elveszítettek egy gyermeket szülés közbeni szövődmények miatt, és azt követően is elvetélt egyszer a felesége. Többek között, azért is jöttek haza és azért telepedtek le falun, mert a németországi feszült életvitelükkel magyarázták a történteket. Én, és a szintén asztrológusnak tanuló feleségem, túl voltunk akkor az Edua halálán, az azt követő vetélésen, majd a következő két, egészséges gyermekünknek az otthoni, nyugodt és meghitt körülmények közötti születésén. Következésképpen, annál is inkább vártam a találkozást, mert tudtam, hogy ilyen előzmények által jelzett gyermek- család- és életellenes spirituális programmal az anya aurájában, szinte lehetetlen, szövődmények nélkül, illetve egészséges gyermeket szülni, megfelelő asztrológiai életprogram értelmezés nélkül, a legjobb orvosi felügyelet mellett, és a szülésre való felkészülésre legalkalmasabb, ideális körülmények között is.       
    A találkozásra csak nyár végén került sor, amikor Gyöngyinek már csak két hónapja, vagy még annyi sem lehetett hátra a szülésig, és amikor ők eljöttek végül hozzánk. Időközben Géza is beszereltette az Internetet és a találkozóig néhány bővebb levélváltás is megtörténhetett közöttünk. Igaz, részemről ez már csak a korábban megírt tanulmányaim valamelyikének, esetleg több tanulmánynak, az elküldésére szorítkozott, mivel kiderült, hogy a gyermek- és a magzatvesztés hatására – És egyébként is… - Hiszen Géza nem győzött afelől biztosítani, hogy mennyire csodálja a fejlődésemet és mennyire büszke arra, hogy a barátomnak tudhatja magát, el egészen addig, hogy amennyiben valamilyen abszurd sorsfordulat folytán ellenséges táborba kerülnénk, ő akkor is a barátom lenne... – őt is erősen kezdte foglalkoztatni a metafizika. Az asztrológiának a lényegét viszont, nem találja (Hogy ne sértsen meg, udvariasan fogalmazott…), illetve az interneten fellelhető magyar, angol, német és román anyagokat mind elolvasva és figyelmesen megrágva sem képes felfogni azt, hogy mitől lehet fontos az asztrológia? Márpedig, ő bízván bízik abban, hogy amennyiben én nem csak, hogy fontosnak találom, de a festészetet is félretettem az asztrológiáért és évek óta mással nem foglalkozom, hát kell abban lényegnek és értelemnek lennie.
   Jól tudtam én, hogy ezzel minden, racionálisan gondolkozó, okos ember így van, mindaddig, amíg elméletileg szeretne a dolgok végére járni, és amíg egy metafizikailag is jól felkészült, asztrológus nem fedi fel egy-két lényeges sorsvonásának az igazi értelmét és nem fedi fel azokat a “kézenfekvő” feloldási lehetőségeket, amelyek azelőtt végig az orra előtt lebegtek, de számára láthatatlanul. Azt is tudtam viszont, hogy a legtöbb esetben rosszul sül el az, ha kéretlenül horoszkópot készítek valakinek, mivel soha nem fogja hasznát venni, amennyiben 1) nem érzi azt, hogy már egyedül csak ez segíthet rajta, hogy csak innen tudhatja meg a sok éve keresett sorskérdéseire a választ, 2) Ha nem hoz bármiféle, és bármennyire is csekély áldozatot érte, ami a legtöbb esetben persze, nem más mint a közönséges honorárium. Semmiképpen nem ajánlhattam fel tehát Gézának, hogy ennyi és ennyi összeg ellenében, rendelje meg a horoszkópját nálam és akkor majd mindazt a lényegi információt meg fogja kapni, amit eddig nem talált. Nem csak azért mert “barátok között” ez nyomorultan hangzott volna, hanem azért sem, mert annál inkább nem hitte volna el, hogy csak ennyin múlik –vagyis a személyes érintettségen –, mivel ő még az irracionális kérdéseket is a ráció és a pragmatika, esetleg az intellektuális érdekesség szemszögéből volt képes megközelíteni. Azt is tudtam viszont, hogy akárcsak az egyetlen erdélyi magyar filozófus, Bretter György, Géza is gyémánt aggyal rendelkezik, következésképpen, azokból az általánostól gyökeresen eltérő tanulmányokból, amelyeket én írtam - vagyis az a személy, akivel szemben ő valamiért “vissza térő”  baráti érzéseket érez – meg kell értenie az asztrológia lényegét is.
    És csakugyan: a harmadik digitális levélben, többek között elküldtem az Egyetemes Feketepont és az asztrológiai feketepont közötti összefüggésekről szóló tanulmányt, amire már másnap megérkezett a lelkes és hálás válasz: Heuréka!, megnyíltak az egek, nincs több sötétség, mindent megértett. Este, napi teendői után nyitotta meg a levelet, és ahogy a Lilithet olvasta, a fáradság teljesen elhagyta, egyre több kapcsolat jött létre az agyában, és ez egész éjjel így folytatódott, hiszen nem bírt elaludni – És ez nála olyan ritka mint az égen a tökéletes napfogyatkozás! -, és az ágyból is többszőr felugrott és a számítógépet újból és újból bekapcsolta, hogy egy – egy fontosabb mondatot szó szerint elolvashasson, úgy, hogy a szegény felesége, akit még soha nem vert meg, jól megijedt, azt képzelvén, hogy valami agybaj érte. Csak harmad, és negyed, és ötödnapon sikerült valamelyest megértetnie Gyöngyivel, hogy mitől gyulladt be, hogy mindaz, aminek a jelentését kezdi érteni, az ők esetükben, vagyis az ők horoszkópjában, mit jelenthet és mit nem, és a balsejtelmek semlegesítése, a tények igazolása, a kétségek és az esetleges tévképzetek eloszlatása, valamint a félreértések elkerülése érdekében, a legjobb, ha minél hamarabb engem, illetve minket felkeresnek.                
   Ilyen körülmények között, a Gézával való új találkozásom kellemesnek ígérkezett, hiszen éppen kéznél is volt egy olyan helyzet, aminek a segítségével, a viszontlátási örömök és a számomra Gyöngyivel, számára Laurával és lánykáinkkal való ismerkedés után, máris kettesben maradhattunk: éppen két nappal korábban voltam kénytelen a városunk határában fekvő, Istennyaka nevű, hegy tövében felhúzott sátramat, amelyben a nyárvégi napjaimat töltöttem, néhány, kevésbé jelentős cuccal együtt kint hagyni, mivel az eső a harmadik napon sem szándékozott elállni. Gézáék kisautóval jöttek, megkértem tehát, hogy szaladjunk ki a sátorért s a cuccokért, de ez akkor másodlagos szempont volt számomra, mert igazából részesülni akartam a Géza, borotva-értelmét kísérő, szabad szellemi légkörből, ami érezhetően, “még annál is” meredekebb társításokat volt képes létrehozni az én jelenlétemben (közreműködésemmel?). Azonnal kiderült, hogy a “szabadhülyeségét” nem hagyta otthon, mert a gyalogosi város- ismeretemmel, mindjárt be is irányítottam az egyetlen egyirányú forgalommal üzemelő utcába. Géza erre hamarabb rájött mint én, de amikor kezdtem forgatni a fejem, hogy most melyik közelebbi oldalutcán léphetnénk ki, ő egyáltalán nem zavartatta magát. Nem nekem mondta, hanem elsősorban magának, majd a ránk dudáló autósoknak, az Úristennek, és úgy általában mindenkinek, hogy:
  - Legyünk komolyak, apám drága, ha egyszer én ide befordultam, végig is cammogok rajta. – Jó érzés volt a régi Gézát a vészterhesen “komoly” forgalomban is viszontlátni. Örömmel tört fel belőlem a kacagás, hiszen hiába, hogy filmeken gyakran látunk ilyet, a valóságban igen ritka az olyan ember, aki veleszületetten bízik a nyugodt lelki állapotok egészséges mágiájában.
   Legényes kiruccanásunkat viszont azért is szükségesnek találtam, mert az ismerkedő beszélgetés perceiben, azt észleltem, hogy a sem nem csúnya, sem nem filmsztár kinézetű Gyöngyi, a nehezen megnyíló, “vallásosnak látszó önérzetes értelmiségi” módon viselkedő típus, márpedig nem akartam őket úgy elengedni, hogy, ha a Géza horoszkópjába nem is, de a néhány hét múlva szülő Gyöngyiébe bele ne nézzek, és annak alapján bizonyos dolgok felől őt ki ne kérdezzem, és néhány, életbevágóan fontos szellemi tanáccsal, “élő szóban” ne lássam el. Mondtam is Gézának, amint magunkra maradtunk, hogy azért is jó, hogy a nőket (Kicsi lányainkat is bele érve.) magukra hagytuk, mert valószínű, hogy Gyöngyi így hamarabb feloldódik és Laurával el kezd beszélgetni a kétszer padlót fogott kismamai gondjairól, jelen lelki állapotáról. Utóbb kiderült, hogy ez a Gézát is meglepő, váratlan nyitás, végül is Verácskának volt köszönhető, aki már az első “intim” percekben, se szó, se beszéd, odament Gyöngyihez, megölelte és puszilgatni kezdte a hasát, értsd alatta a hasában levő kisbabát.
    Sátorbontás és cuccpakolás közben viszont, az is kiderült, hogy Gézának is van, amit kideríteni a horoszkópjában, mivel bizonyos előjelek után egyre gyakrabban jelentkező, korábban teljességgel szokatlan rosszulléti állapotok és visszatérő fájdalmak hatására, kénytelen volt orvossal, sőt: orvosokkal(!) megvizsgáltatni magát. Kiderült, hogy a hasnyálmirigy zavarai miatt, első stádiumú cukorbetegsége van és, az orvosok szerint ezzel összefüggésben, illetve, ezek következményeként, szívritmuszavara, enyhe szívelégtelensége. A legutóbbi találkozásunkkor még az asztrológusi engedélyemet sem váltottam, ki, nem hogy több éves asztrológusi gyakorlattal és számítógéppel rendelkeztem volna, de a Géza Ascendensét, táblázatok segítségével kiszámítottam kézi, illetve fej-számítással és Ráknak jött ki. Hitetlenkedve csóváltam akkor a fejemet, hiszen én is annyit és úgy tudtam akkor, mint amennyit még ma is minden asztrológiai kurzusokon tanítanak. Tudniillik, hogy az Ascendens a személyiségünknek egy adott, a napjegynél valamivel szellemibb része, és arc- és fejformákat is rendelnek a 12 napjegyhez. (Nem elég, hogy a vak tyúk is talál szemet elven és a Placebó-effektus alapján működő jóslás, amúgy is szélhámosság, vagy szabad akaratot bénító fekete mágia, a metafizikailag tájékozatlan asztrológusok, még jósolni is merészelnek az Ascendens jegyére!) Ez tévedés, mivel az Ascendens napjegyének megfelelő pszichikai és mentális tulajdonságokat, csak akkor hordozzuk veleszületetten magunkban, ha az illető napjegyben több bolygó is található, és akkor is, a bolygók ottléte miatt és nem az Acendens miatt. Az Ascendens napjegyére jellemző pozitív tulajdonságokra és értelmi-szellemi képességekre, csak azt követőn teszünk szert (Persze, könnyebben mint bármely más tulajdonságra és képességre!), hogy évekig törekszünk erre. Mindezt viszont én akkoriban nem tudtam, és úgy képzeltem, hogy Géza bizonyára tévesen tudja a születési óráját, mert az elméletben tanultak szerint, sehogyan nem illettek rá a Rák Ascendens jellemzői. Arra is később jöttem rá, hogy amennyiben nem érzünk rá valamiképpen és tudatosan, vagy öntudatlanul, de nem szerezzük meg 35 – 42 éves korunkig az üdvösségünk elérésének az előfeltételeit képező tulajdonságoknak legalább egy részét, illetve teljességgel kihagyjuk, kikerüljük, vagy elhárítjuk (Esetleg ellenségesen, vagy ellentmondásos – zavarosan, viseljük) azokat a gyakorlati életköröket és életfeladatokat, amelyek az illető konstellációval kapcsolatosak, sorjában megjelennek és egyre erősebbé válnak szervezetünkben az illető napjegy szülötteire jellemző betegségek. Ezért, ismervén Gézának a család szellemköreihez, a szüleihez és a testvéreihez való, mikor érzelgős, mikor agresszív viszonyulását, illetve a lehetséges családapai szerepével szembeni fiatalkori ellenkezését, most egyáltalán nem csodálkoztam a hasnyálmirigye működési rendellenességén, hiszen, ez jelenthette, hogy lehetséges a Rákban álló Ascendens, és az édesanyja jó születési órát adott meg. A szívritmus zavar eredete viszont számomra egyértelmű volt, asztrológiai képlet nélkül is, hiszen Géza az Oroszlán jegyűek azon részét képviselte, akiknek a Napjegy jellemzői, három utcával előttük halad.
    Tudtam én, hogy senkinek nem szabad a személyiség két legsötétebb pontját megtestesítő Lilith és a Sárkányfarok által jelzett tulajdonságait értelmezni mások hallatára, de, mivel olyan hétpróbás fickónak ismertem Gézát, aki képes mosolyogni azon, hogy milyen ostoba lehet az, aki energiát pazarol arra, hogy őt szidja és gyalázza, másrészt, mivel azt tapasztaltam, hogy a felesége szenvtelenül hallgat, amíg a magzattal és saját családanyai szerepkörével – állapotával való spirituális relációját értelmezem, káros és veszélyes, de önkéntelen és öntudatlan (spontán) viszonyulásait és ezek feloldási lehetőségeit ecseteltem, a horoszkópja alapján, a Géza horoszkópja súlypontjainak az értelmezésén keresztül szerettem volna jelezni, és üzenni a feleségének, hogy ne izgassa magát, a férjének is vannak olyan rejtett negatív késztései és mentális, vagy pszichés állapotai, amelyeknek a vele történő események és betegségek köszönhetők. Illetve, hogy ezeket néven nevezve fellehet térképezni és ez által feloldani – meghaladni. Amiről nem tudtam viszont még akkor, az, az Ikrek napjegy által megtestesített szellemi erőtér jellegéből következő, rejtett Ikrek- mentalitás. Hiszen a legmenőbb magyar és román asztrológusok könyveiben, kurzusain és iskoláiban, de az eddig magyar nyelvre lefordított külföldi szerzők, legalaposabb könyveiben, tanulmányaiban is, mindössze az Ikrek “érdekesen – jellegzetes” kettősségének a vég nélküli pszichés és mentális variációinak a leírásával találkozunk, sőt: az árnyék-én jelentésével és jelentőségének a tárgyalásával is, de sehol nem esik egyetlen szó sem arról, hogy a rejtetten, de annál veszélyesebben spirituális jellegű, nagat0v Ikrek- tulajdonságokkal rendelkező személyeknek a legnagyobb baja és a legnagyobb hibája, éppen az, hogy nem képesek elfogadni az árnyék-énjüket, következésképpen az árnyék-énjükkel kapcsolatos bármely, másik személytől kapott információt. Sőt: amennyiben ilyen jellegű, még hogyha a legjóindulatúbb kauzális és spirituális – és ezért igaz, tehát őket mélyen érintő – leleplezést kísérel meg valaki a személyüket illetően, öntudatlan, vagy tudatos, de semmiképpen nem deklarált, gyűlöletet kezdnek érezni iránta.
   Mit sem sejtve tehát, éppen a Géza által oly természetesen gyakorolt lazasággal, folytattam a számomra is meglepő betegségek önkéntelen mentalitásbeli (igazi!) okait felfedő, horoszkóp negat0v sor-elemeinek az egyre mélyebb értelmezésével, amelyekkel akkor, látszólag Géza is egyet értett. Sőt: mivel sürgetett az idő - hiszen kb. 100 kilométert kellett még autózzanak hazáig, a pozitív vissza -, a gyors előrehaladás, illetve a hosszas bogarászás megspórolása érdekében, megkértem, hogy azonnal jelezze, ha valamit nem ért, illetve, ha valamit, valamiket nem úgy élt meg a tudattalanja mély rétegei szintjén, mint ahogy azt én ecsetelem, de a “találataimat” is konfirmálja, hogy a feloldáshoz vezető lehetséges megoldásokat annál hamarabb tudjam vázolni. Akkor tehát még úgy ment minden, mint a karikacsapás, vagyis úgy, ahogy arra, a korábbi “Géza-ismeretim” alapján számítottam is előzetesen. Miután a Géza horoszkópja Rák jegyében álló negatív Uránusza és a gyökeres személyi átvalósulások – És azok elmaradása esetén: a megrázó anyagi, vagy tragikus személyi veszteségek. - életkörében: a VIII. horoszkópházában álló, valamint az Oroszlán-napja mellett álló bolygói (Merkur, Mars és Jupiter) által szembetámadott Holdja által jelzett, családalapítási és családapai szerepkör-vállalási nehézségekben gyökerező betegségeit, (hasnyálmirigy, esetleges gyomorfekély), és az Ikrek-Sárkányfarkát, valamint a Nyilas-Feketepontját támadó Oroszlán-napjának a negatív fényszögei által jelzett, “maradék” személyiségi-gondjaiból eredő szívpanaszoknak a téves sors-viszonyulásokig visszanyúló gyökerét, a cukorbajnak a Nyilas-Feketepont által jelzett, erős önámítási és másoknak a reflexszerű félrevezetési késztetéséből eredő cukorszint ingadozásokat, közösen kiszálaztuk és a betegségek-meghaladási lehetőségeket is megbeszéltük, visszatértünk egy kevés időre a Gyöngyi horoszkópjára, illetve a kétszer vesztes, de a most győzelemre készülő kismamai állapotára. Miután néhány, hasonló személyi tapasztalatból – nem csak asztrológiai elméletből - következő gyakorlati tanácsot Laurával a szívére kötöttünk, én a megtett kötelesség tudatával és a “megvilágosodott” Gézával való, bizonyára termékeny és szellem-dús jövőképpel, Júlia viszont, kellemes érzésekkel búcsúzott el tőlük.
   Nem tudom, hogy mit érthetett meg Géza a Lilith-tanulmányomból, amitől egész éjszaka nem bírt aludni annak idején, de egészen biztos, hogy nem azt, amit kellett. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az fog történni, ami történt, és hogy a kevesen toprongyos Topolinója alacsony ülésébe mosolyogva behuppanó Géza olyan erős és oly nagy adag mérget visz haza az oroszlánszívében, hogy a semlegesítésére, a korábban sokat hangoztatott barátsága sem lesz elegendő. És végképp nem gondoltam arra, amikor, a méreg létezésére vonatkozó finom sejtelmeim beigazolódtak, hogy ez a méreg: az Ikrek, a Nyilas és az Oroszlán mérgek kvintesszenciája, annyira erős tud lenni, hogy a lehetséges, valamikori kauzális semlegesítődése érdekében, végül egyértelműen el kell utasítanom a Géza barátságát. Amennyiben ugyanis, csak egy gyűszűnyi reményt is hagytam volna a Géza lelkében arra, hogy a velem szemben felvett, kezdetben alig érzékelhetően fölényes, aztán finoman lekezelővé, majd ellenségesen irritálttá és végül egyenesen gonosszá vált magatartása, nem befolyásolja őt a betegállapota súlyosbodásában, illetve, hogy ez a mentalitás elvezetheti kettőjüket a harmonikus és egészséges gyermekekkel kiegészülő családi élethez, illetve, hogy az így lelepleződött gonoszságra való hajlamát, esetleg valami másnak is lehet nevezni, és betudni valamilyen pillanatnyi, vagy időszakos éberség-vesztésnek, Géza soha nem ébredne fel, nem menthetné meg a lelkét, és anélkül, hogy ezért olyan világméretű tetteket kellene végrehajtania, mint például Adolf Hitler és bandája, a poklok poklára kerülne.   
   Amikor a szöveges horoszkópok elküldését – És azoknak a részükről történő állítólagos elolvasását - követően, újból levelezni kezdünk, az tűnt fel, hogy Géza harmadszórra is mesternek szólít, holott a cím- és rangkórság bármely megnyilvánulásán már “tudatlan” fiatalkorunkban is jókat nevettünk, nem hogy mostanában ennek bármelyikünk személyében is helye lett volna. Sőt: viccnek is infantilis volt, és a szellemtelenség soha nem volt jellemző Gézára. Mivel a dolog kezdett számomra bűzleni és Skorpiói rafinériáért én sem kell a szomszédba menjek ha rejtett gondolatok kiszimatolásáról van szó, a suta mesterezést nem sepertem le az asztalról olcsó méltatlankodással, megírtam Gézának, hogy engem fel sem emel és le sem süllyeszt a mesterezése, hiszen valójában mester vagyok: Karate-mester, és ha kedve tartja, nyugodtan folytathatja, ha a mesterezés alatt nem rejteget semmiféle ellenséges gondolatot. Lehet, szegény Géza erre várt már korábban is, mert a “tisztázó” válasz már másnap érkezett. Ti., hogy a tiszteletteljes megszólítással mindössze fel akarta hívni a figyelmemet arra a tényre, hogy “Apuka én már b.-m (szexuálisan közösültem) is, illetve, hogy ne mint oktatgassam ki őt tovább a betegségei felől, mivel ős jobban ismer engem, mint ahogyan az én képzelem és jól tudja, hogy én valójában hipochonder és ráadásul hipokrita vagyok. Lám most is ott volt a számítógépem mellett az asztalon egy szelvény gyógyszer, miközben őket egészséges mentalitásra okítottam. Szó, ami szó, az érkezésük előtti nap vásároltam hat darab paracetamol tablettát, mivel előzőleg vizes fejjel aludtam el a sátorban, éppen amikor hirtelen lehűlt éjszaka a levegő és elejét akartam venni a magát karcos torkommal jelző hűlésnek, mivel az edző-barátom, telefonált, hogy két nap múlva “teljes gőzzel” kezdjük a nyár közepén abba maradt edzéseket. De én soha nem állítottam azt, hogy megvalósítottam volna a gyógyászok khiméráját, vagyis azt, hogy makk-egészséges lennék, illetve azt, hogy amennyiben elkapja az embert egy-egy szellemi pályamódosítás szükségére intő betegség, tilos lenne klasszikus gyógyászati eszközökhöz nyúlni. Sőt: a “folyó”, vagy az újonnan felmerülő betegségeim létéről és szellemi – téves mentalitásbeli eredetéről majd minden tanulmányomban írok és senkit nem buzdítok arra, orvosi rendelő és patika helyett, népi kuruzslók és divatos keleti – nyugati ördöngösök imaszobáit látogassa. Egészen biztos, hogy nekik sem adtam egyetlen ilyen jellegű tanácsot.
  Az új minőségűnek ígérkező, de végül csak a régi reflexeit hozó, férj- és jövendő családapa Gézával való tanulságos találkozásom idején, már túl voltam, nem csak számtalan megtárgyalt, vagyis a hozzám sorsprogram-feltárás érdekében forduló személyekkel élőben értelmezett horoszkópon, de több éve már az Edua derült égből villámcsapásként ránk törő halálán is. Illetve a halált követő egy éven át folytatott önvizsgálaton, a szó szoros értelmében vett, kegyetlen önvizsgálatokon alapuló, metafizikai mentalitás-értelmezéseken. És azon az iszonyaton is túl voltam, amikor Júlia elmondta, hogy a nappali éber tudata és akarata által irányíthatatlannak és fegyelmezhetetlenek bizonyuló szexuális fantáziája, minden közös barátunkkal és minden velünk kapcsolatba kerülő férfival szerelmeskedik, nem csak álmában, hanem nap közben is és mindezek tetejében, különösen azokat a férfiakat kívánja meg, akiknél valamilyen testi, vagy lelki rendellenesség észlelhető. Semmi nem tudott már meglepni tehát, ami az emberi természet mélyrétegeiben bujkálhatott még számomra is ismeretlenül – Esetleg meglepni! – és elsajátítottam már azt az asztrológusi reflexet, hogy minden, számomra ismeretlen, rendkívüli esemény, vagy jelenség esetében az esetleg zavaró felszíni megjelenési forma alatt is a mélyben rejlő, kauzális indító okokat keressem és próbáljam azokat maradéktalanul a felszínre hozva, értelmezni. Tudtam ugyanis, hogy nem a felszínen megnyilvánuló, általában rossznak – mivel kellemetlen, fárasztó, figyelem- és energia-igényes, vagy egyenesen romboló – ítélt lelki és szellemi jelenségek a veszélyesek valójában, hanem a feltáratlanok, illetve a spirituálisan és kauzálisan meg nem értettek. Ezért, bármely úgynevezett bajnak és gondnak az egyetlen feloldási – meghaladási lehetősége, nem lehet csak az elhárítás. Nem elégséges tehát egy fizikailag, pszichikailag, vagy mentálisan rombolni is képes jelenséget elhárítani, kivédeni, vagy elkerülni, hanem elsősorban a legmélyebb gyökerekig menően felismerni, feltárni és megérteni – megnevezni kell.  
  A kérdés tehát nem csak az volt, hogy miként került a csizma az asztalra? Hogy a korábbi – látszólagos? - egyetértés szellemével ellenkezően, miért vádaskodik hirtelenül, ennyire stupid, illetve arcátlanul átlátszó módon Géza. Jól ismertem én másfél évtizedről  korábban a saját mulattatására űzött, személyi- hengerlős játékait, velem is elkövette néha az elején, majd később éppen az én felvidításom érdekében adta elő a “Nézd mekkora nagydarab vaj áll a fejed tetején” nevű inszinuációs játékot, de úgy gondoltam, hogy ennek már viccként sem lehet helye kettőnk között, egyfelől, mert jól ismerem a játékot, nem csak tőle, hanem Bunko Nyenye ezredeséktől is, másfelől azért, mert nem rólam, hanem róla: az ő egészségéről, és nem utolsó sorban a családja épségéről volt szó éppen. Amikor az én egészségi gondjaimról és család-alkotási gondjaimról van, vagy lesz szó, akkor arról tárgyalunk. És egyébként is: az éppen adott élethelyzetek szerint, hozzá képest, nekem akkor egy kevés vaj sem volt a fejemen. A fő kérdés az volt, hogy milyen, a betegségei kialakulásával is kapcsolatos szellemi és spirituális mentalitásbeli mozgató rugók vezették oda Gézát, hogy irántam annyira ellenséges érzéseket – amint később kiderült: szenvedélyes indulatokat – és gondolatokat kezdjen táplálni, hogy még az általa annyira fontosnak tartott rációt és helyzetismeretet is félredobja és a hamis vádaskodás és az inszinuáció infantilis eszközéhez nyúljon? A Géza asztrogrammjának az utólagos – és tüzetesebb! - vizsgálata után tehát, amikor az is feltűnt, hogy nem csak hogy az Oroszlán napját és a mellette álló bolygókat fényszögeli kizárólag negatívan a többi bolygó, hanem a szintén hamis önértékelési (Erős önámítási!) késztetéseket, illetve a saját személyével szembeni kritikátlan mentalitást, erős becsvágyat, hamis öntudatot és csaknem határtalan hiuságot, jelző Nyilas- Lilithje is szemben áll az Ikrek-Sárkányfarkával és, hogy mindaz, ami ebből kiolvasható, egyszerűen úgy írható le, hogy mindössze a saját személye is egy kiismerhetetlen labirintus a számára, világossá vált, hogy a korábbi tapasztalataimnak a jó cél érdekében történő mellőzése miatt, akaratom ellenére tehát, mélyen megsértettem őt a felesége előtt az önérzetében. Hogy a megingathatatlan öntudatáról és személyi erejéről szóló korábbi ismereteim félre vezettek, de neki nem kellene emiatt kétségbe esnie és engem támadnia, mert ezzel nem nekem fog ártani – nem rajtam fog bosszút állni – hanem saját magának és ez által a feleségének és a jövendő gyermekének, mivel az ellenséges és gyűlölködő szellemi állapotát akarva – akaratlanul át veszik ők is. Mindezt így leírtam a válaszomban.
   Erre viszont megérkezett Gézának, az “az írott tette”, amit nem lehet másnak, csak egyértelmű gonoszságnak nevezni. Ebben ugyanis felvilágosított arról, hogy nem bujkálhatok többet sem előtte, sem a “tájékozatlan magyar kulturális körök” előtt, mivel a kilenc évvel korábbi huzamos Erdőszentmihályi tartózkodása idején, összebarátkozott, “az általad gúnyosan Orszonként fitymált, de nálad százszor tehetségesebb, pályatársaddal, aki nem tehet arról, hogy tragikus halála – Tényleg tragikus az, amikor a több rendbeli, színházrendezői ügyességgel megszervezett és komoly színészi produkciónak is számot tevő öngyilkossági kísérlete után, amelyek közül egyhez nekem is volt szerencsém a diktatúra idején, megfullad részegen a saját hányadékában. - megakadályozta abban, hogy téged leleplezzen. Nekem viszont, megmutatta Gerzson azokat a képtári reprodukciókat, amelyek a Hitlerék által a harmincas évek végén hirtelenül kivégzett, Német Apokaliptikus Alkotóműhely nevű fiatal festőkből álló csoportnak a képeit, ahonnan te, a “merész” stílusodat loptad. Jól tudjuk mind a ketten, hogy az első kiállításod előtt, a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején, többször is végiglátogattad az akkor Kelet Németországnak nevezett német tartományok képtárait, köztük azt a Berlin külvárosában található galériát is, ahol “az apokaliptikusok” képei voltak néhány alkalommal kiállítva. Akkor nem írtak és nem beszéltek hivatalos körökben az “Apokaliptikusokról”, mert túl fiatalon meghaltak és a képeik is mind Kelet Berlinben maradtak, tehát Nyugat Németországban nem tudott róluk senki. A keleti kultúr-propaganda számára viszont, nem jelentettek akkoriban különösebb értéket, mivel az Apokaliptikusok tagjaik közül egy sem volt kommunista, sőt: inkább “nemzeti érzelműség” volt jellemző az általános magatartásukra és a dekadens jelzővel illették őket azok is, akik épen tudtak róluk. Hitlerék is valami, nyomorúságos félreértésből származó bosszúállási akció során lövették halomba, “a züllött zsidó lelkeket”, mivel olyan információ jutott a fülükbe, hogy Göeringnek, vagy valamelyik más, közvetlen náci vezetőnek a felesége az egyik apokaliptikusnak a szeretője. Ma viszont egy központi képtárban találhatók ezek, a közös stílusjegyeik által is azonos látásmódról tanúskodó, fantasztikus művek, amelyekről viszont az is leolvasható, hogy nem az apokaliptikusok másolták le, majdhogynem egy- az egyben az Erdélyi Balog Ádám képeit, hanem Balog Ádám másolta le szemtelen gátlástalansággal az Apokaliptikusokat. És én ezt most a világ elé fogom tárni! Hiába pucoltál el tehát a festészet mezejéről, félvén a leleplezéstől, illetve azért mert a tehetségedből mindössze a másolásra futotta és nem vagy képes újabb “eredeti” Balog-képet festeni, mert a plagizálás, utólag is plagizálás marad, és nem csak erkölcsileg, hanem anyagilag is keményen büntetik mostanában. Ráadásul az is meggondolkozató, hogy mennyire lehet hiteles az olyan tehetségtelen festőből lett asztrológus, aki mások műveit arcátlan kegyetlenséggel, ellopta.” Első olvasatra azt gondoltam, hogy mindez csak egy hatalmas Géza féle vicc, de a levélhez egy újságcikk szerű írott anyag is volt csatolva, jelezvén azt, hogy Géza tényleg határozottan elszánta magát a “leleplezésemre”. Ez, az újságcikk-anyag nem csak a plagizáló festő mivoltomról szólt, hanem a hiteltelen asztrológusi mivoltomról is. De nem csak az “aki hazudik, az lop is” logika szellemében, hanem olyan formában, hogy az asztrológia tudományával semmi baj nincs tulajdonképpen, hanem csak azzal, ahogyan az olyan zavaros fejű, hamisan képzett és tévesen beavatott asztrológusok, mint a dilettáns és plagizáló festőből asztrológussá avanzsált Balog Ádám például, azt előadják és eladják.                
   Hogy milyen jó szekus, illetve milyen utolérhetetlen diktátor lehetett volna ebből az emberből! Vajon örvendetes, vagy sajnálatos, hogy az adott politikai körülmények, a családi hagyományok, illetve a neveltetése nem “nyitott erre lehetőséget” neki? Tegyük fel, hogy akad egy olyan felületes szerkesztő, aki közli ezt az őrületet valamelyik régiófölötti, magyar nyelvű Erdélyi napi- vagy hetilapban. Semmi lehetőségem, de még csak időm sem lenne arra, hogy ezeket a hajmeresztő állításokat cáfoljam. És főként akkor, ha csakugyan léteztek is azok a “Hitlerék által legéppuskáztatott” fiatal festők, amit viszont nem hiszek, nem csak azért, mert én nem tudok óla, hanem azért is, mert az Interneten sem találom nyomát sem a Német Apokaliptikusok képeinek, vagy a csoport létezésének, és bármiféle berlini fiatal festők csoportos agyonlövetésének meg ugyan nem. De él az Istenhidegéhez tartozó falvak egyikében egy, az előttem járó generációhoz tartozó, és a diktatúra idején külföldre disszidált, “rendkívüli” festő-egyéniség is, akinek nem csak, hogy az összes nyugati fővárosban és nagyvárosban volt már különböző jellegű (Festészet, grafika, performance, stb.) kiállítása és “akciója”, hanem még a Nyugatnémet Zöldek Pártja grafikusa, illetve akció-szervezője is volt. Nos, ő sem hallott a Berlini Apokaliptikusok Alkotóműhelyéről soha. De mindegy. Mindennek csak azt követően járhattam utána, hogy Géza a leleplezésemmel megfenyegetett. De akkor sem a félelmemben, vagy a hirtelen felgerjedt haragos-gyűlöletemben fenyegettem meg azzal, hogy amennyiben a gyalázkodást nem hagyja azonnal abba, a lehetséges börtönbüntetéssel sem törődve, leutazom Árkosbakára és a várandós felesége előtt, erős lelki kéjérzetek között fogom tönkrezúzni az izomzatát és összetörni a csontjait, hanem azért, hogy kapjon észbe és állítsa le magát. Azért, hogy felfogja végre: ez a bulija immár visszavonhatatlan marad örökre, és ha esetleg mások meg is bocsátanak neki, azokért amiket ellenük el követett, én, aki azon kevesek közül való vagyok, akihez állítása szerint ragaszkodott, a jelen meggyőződésem szerint, sötét lelkű gonosz gazemberként gondolok rá, valahányszor a személye bármiről is eszembe jut. Hogy az, amit elkövetni készül ellenem, de ami, ha elköveti, elsősorban nem is engem, hanem a családom egzisztenciáját fenyegette volna – Hiszen, ki mert volna még rendelni horoszkópot tőlem egy ilyen lejárató kampány után? –, már nem nevezhető semmilyen körülményben, jó, vagy a határokat kissé túllépő, esetleg a szokásostól eltérően “meredekebb” viccnek.  Nem szabad egy percig sem felmentenie velem szemben magát a gonoszság tudata alól, mindaddig, amíg “hamut szórva a fejére”, mélyen be nem ismeri önmagának, hogy a gonoszság gyökere letagadhatatlanul ott lapul a lelke mélyén, hiszen hetekig képes volt a szívében és a gondolataiban ezekkel a, tönkretevésemre irányuló sötét érzésekkel és képzetekkel élni. Amennyiben ugyanis hagyom, hogy felmentse és tovább áltassa magát és egy parányi lelkiismeret furdalás és felelősség nélkül éljen tovább, a látása egyre gyengébb lesz, a cukorbaja végzetessé válik, és amennyiben hagyom, hogy békében éljenek a tudatában és a tudattalanjában, a felsőbbrendűségi képzetei, amellett, hogy az infarktus végez vele úgy, mint az Oroszlán jegyében született Matyi bácsival és az Oroszlán Sárkányfarokkal rendelkezett Robi barátommal, a képzelete tovább szédíti a lelkét azokon a valóságnélküli pszichikus (asztrális) képzeteken, amelyek végén, nem csak a fizikai, hanem a teljes megsemmisülés várja.
   Hát végül is ezért kellett neki velem találkoznia. Nekem meg azért, hogy a legfélreismertebb és legveszélyesebb napjegy rejtett zugait is átvilágíthassam és ne maradjon semmi homályban a megváltás lehetőségeit kutató – fürkésző szellemi szemeim előtt. Nem véletlenül írta meg Géza éppen akkor “a nagy leleplezését” előkészítő találkozó-kérő levelét, amikor a harmadik kislányunk, a rendkívüli értelmével máris jeleskedő Főnix, a világra érkezett. Az ő horoszkópjában ugyanis, a Lilith éppen az Ikrekben ékeskedik.
     Történt, hogy éppen a Gézával való, az üdítőből groteszkké változó találkozásom előtt három héttel, egy felső hegyvidéki üdülőtelepen szervezett “Életmód-táborban”, amelyen előadóként vettem részt, összebarátkoztam azzal az Erdőszentmihályi fotóművésszel, aki a következő iskolai év folyamán, általam tartott asztrológiai – metafizikai kurzusokat szervezett. Akkoriban még nem tudtam, és csak a késő tavasz – kora nyár küszöbe táján derült ki, hogy éppen Árkosbaka végében, a falú széli tó partján van neki is, egy régi házból éppen átalakítási félben levő pihenő-otthona. Rögtön rá csaptam, hogy akkor azt kitakarítjuk, a lakhatáshoz feltétlenül szükséges munkákat elvégezzük és a Székelyföldön élő, régi hallgatókból lett asztrológus-barátaimmal Nyári Tábort tartunk. Ennek okáért a fél nyarat Árkosbakán töltöttem és a központban levő vegyes-üzlet felé, valamint onnan jövet gyakran haladtam el kerékpáromon a Gézáék otthona előtt. Az autóját, illetve a két autóját láttam az udvaron, és egyszer talán őt is, amint éppen belépett a tornácról a házba. De sem az utcán, sem az üzletben nem találkoztunk Júlia, vagy én, sem vele sem a feleségével, pedig a valószínűségi elmélet alapján kötelező lett volna. A következő év nyárvégén ugyanott töltöttem két és fél hetet, a reinkarnációról és a spirituális tisztánlátásról szóló tanulmányaimat írva a fotóművész hétvégi-házában, de két három naponként az üzletbe eljárva. Ekkor már világos volt számomra, hogy egyáltalán nem véletlen az, hogy nem találkozom sem az utcán, sem az üzletben velük, hiszen mikor a piros, mikor a zöld, mikor mind a két autó parkolt az udvaron, jelezve, hogy élet lakik a házban, hanem így rendezik ezt az egyetemes törvények. Különösképpen a rezonancia törvénye. Hiszen az ördöggel sokkal könnyebb szembenézni, mint az Istennel, mondja Hamvas Béla a Magia Sutraban és Géza még a gyémánt-esze alól, az ocsmány nyelvét ki-ki öltögető kisördöggel sem mert soha szembe nézni, nem, hogy az önáltató és önigazoló elméletekkel, ügyesen eltakart lelkiismeretében lakozó Istennel!
   Azt viszont mindenképen szerettem volna megtudni, hogy sikerült-e a várandós Gyöngyinek a babát egészségben megszülnie, mivel semmi arra utaló jelt nem láttam a házuk körül és az udvarban, hogy gyermekes család lakna a házban. Hát az utolsó táplálékvásárlás alkalmával, meg kérdeztem a boltos asszonyt, hogy lakik-e a faluban egy Bodor Géza nevű úr? Igen – jött a válasz és a hölgy készségesen elmondta, amit én is tudtam, hogy a falu mely részében laknak. És van-e gyermekük? “Igen, van egy, két éves kislányuk.” – Igyekeztem, nem adni külső jelét annak, hogy ezt mennyire megkönnyebbülten vettem tudomásul, de visszafelé egészen vidáman karikáztam el a számomra, talán örökre életjelek nélkül maradó házuk előtt.                    
 
< Előző   Következő >
 
   
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player