shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
XVIII. Ősprogramok a civilizáció dzsungelében PDF Nyomtatás E-mail

Tizennyolcadik fejezet.

                      Ősprogramok a civilizáció dzsungelében.                    

    Miután, orvosi beavatkozástól és klinikai sterilizálástól mentesen, de annál egészségesebben, egy hegygerinci tisztás szélén álló, két hatalmas fenyőfa ágai által megszűrt fényözönben, egyetlen jól időzített hasizom-nyomással Júlia megszülte Verácskát, és miután mind a kislány, mind a feleségem a lehető legegészségesebb állapotban voltak, öthéttel a szülés után, még mindig kint a hegytetőn, a paradicsomi idillikus nyugalomban sátoroztunk hármasban. Ott az a sorsdöntő gondolatom támadt, hogy nem érhetem el a teljes lelki nyugalmamat, amíg nem terelem pozitív eredménnyel kecsegtető mederbe az édesanyám megfeneklett föld-perét. Amíg nem szerzem vissza a kommunista diktatúra idején szegény édesanyám egy felelőtlen aláírása árán elsikkasztott telket, amely az anyai ági őseinktől örökölt orsói telkekhez való szabad bejárást kellett volna biztosítsa. Képzelet-világomban az érvényesített törvényes birtokhasználathoz, vagyis a családi örökségünk eme részének a többi telkeinkhez való visszacsatolásának a gondolatához kapcsoltam egy természet-közeli, a civilizáció zajától és szennyezett levegőjétől valamelyest távol eső családi házban folytatható családi életet. De az évek óta teljesen abszurd módon elhúzódó pernek, végül nem ez lett az igazi tétje. Az igazi tét abban állt, hogy a bejárattal együtt szerezzem vissza szegény édesanyám nyugalmát, mivel anyám, a törvénytelen állapot miatti zaklatottságában, napokig és hetekig az én lelki egyensúlyomat, és ezzel, a pihenéseimet is veszélyeztette. Szegény édesanyám volt az egyedüli lény a múltamból, akivel akkoriban még majdnem mindennapos kapcsolatot tartottam fenn, és aki képes volt engem kibillenteni a lelki egyensúlyomból azáltal, hogy következetesen, de fölöslegesen a saját hibátlanságát, erkölcsi fedetlenségét és áldozati mivoltát bizonyító érzelmi válaszokat adott a teljesen semleges, gyakorlati kérdéseimre. És tette ezt, nem csak akkor, amikor a mi egészségi állapotunk miatt, vagy amikor az ő egészségi állapota miatt (amivel állandóan baj van) aggodalmaskodott. Hanem akkor is, amikor valamely, a perre vonatkozó és szerinte nagyon fontos részletkérdésnek a kihagyása miatti félelmeivel és aggódásával zaklatott. Eközben a per, vagyis a perek, a fontos részletkérdések ellenére azért húzódtak, és azért buktak meg, mert az első tárgyalásokon édesanyám nem volt képes még csak a bíró által feltett logikus kérdésekre sem, értelmes válaszokat adni, nem hogy egyértelműen és tömören elmondta volna a tényállást. A bírónak, természetesen elfogyott a türelme és inkább a telkeink nagy részét bitorló Simon házaspárnak a szenvedélyes hangon előadott, de az anyámnak a lényegtelen részletkérdéseket taglaló, nyakatekert mondataival szemben ésszerűbben ható hazugságait fogadta el, és, a lényeg fölött elszállva, olyan részletkérdéseket igazoló - bizonyító dokumentumokat és próbatételeket kért, amivel berántotta az ügyet egy átrághatatlan és átláthatatlan, féltörvényes és hamis okiratokkal egyaránt igazolt állításokból épülő labirintusba. A Simonék ügyvédje ügyesen kihasználta a lehetőséget és az okmányok és iratok ellentmondásos jellegét kihasználva, bebizonyította, hogy a bejárat, vagyis az a telek, aminek a szabaddá tételéért szegény édesanyám a pert elindította, nem is ott áll, ahol az létezik a fizikai valóságban. Eközben egy másik perben - Amit az ügyvéd indított el a Simon családnak a nevében. -  "visszabizonyította" a telket a valóságos helyére, ahonnan korábban „hivatalosan” elhazudta, és az eltulajdonított földbirtokok visszaadására vonatkozó új állami törvény bizonyos pontjaira hivatkozva, azt kérte, hogy a bíróság semmisítse meg a szegény édesanyám birtoklevelét.
    Szóval, úgy éreztem ott kint, hogy a kezembe kell vennem a dolgot. Amikor a nagy lépésre elszántam magam és szegény édesanyámmal egy közjegyzőnél jelentkeztem annak érdekében, hogy készítsünk egy megbízó okmányt, amelynek alapján a megyei törvényszéken megfellebbezett föld-perben az ő képviseletét átvehetem, még nem tudtam, hogy az ügy képviseletére általam felkért, kiváló ügyvédnővel miért vesztette el édesanyám, bírósági fokon a pert? Mészáros Ilonkának, az én régi jó ismerősömnek, aki a diktatúra idején, bírói minőségben látott el megbízható jogi tanácsokkal a fiam fölötti gyámság átvételéhez szükséges lépések megtételekor, kiváló ügyvéd hírében állt és mind a szakértelmében, mind az igazságért folytatott harci készségében bíztam. Amikor viszont elolvastam a végzés bírói indoklását, nem csak azon kellett csodálkoznom, hogy miként képes bevenni egy ép eszű jogász, azt az ócska ügyvédi trükköt, hogy az általunk visszaigényelt telek, papír szerint nincs ott, ahol van a fizikai valóságban, és erre a marhaságra ítéletet alapoz. Hanem az döbbentett meg erősen, hogy Ilonka egyetlen érvet sem hozott, egyetlen beadványt sem tett le, annak érdekében, hogy leleplezze a kollégájának ezt a diákos trükkjét.    
   A bírói határozat második pontja viszont egyenesen megbotránkoztatott a félkegyelmű gondolkozásra utaló indoklásával. Ez szerint, a felperes (vagyis szegény édesanyám) a per folyamán nem bizonyította be azt, amiért a pert elindította, ti., hogy az alperes meggátolná őt a szóban forgó telek használatában. Vagyis azt, hogy Simonék elfoglalták azt a bizonyos bejárati telket, amely ott húzódik a házuk mögött, és amit bekerítettek és udvarként használtak már tizenhét éve! - Hát ezt sehogy sem akartam érteni. És ez volt a vesztem. Az volt a vesztem, hogy mielőtt egészen megértettem volna, nem csak sejtelem, hanem világos fogalmi szinten is, hogy mindez azt jelenti, hogy a pert Mészáros Ilonka miatt, az ő elemi hibájából, vagy - És ez volt az a gondolat amitől féltem: az ő tudatos árulása miatt: - a Simonék ügyvédjével való összejátszása következtében veszítettük el. Ezt a gondolatot akkor, gyorsan legyömöszöltem a tudattalanom legmélyebb rétegébe, nehogy e ténnyel a tudatom szintjén szembe kelljen néznem. Hiszen azért kértem meg Ilonkát arra, hogy vállalja el a számomra egyértelmű ügynek a jogi (szakértői!) lebonyolítását, mert édesanyám nem tud jól románul. És mert tudtam, hogy az elkövetkező időszakban a feleségem szülni fog és én erre a szülésre akartam a figyelmemet összpontosítani, nem a per szálainak a kibogozására, annak a román jogi formulákba öntésére, bírósági tálalására. Elképzeléseim szerint a megfogadott ügyvédnek, vegyis Ilonkának kellett volna bebizonyítania a per folyamán azt az állítást, amit ő fogalmazott meg a bírósági keresetben, ti., hogy Simonék meggátolják anyámat a telek használatában. És neki kellett volna kérni azt is, hogy a bíró hallgassa ki türelemmel és figyelmesen édesanyámat. Egyiket sem tette.
 

  Ó te, gyakorlatias racionalitásba bújt, szent öncsaló gyávaságom! Te, a minden spirituális tudatosságom és a legjobb leleplező-készségem ellenére is mindig rám leső, kényelmes megoldások képzeteivel csábítgató, aljas kényelem- szeretetem! Mikor lesz már végre elég bátorságom véglegesen szembenézni és leszámolni veled? Mikor leszek elég bátor beismerni azt, hogy mindaddig, amíg én gyakorlatilag is - És nem csak az anyám által! – a konvencionális társadalmi árulásban, vagyis az ősbűn játszmáiban élek, kötelező, hogy azok a személyek is, akikkel “az anyámmal egy csapatban játszom” című, igazság-nyerési sors-játszmákba fogok, korruptak legyenek?! Nézz a lelked fenekére, Balog Ádám és az önkéntelen, és tudottan folytatott hibáidban, a kényelemre való hajlamodban, az alantas sóvárgásaidban, a gyávaságodban, a tévedéseidben, a fojtott haragodban, a figyelmetlenségedben, a fegyelmezetlenségedben, az önámításodban, a rejtett bosszúszomjadban, az élvezet-éhségedben, hiúságodban, kényelemvágyadban és becsvágyadban is, ismerd fel végre a Nagy Fekete Örvény által létrehívott, erkölcsi szakadékok fölött egyensúlyozó Istent. Mert Isten ott van benned és veled együtt, és általad akar fejlődni, veled és általad akar rájönni a teremtés mélyén lappangó tévedésekre és tévesztésekre. Ott van ő a te szégyellni való tulajdonságaidban is, nem csak az értelmeidhez rendelődő igényeidben, a kiegyenlítődési vágyadban. Ott van az önáltatásaidban is, nem csak a harmónia-vágyadban, nem csak az egészség- és boldogság vágyadban!”
    Mi keres egy törvénybíróból ügyvéddé vedlett pénzleső némber az én életteremben? Miben reménykedve mentem éppen hozzá? Miért kerülhetek még mindig én, az isteni igazság szenvedélyes kutatója és keresője, ilyen nyerészkedő személyekkel sors-kapcsolatba? Miért kerülök állandóan a negatív ítéletbe? Hogy kerülhettem most én, az asztrológia beavatási rendszerének ismerője, annyi misztikus kinyilatkoztatás és misztikus titok megfejtője, annyi tudatos pokolra-szállás és annyi próbatétel után, annyi kudarcélmény, annyi veszteség és sikertelenség igazi okainak felkutatása után, annyi önleleplezésre tett erőfeszítés után, ebbe, az állami igazságszolgáltatásnak már csak a látszatát sem őrző disznólkodás közepébe? - “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" – magyaráztam el már nagyon sok horoszkópfeltárást igénylő személy számára azt, hogy miért figyelmeztet erre, az emberiség legértelmesebb személye, és lám, most meg én ítélkezem. Hát nem vagyok még mindig egy gyenge ember, aki annak ellenére, hogy rengeteg dolgot ismer és tud a tisztánlátáshoz szükséges önleleplezésekről, nem képes érvényesíteni egy tárgyi valóságon alapuló, pofába mászó törvényes igazságot sem? Hát hiába éhségsztrájkoltam valamikor a magyar közösség erkölcsi intaktságáért, akkoriban még a fiatal koromban szerzett betegségekből csak frissen kigyógyult szervezettel? Hiába figyelmeztettem sok száz személyt a saját tudattalan képzelete világából reá leselkedő veszélyekre, ha nem tudok elbánni az őseimtől örökölt, személyes démon-világommal! - Mert abban, hogy a per- és a vagyonvesztés miatt érzett dühöm által kiváltott skorpiói gyűlöletem és bosszúállási vágyam a Viktória nevű anyai dédnagyanyámtól származik a (a Skorpiók jellegzetes betegségében: végbélrákban meghalt nagyanyámon és az ő "nyafi" - lányán: az én aranyeres szegény édesanyámon keresztül), biztos voltam.    
    Mészáros Ilonka, kedves ismerősöm balga figyelmetlensége, vagy okos árulása tényének a tudomásulvételét tehát a tudattalanom mélyére szorítva, vagyis ennek a félig belátott gondolatnak inkább az első, mint a második felében még naivan bízva, nekikeseredtem a társadalmi boldogságot és igazságot szolgáló állami intézmények aktáiban elásott igazságigazoló okmányok felkutatásába és azok másolata beszerzésébe, újbóli hivatalosításába. Emellett, írtam egy kérést a Megyei Tőrvényszék elnökéhez, miszerint igényelem az ügy teljes átvilágítását és figyelmes kezelését, mert nem szeretném, ha édesanyám egy újabb "bírósági baklövés" áldozata lenne. A szélhámoskodás egyértelmű bizonyítékait: a Simonék által bekerített teleknek az első per okirataiban történő letagadását és más telek- együttesbe való átvarázslását, valamint ugyanannak a teleknek az ellenfél által indított második per beadványában történő, „helyre-visszahazudását” fénymásolatban mellékelve, írtam egy másik feljelentést is, Simonék ügyvédje, Buridán Iosif ellen, a megyei ügyészséghez. A Simonék ügyvédjének azon törekvése, hogy megpróbál egy átlátszó, mondhatni Ulisszeszi trükkel keresztülvinni egy piszkos ügyet, erősen felizgatta a kedélyemet, mert akkoriban még becsvágyó ember voltam és nem tudtam lenyelni, hogy hülyének néznek. Az még hagyján, hogy valaki hamis számadatokkal és hamis papírokkal bebizonyítja, hogy egy telek nincs ott, ahol az a fizikai valóságban létezik, és ennek alapján meggyőzi a bírót arról, hogy a védencei ártatlanok, mivel a teleknek a papír-forma szerinti más helyen való fekvése következtében, ők nem is akadályozhatják meg a felperest, hogy, használja „a mások udvarán fekvő" telkét. Az a tény viszont kegyetlen bőszültséget váltott ki belőlem, hogy ugyanaz az ember, egy újabb pert indított, amelyben ugyanazon a számadatok segítségével azt kezdte bizonygatni, hogy ugyanaz a telek, ami szerinte az első per idején még mások udvarában létezett, most már a védenceit: Simonékat illeti meg, mivel azt az általuk 15 évvel korábban elkerített telekkel egyetemben, jogosan használják. A korábbi perben tett állításával homlokegyenest ellentétesen, úgy állította be a helyzetet, mintha az édesanyám által aláírt hamis adásvételi szerződés értelmében az anyám birtokát soha nem képező ház (Vagyis, a valóságban az anyám által Simonéknak soha el nem adott ház!) körüli telkek, a ház eladásával együtt, automatikusan “átszármaztak” volna a Simonék tulajdonába és így az édesanyám nevére kiállított birtoklevél jogilag semmis. Akkori megítélésem szerint, ez a jogi fogás a minimális valóságérzékelési képességnek és az elemi igazságtudatnak a nyílt színen való szembeköpése volt, amihez Ilonka semlegesen asszisztált, és amibe én nem tudtam belenyugodni. Így kerültem észrevétlenül szembe az addigi metafizikai alapállásommal és így vesztettem el végzetesen az egyetemes törvények szerinti életszemléletemre alapozott, a több éves kudarcélményeim metafizikai értelmezése segítségével megszerzett, szellemi éberségemet.
   Amilyen mértékben közeledsz Istenhez, olyan mértékben közeledik hozzád a Sátán, állítják a misztikusok. És valóban: a Viktória dédnagyanyámtól örökölt, illetve az ő vagyon-fosztottsága miatti haragjából eredő öntudatlan gyűlöletemnek: a negatív szellemi sorsprogramomnak a befolyása alá kerültem (Saját gyűlöletem sátáni karmába estem.) és hirtelen bőszültségemben az ügyvédet ki akartam szolgáltatni egy személytelen, állami intézménynek, amikor azt, az ügyészségen feljelentettem. Egyetlen mentségem, hogy akkor még nem ismertem a tudattalan lelki és szellemi világom mély rétegeibe vésett, vagyis a spirituális struktúrámba kódolt, személyiség-ellenes programok formájában létező szellemi örökségemet. Csak jóval azután, hogy Buridán Josifot, a szélhámoskodásért feljelentettem, támadt az ötletem, hogy kérjem el szegény édesanyámtól a családi albumot és kérdezzek rá a régi fényképeken pózoló őseim kilétére.
   - Ki ez a hegyes tekintetű fehérnép itt, ezen a képen, nagyanyám mellett?   
   - Az a kontyos? Az, az én nagymamám, Ankó-mama édesanyja.
   - Vagyis az én dédnagyanyám?
   - Igen, a te dédnagyanyád.  
   - Az, aki rosszul járt, mert a lábába beleköltöztek a nyüvek?
   - Az, akinek befertőződött a lába, mert alvás közben a lábszárán levő sebére rászálltak és belé rakták petéjüket a legyek.
    - Á, szóval, ő az! Ez fantasztikus, nézd csak meg, Júlia, ezt a mérhetetlen ambícióra utaló, férfiasan szigorú, csaknem lándzsaként, szúró tekintetet! - Mutattam a hirtelen megismert dédnagyanyám képére, hogy a feleségem is igazolja a benyomásomat. Érdekes módon, szegény édesanyám soha sem mesélt a nagymamájáról, pedig ő, a művészkedő előadásaival, körülményeskedéseivel engem többnyire türelmetlenségbe kergetve, sokat szeretett mesélni az ő úri gyermekkorából, különféle "jópofa" történeteket. Az anyám szenvedélyes romantikára való hajlamáról árulkodó kamaszlányos arca, valamint a nagyanyám melankólia-kórra való hajlamról és fantazmagóriák kergetéséről tanúskodó holdvilágképe sehogy sem egyezett ennek a kemény, hogy ne mondjam gyilkos tekintetű, félig paraszt-, félig polgári öltözékben pózoló „feszes” asszonynak a kemény arckifejezésével. További kérdéseimre szegény édesanyám elmondta, hogy Viktóriát csakugyan keményfából faragták és anyai déd-szüleim családjában gyakorlatilag ő irányított, ő intézett mindent. Mellette, a bútorkészítői és épület asztalosi mesterségét művészi szinten gyakorló - És ezért igencsak jól kereső! - dédnagyapámnak, mindössze a Viktória utasításainak és ambíciós terveinek a gyakorlati végrehajtása maradt. A földeket és a közbirtokossági erdő-részt Viktória vásároltatta dédnagyapámmal a megspórolt pénzből. Ezért miközben dédnagyapám csendes szomorúsággal beletörődött abba, hogy a rokonság széthordta családi vagyonukat, amikor ők Magyarországra menekültek az előnyomuló oroszok elől, Viktória határozottan megtagadott a rokonsággal minden érintkezést, mindennemű társadalmi kapcsolatot és az élete hátralevő részében berendezkedett a rokonsággal szembeni nyílt gyűlölködésre.
    Miközben szegény édesanyám tekervényes meséiben gyakran szerepelt a drága, jóságos dédnagyapám, Viktóriáról csak annyit hallottam addig tőle, hogy a lábába beköltöztek a nyüvek. Ezért mondtam Júliának a fényképe vizsgálatakor, hogy ő az aki rosszul járt. Akkorra már Júlia is majdnem olyan szimbólum-értelmező tudásra tett szert mint én, és értette, hogy amennyiben valakinek a lába erősen megsérül, vagy megbetegszik, az azt jelenti, hogy ő, az édesanyja, vagy valamelyik anyai ági őse rosszul járt a szellemi életútján, vagyis az istenileg megengedett határokon túl lépett a tévelygésben és gyökeresen letért a sorsa beteljesítését jelentő életútjáról. Ezután, a spirituális eredetem történetének felém eső szálait már könnyű volt az addig ismertekből összerakni: anyai nagyanyámat, a gazdag és katolikus család egyetlen lányát, Karda Gizellát, megszöktette a tizenhét gyermekes családból származó nagyapám, Berek Béla, aki néhány éve a székely délvidékről érkezett Istenhidegébe. Nagyapám nagyon hamar feltalálta magát és érvényesítette az apjától tanult mesterségbeli tudását a század elején gazdasági prosperálásba lendülő székely városkában, a román kommunisták által később háromnegyedében lerombolt szülővárosomban. Az ma már kideríthetetlen, hogy a szöktetéshez mennyiben szolgáltatott nyomós indokot a szerelem. Tény az, hogy Berek nagyapám már akkoriban sem volt egy személyi ambíció és akarat nélküli  fiatalember, de a nála egy évvel idősebb nagyanyám is elvégzett korábban egy, két évig tartó, “úri lányok számára” meghirdetett budapesti szakács-tanfolyamot. Ennek alapján gyanítható, hogy ő sem volt a házasságkötés idején egy – Legalábbis, intellektusában nem! - ártatlan virágszál.
     Gyanítható, hogy a gazdag, katolikus erkölcsök szerint felnevelt Karda leány, nem annyira érzelmi okokból, mint inkább a zsarnoki anyjától való szabadulás reményében szökött meg a szülői otthonából azért, hogy a gyors férjhez menés lehetőségét, az őt árgus szemekkel őrző szüleiből kikényszerítse. Az, amit misztikus szimatommal a későbbi történések tükrében és nagyapám egészséges, életszerető, életigenlő természetének ismeretében kiderítettem, valamint az, amit a korán elhunyt nagyanyámnak és a derűs öregkort megérő nagyapámnak a halál-körülményeiből kikövetkeztettem, gyökeresen szemben áll azzal az ábrával, amit szegény édesanyám hazudik magának a szüleiről, és, amit, a mai napig igyekszik elhitetni velem. Karda nagyanyámnak tehát, azon a fene-nagy szerelmén kívül, amit állítólag Béla nagyapámmal szemben az elszökéskor érzett - És amely nagy érzelmet a házasságkötés után meglepő gyorsasággal átváltoztatott a nagyapámmal szembeni nyílt ellenkezésre, majd szemrehányó csendes neheztelésre, és később buzgó vallásossággal kendőzött és elfojtott gyűlölködésre, még volt egy oka arra, hogy a nagyapám szöktetési ajánlatába belemenjen. Ez nem más, mint az édesanyja mindenen áthatoló skorpiói tekintetétől való megszabadulási vágya.
    Spirituális fogantatásom földi ok-okozati láncolatának az egyik ága abba az állapotba is visszavezethető tehát, amelyben ez, a fölöttébb erkölcsösen és vallásosan nevelt holdvilágképű úri leány, egy olyan férfi mellett találja magát feleségi minőségben a mindennapokban, akivel nem művelheti el mindazt, amit az ő édesanyja elművelhetett az apjával. A bádogosmester nagyapám nem bizonyult irányíthatónak, fegyelmezhetőnek és idomíthatónak mint az asztalos apósa, „az a drága jó ember”. Béla nagyapám hallani sem akart fehérnép-irányításról a házban, sőt: amellett, hogy a régi kórnak megfelelő erkölcs alapján elvárta azt, hogy őt a felesége kiszolgálja - mert "Rend a lelke mindennek!" - azt is elvárta, hogy nagyanyám annyiszor részesítse őt szexuális örömökben ahányszor azt ő megkívánja és mindemellett szüljön neki legkevesebb tíz gyermeket.
   - Hány gyermek van otthon a családban? - Szokta kérdezni nagyapám a környékbeli falusi embereket, akik akkoriban még vele, Berek úrral készítették el a háztartáshoz szükséges szén -és szemétlapátjaikat, a tej- és a teaszűrőiket, a bádogcsatornáikat, a kályhacsövüket és a kútvedreiket. Ha a kuncsaft csak egy, vagy két gyermekről tudott nagyapámnak számot adni, ő neheztelőn ingatta a fejét:
  - Csak kettő? Hát az miféle? Egy gyermek nem gyermek, két gyermek csak éppen, hogy gyermek. Gyermekből több kell, mert a gyermek az Isten áldása!
    Valószínű tehát, hogy ő is neheztelt a nagyanyámra, amiért az, úri leány lévén, élt és visszaélt az ipari fejlődéssel együtt, a kényelmi és a háborús igényeket kiszolgáló orvostudomány által kínált lehetőséggel és több abortusz segítségével leszabályozta a családi szaporulatot két gyermekre: anyámra és nagybátyámra. És tette ezt nagy vallásos buzgalommal, annak ellenére, hogy a tizenhét inassal dolgozó, templomtornyok befödésében is jelentős hírnevet és sok pénzt szerző nagyapám mellett, anyagi gondokkal egyáltalán nem küszködött. Sőt: szegény nyafi édesanyám és a nem kevésbé kényes nagybátyám, jó anyagi körülmények között élő úri gyermekekként és úri fiatalok módján nőttek fel. Hogy az egykéző- kétkéző nagyorsói katolikus tradíciók szelleme késztette volna nagyanyámat arra, hogy a családtervezés eme korszerű módszerét alkalmazza, vagy az, amivel szegény édesanyám próbálta az emlékét előttem tisztogatni, tudniillik, hogy érthető, hogy egy olyan szeszélyes és folyton zakatoló ember mellett, mint Béla nagyapám, a szegény Akó mama nem mert vállalni több gyermeket, nem tudhatom. Az viszont, amit én, arról a diszharmonikus Skorpió szellemről tudok, amelyet tőlük örököltem, és amelyet ott láthatok könyörtelen fenségében fellángolni szegény édesanyám sötét szemeiben, valahányszor a leleplezéseimmel az utolsó álarcát is letépem, teljesen mást sugall nekem e családi meséről. Mert ott, ahol a Skorpió szelleme megjelenik, menthetetlenül a negatív sors-változtatási, a sors-helyzet elleni vak lázadás könyörtelen szelleme is jelen van, akárcsak az én lelkemben. Persze nem fénylően, hanem felismerhetetlen alakzatok formájában. Ezek az (ál)alakzatok például a vallásos áhítat, vagy a tudományos józanság álarca mögül villannak elé, csendes neheztelés, érzelgős empátia, racionális humanizmus és hipokrita jóindulat formájában. Az élettársnak, vagy a felnőtt gyermekeknek az érzelmi zsarolás útján történő átváltoztatási igény, de főként a mások lelkiismeret-furdalásának a felébresztésére való alattomos törekvés formájában. De ilyen álalakzat, vagyis ilyen, a másik átváltoztatását szolgáló manipulációs eszköz a házasságban a szexuális aktus bizonyos alkalmankénti, többnyire szeszélyes, vagy folytonos megtagadása is. A férj-zsaroló úri kifogások, és a gyermekáldás elleni védekezési lehetőségek kifogyhatatlan arzenálját, a nagyszüleim polgári virágzása idején, a fejlődésnek lendült, orvosi és pszichológiai tudományok kínálgatták.
    Ankómama nagyanyám tehát, a Viktória lánya, látván hogy férje sehogy sem fogja az ő szűzmáriás papucsa alá dugni a bádogos mesteri fejét, berendezkedett a vallásos ájtatosság segítségével elleplezett életfogytiglani csendes neheztelésre, miközben a városban el kezdett terjedni szent asszonyi híre. Szegény, ha tudta volna mivel játszik! De hát volt-e, aki felvilágosítsa? - Hiszen rajtam és barátaimon, barátnőimen és feleségemen kívül még ma sem létezik olyan ember Európa eme székely csücskében, aki e spirituális folyamatok kórtanáról kellő ismeretekkel rendelkezne! És ránk, a megfelelő orvosi, pszichológusi, vagy teológusi diplomák nélküli, vagyis a tudományos végzettség nélküli személyekre, csakúgy nem hallgatna a Viktóriától örökölt életellenes agresszivitását a vallásos, illetve “a férjem áldozata vagyok” szerepeivel leplező nagyanyám sem, mint ahogy sokáig nem hallgatott rám, az anyja által eljátszott áldozati élet-szerepét egész sorsával megtestesítő, szegény édesanyám sem. Summa summarum, Akómama, minden vallásos szent asszonysága mellett, és megkímélt gyermekkora és úriasszony mivolta ellenére, végbélrákban, vagyis a Rák és a Halak jegyében született személyek jóságos hazugságának és a Skorpiók gyűlölködésének az összesítő betegségében halt meg hatvanévesen. A végbélrák a megbocsátásra, az elengedésre, az oldódásra, az igazi kiengesztelődésre, a kiegyenlítődésre való képtelenség betegsége, vagyis végső soron a szeretet-nélküliség betegsége. Ilyen pozitív megoldást eredményezett nála a katolikus vallás, mint az odaadó, áldozatos szeretet, a kiengesztelődés és a teljes megbocsátás tökéletes átélésének a hit-rendszere. A papok nincs ahonnan tudják, hogy mindannyian a fogantatásunk előtt, az édesanyáink tudattalanjába lefojtott millió érzelmeknek: rejtett, vagy nyílt ambícióknak, a tudattalan szellemi és érzésvilágunk rejtekéből ránk leselkedő félelmeknek és vágyaknak, szorongásoknak és titkolt sóvárgásoknak vagyunk a megtestesülései. És azt, hogy ezek, a tudattalan lelki és szellemi világunk sötétjéből eredő szenvedélyek befolyásolják és irányítják az értelmi tevékenységünket. Mivel ő sem tudott többet a papoknál, az ugyancsak vallásos, szegény édesanyám képzeletvilágában az ő édesanyja, nagyanyám volt a nagy szent, aki feláldozta magát a családnak és a nagyapám maradt mindvégig az ártatlan, szegény asszonyt igazságtalanul bántó, gonosz ember. És ezt annak ellenére, hogy nagyapám, huszonhat évre a nagyanyám halála után, egészségesen, irigylésre méltó lelki tisztaságban és tökéletes békében távozott közülünk mint egy tibeti láma, az ilyen végső távozásra legalkalmasabb korban: nyolcvannégy évesen! És úgy, hogy a túlvilági szellemekkel való békés társalgása közben, még egy kedves búcsút is sikerült intenie felénk…
    Az anyai nagyanyja szellemi örökségébe lépve, szegény édesanyám szerető-gyűlölő, távolról vonzó és közelről taszító Skorpió lélekként született a világra. Merkúrjával, vagyis az értelmi megkülönböztetés ősprincípiumát megtestesítő bolygójával a Skorpió-napjától nulla egész három fokra, ami azt hivatott jelezni, hogy ő, felszínen a majdhogynem ostobán naiv és idegölően jóhiszemű emberek sorát gyarapítja. Ez viszont csak a látszat-magyarázat. Valójában, a személyi ösztönök - Ez esetben a Skorpió természet! - teljesen elnyomják a logikus gondolkozást, aminek következtében soha nem az eszével, hanem a Skorpiói érzelmeivel és ösztönös sugallataira cselekszik. A klasszikus asztrológia a Naphoz ennyire közel álló Merkúrral rendelkező születési képletek tulajdonosait szellemi fogyatékosokként tartja számon, és nem véletlenül. Bár szegény édesanyám nem született tényleges bolondnak, általában mindazt, ami fontosat és lényegeset egyénileg elgondolt, és amit az elgondolása alapján elvégzett, mindig fordítva sült el, és kilencven százalékban lelki, vagy anyagi kár származott belőle. Így, az én román iskolába való irtásomnak is az lett a következménye, hogy gyermekkorom két harmadát és teljes fiatalságomat a szellemi nyomorékság, a kisebbségi komplexusok, az identitászavar és a lelki schizofrénia jellemezte, az általa megálmodott fényes jövő helyett. Ez az anyai naivitás, viszont annak is a következménye, hogy szegény Ankómama, krisztusi szintekre emelt szellemi agresszivitásban folytatta családi életét, ahelyett, hogy a gyermekeivel egyetlen őszinte mondatot is váltott volna, miután végképp meggyőződött arról, hogy nagyapámat tényleg nem foghatja be papucshősnek, de a matriarchális uralom idillikus emlékeivel telt szülői otthonába sem térhet vissza. Hiszen nem csak hogy megszökött a családi fészekből, magára vonva az efféle anarchiát nem szenvedő Viktória haragjának teljes skáláját, hanem, amire észre vette, hogy nem minden férfi hasonlít az apjához, már gyermeket is szült nagyapámnak, „ennek a kibírhatatlan, állandóan nyüzsgő embernek”. Szegény édesanyám születési képletéből egyértelműen kiolvasható az, hogy nem szerelmi önkívület, hanem szellemi zavarodottság következtében jött a világra. Ő egész személyében a férfias apai nevelés hiányában, a gyakorlati valóságról mit sem sejtő és az anyai terror elől a házasságba menekülő édesanyja káprázatvilágának a személyi megtestesülése. Nem csak a házas életben talajt vesztett anya zavarodottságának tehát, hanem az érzelmi - vallásos önáltatásnak is. Ezért, szegény édesanyám csak az érzelgős ömlengéseiben, vagy az érzelmi tárgy- és problémakezelés elutasító magatartással szembeni gyűlölködéseiben volt őszinte. Soha, egyetlenegyszer sem volt képes nyílt színen, vagyis mások előtt felvállalni az elhibázott tetteiért, vagy a felelőtlenül kiejtett szavaiért a felelősséget.
    Mivel a szegény édesanyám születése után, a fiatal nagyanyám kénytelen volt kijózanodni és hosszasan töprengeni azon, hogy mit lehet akkor tenni, ha nem minden férfi gyenge, pontosabban: ha az ő férje nem olyan, mint az ő drága-jó ember apja, aki békésen tűrte a Viktória papucsát, nagybátyám már az anyámnál sokkal értelmesebbnek született. Annak ellenére, hogy a hirtelenül történt családalapítása után, neki is mindössze egyetlen gyermeke született, és egy Viktóriához hasonlóan kemény lelki alkatú nővel kötvén házasságot, pontosan olyan papucshőssé vált, mint a nagyapja, amatőr művészként kisebb - nagyobb sikerekre is szert tehetett, miután a feleségétől elvált, és felhagyott az anyjától tanult, ártatlan áldozati bárány szerepével. Korábban is jobban megértettem magam vele, mint bárkivel a családból, de életének ebben a rövid, de szabadon termékeny időszakban, egészen komoly dolgokról is tudtam beszélgetni vele. Sajnos, ahhoz már nem volt bátorsága, hogy, miután a zsarnok feleségétől sikeresen elszökött, az emigráns állapotából is „haza szökjön”, és így, nem élvezhette a kislányainknak az öregkór derűjét biztosító, csivitelő társaságát. Az egy szem unokájával kevés időt tölthetett, és amikor az kamasszá vált, a minimális dolga is fontosabb volt annál, hogy nagyapját az öregek otthonában meglátogassa.  
    Anyai nagyanyám tehát, az inkább az anyjától való menekülési vágyában, mint a nagyapám iránt érzett lángoló szerelmében keresendő szökésének a következtében, ott találta magát egy számára kilátástalannak tűnő családi helyzetben és az ő katolikus erkölcsi neveltetése által formált életképzeletével betemette magát az ártatlanul és méltatlanul szenvedő szent asszony szerepébe. Nem tudhatta, hogy a vallásos buzgólkodás és a pokol-fedő ájtatoskodás alatt, rák okozó gyűlölet-góccá alakul a nagyapám iránti csendes neheztelése. Nem vette észre, hogy a Viktóriától örökölt, de annak a kemény egyéniségével szemben még a gyermekkorában mindössze finom neheztelés alakjában jelentkező személyi gyűlölete, az életét veszélyeztető lelki betegséggé fejlődik a tudattalanjában, amit a természetellenes kompenzációként átélt szentté válási igyekezete még inkább táplált, mint hogy azt feloldotta volna. Nem tudhatta, hogy a környezetét becsaphatja és saját magát is becsaphatja, de nem csaphatja be, a benne levő Teremtő-megváltót. A rákbetegség ugyanis, a kényelmetlen és zavaró valóságnak a letagadása, a vágyaink és a lelkiismeretünk, a kauzális lét-tudatunk naiv becsapása, a józan ítéletünk elkábítása érdekében tett intenzív és folytonos lelki és szellemi erőfeszítések következménye. A rák a legfinomabb szellemi szinteken megélt hazugságnak és az abból fakadó tudattalan agresszivitásnak a következménye. Az igazságtalannak képzelt Sors miatt, a sorsot adó teremtővel szemben tanúsított rejtett nehezteléseknek a következménye.
    Miután a családi album segítségével szembesültem Viktória harci szellemével, vagyis a nagyanyám és az anyám által vallásosan lefojtott Skorpiói természetem legmélyén még mindig settenkedő gyűlölet-gócaim spirituális gyökerével, mint annyiszor ilyen megvilágosodások alkalmával, vádolni kezdtem szegény édesanyámat, amiért nem hajlandó beismerni, hogy az ő édesanyja nem egy szent.
Én nagyapámtól úgy tudtam, hogy Akómama több magzatot is kikapartatott magából, és, hogy méhrákban halt meg. Ezért meg voltam győződve arról, hogy e halálos betegsége lelkileg visszavezethető a többszöri abortáláshoz. Márpedig nem lehet szent, hanem csak lelki hipokrita az olyan ember, aki többszörösen elhárította a magától a gyermekáldást, azaz tudatosan vétet „az Isten akarata” ellen, miközben ájtatoskodott és magával is elhitette, hogy ő egy ártatlan áldozata a sorsnak és a férjének. A nagyanyám tehát nem volt szent és az anyám is mindössze egy, az anyja által megtévesztett ember és amennyiben a szent-anyám című rögeszméjébe kapaszkodik, sohasem válik képessé a hibabelátásra, amitől csak folytonosan és fölöslegesen betegeskedik és ostoba módon szenved. Szegény édesanyám már korábban is tagadta azt, hogy az anyja a többszöri abortálás miatt halt volna meg idejekorán, de én azzal érveltem, hogy újabban az orvostan álláspontja szerint is a méhrák a sok abortusz következménye.
    Az újabb vitánk hevében, annak érdekében, hogy nagyanyám emlékét a további goromba támadásaimtól megkímélje, szegény édesanyám felfedte számomra a nagy családi tikot. Úgy gondolta, hogy megmentheti az ő szent édesanyja hírnevét előttem, ha elárulja azt, hogy nem méhrákban halt meg az anyja, hanem végbélrákban, vagyis a Skorpió-karmával küszködő személyek jellegzetes betegségében! Megbocsátási képtelenségben szenvedett tehát a hetente háromszor gyónó és áldozó nagyanyám olyannyira, hogy élete utolsó hónapjaiban ki kellett vezetni a vastagbelét a hasfalán és ott ürített, mert a végbéltájékot már szétbomlasztotta a rák. Ettől viszont szörnyen megijedtem. Az örökletes szellemi programok ugyanis második generációnként ismétlődnek fő jellegzetességük szerint. Anyám évek óta a csak végbél kúpokkal képes a fájdalommentes székelésre, három aranyér-műtét után. Az egyetlen krónikus betegség, amiből én sem tudtam sokáig kigyógyítani magam, az pontosan a végbélhurut volt, amely a természetes étrend mellett, ha finoman is, de zavart, és még vérzett is, ha túlléptem a mértéket a sör- pálinka, vagy borivásban. És én ezt a mértéket, ha egyre ritkábban is, de néha még túllépem. Abban a percben egyértelművé vált számomra, hogy a sok éven és több emberi életen át dagasztott, de az utódoknak valamiképp átörökített gyűlölet-hajlam és rejtett megbocsátási képtelenség, az anyám átvilágítatlanul maradt Skorpiói természetén keresztül átszármazott az én lelki mélységeimbe. Hogy a nagyanyák s a dédnagyanyák által tekert tudattalan Ariadné-fonalaknak szálán, a Viktória dédnagyanyámnak a rokonok iránt táplált kiengesztelhetetlen gyűlölete, biztosan ott lapul bennem is feltáratlanul, és ha nem világítom át azt minden részletében, épp olyan végzetes lehet rám nézve, mint amilyen volt nagyanyámra. Ez hát a művelt apám iránti szerelmi fellobbanás által az anyámban rövid időre belőtt gondolkozási vágy következményének, az erős racionalitásom építőköveivel jól körülfalazott tudattalan világom labirintusának a mélyén élő Skorpió-Minotaurusz! A Bika jegyében született, de a nagyapámmal szembeni ambícióiban vesztessé vált nagyanyám földies beletörődésével és vallásos ájtatoskodásával táplált gyűlölet! Ez, a dédnagyanyai vagyonszerző ambíció, majd a vagyonvesztés miatti, rokonokkal szembeni engesztelhetetlen gyűlölet a Balog Ádám egyik sors-motívuma. Ez a legsötétebb szellem, amelyet néven kell neveznem, ahhoz, hogy az ősanyáim korai halálának az igazi okától megmenekülhessek.
    Az tudattalan világom tárnáiban rejtőzködő ősi gyűlölködés hatására, nem elégedtem meg azzal, hogy Buridán ügyvédet szakmai szélhámosságért az ügyvédi kamaránál feljelentsem. Meglátásom szerint ugyanis, némi üres jogi formulákkal megspékelt „ügyvédes” magyarázattal ellátva, kollégái eltusolták volna az ügyet. Az első ötletem alapján nem is akartam egyebet, mint ezáltal jelezni az ügyvéd úr felé azt, hogy nem vagyok ostoba, és, ezért, ebben az ügyben, hagyjon fel a szélhámoskodással. A rejtett bosszúállási vágyam mégis túllökött az eredeti célon és nem az ügyvédi kamaránál jelentettem fel a ravasz ügyvédet, hanem az ügyészségen, titokban és naivul azt remélve, hogy ezáltal az egész karrierjét tönkretehetem. A skorpiói bosszú-szelleme által vezetett reményem visszahatása nem maradt el, és az ügyvédek érdekszövetsége, a rájuk jellemző ügyességgel vágott vissza, a mi ügyvédünkkel, Ilonkával az élen. Azt is nyomban tudtam, hogy mindez rendjén van a kiegyenlítődési törvény szellemében. Bosszantott viszont az, hogy nem tudhattam, mi és mennyi az Ilonka szerepe ebben a mocskos ügyben? Szerettem volna tudni, hogy csak a feljelentést követően, vagy már az előtt is kiegyezett Buridán Josiffel? De főként azt, hogy milyen, a születési képletemből is kiolvasható belső diszharmóniát, illetve miféle önáltatásra, belső korrupcióra való hajlamot testesít meg a szerény bírónőből pénzsóvár ügyvéddé vedlett ismerősöm az életkörömben?  
   "Ismerjétek meg az igazságot és az igazság szelleme meg fog szabadítani benneteket", figyelmeztet Jézus és tizenhat év óta, ami óta a bukaresti misztikusok e tanításra felhívták a figyelmemet, másról sem szól az életem mint ennek a kinyilatkoztatásnak a beigazolódásáról. Persze, ilyenkor a vallásosok hipokrita módon hunyorgatnak, a tudományos nagyokosok fölényesen legyintenek. Hiába állnak látszólag szemben egymással, a bűnbeesés aktusának tudatos, vagy tudattalan, ámde mindennapos elkövetésében azonos követ fújnak és az általános korrupcióban egymással mindig kiegyeznek. Mind a két típus: a szkeptikus és a csodákban (isteni protekcióban) bízó vallásos ember is egyazon tévképzetnek, egyazon evolúcióellenes alapállásnak az áldozata: személyén kívül keresi a boldogságát. Ezért teljesen mindegy, hogy a túlvilágban, a kozmikus űrben, vagy az anyagban keresik, vagy az, hogy keresik vagy tagadják az Istent, mert abban, hogy az ellenség és a nyereség a rajtuk kívül levő okok világában lakozik valahol, abban anélkül, hogy ezt külön megbeszélnék, mind a két tábor tagjai megegyeznek. És amennyiben egy, az egyszerű ember számára kiismerhetetlen szándékú, érdemtelen előnyöket osztogató (szeszélyesen protekciózó) külső Isten, vagy külső természeti erő önmagában és a mi szellemi – lelki folyamatainktól függetlenül létezik, abból nyilván az következik, hogy szükség van a benfettes közvetítőkre: a tudósokra, a papokra, a politikusokra, az orvosokra és az ügyvédekre, vagyis a képviselőkre. A sorsukban jelen lenni nem akaró, vagy sorsukat a kezükbe venni nem merő, vagyis a jelen nélküli személyek képének a viselőire! A személytelenség-viselőkre.
     Abban a civilizációban, amelyben az ember még úgy képzeli, hogy neki lehet nyerni valója az életben, illetve azt, hogy neki lehetnek itt, a természeti életben bármiféle személyes érdekei, jól él a személytelen képviselet ördöge. Annak a tájékozatlan személynek viszont, aki ezt a személytelenséget használja, vesztett pere van a sorsával szemben: A benne levő, az általa is megnyilvánuló Úr- Istennel szemben. Itt ugyanis, ebben a teremtési rendszerben, amelyben mi élünk, egyetlen érdek érvényesül, mindaddig, amíg az élet tart: az Úr Isten érdeke és ez az érdek a megváltás. Ezért senki, aki a sors erői ellen és a sors törvényei ellen védekezni törekvő keresztény civilizációba születik, nem térhet ki a képviselés kísértő ördögével való találkozás elől. Rendeltetésének megfelelően, csak és csakis mindenki maga viselheti a saját képét, amely kép az ő lelkének: spirituális struktúrájának a tökéletes tükre. Ahogy az igazi képemet, úgy a tényleges érdekemet: a megváltásomat sem viselheti senki rajtam kívül. Csak az éberségét elveszített ember hiszi el azt, hogy jelen lehet ott, ahol nincs jelen, és hogy más jelen lehet helyette, az ő képviseletében, hogy az ő egyedi személyén kívül bárki is lehet az ő képviselője. Én tudtam ezt, de még nem eléggé, és nem vettem észre, hogy milyen labirintusba kerülök szegény édesanyám mellett, amennyiben ennek ez egyszerű ügynek a tisztázása érdekében képviselőhöz: ügyvédhez folyamodok. Pedig azzal is egészen tisztában voltam, hogy a létrontást nem az amatőrök végzik, hogy a természetet nem az amatőrök rombolják szét és zavarják össze, hanem a szakemberek. A természetet és az élet harmóniáját, az életet külső eszközökkel megnyerni akaró diplomás örültek: kiváló szakemberek és a tudósok segítségével tesszük ma tönkre. Így, én is lehetőséget adtam, mint oly sokan, Ilonkának a személytelen cselekvési lehetőségre, vagyis az általam megsejtett és felfedett tényállásnak: az igazságnak az intézményesen korrupt képviseletére. Ezáltal lehetőséget adtam a szakértői árulásra, a szabotálásra és végül a parasztosan mocskos korrupcióba fulladó „igazságszolgáltatási” ügyletre.
    Amikor a Magyarországon folytatott előadássorozatot megszakítva, az abszurd bírói végzés következtében irracionális félelemmel megtelt anyám kérésére, haza jöttem a megfellebbezett bírói ítélet felülvizsgálatát célzó törvényszéki tárgyaláson való részvételre, az ügyvédnő még csak nem is tartózkodott a bíróság épületében és, jogi képviselő hiányában, a bírónő nem volt hajlandó meghallgatni az anyámat. Ilonkáról viszont kiderült, hogy nem képviselheti őt a tárgyaláson mindaddig, amíg anyám nem fizet le egy újabb ügyvéd-képviseleti díjat. Nem tudtam, hogy mi történik, de sejteni kezdtem, hogy nem az ügyvédnő a hibás, amiért az érdemtelen anyagi követelésével lehetetlenné tette a vizsgálat folytatását, hanem én, mivel elvesztettem az éberségemet és tehermentesíteni akarván anyámat, ügyvédet fogadtam számára. Mert három évvel korábban, megfeledkeztem arról, hogy az igazság érvényre juttatása nem szakértői ügyvitel és képviselet kérdése és rávettem édesanyámat, hogy a Németországban élő testvérétől egy színes tévé-készülék vásárlására kapott márkáit az Ilonka megfogadására költse. Ezzel még jobban belöktem a Fekete Lyukba, nem csak őt és nem csak magamat, hanem magát az igazságot is. Amikor egészséges személyekként átruházzuk másra a személyes felelősségünket, olyan helyzetbe kerülünk, ahol bármi megtörténhet. Bármi, az igazság érvényesülésén kívül. A teremtés és a megváltás egyetemes törvényei miatt, az igazság érvényesülésének a feltétele nem más, mint a felelősségvállalás mindazért, amit mondok, gondolok, képzelek, vagy teszek. Évek óta azt próbáltam megértetni édesanyámmal, hogy azért szenvedett fölöslegesen egy életen át és azért szenvedtem mellette én is gyermekkoromban és fiatal koromban is, sőt: már magzat koromban is (Szenvedtem, mindaddig ameddig tudattalanommal az ő anyai tudattalanjához voltam kötve és amíg tudatosan elvágtam kettőnk között ezt a láthatatlan szellemi köldökzsinórt.), mert egész életében panaszkodott és neheztelt valakire, vagy valamire, ahelyett, hogy bármiért is, ami vele történt valaha, felvállalta volna a felelősséget. És most itt lett volna az alkalom arra, hogy beláthassa, mennyi fölösleges gondot és bajt idézett elő az által, hogy valamikor felelőtlenül aláírt egy papírt, amit még csak el sem olvasott figyelmesen, és ahelyett, hogy hagyjam, hogy ezt mélyen átélje, adtam egy lehetőséget a számára az újabb hiba-hárításra, a felelősség elkenésre.
    Kiderült, hogy mialatt Magyarországon voltam, Ilonka előbb felfüggesztette a tárgyalások folyását, majd beadta édesanyámnak, hogy ő ártatlan a dologban, az én átlag keresetemet tízszeresen meghaladó ügyvédi költségek előzetes kifizetését nem ő kérte. Őt rá kényszerítette az ügyvédi kamara vezetősége az irreális összeg követelésére. Három hétig kellett magyarázzam szegény édesanyámnak, hogy ez nem igaz, mert senki nem kényszerítette Ilonkát, halántékához pisztolyt szegezve, erre a disznóságra, vagyis arra, hogy anyám képviselőjeként, írja meg azt a felszólítást, amivel négy és fél millió lej értékű bélyegilletéket kér a bíróság, olyan szolgáltatásokért, amit nem ő, hanem az ellenfél igényelt. Amikor ezt megértette szegény édesanyám, azt hányta a szememre, hogy az én javaslatomra fogadta meg Ilonkát ügyvédnek. És igaza volt...
   Az ügyvédnő tehát, az én éberség-vesztésemnek, vagyis az én korrupcióra való hajlamomnak, az én személytelenségre való hajlamomnak és evolúcióellenes viselkedésemnek (kényelmi vágyamnak) volt a megtestesítője, az őseimtől örökölt anyagi javak megszerzése nyomán lehetővé váló könnyebb boldogság-szerzési vágyamnak a megtestesítője. A könnyítési technikák elkerülhetetlenségébe való hit-maradványaimnak, a hamis értéktudatom foszlányaimnak, tehát, a magam félrevezetésére irányuló késztetéseimnek a megtestesítője. Circulus viciosus. Az önmagáért való élet téveszméjének a bűvöletében a saját farkát, az állandóan újra és újra kinövő farkát rendíthetetlenül fogyasztó - emésztő, változni nem tudó világkígyó. A képviselő igazság-tudók által vezetett és ezért évezredeken át fejlődni képtelen, fölösleges életet folytató embergenerációk tömege. Az egymással és önmagukkal soha ki nem egyenlített ősprincípiumok zárt reinkarnációja. Az volt az érzésem, hogy mindaddig, amíg édesanyám él, ennek a földpernek nem lesz vége. Ezzel nem is lett volna akkora baj, mint amekkorának látszik, hiszen rég óta tudtam már, hogy mindannak, amibe bele ütközünk, a spirituális megismerés, a végső kiegyenlítődés és az új teremtés előkészítése a célja. Az egyetemes megismerést és a megismerés révén történő kiegyenlítődést, vagyis az egyetemes megváltást szolgáljuk egész életünkkel. Ha ezt tudatosan tesszük, akkor megszabadulunk, ha ezt nem tudatosan tesszük, akkor bezáródunk a szenvedésekkel terhes reinkarnációba. Minden halaszthatatlannak és fontosnak képzelt ügy, mit mi érdeknek nevezünk, mindössze csak sajátos viszonyulási mód az egyetemes megváltás: az Isteni kiegyenlítődési és újrateremtődési lét-érdekkel szemben. Ezért az igazságos bírósági ítélet is csak akkor születhet, ha más fajta, finomabb és szellemibb tapasztalási, megismerési és kiegyenlítődési formák válnak lehetségessé és szükségessé az igazságkereső életében. Az igazságos ítéletnek akkor jön el az ideje, ha a megismerés egyetemes formaváltásával összhangban állva, összhangban áll a igazságkereső személy fejlődési ideje, amely az egyetemes kiegyenlítődésnek van alárendelve. Mert van ideje mindennek. Van ideje vetésnek és van ideje aratásnak és van ideje télnek és van ideje nyárnak. De ebben a bírósági perben, az én spirituális korrupcióm megtestesítőjének, vagyis a Júdás-pénzből élő Ilonkának, mint általában a képviselő-ügyvédeknek és a képzelt érdekek szerint ítélkező bíróknak, az igaz-ítélethez, spirituális lényeg szerint, már semmi köze nincsen. Hiába, hogy látszólag ők indokolják meg és ők hozzák meg az ítéletet, mert igazságos ítéletet csak akkor lennének képesek tudatosan hozni, ha nem lennének kábultak kauzális szinten, vagyis, amennyiben nem fogyasztanának alkoholt, ha nem ennének húst és ezekkel együtt, az igazság-képzeteik is összhangban állnának az egyetemes törvényekkel. Mivel ez nem így van, a vak tyúk is talál szemet alapon, folytatják az igazságosztó tevékenységüket.
      De, akárcsak ők, én is bűnbeesetten született ember vagyok, akinek a szervezetével, a lelkével és a szellemével, már születése percétől, csupa aggódó jóindulatú, de téves előrelátásból a szülész orvosok, az ápoló nővérek, az édesanyja, majd később a nevelők, a tanítók, a papok és a tanárok, majd újra az orvosok mindenféle természetellenes alkímiai műveletet végeztek. Ennek az életbeindulásnak az árnyéka még akkor is kísér, ha én a harmincnyolc éves korom óta folytatott önleleplezéseimnek köszönhetően, a spirituális korrupció kábulatából részben felébredtem. Hiába tisztulna a szellemem, ha a lelkemben, az anyai ági örökségemből, neveltetésemből adódóan, és az annak megfelelő neveltetésemből és társadalmi helyzetemből adódóan is, zavart vagyok! Egyetlen lehetőségem a megszabadulásra, hogy ezt belássam és valamit tegyek is ellene. Ezért az egyetlen dolgom az, hogy visszanyerjem testi és lelki egészségemet is, nem csak a szellemi éberségemet. Ennek az egészségnek az elérése jelzi a megváltási képesség jelenlétét: a test meg - egészségesedése, feltámadása. Aki a túlvilágon akar feltámadni, itt is, ott is, mindössze tévelygő lélek lessz. De ez a feltámadás nem megy anélkül, hogy a hamis és zavaros kapcsolatoktól: a visszahúzó társadalmi, családi és személyi kötelékektől megszabaduljak. Nem tudok megváltódni anélkül, hogy valamiktől és valakiktől el ne váljak. Ahhoz, hogy megválthassam magam tehát, elsőnek a kép-viselő szakembertől kellett megszabadulni egy olyan felmondással, amely mindenféle kapcsolatot és további magyarázkodást lehetetlenné és fölöslegessé tesz. Ugyanakkor, nem is annyira a polgárjogi igazsághoz való ragaszkodás miatt kell folytatni a játszmát, hanem azért is, mert amennyiben ez, az anyai ági őseim örökségét képezi, a spirituális fejlődésemet segítő tapasztalni és tanulni valóm van az által, hogy tisztázom a helyzetét.   
    A korrupcióban, vagyis az erőfeszítés- és személyi tapasztalat-mentes előnyszerzésben, az így megszerzett javakkal való életfolytatás az embert a lényegi rendeltetése megvalósításában: a léte értelmében, élete szellemiségében zavarja és akadályozza meg, mivel a korrupt lét, a Fekete Lyuk által eredendően összezavart lét-tudatnak a normálissá válását: a megváltódás eszköze kifejlődését gátolja meg. A korrupcióban való létezés, vagyis a korrupció tudatával való együttlétezés közben, lehetetlen a természetes és az egyetemes megismerés. Ezért beteg lélekben mindenki, aki mesterségesen és csalva akar boldogságot elérni, vagy mások számára ilyen boldogsági állapotot létrehozni. Zavart tudatúvá teszi azokat is, akik számára csalás útján a kényelmi állapotot beidézi, amennyiben azok nem veszik magukat észre, és nem akarnak, vagy nem képesek védekezni e hamis boldogsági állapot ellen. És elsősorban a gyermekek azok, akik nem tudnak védekezni a mesterségesen létrehozott boldogsági állapotok ellen. A hamis megismerés, az erőfeszítések nélküli öröm-érzések és boldog-állapotok, a cukorkák, a csokoládék, a torták és más, mézes-mázas maszlagokkal a gyermek szeme előtt villogtatott tejszínhabos csodák, az őket rövid időre elbűvölő ajándékok Lilith- ébresztő, öncélú élvezet-vágy növesztő és Lilith- fejlesztő hatása ellen. Ők természetesnek veszik az ajándékozást, azt, hogy nekik a minél nagyobb fokú élvezet és a kényelem csak úgy „kijár”. Megszokják az öncélú birtoklást, a tárgyhalmozást, akárcsak a felesleges finomság-zabálás általi élvezet-habzsolást. És elvárják, és természetesnek veszik a mesterséges boldogsági állapotokat létrehozó tárgyak és ételek elkészítését, azok beszerzését a környezetüktől és nekik kijáró jogként követelik szüleiktől, majd a barátaiktól és később a szeretőiktől, az élettársaiktól, akiket a saját élvezet-vágyukat kielégítő sors-elemenként kezelnek, és felnőtté válva, mindent megtesznek majd a mesterségesen előidézett boldogság elérése - megszerzése- és megtartása érdekében.
   Mivel már kiskoruktól megfertőztük ezzel a tévképzettel, szegény kölyköknek eszükbe sem juthat, hogy eme törekvésük nincs összhangban az emberi élet céljával és a lét rendeltetésével, a közvetlen és feltétel nélküli tapasztalatok megszerzése szükségességével, a megismerési és fejlődési-kiegyenlítődési törvényekkel. Honnan tudhatnák, hogy a mesterséges boldogsági állapotokért való törekvés nem csak, hogy nem természetes, hanem mind önmagunk, mind a környezetünk számára veszélyes? És mivel az élet nem a mesterséges és olcsó boldogsági állapotok előteremtésére van "berendezve", a boldogságról alkotott tévképzeteikkel felnőtté vált, ártatlan gyermekek nem csak szellemileg kábulttá, de veszélyesen ártalmassá is válnak a természeti környezetük, önmaguk és egymás számára. Elvárnak, kikérnek, igényelnek, követelnek és zsarolnak és, ha így sem kapnak, akkor lopnak, rabolnak, vagy ha az észbe kapott szülők, vagy az adott szociális, pszichikai vagy fizikai állapotuk miatt, ezekre nincs lehetőségük, felbőszülnek és alattomban neheztelnek a számukra több boldogságot nyújtani és előállítani nem akaró, vagy nem képes szüleikre. A felnőttekre, a sorsa, az Istenre, a természetre és egymásra, és ettől még inkább boldogtalanok és betegek, hisztisek, depressziósak, pánikozók, lelki bulímiások és anorexiások lesznek. Ennek, a gyermekkorban megszokott élvező-játszmának a felnőttkori szabályos és törvényes folytatásához, az emberek létrehozták a boldogsági és kényelmi eszközöket gyártó nehéz- és könnyű ipart, a káprázatot gyártó filmipart, valamint az élvezeti eszközök megőrzését és tulajdonlását biztosító intézményeket.       
    Az intézmények épületei azok a helyek, amelyek feldolgozzák és elfogyasztják - felemésztik - az emberi munka által létrehozott értéktöbbletet, vagyis azt, az ipar által létrehozott és az üzletekben, a raktárakban felhalmozott érték-fölösleget, a fölöslegesen “civilizált” anyagot, amit az ember a természetből törvénytelenül kivág, kibányászik, vagy más módon onnan kizsákmányol, annak érdekében, hogy a megtermelt áruk segítségével boldog legyen. Az intézményekben "dolgozó", vagyis az intézményeket működtető főnökök és hivatalnokok hadai, a miniszterelnöktől, az akadémikusokig és a takarítókig, az ügyészektől és a jegyzőktől az alkotmány-bírókig, a kaszárnya-parancsnokoktól a hadtest parancsnokokig, a banki hivatalnokoktól az államtitkárokig, a sajtóreferensektől, a tolmácsoktól és a szóvivőktől a parlamenti képviselőkig, a gazdasági, a pénzügyi, a műszaki, a jogi, a kulturális, a tudományos, a vallásos és a többi intézményi szakértőktől a liftkezelőkig és a főkönyvelőkig, a testőröktől és az adminisztrátoroktól a személyi titkárokig, titkárnőkig, a hivatalfőnököktől, a raktárosokig és a portásokig, az épületektől a telefonokig és számítógépekig, az intézmények a földi életnek azt a fogyasztó-állományát képezi, amely feléli és felemészti azt az anyagfelesleget, amelyet az ember racionálisnak és jogosnak képzelt boldogságmániájában a természetből kizsákmányol és élvezet-okozó, vagy „szükségleti” tárggyá, eszközzé alakít. És amely természet-ellenes állapotú tárgyak tömkelegével egyre inkább elzárja és elszakítja magát az elemi természettől. Statisztikai adat, hogy miközben egy átlag amerikai állampolgár napi négy percet tölt szeretkezéssel, napi tizennyolc percet kénytelen fordítani az elveszített “fontos” tárgyak és okmányok keresésével. Ilyen boldoggá teszi magát az ember, a könnyítési technológiákat gyártó és fejlesztő, intézményi tudományával!
     De az intézményes külső és belső természet-zavarás még mind semmi. Ahhoz, hogy e seggre-pacsis társadalmi ganajtúrást magas szinten folytathassa, az ember olyan egyetemeket talált ki, ahol a természet-tiprásnak, annak leteperésének, kiszipolyozásának, megcsonkításának kizsákmányolásának, zaklatásának és összezavarásának a tudományos lehetőségeire, a természet-tipró és szipolyozó tevékenységeket szolgáló közigazgatási leviathán üzemeltetésének a módszereire tanítja a fiait és lányait. És persze, megint csak olyan anyagi feleslegből, amit korábban elrabolt a természettől, miközben azon sopánkodik, hogy új természet-szipolyozási, felhasználási technológiákat kell kitalálni, mert a szerencsétlen természet ezer sebből vérzik és a korábbi ütemben már nem tudja szolgálni az ember idióta boldogságmániáját. És a papok, a főpapok és az egyházak vezetői mindezzel, ha sopánkodva és szemforgatva is, de ezzel végül egyetértenek. Hiszen ők is ugyanazt a funkciót töltik be a társadalom egészében, mint az állami, az ipari és kereskedelmi apparátust működtető hivatal, akadémia -és kaszárnyatradíció. Az ily módon boldoggá vált és a pápák által újévenként megáldott civilizáció nagy része, 1999 január elsejének hajnalán, és 2001 január elseje hajnalán, a nagy fordulatok évének hajnalán, töltött pulykás, töltött ökrös és töltött disznós boldog újévet kívánt, vagyis boldog ostobaság- és természet-gyilkolás folytatást kívánt magának. Eközben igyekezett megfeledkezni arról, hogy az emberiség nagyobb része sült krumplival, vagy főtt puliszkával, mesterséges anyagokból készített pálinkával ünnepelte az újévet. Amennyiben ez, a testében beteg, „lelkében zavarodott és szellemében korrupt” tudós-ember eszén múlna, könnyen fel is robbanthatná a földet.
   A személytől független isten-képzetnek az emberiség képzeletében való fennmaradásával, a papok máig megfosztják az egyes embert a személyes felelősségtudatától és ezáltal semlegesítik a mágikus erejű teremtői képzeletét, a teremtő-erejét. Azt hazudják neki, hogy ő az Istentől külön van válva. Hogy sorsa egy tőle függetlenül létező külső Istentől és a csillagok járásától függ, és ennek következtében tehát, ő az egészségéért például csak annyiban felelős, hogy nem vigyáz eléggé magára. A boldogságáért és a sorsáért is csak annyiban felelős, hogy gazdasági szempontból helyes, vagy helytelen döntéseket hoz-e? Beadják neki, hogy boldogságát úgy kaphatja meg - És ha ezt konkrétan nem is, de legalább is a túlvilági üdvét úgy szerezheti meg. -, ha ájtatoskodik és könyörög a külső Istenhez. Folytatják azt a keresztény-történelem által milliószor cáfolt mesét, hogy a külső Isten előtti égi képviselője, Jézus érte szenvedett és ezzel a keresztényt a sorsáért, és az üdvéért való felelősségétől felmentette. Mintha a Názáreti Jézus egyébre sem akarta volna megtanítani a tanítványait és hallgatóit, mint a világi gyarapodásban tüsténkedő világi vezetők gazdagodása és gyönyörűsége érdekében történő szenvedés elviselésének a művészetére! Ezek, az ember földi tudata és Isten-tudata közé beálló képviselők, úgy osztogatják jó pénzért a semmiféle következménnyel nem járó áldásukat szegény édesanyámnak és más, magzathajtó, vagy az első léttörvénnyel szemben más módon vétkező anyáknak és nagyanyáknak, mintha a magzat gyilkolással semmi rosszat nem tettek volna. Negyed századon át követhettem, hogy miként jelentkezett menetrendszerűen a megvásárolható papi áldás hatása, erős betegségek formájában rögtön a vízkereszt után, édesanyám esetében. Elődeik fenntartás nélkül kiosztották az áldást az egészséges nagyapámat vallásos áhítattal gyűlölő, méhét folyton kapartató nagyanyámnak is. Láthattam a misztikus eredményeket és végiggondolhattam a következményeket.
    A gonosznak, vagy abszurdnak képzelt sors-erők, amennyiben csakugyan rajtunk kívül: a világban, vagyis a személyen kívül léteznek, csakis az egyéni - anyagi érdekek káprázatában élő személyek által megtestesített személytelenségben: a közösségi élet szabályozását szolgáló intézményekben érvényesülnek azok számára, akik az érdek-személytelenségnek a képzeletükben helyet adnak. A bírósági és törvényszéki tapasztalatok következtében, az embereknek eltompul az erkölcsi- és az igazságérzéke. Ezért csalnak és élnek minden lehetőséggel, amivel az intézmények főszereplőit be lehet csapni. Sejtik, hogy az intézményekben épp a törvényesség betartásáért fizetett személyektől és az erre állítólag felesküdt emberektől nem várható el az igazság érvényesítésére való törekvés, azoktól esik a legtávolabb a tőrvények érvényesítésének a szándéka. Az intézményes igazság-képviselők azok, akik mindazokat a személyeket, akik a személytelen igazságban hisznek és az apparátusi igazságtétel reményében tőlük igazságot várnak, e tévhitükből ki kel ábrándítsanak és az intézményi igazság hitéről le kell szoktassanak. A személytelen felelősségnek, akárcsak az átpasszolt felelősségnek, egyáltalán nincs spirituális értéke és, ez által pozitív sors-ereje. Mivel a megváltás-logikát viszont csak kevesen értik, egyesek arról a harmadik világháború közeledtét latolgatják, ami nem nemzetek között és nem is különböző gazdasági-politikai érdekeket tömörítő szervezetek csapatai és hadseregei között fog zajlani, hanem az erkölcsi érzéküktől megfosztott, egymás torkának eső és minden ember által kieszelt törvényt és szabályt megszüntetni vágyó, szabad zsákmányolásra vágyó, arctalan tömegek tagjai között fog lezajlani. A Bírósági és Törvényszéki tapasztalataim következtében, néha én is közel álltam ahhoz, hogy hinni kezdjek az ilyen jóslatokban, de gyanítottam, hogy annak a blokációnak, ami az édesanyám perében az Ilonka jóvoltából bekövetkezett, valami, számomra fontos spirituális oka is kell, hogy legyen. Ahhoz viszont, hogy ezt a rejtett okot felfedezzem, még sok dolog kellett bennem, velem és körülöttem megtörténjen. Elsősorban, szükségem volt a korábban megrándult jobb vállamnak egy, a barátaimmal folytatott játék közben történt kificamodására. Szükségem volt továbbá a bal bokám “légből jött”, enyhe gyulladásos fájdalmára, valamint a Zsil völgyi bányászoknak az egész ország kedélyállapotát felkavaró Bukarestbe-menetelésére, a történtek asztrológiai-metafizikai értelmezésére.
     A jobb karomnak a tövéből való a kirándulása és hetekig elmaradó javulása, értésemre adta, hogy nem szabad tovább félvállról vennem a bírósági ügyet, hiszen hiába akarok metafizikai esszéket írni és a családomra odafigyelni, amíg a tudattalanom legmélyebb rétegeiből áramlik lényembe a gyűlölettel vegyülő szorongás, vagyis a lehetséges pervesztés miatti düh és méreg. A bal bokám enyhén fájdalmas ropogása és az oda kapcsolódó sípcsont alatti inak görcsös összehúzódása arra figyelmeztetett, hogy egész mentalitásomat érintő, szellemi megfordulást kell végrehajtanom, de nem jöttem rá, hogy miben kellene álljon ez a belső irányváltás, bár sejtettem, hogy a perrel kapcsolatos. Mivel a kirándult karom miatt nem tudtam edzésekre járni, a behavazott futballpálya körüli jeges futósávon szaladgáltam esténként a fizikai kondícióm megőrzése érdekében. Ezek az esti szaladások kitűnő meditációs lehetőségeknek bizonyultak, és így lassan – lassan sikerült összekapcsolni a bennem szétszakadt és látszólag össze nem illő sors-szálakat. Minden botnak két vége van, tartja a népi bölcsesség. Ilyen egyszerűen fogalmazza meg az ős bölcsesség a Rezonancia törvényének lényegét, ami alapján minden konfliktusba kerülő fél azonos szellemi minőségeket hordoz rejtetten, még akkor is, ha azok a Polaritás törvénye következtében, éppen egymással ellentétes oldalon és egymással homlokegyenest szemben állnak. A tehetetlenségi érzésből és elkeseredésből eredő gyűlölet, az elnyomottság miatti, erőszakba torkolló lázadás, a sokáig visszafogott kitörési vágyból eredő erőszak-vágy és az önbíráskodási késztetés, kauzális szinten azonos értékű a hatalom-birtokló személyek szűk látókörű életképzeletében, és hamis öntudatban gyökerező közömbösségével,  felületességével, a fölényeskedéssel, a cinikus nagyképűséggel, az arroganciával. Ha nem lett volna korrupt, és a belpolitikai impotenciáját nem jövedelmi adók és másféle nyomor-adók szaporításával akarta volna kompenzálni az utolsó bányász lázadást megelőző időszakban a parasztpárti kormány, a petrozsényi bányászok nem juthattak volna ki a Zsil völgyéből. Akkor csak később és talán békésebb körülmények között derült volna ki, hogy az elkeseredés az országban általános, és nem csak a nagy románok vékony pénzén hizlalt Bátin Buzsor által felgerjesztett bányászok szeretnék a kormányt leváltani, hanem a kikötői dokkmunkások és a brassói nehéziparosok is. Azt is tudjuk viszont, hogy a volna, az éppen az a valami, ami nincs. A volna nem létezik, mivel nem kell, hogy létezzen. Vagyis az ami éppen van, az a valóság és mindig a létező valóságnak az igazi értelmét kell megkeresni, és soha nem a volná-ban gondolkozni. Ezt viszont, lehetetlen megtenni, ha az ember hagyja magát elkápráztatni a felszíni jelenségektől, az izgalmas és tragikus történésektől.                 
    Ami érdekes, az nem lényeges. A felszíni eseményekből, legyenek azok bármennyire tragikusak is, semmi fontosat nem lehet megérteni a spirituális és kauzális törvények, teremtőerők és fejlődési folyamatok ismerete nélkül. - A bányászatnak, metafizikai szempontból már rég nincs olyan értéke, mint a XIX században, vagy a XX század elején és közepén. Ezért tudható volt, hogy a „munkához való jogukat” követelő román bányászok hosszú távon így is, úgy is vesztesek maradnak ebben a játszmában. Még akkor is, ha pillanatnyilag sikerül a hatalomtól kicsikarni a bányászat fenntartásához újabb kormánytámogatásokat és nehézségi pótlékokat, vagyis újabb fölösleges anyagi befektetéseket! Mivel tudtam azt is, hogy nem csak világjelenség, hanem egyetemes méretű szükségszerűség ma a bányák lassú bezárása (befulladása), a bányászok közül azok járnak a legjobban, akik feltűnés és harag nélkül, lehetőleg minél messzebbre elkerülik nem csak a tárnákat, hanem a régi bányász-közösségeiket is. És azt is láthattam ,az akkori konstellációk fényében, hogy a felszínesen szociálisnak (Neptunusz) látszó, erőszakos politikai játszmában (Mars), a bányászoknak (Szaturnusz) semmi igazuk nincsen. Sőt: huszonöt éve már (Az 1964-es február 24.-i stellium óta), hogy a bányász szakszervezetek, öntudatlanul bár, de az egyetemes szellemi szükségekkel ellentétes szereposztásban folytatják a kilátástalan érdekvédelmi tevékenységüket.
    Ugyanakkor az arrogáns román kormány tagjainak, vagyis az akkori miniszterelnöknek, és a többi miniszternek sem volt igaza, amikor nagyképű és cinikus kijelentéseikkel lekezelték, emberileg semmibe vették a bányászokat, ahogy semmibe vették és leintették, ironikus megjegyzéseikkel becsmérelték éveken át nem csak a romániai magyarságnak az autonómia - törekvéseit, hanem a hátérből gáncsolták minden elégedetlen etnikum és társadalmi réteg igényét a nyílt, világos és becsületes kommunikációra. Ehelyett az erkölcsi, értelmi és gazdasági háttér nélkül fölényeskedő és arrogáns leintések, probléma elkenés és bundázás, a személyes felelősség elhárítása történt. Ebben a felelőtlenkedő, infantilis játékban még a jó grafikusból népvezérré süllyedt, merevdeszkás Makró Ézsau barátom is "odazavarodott", hogy egyik nyilatkozatában az egyetlen magyar miniszter által vezetett Egészségügyi Minisztérium rossz stratégiájában vélte felfedezni az ország rákfenéjét. Igaz ugyan, hogy a világon bármelyik egészségügyi minisztérium startból szellemidegen és spirituális szempontból evolúcióellenes. De a hatalom káprázatában és a mások helyett „vállalt és viselt” felelősség káprázatában (hazugságában!) élő politikusok által elérhetetlen tisztánlátói képességre – Egységlátásból eredő analogikus gondolkozásra - van szükség annak a megértéséhez, hogy milyen kapcsolat létezik az egészségi intézmények jó, vagy rossz működése és a megnövesztett és megszaporított adók következtében általánossá váló feketepiaci ügyletek növekedése, vagyis a bizánci piacgazdaság korrupciót szülő és korrupció-növelő mágikus hatásai között.
    Hajdani grafikus barátomnak ez a fölöttébb misztikus kijelentése, számomra  annyiban volt érdekes, hogy 1999. elején, amikor a bányász események zajlottak, együtt állt a Vízöntő Nap a Neptunusszal egy erős T - kvadrát nevű derékszögű háromszög csúcsán, amelynek alsó (hegyes) szögeiben a Szaturnusz és a Mars állt, egymással szemben. A Neptunusz az Abszolútummal (Istennel) való személyi kapcsolat érzékelési képességét, vagyis a személyi éberség és az egységélmény, egységtudat őserejét megtestesítő bolygó, amely diszharmonikus állapotában, ellenségképzetekre épülő, alacsonyrendű empátia készségben, hatalom-ellenes sokasági és tömeg - szolidaritási érzésekben és anyagi szintű gyógyítási-jobbítási vágyakban jelentkezik. A Szaturnusz viszont a felelősségtudat, a bölcsesség és a türelem, illetve a határok és a formák értelmének, a határ-érzékelési képesség őserejének a bolygója, amellyel most szembekerült a mindenkori nagy ellenlábasa, az azonnali megoldásokat igénylő, vagy ha nem születik megoldás, a megtorlást követelő és megfontolatlanságot szülő, tüzes Marsi őserővel. Ez viszont a csökkent spirituális öntudattal rendelkező személyekből álló tömegeknél, ha nincs valamilyen más pozitívan megnyilatkozni képes erővel ellensúlyozva (Például a mindenféle érzelemtől mentes, higgadt és racionális gondolkozásban megtestesülő Merkúri erővel), akkor még tömeglincselést, vagy tömegmészárlást is eredményezhet. Így keveredett össze, időben egy kicsit eltolódva az egészségügyi nehézségek rendezési szükséglete, a bányászok okozta krízissel, és így került kapcsolatba a Szaturnusszal analogikus kapcsolatban álló, gyógyulni nem akaró (korábban kirándult) vállam az őseimtől örökölt földek visszaszerzésért folytatott per blokálódásával. A bányászat ugyanis és a földműveléshez szükséges földmozgatás (szántás), a mély építkezés, a telkesítés, a telek-mérés és a telek-nyilvántartás, az alapozás, és minden, ami föld alatti, vagy a földdel való tevékenységgel áll kapcsolatban, a Szaturnuszhoz tartozik. És minden jelenség, vagy folyamat, ami a tömeges jóléthez, vagy annak az ellentétéhez: az anyagi és a testi nyomorúsághoz, valamint a betegséghez és gyógyuláshoz kapcsolódik valamiképpen, az a Neptunusz által megtestesített lét-egységtudattal (az egyetemes szeretettel) van analógiában.
    A Zsil völgyi bányászok tömeges akciója által kiváltott és más néptömegek által is nyíltan kifejezett országos elégedetlenség egyértelműen felhívta figyelmemet a kormányfő és minden társadalmi-politikai felelősséget viselő miniszter, minden államhivatalnok és közhivatalnok arrogáns alapállása megváltoztatására irányuló törekvésnek a szükségére, illetve ennek a mindenki által egyszerűnek és természetesnek gondolt, de senki által sem betartott igénynek az állandó és harsány hangoztatásának a szükségére! Rájöttem, hogy nekem nem szabad semmiféle korrupt állapotnak a létezésébe beletörődnöm, amennyiben ez a korrupt helyzet, akárha látszólag véletlenül is jelenik meg az életköreimben. Persze, senkinek nem lenne szabadna ebbe beletörődnie, de ugyancsak az emberiség több ezer éves ostobaságát követném el akkor, ha én azért törődnék bele a korrupció létezésébe és azért néznék el fölötte, mert mások is ezt teszik. Nem szabad hinnem az igazságtalanság jogosságában, mert ezzel automatikusan helyt engedek a sorsom és személyem fölött az igazságtalanság érvényesülési lehetőségének, és akkor "bármi megtörténhet" bennem, velem és körülöttem! Annak érdekében, hogy a törvényszéki hivatallal szembeni, agresszív pusmogás állapotából kimozdítsam magam, cikket írtam az igazságügyben általam észleltekről, amelyben az igazság osztó intézmény működésével kapcsolatos tapasztalataimat párhuzamba hoztam a bányász-menet által kiváltott események politika-erkölcsi értelmezésével. Az események helyes megértéséhez és megítéléséhez viszont még egy közvetlen, személyes tapasztalatra is szükségem volt. Ez a személyes igazság-tapasztalás, volt az én bányászélményem.  
     Mivel, a sors-képletemnek sem a tízes földházában, sem a kettes földházában nem áll bolygó egyre világosabbá vált számomra, hogy ez, az elején mindössze a szegény édesanyámnak egy simán elintézhető ügyeként felmerült bírósági és törvényszéki per, személyiségi problémáim tükrévé változott. Hiszen a sorsképletemben a Szaturnusz (Földek, határok, telkek, hivatalok és földies tapasztalatok bolygója többek között!) a Skorpióban áll, vagyis ugyanott, ahol a nyers személyi öntudatomat megtestesítő Napom. Ugyanakkor az Oroszlán Ascendensemmel együtt áll a Skorpió uralkodó bolygója: a részben harmonikusan, részben diszharmonikusan fényszögelt Plútó, vagyis a mélységesen sötét Skorpiói természetemnek az uralkodó bolygója. Ezért, az Ascendens által jelzett felnőtti Én-tudatom: az Oroszláni személyi tudatom aktiválása érdekében, vagyis az esetleges személyi konfliktussal járó személyi kontaktus lehetővé tételének érdekében, fogtam magam, és kihallgatásra jelentkeztem a földperünket törvényszéki szinten tárgyaló román bírónőnél, azzal a feltett szándékkal, hogy értelmesen elmagyarázom neki azt, hogy ő tévedésből akarja szegény édesanyámmal, vagyis, végül is velem, a Simonék föld-igényléséért a bélyegilletéket kifizettetni. Ha félig-meddig nem lettem volna felkészülve arra, hogy ebben az esetben nem annyira a tényszerű igazság érvényesítése, mint a kettőnk személyének az összekoccantása, egészen pontosan: a konfliktus kiprovokálása a tét, e "bányász-élményem" során, az intézményes hatalom és a Lilith által működtetett intézményi igazságnak ez, az illatszerektől bűzlő, női megtestesítője jobban megbánthatott volna, mint ahogy tették a szekus tisztek a diktatúra éveiben. Pechemre (vagyis szerencsémre, hiszen a találkozás után egyre világosabb lett számomra, hogy mi történik a szellemi dimenziók szintjén), miközben a bírói előszobában várakoztam türelmesen, mint ahogy azt egy ilyen hivatalban még illett Romániában, éppen akkor ment be hozzá az a városi bíróból törvényszéki ítészi rangba felbuktatott fiatal és rémségesen buta bírónő, akit a bűvös jogi formulák és absztrakt számadatok segítségével megvezetett az édesanyám ellenfeleinek az ügyvédje. Amikor ez, az általam kisgyermekkora óta ismert, mindig fekete ruhában járó, görbe háta és pattanásos arca miatt kisebbségi személyiség-zavarokkal küzdő, igazságos kisasszony kijött a főnöknője irodájából, én nyugodtan haza is mehettem volna, ahelyett hogy bemenjek az intézményi igazságnak ebbe a szent kápolnájába. A terep ugyanis egyértelműen elé volt készítve a lehető legellenségesebb elhárító fogadtatásomra: a székéről fel nem álló és engem állva tartó román bírónő, nemcsak hogy egy morgással sem fogadta a tisztességes köszönésemet, hanem egy szót sem szólva, tekintélyes íróasztala bástyái mögül feltűnően sokáig rezzenéstelen arccal nézett.
Ilyet még a szekus vallatóim sem követtek el velem annak idején. Persze, hogy ebben a "felállásban" minden nagyvilági jártasságom ellenére, egyszerre csak nagyon zavartnak és nyomorultnak kezdtem érezni magam. Majdnem teljesen elfelejtettem románul és esetlenül kezdtem habogni valamit az üggyel, vagyis az ő tévedésével kapcsolatban. Amikor éppen kezdtem magamhoz térni és az állam nyelvén folyékonyan beszélni, félbeszakított és tudomásomra hozta, hogy rossz helyen járok, mert ez egy bírói iroda és amennyiben a bélyegilleték kiszámítása ellen vannak kifogásaim, panaszommal a pénzügyi hivatalnál kell jelentkeznem.
    Hamvas Béla az ilyen a helyzetet úgy írja le, hogy a legelviselhetetlenebb, mert amikor valakinek a hazugságban van igaza, "az embernek jön, hogy fákat tépjen ki a helyükről gyökerestől". Nekem nem a bélyegilleték kiszámításának a módja ellen volt kifogásom, hanem az ellen, hogy egyáltalán bélyegilleték kifizetésére akarta kényszeríteni az anyámat, olyan törvényszéki szolgáltatások ellenében, amiket nem az anyám igényelt, hanem az ellenfele. Megpróbáltam elmagyarázni ezt neki, de szavamba vágva, nem hagyta, hogy beszéljek, mivel az, hogy én mit mondok, őt nem is érdekelte. Felvilágosított, hogy a személyét és hivatalát összetévesztettem, mivel ő a törvényt alkalmazza, jogi tájékoztatást nem ad, ennek céljából forduljak az ügyvédnőhöz.    
     - De hát felmondtunk neki, mert ez a bonyodalom éppen az ügyvéd ostoba "felterjesztésére" (-Hogy milyen gyönyörű ez a jogász nyelv!) jött létre. Neki erről nincs tudomása - mármint az ügyvédnek való felmondásról -, és az ő számára egyelőre még az ügyvéd az inkriminált ügy egyetlen törvényes képviselője. És újból figyelmeztet arra, hogy azt is véssem jól az eszembe, hogy ő törvényszéki bíró, tehát nem szolgáltat jogi tanácsadást, hanem a törvényt alkalmazza és vigyáz a törvényességre. Miközben ezeket mondja, feláll és hozzá intézett beadványomat fegyverként maga előtt tartva elindul felém, engem az ajtó irányába való hátrálásra kényszerítve. Kétségbeesetten kérdem, hogy mégis, melyik törvényt alkalmazza ebben az esetben? "-A százhetven négyest. (Na végre! A biztonság kedvéért:) - A száz negyven hetest?   "- Nem azt, hanem a száz hetven négyest. De nem hiszem, hogy ön azt ügyvéd nélkül megértené!" (Szóval még azt is megjátszod, hogy ostobának nézel drágám?) "- Nyugodt lehet, hogy meg fogom érteni asszonyom." Gyilkos vágyaimat a szellemi szférákig elnyomva, megfordultam és hagytam általa kivezetni magam az irodából, miközben nem tudtam erőt venni az idióta jólneveltségemen: "-Bunő ziua, lárevedere." (Jó napot, viszont látásra.) Semmi emberi válasz, csak becsukódik hátam mögött a fenséges bírói iroda ajtaja. És mindezt egy velem egyivású kövér nő követte el, negyven hat éves koromban! Nem arra gondolok, hogy ez a spiné úgy bánt velem, ahogy egy bűnözővel sem szabadna bánni az ő státuszában, hanem arra, hogy annak idején, még a vallató szekusok is, ha agresszív felhangon is, de fogadták a köszönésemet. És, hogy haza érve, feltétlenül meg kell nézzem az aznapi konstellációt.     
     És tényleg, derűsen és nyugodtan haza mentem és a számítógépem képernyőjén az aznapi konstellációt megnéztem. Azonnal mindent megértettem. Megértettem, hogy mi történt szellemi szférák szintjén a bírói kihallgatáson, vagyis azt, hogy milyen szerepe, milyen jelentése van ennek az általam tudatosan előidézett megaláztatásnak a sorsomban. Azt, hogy miért kellett mindez mostanában velem megtörténjen. Világos volt, hogy az intézményes hatalomnak ez a messze-bűzlően sprayzett képviselője, akit annak ellenére, hogy ilyen nyilvánvalóan korrupt és, hogy ezzel még nyíltan kérkedik is, nem szabad lenéznem - Hiszen benne is épp úgy ott működik a Lilith által megzavart, megváltódni vágyó abszolút ősszellem, mint bennem! - a még mindig rejtett hatalmi ambíciókat és a lappangó gyűlöletet jelző diszharmonikus Plútói gyűlölködés által srófolt személyi gyengeségeim fölött csak ritkán uralkodni képes, gyáva Oroszláni természetemet, illetve a kauzális kiegyenlítődési képességemhez kapcsolódó személyi felelősségtudatomat (önérzetemet) tette próbára, anélkül, hogy ő ezt tudta, vagy akarta volna. A konstellációban a Mars és a Szaturnusz által támadott Nap-Neptunusz együttállást látva, megértettem hogy mi történik velem, és hogy mi történik napok óta a Zsil völgyében, hogy mi történik szerte az országban és Bukarestben. Vagyis egyszerre megérettem és átláttam a korrupt ügyvéd, az igazságra magasan tojó arrogáns bírónő, a paraszt párti, nagyképű kormányfő, a kormánytól – Vagyis másoktól! – „munkát és kenyeret” – Vagyis öncélú tevékenységhez és létezéshez való jogot! – követelő bányászok és a többi elkeseredett romániai tömegek viselkedésének a rejtett okait. A teremtői-szülői érzés és felelősségtudat mellett, a személyi öntudat, a személyi ön-érzet(!), a legnagyobb földi érték, mivel az ember személyi tudata nem más, mint az abszolút (Isteni) léttudatnak az anyagban való megjelenése, a természeti leképeződése. Ezt megsérteni, megbántani, a személyt lenézni és azzal valamiféle - Nyilvánvalóan hamis szellemi tájékozódáson alapuló. - önértékelésből, felsőbbrendűségi tudatból kiindulva, arrogánsan viselkedni, egyenértékű az abszolút léttudat (-Vagyis az Isten!) lenézésével és bántalmazásával. Jézus azt tanítja, hogy még azt sem szabad mondani a másik emberre, hogy Ráka!
     Annak érdekében, hogy megtudhassam, hogy miféle, a tudattalan szellemi-és lelkivilágom mélyén rejlő sötét folt lappanghat még a személyemben, átvettem a pert szegény édesanyámtól. Világos lett az, hogy a perben rejlő, a pereskedés által mások elől elfedett, de általam megtudni való igazságnak a felszínre juttatását és érvényre-juttatását mindkét vállammal, a teljes személyemmel vállalnom kell. Fel rémlett tehát a perben rejlő, a pernek a tárgyi szintjén érvényesülő spirituális tartalma és annak az érvényre juttatásának a szüksége. Ez nem csak a per racionális-gyakorlati felvállalásának a szükségét jelentette, hanem az igazság kikövetelési igénynek a személyi tudatomba való beépítését is. A korrupció-ellenes, tisztaszívűségre szomjazó személyemnek a fény szolgálatába tételét. A Plútó által képviselt Egyetemes Kiegyenlítődés törvénye értelmében minden nagy konfliktus esetében, hosszú távon azok a szellemi struktúrák maradnak épen, amelyek az isteni igazsághoz közelebb állnak, amelyek nem korruptak és ezért nincs semmiféle rejteni valója. Azok, akiknek a helyzet kuszasága - összetettsége ellenére is, ténylegesen igazuk van. De a tárgyi igazság ide nem elég: ide szükség van még a személyes felvállalás mentalitására, a személyesen felvállalt igazság mindenen átható mágikus erejére is. Ahogy mágikus ereje volt annak is, hogy a Verácska születése esetében teljes személyemmel hittem, hogy az egyetemes tőrvények szellemében e születésnek jól kell sikerülnie. De szegény édesanyám állandó önigazolásai, mindent mindig az ellenségre és az ellenséges körülményekre hárító magatartása – buta magyarázkodása miatt, nem láthattam be a per minden homályos részletébe, nem vizsgálhattam meg, hogy ebben az esetben az általam akkor ismert kilenc egyetemes törvény szempontjából igazam van-e? Ennek a spirituális sors- és helyzetvizsgálatnak a szűkségére való ráeszmélést, ezt a szellemi megfordulást és helyes irányba-állást váltotta ki belőlem a bírónővel való közvetlen találkozásom, az én áttételes bányászélményem. Azt, hogy amennyiben a bírónő megalázóan bánt velem, mind a miniszterek a bányászokkal, annak valami nagyon mélyen rejlő oka kel legyen. Az, hogy a nálam néhány ével bizonyára fiatalabb hájas bírónő úgy képzelvén, hogy amiért az általános társadalmi hülyegyerekjátékban rangot kapott, ő valamiféle protekciót élvez Istennél, és a ilyen nyíltan lekezelt, csak azt jelenti, hogy valami, a személyemmel - És a sorsommal: az éberségemhez kötött fejlődési-kiegyenlítődési képességemmel - kapcsolatos, fontos dolgot elmulasztok észre venni és a megfelelő mentalitást felvenni.
    Nézzük csak: valami, ami a személyemmel, a mély személyi tudatommal, az önérzetemmel, az önértékelésemmel, a magamról, emberi értékeimről alkotott képzeteimmel kapcsolatos… A nyers individualitást a Horoszkópban a Nap testesíti meg és ez az én esetemben a Skorpió: Ha ezt, a skorpiói nyers természetemet provokálta önkéntelenül a sors eszközeként a bírónő, arra utal, hogy van valami személyi – öntudati kérdéssel kapcsolatos rejtett titok az egész ügy mögött, amit nem fedezek fel. Amennyiben viszont a felnőtt, tudatos én-tudatomat, az Oroszláni személyiségemet provokálta, akkor csakis a személyi bátorságról és az igazságért való, bátor kiállásról, a személyesség érvényesítésének a szükségéről lehet szó! De harcolhatok-e olyan igazságért, amit nem ismerek egészében? Hátha van ezzel a telekkel valami, amit én nem ismerek és esetleg még anyám sem ismer?
Hátha tisztességtelenül szerezte meg őket Viktória dédnagyanyám és nekünk most el kell veszítenünk azt, amit ő törvénytelenül megszerzett? Át kell világítanom az egészet, meg kell ismernem a pernek minden okmányát, elsősorban az ellenfelek által letet okmányokat, és amennyiben ezek fényében is meg leszek győződve arról, hogy az anyámnak van igaza, készítünk egy közjegyzői meghatalmazást, aminek az értelmében átruházza rám a perben való képviseletet, és az ő helyében, már teljes jogú személyként vehetek részt a föld-pereink, további bonyolításában.            Édesanyámtól az összes iratot és dokumentumot elkértem és a felvetülő összes részletkérdést áttanulmányozva, hozzáfogtam az észlehető hamisítások, a ravasz beállítások és a hazugság láncolatok közötti összefüggések felderítésébe, a periratok közötti összefüggések megteremtésébe. Három nap múlva napfényre kerültek a tizenkilenc évvel korábban elkövetett tanács-hivatali és jegyzőségi csalások, megkerültek az azonos iktatószámmal kiállított, hasonló szövegű, de eltérő számadatokat tartalmazó telekkönyvi kivonatok, amelyekre Fehérék a csalásukat alapozódtak. Bizonyossá vált előttem, hogy az eredeti megérzéseim szerint, mindenben igazam volt: a tőrvényileg hiteles akták alapján Simonéknak semmiben sincs igazuk, már tizenkilenc évvel azelőtt is akta hamisítások és hivatali korrupciók sorozata árán települtek rá a földjeinkre, annyira otromba módon, hogy még a földeket számukra átjátszó, önkényeskedő tanácsi határozatok is otromba és kisstílű, kishivatalnoki irathamisítások alapján születtek.  
    Az akkori kormányfő, eleget téve a megvadult és feltartozhatatlannak látszó Zsil völgyi bányászok követeléseinek, személyesen találkozott és tárgyalt a bányászok rock-operahős svádájú nagyvezérével. Mivel a két politikai fél, szellemi szempont szerint azonos lényeget testesített meg, személyesen találkozniuk, vagy tovább konfrontálódniuk kellett a Hatás - Visszahatás törvényének megfelelően. Napokig visszafogott feszültségről árulkodó, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a bukaresti rádió -és tévé riporterek hangszálai közül: Vége a nyomasztó bánya-rémálomnak. Tudtam, hogy ez a kompromisszum csak kis méretű feloldása lehet a krízis-helyzetnek, mivel tudtam, hogy statáriummal való fenyegetőzéssel nem lehet egy, a mértéktelen adóztatás szennyes eszközéhez nyúló gazdaságpolitikát helyre állítani. Ahogyan nem lehet a bizánci szellemnek a nyugati igényekkel való keveredéséből eredő román politikai zavarokat sem, arrogáns fiskális magtartással megszüntetni. Amiként nem lehet a magatehetetlen kisemberek kopasztását célzó perköltségek fejében felszámolt magas pénzösszegek és még annál is nagyobb bélyegilletékek behajtására utazó jogi intézményekkel, igazságot szolgáltatni. Az elkeseredésben elkövetett tömeg-tragédiákat, az agresszív és kegyetlen lincselések elkövetését soha nem a szegénység, a gazdasági nyomor szüli elsősorban, mint ahogy azt a szociológusok állítják (emlékezzünk a népmesék szegény emberének a legkisebb fiának a királyok elismerését kiváltó erényességére és becsületességére), hanem a kiemelkedő “fontos személyek” által gyakorolt személytelen felületesség, a felelőtlenség korrupcióba és pökhendiségbe ágyazott igazságtalansága. Könnyen megfigyelhető, hogy különösebb gazdasági javak nélkül is meg tudja őrizni lelki békéjét az átlagos ember, de az igazság érvényesülési lehetőségének a tudata, vagy annak a halvány reménye nélkül soha. Megértettem tehát azt, hogy én sem fogok tudni ténylegesen megnyugodni és beletörődni a megváltoztathatatlanba, egy ránk nézve negatív eredményt jelentő döntésbe. És ezt főképp nem tudtam volna megtenni miután az okmányok vizsgálata közben, rájöttem, hogy Simonék mennyi csalás, korrupció és törvénytelenség végigzongorázása után kerültek a Viktória dédnagyanyám által vásárolt családi örökséget jelentő földekre. Úgy gondoltam, hogy amennyiben a tőle öröklött Skorpió-természetemmel, a “hogyha nem lehetséges a tényleges kiegyenlítődés, inkább legyen háború, mind hamis kiegyezésen alapuló, taknyos béke,” jellegű lételvvel vagyok sorsszerűen összekötve, akkor, ezzel együtt, birtokolnom kell a tőle származó anyagi javakat is.
     Az öntudatunk Istennek egy misztikus szeme, amin keresztül az isteni intelligencia figyeli, ellenőrzi és szabályozza a teremtésnek az újra-teremtődését, vagyis lényegében saját magát, saját külső és belső megnyilvánulásait. Egész lényünkben Isten magát figyelő szemei vagyunk és ennek következtében az egész egyéni sorsunk, mint maga az egész teremtés, az egyetemes megismerés által lehetővé váló Egyetemes Kiegyenlítődésnek, a szent áthatolás általi egyetemes transzformáció örök megvalósulásának van alárendelve. A legfontosabb célja a teremtésnek és ez által, a mi életünknek is, a Plútó által képviselt egyetemes megismerésre alapozott végső kiegyenlítődés (egyetemes megváltás) elérése, vagyis a megváltásnak a saját személyünkben lezajló, a mi személyünkön keresztül történő, tudatos megvalósítása. Ezek fényében viszont, a legfontosabb, amire figyelni kell állandóan, minden más jelenség mellett, nem más, mint az, hogy mindent, de mindent, ami a sorsunkhoz tartozik, személyesen kell kezelnünk és elvégeznünk, nekünk kell véghez vinnünk. Egyetemes szükséget jelent tehát, mindannak amit "végrehajtandó" személyes ügyként és feladatként felismertünk és elfogadtunk, a teljes lélekjelenléttel, teljes személy-bedobással (Oroszlán), teljes felelősségtudattal történő, személyes kezelése, elvégzése. Ehhez a Neptunusz által képviselt éberség szükséges: az egyetemes egységtudat állandó megőrzésének a személyes képessége. Semmit nem szabad átengednem senkinek abból, amit el kell végezzek, mint ahogy az egyéni létemet és a személyemet sem engedhetem át soha másnak. Az egész létezésért, vagyis a teremtésért, a megismerés segítségével történő, folyamatos kiegyenlítődésért, az egyetemes átalakulásért jön létre a teremtőben és bennünk minden mágikus erejű, teremtő-kép, gondolat, és minden érzés. Semmit nem tudunk igazából megismerni - Az igazi értelmeket és okokat megtalálni! - hogyha azzal korrupttan, vagy felületesen - felelőtlenül, azaz személytelenül: félvállal foglalkozunk.
    Mivel négy hónapon át csak félvállal kezeltem a földpert, a másik felét az ügyvédnőre hagyva, egy a barátaimmal tett kiránduláson, helyéből kirándult a vállam. És csak másfél hónap múltán értettem meg ezt a sors-jelzést: félvállról kezeltem egy olyan ügyet, amit végső soron valamikor én indítottam el. És ezt annak ellenére tettem, hogy a Verácska születése után több napos naplózás után jutottam arra a következtetésre, hogy a pert teljesen a személyi tudatom hatásába kell vennem. Csak öt és fél hónap elmúltával fedeztem fel tehát fel ezt az egyszerű igazságot. Csak az után, hogy azon kezdtem el töprengeni, hogy milyen formában mondhatok fel az ügyvédnek. De azzal is sokáig haboztam még és nem mertem dönteni attól tartva, hogy Ilonka bosszúból egy irdatlan-nagy anyagi követeléssel fog előállni édesanyámmal szemben. Félig-meddig ennek a habozásomnak köszönhetően és azért is mert, még mindig úgy képzeltem, hogy ez csak félig az én problémám és félig még mindig az édesanyám ügye, ugyanazon a helyen és egy ugyanolyan mozdulattól, ahol és amilyentől másfél hónappal korábban már kirándult a vállam, ezúttal már sokkal élesebben és sokkal végzetesebben rándult még egyet. Ekkor jöttem rá, hogy a gyógyulás azért húzódik el olyan hosszan, mert túl későn mondtam fel Ilonkának és későn "vállaltam" fel teljes mértékben, vagyis teljes személyemmel (racionális és spirituális én-tudatommal: akaratommal) a per folytatását. Mivel a felső és az alsó karomon levő izmok is begörcsöltek és megbogosodtak, nyilvánvaló volt, hogy az ide vezető információs zavar sokkal korábban keletkezett ideális és mentális síkokon. Amennyiben nem kapok észbe, lebénulhatott volna a bal agyféltekéhez, vagyis a racionális agytevékenységemhez kapcsolódó, egész jobb kezem!
    Ha azokban a napokban, amikor Verácska születése után haza költöztünk a nyári táborból és a közjegyzőnél elkészíttettük a megbízó levelét, amelyben szegény édesanyám felhatalmazott arra, hogy eljárjak minden kérdésben, ami a földperrel kapcsolatos, azonnal elolvasom a periratokat elejétől végig, Ilonka nem zavarhatta volna össze annyira az ügyet, mint amilyen kibogozhatatlan módon egymásra szaladtak az izmok a jobb karomban. A perirat szerint olyasmiket állított, amiket mi nem mondtunk neki, és amik eltértek a tárgyi valóságtól. Megbízott szakemberi beadványával kétértelművé változtatott és kétségessé tett mindent. Relatívvá tette az igazságot és én soha nem fogom tudni eldönteni, hogy ügyvédi ravaszkodásból tette-e ezt, annak érdekében, hogy a zavarosban halásszon, hozzá nem értésből-e, esetleg mindkettőből, vagy árulásból? De az igazságnak ez, az Ilonkára vonatkozó része, az én sorsjátszmámat illetően már nem volt fontos. A fontos az volt, hogy mi megy végbe a neki, és ez által, az intézményes korrupciónak való felmondásomat követően az én kiegyenlítődést szolgáló szellemi világomban, a képviselősdi sötét szellemétől megtisztult életképzeletemben?
    Hibát hibára halmozva kellett rájöjjek tehát – És úgynevezett misztikus úton! -, hogy miért nem gyógyulok meg, és miért nem mozdul ki a holtpontjáról a per, miközben már a kezdettől el kellett volna bocsátanom Ilonkát és mindenestől át kellett volna vennem tőle is és anyámtól is az ügyet, ahogy azt magam számára az erdőben leszögeztem. Másrészt csak így jöhettem rá arra a metafizikai igazságra, hogy "Nem tudhatod, hogy mit nem lát a másik, - hogy mit nem látnak mások - amíg nem tudod azt, hogy mit nem látsz te magad". Mindent meg kellett vizsgáljak, mindennek személyesen kellett utána járjak, az összefüggéseket meg kell keresnem és csak azután lehet visszavetíteni mentális, ideális és kauzális szintekre. Különben misztikus zagyvaság és sors-rontó fekete mágia lesz még az imádságból is! Láthattam a felületes személytelenség eredményét: a félig bénult fél vállamat. A kép-viselők, nem csak hogy lényegtelenek a sors-játszmák szempontjából és mindössze csak azt szolgálják, hogy miattuk ne legyünk képesek a lényegre figyelni és, hogy általuk tovább csaljuk önmagunkat, hanem szükségképpen kép-mutogatók képmutatók is. A Tarot egyes kártyája és az Ascendens értelme is erről tudósít: a személyes felelősségbe - feladatvállalásba - ágyazott személyes akaratnak a mágikus- teremtő hatalma a legnagyobb és a legfontosabb földi hatalom, mivel a személyesség az “Én vagyok, aki Én vagyok." és az “Én vagyok az út, az igazság és az élet.” hatalma.
   Azért is kétségbeejtő a modern ember helyzete és ennek következtében az általa birtokba vett természet helyzete, mert a bennünk automatikusan működő, mágikus erejű teremtő-képzelet, mindenféle zavarosan körvonalazott, ködös vágyakkal, kis, vagy nagyobb részben akart, de mégsem…, majd elutasított, újra alkotott, majd részben abbahagyott, kikerült, vagy félig elhárított - de mégsem egészen elhagyott ..., félig felvállalt és ugyanakkor félig elutasított, de azért mégis elfogadni, véghez vinni vágyott..., stb. képekkel, képzetekkel, gondolatokkal és azokhoz fűződő lanyha, vagy intenzív érzelmekkel, hideg, vagy forró szenvedéllyel van telítődve, mint egy - egy hatalmas idea-pöcegödör. A technika és a technológia segítségével sikerült a mentális és spirituális ürülékünk és blokkjaink termékének a vizsgálatát a kórházi laboratóriumok személytelenségébe rejteni, miközben a gondolat -és lelkivilágunk, és ennél fogva az életképzeletünk (vágyéletünk, ösztöneink, sóvárgásaink és akaratunk) semmivel sem tisztább a föld alá rejtett szeméttelepek, a fölbe ásott szennycsatornák tartalmánál. Hát persze, hogy fölöslegesen szenvedünk! A karom és a vállam gyógyítgatása közben és a megfelelő lelki-szellemi hibacsomók felkutatása közben rádöbbentem, hogy amennyiben az ember végre felébredne szellemileg, az orvostudománynak nem lenne más feladata, mint minél pontosabb és megbízhatóbb, a fájdalom helyére és okára vonatkozó diagnózisok felállítása. Ez elég lenne ahhoz, hogy a károsodások jelentkezési helyéből (szervekből, testrészekből) és a fájó test-részeknek, szerveknek a funkciójából pontosan vissza lehessen vezetni a betegséget az intenzíven elkövetett mentális és kauzális zavarokhoz, vak ambíciókhoz és félelmekhez, ellenállásokhoz, és az ellenállások észlelése miatti haragvásokhoz, azok képi-képzeti eredetéhez. Nem is szabadna a gyógyításba és (bármiféle) terápiába belekezdeni, ameddig a beteggel kíméletlenül pontosan nem tudatosították azt, hogy hol és miben vétkezett kitartóan az egyetemes létezés törvényeivel és a saját létrendeltetésével szemben. Azt, hogy hol haladta meg az erőszakoskodás határait nyíltan, vagy rejtetten, hogy miről és miért hazudott kitartóan a környezetének és a saját lelkiismeretének (És ez által hamis információt áramoltatott nem csak a környezetének, hanem a benne levő Istennek.). Hol dühöngött, hisztériázott, illetve hol volt személytelen és fölényes, hol gyakorolt hatalmat szeretet helyett, de a szeretet nevében, hol avatkozott be szentségtelenül a természet és más személyek dolgába, hol próbálta helyettesíteni az igazság megismerését misztikus fantazmagóriák gyártásával, hol indulatoskodott a tárgyi ismeretek megszerzése érdekében kifejtett erőfeszítések helyett és hol élt vissza öncélúan az értelmi, vagy akarati képességeivel? - Semmit sem kell elvetni, de könyörtelen következetességgel meg kell követelni attól, aki a gyógyítás életkörében "dolgozik", hogy a szakértői-gyógyítói segítségre szoruló személy ne a társadalmi méretű önáltatás, ne a magatartásbeli hibája elfödésére és ne az általános zavarnöveléshez - szélesítéséhez és elmélyítéséhez használja értelmét, hanem a saját, belső és a külső korrupciója felszámolására. És ezt teljes nyíltsággal, bátorsággal és következetességgel kell gyakorolni, minden spirituális éberségre szert-tevő gyógyítónak.
    Így például közölni kell a betegekkel, hogy nem a politika ellen kell lázadozni, hanem a politika és a morál szétválasztása ellen erélyesen fellépni, mondja Hamvas Béla. – Bár részben befolyásolhatja és irányíthatja azt, a mágikus képességünk az értelmünktől és a társadalmi tudatunktól függetlenül is működik és csakis az általa megidézett sors-helyzeteken és a fizikai- egészségi állapotunkon keresztül érezteti a hatását. De csak akkor hat pozitívan és világosan, amikor mi is világosan és tisztán látjuk azt, hogy mit akarunk elérni, és ha már akarunk valamit, arra teljes figyelmünkkel, felelősség-megosztás nélkül, ráfordítjuk az értelmünk képzeletét. Tudni kell, hogy a Kiegyenlítődés (az Igazság és az egészség) és a Hatás-visszahatás törvénye is a Mágia törvényén keresztül hat, akárcsak a többi hét egyetemes tőrvény és ezért az egyetemes mágia-erő biztosítja az összes többi törvény érvényesülését. A Teremtő és a Teremtés között éppen úgy érezteti hatását, éppen úgy jelen van a mágia, mint a Fény és a Szeretet közötti kölcsön-hatásokban. Ezért, az egyetemes kiegyenlítődés mágikus erejének a szemszögéből is meg kell vizsgálnunk, mindazt, amit véghez akarunk vinni (vagy aminek az értékét és a valóságát megítéljük) és akkor máris azt tesszük, amit kell. Ez lenne a zavaros jó és a rossz képzet-hatásoknak, vagyis a korrupt létképzeletünk mágikus hatásának, (a bűnbeesés ősi motívuma következményének) a tudatos meghaladása – negatív sors-hatások feloldása és semlegesítése.
      Ezek a felismerések, ha lassan is, de elindították mind a gyógyulásomat, mind a földpernek a mélyen megbúvó titkának a felszínre hozását, de egyik sem ment könnyen. Hiszen a felkaromban és a vállkörüli izomzatban jelentkező izületi és izom- bogosodás pontosan azt hivatott tudatni velem, hogy időközben mind a belső, mind a külső: tárgyi és szellemi fonalak majdhogynem kiismerhetetlenül összebogozódtak. Hiába bogoztam ki teljes egészében az édesanyámtól átvett, valamint az általam beszerzett hivatalos okmányok alapján Simonék botor szélhámoskodási szálait, ha a következő tárgyaláson a bírónő, aki öntelt felületességben, pozíciója által biztosított nemtörődömségben és szakemberi gőgjében, minden hülyeség-ismeretemet felülmúlta. Olyan helyzetet teremtett, hogy semmit nem ért a heteken keresztül tökéletesen rendbe szerkesztett érvelési-beadványom, ha nem kapok észbe, fölöslegesen gyötörtem volna magam e mestermunka összeállításával. A sprayzett liba, még mindig ott tartott értelmileg, hogy az Ilonka által kiszámított négymillió ötszázezer lejes bélyegilletéket le kell fizetnünk. "Addig, amíg ezt ki nem fizetjük, vagy nem hozunk a pénzügyi hatóságoktól egy igazolást, ami szerint ez alól fel lennénk mentve, ő nem tehet semmit”! Ekkor, az asztrológiai és metafizikai felismeréseimre alapozva mindent, a teremben levő másik bíró, az ügyvédek és általuk képviselt, bamba igazság-szomjazók döbbenetére, teljes erőből üvölteni kezdtem, hogy ő nagyon jól tudja azt, hogy nincs amiért új eljárást indítani a bélyegilleték újraszámítása érdekében, mert mindent ő rontott el és az eljárást ő helyezte tévútra, hiszen mi nem kértünk egy talpalatnyi földet sem! És láss világ csodát: az ordibálás hatásosabbnak bizonyult az addigi racionális érveléseknél, mert elkérte a kezemben tartott beadványt és azt mondta - végre! -, hogy részletesen el fogja olvasni és utána jár a tévedésnek. Ettől az ígérettől viszont nem nyugodott meg a Skorpiói sejtelmekben gazdag lelkem és három nap elteltével azon kaptam magam, hogy már megint iszonyúan gyűlölőm Simonékat amiért a hazugságaikkal, a törvényes alapot nélkülöző állításaikkal és végső soron anyám naiv jóindulatával való visszaélésükkel ilyen megalázó, "diplomás személyhez és művészhez méltatlan" helyzetbe kevertek. Újból megfeledkeztem arról, hogy mindennek az ismeretszerzési játszmának az én személyiségtudatom megtisztítása a valódi értelme. Mikor észbe kaptam és rájöttem, hogy bármennyire is próbálom szellemileg uralni a helyzetet és magamban feloldani a görcsöket, ez az igyekezetem kudarcot vall, szóltam Júliának, hogy egy napig ne számítson reám. Elmentem az üzletbe és öt üveg sört vásároltam, egy fél liter vodkával, amit spirituális zugivóként addig szopogattam, amíg elaludtam. Másnap délelőtt ugyanaz volt a helyzet: még mindig gyűlölködtem. Újra vodkát vettem és három üveg sört, de rám jött a fecseghetnék, illetve a magyarázkodási mánia elővett és el akarván magyarázni Júliának, hogy „miért teszem ezt magammal és velük”, mármint, hogy tudatosan leiszom magam második nap is, részegségemben valami félreértés miatt, Júliával szitkozódni kezdtem. Ezt követően bezárkóztam a szobámba és amikor megébredtem és az észleltem, hogy Simonék, a bírónő, Ilonka meg a per egyéb részletei eszembe jutottak, gondolkozás és magyarázkodás nélkül, újra lebénítottam az eszemet vodkával és sörrel.
    A harmadik nap éjszakáján, amikor kifogyott minden álom a szememből és minden alkohol az üvegekből és ezzel együtt a józan ésszerűséget szembeköpő események miatti gyűlölködő haragom, valamint a lefojtott, belő dühöngést idéző mérgem, végre legyőzöttnek: sorsomban elveszettnek és gyógyíthatatlanul gyengének, nyomorultnak éreztem magam. Sikerült hát végre az irracionális halálfélelem és az ősbűntudat állapotáig juttatnom magam, amelyben egyértelművé válhatott számomra, hogy az életben-maradásom érdekében nem maradt más lehetőségem, csak egészen finom, spirituális erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy valamiképp mégis képessé váljak elfogadni az anyám fiatalkori és érett kori felelőtlenkedései által rossz sínre tett életemet olyannak, amilyen a maga alacsonyrendűségében, és mindezek ellenére szeretni az Istent. Így jöttem rá, hogy a karomban és a vállamban, tulajdonképpen nem csak fény (információ - áramlás), hanem szeretet- energiadugulás, szeretet- zavar keletkezett amiatt, hogy sokáig mindent csak az eszemmel akartam megoldani és eközben a tudattalan világom mélységeibe nyomtam az érzelmeimet. Rájöttem, hogy lényem legmélyén, hetek óta, csak és csakis a logikai hibák okait és az összefüggéseket keresem, azt, hogy minden felmerülő problémát csak az értelem segítségével akarok megoldani. Testi síkra kivetítve: már hónapok óta csak a bal agyféltekémet használtam, vagyis nem az egész lelkemet, a pszichémet a racionális győzni akarás görcsében tartottam.
     Ezért vallott kudarcot, ezért volt hiábavaló minden terápiás gyógykezelés, masszírozás, viaszozás, gumírozott fáslikkal történő rögzítés! Hiszen az energia, amelynek segítségével korábban szegény édesanyámat és alkalmanként másokat kezeltem, most eldugult a kezem tövében és nem áramlott ki a tenyeremből. Lassan kinyújtottam és szeretet-nyalábokat próbáltam kiengedni szívemből a karomon keresztül az űrbe. Az éjszaka sötétjében, bal kezemmel megkerestem a Magyarországról hozott szivacs füldugókat és bedugtam a füleimet, hogy a szemben levő kocsma zajából semmi ne jusson el hozzám. Úgy feküdtem a sötétben, hogy a jobb karomat amennyire ezt fájdalom mentesen megtehettem, eltávolíthassam a törzsemtől és így felfelé fordítottam a jobb tenyeremet annak érdekében, hogy szabadon ki tudjam áramoltatni a két hónapja a szívembe zárt és Júlián és Verácskán kívül mások irányában csak nagy ritkán és csak elméletileg kiengedett szeretet-áramot. Édesanyám is ebben az időben lett vírusos beteg és arra gondoltam, hogy most igazán véghelyzetbe került, így hát ráférne egy kis bioenergia, mert akármilyen görcsök között jönne is ki az én karomból ez az erő, neki ez mégis csak inkább segíthet, mint árthat.
    Sikerült hosszan belealudni ebbe a szeretet-áramoltatási meditációba. Másnap bármennyire is szédültem még, az állapotom mégis jobb volt mint az édesanyámé, hát kezelni kezdtem őt bioenergiával. A karom még fájt, és a vállam magasságnál feljebb nem tudtam emelni, de éreztem már, hogy a mentális gyökérből, onnan tehát, ahol az igazi baj lakozott, a görcsöket elengedtem. Ugyanakkor az is fájt, hogy a karom javulása ellenére, Júliával ilyen kényszerű mosolyszünetet tartok, hát baráti hangnemben megkérdeztem, hogy haragszik-e rám? Azt válaszolta, hogy nem, de én úgy gondoltam, hogy még sok megbeszélni valóm van magammal, ezért a társas kapcsolati kiengesztelődés területén nagyobb lépéseket nem akartam tenni. Este barátaink jöttek hozzánk majd mi kísértük őket haza Júliával és ott, egy Magyarországon élő társunk számára kazettát készítettünk az egyetemes felelősségtudat princípiumát megtestesítő Szaturnuszi erőkről. Bár hazafelé már  szorosan átfogtam a bal kezemmel a Júlia derekát, mert fázott a vékony kabátjában, lefekvéskor öregesen elbúcsúztam tőle, mert éreztem, hogy ha most nem folytatom teljes egyedüllétben azt, amit két napja elkezdtem és egy éjszakába nyúló, tisztázó beszélgetéssel elvonom a belsőmben zajló folyamatokról a figyelmemet, a karom teljes bénulását kockáztatom. Ahogy a becsukott ajtójú szobában lefeküdtem, azonnal leoltottam a villanyt és megpróbáltam meditálni. Ugyanazt a tudatos szeretet - áramoltatást gyakoroltam jobb vállamon át a karomba és a felfelé irányított, nyitott tenyerembe és onnan ki az egész világ felé, mint amikor szegény édesanyámat és ritkán másokat, gyógyítani szoktam. Amennyire a begörcsölt izületek fájdalomjelzései engedték, eltávolítottam a törzsemtől a karomat és hagytam, hogy ez az energia magától ki és be áramoljon, miközben igyekeztem mély-meditációkba süllyeszteni magam, mindaddig amíg annyira lecsendesedtem, hogy elaludtam. Másnap reggel már egyértelmű fizikai jelzéseket kaptam arra vonatkozóan, hogy a görcsöktől szabadulni és lassan gyógyulni kezdett a kezem.
     De ez még nem volt elég a gyógyulási folyamat teljes elindulásához. A karom és a vállam kezdett fellazulni általában, de bizonyos váll és nyaktájéki hátizom-csoportok egyáltalán nem akartak kilazulni. A váll és a nyak környékének görcsben maradása arra utalt, hogy még mindig a tőnél: a gyökérnél, az eredetnél, a vagyis kauzális szinten van a baj. Ezért a következőkben nem elégedtem meg a szeretet-meditációval, hanem a Fény irányába is kezdtem meditálni, mivel tudtam, hogy a jobb karom a bal agyféltekéhez, a férfias, Yang- részemhez kapcsolódik. Ekkor rájöttem, hogy nem csak szeretetet áramoltattam én korábban a kezemen keresztül édesanyám irányába. Hogy tévedés volt csak szeretetre gondolni korábban, mivel, ha jobb kézről van szó, abból menthetetlenül jang típusú energiának, fénynek is kell áramolnia. És akkor hirtelenül belém hasított a felismerés, hogy ez idáig miért elleneztem mindenféle szeretet-, fény- és bioenergiás gyógyítást: hiszen a Fény még bennem is romlott, vagy legalábbis helyenként nagyon sötét árnyékfoltokkal kell telítve legyen, mivel az utóbbi években is inkább a jobb oldali testrészeim és szerveim sérültek meg: jobb bokám, jobb kezemen levő kicsi ujjam, jobb oldali mellkas-bordám, jobb fülem és most a jobb vállam. És persze: a teljesen negatívan fényszögelt Mars, a Lilithel áll együtt a sorsképletemben.   
     E gondolatfüzéren tovább menve, eszembe ötlött, hogy édesanyámnak is kizárólag a jobb oldali szerveit műtötték meg és ezen a szálon visszajutottam az anyai ágon örökölt, fény-ellenes szellemvilágomhoz. Nem véletlenül áll a Skorpió Napom és Merkúrom, valamint a Mars által támadt Plútó, a Skorpió uralkodó bolygója az Ascendensemen! Anyai ági ősanyáim személyiségében biztos, hogy túltengett férfias töltetű negatív fény, az öncélúan munkálkodó sötét értelem, vagyis a férfi-ellenes mentalitás, aminek köszönhetően Viktória dédnagyanyám, akinek két gyermeke és egy magzata meghalt, nyíltan irányítgatta a „jóságos” dédnagyapámat, és amely hamis fény hatására, ő viselte a kalapot a házban. És amely rögeszmés, fény-elenes gondolkozásnak köszönhetően, a nagyanyám öncélú vallásosságba menekült, mintsem hogy beadja a derekát nagyapámnak és annak, az isteni akarattal összhangban álló kívánsága szerint, több gyermeket szüljön. Ugyanez a sötét fény mozgatta egy életen át szegény édesanyámat is, aki hiába, hogy szánalmasan naivnak, csaknem félkegyelműnek született, aki végül már nem bírt magával és reggeltől-estig eszelősen rakosgatta, rendszerezte a bírósági fokon elveszített pere dokumentumait és aki, miközben a lakásajtaján belül, gőgös epétől csepegő, cinikus megjegyzéseket tett a perben szereplő személyekre, a bíróságon és a törvényszéken meg sem kísérelte a szavát felemelni és elmondani mindazt, amit itthon annyira világosan elmagyarázott. Mindez, akárcsak az én sors-képletem motívum-rendszere, a generációk ősködében elvesző, a közvetlen ősanyáim által intenzíven átélt, negatív fény-szellemben: a férfival szembeni nyílt, vagy rejtett ellenállás szellemében gyökerezik. Ettől a félelmetes felismeréstől még jobban kétségbeestem: világos, hogy én, aki valamikor, ugyancsak a férfiak hibáiban és gonoszságában véltem felfedezni az élet nyomorúsága okait: a fasiszta Matyi bácsi vadságában és kegyetlenségében, a bohém apám felelősség előli menekülésében, a bogaras nagyapám megbízhatatlanságában, az akarat-gyenge nagybátyám hasznavehetetlenségében, a velem született fény-zavar miatt, a bukott fény- angyalnak, Lucifernek vagyok az egyik megtestesítője. Ezért, a belőlem kiáramló fény még nagyon tisztátalan, az én értelmi világosságom még mindig a luciferi szellem szerint munkálkodik rejtetten, annak van alávetve. Hát erre következtethettem abból, hogy a velünk szemben felsőbbrendűen viselkedő, terhelt tudatú bírónő meg kellett alázzon. Mivel annyira hajlíthatatlannak bizonyult az ostobaságában, végül én kellett megaláznom őt, azzal, hogy beadványt nyújtottam be ellene az elnökhöz, fehér a feketén bizonyítva, hogy a bélyegilleték megítélésének az ügyében, tárgyalásról - tárgyalásra tanúsított nyakassága arra vall, hogy a per lefolyását szándékosan hátráltatatja, illetve olyan helyzetet akar teremteni, hogy az illeték lefizetése hiányában, Simonék javára dönthesse el az ügyet. Hogy mit érzett és mit gondolt ő méltósága, a kicserélését igénylő beadványt elolvasta, nem tudom. Én csak azt észlelhettem a következő tárgyalás alkalmával, hogy a korábbi fölényeskedése megszűnt és a szabályoknak megfelelően elhagyta a termet a mi ügycsomónk napirendre kerülése előtt. Illetve azt, hogy iszonyúan meg volt hűlve, ami egyértelmű jele volt számomra annak, hogy a beadványom olvasása után, a lelke mélyén annyira meggyűlölt, hogy talán senkit azelőtt az életében. És, láss világ csodát, a másik bírónőnél, aki az ügy tárgyalását folytatta és akivel már lehetett értelmesen kommunikálni, törvényszéki szinten, megnyertem a pert!
    Ez viszont még nem jelentette azt, hogy az intézményes sors-cirkusz véget ért, mivel Simonék nem csak, hogy felebeztek, de bírósági szinten egy újabb pert indítottak el, amiben az anyám birtoklevelének a megsemmisítését igényelték. Ez viszont, már egy másik történet, aminek, ha áttételesen is, de halálos szerepe volt az életemben. Egyelőre a kauzális gyökereim Luciferi jellegének a felismerésénél, és az abból következő rémületemnél tartunk. Ennek szellemében világossá vált, hogy mindaddig, amíg egy cseppet is tudok haragudni vagy akárcsak fuvallatként múló haraggal gondolni Kántorékra, vagy Simonékra, veszélyt jelentek mind a saját egészségemre és az életemre, mind a környezetemre nézve. Minél erősebb a spirituális ismeretek által elindított igazság-keresés, az így feléledt Fényáramlás bennem tehát, annál veszélyesebb, ha nincs gondosan szeretetbe ágyazva. Ezért másnap egy szekrényfiókba süllyesztettem a földügyre vonatkozó periratköteget és öntisztító naplóírásába fogtam.
    Rég óta sejtettem, hogy a végeérhetetlen leleplezések segítségével utolsó leheletemig köteles vagyok kioldani és feloldani a bennem rejtőzködő zavarokat. Most viszont bizonyossá vált az is, hogy a Plútói szellemiség számára a zavar-démonokat nem kímélő öntisztítások alkalmával felszínre kerülő spirituális információk gyógyító a hatásán, illetve a teljes feltámadás megkísérlésén kívül, más gyógyulási lehetőségem nincsen. Mindettől el is keseredhettem volna, mert a Luciferi szellemnek a saját lényemben való felismerése, a teljes megtisztulás elérésének a szüksége, csaknem a szentté válásnak a lehetetlennel határos keresztje elé állított, és tudtam, hogy nem lehet egy napnyi nyugovásom addig, amíg a személyiségem teljesen ki nem tisztul. Kétségbeejtő volt már csak belegondolni is abba, hogy ezt, ilyen zavaros eszű anyával az életemben, ilyen, a nyomorúsággal csaknem határos anyagi helyzetben miként érhetném el? - Könnyű annak a szerzetesnek és papnak, könnyű azoknak a guruknak a személyiségük tisztulásával foglalkozni reggeltől estig, akiket a család fenntartásának a gondja nem terhel. Én viszont nem hogy nem akartam a családról lemondani, mint Jézus, Buddha, vagy Ramana Maharisi, hanem legalább még két gyermekeket akartam látni Verácska mellett, de az egyszerű, kora reggeltől késő délutánig gyárban, műhelyben, hivatalban, üzletben, vagy raktárban, vendéglőben, szállodában, stb. dolgozgató: termelgető, szolgáltató - fogyasztgató családapa szerepkörét sem akartam magamra ölteni. Én már megfogtam a spirituális élet ekeszarvát, felfedeztem az ősbűn jelentését s így nem fordulhattam a természetellenes kényelmi berendezéseket és élvezeti cikkeket fölöslegben termelő, e boldogság okozó javakat és tárgyakat őrző-védő eszközök gyártásának és használatának az ördögi körébe vissza. "Az út le s fel ugyanaz", állította Herakleitosz, és lehet hogy ebben igaza volt, annak ellenére hogy nem figyelt eléggé a szavak lényegi és több szintű jelentésére. Mert lehet, hogy az elsőkből lesznek utolsók és az utolsókból elsők, de nagyon sok elsőből lesz utolsó, miközben nagyon kevés utolsóból lesz első. Elég ritka az, hogy olyan nehéz karmával és hibás neveléssel az életbe indított személyeknek mint én is, összejöjjön az anyagi szűkséget, a betegséget és a végzetes családi konfliktusokat, a család felbomlását elkerülő élet.   
     Márpedig számomra nem maradt más lehetőség, mint ennek a lehetetlen lehetőségnek a megvalósítását megkísérelni. A Herákleitosz által elkövetett figyelmetlenséget eddig csak én észleltem, mivel felötlött, hogy a myüsztésznek a lényeget illetően tévednie kellett, ha olyan gyalázatos módon végezte az életét, ahogy végezte: miután a száraz trágya-pakolásba zárt vízkóros testével kiült a forró napra, szétmarcangolták a városi kóbor kutyák. Hiába na, a myüsztész az ötödik elem jelentését nem ismerte, és így a kvinteszencia helyett, a másik három őselemet háttérbe szorítva, együgyűen a tűz elemet istenítette. Abban talán igaza volt, hogy az út le s fel ugyanaz, de, a Jézus megváltás tanát nem ismerve,  figyelmen kívül hagyta, hogy felfelé az út, annál nehezebb minél üdvösebb. Könnyű elsőből utolsóvá lenni és nagyon nehéz az utolsóknak az elsők közé emelkedni. Mert, miközben lefelé, a teremtés határain álló anyag alá, a gyűlölet mélységébe hanyatló negatív szenvedélyek poklának az irányába könnyen ereszkedtek le az ősanyáim, a Fénnyel töltött Szeretet irányába fordulva, csaknem lehetetlen a megváltást elérni olyan környezetben, amely az elit pragmatizmusa és a nép vallásos miszticizmusa mellett, csak az öncélú élvezeteket-szolgáló árutermelés és árueladás játszmáiban szerzett előnyök életútját, vagy az örömökről való lemondás árán létrehozott életművek-útját ismerik a gondolkozók.
 
< Előző   Következő >
 
   
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player