shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
XX. Balog Ádám rettenetes beavatása PDF Nyomtatás E-mail

XX, fejezet


           A Táltoslaki idillikus csendnek, a reggeltől estig fénylő júliusi, augusztusi és szeptemberi napnak, valamint az udvaron érő baracknak, szilvának, körtének és szőlőnek köszönhetően, abban a miliőben, ahol a hétnek öt és fél napját mások (de főként az aggodalmaskodó szülők!) által nem zavarva, Júliával kettesben tölthettük, Edua, teljesen épen és egészségesen, csodálatosan könnyen, mintegy a derült égi villámos viharként lezúduló isteni megtestesülés siklott ki Júlia méhéből a reflexből alá tartott tenyerembe, a klasszikus vajúdási fájdalmaktól, valamint a szülés közbeni tágulás okozta fájdalomtól csaknem teljesen megkímélve édesanyját. Ugyanilyen probléma mentesen élte le rövid, nem egészen három hónapos földi életét, semmiféle jelét nem mutatva annak, hogy bármiféle egészségi problémája lenne, akárcsak Verácska a két és fél éves élete folyamán. A különbség a két gyermek születése és életének első hetei - hónapjai között nem csak abban állt, hogy Verácska nem egészen másfél órás, erős vajúdási fájdalmak után csusszant ki Júliából magzatvíz elfolyása után, miközben mindezt Edua öt perc alatt “lerendezte”, hanem abban is, hogy mindezzel ellentétben, Eduának mindössze csak öt órás lehetősége volt a születés után a zavartalan pihenésre. Ekkor ugyanis, az én balga telefonértesítésem nyomán megérkezett az a magánpraxist folytató szülész - nőgyógyász orvosnő, akinél Júlia az ideérkezésünk után egy hónapra, ellenőrző vizsgálatra jelentkezett és akivel az első vizsgálatot követően én is megismerkedtem, mivel ez a magyarországi orvosnő nem csak a természetgyógyászat iránt bizonyult fogékonynak, hanem az asztrológiai és a metafizikai életszemlélet iránt is.
    Nem csak azért volt fontos az orvosnőt értesítenem, mert előzetesen a természetes szülésről szóló elképzeléseinket finoman, de “hivatalos” elkötelezettség nélkül támogatta, vagy mert az általa végzett korábbi vizsgálatok után ő is gyanúsítható lett volna az egészségi hatóságok részéről, hogy a korházon kívüli szülésre bíztatott minket, hanem én is szükségét éreztem akkor egy olyan gesztus elkövetésének, amely, ha látszat szintjén is, de arra utal, hogy a magyar egészségügyi törvényekkel és szabályokkal nem szegülünk szembe, hogy nem akarunk elkövetni semmiféle szabálysértést és, hogy mindössze a véletlen játéka volt az, hogy Edua otthon született és nem a korházban. De, a Verácska születésekor tanúsított alapállásommal ellentétben, most amiatt is aggódtam egy kicsit, hogy nehogy Júliának, vagy a gyermeknek mégiscsak valamiféle baja essen, mivel sem Júliának a foganás közben tanúsított szellemi- lelki magatartása, sem a várandóssági időszakban általa megélt “veszélyeztetetett terhességi” állapothoz fűződő lelki események nem voltak olyan bíztatóak, mind a Verácska fogantatását és világra érkezését megelőző időszak eseményei. Sőt: a szülés után általam azonnal felállított és megvizsgált Edua horoszkópjában ott éktelenkedett a négy különböző bolygó (Hold, Mars, Jupiter és Szaturnusz) és a Lilith által is támadott Plútó az Ég alja pontján, illetve az otthon és a család életterületét megtestesítő négyes horoszkópház csúcsán. Bár nem szóltam és semmivel nem is jeleztem, mégis rossz néven vettem a szimpatikus orvosnő részéről, hogy az első dolga volt a kislányt megfürdetni, vagyis az őt védő magzatmázat, aminek a nyoma Verácskán még kilenc hónapos korában is látszott, meleg vízbe mártott pelenkával Eduáról teljes mértékben lecsutakolni. Ezzel a természetellenes művelettel, a születés után fél órával általam elkötött köldökzsinórra tett ragtapasz is megázott, ami oda vezetett, hogy a köldökzsinór ugyan hamarabb levált az Edua hasáról, mind a Verácskáéról két évvel korábban, de az Edua köldökcsonkja inkább lemállott, mint leszáradt, aminek következtében az ő köldök-ürege nem volt annyira begyógyulva, mind a Verácskáé annak idején. Mindez akkoriban múló kellemetlenségként tűnt, de a későbbi események, illetve a hirtelenül és látszatra abszurd módon beállt csecsemő-halál perspektívájából annyiban nyertek jelentőséget, amennyiben ezek lehettek azok az első, szülés utáni mozzanatok, amelyek oda vezettek, hogy hagytam, hogy lassan - lassan, az irányítást, illetve az Edua személyéért való felelősséget a jóindulatú és segítőkész magyar orvosok kivegyék a kezemből. Az orvosnő megállapította és “hivatalosan is” leírta, hogy mind az anya, mind az újszülött egészségesek és ugyanezt diagnosztizálta a másnap megérkező körorvos is. Ez utóbbi különböző helyeken elkezdte Eduát szurkálni, hogy vérmintákat vegyen belőle, mondván, hogy az ők orvosi kötelessége nem szorítkozik “a megfelelő” oltások beadására, hanem ők, azt is meg kell megvizsgálják, hogy az újszülött szervezete nem-e rejt magában valami lappangó, különleges betegség okozó vírust, vagy bacilust, ami miatt őt és az édesanyát esetleg izolálni kellene és ami ellen szükséges lenne őt, a Magyarországon épp divatos oltásokon kívül, más, rendkívüli védő-oltásokkal is ellátni. Bár lelkem mélyén tiltakoztam a fölösleges kínzások ellen és valóságos lelkiismeret furdalást éreztem amiatt, hogy nem tudom Eduát mindettől a számomra nyilvánvalóan fölösleges fájdalomtól megkímélni, úgy gondoltam, hogy ezek a számára heves fájdalmakat okozó szurkálások mindössze a Mars princípiummal való, kivédhetetlen korai találkozást jelentik, és hogy ezek a tűszúrások egyféle korai Marsi beavatásként szolgálnak a számára, amit másképp úgy sem kerülhetne el, mivel a Holdja együtt áll a Marssal egy T-kvadrát nevezetű alakzat csúcsán, amit a Szaturnusz és a Plútó is támadt.
   

Civilizált fegyelmezettséggel elfojtott haragomban és szégyenteljes apai tehetetlenségemben megelégedtem azzal, hogy a joviálisan gondos fiatal orvossal finoman és “békülékenyen” gúnyolódtam, amikor a védőnővel együtt másnap is megjelent az albérleti lakásunkon, hogy az udvaron békésen alvó kislányt felébresztve, tőle még egy adag vért vegyen. Mondtam neki, hogy sok baj van a tudománnyal és a hivatalos felelősségekkel. Az orvos egyáltalán nem haragudott meg ezekért, a romániai környezetben biztos, hogy szemtelennek és okvetetlenkedőnek ható megjegyzéseimért és türelmesen - tudományosan magyarázni kezdte, hogy minderre a prevenciós tudományos eljárásra miért is van szükség pontosan a gyermek egészsége megőrzése és élete fenntartása érdekében, ugyanis “ezen a vidéken, ma napság”, rengeteg a régebben nem ismert fertőződési lehetőség.
“- Nem kellett volna annyi betegséget feltalálni”, mondtam neki rezignáltan, amire ő szintén rezignáltan válaszolt, hogy mindezért nem az orvostudomány okolható, hanem a civilizáció, és sorolni kezdte a többi lehetséges, a civilizációval együtt megjelent újabb és újabb fertőződési lehetőséget. Azt már meg sem kíséreltem elmagyarázni neki, hogy, amennyiben Júliával nem rendelkeznénk metafizikai ismeretekkel, a fertőzést éppen ő követné el, aki a kismama tudattalan képzeletét a különböző rémképekkel bombázza. Egészen biztos voltam benne, hogy mi Júliával eléggé fel vagyunk készülve spirituálisan az ilyen romboló tudományos ismeretek szellemi hatásainak a kivédésére, semlegesítésére. Sajnos, sőt: kétségbeejtő, hogy ebben, mármint a Júlia képzeleti-spirituális zavarhatatlanságában, én a kelletnél sokkal jobban bíztam. A  Júlia életellenes és család- és gyermekellenes karma-programokat tartalmazó tudattalan képzetvilága ugyanis akkor teljesen megnyílt, és a könnyű szülése, illetve a szülés közben és a szülés után tanúsított rendkívüli fizikai képességeivel ellentétben, nagyon könnyen befolyásolhatóvá vált a szülést követő időszakban és minden értelmi-metafizikai felülvizsgálat és szűrés nélkül “lenyelte” és elraktározta a jóindulatú orvosból áramló negatív képzeteket. Azokon a napokon, estéken és éjszakákon, amikor a Körvári előadások megtartása miatt magára kellett hagynom, a negatív képzetek és gondolat-képek, illetve e képzetek által kiváltott félelmei elnyomták a spirituális öntudatát és aktiválták ezeket a tudattalanjába leszorított, ott az örökölt negatív programokkal szimbiózisba kerülő és az ösztönös rombolási késztetéseket felerősítő, különböző lehetséges betegségek és veszélyek képeit tartalmazó tudományos képzeteket.
    Mindezek ellenére, egy enyhe náthán kívül, Eduának nem jelentkeztek a hirtelen beálló haláláig, bármiféle spirituális problémát is jelző egészségi problémái. Ezt, az egyetlen egészségi rendellenességét is, mindössze közvetlenül az influenza és agyhártyagyulladás elleni védőoltás utáni időszakban észleltük, ami mindössze két napig tartó enyhe nátha formájában jelentkezett a halála előtt két héttel. De ezt sem írhattuk a védőoltás következtében fellépő legyengülés számlájára, mert ugyanakkor Júlia is meg volt hűlve és mi már megszoktuk, hogy a gyermekek egészségi állapota nálunk tökéletesen tükrözi a Júlia lelki és szellemi világának folyamatait. Ezért csak annyit mondtam Júliának, hogy vizsgálja meg jól a naplójában, hogy kit - mit és miért támad gondolatban és éjszakánként vegye maga mellé az ágyba a gyermeket. Az anya-mellel való kéjelgési késztések tekintetében Edua természete csak mérsékeltebben volt zsarnoki a Verácskáéhoz képest, akit tizenegy hónapos korában kimondottan csak emiatt, az anyai mellel való játszadozásai (viccesen általam “kurválkodási mániának” nevezett szokása) miatt választottuk el az anyatejtől a születését követő évben megtartott nyári táborunkban, annak ellenére, hogy Júliának még bőven volt teje akkoriban. A szüntelen didizéssel és az annak következtében fellépő alvatlanságban eltöltött két éjszakai együtt- alvás, nem csak azt idézte elő, hogy Eduának elmúlt a náthája, hanem azt is, hogy Júlia még jobban meghűlt és teljesen kifáradt, hiszen a mélytudattalanja szintjén, önkéntelenül támadta a babát, amiért nem hagyja aludni. Ezért semmi ellenvetésem nem volt az ellen, hogy az anya és a csecsemő megint külön ágyban aludjanak és nap közben csak a szoptatás, a mosdatás és a tisztába tevés időszakában tartózkodjanak egyazon helyiségben. Edua az édesanyja bőséges anyatején kívül, más táplálékkal nem élt, azt viszont akkora mohósággal szívta, hogy minden egyes alkalommal derülni lehetett a félrenyelt anyatej okozta tikkadásokat követő, értetlenkedő arckifejezésein. Halála előestéjén is csak ezt a rendkívüli étvágyát nyugtázhattuk, amellyel a sírással ráadásként kikövetelt második szopás alkalmával is úgy vetette rá magát az édesanyja emlőjére mint egy kis “fejőgép”. Ha valami új volt az akkori viselkedésében, az semmi esetre sem egy beteg gyermek viselkedésére utalt, hanem épp fordítva: miután a kezdeti szomjúságát lecsillapította, az alsó, Júlia oldalánál hátra nyúló kezével kezdte kaparászni szopás közben Júlia oldalát, sokkal korábbi időszakban tehát, mint Verácska csecsemő korában. Júlia tetetett haraggal még panaszkodott is játékosan neki ez oldal-kaparászás miatt. Az eredmény az volt, hogy a kicsi végül abba hagyta a szopást és mintha erősen koncentrálna, figyelni kezdte az édesanyja hang-modulációit. Amikor az anyai hangok áramlása megszűnt, Edua a fejét keresően tekergetni kezdte és végül engem, az ők egységétől teljesen különlevő lényt megpillantva, addig fixírozott csodálkozó-okos tekintetével, amíg újból eszébe nem jutott az a nyilvánvaló tény, hogy amennyiben az anya mellét testközelben érzi, szopni is lehet és e fölöttébb fontos tevékenységbe bele is vágott a szokásos alaposságával. Szopás után - szintén az utóbbi napokban felvett új szokása szerint - az édesanyjára kétszer is rámosolygott, olyan elégedett és hálás mosollyal, amit én azelőtt nála még nem láttam. A tisztába tevést - pólyálást, ha lehet ezt mondani, még békésebben tűrte mind máskor és a kezeslábasába való beöltöztetése után, a Júlia mutató újaiba kapaszkodva, guggoló helyzetből a lábait kiegyenesítve ügyesen kinyomta magát, megnyugtatva minket afelől, hogy egy ilyen erős vasgyúró nem lehet vérszegény, amire a Táltoslaki körorvos gyanakodott a védőoltás beadásakor észlelt enyhe sáppadsága miatt. Sem lázat, vagy a szokottól bármiben is eltérő légzést nem észlelhettünk, és semmiféle más jelét annak, hogy a vírusok végeznék halálos munkájukat a szervezetében.
    Ezért volt számomra annyira lehetetlen és elfogadhatatlan tény őt, illetve már csak az arányosan jól fejlett testét, másnap “hullaként” látni. Akkor éjjel, épp úgy mint előző éjszaka, a normális öltözékén kívül, még két rend meleg kezes-lábas ruhába, egy még a Verácska méretét is meghaladó, zipzáras, téli overallba, valamint egy szintén vastagon bélelt, kezes - csuklyás zsákocskába dugva, áttettük őt a mellettünk levő, fűtetlen szobába aludni, mivel abban a szobában ahol mi aludtunk bután-gáz kiszüremlést érzékeltünk. A bután gázzal úgy kerültünk kapcsolatba, hogy mindössze egy hónapos reménykedéseink beteljesedéseként, végre elköltőzhettünk Táltoslakról a legközelebbi városka egy négy szobás, emeletes házába, mivelhogy a Johannának a télire egyre sötétebbé váló Táltoslaki háza reménytelenül kimelegíthetetlennek bizonyult azzal a félig korhadt fával, amivel teljesen teli volt tömve a fásszín - és amit ő használható, jó tűzifaként, annak megfelelő árban átadott nekünk - és azokkal az agyonhasznált, gyengén záró apró szénkályhákkal, amelyek a több éve lakatlan ház berendezéséhez tartóztak.
    Johannával megegyeztem, hogy két ágyat, egy szekrényt és egy gyermekágyat magunkkal viszünk és utólag neki kifizetem. Paplanokat és ágyneműt korábban már kaptunk egy nemzetközi segélyszolgálattól. Az, ami később a sötét végzet játékának bizonyult, számomra akkor a sors pozitív segítségének látszott: valószínütlenül könnyen oldódtak meg egymás után a Táltoslakról való elköltözés közben felmerülő nehézségek. Így például a bútorok, a ruhák és a számítógépek elszállítása is, amihez valóságos csodaként találtam, egy a bútornak az új lakáson belüli elhelyezésére is kapható személyzetű, nagy rakterű, ponyvás teherautót, miután a bútor mennyiséghez képest kis rakterű, ponyva nélküli furgonok gazdái visszamondták a szállítást. A végzet kastélyának bizonyuló, meleg vizes fürdőszabával és belső vécével is rendelkező Csonkakői emeletes ház viszont, amit azért adtak volna nekünk bérbe viszonylag olcsón mert sem bútor sem konyhai tűzhely nem volt benne, csakugyan tágas, csendes és fényes volt, mint amilyen lakásba mi vágyakoztunk évek óta, de a fűtését biztosító szénkazánt nem tudták működésre bírni sem a beköltözés más napján, sem a rá következő napon, sem három nappal az Edua halála után. Ezért este nyolc után, miután egy koszos ruhás, inkább ambíciósnak, mind hozzáértőnek bizonyuló alkoholista férfi, akit a házigazda a vasútállomás melletti büféből hozott magával, egész napon át hiába kísérletezett a szénkazán begyújtásával, kényszer-megoldásként, el kellett fogadnunk egy, a házigazda által hozott, bután gázzal működő, hordozható kályhát, aminek a működtetésére kioktattak ugyan, de arra nem, hogy egy olyan kis szobában, mind amekkorában mi összehúzódtunk, a butángáz-fűtés mellett, minden félórában szellőztetni kell. Ezért, miután négy órai fűtés után furcsa, levegőhiányt és csípős szagot éreztünk a szoba légkörében, úgy döntöttünk, hogy a szellőztetés ellenére sem hagyjuk Eduát a helyiségben, mivel a december végi hideg miatt, a fűtést nem szándékoztunk éjszakára leállítani. Másnap örvendtünk a döntésnek, mert mi egész nap kábáknak és szokatlan módon, csontig hatolóan gyengének éreztük magunkat.
   De akkor még arról volt szó, hogy a kazán-fűtés, ha nem is percek alatt, de néhány óra alatt be fog indulni. Ezért Eduát, akinek hálásak voltunk a tőle már megszokott sztoikus nyugalmáért, amivel csak öt-hat óránként jelentkező éhségekor kezdett el sírni, csak a szoptatás és a tisztába-tevés alkalmával tartottuk az immár sokkal mérsékeltebben, de még mindig csak a gáz-tűzhellyel fűtött szobában. Verácskát is, aki nagyon szeretett szabadon mozogni és jól felöltözetve, többnyire “a gázos szobán” kívül tartottuk. A kazán viszont nem javult meg és én hiába kértem délután a házigazdától villanymelegítőt és az alváshoz pokrócokat a palackozott gázzal való fűtés helyett. Estére újból fűtetlen házban és ugyanazzal a gáz-melegítővel találtuk magunkat. Természetes volt, hogy a betegségnek semmi jelét nem adó Eduát a korábbi éjszakához hasonlóan, külön szobában altatjuk, hogy minden lehetséges gáz mérgezéses- ártalomtól megóvjuk a finom szervezetét. Soha nem fogom megérteni, hogy a halálosan beteg tüdejű gyermek (később, a korboncnoki jelentés alapján tudtuk meg, hogy az ismeretlen vírus előbb a tüdejét bontotta szét), miért nem kezdett köhögni, vagy legalább zsémbelni, a hetek óta fűtetlen lakás szobáiban, sem abban a melegebb, de szüremléses helyiségben ahol Júlia szoptatta és ahol mi az enyhe gázmérgezés tüneteit észleltük magunkon?    
   Sokáig nem bírtam elmozdulni a Csorbakői korház kórboncnoksága épülete mellől, valami irracionális csodában reménykedve, hogy egyszer csak jön majd valaki és közli velem, hogy nyugodjak meg, az egész csak tévedés volt, a gyermekem él. Akkor, és azután még napokig, nem csak hogy iszonyúan bűnösnek éreztem magam, hanem isteni igazságtalanságként éltem meg azt a tényt, hogy én itt maradtam egészségesen, miközben ő, akire elképzeléseim szerint, az enyémnél sokkal szebb és értelmesebb élet várt volna, jövővel rendelkező személyként már nincs közöttünk. A visszafordíthatatlan valóság elfogadásában az elején talán éppen az segített, hogy magamat okoltam a halála miatt. Úgy képzeltem ugyanis, hogy a fűtetlen szobában történő kényszeri éjszakázás miatti túlzott elővigyázatosságból, lefektetéskor a kelletnél jobban bepólyáltam a fejét és amiért azt nem tudta szabadon mozgatni, fulladt belé a gyomrából feltörő hányadékba, amit a szája szélén és a nyakán láttam, amikor reggel fel akartam venni, hogy az édesanyjához vigyem szoptatásra. Mivel a mohósága következtében hirtelenül feltöltött gyomrából szokása volt az alapos bökizések ellenére, lefekvés után is visszaengedni egy részét a mértéken felül kiszopott anyatejnek, a fulladás veszélyét mi mindig úgy igyekeztünk elkerülni, hogy félig az oldalára fektettük, amikor letettük aludni éjszakára. Halála észlelésekor az első gondolatom az volt, hogy épp most az egyszer nem figyeltem erre a részletre, mivel a letevésekor a fontos az volt számomra, hogy nehogy a fűtetlen helyiségben éjszaka megfázzon. Ezt a feltételezésemet viszont harmadnapra megcáfolta a kórboncnoki szakértői vizsgálat, amely szerint a halál oka: tüdőgyulladás. Amikor ezt olvastam a helyi újságban megjelent cikkben, a tüdőgyulladás tényét pont úgy nem tudtam elfogadni, mind korábban a halál tényét. A körorvos viszont megnyugtatott, hogy az ilyen kisbabáknál ez lehetséges, mert náluk minden másképp történik mind a nagyobb gyermekeknél és a felnőtteknél. Másnap, a halotti bizonyítvány kiváltásához szükséges rendőrségi és korházi okiratokon is még csak ez volt a halál okaként megjelölve.
     Sokáig semmi másra nem tudtam emlékezni az Edua halálának történetéből, mint az általam átélt kifejezhetetlen rettenetre. Korábban, kétszer voltam igen nyomasztó lelki és fizikai helyzetben - állapotban elájulva, kétszer volt olyan autóbalesetem, amelyek során a pillanatnyi eszméletvesztés előtti pillanatban lepergett az életem filmje mielőtt a baleset hatalmas csattanásait követő csend beállta után ráébredtem volna, hogy mégis élek. Legutóbbi halál-élményem egy olyan eszméletvesztés volt, amikor számomra soha meg nem tudható időre (percekig, tízpercekig?) feküdtem eszméletlenül egy fürdőszoba padlóján, miután egy ismeretlen vírustól leteperve a kibírhatatlan fájdalomtól elájultam. Bár ez utóbbi Szaturnuszi élményemet egy soha nem tapasztalt gyengeséggel járó, igen nehéz felépülési időszak követett, még ezzel a misztikusok által horror vacum-nak nevezett személyes halálélmény után sem éreztem azt, amit a magyar nyelv a rettenet fogalmával jelöl. Amikor Eduát hullaként kellett látnom, és utána két napig, a gyakorlati teendőkre irányított szükséges figyelem alatt - és fölött - végig csak ezt a rettenetet éreztem. Ez olyan érzés volt, ami mellett az ijedségnek, a félelemnek és a gyásznak, majdhogynem nincs is jelentősége. És mégis, a tragédia mögött nem csak ez a rettenet áll, nem csak a fizikailag is érzett mérhetetlen szülői szívfájdalom (több metafizikai előadás alkalmával is jeleztem a hallgatóknak, hogy nem véletlenül és nem fölöslegesen nevezik szülőnek az apát is anyanyelvünkön...), hanem a bennem élő kutató - kereső szellem nyughatatlansága, amely önkéntelenül “isten őrvényeivel is szembenézve”, a végső miértekre, minden áron, meg akarta találni a választ. Ezek a válaszok azok, amelyek nem a külső történésekre való emlékezetben (nem a látható és számon kérhető, illetve a polgári törvények szerint büntethető tettekben és mulasztásokban) és még csak nem is a halott Edua személyi horoszkópjában találhatóak, tehát nem csak a Hold-Szaturnusz- Plútó, a Hold-Mars- Szaturnusz, Mars-Szaturnusz- Plútó alakzataiból és a Plútó többi negatív fényszögéből kikövetkeztethető, halmozott életellenes szellemi programokban, hanem a kettőnk aurájában, a Júlia aurájában és az én aurámban: a személyes és a családi múltunkban.
    Lehet, hogy ez, a szellemi miérteket kereső, skorpiói oknyomozó szenvedélyem mentett meg az őrülettől és az is, hogy tudtam: amikor a lélek és a szellem visszahozhatatlanul elválik a testtől, a legfontosabb, hogy ebben a folyamatban nem szabad megzavarni a szellemét az őt mindenáron visszahozni kívánó érzelmeimmel. De főképp az mentett meg az őrülettől, hogy mindazért ami miatt a tragédia történt, amiről akkor tudtam, amit most tudok és amiről a jövőben fogok csak tudomást szerezni, igyekeztem felvállalni a legtöbb személyes felelősséget. Számomra, a “beavatott” apa számára, a halál igazi, spirituális és kauzális okai, az éberség- vesztések miatt elmulasztott spirituális felelősség-felvételekhez vezetődtek vissza. A valamikor az utóbbi hetekben - hónapokban általam rosszul értelmezett felelősséget - a szellemi mulasztásokat kellett felgöngyölítsem és megnevezzem az emlékezet segítségével.
    Ilyen emlék például az is, hogy részben megnyugodva attól, hogy Edua oly könnyen és egészségesen érkezett a világra és másrészt azért, mert megtévesztett az, hogy az újszülöttnek és az anyának itt annyian a gondját viselik és ostoba érzelmi indítatásból (szentimentális okokból) az Edua születése után mindjárt egy hét múlva, haza utaztam Erdélybe a korábban a nagyszülőknél hagyott Verácskáért. Pedig a helyes az lett volna, ha a feleségem és az újszülött mellett maradva, szellemileg alaposan megágyazom - apailag be kötöm, be programozom a földi - természeti létezésbe az Edua spirituális személyét, hogy ezzel semlegesítsem, nem csak azokat a lehetséges fizikai ártalmakat (vírusos és bakteriális fertőzéseket) amelyek az anya finom, tudati és képzeleti (pszichikai és mentális) bódulatának következtében a kialakulatlan immunrendszerrel rendelkező újszülött szervezetét veszélyeztethetik és az, ha minden mozzanatot metafizikailag értelmezve, kivédem és/vagy semlegesítem  azokat a kikerülhetetlen, egészségügyi és gyógyszeripari gazdasági érdekeket szolgáló törekvéseket (több évvel a családi tragédiánk után a Duna tévé egy reggeli műsorában beszélgettek egy olyan közismertté vált amerikai orvosnővel, aki Az orvosi és az egészségügyi Maffia címmel írt egy a világranglistákon sokáig első helyet elfoglaló könyvet, amely pontosan ezt az intézményesített maffia-jelenséget írja le), amelyek folytán két hónap alatt a körorvos Edua szervezetébe összesen négy erős, úgynevezett védőoltást, vagyis a fejlődési sors-programjával ellentétes, hamis információt tartalmazó szérumokat befecskendezett.
    Hivatalos helyzetünkben arról szó sem lehetett, hogy a fiatal körorvos által képviselt magyar egészségügyi hatósággal, illetve a tudományos felelősség-megosztást szolgáló személytelen orvosi apparátussal szembeszálljunk. A Verácska születésekor megtehettük, hogy őt nyolc napig ne vigyük az orvosok elé és azt követően is visszavigyük az erdélyi hegyek közé, ahol élete első hét hetét természetes és zaklatásoktól mentes környezetben eltölthette. Akkor viszont otthon voltunk a szülőföldünkön, ahol a megyei egészségügy nőgyógyász főigazgatója éppen egy közeli rokonunk volt és bármennyire is fenyegetőzött szegény édesanyámnak telefonon, és akármennyire is haragudott ránk, a végén csak talált egy kompromisszumos megoldást a Verácska anyakönyveztetéséhez szükséges orvosi igazolások kibocsátására.
    Fent, a tiszta levegőjű hegyek között, a Verácska születési helyéül szolgáló metafizikai táborban, minden szükséges szertartást, minden spirituális programozást elvégeztünk, ami egy újszülött szellemének a természeti világba való beágyazását - bekötését hivatott szolgálni, beleértve a spirituális névadást: a keresztelést is. Egy kristálytiszta csermely által táplált tehénitató vályúnak az augusztus eleji nap által fellangyosított vizét merítettem a tenyerembe és azt csurgatva a Verácska fejére, teljes komolysággal, szülői felelősséggel és spirituális öntudattal, mondtam Júliával együtt, hogy “Megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szent lélek nevében” és nagyon is tudtam, hogy mit beszélek. Ezt követően, még egy párszor meglocsolva, teljesen belemerítettem Verácskát a vályú “szenteltvizébe”, vigyázva arra, hogy még a sarka se maradjon ki az alámerítésből, nehogy úgy járjon mint annak idején a később a sarkán át halálra sebesített Achilész. Persze, Verácska ezt a szertartást már nem szívesen viselte, de tulajdonképpen ez volt az élete első igazi fürdése is, amit alaposan el kellett végezni, mert azelőtt csak az ásványvízzel való locsolások utáni enyhe csutakolásokban volt része. De nem csak ebből állt Verácskának a földi életre vonatkozó spirituális beprogramozása, amelyet nem csak én és Júlia folytattunk mikor tudatosan, mikor öntudatlanul, több rá vonatkozó pozitív gondolattal a személyét és születését emlegetve egy - egy metafizikai előadásban, hanem ezt tették a baráti társaságunknak az asztrológus - metafizikus előadóvá fejlett barátaink is.  
   Spirituális szempontból, a román egészségügy, amelyben a személyi felelősséget kizárni igyekvő nyugati biztosítási rendszer még nem működött, kevésbé bizonyult hathatósnak és könyörtelennek mind a magyar egészségügy, mert Verácska otthon csak két adag kábított baktériumokból és zavart vírusokból álló “védő oltást”, azaz hamis információt  kapott három hónapos koráig, miközben az Edua finom szervezete, a magyar orvostudomány előírásai szerint, öt adag hamis információval kellett volna megküzdjön két hónapos koráig, amire végül képtelennek bizonyult. A természeti törvényeket kicselezni szándékozó, az isteni - kauzális sorsprogramokba szentségtelenül beavatkozó, személytelen tudomány ezúttal is tévedett: Eduának a korábbi négy oltással összezavart két hónapos szervezete már nem tudott az ötödik adag, influenza és agyhártyagyulladás elleni “védőoltás” terhével megküzdeni! Ezt, a végzetes adagot az államilag kötelező, a megnevezett védőoltások lajstromában az “egyéb védőoltások” címmel feltüntetett oltásként fecskendezte belé a jóindulatú fiatal körorvos, annak ellenére, hogy a gyermek enyhén meg volt náthásodva. Hiába szívta magába oly mohón Edua a mesterségesen a szervezetébe juttatott bacilusok és vírusok káros hatása semlegesítése érdekében a jótékony anyatejet és hiába aludt a tiszta levegőn minden szopás után öt - hat órákat is, mert épp ezzel a látszólagosan egyensúlyban maradt egészségével fosztott meg minket attól a gyanútól, hogy az ő spirituális - energetikai egészségével valami baj lenne.
    Az immun rendszer kialakulását - spekulatív koncepciók, vagyis természetellenes elképzelések szerint - időnap előtt és erőltetetten beindítani hivatott eljárással az alakuló szervezetébe befecskendezett hamis információt tartalmazó szérumnak a bevitele, ellentétbe került az Edua nagyon is kényes - és utólag (későn!) általam “egy hajszálon függő”-nek felismert - spirituális élet-programjával.
    A korboncnoki jelentésben szereplő egyszerű tüdőgyulladás meséjébe nem csak azért sem tudtam hinni, mert éppenséggel tüdővész elleni védőoltás volt az, amit már két hetes korában megkapott, hanem azért is, mert amikor a korház ambulanciáján a ruhájából még melegen kibontották, a jobb füle alatt és a fül környékén nem csak véres lepedéket észleltem, amiről akkor még úgy képzeltem, hogy a szájából folyt oda a véres tej a fulladás előtti percekben, miközben ő jobb felé igyekezett elfordítani a fejét, hogy levegőhöz jusson, hanem a lepedékes - véres nyálkánál jóval nagyobb kiterjedésben, szintén a fül zónájában és főként a fül alatti nyakrészen, bőr alatti véraláfutásos, kékes - lilás foltokat is, akárcsak a fejtetőnél, különösen a kutacsánál. Ezekre a véraláfutásos foltokra, amelyekről a halál körülményeiről felvett  másnapi tanúvallomásom jegyzőkönyvét készítő rendőrnőnek tettem említést először, azért emlékszek ilyen élesen mert, rémületemben még attól is félni kezdtem, hogy a levegőért vívott harca közben erőszakosan próbálván jobb felé fordítani a fejét, durván megnyomhatta - megdörzsölhette a  ruháiban a füle tájékát, amit a korboncnoki vizsgálat esetleg ütési (csecsemővel való kegyetlen bánásmódi) nyomoknak értelmezhet. Ezért mind a halált megelőző teljesen tünetmentes viselkedése miatt, mind a horoszkópjából kiolvasható negatív szellemi késztetései, illetve az azoknak megfelelő betegség-hajlamok miatt, meg voltam győződve arról, hogy amennyiben létezett is már korábban a szervezetében lappangó tüdőgyulladás, ez csakis az agyhártyagyulladással együtt tudott oly végzetesen hatni, hogy a halál beállta előtt négy órával még semmit ne érzékeljünk a veszélyből. Hiszen még csak enyhén sem köhécselt és láza egyáltalán nem volt.
   Miután a Táltoslaki körorvos értesült arról, hogy visszaköltőztünk, azonnal behívatott Verácskával a rendelőbe, mondván, hogy a Verácska védőoltásai közül is hiányzik egy, amit Romániában nem kapott meg és őt is nyomban beoltotta járványos influenza és agyhártyagyulladás ellen, vagyis beadta Verácskának is, azt a szédített baktérium adagot, amit Eduába korábban fölöslegesen belenyomott. Verácska az oltást követő rosszullétét a néhány óra múlva jelentkező zsémbelést követő hatalmas délutáni alvással “lerendezte”, de bennünk ekkor kezdett az a felismerő sejtés derengeni, miszerint mindannyian egy kegyetlen és abszurd, tudományos és tömeges felelősség elhárítási gyakorlatból - egy modern szokásrendből! - eredő sors-dráma ostoba áldozatai lettünk, ami végül a kislányunk életébe került. És, hogy ez az általános “tudományos-dráma”, az Edua csodálatos születése után beállt szellemi éberségvesztésünk következtében vált tragédiává a mi esetünkben!     
    Hogy az igazi okok sokkal mélyebben rejlenek, mint ahogy azt a felszíni történetekből ki lehet következtetni, akkor is tudtam, amikor még csak magamat okoltam a tragédia miatt. Úgy néz ki, hogy ezt a Csonkakői korház újszülött osztályának egyik orvosi rendelőjében megtörtént kihallgatásomat végző, fiatal rendőrnő misztikus intuíciója is jelezte, aki, a nála sokkal mérsékeltebben és megértőbben viselkedő férfi kollégájával ellentétben, merően agresszíven, épp hogy gyermekgyilkossággal nem vádolt, miután, a szolgálatos szülész orvosnál érdeklődött az Edua születése előtörténetéről. Az elején azzal gyanúsított meg, hogy ellenszegültem az oltások beadásának, majd amikor közöltem vele, hogy erről szó sincs, akkor olyan, az adott helyzettől és a halál beálltának az objektív körülményeitől teljesen eltérő, az időben két és fél évig is visszahatoló kérdéseket tett fel az Edua és a Verácska természetes - orvosok nélküli - születéséről, mind egy misztikus törvénybíró, aki az Edua halálának az okát a Verácska két évvel korábban történt születési módjából akarja levezetni, illetve abból, hogy Júlia miért nem feküdt be két évvel korábban Istenhidegében a korházba szülni?
“ - Ott, azon a vidéken, ahol önök laknak, gyakoriak a korházon kívüli és orvos nélküli szülések?” - Annak ellenére, hogy szinte megőrültem a lelkemet marcangoló, önváddal terhelt fájdalomtól, igyekeztem értelmesen a tudtára adni, hogy manapság már csak a Gyimesi hegyekben lakó csángóknál fordul elő elvétve az ilyesmi és az egyes, még mindig nomád életmódot folytató cigány csoportoknál. Szemmel látható felháborodásában még folytatta volna a méltatlankodó és vádló vizsgálódást, de mielőtt a következő keresztkérdését feltette volna, a kapitányi rangban levő fiatal kollégája félbe szakította, valami más, az Edua halálának körülményeire vonatkozó, jegyzőkönyvileg fontosabb, tárgyi kérdéssel és a következőkben nem nagyon hagyta szóhoz jutni az engem mindenképp felelőtlenségből elkövetett halál okozással vádolni igyekvő kolléganőjét. A rendőrnő méltatlankodó magatartása viszont szemmel láthatóan megenyhült, amikor a százados azon kérdésére, hogy hibásnak érzem-e magam a történtekért, habozás nélkül rávágtam, hogy igen. Talán ez a magyarázat rá, hogy másnap amikor a második: a rendőrség székhelyén felvett jegyzőkönyvet írta a számítógépbe, pont ő akart megnyugtatni afelől, hogy én nem lehettem a halál közvetett okozója, mivel mindabból, amit én a tetem állapotáról közöltem vele, ő arra a következtetésre jutott, hogy a “csecsemőhalál” néven ismert “baleset” történt és elmagyarázta nekem a jelenséget. Ekkor felhagytam ugyan azzal az önváddal, hogy a figyelmetlenségemmel okoztam az Edua halálát, de az összes felelősségeket megtartva, még mélyebb rétegekben kezdtem keresni az okokat, időben lépésről - lépésre visszahatolva majdnem ugyanoda, ahol a rendőrnő szaglászott korábban, persze teljesen más indokkal mint én: az Edua születését követő időszakban elkövetett spirituális és gyakorlati mulasztásaim labirintusába.
    Tudtam azt, hogy amennyiben a gyötrő miértekre nem kapom meg a spirituális értelemben vett világos válaszokat, a hátra levő életemnek semmi értelme nem lesz, még akkor sem, ha, amint a százados mondta, aki az autójával a korházból haza vitt a frissen bérelt négy szobás lakás elé, ahol Júliával kellett közölnöm a számomra is elfogadhatatlan hírt: “ - Önnek most össze kell szednie magát és folytatni kell az életet, mert itt van a másik gyermeke és a családja, amelynek továbbra is a gondját kell viselnie.” De azt is tudtam, hogy amennyiben a könnyebb utat választom és a külső, un. objektív körülményekre hárítom a tragédia okát és nem tartom meg a magam számára a felelősség nagy részét, ezeket a jövőnk szempontjából életbevágóan fontos válaszokat soha nem találom meg.
    A vártnál sokkal emberségesebb második rendőrségi kihallgatásom után az volt a rendőrnőhöz intézett kérésem, hogy a “csecsemőhalálra” vonatkozó nézetét mondja el Júliának is, aki az én kihallgatásom után kellett kikérdezzen és az, hogy az idegenrendész kollégáját értesítse, hogy beszélni szeretnék vele, mert pontosan az Edua halálát követő délelőtt kellett volna jelentkeznem nála a Magyarországi tartózkodási engedélyünk kiváltásához szükséges munkavállalási vízum bemutatása céljából, amit két héttel korábban kaptam meg otthon, a Magyarország Romániai nagykövetségén. Az idegenrendész is nagyon megértőnek bizonyult és “a tragikus körülményekre való tekintettel” elnézte nekem a határidő meghaladását, de nagyon a lelkemre kötötte, hogy a gyászom ellenére is szedjem össze magam és hét végéig írjuk meg Johannával és vigyem be neki a korábban igényelt lakásbérleti szerződést, a munkaügyi hivataltól a munkavállalási engedélyt és kérjem meg valamelyik ismerősömet, hogy tegyen le a nevemre minimum négyszázezer forintot, garanciaként arra, hogy amennyiben sikertelennek bizonyulna a beindított asztrológusi vállalkozásom, és pénzügyi gondjaim akadnának, nem folyamodok segélyért a magyar állami intézményekhez.
    Számomra az volt a legborzasztóbb élmény-sorozat a halált követő időszakban, amit mások gondűző, “áldásos” körülményeknek hisznek: az tudniillik, hogy a munkavállalási engedély napokig tartó és hiábavalónak bizonyult hajkurászása miatt és más, a Táltoslakra való visszaköltözésünkkel járó gyakorlati teendők miatt, nem csak hogy nem maradhattam Júlia és Verácska mellett és így nagyon kevés időm volt arra, hogy Júliával felfedezzem és kiszálazzam a halál spirituális okainak a korábbi tévedéseinkben és mulasztásainkban rejlő indítékait, hanem a Verácska különlegesen “jópofa” személyi jegyeit már ilyen korán is nagyon nevettető módon kinyilvánítani képes jelenlétét is kénytelen voltam hiányolni. Ha velük maradhatok akkor, talán hamarabb megértem, hogy mi is történt voltaképpen és így hamarabb elmúlik a folytonosan, mikor az utcán, mikor a vonaton - autóbuszon rám törő sírhatnék. Pedig a Sorsirányító Párkák tevékenységének megértéséhez nyugodtabb lelki és szellemi állapotra azért is nagyobb szükségem lett volna, mert mindeközben azt a luxust sem engedhettem meg magamnak, hogy ne álljak a hallgatóim elé és ne az én szájamból, az én akkori értelmezési lehetőségeim szerint szerezzenek tudomást arról, hogy mi is történt valójában. Körváron a halál éjszakáját követő másnap estére volt meghirdetve a karácsony spirituális jelentéséről szóló előadásom és az ottani hallgatóim nagy része, már egészen komoly, a sikerorientált, pozitív miszticizmussal ellentétes metafizikai alapállásra vonatkozó alapkérdéseket is kezdtek elsajátítani, aminek köszönhetően már annyira baráti, illetve személyes és bensőséges kapcsolatba kerültem velük, hogy úgy éreztem, hogy a az érzelgős és tragikus vallásosság, vagy az abszurd determinizmus szemétgödrébe taszítanám őket, ha nem kísérelném meg akár ilyen állapotban is elmondani nekik, hogy a történtek egyáltalán nem ingatták meg a szellem világosságába és szeretet éltető erejébe vetett hitemet és továbbra is hiszek abban, hogy a feltámadásnak és a megváltásnak semmi köze nincs a fogyasztói és a biztosítási őrületében a természetet szennyező-nyomorító, a földet tönkretevő civilizációnak a hipokrita vallásosságához.
    Hamvas Béla egyik esszéjében olvastam még akkor, amikor Medárd fiamat magamhoz vettem és a Kántor család elkezdte az ellenem indított lejárató-korrupciós hadjáratát, hogy amennyiben nem találod valaminek a pozitív értelmét, azt jelenti, hogy nem kerested jól, vagy még nem kerested eleget. “Minden sötétség igazi értelme, hogy fény. Minden szenvedés értelme, hogy öröm. A kárhozat az üdvért van. A sötét évet eddig negatívan értettem. Valódi értelmét most találtam meg. A bűn és a pokol és a kárhozat misztériuma. Át kell menni rajta, mint a halálon. Jaj annak, aki a sötétség borzalmas titka elől menekül. Magadra kell venned. Mert az örök nem a sötétség és nem a kárhozat. Nem a negatív. Az örök az üdv. Ahol a bűn túlsúlyra jut, ott elárad a kegyelem.” Az Edua halála utáni hét napos böjtöm után, ami közben, az utolsó kettő, a szombat-vasárnap kivételével majdnem állandóan utaznom és tevékenykednem kellett, ezzel a pozitív kereséssel éltem és azzal a hittel, hogy ezentúl Edua helyett is élnem: szeretnem és gondolkoznom, illetve felelnem kell az életért, a jelenlétért. Nem csak azért mert az a lény, aki ő lehetett volna, már nem létezik földi személyként, hanem azért is mert tudtam, hogy a következő években és évtizedekben sok újszülött érkezik a világra az övéhez hasonló nehéz szellemi programmal - ezek éppen a pozitivista misztikusok által indigó jelzővel ellátott tizenvalahány éve már születni kezdett “furcsa” gyermekek, akik állítólag csak úgy, misztikus tehetségükből kifolyólag, megmentik majd a földet és az emberiséget, annak ellenére, hogy egyesek közülük az Eminem számait hallgatják legszívesebben -  de akik nem föltétlenül szükséges, hogy az életnyerés őrült eszméje által működtetett, illetve a szellemi felelősség ellen védekező civilizáció tudományosan rafinált istentelensége és a szülők szellemi tájékozatlansága miatt meghalljanak mielőtt még magukra eszmélhetnének. Ez, a környezetemben való szüntelen éberségkeltés egyetlen lehetőségem, hogy az Edua halálának rám eső terhét méltóan viselhessem és ezáltal jóvá tehessem.
    Valahányszor az egyéni tudat és a külvilág közvetlen viszonyrendszerének az életterületét megtestesítő egyes horoszkópház, az Egyetemes törvényekről és azon belül a Rezonancia, illetve a Tükröződés törvényéről beszéltem hallgatóimnak, figyelmeztettem őket arra, hogy egy kiemelkedően jelentős életesemény, egy őket, vagy másokat ért, kellemetlen, tragikus, vagy katasztrofális jelenségről tudomást szereznek, észlelnek, vagy átélnek személyesen - még ha ez nagyon nehéz, akkor is -, tegyenek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a fizikai és a pszichikai események alatt meghúzódó igazi kauzális okokat felderítsék. Ugyanakkor vigyázniuk kell arra is, hogy ne elégedjenek meg egyetlen, vagy két - három, sebtében felderített okkal, mivel életünk minden eseménye létrejöttében közrejátszik mind a hét egyetemes törvény. (A Metától szertett alap-ismereteim alapján, akkor még csak hét törvényről tudtam, mivel a hermetikusok nem írták le külön - nem ismerték? - az Evolúció törvényét). Az ilyen rendkívüli eseményeknél több, az események végső lefutását megelőző, általunk, a környezetünk és az egész emberiség által a közelmúltban, vagy a távoli múltban elindított mentális ok - okozati összefüggés működik közre.  És valóban, ahogy teltek a napok Edua halála után, én is egyre több szellemileg jól körvonalazott okát, és megszámlálhatatlan un. misztikus ok-okozati kapcsolatát fedeztem fel annak, hogy miért kellett ennek a makkegészségesen születő gyermeknek mindenféle fizikai előrejelzés nélkül meghalnia?
    Ezek az okok másfél évre nyúltak vissza az időben, azokig a lelki élményekig, amelyek akkor következtek be, amikor a Júlia szexuális zavartságából, valamint az én házasságon kívüli szexuális vágyaimból a Lilith igazi hatalmát és sorsformáló veszélyes erejét felfedeztem. Ekkor ugyanis Júlia már második alkalommal erősen a hatása alá került, az egyik hallgatóból frissen asztrológus-előadóvá lett, családi barátunkhoz fűződő, önkéntelen és részben öntudatlan, de részben tudatos szexuális vágyainak, aminek hatására, szembetűnően fölöslegesen, egy négy órával korább induló vonattal utazott el a szomszéd városba, ahol ők ketten kellett volna előadást tartsanak akkor este. Persze, a konkrétan meg nem beszélt és mindössze ködösen elképzelt intim együttlétből nem lett semmi, mert a szintén Skorpió karmával küszködő barátunkat, aki úgy látszik, a felesége távolléte miatt, szintén össze - vissza fantáziált mindent, elkísérte előadói utjára egy másik női tagja is a baráti körünknek és így egyszerre hárman találták magukat a Magyarországon előadásokat tartó feleség albérleti lakásában. (Ugyancsak Hamvas Béla írja valahol, hogy azt a személyt, aki a megváltás útjára lépett, hét angyal őrzi, nem a bajoktól és a tragédiáktól, hanem a kárhozattól. És tényleg, később magam is tapasztaltam, hogy amikor a szexuálisan erősen kísértett skorpiói képzeletem hatására, közel kerültem olyan állapotokhoz és helyzetekhez, amelyben Júliát megcsalhattam volna, a más nővel való szeretkezés gyakorlati lehetősége sem szavak, sem gesztusok szintjén nem merülhetett fel.) Ahogy este haza érkezett Júlia, azonnal kikérdeztem afelől, hogy mi is történt Szenterdődön és figyelmeztettem arra, hogy nagyon vigyázzon, mert a VIII. házban a Jupiterrel együttálló Lilithje hatása alá került és kábulatában olyasmit tehet, ami veszélyezteti nem csak a házasságunkat, hanem mindhármunk egészségét is. A Júliát zavaros szellemi (tudati-lelki) állapotba taszító szexuális bódulat hatására megfogant homályos “házasságtörési” szándék meghiúsult annak következtében, hogy a barátunk -  aki, miután a Lilithről szóló előadásaim hatására, néhány hónap múlva rájött, hogy benne miféle személyi zavarokat hoz létre a Lilith, lemondott az előadástartásokról - nem volt egyértelműen határozott és céltudatos a Júliával való intim együttlétet illetően és nem küldte el a harmadik személyt a találka-helyről. A Júlia mentális és szexuális zavartsága viszont nem szűnt meg és miután én Magyarországra utaztam, meg is jött a menstruációja, ami a Verácska születését követően kilenc hónapig nem jelentkezett, és amiről mi úgy képzeltük, hogy addig nem is fog jelentkezni, amíg Verácskát szoptatni fogja.
   A menstruáció jelentkezése még nem lett volna baj, legalábbis számomra, hiszen engem egyáltalán nem zavart az a gondolat, hogy Verácska után azonnal foganjon meg és szülessen egy újabb gyermekünk. Sőt, úgy láttam, hogy erre elsősorban a Júlia felnőtti, anyai lénye kialakulása, illetve a felelősségtudata és a családanyai maturizácíója megerősödése miatt szükségünk is lenne. Másrészt úgy véltem, hogy még egy gyermek a családomban annak lenne a jele, hogy a Hold által megtestesített ősi teremtő erővel és a család spirituális erőterével szembeni karmikus adósságaim, illetve az ezekkel szemben tanúsított önkéntelen szorongásaim feloldódtak és ezáltal az anyámtól örökölt, család -és gyermekellenes tudat alatti negatív imaginációs tevékenységem megszűnt. Amint viszont később kiderült, mindennek az ellentéte zajlott le a Júlia lelki világában. Ő egyrészt azért szorongott, mert érezte, hogy nem tudja legyőzni a mások iránti intenzív szexuális vágyait, illetve az ebből eredő személyi zavartságát, másrészről azért mert úgy hitte, hogy amennyiben még szül egy gyermeket, azzal végleg le kell mondania minden házasságon kívüli szexuális vágya valamikori kielégítési lehetőségének a reményéről, mert ezzel megpecsételi családanyai sorsát és megfosztja magát ettől a jövőbeni gyönyör-lehetőségektől. Csak az Edua születését megelőző Táltos laki idillikus esti beszélgetéseink alkalmával tudtam megértetni vele, hogy ez nem a gyermekek számának a kérdésén múlik, hanem az ő egyéni döntésén. Ha ő úgy dönt, hogy szeretkezni akar rajtam kívül valaki mással, azt ő öt, vagy hat gyermekes anyaként is meg teheti és meg is fogja tenni, anélkül, hogy én, az esetleges féltékenységi jeleneteken és a lehetséges bánatom, vagy felháborodásom és méltatlankodásom kifejezésén kívül, maximum az elváláson kívül, bármit is tehetnék ellene. És viszont: ha úgy dönt, hogy bármennyire is gyötörnék a kapcsolatunkon kívüli szexuális élményekre és tapasztalatokra ingerlő szexuális vágyai, ezeket le akarja győzi, akkor akár egy gyermekkel, akár anélkül is le fogja győzni, attól függetlenül például, hogy én féltékenykedek-e, vagy sem. Nem kell tehát a szabad akaratának az elvesztésétől, illetve a szabad akaratát feltételező felelősség-tudata gyakorlásától való félelmeit a gyermekek számára, illetve a családanyai állapotára fognia. Ezt viszont egy évvel az Edua születése előtt még nem tisztáztuk, mivel az akkori asztrológiai tudásommal még én sem tudtam, hogy a Merkúr által támadott Jupiterrel a nyolcas házban - a halál és az újjászületés élet-területén- együtt álló Lilith által jelzett “halálos” szexuális vágyak ennyi, a kívülállók számára elfogadhatatlan és egyenesen megbotránkoztató, a személy számára viszont metafizikai ismeretek nélkül és megfelelő partner (értő élettárs) nélkül gyakorlatilag megoldhatatlan és feloldhatatlan belső gondot okozhatnak. Az általam ismert, Lilithre vonatkozó asztrológiai szakirodalom ugyanis állandóan belebonyolódik egy személytelen és absztrakt okoskodás, illetve a tudományoskodás labirintusába, megragadva a mindent “megértő és toleráns” humanista elv hangoztatásánál, vagy a kultúrtörténeti ismeret-terjesztés felszínén lebegve, megelégszik a mitológiai filozofálgatásokkal.
    Még számomra, a sok és sokféle lelki bonyodalmat megélt és sok szexuális furcsaságot tapasztalt Skorpió- személy számára is nehéz volt megérteni - Hát még családapaként és férjként elfogadni! - azt, hogy létezik olyan, a művészetben a “lárt pur lárt” irányzat néven ismert öncélú, mélypszichológiai késztetés a csalásra, amelynek semmi más indítéka nincs mind egyszerűen magának a csalás helyzetének az átélése, a csalás állapotának az átélési lehetősége, illetve a csalás élményére való sóvárgás, a csalás varázslatos vonzata! Ahogy Júlia fogalmazott: semmi más, csak kizárólag a partnerrel, az élettárssal való kib.-ás élményére való sóvárgás. És erről, a mélypszichológiai jelenségről nekem, épp az én feleségem által, kellett tudomást szereznem!
    Most viszont az Edua halálának a spirituális okairól van szó és nem arról, hogy erre az önkéntelen csalási késztetésre milyen biztos kézzel mutattam rá a későbbi horoszkópelemzések során és nem arról, hogy rendszerint a jelenség eredetét is ki tudtam mutatni, vissza tudtam vezetni, az anyai nagymamának, vagy dédnagyanyának a férjével - a nagyapával, vagy a dédapával - szemben érzett, de a tudattalanba mélyen elfojtott tehetetlen dühére, illetve azoknak a rejtett szexuális bosszúvágyára. Júliának a szexuális orgazmus gyönyör-érzetét soha meg nem ismerő nagyanyja is ezt élte át fiatalasszonyként, valahányszor megtudta, hogy a vele kegyetlenül elbánó daliás nagyapa megcsalta valakivel. Az ok - okozati láncnak ez a gyökere csak azért fontos, mert Júlia ennek következtében is élt kettős szorongásban: egyfelől a szexuális csalási vágyával velem szemben, akit annak ellenére szeretett volna megcsalni, hogy állítása szerint, nagyon szeretett és rettegett attól a gondolattól, hogy elveszít, másfelől egy második gyermek megfoganásának és világra hozásának a gondolatától való félelem. Ennek a következménye természetesen az lett, hogy amint haza érkeztem egy újabb Magyarországi előadássorozat megtartása után, egy olyan magzatot fogant, amely nem jutott be a méhben, hanem a méhszájban “akadt meg”. A konzultált nőgyógyász viszont csak akkor jött rá, hogy valami baj van a magzattal, illetve a foganással, amikor kiderült, hogy Júlia a “terhesség” megállapítása után egy hónap múlva is, egyfolytában enyhén vérzik. Azelőtt büszkén dicsekedtem minden ismerősömnek, hogy máris jön a második gyermekünk. E lelkesedésben viszont, Júlia latható módon nem osztozott. Csak a magzatnak e furcsán beszédes téve elhelyeződése - nem a rendeltetési helyén: nem az otthonának számító anyai méhben fogant, hanem “az előszobába küszöbén” és ezért bizonytalan volt a fizikai épsége és a megmaradása is - tudomásul vétele után kezdtem megérteni, ugyancsak a “rend-kívüli” foganás szellemi okait keresve, hogy nagyobb baj van a családban, illetve a Júlia lelki világában, mind ahogy a kezdeti lelkesedésemben én gondoltam. Sőt! Ekkor minden belső méltatlankodási vágyamat visszafogva és minden bántó szándék nélkül, de oknyomozó skorpiói kíváncsiságomból nem engedve, kezdetem faggatni Júliát a horoszkópja alapján arról, hogy mi is történt benne az utóbbi hónapokban?
    Ekkor derült ki az is, hogy nem helyes születési időponttal van elkészítve a horoszkópja, mert mindaz, amit nekem rengeteg sírás közben el tudott mondani, egyértelműen arra utal, hogy eltérés van a tudott (hivatalos) születési időpontjával korábban kiszámított horoszkóp és az ő spirituális struktúrájának megfelelő horoszkóp ideje között. Az a sok sötét és perverz szexuális izgalom utáni vágy, ami benne rejtőzik - aminek hatására nem is annyira a szép legények vonzzák önkéntelenül magukhoz a szexuális figyelmét, hanem inkább azok a “csonka-bokák”, akik valamiféle fizikai vagy pszichikai rendellenességgel rendelkeznek, egyértelműen annak a jele, hogy a Júlia Lilithje nem a kilences házban, az egyetemes törvények megismerési lehetőségének és szükségének megfelelő asztrológiai életterületében áll, hanem a nyolcas házban. Ez viszont azt is jelenti, hogy a csupa negatív fényszöget kapó Uránusz, a teremtő imagináció bolygója sem az Ascendensén áll, mint ahogy azt addig tudtuk, hanem a tizenkettős házban, az Istennek hozott áldozat, a rejtett szenvedélyek, a rejtett betegségek és a rejtett ellenségek, illetve a mélyebb belátási képesség eléréséhez szükséges elzáródások: a remetei állapotban végzett kontempláció életterületén. De akkoriban még csak a VIII. házban álló Lilith hirtelen felfedezett és megsejtett végzetes hatásaitól ijedtem meg és annak a teljes felderítését tűztem ki önkéntelenül jövendő szellemi kutatásaim céljaként, teljesen rábízva Júliára, hogy a horoszkópja XII. házában álló negatív Uránusz által jelzett diszharmonikus imagináció hatásait és következményeit figyelje meg és semlegesítse a naplóírás segítségével. Nos, itt voltam én asztrológus családapaként és metafizikus férjként felelőtlenül felületes. Talán a féltékenységem, vagy a saját Lilith jellegű problémáim, amelyek hatására még mindig élt bennem az a késztetés, hogy minden nőnek, akivel akárcsak beszélő viszonyba is kerülök, bebizonyítsam, hogy én vagyok a legigazibb szexuális élményeket nyújtó férfi a világon, okozták azt a farkasvakságot, aminek hatására rávetettem magam a Lilith probléma összes vetületének a felderítésére és nem számoltam a Júlia XII házában és a Skorpióban álló, csak negatívan fényszögelt Uránusz által jelzett önkéntelen késztetésnek: a Júlia tudattalanjában működő, romboló hatású, sötét imaginációnak a hatásaival és következményeivel. Pedig jól tudtam, hogy a tizenkettős ház erőtere, ugyanannyira “okkult”, tehát veszélyes életterületet rejt magában, mind a nyolcas házé és Hamvas Bélától azt is tudtam, hogy “nincsen az égvilágon semmi, ami a lelket meg tudja érinteni vagy akár megölni, csak az imagináció. Se tűz, se kard, csak ez a varázslat, ez az ő halálos mérge, mert a kezdetek kezdetén az imaginációból született, és az marad helye örökké.(...) A túrba a léleknek az a megzavarodása, amikor az imagináció a középpontjában nem a Nagy Lény képe áll. Amikor a lélek elvész és a kép elsötétül. Az Upanisadok ezt az állapotot abhimannának, őrületszerű megzavarodásnak hívja. Ez a túrba. A fekete imagináció. Pokolnak is hívják. (...) Mindenkinek saját külön pokla van és nem érintheti semmi más, mind csakis saját mérge. A túrba a feneketlen és örvénylő düh felkavarása és felébresztése, az alvilági fundamentum kitörése. Isten haragja. Orgé theou, amint Pál mondja. A túrba ősszó. Éppen úgy mind az üdv. Csak éppen nem az üdv, hanem a kárhozat. A kárhozat az, amikor a lélek az infernális imaginációt felébreszti és ebben önmagát foszlányokra tépi. Nem, nem más marcangolja. Nem az ördög. Saját imaginációja. Az égvilágon semmi nincs, ami a lelket megérintheti, akár egyetlen újjal is, se tűz, se kard, csak az imagináció.”
   Júliának akkor szüksége lett volna a segítségemre, hogy azt a teremtés-ellenes és élet-ellenes fekete imaginációt, ami az édesanyja kamaszkori fekete-mágiázásai következtében öröklődött át az ő lényébe, a tudatosítás segítségével feloldja és felszámolja. Neki az én éber és szerető segítségemre lett volna szüksége ahhoz, hogy azt, az anyai ágon átszármazott személyes fekete imaginációt, amely a Júlia nagyszülei által épített és fenntartott zavaros és feszült otthoni és családi légkör ellen, illetve a család képzete ellen irányult, feloldja és felszámolja. Ezt a segítséget viszont nem kapta meg tőlem, mert akkor én a fő kérdésnek képzelt Lilith jelenség teljes felderítésére vetettem rá magam és teljesen ráhagytam, hogy a naplóírás segítségével oldja meg a belső élete “részletkérdéseit”. Holott a Lilith jelenség, a bűnbeesés révén elválaszthatatlan a fekete imaginációtól és viszont: a félelmet okozó és a félelemből táplálkozó fekete imaginációt, vagyis az ellenséges külvilágba, a sötétségbe, a rosszba, a veszteségbe, a szerencsétlenségbe, a “bajba” való hitet voltaképpen a Lilith hatása működteti valójában. A negatív Uránusz önmagában ehhez gyenge.   
    Az imagináció tisztítást szolgáló napló viszont szent, abba csak a szentségtörés tudatával olvashattam volna belé, amit semmiképp nem szabad elkövetni. Ezért nem tudhattam, hogy Júlia, mindazok ellenére, ami történt másfél évvel korábban, és később, még azóta sem volt képes az anyai ágon örökölt, életromboló tudattalan programjának, a fekete - imaginációjának a végzetes hatásait semlegesíteni, annak működését a tudatosítás segítségével megszüntetni. Csak az Edua halálát követő napokban és éjszakákon folytatott beszélgetéseinkből derült ki, hogy ez e fekete - imagináció nem szűnt meg annak ellenére sem, hogy az első közvetlen eredménye a  rosszul fogant magzat, majd annak a két és fél hónapos korában történt elvetélése volt, aminek következtében Júlia mégiscsak bekerült az Istenhidegei korház szülészeti osztályára, ahol ugyanazokat a “nőgyógyászati” borzalmakat kellett átélnie amelyektől megszabadult a Verácska születésére való spirituális felkészüléssel.
    Miközben hetente egyszer egyedül maradt éjszakánként a fűthetetlen Táltoslaki házban, amikor én a Körvári előadásaimat tartottam, szorongató félelmében és a mostoha sorsával szemben érzett haragjában olyan negatív érzelmekhez kötött képzetek is gyötörték, amelyekben az egyébként Verácskánál jóval nyugodtabb és csendesebb, de jogait mégiscsak sírva követelő Eduára több ízben is haraggal gondolt. Júliának ezt, az általa születéstől fogva mindig ellenségesnek érzékelt élettel szembeni képzeleti és mentális agresszivitását kellett volna én, már az egy évvel korábban történt rossz fogamzásnak és az azt követő eseményeknek és felismeréseknek a hatására feloldanom. És ha akkor elmulasztottam, akkor legalább az Eduának a valamivel normálisabb, de az egészségestől ugyancsak távol álló foganásának és fejlődésének az észlelése után, vagyis az Edua méhlepényének a méhfalról való leválásának az észlelése után, nem szabadott volna megelégednem a Júlia szükségállapotának a tanácsaim segítségével történő meghaladásával, majd a szerencsés szüléssel, hanem a józanságomat, illetve a figyelő családapai éberségemet a maximálisra srófolva, ennek a fekete imaginációnak a megszüntetésére - feloldására kellett volna fordítanom minden spirituális, intellektuális és lelki energiámat. Ehhez viszont hónapokra el kellett volna halasztanom és teljesen meg kellett volna szüntetnem, minden, az ottani létezésünk törvényesítését célzó tevékenységet.  
     Ehelyett elteltem az egészséges, sőt: csodaszerű születés és az Edua egészséges fizikai állapota fölötti stupid apai büszkeséggel és úgy képzeltem, hogy ez a legjobb kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy spirituális szempontból mi Júliával teljesen jó úton járunk és kisebb - nagyobb hibákat elkövetve ugyan, de általában az átlagot jóval meghaladva végezzük az élet-feladatainkat. Ez így is volt az első napokban. Azután viszont, hogy Verácskát elhoztam és a gyermekkorában minden házi teendőtől és minden más munkától és minden gyakorlati probléma megoldásától megkímélt Júliának most már nem csak saját, az édes - kettesben töltött időszak alatt közösen még fel nem derített, negatív képzeteivel kellett megküzdenie, hanem az egyre hidegebbé váló és a keletre néző ablakaival a nyári időszaknál jóval sötétebb és ezért egyre nyomasztóbb hangulatot árasztó öreg házban a két gyermek ellátásával is. Apai büszkeségemben és boldogságomban nem vettem észre, hogy a Júlia számára, az anyai bűntudatból és nagyszülői szeretetből minden nehézségtől megkímélt lány számára, ebben a lakásban élni, amelyben az Istenhidegei folytonos melegvíz szolgáltatással ellátott fürdőszobás komfortját felváltotta az udvaron álló hidegvíz csap, olyan előre nem várt megterhelést jelentett, amelyet nem enyhíthetett az a körülmény, hogy a sűrűn mocskolódó Verácska ruháinak a kimosásába, valamint a pelenka - és babaruha mosásba, azok tisztálásba és teregetésébe, amennyire az időmből telt, igyekeztem besegíteni és Verácskát esténként megetetni. Ezen nem segített az sem, hogy Júliának rám soha nem kellett mosnia, utánam nem kellett takarítania és sem magának vagy Verácskának, sem nekem nem kellett sütnie és főznie mivel a természetes táplálkozásunk mindezt nem igényelte. Az udvari csapból hideg víz folyt, amit - ha kifogyott addig, amíg én Körváron voltam előadásokat tartani és horoszkópokat értelmezni - vederrel be kellett hozni és a kályhára fel téve meg kellett melegíteni, majd onnan levenni és csak így lehetett mosni. Sőt: a munkás - szocialista hőskorszakban gyártott, kölcsönkapott mosógépet, ami nem csak, hogy rettenetesen burrogott, hanem az alján csepegett is (!), kezelni kellett, és más ilyen szörnyűségekkel volt teli ez a lakás, ami Júlia képzeletét - a két apró gyermeknek a sírásban kifejezett igényei mellett - folyamatosan irritálta és egyre sötétebb jövő-képzetek alkotásokra sarkallta.
   Mindketten úgy képzeltük, hogy Júliának az Edua megszülésétől számított negyedik hét után egyre gyakrabban jelentkező fáradsága annak köszönhető, hogy kényeztetett nevelése miatt, nem szokta meg a rendszeres házi munkával járó fizikai igénybevételt és persze annak, hogy felnőtt koráig semmit nem sportolt. Azt a fizikai kondícióját, amit a Verácska születése előtti és utáni karate-edzéseken való szórványos részvételével megszerzett, elveszítette az Eduával való “veszélyeztetett terhessége” által igényelt, néhány hétig tartó, többnyire háton fekvést jelentő, nyugalmi helyzetek miatt.
     Táltoslakon viszont, ahonnan heti több alkalommal el kellett utaznom vagy Körvárra, vagy Csonkakőre, nem csak előadásokat tartani és horoszkópokat értelmezni, hanem mikor a hónaponként lejáró turista vízumaink Magyarországon való tartózkodásra jogosító havonkénti meghosszabbítása miatt, mikor a várva-várt, hosszabb lejáratú tartózkodási engedély kibocsátásához szükséges újabb és újabb papírok beszerzése miatt, mikor a számítógépeinknek a nyomtatókkal való összehangolása, a számítógép üzemeltetés közben felmerülő hibák kijavíttatása, az én számítógépem kapacitásának növelése és a nyomtatók üzemeltetéséhez szükséges kellékek megvásárlása miatt, úgy éreztem, hogy semmi nem tehettek, sem a Júlia fáradsága megszüntetése ellen, sem az ellen a Júliában lezajló veszélyes szellemi folyamat ellen, amire következtetni lehetett abból a figyelmeztető jellegű jelenségből, hogy a Júlia dús fekete haja ismét hullani kezdett, úgy mind két évvel korábban, amikor Verácskára haragudott önkéntelenül és öntudatlanul, amiért az, a szűnni nem akaró és semmiféle megnyugváshoz - elcsituláshoz nem vezető, az anyai kebellel való öncélú kéjelgési, (“malackodási”) igényének erőszakos kifejezésével, nem hagyta őt éjszakánként pihenni. Úgy éreztem, hogy e problémáknak a megoldása az adott körülmények között, vagyis a papírok és a pecsétes aláírások utáni hajsza és a megrendelt horoszkópok becsületes elkészítése által fenntartott körforgásban, aminek a véget-érésében reménykedtünk, egyelőre nem tehetek semmit annak érdekében, hogy Júliát annyira tehermentesítsem. “ - Naplózzál többet, írjál többet minderről a naplódban és a mentális okok megkeresése és a szellemi megoldások keresése mellett, keressél gyakorlati megoldásokat is.”
     Ma már tudom, hogy a rendkívülien jól sikerült szülés és az Edua egészséges természete miatti lelkesedésemtől elkábulva (“Ha lehetséges az, hogy egy gyermek Verácskánál egészségesebb és jobb természetű legyen, akkor Edua ennek az eszményi gyermeknek a megtestesülése.”, szoktam mondani, ha a ismerőseim, vagy az otthoniak kicsi hogyléte felől érdeklődtek.), elveszítve az éberségemet, nem figyeltem oda, hogy a mélyrétegekben igazából mi is történik a környezetemben és az én életemben. Így nem vettem észre és nem is gyanítottam, hogy Júlia fiatal anyai és női lelki világában, nincs még minden rendbe téve azáltal, hogy a szülés előtti utolsó, nyári és őszi hónapokban sikerült majdnem mindent helyre hoznunk mentálisan abból, amit Júlia az Istenhidegei munkahelyén a szexuális képzeletét is felizgató világi tapasztalatok hatásától elkábulva, rosszul indított el. Nem vettem észre, hogy  bizonyos időhatárokat túl lépő kellemetlen, kényelmetlen és nehéz helyzetekben - főként akkor, ha nélkülem kell e nehéz és kellemetlen helyzeteket elviselni és megoldani! - még jobban beindul a negatív imaginációja mind azelőtt. Hogy neki, még nem sikerült elnyernie azt a képességet, hogy automatikusan a saját imaginációja által beidézett személyi feladatának tekintsen minden sorsnehézséget. Hogy akárcsak én rég óta, ő is minden kellemetlenség, fájdalom és látszólag minden energiát elszívó igénybevétel ellenére, bizonyos gyakorlat után, egyfajta szellemi élvezettel bogozzon szét és szálazzon össze: “Mert az Én terhem könnyű és az Én igám gyönyörűséges.” Nem vettem észre, hogy annak ellenére, hogy sorsrendeltetés és az annak megfelelő személyi sorsproblémák színezete szerint és természetesen az ebből következő egymás iránt érzett szerelem - szeretet szerint egymáshoz jól illettünk, de a téves neveltetéséből és a fiatalságából eredő tapasztalatlansága miatt, ő a saját sorsában és saját életében még nem olyan otthonos mind én az enyémben és végül is a spirituális dimenziók lehet, hogy egységet képezünk, de a mindennapi gyakorlatban - és ezen belül az egyéni imagináció működtetésében egyáltalán nem. Így történhetett meg, hogy miközben én a külvilágban és az erősen megtépázódott egyéni egészségem helyreállításában egyre nagyobb sikereket könyvelhettem el, Júlia, a tudattalan szférájába nyomott és ott még intenzívebben növekvő - vastagodó félelmei és fojtott neheztelései hatására, egyre beljebb szédült a fekete imaginációja labirintusába.
     E negatív képzetekből - ördögi hitrendszerből - álló labirintus építésébe besegített Júliának az Edua születése második napján máris jelentkező helyi körorvos és a védő nő is, akik, nem csak hogy két védő-támadó oltást belényomtak az addig teljesen nyugodt, még a születésekor sem síró újszülöttbe, hanem rárakták egy hideg mérlegre, hogy lemérjék a súlyát, majd miután egy szalaggal levették a méreteit, vért is vettek tőle is meg Júliától is, nem tudom milyen kacifántos tesztekhez, és részletesen elmagyarázták, hogy milyen szörnyűségek következhetnek, be amennyiben mindezt a bajt megelőző (sicc!) műveletet és vizsgálatot nem végeznék el. Sajnos, a korábban egyenesen a Körvári idegenrendész rendőrtisztek által kilátásba helyezett tartózkodási engedély megszerzési lehetősége miatt, nem akartam szembeszállni egyetlen Magyarországi hivatal képviselőjével sem. Mivel az egészségügy errefelé állami intézmény, annak ellenére, hogy épp annak tudatában, hogy mit jelent az a sok negatív szuggesztió, amit ezek az egészségvédő személyek mentális szinten magukban hordoznak, egészen mást gondoltam mint amiről ők meg akartak győzni, igyekeztem minél jobb képet vágni valahányszor az egyébként nagyon humánus vész-emberkék újra és újra meglátogattak. Úgy képzeltem, hogy Júlia már sokkal érettebb spirituálisan annál, hogy az anyai képzeletére az efféle tudományos negatív szuggesztiók hatással lennének, valamint abban is, hogy Eduának az egészséges világra érkezése nem más mind egyszerű visszaigazolódása annak, hogy a gyermek spirituálisan tökéletesen “be van lőve” az ilyen civilizációs ártalmakkal szemben és nem árt neki, ha efféle próbatételekben részesül. Hát ezekben, a spirituális szempontból, a legjobb indulattal is csak naivnak nevezhető elképzeléseimben én végzetesen tévedtem! Sem a Júlia horoszkópjából kiolvasható spirituális élet-programja, de ez Eduáé még annyira sem jogosított fel engem e naiv és ostoba képzetek létrehozására és fenntartására. Júliának épp elég feladat lett volna a saját negatív imaginációjával és a két gyermek gondozásából és ellátásából eredő teendőkkel megbirkózni, nem hogy még az egészség hivatalos szakértőinek és képviselőinek a rendszeres negatív szuggesztió - bombázásait kivédje, illetve, hogy a benne felébredt spirituális fényén azokat átszűrve, azok negatív hatását semlegesítse és mindemellett ne zavartassa magát, amiért azok a sterilitás eszméjébe vetett hitük szerinti ellenőrző látogatásukat végzik a hálószobájában, vagy ellenőrző konzultációra rendelik be az orvosi rendelőbe, illetve a gyermekvédelmi hivatal székhelyére.
    Én, az ellenvéleményem és ellenérzésem ellenére, akárcsak egy közepesen aluli tájékozottsággal és felvilágosultsággal rendelkező magyar átlagpolgár, elnéztem a hivatalos személyeknek ezeket, a Júlia kedélyállapotára láthatatlanul egyre negatívabban ható megalázásokat és nem vettem észre, hogy baj van, még akkor sem, amikor Júlia azzal a hírrel jött haza az egyik vizsgálatról, hogy a Csorbakőről kijött gyermekorvos (egy újabb szakember) egy kicsit meggyötörte  Eduát, mert kiszedte a köldökéből azokat a vadhússzerű sejthalmazokat, amelyek annak következtében jöttek létre, hogy a köldök-csonkja nem száradt le teljesen, mint annak idején a Verácskáé, hanem inkább levált, mivel a fölösleges csutakolása közben az őt először megvizsgáló doktornő azt beáztatta. Sajnos ekkor is megelégedtem a szentségtelen orvosi beavatkozások miatti bosszankodással, ahelyett, hogy a probléma, illetve az orvosi matatás helyének a sokat mondó szimbolikájára felfigyeljek. A köldök, amint a Júliához írt  levelemben is jeleztem, az anya testével való kapcsolat fizikai szerve mellett, az emberi lényeknek a Teremtő Istenanyához: a Jin ősprincípiumhoz, valamint a természethez, illetve a fizikai dimenzióhoz való spirituális kapcsolatrendszer fizikai leképeződése. Nem győzök eleget csodálkozni azon, hogy akkor nem értettem meg a jelzést: a környező világ üzent, hogy baj van a gyermekemnek a kapcsolatrendszerével, vagy a fizikai-természeti létezés irányába, vagy újra csak a spirituális anyai őserők irányába, és nekünk mindenképp és mihamarabb ezt, a szeretet-információ áramlási rendszert kell kitisztítani és megerősíteni!
   Nem kellett volna megelégednem tehát, a kislány vérrögös köldöke gyógykenőccsel való bekenésével és az orvosok elleni morgolódással, hanem azonnal fel kellett volna hagynom minden olyan elfoglaltságot, ami nem közvetlenül a vele és általában a családdal való szellemi, lelki és fizikai kapcsolatomra vonatkozik és az összes szellemi-lelki energiámat Eduára és a családra fordítani. Azonnal gyökeresen irányt kellett volna változtatni, úgy ahogy a halálát követő napokban gondoltam - amikor is kiderült, hogy a munkavállalási engedély három hónapos hajszolása hiába való volt, mert a Magyar Nagykövetségen száz márkáért megszerzett munkavállalási vízum és munkaügyi személyi lap mellett, még újabb bürokratikus formaságoknak kell tenni - hogy itt mindent felszámolok és haza utazunk, ahol a Verácska esetében már sikerült úgymond a gyermek érdekében támadó - zaklató egészségügyiekkel való kapcsolatot a minimális szükségesre visszaszorítani és a védőnőt az otthonunkból teljesen kizárni. És ha nem is hozok ilyen radikális döntést, legalább annyit kellett volna változtatni, hogy egy ideig abba hagyok minden olyan ügyködő járkálást és utazgatást, ami a munkavállalási engedély mihamarabbi megszerzését célozta és a minimálisan szükségesre szorítom a horoszkóprendelések kielégítését.
    Mindez szükséges lett volna nemcsak azért, hogy az Edua égi és földi kapcsolatait és az édesanyja lelki nyugalmát, azaz a tudattalanja szülés előtti zavartalan, vagy legalábbis kevésbé veszélyes állapotát visszaállítsam, hanem azért is, hogy alaposan utána nézzek és megvizsgáljam azt, hogy voltaképpen milyen “elkerülhetetlen” végzetes betegségek ellen oltogatják be itt a gyermeket egyre másra és az itteni törvények mennyiben köteleznek minket ezeknek az elfogadására?
    Nemcsak azt tudtam, hogy rendeltetése és funkciója szerint, nem kell a természettel való kapcsolatával szemben az embernek védekeznie, nem csak azt, hogy nem szabad megsérteni a Ciklus és a Ritmus törvényét - ahogy a védőoltásokkal, illetve az immunrendszer időnap előtti erőltetett kialakításával megsértjük - hogy a csecsemők és a kiskorúak fizikai fertőződése csak az anya személyi tudatának a szellemi - lelki fertőzöttségének a tükre és következménye, és ezért elsősorban nem védő oltással, hanem az anyának az érzelem és gondolatvilágának a tisztántartásával kell a babák egészségére vigyázni. Hanem azt is tudtam, hogy a betegségek és a fertőzések miatt létrejövő természetellenes halál, vagy a betegség, nem a az ellenséges kórokozó vírusok, bacilusok és baktériumok véletlenszerűen “abszurd” támadásnak a következménye, ahogy az orvostudomány ma képzeli, hanem épp fordítva: normális, tehát nem mesterségesen fenntartott körülmények között, a betegség és a betegség okozta halál annak a természetellenes és hamis (bódult és zavart testi-lelki-tudati) állapot miatt következik be, amelyben az ember akarva, vagy akaratlanul, tudatosan, vagy öntudatlanul, de huzamosan és sokáig, egyértelműen hamis információt áramoltat a fizikai és a pszichikai állapota felől az egyetemes teremtői képzelet (Isteni intelligencia) irányába.
    Minderről én tudtam tehát, de pontosan ott, ahol a legnagyobb szükség lett volna e tudásomra, nem alkalmaztam. Hogy spirituális felületességből és felelőtlenségből-e, vagy a magyar hatóságokkal semmilyen körülmények között újat húzni nem akaró gyávaságból-e, hogy mind a két árulási forma miatt-e, ez, a tények szempontjából már mindegy, de az én hátra levő életem minősége szempontjából, az alapállásom szempontjából nem! A tény az, hogy a Júlia anyai ágon öröklött negatív imaginációjának a csecsemő szellemi állapotára nézve végzetesnek bizonyuló zavaró hatásait semlegesíthettem volna. És tény az is, hogy a tudományos szempontból is fölöslegesen nagy mennyiségben beadott sokféle védőoltásból eredő - és a születése másnapjától a kábított vírusadagolásokkal folyamatosan fenntartott - hamis fizikai és spirituális állapotának a végső összezavarását, legalább az agyhártyagyulladás és influenza fertőzés elleni védőoltás beadásával szembeni ellenszegüléssel, megakadályozhattam volna! És ebbe, a gyáva magatartásomba, amivel nem akadályoztam meg az Edua negyedik, végzetes beoltását, amely annyira legyengítette a szervezetét, hogy egy másfajta, légúton terjedő vírussal, amivel vagy a Csorbakői lakásban, vagy a Csorbakőre való utazásunk közben találkozhatott a vonaton, nem tudott megbirkózni, sokáig nem tudtam belenyugodni annak ellenére sem, hogy tudtam azt, hogy a volna az a nincs, az nem valóság mert nem létezik. - Úgy gondoltam, hogy mindig kísérteni fog a végzetes mulasztás emléke és mindig tudni fogom, hogy én ezt meg kellett volna tegyem. Hogy ennek a mulasztásomnak az emléke, ami a lányom életébe került, melankóliaként mindig követni fogja a bűntudattól szabaddá válni vágyó kedélyemet.
     Az Edua halálát okozó tényleges biológiai okokról csak másfél hónap múlva szerezhettünk tudomást, amikor a Csorbakői rendőrkapitányságra megérkezett a budapesti orvos ezredes korboncnoki jelentése. Nem véletlenül ugyanaz a fiatal rendőrnő adta át a jelentést, aki az első kihallgatáson rám támadt a gyermekem haláláért hibáztató, nem odavágó, ellentétes állításokat tartalmazó vádaskodásával, amelyek pontosan arról szóltak, amit nem tettem meg és amit meg kellett volna tennem: elhárítani az egészséges gyermek fölösleges orvosi gondozását és beoltását, illetve az anya kedélyállapota és tudattalanja fölösleges zaklatását. A rendőrnő egy szóval sem jelezte, hogy bánja amiért azokban a rettenetes órákban fölöslegesen zaklatott a vádaskodásával, annak ellenére, hogy neki már csak szolgálati kötelességből is el kellett olvasnia előzetesen a jelentésnek a rendőrség archívumában maradó példányát, amelyben az állt, hogy egy olyan légúton terjedő vírus támadta meg az Edua szervezetét, amely ha bejut a tüdőbe és a tüdőn keresztül a vérbe, órák alatt szét bontja a szívet, a májat, a vesét, a lépet, a tüdőt és a szervezet legfontosabb szerveit. Az a lilás lepedék, ami a szája sarkából a nyaka és a füle felé lefolyt és amit én hányásnak képzeltem, a gyermek szétbomlott tüdejének a folyékonnyá vált darabkái voltak, amit a halála előtt még kiköhögött. Ma már tudom, hogy a csorbakői rendőrnő tudattalanja is telve van a Júliáéhoz és az enyémhez hasonló életellenes programokkal és a saját irracionális szorongásai és félelmei miatt támadt akkor rám. Bocsánatot azért nem kért mert kevés tapasztalatából is tudta azt, hogy olyan erdélyi magyarként, aki hónapok óta tartózkodik Magyarországon, de még nincs tartózkodási engedélye, biztos, hogy van valami hézag a papírjaimmal, illetve a törvényes állapotunkkal, tehát neki nem kell tartania egy esetleges feljelentéstől és bírósági eljárástól, amit egy öntudatos és önérzetes magyar állampolgár biztos, hogy végig játszott volna vele.
     A rendőrnő, akárcsak az Eduát megtámadó ritka vírus, amelyet még nem ismertek ki a tudósok és amely ellen még nem találtak védőoltást, tudta, hogy minket támadni lehet, mert ha Magyarországon akarunk élni huzamosabb ideig, idegen polgárokként évekig emigránsok maradunk és tudjuk, hogy mint lehetséges bajforrást is jelentő személyek, a rendőri és az egészségügyi hatóságok által megkülönböztetett figyelemben részesülünk, mint a rezervációban élő indiánok. Fél ével a szörnyűséges napok után, amikor a csillapíthatatlan honvágyam által létrehozott körülmények és az idejében megértett sors-akarat hatására haza költőztem Istenhidegébe és esténként - éjszakánként nézhettem a tévénket, a Discovery csatornán láttam egy dokumentum filmet, amely arról szólt, hogy a rezervációban élő Navajo indiánok körében ismeretes még ez a külső tünet mentes, gyors halál, aminek a vírusát úgy fedeztek fel, hogy egy ily módon hirtelenül meghalt fiatal indán házaspár szülei kérték a hatóságoktól az elhunytak felboncolását és a halál okának a kivizsgálását. Amikor ezen egész éjszaka gondolkozva, másnap elmeséltem Júliának, ő tökéletesen találónak érezte az Edua halálát megelőző és az azt követő lelki állapotát azzal, ahogy egy, az életnyerő amerikai mentalitástól eltérő, természeti és szellemi életmódot követő indián érezheti magát egy rezervációban.
    A szokványostól eltérő életszemlélet miatti elkülönültséget, tetézte a hontalanságból adódó idegenség érzet. Az általunk a keletnél intenzívebben átélt emigráns szerepkör, állandó védekezési és magyarázkodási kényszert, majd fojtott agresszivitást váltott ki belőlünk amiatt, hogy úgy képzeltük: a hivatalok képviselői, akárcsak Istenhidegében a városi tanácsnál, ha nem is mondják ki nyíltan, de rosszalják amiért nem úgy neveljük, tápláljuk és gondozzuk a gyermekeinket, ahogy azt szokás és ahogy azt teszik a hivatalos nézeteket képviselő többségiek. És hogy mindez annak ellenére történik így Magyarországon is, hogy számunkra egészen világos: a gyermekeink egészsége és kiegyensúlyozottsága, nem a szerencsés véletlenen múlik, hanem azon, hogy hagyják-e, hogy úgy gondozzuk és neveljük, ahogy mi szeretnénk csinálni, ha békén hagynának.  
    Annak ellenére, hogy nem csak fizikai egészsége, hanem az intellektuális reakciókészsége szempontjából is, Edua sokkal erősebb és jobban fejlett csecsemő volt mind Verácska a vele egy idős korában, utólag visszatekintve, a köldöke csipeszekkel történő orvosi megtisztítását követő időszakban, oly finom szinteken gyengültek és szakadoztak el a földi gyökerének szellemi szálai, hogy az erre utaló jeleknek felsorolása már a babona határait érinti: valahányszor le akartam rajzolni az éles és határozott tekintetű arcocskáját, közbe jött valami halaszthatatlannak látszó, gyakorlati elintézni való, vagy éppenséggel a pillanatnyi ötletek csábításának engedve, másvalakinek a portréját, vagy absztrakt figurát rajzoltam le helyette. Két olyan előadás alkalmával is jelen volt az egész családunk, ahol fényképeztek és én világosan emlékszem, hogy több olyan felvétel is készült, ahol én Eduát hátával a mellemen tartva, a fényképező gép lencséjébe néztünk. Ennek ellenére ő, a fotózók által megküldött egyetlen fényképen sem jelent meg. És végül: valahányszor a Júlia útlevelébe be akartuk tetetni, hogy alkalom adtán vele haza utazhassunk, mindig közbe jött valami, amiért e szándékunk megvalósítását későbbre kellett halasztani.
   Júlia állítja, hogy ő más, az imént felsoroltaknál konkrétabb, belső és külső jelzéseket is kapott afelől, hogy valami nincs rendben sem vele sem Eduával, de úgy képzelte, hogy a Táltoslaki szorongatott helyzetből való melegebb és fény-telibb (világítottabb) otthonba költözésünkkel megoldódik minden. Hát igen, e költőzéssel a Júlia számára, a két gyermek miatti aggodalmaskodás feszültsége megszűnt, de olyan áron, hogy ebbe a radikális megoldásba én majdnem beleőrültem. Az őrültség viszont a felelősségnélküliségnek, illetve a belső felelősség-elhárításból következő értelmezési képtelenségnek a következménye és én ezzel ellentétes irányba igyekeztem már sok - sok éve. Bár sokkal nagyobb volt a veszteség-érzetem, mint húsz évvel ezelőtt, amikor azt képzeltem, hogy Dórát végképp elvesztettem, amiért egymás után két nő is gyermeket várt tőlem, most tudtam, hogy nem őrülhetek meg. Annak ellenére hogy önkéntelenül is számba vettem minden, az Edua  halálához vezető külső tényezőt is, ezúttal a felelősséget nem hárítottam sem Júliára sem az Eduát fölöslegesen beoltó körorvosra, sem a rezervációban élő Navajo indiánokéhoz hasonló társadalmi helyzetünkre, mert ha racionálisan nem is volt ennyire világos, metafizikusként tudtam, hogy mindezek valahol a mélyben engem tükröznek, hogy a felszínre nem hozott tudattalanom: a karmám negatív tartalmait képezik le. Tudtam, hogy az őrülttel ellentétes tudatra, spirituális belátó képességekre kell szert tennem, ahhoz, hogy valamikor minden részletében megérthessem azt, hogy most mi történt és azt is, hogy mi miért történt. De mivel, mint minden a normálisnál érzékenyebb szülőnek, néha az iszonyú, konkrét forma nélküli és az átlátható, vagy az értelem nélküli bűntudat nyomta a lelkem, máskor viszont az Edua szempontjából éreztem a veszteséget abszurdnak és igazságtalannak. Az érzelmeim nem csak a halált követő hetekben, hanem a következő hónapokban is úrrá lettek az éberségemen és ilyenkor, ha egyedül voltam és megengedhettem magamnak, hogy elgyengüljek, sírtam. Bár könnyeimet, vagy azok nyomait csak Júlia látta néha, az első hetekben annyit sírtam, mint egész felnőtt életemben. Csak akkor kezdtem emiatt fegyelmezni magam, amikor a szemüregeim annyira befeketedtek, hogy vese, vagy szívbajra gyanakodván, elmentem az orvoshoz, aki a negatív laboratóriumi eredményeim után, azt mondta, hogy talán a helytelen táplálkozás miatt karikásak a szemgödreim, vagy azért mert fizikailag túlerőltetem magam. Azonnal tudtam, hogy a túl gyakran rám törő sírási kényszereimnek kell ellenállnom és azt valami mással behelyettesítenem.  
    Ezért meditációkban próbáltam feloldani a helyzetet. Tudtam , hogy csak akkor maradnak el a sírás-ingereim, ha képessé válok az Edua halálában is meglátni és elfogadni azt amit csak az őrjöngő örültek szélsőséges ellentétei: a beavatott szellemi Bolondok képesek elfogadni, illetve meglátni: az egyetemes kiegyenlítődés egyik aktusát: az isteni igazságot. A Bolondot a Tarot beavatási rendszerének huszonkettes kártyalapjáról és a misztikus irodalomból ismertem és persze én is szerettem volna elérni ezt a fokozatot, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy árat kell fizetnem érte.
    Hét és fél éves kora táján, amikor a lecketanulásra fordított közös erőfeszítések eredményeképpen kapott jó jegyeit szemlélve elégedetten nyugtázhattam magamban, hogy Medárd fiam igenis olyan intelligens, mind ahogy én azt láttam amikor foglalkozni kezdtem vele és nem egy született hülyegyerek, mind aminek kinézett amikor az anyja Magyarországon ragadva szeretőjével, otthagyta őt a nagyszülőkkel Istenhidegében, megkérdeztem Medárdot, hogy mi szeretne lenni?
   - Bolond! Mondta ő félig komolyan - félig viccesen, kíváncsian pislogva a szemüvege alól, mintegy a “komoly felnőtt” típustól eltérő apját tesztelően, akivel kezdte megszokni, hogy annak őszintén és játékosan is válaszolhat. Értettem én, hogy miért mondja ezt a gyermek, de mégiscsak furcsa volt számomra válaszban az, hogy én akkoriban olvastam el többszőr a Hamvas Béla Arlequin című esszéjét és bármenyire is másképp láttam és másnak sejtettem én akkor a bolonddá válás kérdését mint ő, végül is, én sem akartam már mást, csak szintén Bolond lenni.
   - Bolond? Hm... Nos, ennek én örvendek. Ez már egészen komoly dolog te Medárd. Te egészen jól választottál, mert ez végül is a legtöbb, amit az ember elérhet. De tudnod kell, hogy amennyiben ilyen nagy emberré akarsz válni, akkor igen sokat kell tanulnod és olvasnod. A Bolond ugyanis az egész világon a legokosabb ember. - Valószínű, hogy a koma mégsem ilyen válaszra számított, mert egy kicsit mintha meglepődött volna és az elején bátortalanul fürkészve sandított rám, majd amikor látta, hogy nem viccelek, egészen komolyan maga elé nézett. Mivel a beszélgetésünket követő harmadik hónap táján történt elrablása óta többé egyszer sem beszélhettem normálisan és őszintén vele, nem tudhatom, hogy az elkomolyodása annak volt-e a jele, hogy fontolóra vette a hallottakat, vagy csak egyszerűen megijedt, mert úgy vélte, hogy a végén mégiscsak igaza lesz a nagyapjának, akinek az akkori véleménye az volt, hogy én egy kötözni való bolond vagyok, amiért nem akartam őt selypítő hülyegyerek állapotában kiengedni Magyarországra.
    Medárdot végül is megmentette az éber képzeletű Bolonddá válás veszedelmes kilátásától a gyakorlatiasan józan és racionálisan komoly nagyapja azáltal, hogy otthonról elrabolta, külföldre csempészte és még az emlékezetét is manipulálva, ellenem nevelte. Engem viszont (különösen miután a METÁ- tól is elváltam) a Bolond misztériuma és a Bolonddá válás lehetősége tovább és egyre inkább foglalkoztatott.
    Nem csak hogy itt volt hát az alkalom, de szellemi kényszerhelyzetemben nem is tehettem mást, mint hogy teljesen Bolonddá váljak az átélt borzalmak értelmessé tételének, illetve az utcán, a vasúti és buszállomási várakozások közben, vagy az elalvás előtti egyedülléteimben folytonosan rám törő sírási kényszer feloldásának az érdekében. Ezt a képességet csakis úgy szerezhettem meg, ha egész értelmemmel és minden szellemi világosság-fakasztó ambíciómmal el kezdem keresni és ha meg is tudom találni a két és fél hónapos, ép és egészséges kislányom halálában az isteni igazságot. Négy nappal a halál után megtartott Kóborréti előadás alkalmára már valamivel jobban össze tudtam szedni magam mint két nappal azelőtt Körváron és határozottan állítottam azt amit mai is hiszek, hogy amennyiben Jézus azért élt harminc három évet, hogy megváltsa az emberiséget, e türelmes kis lélek azért kellett ilyen korán eltávozzon, hogy finom és könnyű születésével, a csecsemőknél szokatlanul türelmes viselkedésével és abszurdnak tűnő, hirtelen halálával megváltson engem és Júliát. Ez mintha máris bolondul hangzott volna, de akkor még nem egészen voltam annak a tudatában, hogy ez gyakolatilag mit jelent? Mindenesetre már akkor biztos voltam abban, amit ma is hiszek, hogy sok olyan képzelet-tisztítási feladatot, aminek a végrehajtásához korábban nem voltam eléggé eltökélt és következetes, aminek a felvállalása és elérése érdekében, nem voltam elég bátor és nem tudtam a gyengeségeimmel szemben helyt állni, ezentúl véghez viszek. Ahhoz viszont, hogy a Bolond éberségét és megváltott életképzeletét elérjem, a Magyarországi tartózkodási és munkavállalási engedély megszerzésének az abszurd tortúráján túl kellett még esnem és a világapparátus magatehetetlen és az isteni törvényeknek alárendelt természetének a felismeréséhez el kellett jutnom.
    A világi és a kauzális apparátus által megtestesített anyai ágon öröklött negatív sors-programok értelmi víziója, mint az Edua halálához vezető gyökér- oknak a megsejtése, csak hetek múltával jött fel a tudatom felszínére, amikor a halál-okok felgöngyölítése közben eszembe ötlött, hogy milyen gyűlöletet váltott ki belőlem az édesanyám, akit a Csorbakőre való költözésünk előtti percekkel felhívtam telefonon. Mivel úgy képzeltem, hogy hetekbe fog kerülni, amíg a telefonunkat átszerelik, a városon levő, kényelmes és fényes lakásba való költőzési lehetőség eufóriájában, felhívtam őt telefonon, részben azért, hogy tudjam meg jól van-e, másrészt, hogy megmondjam neki, ne izgassa magát, ha több ideig nem hívom. Ő viszont ahelyett, hogy örvendett volna az örömhírnek, azonnal panaszkodni kezdett arról, “Hogy milyen jópofa”, az a Feketéék által láthatóan jól lepénzelt román mérnök, akit a bíróság azzal bízott meg, hogy a bírósági ítélet meghozatalához, illetve az ítélethez szükséges tiszta kép alkotáshoz a műszaki szakértői véleményezést elkészítse. Szó, ami szó, amikor szembesültem vele ezt, a leginkább egy, a XX század eleji, avantgarde irodalom költői műveinek némelyikére emlékeztető, science fiction szerű feltételezéseket és misztikus fantazmagóriákat tartalmazó “műszaki szakértői” véleményezést olvastam megdöbbentem. De azóta már, annak rendje és módja szerint, racionálisan és tárgyilagosan kielemeztem és az Istenhidegei törvényszékre küldött beadványomban hivatalosan visszautasítottam. Semmi szükségem nem volt tehát épp a költözésünk idején arra, hogy az anyám ellenségképzetektől duzzadó érzelmi áradatait hallgassam a szakértői véleményezés román szerzőjére vonatkozó személyi benyomásairól. Az, hogy még a külföldi költözködésem közben is az anyámnak a társadalmi gyávasága és családdal szembeni felelőtlensége által előidézett földper szereplőire vonatkozó hangulatoskodását kell hallgatnom, annyira felbőszített, hogy hiába vettem erőt magamon gondolati szinten, a lelkem mélyén erősen lázadoztam utazás közben is az anyai örökségem ellen. Valami analogikus kapcsolatot tehát, a folyamatos gyűlölködést kiváltó anyai örökségem és a rajta keresztül érvényesülő családi karmám elleni neheztelések és az Edua által az utazás közben felszedett halálos vírusok között nem zárhattam ki. Mert akkor is, ha a csecsemők és a kiskorú gyermekek az anya tudattalanjához vannak kapcsolva közvetlenül, az egymáshoz nem csak lelkileg és szellemileg, hanem karma szerint is (kauzálisan is) kötődő élettársak a legfinomabb aura szinteken, akarva, vagy akaratlanul, de kölcsönösen befolyásolják az egymás idea- világát.                  
    Amikor ez az emlékképp és a lehetséges analogikus kapcsolatok felötlöttek bennem, arra is visszaemlékeztem, hogy egy hónappal korábban, akkoriban, amikor Edua másfél hónapos lehetett, majdnem egy hetet azzal kellett töltenem, hogy a két síkon futó, két különböző Erdélyi városban zajló, de egymáshoz közel álló határidőkhöz kötött fölperhez, különböző román nyelvű beadványokat szerkesztettem, nyomtattam és postáztam és persze, édesanyámat is felvilágosítottam telefonon afelől, hogy mi a beadványok tartalma és, hogy neki mit kell tennie és mondania a tárgyalásokon. És mindezt tettem azzal a tudattal, hogy ehelyett nekem a családommal és az itteni dolgaimmal kellene törődnöm, a huncut otthoni ügyvédek és korrupt műszaki szakértők által írt román nyelvű  jogi ravaszkodásokra és műszaki szakértői munkának nevezett misztikus fantazmagóriákra alapozott önkényes állítások kivédése és nem utolsó sorban a racionális, tárgyi érvelést az érzelmi megközelítések érdekében mindegyre felhagyó, a valóság tudomásulvételével reflexszerűen szembeszegülő anyám felvilágosítása helyett. A harmadik napon, estére már teljesen kimerültem és miután egy félórányit játszottam külön-külön a gyermekekkel, visszahúzódtam a szobámban és megpróbáltam ellazulni, majd meditálni. Mivel több napja, amióta bele fogtam a hetek óta elnapolt és a titokban gyűlölt íratok megírásába és megszerkesztésébe, képtelen voltam pihenni, az izmaim még a négy nappal korábbról visszamaradt izomláztól égtek. Hosszú lazító gyakorlatok és belső fegyelem útján mégis sikerült végül ellazulnom, majd meditációba kezdenem. Amikor viszont a szeretet-áramoltatás gyakorlatába fogtam, valahonnan felötlött egy racionális képzet, hogy ezt a szeretet-áramoltatást nem tudom a földper miatt a mindennapokban is gyakorolni, illetve a gyakorlatban is kimutatva - állandóan megtéve azt! - folytonosan átélni és hogy ennek a kárát leginkább a családom látja. Erről már konkrét gondolatok és képzetek tolultak a lecsendesített képzeletem homlokterébe. Amikor ezt a “tisztának” képzelt állapotomat már a Feketéék bírósági húzásai által kiváltott, és mindaddig háttérbe szorított ellenséges érzések is megzavarták, valahonnan a fejem tájékáról a szívembe hatoló és onnan még nagyobb erővel az egész testemen végighatoló gyűlölethullám áradt széjjel, hogy valósággal éreztem, amint ez a szervezetemben materializálódó gyűlölet, mint egy szurok szerű fekete massza behatol a medencetájéki szerveimbe - különösen a prosztatámba - és mély, bénító fájdalmat okoz. Csak hónapok múlva értettem meg, hogy ez, a lelki méreg hatására, a mirigyek által termelt mérgező hormonális anyagok lehettek, amelyek a mit sem sejtő, neheztelve “ártatlanul” gyűlölködő emberek betegségeit okozzák általában. Akkor viszont, nem akarván több fájdalmat okozni magamnak és félvén attól, hogy a per miatti, hétköznapi önkéntelen mérgeimet, nehogy kauzális szintre emeljem, mint annak idején a Tünde édesanyja, aki meditációk közben szabad utat engedve az irántam és a Tünde apja iránt érzett gyűlöletének, túlvilágon találta magát, a meditációt abba hagytam és eldöntöttem, hogy amíg nyugodtabb és oldottabb, illetve az anyám által keltett otthoni folyó ügyekkel szemben kevésbé irritált állapotba nem kerülök, nem kezdek el meditálni. Az Edua halála viszont, ami után feladtam minden világi ambíciómat, egészen más perspektívába helyezte ezt a korábbi vészterhes meditációs élményt, szokatlan mélységben megvilágítva a hatás - visszahatás (karma) törvényének a hatásmechanizmusát.
    Edua halála után másfél hónappal, egészen pontosan: hét héttel, amikor Júlia már két hete hazautazott Verácskával Erdélybe, egy este arra lettem figyelmes, hogy minden fizikai ok nélkül, két nap óta már másodjára fáj a bal kisujjam. Azonnal leültem töprengeni, hogy mi lehet az oka és felülvizsgálva a gondolkozásomat, illetve az aznapi és a korábbi racionális gondolataimat a jobb agyféltekében lakozó szeretet-gondolatokkal, vagyis a kevésbé racionális érzelmi és a képi-képzeti tevékenységemmel egybevetve, hamar fel is fedeztem, hogy a lelkem mélyén még mindig abban reménykedek, hogy talán mégis létezik reinkarnáció és Edua a következő hónapokban - években vissza fog térni hozzám. Nem, ezt a visszazuhanást nem engedhetem meg magamnak! Hülye Ádám, hagyd már abba a gyáva, egoista, érzelgős marhaságaidat. Miért nem hagyod, hogy az a valami, ami még mindig az Edua isteni szelleme, teljesen visszaolvadjon az örök isteni képzeletbe? Nem látod, hogy nem csak saját szeretetedet fojtogatod, hanem az isteni igazság megvalósulását is akadályozod? Elővettem a naplómat és kiírtam magamból ezt az egészet. Leírtam, hogy teljesen elengedem Eduát és ez azt jelenti, hogy többé nem haragszom a halála miatt sem az ostoba tetteivel engem zavaros sorsra ítélt anyámra, illetve saját sorsomat támadó, önkéntelenül gyűlölködő természetemre, sem Júliára, sem az ő lelkét és képzeletét még mindig gyermek-ellenes képzet-bogarakkal fertőző és szorongásban tartó édesanyjára, sem a mi anyai ági őseinktől örökül hozott gyermek- és életellenes programjainktól egykönnyen fel nem oldó Istenre és nem haragszom a Júliát fölöslegesen zaklató és az Edua szervezetét a halmozottan begyömöszölt védőoltásokkal legyengítő orvosra sem. Ettől megkönnyebbültem és újra egy szeretet-meditációba kezdtem. Ettől a naptól kezdve, bár voltak még indulatos-haragvó perceim, valahogy mégis oldottabbá váltam. Ettől a naptól kezdve, lassan bár, de egész lényemben kezdtem elfogadni a valóság mágikus természetét és bár kissé szorongva még, de ténylegesen kezdtem megszűnni ambíciósan agresszív, illetve pragmatikusan normális ember lenni.
    Edua halálának első gyakorlati következménye az életemben az volt, hogy a Magyarországra való költözésünk után egyre inkább feledésbe szorult és a tudattalanom egyre mélyebb rétegeibe süllyedő régi vágyam, miszerint a szilveszter éjszakákat, és különösen az ezredforduló “ünnepi” éjszakáját, nem csak józanul, de a lehető legtermészetesebb módon átaludjam, beteljesült: miután a Júlia által elkészített zöldségsalátából jól laktunk és megvizsgáltuk a 2001. évnek, illetve a huszonegyedik századnak és a harmadik évezrednek, a jósolgató asztrológia szempontjából semmi jót nem ígérő asztrogramját, 2000 december harmincegyedikén este tíz óra után lefeküdtünk és nyomban mélyen el is aludtunk mindhárman a Táltoslaki bérelt ház legbelső szobájában, ahova az Edua halálával egy időben a vidékre telepedett hideg elől visszahúzódtunk. A Csorbakőn bérelt emeletes remény-házban, ahol Edua szervezetébe bekerülhettek a légutakat, a tüdejét és a szívét támadó, néhány órán belül őt megölő vírusok, csak a vissza költőzésünk utáni harmadik napon (öt napra a beköltözésünk után), tudta beindítani a fűtést egy komoly kazánkovács, aki teljesen szétbontotta a kazánt és kipucolta. Ekkor én már a bútorainkat és a zsákokba gyömöszölt ruháinkat-ágyneműinket költőztettem vissza Táltoslakára. A Táltoslakára való vissza költőzés nem csak azért nem oldotta fel a ránk zúduló komor hangulatot, mert két napig, amíg sikerült egy fuvarozót szerelnem, a földön kellett aludnunk, hanem azért sem, mert még rengeteg dolgot, illetve a természet ellen bebiztosított civilizáció által létrehozott rengeteg bürokratikus formaságot kellett elintézni, mikor egymagamban, mikor Júliával együtt. Az egyik ilyen formaság, a halotti bizonyítvány kiváltása és a felboncolt tetem (ami nem maradhatott  a Csorbakői boncházban)  további sorsának “intézése”, illetve a majdani temetéshez való előkészítése volt (az elhamvasztása és urnába tevés bizonyult nem csak a spirituálisan legmegfelelőbb eljárásnak, hanem a legolcsóbbnak is), ami pénzben, egy Magyarországi polgár havi átlagjövedelmének megfelelő összegbe került volna nekünk, ha a Táltoslaki önkormányzat jóindulatú ügyintézője nem telefonál a temetkezési vállalkozónak, hogy a számlát az önkormányzat nevére küldje.
   A másik sürgős “elintézni valónk”, ami miatt nem értelmezhettük nyugodtan  és elmélyülten az egészséges kislányunk hirtelen halálának a szellemi okait a Szlovákiába való átrándulás volt, a látszat - határátkelés annak érdekében, hogy határátkelő pecsétek kerüljenek az útleveleinkbe, mivel a munkaügyi hivatalnál kiderült, hogy a munkavállalási vízummal még semmit nem érek, mert munkavállalói engedélyt csak harminc napra a megfelelő okiratokhoz és dokumentumokhoz mellékelt személyes kérvényezés után kaphatok. Sőt: a Munkaügyi központban még meg is tagadhatják a munkavállalási engedélynek a kibocsátását, amennyiben találnak a kérésemben valamilyen kifogásolni valót és amennyiben a harminc nap alatt nem találnak egy olyan magyar állampolgárt, aki azt a munkát, amelynek a hivatalosításáért én a Betéti Társaságot létrehoztam, be akarja tölteni. Mind a munkaügynél, mind a rendőrségnél biztosítottak afelől, hogy ez a harminc nap csak egy olyan formaság, amit nem lehet kikerülni és “biztos, hogy nem lesz semmi baj”, várjak türelemmel és addig is menjek át maradék családommal a közeli Szlovák határon, ha - a számunkra akkor legalábbis nagyon messzire levő - szülőföldünkre: Romániába nem akarunk haza menni.
   Romániába, azaz Istenhidegébe nem csak azért nem akartunk vissza térni, mert ahhoz kevés volt a pénzünk és mert rettenetesen fárasztó is lett volna, hanem azért is, mert amikor Verácskát elhoztam, kiadtam a lakásunkat azoknak a barátainknak, akik szintén gyermeket vártak és akiknek két hónapra rá, hogy Edua a világra jött, megszületett a kisfiúk. Őket semmiképp nem akartuk zaklatni azzal a még csak azzal gondolattal, hogy esetleg otthon maradnánk és ez azzal járna, hogy ők idővel el kellene költőzzenek a lakásunkból. Másfelől egyetlen családtaggal sem akartunk beszélni a történtekről mindaddig, amíg mi Júliával ketten a lehető legnagyobb mértékben fel nem dolgoztuk spirituálisan az Edua halálát. És főként nem akartuk, hogy a spirituális feldolgozás nélkül, a maga nyers vadságában jusson el a hír a Júlia új-várandós édesanyjához, akit a nyár elején Júlia rávett, hogy tartsa meg a váratlanul “beakadt” magzatát. Így december harmincadikán, egy nappal az ezredforduló előtt és tizenkét nappal az Edua halála után, egy igazi gyászhoz illő hózivataros napon, Verácskával és Júliával elvonatoztunk a Szlovák - magyar határig, ott Felültünk egy autóbuszra és át kényszer-kirándultunk Pozsonyba, ahol igazából semmi keresnivalónk nem volt. Hogy a kéjutazás még idillikusabb legyen, a Halak Sárkányfarokkal rendelkező Verácska, aki életében elsőször lépett havas járdára, attól úgy megrémült, hogy az Istennek sem akarta a lábát letenni a földre. Amint később kiderült, nem csak hogy megijedt, de valósággal irtózott a hótól és úgy képzelte, hogy az egész föld, az épületeken belüli padlókkal együtt egyik napról a másikra meg telt azzal a sikamlós valamivel, amire ő irtózik ráállni. És hogy az élvezetek szaporodjanak, Júlia elfelejtett csere-pelenkát, valamint csere-nadrágot feltenni az útra és a vendéglői ebéd után, amikor ez kiderült, az is kiderült, hogy nem maradt annyi pénz nálunk, amennyiből eldobható pelenkát vásárolhatnánk. Így csak az a megoldásunk maradt, hogy Verácskát végig a karjaimban hordozom és az ölömben tartom. Elképzelni is rossz, hogy mi lett volna velünk, amennyiben Verácska egy elkényeztetett gyermek. Szerencsére, azon kívül, hogy a még a száraz földre sen akarta semmi áron letenni a lábát (elveszítette bizalmát a sikamlós földben), semmi más gondot nem okozott és miközben különböző tömegközlekedési eszközökkel utazgattunk Pozsonyig, Pozsonyban és onnan vissza, sztoikus nyugalommal viselte magán tíz órán át a bokáig átnedvesedett harisnyáját és nadrágját. Természetesen, mindez az egyéninek látszó nyomor, amit viszont nem csak mi éltünk át, mert erre, az időnyerő - pecsétszerző - határátlépősdi játékra, amit a határőrök teljesen nyílt megértéssel kezeltek, a magyar országgyűlés által hozott törvények, illetve a magyar bürokrácia a Trianoni döntés nyomán a határokon kívül rekedt összes magyart hosszú évtizedek óta rá kényszerítettek, fölöttébb dagasztotta a nemzeti büszkeségtől duzzadó szívemet.
    Az emberi civilizáció nagyobb része által, pontosabban, a nyugati mentalitás által befolyásolt Világ része által orgiás zabálással, részegeskedéssel, kábítószerrel, vagyis mesterséges boldogsággal és még több mesterséges külső-fénnyel átmúlatott és átőrjöngött éjszakát követő három pihenőnap, végre meghozta az igazságtalannak látszó halál szellemi feldolgozáshoz szükséges fizikai csendet és pszichikai nyugalmat. Ezek a napok sem voltak teljesen tevékenység-mentesek, egyrészt mert egy fagy-hullám tört a vidékre, aminek következtében elfagyott az udvaron álló vízcsapunk, ami az évek óta használatlan kút vizének a meregetésére és szűrésére - főzésére szorított bennünket és ugyanakkor a Johanna által jó pénzért ránk testált, könnyen ellobbanó, korhadt és vékony nyírfával való tüzelésre is nagy figyelmet kellett fordítanunk, másrészt ki kellett mosnunk az időközben felgyülemlett szennyes ruháinkat is. Voltaképpen ezek, a házimunka végzése közben, de főként a magyarországiak által ócskavasként tárolt, ötvenes években gyártott mosógéppel történő mosási munka folyamatok közben folytatott beszélgetések világítottak rá az Edua halála spirituális okainak a mélyeredetére, az anyai és az ősanyai teremtő -és romboló félelmek által befolyásolt képzelőerőben rejlő élet-halál játszmákra. Ekkor értettem meg, hogy a szülést követően valójában mi zajlott le Júliában.
   Az, hogy valaki például orosz-rulettezni kezd, csak kései következménye és személytelen kisülése annak, hogy a fogantatását megelőző időszakban, a fogantatás idején, vagy azt követően, az édesanyja is rulettezett a saját, vagy a magzat életével és vagy az öngyilkosság, vagy az abortusz: a magzat-gyilkolás gondolatát fontolgatta. Sőt: már a nagyanyja is rulettezett a lánya, illetve a rulettező anyja életével. Júliának a szexuális orgazmus örömét soha meg nem ismerő nagyanyját több ízben megverte és megcsalta a rendőr nagyapa már a házasságuk elején. A hagyományos házasság kalitkájába bezárt, megvertségében és megalázottságában tehetetlen, kilátástalan helyzetében kétségbeesett nő, ha önkéntelenül is, de mentálisan támadja azt a gyermeket, vagy a magzatot, amelyet Ő attól a férfitől fogant és szült, aki őt kétségbeesésben tartja és akitől, úgy véli, hogy pontosan a megszületett, vagy megszületendő gyermek miatt, még kevesebb lesz és lett a szabadulási lehetősége. Júlia vékonydongájú, alacsony (“filigrán”) édesanyja második gyermekként született egy ilyen romboló programokkal terhelt spirituális anyai tudat-erőtérben és egy ilyen, a polgári erényekkel és a nyers erőszak törvényével működtetett családi élettérbe. Hogy miért, miért nem, őt is fiúnak várták mind a jó keményre sikerült bátyját, és ehelyett vékony, “nyápic” kislánnyá sikeredett, aki sehogy sem találta meg a helyét a sem az erős szülők családjában, sem később, a saját életterében. Ő nem csak a fogantatása előtti anyai aurából örökölt egy rakás rettegést, félelmet, gyűlöletet és bosszúvágyat, valamint menekülési vágyat (és persze: kilátástalan menekülési vágyat: halál-vágyat) spirituálisan, hanem ezekkel a programokkal töltődött tovább csecsemő- és gyermekkorában is. Mivel az édesanyja - a Júlia nagymamája - kóros álmatlanságban szenvedett, illetve alvási zavarokkal küzdött, éjszakánként takarított, főzött és mosott a családra. Annak érdekében, hogy ne maradjon egymagában, az éjszakai tevékenykedései során, amennyire lehetett, éberen tartva, magával vitte a kislányát is azokba a helyiségekbe, ahol épp tevékenykedni valót talált a maga számára.
    Nem csoda hát, hogy a kicsire nőtt és roppant érzékeny Mártika, kamasz korában több hisztériás rohamban végződő idegösszeroppanáson ment keresztül. És az sem csoda, hogy miután tudomásul vette, hogy a később Júliaként megszülető magzat a szenvedélyesen romantikus Kőveremi szerelmi viszonya gyümölcseként megfogant, első értelmi megoldásként, a saját maga elől való elrejtést, illetve a “terhesség” tudomásul nem vételét választotta, és csak több hét elmúltával választotta értelmesebb megoldásként a más legényhez (a Júlia hivatalos apjához) való férjhez menést. Sőt: harmadik útként az öngyilkosság is felmerült a képzeletében és azzal fenyegetőzött a váratlanul jött bejelentésétől - mármint attól, hogy ő azonnal férjhez megy Szorgos Antihoz - megijedt szüleinek, hogy amennyiben ezzel ellenkezni merészelnek, befojtja magát a Küküllőbe. De a becsület-mentő házasság variánsa sem bizonyult teljesen megnyugtatónak, nem csak azért, mert a hirtelenül választott férjbe nem volt annyira szerelmes, mind a Júlia biológiai apjába, hanem azért is, mert a hasában természetes módon fejlődő - növekvő Júlia, a házasságkötés időpontjához viszonyítva, jóval korábban jelentkezett megszületésre, mind ahogy az illett volna.
    A magzatnak a hónapokig történő rejtésnek és a megszületett gyermek kései lelki elfogadásának, valamint annak az életútra indító szellemi csomagnak, amit anyai ágon örökölt Júlia, már az életbe-lépése kezdetén, illetve már a lányka első éveiben az lett a következménye, hogy Júlia, a korához képest igen későre tanult meg tárgyakat a kezébe fogni, járni, beszélni és, hogy félt és rettegett minden hangosabb szótól és szenvedélyesebb gesztustól.
   Pedig ezeket meg kellett volna szoknia, mert három éves korától huzamosabb időközökre, gondozás céljából átkerült a szenvedélyes Kos jegyében született nagyszülőkhöz, akik nyugdíjasok lévén, inkább ráértek vele foglalkozni, mind a reggeltől estig dolgozó szülei és ha értelmiségi-humanista nevelést nem is tudtak biztosítani számára, de jól fűtött lakást és kalória-dús táplálékot igen. A nagytata ugyanis, az élet viszontagságai, az egészségi károsodások és a rendőri rang-fokozat, illetve a hivatallal járó polgári tekintély emelkedésével arányosan, felhagyott a feleség-neveléssel és valamennyire megcsendesedett. Ezért Júlia számára a szenvedélyes érzelem-kitörések hangulatával színesített nagyszülői otthon még mindig rendezettebbnek és biztonságosabbnak látszott, mind a szülői lakás, ahol az édesanya több ízben öngyilkossággal is kísérletezett.
   Mindezek után nem csoda, ha az életben maradt és a második gyermeket is vállaló, valamint a rég álmodott pszichológusi diplomáját levelezői szakon megszerző értelmiségi anya által, tudományos módszerekkel szintén pozitívan programozott Júliának a tudattalanja teljesen feltáratlan maradt és a Verácska megszületése után néhány nappal még olyanokat álmodott, hogy a kicsi babáját egy nagy késsel ketté vágja és az erdőben elássa. A magzat-ellenes és a gyermekellenes, valamint az általános gyűlölködési-rombolási program  tehát mindvégig ott lapult a tudományos módszerekkel “édesanyja jó kislányává” manipulált Júlia, tudattalanjában. Amikor ezt az álmát elmesélte, arra gondoltunk, hogy a gyermekrejtés és a rombolási program keveredéséből létrejött tudattalan késztetés és a róla szóló, felszínre tőrt álomkép már csak maradéka kell legyen mindannak, amiről úgy képzeltük, hogy fel kellett oldódjon és semmivé kellett váljon a Verácska születésével. Sajnos Júliának ezt az álmának a jelentését is, mind minden más finomabb jelt, ami arra utalt, hogy az ő lelki világában az otthonhoz - családhoz kötődés ideája és a szabadság-féltése közötti feszült ellentmondás nincs még feltárva és a helyére téve, az édesanyám által belém nevelt polgári etikában jóérzésnek, kíméletes toleranciának és tapintatos nagyvonalúságnak nevezett gyávaságnak: a korrupcióval és a gonosszal kiegyező, önáruló becstelenségemnek köszönhetően feledésre ítéltem és csak három héttel az Edua halála után jutott eszembe. Ekkor értettem meg azt, hogy bármennyire is teszem magam felelőssé az éberség-vesztésből eredő mulasztások miatt és bármennyire érzem úgy a továbbiakban is, hogy én vagyok elsősorban a felelős az Edua halála miatt - már csak a bennem is lapuló, teljes mértékben még fel nem oldott, anyai élet- ellenes program-maradványoknak köszönhetően is -, egy olyan tragédiának voltam a résztvevője, amely az én spirituális észlelési és átvilágítási képességeimet jóval meghaladó szférákban fogant és amely tragédia-okokkal szemben az utóbbi években összegyűjtögetett spirituális éberségemet elnémító boldogság-kábulatomban nem tehettem semmit.
    Mert én, az Edua születésétől a haláláig én egészen boldog ember voltam. De legalábbis akkor úgy éreztem, hogy boldog vagyok az alatt a két és fél hónap alatt, amíg Edua köztünk volt. Eközben Júlia, az erejét meghaladó nehézségeivel küzdött és a számára megoldhatatlanként jelentkező “ellenséges körülmények” által belőle kiváltott latens stressz-állapotaiban, félelmeiben, amelyekre nekem nem hívta fel nyomatékosan a figyelmemet - mivel úgy gondolta, hogy azokat neki kell legyőzni és megoldani - ő egyáltalán nem volt boldog. Azaz, ahogy később mondta, ő csak nagyon kevés ideig, inkább az intim szerelmes együttléteink alatt, amikor minden elcsendesült és a sötét jövő-képzetei nem gyötörték, csak annyit volt boldog.
    Nem csak a modern ember követi el a teremtővel szembeni vétkét, amiért úgy képzeli, hogy a boldogság amit el akar érni, az nem más, mind bizonyos bódult lelki állapottal egybeeső kényelmi, vagy élvezeti érzetekben átélt állapot. Valójában ez a tévedés csak földi megjelenési formája, csak következménye annak az egyetemes tévedésnek, amit az ember még isteni idea állapotában: Ádámként követett el, és követ el állandóan. A boldogság ugyanis nem földi, illetve nem csak földi, hanem első sorban mennyei állapot. A boldogság a helyes (korrekt!) megváltás-szolgálat, az Isten-és teremtés-szolgálat következménye. A boldogság a Plútó által megtestesített teljes kiegyenlítettség következménye. A bennem levő és az általam megtestesülő Fény és a Szeretet egymáson való teljes áthatolásának és megtermékenyülő kiegyenlítődésének a következménye. A bennünk - pontosabban: a bennem - levő teremtőnek az általam megtestesített teremtéssel való teljes kiegyenlített állapotnak a következménye. Ezt viszont nem időszakosan és nem néhány hónap alatt éli meg az ember, hanem az időtlenségnek jobban megfelelő hosszabb időtávban, mondjuk, egy egész évtizedben.        
    Ahhoz a kis boldogságnak tűnő állapothoz-érzéshez, a boldogság szurrogátumhoz is, amit a két és fél hónapon belül több alkalommal és majdhogynem folyamatos időszakonként - de nem mindennap! - éreztem, kishitű voltam és úgy képzeltem, hogy ez nekem már túl sok, hogy ezt teljes józan tudatállapotban nem viselem el. Ilyenkor egy-egy három decis fekete Unikumot (“Egyediség - pálinkát”!) vásároltam, aminek a képzete a távoli múltban úgy hatolt be a tudattalanomba, hogy az nem is igazi ital, hanem jótékony és természetes gyógy-ital és amiből ugyan Júliát is megkínáltam, de a javát persze én ittam meg. Ezek, a két - három hetente ismétlődő, boldogság fokozó, finom kábulatok is rombolták az éberségemet. - Íme az én vétkem. Íme, az én igen nagy vétkem!
   “Ahogy közeledsz Istenhez, közeledik hozzád a sátán”. Nem elég, hogy hamis volt a kiegyenlítettség-állapotom, hiszen a Júlia állapotát figyelmen kívül hagytam! - még az isteni igazságnak megfelelő boldogság-állapotomat is mesterségesen fokozni kívántam és ezáltal a bomlasztottam, züllesztettem ezt a finom állapotot magamban. És mindezt annak a tudatában, hogy a hamis Szeretettel kiegyenlített Fény, illetve a kábult Fénnyel kiegyenlített Szeretet még jobban összezavarodik és ennek hamis fényáramlás: vírusfertőzés lehet a következménye. És a szellemi vírus, illetve a zavart értelem és a zavart képzelet nem csak ebből, a személyemen belül történő züllött nászból eredt, hanem belülről is. Hiszen, amikor az éberségemet elveszítem, automatikusan vissza- kapcsolom magam az emberiség tradicionális eszme-rendszeréhez: a tudományos és intézményes boldogság elérését célzó pragmatista ideológiák a vészterhes áramkörébe. Így követtem - követtük el a legnagyobb vétket a Júlia és a saját horoszkópomból is kiolvasható sors- feladattal szembe: amikor megtudtam, hogy az öt hónapos magzat placentája levált a méhfalról és a köldökzsinór könnyen előeshet és aminek a várandósági időszak alatt előálló nehézségek - szövődmények és esetleg a császármetszés alkalmazását szükségessé tevő szülési nehézségek jöhetnek létre, de azt követően is, hogy ez a közvetlen veszély elmúlt, de a gyermeket még egészségesen meg kell szülni és a szülés után egészségben tartani, tudván jól, hogy Júlia a leginkább attól fél - és azért támadta a megfoganás észlelése után magzatot - , hogy neki ezután, sorozatban kell szülnie a gyermekeket, ígéret gyanánt többször azt felvillantottam azt, hogy  a szülés után egy spirált tetetünk be a méhszájba az orvosnővel és akkor nem kell félnie egy korai újabb magzatfoganástól. Jézus tanította, hogy azokkal a személyekkel szemben, akik ismerik és értik is az atya parancsait, nagyobb az égi elvárás, mint másokkal szemben. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy azok, akik ismerik és értik az egyetemes törvényeket sokkal durvább visszahatásokat szenvednek el, a lét-törvények megsértése és a személyis sorsfeladataik megtagadása esetén mint azok, akik nem tudják, hogy valójában miféle sorsjátszmák zajlanak a felszíni látszatok alatt megbúvó szellemi dimenziók méhében. Arra, hogy Eduának az is okozhatta a halálát, hogy a születése után másfél hónappal ezt a vétket elkövettük, gondoltam már a halál utáni hetekben is, de ez akkor még nem vezetett el ahhoz a következtetéshez is, hogy Júliának ezt a törvényellenes állapotát azonnal meg kell szüntetni. Ez a spirituális igény és szükség, csak három hónap múlva fogalmazódott meg bennem határozottan, amikor észlelvén azt, hogy sem az anyagi helyzetünk nem javul, sem a munkavállalási és a tartózkodási engedély megszerzésével nem haladtunk előre egy tapodtat sem, megijedtem, hogy a családanyának ez a törvénytelen (fogamzás-ellenes: teremtés-ellenes) és hamis állapota, Edua elvesztése után, még a Verácska egészségét, sőt: esetleg az életét is veszélybe sodorhatja. 
 
< Előző   Következő >
 
   
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player