shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
XXII. A Bolond mennyországa PDF Nyomtatás E-mail

XXII. fejezet:


A Bolond mennyországa


                                                               "Halott kislányom figyeli, ahogy fehér
                                                                kismacskák játszanak a szívemben."
 
    Egy fővárosi ügyvédből lett paraszt-politikus, aki népvezérként csillagászati értékű úszómedencés villát építetett családjának, és aki nagyon szerette Honkongi és Csilei fegyvergyárosok társaságában fényképeztetni magát, felkavarta a magyar politikai kedélyeket, amiért a földművelődési miniszteri tisztéből le kellett váltani. Nézem az új miniszter fényképét és nézem a képaláírást. Nézem a fényképet és nézem a kép alá írt évszámadatos szöveget és nem hiszek a szememnek. Ez a csúcsra került állattenyésztő mérnök, akinek soha eszébe nem jutott, hogy természetellenes és hosszú távon egyenesen veszélyes a teheneket lucerna, száraz széna és fiatal kukoricaszár helyett halliszttel, és csontliszttel táplálni, mivel azok nem úszkálnak sem tavakban, sem a tengerben, de még csak nem is ragadozók, szóval ez a modern tudományt, a népet és a hazát, de kiváltképp a „haszon-állat állomány növekedését” szolgáló derék úr, nem csak a statikus fényképe, de a tévé híradókban látott öreges gesztusai szerint is az apám lehetne. Ábrázata szerint, egy generáció korkülönbség kellene legyen közöttünk. A képaláírás szerint viszont nálam két évvel fiatalabb! Én nem váltam hozzá hasonlóan öreggé, mivel én nem vagyok a rendszer embere, ő viszont igen: hisz a minél nagyobb hozamú termelés boldogsághozó és végül, megváltó erejében, még akkor is, ha azt a teheneknek csontliszttel való etetése, vagy a génmanipuláció árán érhető el. Ezért, ennek a kopasz úrnak biztos, hogy nincsenek az enyémhez hasonló egzisztenciális gondjai, csak éppen a guta kerülgeti és a kép tanúsága szerint, és a nyolc hónapos terhes pocakjából ítélve, már feleségével sem szeretkezik. Fontos, hogy neki, aki tudományos szempontból semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy ő a többi mérnök, állatorvos és genetikus kollégájával együtt évtizedeken át, a nemzetgazdaság növekedése és a népi jólét érdekében, hal- és csontliszttel etette a teheneket. Természetes tehát, hogy adófizetési gondjai nincsenek, mert távolról látszik, hogy ő - akárcsak a vele - és a velem -  egyidős, érelmeszesedett festők, zenészek és költők - már rég megnyerte, az embert a természetes lét próbatételeitől megkímélni hivatott intézmények segítségével az életet!
   Mindazonáltal a tévében és az újságokban gyakran beszéltetett új magyar agrár-miniszternek a tudomány által biztosított boldogságából nem kérek. Ha választanom lehetne, a Bolond sorsát választanám a nálam két évvel fiatalabb miniszter sorsa helyett. És nem csak azért mert a miniszter külszínre az apám lehetne és mérget merek arra venni, hogy a szerelmi – szexuális tevékenysége is nulla. Hogy miféle Bolond sorsra áhítozom én egy öreg korban is bőven jövedelmező miniszteri tárca helyett? - Erről szól, olvasóm, a közös könyvünk utolsó fejezete:  
   

   Számlálhatatlanul sok dologról, álomról és tervről kellett lemondanom az életem folyamán, mikor kényszerből, mikor tudatosan vállalva, de minden közül Eduát engedtem el a legnehezebben. Pedig tudtam, hogy a Skorpió természetű személy számára: az én számomra végzetes lehet ez az önkéntelen szellemi csökönyösség, Az el nem bocsájtás, a meg nem bocsájtás. Csak miután képessé váltam képzeletem szintjén is elengedni, akkor kezdett elmúlni minden félelmem. Rájöttem ugyanis, hogy számomra már nem elég a sorsprogramok leleplezése és az egység- és az igazság- meditáció, mert hiányzik életemből a harmadik elem. Az Edua halála által okozott megrettenés után, a sorstól - az Istentől - többé már semmit nem reméltem és nem is kértem. Márpedig a kérés, a pozitív sors-kiteljesítéshez szükséges lehetőségek igénylése, épp a hit feltétele. Az éber vágyak megvalósulásába vetett hit a tudatosan igényelt életterv-beváltási lehetőségeknek a misztikus szubsztanciája (kauzális születési forrása) és a láthatatlan szférában álló, de már megnyilvánulásra váró dolgoknak a nyilvántartása. A hit erősíti a személyi akaratot és az imaginációt és a pozitív képzetekkel ellenkező, a karmikus - félelemből és szorongásból eredő, zavarós és bizonytalan gond-képzeteket feloldja és szétporlasztja, mivel a hit a teremtés eredeti, pozitív céljának és rendeltetésének, vagyis az élet értelmének az életképzeletben való fenntartása és táplálása. Tudtam, hogy amennyiben nem művelem pozitív képzetalkotással folyamatosan a tudattalan teremtő-erőimet, azok megvadult és szeszélyes hatalomként kezdenek uralkodni személyem és sorsom felett. Ezért, a lelki tisztulás és a képzelet-tisztítás érdekében, különböző személyi mantrákat kezdtem írni arról, hogy nem félek a gyökeres átalakulás és a személyi átvalósulás megpróbáltatásaitól és fájdalmaitól, a kiegyenlítődés érdekében tett lelki és testi erőfeszítésektől, az önmagammal való kegyetlen szembenézéstől: a pokolra-szállás iszonyától és mihelyt valahol egyedül maradtam, félhangosan, vagy hangosan mondani kezdtem ezeket. Minden, olyan pozitív vágyat, amiről addig csak naplózás közben tettem említést, jól körülírt, hangosan mondható tőmondattá írtam át, és, amikor egyedült találtam magam, például a vonatállomáson, vagy a vonaton, mormoltam azokat, mint egy bolond.
    Otthon viszont már hangosan mondtam magamnak, hogy nem félek az anyai ősöktől örökölt tudattalan agresszivitásom megismerésétől, annak a kíméletlen leleplezésétől és beismerésétől, a feltárások gyötrelmétől. Hogy nem félek szembenézni és leszámolni az anyámtól örökül kapott és az általa belém nevelt gyávaságommal és annak az ellentétével, a türelmetlenséggel. Hogy nem félek szembenézni a haragra, gyűlölködésre, bosszúvágy fenntartására, az önáltatásra, az önsajnálatra, az őseimtől örökölt agresszivitásra: a sors-neheztelésekre való hajlamaim következményeivel: a lappangó ellenséges képzetekkel, rejtett gyűlölködéseimmel és csendes nehezteléseimmel, amelyek a világi örömökről való lemaradás miatti szorongásaimnak és a feladat-elhárító törekvéseimnek a gyümölcsei. Hogy nem félek az anyai ági őseimnek a személyemben megtestesülő szellemi zavarától, az igazságtól: a rejtett hiuság és a negatív becsvágy, a sóvárgásaimban és álmaimban gomolygó sóvár-félelmek, a bosszú-vágyam beismerésétől, az irracionális, negatív-képzeteim hatalmától. Hogy nem tagadok le semmit magamból, amiként nem tagadok le semmit a teremtés egészéből, mert tudtam, hogy egyedül a bátor és az éber felvállalása mindannak ami a negatív tulajdonságaimból pozitív képességekké alakulhat: csak annak van értelme. Hogy nem félek, mert tudom, hogy egyedül az Isten-látásnak: a kísértéssel, a krízissel és a félelmet okozó zavarral való világos, bátor szembenézésnek van értelme. Tudtam már, hogy: „Aki nem fél az ördögtől, attól fél az ördög”, mert az ördög sem más, mint a sors-akarattal rejtetten még szembeszegülő nyerni akarásom: a személytelenségem. Tudtam, hogy az addig makkegészséges Verácska jövendő betegsége is ott lapul a feleségem lelki és szellemi zavaraiban, a teremtés őserejétől - a gyermek-áldástól - való önkéntelen elzárkózási késztetéseiben, a minden konfliktustól való félelmében gyökerező a romboló képzeletében. Hogy segítenem kell neki az ébersége és a harmóniája megszerzésében, azok fenntartásában, azáltal, hogy minden rombolási és csalási késztetésemet feltárom előtte, így adván számára támpontokat az ő család -és otthon rombolási késztetéseinek, a gyermek- és életellenes programjainak a felismeréséhez.
    Milliószor elismételtem magányomban félhangosan, hogy nem lázadok a sorsom ellen, nem ijedek meg, nem érzem magamat becsapva és nem csüggedek és nem keseredek el. Még akkor sem, ha megint, olyasmivel kell szembesülnöm, mint amit Júlia az Edua halálát követő feltárások idején elmesélte nekem, hogy kamaszkorában arról képzelgett, hogy a vele gúnyolódó gyermekeket megcsonkítja, mielőtt azokat teljesen megölné. Tudtam, hogy minderről ő nem tehet, ezt a spontán gyermekellenes agresszivitást úgy hozta magával az anyja méhéből, ahol az ő fizikai és spirituális alkata kifejlődött, mind más a púpját, a vakságot, a süketséget, a béna lábat, a cukorbajt, vagy az AIDSZ betegséget. Tudtam, hogy akárcsak én, a fojtott és rejtett agresszivitása miatt, csecsemő és kisgyermek korában ő is könnyen áldozatul eshetett volna egy háborús helyzetnek, mert emiatt voltunk oly gyakran és oly súlyosan betegek gyermekkorunkban mindketten. Tudtam, hogy csak, és csakis az éber figyelemmel segíthetek Júlián és rajta keresztül a háromtagúra szűkült családunkon. Csakis az ő személyére irányuló szerető figyelemmel segíthetek, illetve a felelősségtudatba ágyazott feltárásaimmal, figyelmeztetéseimmel. Neki nehezebb mint nekem, és épp azért találkozott ilyen korán velem, mert megérti és elfogadja a feltárásaimat, hogy valamikor ő is képessé váljon a várandóság ideje alatt, az anyja szelleméből felszívott rombolási programjait, illetve az agresszív és zavaros tudattalanjában rejlő romboló késztetéseit és a korrupt neveltetése által fertőzötté vált életképzeletét az egyetemes kiegyenlítődés: a szentszelem erejének alárendelnie.
     Ez újonnan szerzett és a tudattalanomba beépíteni próbált, misztikus látásom ellenére, néha nagyon elvesztettem a türelmemet Júliával szemben. Azt, hogy mennyire ki tud hozni a sodromból az édesanyja által elültetett, az ő spirituális memóriájába préselt-vésett gyermekáldástól való félelmével, akkor derült ki számomra igazán, amikor kezdtem gyanítani, hogy az Edua halála előtt egy hónappal a méhszájába felhelyezett fogamzásgátló spirálnak - vagyis a mi teremtés-kicselező, teremtés-elhárító magatartásunknak, képzeletünknek - is köze lehetett a kislány azonnali és kegyelem nélküli halálához. Amikor ez a felismerés bennem felsejlett, még én sem voltam róla teljesen meggyőződve és csak hetek - hónapok múlva vált bennem meggyőződéssé. Amikor számára először megemlítettem, semmilyen formában nem reagálta le. Mivel még kímélni akartam Júliát a gyermek elvesztését követő állapotában és nem akartam egyből azzal előállni, hogy ne védekezzünk többet és ezzel ő vállaljon egy újabb esetleges „terhességet”, ha említettem is a témát, csak nagyon későre mondtam ki konkrétan, hogy Verácska egészségét, épségét, sőt életét is veszélyeztetve látom amiatt, hogy a Júlia képzeletvilága le van zárva a teremtés irányába a megtermékenyülés lehetőségének a kizártsága miatt. Ekkor viszont annyira elkeserített az a tény, hogy Júlia nem is egy újabb magzatkihordás nehézségétől fél - hanem attól, hogy egy életben maradó második gyermek újból meggyűjtené az anyai gondját - baját és hogy ettől való félelmében még a Verácska veszélyezettsége sem érdekli -, hogy húsvétkor a lelkem mélyéről feltörő keserűségemben a kemény gumitalpú cipőimmel szétrúgtam, majd teljesen összetapostam egy fémcsövekből álló, összecsukható ruhaszárító állványt. Csak harmadnap, amikor e spontán módra kirobbanó indulatos tettemnek a metafizikai okait kezdtem kutatni - értelmezni, ijedtem meg attól, hogy milyen iszonyú erővel tört fel ez, a Júlia magzattal szembeni védekezése miatti ősi harag belőlem.
   Iszonyúan megijedtem, amikor megértettem, hogy ez a kauzális mélységekből belőlem feltörő és a teremtés első elvének (miszerint a teremtésnek mindenképp meg kell történni) és mozzanatának az érvényesülési lehetőségével való szembeszegülés miatti ősi harag, egyrészt az én gyávaságom és korrupt magatartásom ellen irányult, másrészt a Júlia önféltésből eredő megátalkodottsága ellen, és mindössze a civilizált tudat-rácsomnak köszönhetően nyilvánult meg ez az iszonyú harag az ártalmatlan szárító-rács szétzúzásában, miközben valójában magamra, helyzetemre - sorsomra és természetesen Júliára haragudtam. Sejtettem, hogy ez az irracionális kirobbanásom mindössze a jéghegynek a csúcsát képezi, és hogy alatta egy minden percben kitörni készülő vészterhes vulkán forr, de azt is tudtam, hogy a kitörést csak akkor tudom megelőzni, hogy ha minden vetületét értelmezem és természetesen, ha lehetőséget biztosítok az igazság érvényesülésének. Ezért a következtetéseimet közöltem Júliával és ellenvetést nem tűrő hangon igényeltem tőle az Edua halála előtt betett spirálnak a méhszájból való kivételét. El voltam szánva, hogy amennyiben ezt nem teszi meg, elválok tőle. Ez az utóbbi fel sem merült, mert amikor megértette, hogy milyen komoly dologról van szó, pénzt kért a konzultációra és azonnal elment a nőgyógyász ismerőshöz és a spirált kivetette.
     A spirituális görcsöm feloldódását követő hetekben megkaptam a munkavállalási engedélyt és a tartózkodási engedélyt is. Azt hittem, hogy újból egymásra talált sorsunkban az égi és a földi rend, de tévedtem, mert a következő hónapban, a Júlia lelke viszont mintha megvadult volna. A következő menstruációs időszakban ugyanis a vérzés máris elmaradt és ő napról napra feszültebb, irritáltabb és végül nyíltan is ideges lett. Persze, én sem számítottam arra, hogy mihelyt felszabadítottuk az utat, máris megfogan a magzat, de ugyanakkor nem is bántam, hogy így történt, mert a maradék vallásosságommal, ezt egyenes jelének vettem annak, hogy minden rendben van a spirituális törvényességünkkel, Isten előtt nem lettünk kegyvesztettek. Az ellentétes reagálás csak néhány napig nem vezetett konfliktushoz, ahhoz, hogy a következő hetekben kibékíthetetlen ellentétté élesedjen. A spirál kivétele utáni első menstruáció, mindjárt egy hét múlva érkezett, aminek Júlia nagyon megörvendett. Én viszont éppen ettől a kitörő örömétől ijedtem meg, mivel ezt észlelvén, azt képzeltem, hogy a gyermek és magzat-ellenes mentalitásával teljesen meddővé tette magát és ezáltal áldás nélkülivé a családot. És csakugyan, hiába kaptam meg a munka és a tartózkodási engedélyt, mert a menstruáció megérkezése utáni hetekben, lassan, de biztosan, elapadtak a rendelőim. Már kezdett rendesen tavaszodni, amikor kerékpárral utazva Körvárra, arra lettem figyelmes, hogy a környék fészkeire visszajöttek a gólyák, de a mi udvarunkon álló hatalmas fészekbe nem. Ezt egyértelmű jelnek vettem, hogy az áldás tényleg elmarad a családunktól és teljesen mindegy, hogy maradunk-e tovább Magyarországon, vagy nem. Utolsó reményem még az volt, hogy amennyiben visszahoznánk magunk mellé a dúsan zöldülő Táltoslaki udvarra Verácskát, az ő természeti életörömével, talán feloldaná Júlia lelki ellenállását és valahányszor a konyhában, vagy az udvaron jártam az üres gólyafészket lestem. Ilyen reménykedő-kétkedő hangulatban olvasgattam egy újságot, amikor Júlia, mint egy gyermek, berohant a szóbába és örömteljesen azt kiabálta, hogy megjöttek, megjöttek! Mik jöttek meg? A gólyák! Miféle gólyák? A mi gólyáink! Azonnal kiszaladtam az udvarra, ahol felszabadultan felsóhajtva, örvendtem a látványnak amely visszalopta szívembe az elfogyni látszó reményeimet.
     A gólyák nem csak a fizikai síkon érkeztek meg, hanem az ideák síkján is, mert négy hét elmúltával, a Júlia menstruációja sem jött meg, jelezvén, hogy mégis megfogant egy újabb magzat. Azt hittem, hogy a gólyák érkezése és a menstruáció elmaradása azt is jelenti, hogy ő is újjászületett e tekintetben. De a Júlia spirituális újjászületése, nem csak ezúttal, de évek múlva, az életben maradt és jó egészségű második kislányunk szép születése után, sőt: még a harmadik gyermekünk megfoganása és érlelődése idején sem mehetett végbe. Amikor a menstruáció kimaradását követő hét egyik napján a gólyákban gyönyörködve dúdolni kezdtem, hogy „Kilenc kis gólya, leszállt a tóra...”, Júlia világfájdalmasan felsóhajtott, hogy „Hát lesz aztán itt gyermek elég, nagy halomban.” Mint egy villám sújtott belém a felismerés, hogy ő képzeletben megint támadja az anyaságát és ettől majdnem úgy megrettentem, mint az Edua halától. Ez újabb veszélyt jelenhetett a családra, mivel Júlia hiába értette meg az eszével, hogy mit jelent:  „Ne féljetek, mert amennyiben a ti atyátok az ég madarait ellátja, titeket - És az utódaitokat! -, akik a legkedvesebbek vagytok az Ő számára, is ellát - ellátja!”. Az ő tudattalan lelki világa még nem értette meg, hogy a gyermekáldás és az anyagi áldás egy tőről fakad a teremtésben, és hogy az intelligenciájának és a mágikus erejű teremtő képzeletének köszönhetően, az embernek nem kell erőszakos módon részt vennie a létért való küzdelemben, mint a ragadozó és a dögevő állatok különböző fajtáinak, mert ez csak az egyetemes-tudat és mágikus képzelet nélküli lényeknek a kényszere. Én hiába értettem már minden sejtemmel, hogy az állatoknál is alacsonyabb indulatok és ambíciók képződéséhez, valamint az egyoldalú és öncélú, egoista gondolkozáshoz, hamis igazságképzetek alkotásához vezet a létért való küzdelem rögeszméje, mert a Júlia lelke ezt még nem értette. Hiába, hogy amióta húsmentesen és mesterségesen előállított cukor nélkül táplálkozott, neki is kevesebb, mint a fele táplálékra lett szüksége, mint azelőtt, és mint a többi embernek, és hiába, hogy gyógyszerre egyáltalán nem költöttünk, mert elmondása szerint, az édesanyja által belé nevelt szorongásoknak hála, a gyermekek még mindig hatalmas pénznyelő automatákként éltek az ő képzeletében. Júlia még mindig a terhesség állapotában: az anyagi aggodalom görcseiben élt és hiába ment keresztül, az Edua halálának a traumáján, mert, akárcsak mások, még mindig nem volt képes a pozitív sorsteremtő képzelő erejében való hitre, és ez által az odaadásra. Az általa is felismert, de a tudatába még démonikusan kapaszkodó tudományos hiány-képzeteknek a feláldozására.
    Eszével értette, de lelke sehogyan nem fogadta el, hogy ő nem egy, a természeti törvényeknek és a létért való küzdelem vaslogikájának kiszolgáltatott tehetetlen teremtmény. Azt, hogy a benne és általa is munkálkodik a Teremtő és Megváltó Isten. Hogy az ő mágikus anyai képzelete az abszolútumnak az élet- és bőségszülő forrás-állapota. Hogy a teremtés az a létfolyamat, és benne az anyai áldottság az állapot, amelyben a Fekete Lyuk által okozott lét-zavart, a vészt okozó, sóvárgó káoszt, a Teremtővé vált abszolútum, a megváltó fényével átvilágíthatja és legyőzheti. Hiába tudta az eszével, mert az életképzelete nem tudta befogadni azt, hogy a létezés első törvénye a teremtés, ami alól nem vonhatja ki magát, és amivel szembe ugyan lehet szegülni, de a szembeszegülés, ha nem is azonnal, hanem évek múlva, és ha nem is rá, de az utódaira és az utódok utódaira végzetszerűen visszahat. Mert bárhogyan is szeretné elhárítani magától az egoizmus mérgétől elkábított ember, az ő életében és sorsában is - Akárcsak az egész létben! - a teremtésben való részesedés (a gyermeknemzés és gyermekszülés), az ősideákat tükröző életformák megismerése, és a megismerés által a kiegyenlítődés, vagyis a megváltás újra és újra meg kell, hogy történjen! Ez a kezdet és a vég közötti, a teremtés és a megváltás között zajló földi élet rendeltetése és funkciója. Ez az alfa és az Omega közötti művelet sor: az egyetemes kiegyenlítődés örök megélése. A megváltás magvalósulásának a feltétele - Mindannyiunk megváltásának a feltétele! – tehát maga a teremtés. Vagyis: a tudatos utódnemzés, a szülés és gondozás, és a felelős utódnevelés, nem más mint a megváltást szolgálja. Ez, a teremtő kezdet és a megváltó-megismerés boldogságkapuja. A megváltás első feltétele, vagyis a Lilithtől való megszabadulás feltétele, a teremtés maga! Az egyetemes kiegyenlítődésbe folyó megismerést, ezt a megnyugvás ösvényeihez vezető másállapotot, a megváltással elérhető abszolút állapotot szomjazza bennünk minden atom és a teremtett világban minden porszem. De e zavartalan harmónia elérésének az első feltétele a csatazajos teremtés!
    A Teremtő a Teremtésben és a teremtményekben, tehát általam is és bennem, az ember életében és sorsában is, ezek által kivetíti, megismeri és megváltja önmagát, tehát az ember által és az emberben is kiegyenlíti az abszolút Fekete Lyuk által létrehozott lét-zavarát. Az ember teremtése, a gyermekek nemzése és szülése, az ember megismerése és az ember boldogsági - kiegyenlítődési törekvése mind ezt szolgálja. A kauzális - abszolút - feszültség, a zavarokat okozó belső idea-különbözőség viszont, oly finom, hogy a legtisztábbnak, legszebbnek, legfinomabb gondolatom is földrengés- szerű mellette. Ezért vagyunk hajlamosak a spirituális létállapotokat, folyamatokat és jelenségeket idealizálni, holott a Fekete Lyuk az ideák világában örvénylik a leginkább, és ezért ott, még a földinél is erősebb ellentmondások és feszültségek léteznek.
    Ez a jelentése a Véda ama a „szentségtelen” mondatának, amit Jákob Böhmén és Hamvas Bélán kívül, az összes európai gondolkozók kikerültek, hogy a Teremtő a világot zavarodott kábulatában hozta létre. Az ember, nem más mint, a Lilith által okozott abszolút káoszt legyőzni vágyó Isten első ideája: Ádám Kadmon. Ez az első teremtői ős-idea nem azért jött létre, hogy fenntartsa a Lilith által okozott ősi kábulatot és ezáltal a végtelenségig ő is kábult legyen, hanem azért, hogy a Lilith által keltett egyetemes káoszt megfékezze, az összezavarodott erőket újra egyensúlyba hozza és kiegyenlítse és a harmonikus egység visszaállításával önmagát: a létet megmentse. Ez a teremtési - megismerési, kiegyenlítődési folyamat a kábult Dionüszosznak az éber Apolló által történő legyőzése. Ez az első, még szeretettel áthatott Fény-ősidea, amely a paradicsomban a Lilith-kábulat legyőzése érdekében jött létre, és amit az ember ma öncélú tudományként használ és amit ezáltal ördögivé tesz. Ez az egyetemes józan Teremtő Képzelet. Ez a Bolond-józanság mágiája: a megváltó Szent Szellem. A teremtő fény bennünk - bennem, a személyi léttudattá (én-tudattá) változott egyetemes léttudat, az abszolútumnak a megújhodási eszköze, amelyen keresztül az abszolútum a teremtés közben változó állapotai által, fenntartja és erősíti önmagát. És történik mindez, a teremtés feszültségének a világba: az alacsonyabb létszférákba való lövellésével (ősrobbanás) és ugyanakkor a teremtés összességében (minden létformának az összességében) potenciálisan (lehetőségi szinten) jelenlévő, és folyamatosan - békésen vagy tragikusan és katasztrófa szerűen - megtörténő kiegyenlítődéssel: az Isteni Igazsággal. Ez a Bolond tudása és ereje: a Plútó által megtestesített egyetemes kiegyenlítődés ősereje. A Bolond tudja, hogy aki a teremtést és a tapasztalást ki akarja kerülni, elveszett! Ez az élet értelme. Ez a Szent Szellem, a Logosz, a Pneuma, Isten Igéje. Ennek a teremtést átfogó, teljes áthatolási - egybeolvadási folyamatnak az őserejét: az isteni igazság erejét testesíti meg az asztrológiában a Skorpió uralkodó bolygója: a Plútó. Ennek a tudását jeleníti meg a minden sors-cselezést, minden korrupciót és a teremtéssel-megváltás szükségével való szembeszegülést elutasító Bolond. Ezt, az isteni Bolond-látomást szeretném megfesteni, úgy, minthogyha a Tarot Bolondja, nem az előtte álló szakadék fölött akarna közömbös természetességgel átsétálni, hanem a Hieronymus Bochs középkori tréfás festő Gyönyörök Kertjének a közepén.  
   A Bolond állapot a külső versengéssel együtt járó, gyűlölet-állapottal ellentétes. A gyűlölet, nem más mint a megváltás elleni fenekedés, a hamis kiegyenlítődésnek a kifejeződése. A gyűlölet a végső robbanásig halmozódott kiegyenlíthetetlen és kiengesztelhetetlen sors-szembenállás és a rendeltetés-kicselezés feszültsége az emberben. Ezt, a sors- és Istenellenes magatartásból eredő gyűlöletet kell szeretetté, a Teremtőbe és a teremtésbe való visszakapcsolódási képességgé változtatnom az öntudatom segítségével. Erre egyedül a Bolond által megvalósított belső magatartásban, a felszabadított Krisztusi állapotban vagyok képes. Erre az állapotra kell képessé tennem az életem és az utolsó festői aktusom segítségével magam: mindig áramló szeretetté kell változtatnom éberségem segítségével az anyai őseimtől örökölt gyűlölet-késztetéseket. Együgyűvé kell változtatnom magam, mint a Bolond, akinek egyetlen ügye van. Mert egész életemben csupán ez az egy ügy: a megváltás ügye lehet az én igazi ügyem, a Bolond-ügyem. A többi ügy mindössze mellékjáték és ennek a függvénye. Ha a gyűlöletet nem alakítom át az egyetlen ügy érdekében vállalt harc segítségével: a fény áramoltatás segítségével szeretetté, akkor hiába festenék meg akárhány zseniális képet, hiába hódítanám meg a világűrt, mert így egész életemben lényegében semmi fontosat nem tennék. A Bolond állapot megvalósításához az út, az érzékek által kábulatban tartott kicsi én-tudat halála és újjászületése pontján, a gyökeres irányváltást követő megújhodás váltópontján: a Gyönyörök Kertjében tett rezzenetlen szívű séta-állapoton keresztül vezet.
     A halál és az újjászületés: a megrázó események hatására történő gyökeres személyi átalakulások, és ezáltal a tragikus és a felemelő szerelmek életköre, a nagy pálfordulások életköre, a Skorpió életköre. Számomra ezt a megújhodási állapotot jelentette az Edua halálát követő gyászállapot: a gyökeres öntudati megújhodást. Edua halála előtt négy nappal egy olyan rendőr, aki nem látott még engem Táltoslakán, meglátván, ahogy éjfél előtt néhány perccel igyekszem a sötét utcán, utánam hajtott a terepjárójával és egy akciófilmbe illő kanyar vétellel a járdára felhajtva elzárta előttem az utat, majd kiugrott a volán mögül és agresszív hangnemben igazoltatott. Nyers hangú kérdezgetései és nyugodt válaszaim közben mellénk jött az addig az autóban ülő fiatalabb társa, aki járt nálunk Edua születését követően és ismerősként rám köszönt.
  - Te ismered? - kérdezte útlevelemet vizsgáló kollégája.
  - Igen. Ő az erdélyi úr, akinek otthon szült a felesége.
  - Ja, értem. - Összecsukta az addig tüzetesen vizsgált útlevelemet és visszaadta. - Minden rendben van. Jó éjszakát kívánok. - És már pattant is vissza a járőrautóba.
   Az eset ugyan köznapi és másnak nem is mondhatott semmi különöset. Sajnos én is csak annyit szűrtem le belőle akkor, hogy nem kell több likőrt fogyasztanom - még Magyarországon gyógyszernek tartott Unikumot sem, amit az autóbuszra várva fogyasztottam el két sajtos zsemle kíséretében Körváron! -, mert az annyira megzavarja a személyi tudatomat, hogy ezt a rendőr is megérezte. Holott, amikor egy olyan metafizikusnak, akinek az Oroszlán Ascendense mellett áll a Nap és a Mars által támadott Plútó a horoszkópjában, egy rendőr autóval ered a nyomába és elvágja a továbbhaladási útját, nagyon mélyen magába kell néznie, és egy fél lépést sem szabad lépnie tovább addig, amíg az agresszívan szembeszökő jelzést meg nem értette, helyesen nem értelmezte és a megfelelő következtetéseket le nem vonta. Ma világos számomra, hogy az éber személyi tudatom nagy fokú és huzamos elgyengülését és összezavarodását jelentette az éjfél előtti igazoltatás. Nem csak annyit jelzett, hogy nem tesz jót nekem az hogyha az előadói sikereim nyomán keletkező „feldobott” állapotomat megtoldom egy-két kupica unikummal, hanem amellett, hogy igencsak elhittem magam az apai büszkeségemben, azt is jelezte, hogy nem helyes az, amit a fejemben forgatok. Akkoriban ugyanis, a munkám mellett, reggeltől estig a költőzést forgattam a fejemben.
    A rendőrség, mind a személyi felelősségtudatnak az intézményekre áthárított megtestesülése, egyértelműen a Szaturnusz uralma alatt áll és a felelősségtudatnak és a szükséges személyi korlátozás őserejének a megtestesülése. Biztos vagyok abban, hogy amennyiben akkor észbe kapok és abbahagyom a szellemi tévelygést és jobban megvizsgálom, hogy miért is kellett nekünk (Főként a hetente egy napra a gyermekekkel maradó Júliának!) a Táltoslaki elzártságba kerülni és leállítom a költözést, Edua, talán egy kiadós betegség után de, élne. Mert a halálát okozó: a szíve és a tüdeje lebénulását és a vérét szétbontó vírusokkal, vagy költőzés közben a vonatban, vagy az új lakásban kerülhetett kapcsolatban! Amikor ez, az egyetlen halál előtti negatív jelzés az eszembe jutott, nagyon megfogadtam, hogy minden szimbolikus eseményre és minden apró jelre nagyon odafigyelek. Ez persze, nem vigasz, de bármennyire is kegyetlen tény, de Edua már nincs, mert az akkori éberségi szintem nem volt elegendő ahhoz, hogy ő velem - velünk megmaradhasson. Ha hátköznapi logika szerint nem is, de spirituálisan én is tévelyegtem amikor előadás után az unikum elfogyasztásával tompítani akartam a koncentráció miatt felgyülemlett feszültségemet. Következésképen: nem voltam még az Edua nehéz élet-programja kezeléséhez eléggé újjászületve. Nincs halál élet nélkül és nem születik élet a megváltás kényszere nélkül. Lét, élet és halál, az abszolútumban keletkező Fekete Lyuk által megbontott egység önmegváltásának a drámája. Mesterségesen keltett boldogság esetén, tehát a hamis kiegyenlítődés esetében: tragikus megnyilvánulása. Ahhoz, hogy megválthassam magam, el kell engednem a véletlen halál képzetét, ami a megváltás logikája elutasításának a következménye.                              
    Tizenhárom éves koromban, amikor a nyári vakációmnak a felét a gyermekkórházban töltöttem, Dugovics doktornő kikezelt egy olyan idegbetegségből amiben én soha nem szenvedtem. Ő sem tudhatta, hogy helyettem az anyámat kellett volna kezelni és, hogy, a sok belém nyomott injekcióval mindössze visszaszorították és betokosították az anyámmal való nyomasztó viszonyom feszültségeit a lényem finom rétegeibe, a gondoltat- és ideatestembe, a tudattalanom mentális és kauzális szintjére. Inkább megkeresték volna az igazi okokat a dokik, és szóltak volna az anyámnak, hogy jelenlétemben ne gyönyörködjön akkora odaadással a betegségeiben. - Jó lenne az ilyen abszurd jelenetek lehetséges hatásain harsányan és felszabadultan kacagni végre. Esetleg éppen az anyámmal együtt, aki valami által megvilágosodna. Mondjuk, megjelenne álmában Jézus és felvilágosítaná az egyértelmű tényállás felől és ettől végre megjönne a spirituális humorérzéke. De halála óta, Jézust elhagyta a bolondozás szelleme, és ha meg is jelenik még valakinek álmában, mind csak olyan patetikus dolgokat közöl szegényeknek, amitől azoknak nem tud megjönni a józan esze. Ezért, valahányszor beszélnem kell anyámmal, előzően sokáig és mélyen át kell világítanom a tudattalanomat azért, hogy ne nehezteljek rá azért, amiért tíz éven át, megátalkodottan nem akart tőlem semmiféle, az életrendre, valamint a betegségek lelki eredetére vonatkozó információt elfogadni, miközben szemrehányó kétségbeeséssel nézett rám, valahányszor ugyanazoktól a betegségektől szenvedett, amelyeket én is örököltem tőle, de amelyekben én nem voltam hajlandó együtt érezni vele, hanem, inkább kigyógyítottam magam. Mintha egy fekete lyuk megtestesülése lenne: mintha tudatosan szeretne vissza húzni maga mellé, egy olyan sötét világba, amelyből én több éve, hogy óriási erőfeszítések árán kimenekültem, pontosan úgy, ahogy az anyák természete a Samkaja kárikában le van írva. Sokszor haragudtam rá amiért, ahelyett, hogy egy kis erőfeszítéssel utánam jönne és az egészséges élet irányába lépne a „Kelj fel és járj.” Szellemében, e visszahúzó-kapaszkodásával, vissza akart rántani a betegségek és a tragédiák poklába, annak érdekében, hogy azáltal, ha betegen is, de velem újra egységben lehessen.
     A Bolond-jelölt számára, nem létezik jó vagy rossz időjárás, és akárcsak a reklámoknál, mindig átkapcsolok egy más adóra a tévében, valahányszor az időjárás felől világosítják fel a nézőket. Számomra az időjárás jelensége a Ciklus és a Ritmus törvényének és az isteni kiegyenlítődés elvének a földi megtestesülése, amennyiben az ember tudománya és technikája segítségével nem zavarja meg azt, nem matat bele. Számomra akkor is pontosan megfelelő az időjárás, ha éppen viharban ücsörgök egy szikla alatt, vagy egy sátorban egyedül és távol a civilizációtól. Anyámnál viszont a rossz időjárás mély aggódásra ad okot és lehetőséget. A rossz időjárás (ellenség) miatti aggódás és sopánkodás a humánus szolidaritás egyik legmagasabb megtestesülése és ezáltal a vallásos szeretetnek a jele. Amikor disznót vágtunk gyermekkoromban, anyám messzire elment hazulról, hogy ne hallja a kettőnk által gondozott disznó visítását, miközben én a véres tálat kellett fogjam. A levágott disznó perzselt fülét megettem és a mészárosoknak mindenben segítettem. Most nem tudom meggyőzni arról, hogy hiába, hogy nem ő vágja le az állatot, mert amennyiben húst eszik az állat-gyilkolásban részt vesz. Anyám nem akarja látni az értelmetlen állat-ölés, a lelkiismeret-elfojtás, a bűntudat, a felelőtlenség és a betegség közötti összefüggéseket. Anyám egy vallásos lélek. Akárcsak én, az ő fiaként, ő is a Lucifer főangyalnak az emberi lélekben szenvedő, de felébredni nem akaró ősszellemnek, az anyag határállapotába került megtestesülése. Nem érti, mert nem akarja érteni a lét-zavar és a betegség, a szellemi fény és az egészség közötti összefüggéseket. Vallásos életében nem volt képes normális helyzetként, szellemi kihívásként elfogadni a kényelmetlen állapotokat, a fájdalmat és a szellemi, vagy fizikai erőfeszítéseket igénylő kellemetlenséget. Neki mindig a kényelem és a megjátszott ártatlanság: a magatehetetlenségi szerepkör, a kábult panaszkodás kellett, és ezért kénytelen volt saját skorpió mérgeivel kényelmetlen és fájdalmas sors-helyzetekbe és végeérhetetlen betegségekbe taszítania magát. Az anyámnak, akárcsak nekem, valamikor a skorpiók számára kötelező megfordulási - újjászületési ponton: az élet mélypontján és a létnek a nullapontján, a nyolcas által megtestesített és a nyolcadik létmozzanat váltópontján keresztül kell átmennie, de lehet, hogy ez a pont a halála lesz, minden ébresztési igyekezetem ellenére. Addig nem hagyják el végleg a betegségei, amíg az anyjától örökölt negatív sors-program meghaladásához szükséges erőfeszítéseket fel nem vállalja. De hogyan vállalhatná, amikor ő, a hivatalos tudomány igazában és a hivatalos Isteni kegyelemben hisz?    
     Ha valaki a belső felismerések útján megszerzett szellemi világosság állapotában szeretet nélkül, odaadás és megosztás nélkül, öncélúan akarja önmagában növeszteni a fényt, visszaszédül a Lilith örvénylő körforgásába, az örök zuhanásba. A diszkrét szeretet-áramoltatás szüntelen gyakorlása nélkül, a „hozzám engedett” gyermekek által kiváltott szeretetnek az egész létezésbe való szétáramoltatása nélkül, a szellemi megvilágosodás állapotába érkezett lelket, a felemelkedés helyett, a zuhanás és a tragédia-ismétlések újabb köre fenyegeti. Aki nem képes a szeretet által újraegyesülni lényegi önmagával, vagyis az atya-anyával, azt, az ötletszerű, önkényes és szeszélyes irányváltoztatás, a monoton zűrzavar, a farkába harapó és a saját farkát fogyasztó világkígyó saját tengelye körüli végtelen forgása, az újabb és újabb szakadékba zuhanás, a természet alatti létezés: az enyészet és az enyészetben élő nyüzsgési létállapotba: a labirintusba való vissza-szédülés fenyegeti. Jézus arra figyelmeztette az őt vádló farizeusokat, hogy joggal nevezi magát az Isten fiának, mivel a zsoltárok szerint is, mindannyian az Isten gyermekei vagyunk, tehát mindannyian a megváltás logikájának a megtestesülései vagyunk! Soha nem mondta azt, hogy ő egyedül lenne az Isten fia és mi nem lennénk azok. Az, hogy „Az Atya bennem van és én az Atyában vagyok.” és „Ti bennem vagytok és én bennetek vagyok”, számára sem jelentette azt, amit a kanonizálók rákentek, ti., hogy ő egyedül lenne az isten fia kivételesen és mi nem, hanem igen is azt, hogy az Atya bennünk van és mi az atyában vagyunk! Együtt, és személyesen külön - külön. Amit viszont nem mondott el Jézus - Vagy ha ő el is mondta, akkor a Nagy Konstantin, vagy a Justinianus teológusai kicenzúrázták a négy „elfogadott” Evangéliumból. - az nem más mint az, hogy a Lilith hatásainak az ismerete, és a vele szemben álló teremtés okának és a szellemvilág erőinek és törvényeinek az ismerete nélkül, vallásos aszkézissel, buta ájtatossággal, öncélú böjttel és penitenciákkal nem lehet az egyetemes és személyi őssóvárgás hatásaitól, a Lilith mindent benyálazó hatásaitól megszabadulni. Sőt: amint a kereszténység története, és a keresztény kultúra tudománya által irányított világrendszer környezetszennyezése által kiváltott éghajlati változások mutatják: csak fokozni lehet azt.
     Főként akkor nem, ha a teremtésben maradó Lilithnek a rendszer-szülő természetét nem ismeri fel magában az emberiség, annak a metafizikai gyökerében és a megváltás-szüksége jelentőségében. Nem csak a kanonizált evangéliumban, hanem egyetlen más szentiratban sem esik szó róla részletesen. A Véda azt állítja, hogy Atman a Világot éberség-vesztése okán, vagyis kábulatában teremtette. Mintha erre a titokra célzott volna Jézus is, amikor azt mondta, hogy „Azért jöttem, hogy rámutassak arra, ami a teremtés kezdete óta rejtve van.”, de sajnos, az evangéliumokban sehol nincs nyoma annak, hogy Jézus szavának állt volna és e teremtés előtti „rejtett” ősokra: a Fekete Holdra és az általa kiváltott és az anyai ági spirituális memórián át öröklődő, romboló és ámító spirituális programokra rámutatott volna. Vajon Jézus nem tett eleget a szavának és oly sürgősnek találva a világból való távozást: „Kígyó fajzatok, mennyit kell még közöttetek lennem?”, a keresztre-feszülést, sőt: még a feltámadás utáni mennybemenetelt is (Mindössze 40 nap!), hogy végül elmulasztott konkrétan is rámutatni arra, „ami a világ kezdete óta rejtve van”? Vagy csupán a mester rendkívüli személyiségétől és káprázat-keltő csodatetteitől meghatódott (ámuló-kábuló) tanítványok nem jegyezték le a korrupció ősi titkának a rejtélyére: a Lilithre és annak a mély-tudattalan hatásainak a feloldási - meghaladási módjára utaló tanításokat? Esetleg a kereszténységet vallásként intézményesítő ideológusok és intézményszervezők csonkították meg ezen a helyen is, az Evangéliumok szövegét? A gnosztikus evangéliumok vajmi kevés utalást tartalmaznak ugyan a Fekete Holdra vonatkozóan, de a megváltó életfeladatként reánk háruló, anyai ági személy-ellenes és megváltás-ellenes programokról, a sorsellenes és a kaméleon programokról semmit. Pedig metafizikai tény, hogy Jézus csak a Lilith hatásának és annak a teremtést kiváltó, kiprovokáló szerepének az ismeretében lehetett oly biztos az ítéleteiben. Így például a parázna asszony esetében: „Az vesse rá az első követ, aki sohasem vétkezett”. Vagy a kénes gödör mellett gyógyulni vágyó leprás esetében: „Járj békével. Hited meggyógyított, de ne vétkezzél többet.”
     És metafizikai tény az is, hogy a Jézus személyében is létezett a vele született Lilith- zavar, az a kauzális kábulatból eredő vétkezésre hajlamosító tudat-zavar, amire az evangéliumi szövegek csak részben utalnak, és aminek a részletes ismertetése hiányában, az intézményesített gazdasági-humanista életrombolás és fogyasztói képzeletszennyezés nagyban folyik a mai keresztény civilizáció táptalaján létrejött tudományok által vezérelt világban. Ez a tudományos imagináció- fertőzés, aminek a részesei és tanúi vagyunk, nem más mint az ősi bűnbe esés: a létrontás apogeuma. A zavaros másra-sóvárgás és kábulatőrület, már első napos koruktól ott van a szellemünkben, még akkor is, ha több évnek, vagy kell eltelnie addig, amíg konkrétan érezni kezdjük hatását, és nagyon sok évnek kell eltelnie addig, amíg tudni is véljük azt, hogy mi is az, amire sóvárgunk. Mindenesetre, akkor kezdünk tudatosan vágyni valamire, vagy valakire, és akkor kezdünk bepörögni valamitől, amikor azt már el is tudjuk képzelni. Akkor, amikor mindaz, amire sóvárgunk, vagy amit meglátva - érezve bepörgünk, konkrétan is megjelenik külvilágban és a képzeletünkben. A dolog viszont fordítva is igaz: csak akkor válnak tudatossá vágyaink és pörgéseink, amikor konkrét hangokat, képi és anyagi formákat öltenek és e szín-és hang-formák által, a vágyak élni kezdenek a képzeletünkben. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a megfelelő látvánnyal való találkozás, vagy a tudatosodás előtt a vágyak ne kapcsolódnának képzelt formákhoz. De a konkrét formákhoz, színekhez, szagokhoz és hangulatokhoz kapcsolódó vágyainknak viszont mágikus ereje: sorsidéző: életkörülmény-idéző hatása van. Ezekkel, a homályos vágyakhoz kapcsolódó, konkrét képekkel, az anyagi világ formavilágát utánzó reklám-és filmképekkel vagyunk a Lilith miatt fertőzhetők képzeletünkben már gyermekkorunktól kezdve. Ezen keresztül történik a jóléti képzelet-fertőzés. A környezetünknek (a szüleinknek és a tanítóinknak) a bűnbeesettségi állapotából származó képi - képzeleti fertőzöttségünket, csak és csakis a fertőzöttség pontos tudatosításával, vagyis a bűnbeesett állapot felvállalásával és annak az egyéni tulajdonságok szerinti felkutatásával - feltérképezésével és meghatározásával tudjuk megszűntetni. Ezt a befelé néző: belátó fejlődési műveletsort viszont csak és csakis következetesen végigvitt, külső ellenségképek nélküli önleleplezéssel, a személyi tulajdonsággá: feltételes reflexé tett éberséggel lehet elvégezni.
    Az evangéliumi híradás szerint, a Golgotán így szólt valaki, miután a Jézus halálát észlelte: "Elvégeztetett". Értsd alatta, hogy a nagy mű megvalósult. Hát nem valósult meg. Az igazi megváltás, a Lilithnek a világ- és emberiség szintű leleplezése hátra van még, és a tudományos és a vallásos tekintélyeket semmibe vevő Bolondokra vár, ennek a titáni feladatnak az elvégzése. Nem is egy, hanem több bolond-képet kall majd festenem!
     
 
                     *                                                        *

                                                       *

     Miután bizonyossá vált, hogy a Júlia méhében megfogant az újabb magzat, eldöntöttük, hogy Júlia haza utazik Húsvétra Istenhidegébe és elhozza Verácskát a nagyszüleitől, hogy így, együtt folytassuk az immár törvényesé váló Magyarországi életünket. Amikor Júliát az autóbuszhoz kikísértem és egyedül maradtam Táltoslakán, nem gondolhattam arra, hogy ezzel a búcsúval számomra, a tartózkodási engedéllyel törvényesítet jóléti álomból való felébredés: öthetes böjtöléssel töltött remetéskedés időszaka következik. És arra sem, hogy a kényszer-remeteségben ért kijózanodás a véglegesen és visszavonhatatlanul eldöntött hazaköltőzéshez fog vezetni. Verácska születésekor, az erdőszélen felütött sátortáborunkban többször beszélgettünk barátainkkal a Bolondnak a jelentéséről és a Verácska világra jötte előtt elhangzott előadásomon arról beszéltem, hogy az ottlétünk alatt el szeretném érni azt, hogy családapai állapotom ne hátráltasson, hanem előrevigyen a Bolond állapota elérésének és megvalósításának az útján. Néha az, az érzésem, hogy Edua ennek a két és fél évvel a halála előtt kifejtett igényem feledésbe merülésének lett az áldozata. Annak, hogy leginkább ő miatta - akinek sehogy nem került egy nyugodt és meleg helye a Táltoslaki házban és hol ide, hol oda voltunk kénytelenek rakosgatni - akartunk Júliával egy több szobás, arányosan fűthető lakásba költözni, ahelyett, hogy valamelyik szobasarokban egy jó helyet berendezve, tovább remetéskedtünk volna néhány hónapig négyesben a mindkettőnk horoszkópja XII. házában álló Uránusz által jelzett „töprengési-kotlási” karmánknak: fejlődési programjainknak megfelelően. Mert, hogyha hiányzott valami a Júlia élettapasztalatából és spirituális kultúrájából, az a csendes, de nem öncélú, hanem kreatív magányban eltöltött hosszú órák és napok élménye és eredménye volt. Sok évvel a Táltoslaki tragédiánk és az azt követő megvilágosodási – feltámadási élményeim után, miután megszületett a Verácska megváltást és boldogságot hozó negyedik testvére is, csak akkor volt hajlandó Júlia beismerni, hogy nem csak az által veszített ő nagyot, hogy minden áron el akart költözni Táltoslakról az Edua halála előtt, hanem az által is, hogy nem tudott mellettem – És valahányszor én Körvárra mentem előadást tartani: nélkülem és csendben maradni, az Edua halálát követő fél évben is. Minden őskultusz ismerte a katabasis, a tudattalan alvilágába való, magányos és mély leszállás fontosságát, a hibabelátáson keresztül történő belátási képesség, az Isten-látási képesség kialakulásának a fontosságát.    
    A Verácska születését követő és az Enikő születését megelőző nyáron, mivel nagyon vágytam már hogy folyamatosan tiszta levegőt szívhassak és hogy naphosszakat és éjszakákat kint tölthessek a nem zakatoló, burrogó - berregő - dudáló - visítozó - szirénázó - természetben, egy héttel a társaim előtt kitelepedtem az Istenhidegétől tizenöt kilométerre eső, messze a hegyek gyomrába nyúló táborhelyünkre. Júlia és Verácska sem jött akkor még velem, mert Júliának valami hivatalos elintézni valója akadt. Miután megszoktam, hogy nyugodtan végigalhatom az éjszakát, mert sem, medve sem vaddisznó nem jár a közelemben - Annak ellenére, hogy az arra járó pásztorok medve és vaddisznó sztorikkal is traktálgattak napközben. - és úgy képzeltem, hogy most már minden félelmemet legyőztem, életemben egyszer, Jézussal álmodtam. Korábban különböző, un. beavatási álmokról olvastam és hallottam beszámolót. A legelfogadhatóbb talán az idejekorán megsüketült egykori tanítómé, Máté mesteré volt, akinek egy meditációjában, Jézus valami gabona magokat szórt a lába elé. Mikor kétkedve, mikor irigykedve hallgattam ezeket az egyfajta „felkentség” jeleként értelmezett beszámolókat. Az egész közül legszerényebbnek látszó, de számomra a legmeredekebb „beavatási” álom a kétszeresen Baknak született Máté volt, aki semmiféle kommentárt nem fűzött az álmában megélt Jézus-jelenéshez.
   Az én Jézus élményem koránt sem volt ilyen szelíd, de végül is jobban örvendtem neki, mind a mások giccses Jézus-élményének. Az történt a hegytetői álmomban, hogy Jézussal kellemesen beszélgetve, déli verőfényben haladtunk egy hatalmas sziklák között, és igen magasan a vízfelszín felett vezető betonhídon, amely egy tengerátjáró, Balaton- nagyságú kiterjedésű tó, vagy hatalmas és széles folyam, de mindenesetre a felszíni tükrével azúr-kéken ragyogó mély és széles víztömeg fölött ívelt. Jézus, mintha nálam idősebb, de mindenesetre bölcsebb barátom lett volna. Kedélyesen és derűsen beszélgettünk, amikor váratlanul azt mondta, hogy persze, persze, mi jól érezzük most magunk és ez mind rendben is van ugyan, de neked még hátra van, hogy leugorj erről a hídról a vízbe. Az elején még úgy képzeltem, hogy amit mond csak a korábbi anekdotázásunknak egy újabb fordulata, de láttam, vagyis: egészen pontosan éreztem, hogy ő ezt komolyan is gondolja. De hát nem gondolhatod ezt komolyan, akartam mondani, miért csinálod ezt velem, jaj ne tégy ilyet... - Amire a lelki ellenállásom és ellenkezésem, szavak szintjén is nyílt ellenvetésben elhangozhatott volna, előbb finoman begörbült (vagy megbillent?) alattam a hídlap és én kezdtem kifelé, a korlát irányába siklani, botladozni és végül erőteljesen sodródni. Ezzel együtt az iszonyú halál-félelem is erőt vett rajtam, amitől később felébredtem. Hiába volt ott az erős fém és beton-korlát, az is szét pattant és széttörött és én még mindig reménykedve abban, hogy Jézus mindezt mégis csak „le fogja állítani”, kapaszkodni próbáltam, amibe még tudtam, de egyszerre kiderült, hogy minden reményem és fizikai kapaszkodási törekvésem hiába való, mert zuhanni kezdtem a vízbe. A korábbi félelem határtalanná erősödésétől felébredtem. Az éjszakai harmat által felfrissített szénaillatú hajnal fogadott a sátramban és én megnyugodva tapasztaltam, hogy álom volt az egész, mégiscsak élek. Miután többszőr végig éltem az éles álomképeket és azt az egyedüli értelmezést találtam rá, hogy én olyan távol vagyok a Bolonddá válástól, mind Makó Jeruzsálemtől, már csak az mérgesített, hogy szégyent vallottam, mind Jézus, mind önmagam előtt, mert mi a francért kellett annyira félni a vízbe zuhanástól, hogy még azt sem néztem meg, hogy hová esek? Mert egyrészt elég jól tudok úszni - még hullámzó tengerben is - másrészt, tudtam és magas trambulinokról leugorva, többszőr ki is próbáltam, hogy a víztükörrel való csattanást is ki lehet bírni, ha ügyesen a lábait maga előtt tartva csapódik be az ember. De a legkiábrándítóbb az volt számomra, hogy én mennyire féltem még mindig azt „a tyúkszaros életemet”. Főként, ha évek óta már tudom azt is, hogy amúgy sem halok meg teljesen, mert valami a lényemből az abszolútumba visszamegy.
    Amikor a társaim és Júliáék néhány nap múlva a táborba kiérkeztek, elmeséltem az álmomat, azzal a kommentárral, hogy az én horoszkópommal, illetve az engem állandóan a pályaszélre szorító, vagy a futottak még - kategóriába soroló fejlődési életprogramom által biztosított lehetőségekkel, és az ezzel meredeken szemben álló „valamivé válási” szemtelen ambícióimmal, nem is csoda, ha ilyen beavatási élmény és ilyen Jézus-találkozó jutott osztályrészemül. Most, valahányszor eszembe jut az Edua halálakor átélt borzalom, csakis ezzel, a meredek beavatási álmommal hozhatom összefüggésbe. Úgy tűnik, mintha szelíd felkészítő lett volna a hegyek csendjében látott álom, a megértési és elengedési önmegbocsátási képességeimet végső próbára tevő későbbi eseményekre. Nem tudom, hogy ma készen állok-e mindenre, például egy magas hídról való vízbeugrásra, de azt tudom, hogy a kegyetlen próbatételeim csak akkor érnek véget, ha Júlia is képessé válik a kauzális hibabelátásra, a spirituális sorsértelmezésre és az annak megfelelő belső és külső felelősségviselésre. Másrészt azt is megértettem a gyászév eltelte után, hogy csak és csakis azt a jelenséget engedhetem el, amit jól megfogtam, amit teljes mértékben megértettem, átvilágítottam. És viszont: ami csakugyan és lényeg szerint nagyon fontos számomra, mint a gyermekem például, azt igen erősen meg kell fognom, addig, amíg én felelek érte - spirituálisan is az életterembe kell vonnom - mert különben idejekorán elveszíthetem.   
    A hatmilliárdnyi individuumra oszló és szaporodó emberiség az egyetemes törvényekben szerinti megvalósulása a Teremtő első látomásának: Adam Kadmonnak. Ez, az öröklétben élő emberi ősidea a téridő jelenében egyénekre atomizálódva létezik és határtalan számszerűségében materializálódva, igen lassan tudatosodik. Így vagyok önkéntelenül állandó kapcsolatban a földkerekség minden személyével és a teremtés minden lényével. Rajtam, személyes éberségemen múlik, hogy milyen szinten és milyen finoman: erősen tudatosítom magamban ezt a tényt és rajtam múlik az is, hogy mire használom ezt a felismerést. Személyi gőgöm, a becsvágyam és a hiúságom könnyen megzavarják ezt a finom kapcsolatot, mint ahogy megzavarta évezredeken át a legjobb tanítók szellemét is. Tudatában vagyok, hogy öntudatlan és önkéntelen spirituális kapcsolatok szintjén, kölcsönös befolyásoltságban állok a gyilkosokkal, az alattomos intrikusokkal, a misztikus szélhámosokkal, a közömbösekkel, a terroristákkal, a monomániás kételkedőkkel, a hipokritákkal, a bőszült gyűlölködőkkel, az őrültekkel: a kurvákkal és a vámszedőkkel is, ebben a mentális - emberi-isteni masszában. Ez nem azt jelenti, hogy nekem is gyűlölködővé, érzelgős, vagy absztrakt intrikussá, misztikus szélhámossá, fanatikus vagy karrierista népvezérré, adóztató-áldoztatóvá, kegyetlen terroristává és tévelygő áldozattá: kurvává és vámszedővé kell lennem, mint ahogy Jézus sem lett az, miközben velük érintkezett. Csupán azt jelenti, hogy nincs helye bennem az önérzeteskedésnek, sem a vallásos képmutatásnak, sem az elitista finnyáskodásnak, ahogy nincs helye bennem az ellenség- képzeteknek sem. Az ellenség ugyanis lényeg szerint mindig én vagyok, mint ahogy gyökereim és eredetem szerint a barát, a szerető, a testvér, az apa és az anya is én vagyok.
   Az emberiség sok ezer éves kábulatából fel ébredni nem akaró szegény édesanyám is én vagyok, de az életüket huncut hazudozásokkal és szakemberi-hamisításokkal megnyerni akaró Fekete házaspár, azok ügyvédje és az általuk lefizetett törvényszéki bírónő is én vagyok. Ez a tanítványok lába megmosásának a szimbolikus értelme. Az alázat: a beismerés - A befelé történő megismerés: a felismerés! - a mentális csöndnek a feltétele. Ezt, a minden külső zaj és zavar ellenére fenntartott, a zavarmentes belső és külső információ-áramlást biztosító szellemi alázatot kell megszereznem. Ez a harag, düh, méreg, gyűlölet, és neheztelés- mentes, belső és külső béke-állapot, a természeti létemet meghaladó spirituális kommunikációnak, az egyetemes elmével való kollaborációnak az elsődleges feltétele. Ennek az állapotnak a kifejezője a hullámtalan tenger. Ezt a hullámtalan tenger-állapotot viszont lehetetlen elérni mindössze remetéskedve, az igazságért való nyílt és bátor harc vállalása nélkül. Ezért a keleti remeték egyben harcosi kiképzésben - harcosi beavatásban is részesülnek. Ezért a szigonyos Neptunusz a létóceán egységét biztosító éberségnek: az isteni szeretetnek a bolygója. Pál apostol Szeretet himnusza talán a legsikerültebb megfogalmazása a Szeretetnek, de ezen a helyen Pál csak a Szeretet lényegére koncentrált és annak ellenére, hogy máshol beszél a kutató értelem Isten örvényeit is átvilágító szerepéről, elmulasztotta a Himnuszba befoglalni, hogy ember számára Fény nélkül, vagyis az értelmi tevékenység által biztosított szellemi világosság nélkül, lehetetlen megvalósítani a Szertetetet. Ennek következtében a dogmarendszerből és hívei gondolkozásából a gnózist kiirtani igyekvő egyház által irányított kereszténység, a történelem folyamán a irtózatos gyűlölet-formákat élt át (vallásháborúk, nacionalizmus, világháborúk, deportálások, gázkamra lágerek, stb.) és a Fénytől való félelmében létrehozott egy Szeretet és Fény nélküli, mindent a gyakorlati észszerűségre alapozó, technikai-tudományos civilizációt. A Fény nem az agytevékenység eredménye. Nem az intellektuális műveletek következménye, hanem fordítva: az agy intellektuális képessége (az intelligencia) a Fénynek egy megnyilvánulása, aminek a Szeretet nélküli aktivitása szellemi elsötétedéshez, luciferi rendszerek és személyek születéséhez vezet. A Fény Szeretet nélkül sötétséggé és őrületté válik, a Szeretet Fény nélkül bomlássá, rothadássá és kábulattá: sátáni erővé válik. Ha a Lilith befolyása alá kerülő Fény öncélú (részleges) és nem az egész sors átvilágítására irányul, a hozzá csatolódó Szeretet is hamissá válik, aminek következtében hamis egységet hoz létre. Ennek a sátáni egységnek előbb - utóbb meg kell bomolnia, tragikus események árán is, mivel akadályozza a valódi egység megvalósulását. Még a kegyetlenség sem képes annyira felkavarni az infernális erőket, mint a hamis egység-állapotok igazsága. Ezért a Bolond köpik a kényelem-szolgáló, érzelgős szeretetre.  
    A természetben a Szeretet olyan pozitív átadási - odaadási kényszer formájában ölt testet amely természetes, de természetellenes – irracionális - ragaszkodási kényszerrel is egybe szövődik. Ez a ragaszkodás ráadásul konkrétumokhoz: anyagi struktúrákhoz, személyekhez és állatokhoz kötődik és ezért  részleges. Olyan érzéseket hoz létre bennünk, amely a különböző részleges teremtési formák világához, megnyilvánulási formáihoz, valamint különböző személyekhez és lényekhez kapcsol minket és nem az egész teremtéshez. Ez számunkra természetes, hiszen a természetben élünk és a bennünk és általunk is megnyilvánuló Szeretet által a velünk közvetlen kapcsolatban álló anyagi struktúrákat, a hozzánk közel álló (szimpatikus) lényeket akarjuk önkéntelenül egybekapcsolni a bennünk levő Teremtővel, az Istennel. A Fény által részben átvilágított Szeretet részleges tehát: csonka megnyilvánulásának az intenzív átélése következményeként, rengeteget szenvedünk fölöslegesen, mivel a lelki szenvedés a részleges szeretet-érzések (folyamatos egység-kizáró élmények) erős átérzésének és átélésének a következménye. A szenvedés tehát az egész-átélés hiányának: az egészségtelenségnek, a folyamatos részlegességnek, vagyis a fél-élet élményének, az egész szeretet hiányának a következménye. Ha nem figyelek a szeretetre, miközben értelmezek, tehát amikor a fény műveleteit végzem, egyre távolabb kerülök tőle, mert a szeretet az éberség feltétele, folyamatos egység- érzési képesség, és nem a teremtés részleges megnyilvánulásainak az értelmezése. És viszont: a Szeretet nem valósulhat meg bennem a részek és az álegységek átvilágítása nélkül. Ahhoz, hogy boldog lehessek és egészséges még az igazságért való harc közben is, fényszeretetben kell éljek. Amit igazság-harcosokként el kell érni a Bolondnak, az első hallásra a legkönnyebbnek tűnik: a finom és diszkrét Szeretet áramoltatás zavartalan és folyamatos átélési képessége. De vigyázat: a megváltásért folyó külső és belső küzdelmei közben, neki is, határolt részként kell megélni az egészet. Amennyiben nem éljük meg, és nem éljük át, anyagi struktúrákhoz és személyekhez kötődő érzésekként (Határozott, tehát elhatároló érzésként, illetve személyi kapcsolatokként) a Szeretetet, beszédülünk a fantazmagórikus gondolatrendszerek és élettelen intellektuális absztrakciók luciferi körébe. És ez nem csak a céltalan értelmeződések körbeforgását idézi be az életünkbe, hanem az egység-tudat elérését célzó, időnként tragikussá váló események ciklikus (és fölösleges) ismétlődését is. És ekkor neheztelni, majd gyűlölködni kezdünk. A gyűlölet részben a szeretet ellentéte, részben a szeretet részleges és rossz (hamis) megvalósulása következtében visszaható negatív érzelem. Ezt leginkább a szerelmeseken, vagy a "nagyon szerető" családanyákon, vagy családapákon figyelhetjük meg, akik gyűlölni kezdik azt a szeretett személyt, akik elhárítják az ők szeretet - kinyilvánítását.
    Gyűlölettől mentes, igazság-harc nélkül a szeretetnek a rész- formáiban történő intenzív megélése ugyanolyan gyűlölködésekhez vezet, és ugyanolyan korrupt állapotokhoz, mint bármely érdek-információra alapozódó felelőtlen és ellenséges viselkedés. A valós szeretet-állapot és a szeretet élmény nem tűri meg az ellenségképzeteket. Ez az egyetemes egységállapot - tudat, a szeretet - élmény csak az anyagi létezés korlátai által létrehozott tévképzetnek a feloldásával és magatartásbeli szellemi meghaladásával jöhet létre. Az egység- átélési törekvést megbuktathatja a Szeretet- paradoxon, ha nem tudunk róla és nem vesszük figyelembe. A ragaszkodó érzés és a minden áron, akár erőszak, vagy manipuláció útján át történő, jót-akarás, a pozitívnak képzelt érzelmes gesztusok nem egyenértékűek a Szeretettel. Csak a gyermek, vagy az infantilis felnőtt mondja azt, hogy ezt szeretem, amazt meg nem szeretem. A szeretet nem határozott, nem részleges, hanem egész (egész-séges), teljes és határtalan. A családszeretet, a hazaszeretet, a népszeretet, az emberszeretet csak rész-szeretetek, vagyis a szeretet részleges és korlátolt kifejeződési formái. A legnehezebb életfeladatok egyike, amit a Bolond-jelöltnek el kell érnie, megtanulni az álszeretet és a rész-szeretet formáitól határozottan elhatárolódni, sőt: ha kell azokkal szembe is szegülni a határok között zajló mindennapi élet gyakorlati kérdéseiben és ezenközben feltételek nélkül szeretni azokat a személyeket és azokat a jelenségeket is, akikkel és amelyekkel nem értünk egyet.
    Amennyiben a szeretet spirituális és kauzális állapotait elérni és megélni igyekvő Bolond-jelölt megfeledkezik az éberség céljáról: az odaadás, a visszaadás és az áldozathozási képességek gyakorlásáról, ha megszerzett tudását meg akarja tartani magának és egyedül akarja élvezni elért képességeinek az eredményit, a megszerzett tisztánlátása elsötétedik és ébersége rejtett gőggé válik. A teremtő imagináció, ha nem tükröződik a megvalósulásban és az imagináció minőségét (tisztaságát), nem tudja lemérni az imagináció erejét a megvalósult következményében, nem lesz a teremtő őserő általa a teljes és örök teremtés valóságban beváltva. Ezért a tudását megőrző, azzal magára maradó bölcs, visszazuhan vagy visszakényszerül a nyolcas szintjére, esetleg még alacsonyabbra bukik és alázuhan a lét kerekén történő ostoba körbeforgás ördögi sors-kerekére, a kettétört létegységbe, a félelem birodalmába, a mániák és a rögeszmék, a káprázat, a homály és a kábulat zavaros örvényébe.
    Amennyiben a Bolond-jelöltnek sikerül a lelkében megtalált fény és a szeretet egységét a közösségbe bevinnie: ott beváltania és ezáltal a személyét hitelessé tennie, ha sikerül úgy visszatérnie a közösségébe, hogy a közösség tagjai a megszerzett tudás-állapotának a gyümölcsit el fogadják tőle, de eközben ne tekintsék öt rendkívüli lénynek, vagyis úgy, hogy azok ne mondjanak le a megváltásuk érdekében tett személyi erőfeszítésekről és saját felelősségtudatuk élesztéséről, akkor a megváltói műveletek tetőzéseképpen tovább léphet és elérhet a kiegyenlített létállapot folytonos átéléséhez. A szeretet paradoxonát, csak ő, a legéberebb személy képes feloldani és meghaladni. Ő az egyedüli, akit nem hoz zavarba sem a saját szeretet-állapota, sem az egység-tudatnak ellentmondó természeti szeretet-élménye. Ő a Tarot 22-ős ikonja által megjelenített megváltotti állapotban él. A huszonkettes Bolond a kiegyenlítődött istenembert jelöli, az Ars Magna megvalósítóját. Ő a minden káprázattól megszabadult, éber androgünosz, aki feldolgozta sorsát, és akit földi útján nem zavar meg és nem köt korrupt érdekek vagy szexuális sóvárság, és akit az útján semmiféle, a létrontás logikája szerint élő többség által fontosnak vélt cél és játszma nem vezérel. A Bolond az, aki már az egész lényével tudja, hogy neki és általában az embernek, nincsen is semmiféle érdeke és mindaz, amiről a többiek úgy képzelik, hogy az ő érdekük, nem más mind negatív viszonyulás a megváltás szelleméhez. A Bolond a természet rendjébe erőszakkal be nem avatkozó Krisztus-lény, akit csak a megismerés, a teremtő szellem saját lehetőségeinek megismerése és a megismerésen keresztül elérhető maximális kiegyenlítődési lehetőség megvalósítása vezérel. Ennek elérése érdekében minden körülmény között vállalja a sors-megmérettetést jelentő harcot és a pokolra szállást, ahogy kiemelkedő megváltói szerep-tudatában Jézus is vállalta nem csak a tanítványok lábának a megmosását, hanem a megkínzást, a leköpést, a többi megalázást és a legfőbb áldozatot: a kereszthalált.
    A Bolond nem közösségkerülő fantaszta, nem fellegekben járó költői lélek, aki nem veszi észre, hogy szakadék állja az útját, hanem az a beavatott, aki tudatosan vállalja akár a szakadékba zuhanáson keresztüli mélység-élmény lehetőségét is, amennyiben átvilágítatlan szellemi terület, vagy lelkiismereti szakadék kerül az útjába. Ennek, a lelkiismeret-szakadékba való alászállásnak az állandó és kikerülhetetlen szükségességét voltak hivatottak megértetni az archaikus görögökkel az eleuszi misztériumok, ahol Plútó, az alvilág ura elrabolja Perszephónét: a lelket, és egy időszakra magával viszi az alvilágba.                                                         
     Jézus is ilyen, egyetemes intelligenciával rendelkező személy volt  - Még akkor is, ha a mindenkori farizeusok számára, a pragmatikus racionalisták számára botrányos bolondságokat mondott! - és nem egy elmegyógyászati eset. A mentálisan sérült személy születése is, szoros kapcsolatban áll ugyan a megváltással, de annak az ellentétét: az anya megváltás-ellenes magatartását, szélsőségesen hamis egység-állapotát testesíti meg. A monomániás életet folytató, a sorsára folytonosan neheztelő anya, a kiegyenlítetlen (megváltatlan) szellemi és lelki állapotával, az egypólusú és egyirányú, de mélyen elrejtett és mélyen elfojtott agresszív lelkiállapottal, boldogság-káprázattal és a hamis tökéletességre törekvésével, természetes, hogy mentálisan zavart, vagyis sérült agyú struktúrát hoz létre. Azok a nők, akik vallásos érzésből, vagy gazdasági megfontolások miatt, éveken keresztül, különböző módszerek segítségével elzárkóznak a biológiai megtermékenyülés lehetőségétől, vagy azok, akik kizárólag az önös érdekeik által irányított józan eszükkel akarják rendezni és kezelni a sors-problémáikat és a környezetükkel való kapcsolataikat, a normálisnál sokkal erősebben élve át a mentális káprázatnak az ésszerű változatát (a szűklátókörű pragmatizmus, az ésszerűség és az okoskodás különböző állapotait), olyan agyilag sérült, gyermeket „érlelnek” a világra, aki már nem képes a képzeleti agresszivitásra. A tudományos logika számára érthetetlenül, legtöbbször épp az "egészséges" életkörülmények között élő értelmiségi - sőt: a legtöbb esetben tudós, vagy legalábbis igen képzett orvos-házaspár gyermeke születik félkegyelműnek. Viszont azok az "egészséges és egyszerű” asszonyok is, akik a révült vallásosság bűvkörében, vagy a "száraz élettényekkel" (vagyon -és birtokszerzés, mindenáron való anyagi gyarapodás rögeszméje, stb.) való ambíciós viaskodás káprázatában élnek a gyermekük biológiai fogantatását megelőző időszakban és "terhességük" időszakában is, a „terhesség” ideje alatt fejlődésében elakadt, vagy szülés közben agy-károsodó, alacsony szintű értelmi képességekkel rendelkező gyermeket szülnek. Egy Istenhidege melletti „egészségesen” vallásos parasztasszonynak hat gyermeke született. Négy lányából négy apáca lett, és az egyik fiú debilisen jött a világra. A normálisan felnőtt fiútestvér, akinek sikerült felnőtt korában családot alapítani, egyáltalán nem hitt Istenben, bár a látszat kedvéért eljárt templomba, hogy a katolikus faluközösség hagyományrendjét meg ne sértse. Az általa öröklött félkegyelmű fiútestvér kizárólag a maga feladatának tudta be és követelte ki az istállóbeli állatok ürülékének a kitakarítását és mindig tökéletes piramissá lapította két tenyerével az állatok ürülékének halmazát, az istálló melletti trágyadombon. Nem véletlenül, de mégiscsak tévedésből tekintik szenteknek egyes primitív népek a félkegyelműeket!
     Nem arról van szó, hogy a "született" bolondok, vagyis a mentálisan sérült személyek spirituális állapota egyenértékű lenne azok állapotával, akik az életfeladataik maradéktalan felvállalása és feldolgozása árán, vagyis tudatos erőfeszítések árán, elérik a Bolond spirituális éberségét. Hogy a lükék testesítenék meg azt a megváltotti állapotot, amit az éberek a sors-megrázkódtatásaiknak és a veszteségeiknek, és élettapasztalataiknak a kauzális értelmezésével, és a kiegyenlítődési képességük kifejlesztésével érnek el. De annyi közös vonás van e két, egymástól ellentétesen "különböző" bolond személy között, hogy egyikük sem stratégiázik. Egyik sem tervez és nem szervez, nem alapít bankot, nem szövetkezik és nem esküszik össze másokkal, vagy a többi bolonddal, az élet megnyerése és a természet kizsákmányolása céljából. Nem alapít céget és nem hoz létre rendszert a természet és más emberek kifosztására, kirablása és nem hoz létre más fajta szövetséget sem, más életnyerő személyek szándékát keresztülhúzó, az egyik, vagy a másik csapat, nemzet, párt, stb., helyzetnyerési törekvése megakadályozására, az ellenségnek képzelt tábor, csoport, párt, vagy nemzet megbuktatására, annak leszerelésére, elnémítására, tönkretételére, elpusztítására és kiirtására. A különbség a spirituális bolond és az agysérült bolond között viszont az, hogy a fogyatékossággal született, vagy időközben agy-sérült személyek azért nem avatkoznak be rombolóan az egyetemes létezésbe, mert ezt egyszerűen nem teszik lehetővé a hiányos képességeik, miközben a másik Bolond, tudatosan nem avatkozik be semmilyen lét-folyamatba felelőtlenül, nem szövetkezik, nem kontrázik és nem stratégiázik. Az egészséges (az egészet látó és az egész létet megélő) szellemi Bolond az egyetemes törvények és a következmények ismeretében "mond le" a hatalmi ösztöne és az életnyerés logikája csábításáról, a nyerési lehetőségekkel és kilátásokkal kecsegtető tudományos és szervezett beavatkozásról, miközben a tényleges bolond beavatkozna, é stratégiázna és kontrázna, és nyerészkedne, amennyiben lennének ehhez észbeli képességei.
     A szellemi Bolond tudatosan mond le az építve- zavarás és rombolás gyönyöréről és a világ-boldogító technikai-tudományos elméletek és ideológiák öncsalási lehetőségeiről, és bár képességei maximálisan lehetővé tennék ezt számára, a szellemi józansága: megszerzett tudása, spirituális belátása miatt nem akar beavatkozni a természet rendjébe. „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Ennél a boldogság-tételnél Jézus nem a gyávákra és a bátortalanokra, nem a harctól és a vér látványától irtózó, de csirke, malac és borjúhúsfogyasztó béke aktivistákra gondolt. Boldogok a beavatkozni nem akarók, az irányítani és nyerni nem akaró, hatalmi és ellenőrzési késztetéseiket legyőzni képes személyek. Boldogok a be nem avatkozó - nyerni nem akaró személyek, mert tudják, hogy a kereszt-hordozás nem lemondást és nem a személyi hitetlenség által létrehozott sorsot, személytelen a intézmény-függőséget: irracionális rabigát jelent. Ezért én, bármit is fogok tenni, bármi is legyen a megváltói engedélyem intézményi alapja, attól mindig független: személyes felelősséggel rendelkező, szabad és boldog bolond leszek. Már nem félek attól, hogy intézményesen bárki is, rákényszeríthetne bármire is, ami az egyetemes törvényekkel összhangba hozott spirituális élet- és létszemléletemmel nem egyezik. Nem félek, hogy bármilyen intézmény is, bármilyen törvény nevében (Pl. a hazavédelmi törvény nevében) rávehetne bármire is, ami az öntudatommal ellenkezik, mert tudom, hogy az intézmények elemei és tagjai is pontosan úgy működnek, mint az őserdők lényei és elemei: Ők is az egyetemes törvényekkel közvetlen kapcsolatban álló személyi felelősségtudatomnak, a Szaturnusz-erőknek vannak alárendelve. Sőt: a Szaturnuszi intézmények is a bolond bolygójának, Plútónak, az isteni igazság őserejének vannak alárendelve. Márpedig ezentúl mindenben a megváltás szellemében járok el.     
    Olyan személyként, akinek az anyja és nagyanyja - A férfiasan ambíciós dédnagyanyával, Viktóriával ellentétben (Aki még nyílt és becsületes erőszakossággal avatkozott be a környezetébe). - vallásos és humanista szemforgatással leplezték a férfias viselkedéssel szembeni ellenszenvüket, a rejtett versengési és hatalmi ambíciójukat, és a beavatkozási vágyukat, a még teljesen át nem látott sors-programom különböző buktatóira figyelve, mikor a külső és belső létrontás szellemével szemben állva, mikor a negatív Szaturnuszomat megtestesítő, különböző intézmények jóindulatú csapdái közt lavírozva, magamat kiválasztottam és, magamat a Bolond-alapállás elérési lehetőségét tanítani szándékozó, együgyű Bolond-jelöltté kineveztem. Együgyű vagyok, mert a hátra levő életemben ez az egy ügyem maradt. Tudom, hogy vannak olyan Bolondok is, akiknek már nem kell harcolniuk vagy tanítaniuk és valamikor én is ilyen, egészen kiegyenlítődött Bolonddá kell válljak. Eddigi sorsomban is, mindig csak az elém állott harci helyzetek nyílt felvállalása után - És csak a sebesüléseim és veszteségeim utáni pokolra szállásaim: az én -nek nevezett kisördöggel való kemény szembenézés után. - érhettem el a viszonylagos nyugalom és az egészség állapotát, miközben a megismert princípiumokkal kapcsolatban álló, sebesült testrészeim és rongált szerveim újabb és újabb sárkány- feszültségeket jelezetek. Tudom, hogy egyszer elérem azt a sors-állapotot, amikor sem a nyugalmam, sem az egészségem nem lesz viszonylagos. De addig is, amíg belülről ezt elérem, a bennem élő Bolond képét megfestem.
     Érdekes kép. Még nem bölcs de már nem is harcos ara. Még nem Brahman, de már nem is ksatryja. Hogy meg tudjam festeni, az apák által, vagyis a dédnagyapám, a nagyapám és az apám által meg nem érintett szellemű ősanyáim által: a dédnagyanyám, nagyanyám és édesanyám által létrehozott sötét szellem-anyag legtitkosabb rétegeiből kell felhoznom az el-elbukó lelkemet a szellem világosságába. Tudom, hogy minden látszat ellenére, Erdélyben nagy szükség van rám és a Bolond-képeimre, mert a teremtés és az élet eredeti értelméről, az azt elfödni és elfojtani látszó Rendszerről, valamint a rendszert megsemmisíteni képes Bolond útjának a természetéről eddig én tanultam meg az erdélyi magyarok közül a legtöbbet. Nem félek immár az erdélyi tradíciókkal szemben álló Bolond-életúttól, mert tudom, hogy ez, a tudattalan sorsomból induló és a tudatos belső világomban folytatott út, a Magyarországi tévelygéseimen és tapasztalataimon keresztül, a Jézus által is ismertetett helyes alapállás maradéktalan felvételéhez és azt követő megváltás eléréséhez vezet.
     Jézus megváltás-tanait és megváltónak szánt szimbolikus tettét, nem csak a kinyilatkoztatásaiból vallási dogmákat gyártó őskeresztény közösségek létrehozó pátriárkái és nem csak a szekularizált kereszténység első vezérei magyarázták félre, hanem a megtévesztéshez hozzájárultak a zavaros gnosztikusok és hozzájárulnak a modern misztikusok is. Sajnos, az egzisztenciális helyzete miatt, senki nem emel szót azért, hogy eloszlassa azt a tévképzetet, miszerint, a Jézus tudatosan vállalt küldetésének és évezredeken átsugárzó személyisége hatásának nem a csoda-gyógyításokban van a jelentősége. Hanem miben? Az olyan, tudósok és filozófusok vastag kötetekbe gyűjtött életműveit lemosolygó, „nem-pragmatikus” tanításában mint: „Akinek van annak adatik, akinek nincs, attól elvétetik., Az elsőkből lesznek utolsók és az utolsókból lesznek elsők., Csak aki meggyűlöli az apját és az anyját, az lehet az én tanítványom., Azt hiszitek, hogy békét hozok? Tévedtek mert én tüzet hozok. Miattam összevész a fiú az apával, a leány az anyával..., Amikor a teve átbújik a tű fokán, akkor jut be a gazdag a mennyek országába. Nem lehetsz egyszerre két úrnak szolgája, nem szolgálhatod egyszerre Istent és Mamnont is., és ”A te szavad legyen Igen, Igen, vagy Nem, Nem.”. Jézus tanításainak ereje a bután jóságos és huncutul spekuláns köznapi értelmen túli, a tudományos és a vallásos értelmen túli logikában: az evangéliumnak a Lilith hatásait feloldani képes Bolond-magatartás mágikus hatásában van. Ha a példabeszédeit újra olvasod, világossá válik, hogy végig a Lilith hatásait egyedül meghaladni képes, kényelmes-humánus és pragmatikus magatartással ellentétes gondolkozást és alapállást tanította azzal a sajnálatos hibával, hogy a Lilith pontos megnevezését és meghatározását nem adta meg és nem fejtette ki. Az apokaliptikus János már hiába ír az ős bestiáról, mert az avatatlanok számára nehéz az ő látomásszerű szimbolikáját a Jézus parabolikus példázataival egyenes és logikus összefüggésekbe hozni.
   „Boldogok a tiszta szívűek, mert megláthatják Istent.” – Amikor, két éves naiv reménykedés után, be kellett látnom, hogy nem tehetek mást és el kell hagynom Tündét, vagyis, amikor Tünde kifejtette világosan, hogy ő nem akar sem családot sem gyermeket mindaddig, amíg a megnyugtató választ meg nem találja arra a kérdésére, hogy ő miért született, és én nem tudtam még akkor ezt a fontos kérdését megválaszolni, nem ismertem a Lilith metafizikai jelentését, csak az asztrológiai meghatározását. A Lilith metafizikai jelentése és a vele szemben álló megváltás logikája felől csak az Edua halála után világosodtam meg teljesen és így, nem lehettem a válasz birtokában, amikor Tünde közölte, hogy amíg az élete értelmét és célját meg nem tudhatja, nem akar gyermeket szülni és családot alapítani, hát nagyon beteg lettem. Mivel támadtam a kettőnk szerelmét nem csak az intrika és a bomlasztó korrupció, hanem a fekete mágia eszközeivel is szétzúzni igyekvő édesanyját, és támadtam mindezzel együtt az egyre sterilebb és kilátástalanabb Bagolyvári helyzetemet is, hűléssel kezdődött a betegség, de végül a tüdőmben és a szívem tájékán kötött ki. Volt úgy, hogy órákig azt éreztem: meghasad a szívem a hónapokon keresztül rárakodott asztrális szurok fojtásában. Mintha tényleg az ördög ült volna a mellkasomon, és az fojtogatott volna. Félre tettem minden más érzést és gondolatot és a köhögési rohamok szüneteiben intenzív szeretet-meditációba fogtam. Másnapra nem csak a szurok szorítása enyhült, hanem a Jézusi kinyilatkoztatást is megértettem. Megértettem, hogy nem külső istent lát meg a tiszta szívű ember, hanem a megtisztított szívén keresztül válik képessé a saját isteni származása felfedezésére, a teremtő létforrással való azonossága belső érzékelésére. Ez nem jelenti azt, hogy akkor azt képzeltem volna, hogy megláttam az Istent, illetve azt, hogy a lényegi azonosságot megéreztem, hanem mindössze annyit, hogy megtörtént a lényeg intellektuális megértése. A sokkal később beinduló, feltétel nélküli boldogsági állapot elérési lehetőségére viszont, akkor éreztem rá először az életemben. Akkor kezdődött el az a spirituális folyamat, aminek a hatására mára a megváltás lovagja, vagyis vallástalan hívő, Bolond-jelölt és Bolond-festő lettem.  
    Még kezdő asztrológusként tapasztaltam, hogy az emberek azt kérik tőlem, hogy jósoljak és mondjak nekik szépeket és ne fárasszam őket a betegségeik és a sorsproblémáik igazi okainak a feltárásával. Még nagyobb volt a döbbenetem, amikor azt kellett észlelnem, hogy akik a leginkább elvárják tőlem, hogy jóslásokkal becsapjam őket, ha nem is rendszeresen gyakorló, de mégis templomba járó és sok esetben szinte a buzgóságig menően vallásos keresztények. Nyilvánvaló lett, hogy nem csak a száraz-materialisták azok, akik meg akarják nyerni az életüket. Persze, nem csak a hivatalos keresztények szeretik becsapni és becsapatni magukat, hanem azok is, akik az akadémikus gyógyításból és az egyházi kereszténységből kiábrándulva, a misztikus iskolák elkötelezettei lesznek. A beteg személy életfeladat-elhárítási törekvéseit és felelőtlenségét figyelmen kívül hagyó, misztikus gyógyítási módszerek gyakorlása a szellemi éberség teljes elzüllését eredményezi. Ezek az egzotikusan misztikus ügyeskedések, csakúgy, mint a védelmi és biztosítási rendszerek, az igazság-igény, valamint az életfeladatok kikerülési és elhárítási lehetőségébe vetett hit miatt maradtak fenn. De az Evangélium értelmének a szembeköpésében: a humánus aggodalmaskodás szellemében gyökerezik a csőlátó hivatalos orvoslás is. A szellemi zavarból eredő, a környezettel szembeni alakoskodásból és rejtett agresszivitásából eredő belső haragnak és a gyűlölködések, csendes neheztelések és kegyes önámítások következményének a gyógyítási vágyából. Az egyik kézrátételes gyógyítói mozgalmat alapító, híres keresztény-szerzetes, aki állítólag zavarba jött amikor tanítványai (hívei?) megkérdezték, hogy ő miért nem tud mágikus módszerekkel gyógyítani amennyiben hisz abban, hogy Jézus tudott kézrátétellel gyógyítani, a legtévesebb keresztényi beavatást kapta. Mintha Jézus tanításának a lényege a táltosi képességek kifejlesztésének trükkjeiből és nem az apostolok lába megmosásából és végül a kereszt-áldozatból állna! Mintha nem a folyamatosan tisztított úton-járás, a lábfejjel és a lábtalppal analógiában álló Halak által jelképezett éberség felkeltésének és erősítésének a szükségességéről beszélt volna a példázataiban, hanem mágikus terápiákról, misztikus gyógyászati technikák hatékonyságáról és egyéb megváltás-szolgáló életfeladatoknak az elhárítási trükkjeiről!
    A csaknem két évezrede tartó Jézus-per lényege nem az, hogy igaza volt-e Jézusnak a megváltódás lehetőségét illetően, vagy nem, mert az összes beavatási rendszerek, valamint az összes ókori népek és kultúrák vallásai, a korábbi civilizációk összes szentkönyvei és metafizikái, a Védától a különféle Joga rendszerekig, az ősmagyar spiritualitásig és az Egyiptomi halottak könyvéig, mind őt igazolják. És őt igazolja a XX század tudományos „eredményeiként” a nyakunkban hordott új évezred tudományos boldogság-receptjeinek a teljes csődje is. Hiába tudomány által biztosított technikai és gazdasági csoda: mindössze növeli az egoizmust hizlaló, mesterséges élvezet-növelés és a kábítószerezés igényét. Hiába a genetika és az orvostudomány csodái: mindössze növelik meddősséget és a nemzési képtelenséget eredményező vitamin- és gyógyszerfüggőséget. –Hogy a természetszennyezés áldott állapotához vezető magatartás erősödéséről, illetve annak következményéről: a megzavarodott klímáról ne is beszéljünk. Külső és belső szennyeződés következményei az egész vonalon és ami azokat a felszínen elfödi: a színes-tv képernyőjén jól mutató reklám-boldogság. A Jézus per lényege abban áll, hogy Jézus tényleg engedett-e a korrupciónak és végrehajtotta-e azokat a törvényellenes csodagyógyításokat és csodatetteket, amelyeket az ő egyszeri, rendkívüli és kivételes Istenfiúi léte bizonyítékául a kanonizált Evangéliumi szövegek "rákentek"? Mert hogyha végrehajtotta volna, a szükséges személyi értelmezések nélküli csoda-gyógyításokat, a vihar lecsendesítését, a vízen járást és a négy napos halott feltámasztását, akkor ő maga tette hiábavalóvá a keresztáldozatát. Akkor, ő maga tette lehetetlenné - Amiként később, a vallásos mesék mákonyában ez lehetetlenné is vált! - a kereszt-áldozata értelmének: az egyéni megváltódásnak a megvalósítását. Megváltói tevékenysége megkezdésekor Jézus vonakodik mind a csodatételek végrehajtásától, mind a gyógyításoktól. Ha nem tudta volna már azelőtt, akkor a keresztelkedését követő negyven napos böjt alatti meditációja közben végérvényesen megszilárdult benne az a tudat, hogy a csodatételek végrehajtása, törvény-ellenes és megváltás-ellenes, mivel nem más  int külső beavatkozás a sors logikájába és ezáltal, a csodálkozó ember spirituális fejlődésének a rendjébe. Az ördög háromszori kísértésének való ellenállás a negyven napos pusztai böjt után, éppen arról szól, hogy a személyi képességek gyakorlása révén végrehajtott csodatétel erőszakos tett a sors-törvények ellen, és ezt még inkább tudnia kell annak, aki eljutott annak a felismerésig, hogy „Mielőtt Ábrahám volt, Én vagyok”. Arról nem is beszélve, hogy a szellemi kábultak, az öncélú élvezet-sóvárgók és a kényelem szerelmesei, akárcsak ezeknek az ellentétei: a spirituális és kauzális felelősségvállalást a külső tevékenységgel, aggódó nyüzsgéssel pótolni akaró személyek, évtizedekkel és évszázadokkal zuhannak vissza az emberiség spirituális fejlődésének, az útján. A csodalátók és a csoda-várók semmit nem fejlődnek szellemileg: Sőt: visszafejlődnek, mivel visszaélnek: vissza felé élnek.
    Az anyai ágon örökölt negatív késztetések, illetve a feloldandó és kiegyenlítendő karmikus programok felfedezésekor, sokat kísértett az a „tisztelettelen” gondolat, hogy Jézusnak a különleges képességek közösségi gyakorlására vonatkozó első kísértése, aminek ő, az elején még ellenállt, és amin első hallásra még felháborodott, egyenesen az édesanyjától: Szűz Máriától érkezet a Kánai mennyegző mulatós hangulatában. Le is gorombította a különleges fiatalember nyomban szegény édesanyját, az anyai hiusággal keveredő humanista jóakaratban gyökerező ötlete miatt, de később meg gondolta magát, és eleget tett ennek az egyszerű jó-akartból eredő anyai felkérésnek. Még a kanonizált evangéliumi szövegek tanúsága szerint is, ugyanez a kezdeti vonakodás, elhárítási szándék jelentkezik Jézusban majdnem minden csoda gyógyítását megelőzően, ahhoz, hogy utána mégis bele menjen a csoda-gyógyítás szentségtelen aktusába és ezáltal a maga ellen fordítsa a könyörtelen sors-erőket. Hát volt is szegénynek, amiért a rejtett becsvágyból eredő, hiuság-szilárdító varázslói tettei és halott-feltámasztó cselekedetei után, véres vezeklésképpen, a kiengesztelő kiegyenlítődés reményében, Júdással elárultassa és a templomi katonákkal elfogassa magát, hogy királyi köpenyt és töviskoronát szerezve, megkorbácsoltassa, majd a tömeggel leköpesse magát a Golgota felé vezető útján.
    A kereszthalált vállaló Jézus rendkívüli (Bolond-) bátorsága éppen abban áll, hogy miután belátta, hogy a kikerülhetetlen következménye van annak, hogy a negyven napos meditációban eldöntött szándéka ellenére is hagyta magát belesodorni a természetellenes csodatett-művelés és a sorsellenes mágikus gyógyítások felelősség-fosztó örvényélésébe (Türelmetlensége miatt? Engedékenysége miatt? Egyéni gőgje miatt? - „Kígyófajzatok, meddig kell még közöttetek az időmet töltenem?”) és felismerve azt, hogy a hatás visszahatás (a Karma!) törvényének („Az Atya akaratának!”) - menthetetlenül alá kell vetnie magát, ezt a spirituális csődjét sikerült dicsőséggé váltóztatnia. Felmérhetetlen bátorság kellett ahhoz, hogy ahelyett, hogy a tanítást abba hagyva, a várt visszahatások elszenvedésének az időszakára a nyilvános szereplésektől visszahúzódva, újra elmenjen magányos remetének. Ahhoz, hogy ahelyett, hogy kacifántos elméleteket és hamis magyarázatokat gyártott volna a rázúduló szerencsétlenségek magyarázatára, a megváltás előfeltételének a szimbólumává: az önfeláldozás szabad tettévé változtassa a kikerülhetetlen sors-következményeket és egyenesen szembe merjen fordulni a csodatettek következményével.   
    Nem rejtőzködött és nem bujdosott el a felelőtlen tettei tragikus végzetének: a csoda művelés által, a csoda-látványban részesített személyek öntudata kifejlődése meggátlása miatti következmények elől, hanem a vezeklés és a kiengesztelődés legkegyetlenebb formáját vállalta. Vállalta - Mert tudta, hogy miért, miféle kozmikus tettel egybe kötött személyi megtisztulás céljából kell a megalázatást vállalnia! - a bódulat-növelő táltosi személyének a nyilvános meggyalázását, a kicsúfolást, a megkorbácsoltatást, a szembe köpését, megszégyenítését. Ha tévedett - És a történések arra utaltak, hogy nagyot tévedett! -, ezt nyíltan felvállalta és nem rejtőzött el. Legjobb bizonyíték, hogy miután az éberségvesztésben elkövetett csodatettek miatti bűnhődést felvállalta, a mágikus képességeit és misztikus ismereteit nem használta fel arra, hogy a visszahatás tőrvénye erejét hatástalanítsa, vagy legalább tompítsa, sőt: e végzetes vissza-hatásoknak a Sanhedrin, majd Pilátus provokálása által, tudatosan és bátor alázattal elébe ment. Ezzel Jézus minden hiuságból eredő vétkéért felvállalta a felelősséget és semmit nem hagyott kiegyenlítetlenül. Kereszthalálával sikerült a személyi gyengeségei által okozott sors-csődjét, az emberi felelősségvállalási szükségének az örök figyelmeztető jelévé: isteni diadallá változtatnia. Ilyet csak az a Bolond tehet, aki tudja, nem csak azt, hogy általában nem lehet megnyerni az életet, de azt is, hogy a különleges képességek gyakorlása által megnyerhető élet lehetőségével másokat ámítani, még az övéhez hasonló küldetésvállalásból származó gyógyítói - csodatevői képességek birtokában is törvénytelen.  
     Az evangéliumi szimbólumokat szó szerint venni, ugyanannyit tesz mint Noét elképzelni, amint, ahelyett, hogy spirituális tanítóként, az égbolton álló állatöv metafizikai szimbólumainak a tudományát mentené meg az emberiség számára, okulárés tudósként, párosával, hatalmas ketrecekbe, dobozokba és egy-egy gyufás skatulyába, orvosság-tégelybe és befőttes üvegekbe gyűjtögeti a déli és az északi féltekén élő ragadozókat és növényevőket, a bacilusokat és a vírusokat. – Mivelhogy az utóbbiak is hozza tartoznak a teremtés rendjéhez és a megváltás megvalósulásához. Számos olyan hiteles személy által írt tanulmány és könyv jelent és jelenik meg, amely a Jézusnak a fizikai értelemben vett feltámadását fölöslegesen megkérdőjelezi. De legalábbis azt vallja, hogy a fizikai feltámadás mellett szóló racionális érvek és „misztikus bizonyítékok” száma és hitelessége - Például a kanonizált Evangéliumi szövegnek az egymásnak és önmaguknak is ellentmondó bizonyítékai. - nem haladják meg a testi feltámadás lehetőségét és teológiai értelmét cáfoló, azt megkérdőjelező természet-tudományos és teológiai(!) ellenérvek számát. Holott, a fizikai feltámadására való bizonyítékok teljesen feleslegesek, miután hiteles szerzők által leírt könyvek jelennek meg és dokumentum-filmek készülnek azon személyek sokaságáról, akik hosszas klinikai halálból feltámadtak és azt követően évekig, sőt, évtizedekig éltek. Igen ám, de az ők feltámadása nem egyenértékű a Jézus feltámadásával, mondják a teológusok, mivel az ő feltámadása teljesen más volt, nem ilyen, bárki által véletlenszerűen elérhető módon „közönséges” feltámadás. Nocsak! Akkor milyen? Hát annál sokkal kacifántosabb… Az, hogy bizonyos, az őt ismerő és a tragikus eseményt látó, vagy arról halló személyek annyira kívánták meg nem történtnek és visszafordíthatónak tudni a golgotai aktust és őt életben látni, hogy vágytestükkel - Lelki szemeikkel! - a Jézus személyére ráhangolódva, a még fel nem oszlott étertestében, majd a pszichikus- és a mentális testében is láthatták még a személyét, még nem bizonyíték arra, hogy a halála után Jézus fizikai személyként visszatért volna (reinkarnálódott) a természeti világba, mint ahogy az egyházatyák és misztikus szektavezérek igyekeznek elhitetni ma is a híveikkel. Másfelől, minden őskultúrában tudták és Tibetben ma is tudják még, hogy négy nap az éter testnek és negyven nap az individuális tudattal impregnált mentális- testet és az idea-testet kehelyként magában tartó pszichikai testnek a feloszlási ideje és ebben az időszakban a halott lelke megidézhető. A szellem-látás ugyanis, az energetikai információkat hordozó mágneses mezőkkel egybefonódó tárgyak világában támolygó vallásos híveknek és médiumoknak, a meggyőződésük erősítését, mikor tudományos bizonyítékokkal, mikor csodákkal és véletlenekkel alátámasztó idéző-erejű képzeletének a következménye. És ezzel még nem is lenne semmi baj. A baj azzal van, hogy ami ennyire érdekes, az metafizikailag egyáltalán nem lényeges. A lényeges ugyanis az egyetemes megváltásnak a Jézus által tanított és ez egyes emberre vonatkoztatott egyszerű és világos tana, és nem a tanító halál utáni, mindössze negyven napig tartó feltámadásnak, az éberség-veszejtő vallásos mitológiája, blikkfangos  hókuszpókusza! Ezzel, a misztikus mesének az elhitetésével és fenntartásával, az egyház nagyobb vétket követett el az emberiséggel szemben, mint az inkvizíciója, a boszorkány- és tudóségetéseivel. Emiatt a misztifikáció miatt, nem értette senki a megváltás lényegét, és emiatt van még ma is tele a világ mindenféle csoda-gyógyítói és más, életnyerést biztosító rendkívüli képességek kifejlesztési lehetőségét hirdető iskolával és csodabogárral, akiknek a szájtátik számára izgalmas, a szabad- gondolkozók számára nevetséges tevékenysége, ellehetetlenít minden olyan kísérletet, amely a megváltás tökegyszerű logikáját kísérli meg megértetni az emberekkel.
    A testi szenvedés által okozott több órás halotti állapotból való szilárd (konkrét) testi feltámadása (figyelem: nem a lehetősége!) azoknak a vallás gyártó manipulátoroknak a találmánya, akik jól tudják, hogy a spirituális ismeretekkel nem rendelkező személyeknek azt is elhiszik, hogy az ember esetében is lehetséges a szűznemzés, mint az egyes hüllők: a kígyók és a gyíkok esetében. Ők nem hiszik, de  állítják és bizonyítgatják, hogy a Názáreti Jézus, mástól eltérően, a békegalamb-szentlélektől fogant, holott a szent spiritus nem egy „isteni személy” hanem a teremtés és a megváltás őslogikája, és azt, hogy hiába volt Jézusnak számtalan testvére, Szűz Mária nem csak Jézus születése előtt, de azután sem szeretkezett a hivatalos férjével, Józseffel. Nem tudják, hogy a Szűz megnevezésnek teljesen más, a biológia törvényeknek nem ellentmondó, de az így misztifikáló egyház dogmáit cáfoló, spirituális jelentése van. Szűz Mária nem csak hogy a Szűz jegyében született (A föld precessziós mozgása következében, augusztus közepe, a Mária születésnapja, a Szűz jegyébe esett.), hanem, a veleszületett zavarhatatlan természetének és főpapi beavatottságának köszönhetően, megtestesítette a Szűz csillagkép spirituális ősideáját. A Mária- motívum tehát, a kultusz szellemét, vagyis az emberi ősképet: a rendeltetés-tudatot hivatott éleszteni és fenntartani. A Szűz eredetileg nem a munka, a robot és a gyógyítás napjegye volt, ahogy a klasszikus asztrológia ma tartja, hanem kultuszé. Azé, a gazdasági céloktól független, tudatosan átélt cselekvésekké, amelyet azzal a céllal fejt ki az ember, hogy e tette ne csak intellektusán, hanem érzelmi és az éter-testén keresztül is emlékeztesse őt az isteni származására és küldetésére: a teremtői és a megváltás-végrehajtói minőségére és rendeltetésére. Ez az érdek nélküli cselevés, az élet megnyerésének a káprázatát nélkülöző munkálkodás, a Szűz spirituális értelme és jelentése. Ez a keresztény Mária-mítosz lényege. Semmi köze nincs a spirituális Szűz-ősideának tehát a biológiai szüzességhez!
    A feltámadás motívuma nem csak a Jézus tevékenységéhez alapul szolgáló, kabbalista beavatási rendszerekben szerepel, hanem minden archaikus kultusz (vallás, misztikus tudomány, vagy más, a közösségi és az egyéni életformákat a természeti világfolyamatokkal egybekapcsolni hivatott) beavatási rendszerben. Csak azok gyúrhattak ilyen történetet, akik gazdasági-hatalmi törekvéseik érdekében el akarták kábítani, és be akarták ugratni a felelősség nélküli és a fejlődés érdekében tett erőfeszítések nélküli megváltás lehetőségének a mitikus képzeletvilágába az alattvalóikat. Különbséget kell tenni Jézusnak a megváltásra vonatkozó tanításai között és Tarzusi Pálnak a tanítás-értelmezései között. Pál mindössze belátta, hogy Jézus tanítása logikusabb a jeruzsálemi papok és a farizeusok ködös dogmarendszerénél. De maga is rendszer-hívő lévén, a Damaszkuszi pálfordulása után, a világos jézusi tanokat a vallásos doktrínák szintjére züllesztve, még fanatikusabban szervezte meg az őskeresztény közösségeket, mint amilyen hévvel üldözte és hurcoltatta a megvilágosodása előtt a Jézus - tanítványokat. Annak ellenére, hogy ő írta meg a Szeretet-himnuszát, mivel a karma meghaladáshoz sem az intellektuális megismerés, sem a művészi kifejezés nem elég, Pál nem tudta meghaladni a vallásos, tudományos, vagy filozófiai rendszerekben való hitet eredményező mentális erőszakoskodás programját, és a visszahatás törvénye hatására, Rómában lefejezték.   
    Hit-axiómaként elfogadni Pálnak a Jézus fizikai feltámadására vonatkozó kijelentését, miszerint, ha Jézus nem támadt fel, semmit nem ér a hitünk, annyit jelent, mint elhinni azt a képtelenséget, hogy Noé tényleg minden vízben élni képtelen állatot és mikroorganizmust egymástól jól elszigetelt ketrecekben és terráriumokban, dobozokban, tégelyekben, begyűjtött a bárkájába. Hogy Szűz Mária úgy foganta meg Jézust, hogy megfürdött a Józsefnek, vagy más férfinak a fürdő vizébe. De ami ezeknél ezerszer fontosabb: az a „keresztény” tétel, hogy Jézus megváltott minket a bűneinktől azáltal, hogy helyettünk szenvedett - holott saját gyengeségei miatt szenvedett – egyenesen az emberiséggel szemben elkövetett, megváltás-ellenes merénylet. Lehetséges ugyan, hogy a mi apokaliptikus megvilágosodásunk érdekében is szenvedett, de helyettünk semmiképpen nem. Nem lehet mások helyett szenvedni, ugyanúgy, ahogy nem lehet átvenni másoktól a személyi fejlődésért tett erőfeszítéseket és az egyetemes kiegyenlítődést szolgáló személyi sorsfeladatokat sem. Átvenni valakinek a személyis sorsfeladatát - átvenni az ő szüleitől örökölt spirituális megismerési, fejlődési és kiegyenlítődési életprogramját - annyit jelentene, mind megfosztani azt a személyt az ő szellemi fejlődése feltételétől és lehetőségétől. Ez, a személyi tapasztalástól való megfosztás sokkal károsabb lenne, mint elszívni előle azt a levegőt, ami a fizikai élethez: a tapasztalási lehetőségéhez szükséges. Lehetni lehetséges ugyan, de az én fejlődésem szempontjából teljesen értelmetlen az, hogy egy Jézus nevű spirituális erő-központ az én anyámtól örökölt, rejtett szexuális sóvárgásokból és azok elfojtásából eredő agresszivitásomtól és az abból származó hólyag-érzékenységemtől megszabadítson, csak azért mert hozzá imádkozok ennek érdekében. De az igenis lehetséges, hogy miután ezt a szexuális gyökerű agresszivitást magamban felfedezzem és a tudatosítás segítségével feloldva - más veszélyes tulajdonságom feloldásával és meghaladásával együtt – a spontán agresszív késtetésektől megszabaduljak és ilyen módón újjászületve, valamikor a hólyag-irritációktól is megszabaduljak. Lehetséges tehát a testi feltámadás, vagyis az, hogy a belső törekvéseim révén, nem csak lelkemben, hanem testemben is megújhodva feltámadjak. – Ez az egyéni keresztvállalás szükségére való Jézusi figyelmeztetés jelentése.  
     Mi, az anyáinknak a fogantatásunk előtti, lelki és spirituális állapotának megfelelően könnyebb, vagy nehezebb kiegyenlítődési - megváltási szellemi hagyatékával születünk a világra, amit nem is lenne olyan nehéz végrehajtani, ha pontosan tudhatnánk, hogy mi is ez a feladat. De mivel a nagy többség nem tudja, még rá tesz tíz, tizenöt – húsz lapáttal és nyög a terhétől élete végére. Aki felébred, az felvállalja életfeladatait és elszántan fejlődik, lehet, hogy boldog lesz már életében. Akik kényelmes életet biztosító jó képességekkel születtek a világra és jó családi körülményeket, soha nem ébred fel, és élete végére az utolsók között végzi. Jézus nem rántott, nem főtt, vagy nyers halat, nem is sóban pácolt heringet osztott ki az ötezer lelket számláló „éhező” tömegnek, hanem a Neptunusz által uralt Halak korszakának a jelentéséről beszélt. Csodatettei és csoda-gyógyításai miatt ámuldozni, vagy a kereszthalála miatt érzelegni és továbbra is e hőstettei miatt imádni őt, nem jelent mást, mint továbbra is érintetlenül hagyni a Jézus tanának a lényegét: az egyetemes léttudat és az éberség kialakulásához elengedhetetlenül szükséges, személyi felelősség vállalásának az igényét. Attól a tudattól, hogy minden egyes ember személyesen és közvetlenül, vagyis másokra és másra (élettársára, szüleire, államára, és a tükörkép-ellenségekre) átháríthatatlanul és végzetesen-személyesen felelős, nem csak a természeti környezete épségéért, vagyis a szavaiért és a tetteiért, hanem a saját egészségéért és saját sorsáért is. Mindenki felelős tehát azokért az öncélú élvezet-és kényelemvágyakban és a sors-hárítási reflexekben gyökerező, zavaros sors-képzetekért, amelyekkel szennyezi a saját életét és a környezete szellem-világát, mint ahogy felelőtlen gazdaságtudományos kábulatában rombolja és irgalmatlanul zavarja-szennyezi a természetet.
    „Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert kielégítetnek.” - Jézus nem holmi politikai, vagy vallásos üldöztetésre, vagy pláne politikai és gazdasági kielégítetés, esetleg vallásos vigasztalódás következtében létrejövő boldogságra gondolt. Nem, szó sem lehet, holmi elszenvedett veszteségek utáni keserű beletörődésről, hiszen ő a legfőbb kiegyenlítődés logikája szerint boldogság elérési lehetőségéről tanított. A kiegyenlítődési és az újrateremtődési képesség elérésibe lehetőségének a jó hírét hirdette. Annak a kiegyenlítődési és újra teremtődési - feltámadási - képességnek az elérési lehetőségét, amely belülről biztosítja az egészséget, nem a természet kizsákmányolásából származó biztosítási összegekkel. - Én vagyok a Bolond-jelölt, aki szamárságnak, sőt: az egyéni jogaim megsértésének tartom a kötelező állami betegségbiztosítást. Néhány napos böjt után, negyvennyolc évesen, felültem a sebváltós kerékpáromra, amellyel a szenvedélyes lelkemnek megfelelő sebességgel hajtottam a hetvenöt kilométerre fekvő Körvárra és anélkül, hogy út közben, vagy a megérkezéskor táplálkoztam volna, racionális előadást tartottam a hallgatóimnak arról, hogy „Sok a meghívott és kevés a kiválasztott” és arról, hogy „Aki feláldozza életét, megnyeri azt.” Hét évre rá olyan négy gyermekes apa és aktív karate mester voltam, aki a székelyföldi hideg tavakban úszkált egyik parttól a másikig, keresztben és átlósan, miközben megszabadult egy kilenc milliméteres vesekőtől. És mivel Istenhidegében nem volt igény a metafizikai – asztrológiai előadásokra, és a Bolond-képekkel sem volt nagy sikerem, könyvekben is megírtam, hogy „A keressétek az igazságot és az igazság fel fog szabadítani.” és, azt, hogy „Keressétek Isten országát és a többit megkapjátok ráadásként.”
     A kereszt és a Jézus tudatosan kiprovokált személyi meggyaláztatás nem más, mint a csodatevői képességnek a tudatos kerékbetörése, eldobása, elengedése. Sőt: Jézus a „Minden másképp van, mind ahogy az okos főpapok, a vámszedők képzelik és ahogy ti hiszitek és gondoljátok, mivel az életnek teljesen más a célja és értelme mind hogy tömegtermeléssel és nyereséges üzletekkel megnyerjük azt.” - szerű bolond-tanításainak érvényesítése érdekében elsősorban, az ego-védelmére alkalmas racionális logikából űzött gúnyt azáltal, hogy a szabadulás érdekében nem használta a sors-kivédő tudását, a csodatevő mágikus képességeit. Pliátus épp, hogy a szájába nem rágja a felmentést jelentő válaszokat a Jézushoz intézett kérdéseiben. Jézus nem csak, hogy kitér a felmentést adó logikus válaszadás elől, hanem még személyében is megsérti a karma tőrvényéről nem tudó helytartót és a halálos ítélet-hozatalra provokálja. És Pilátus még ezután is reménykedik a felmentése lehetőségében. Jézus, vagy Barnabás? Jézus élete fölött végül nem a főpapok, nem Heródes és nem Pilátus ítélkezett, hanem a személytelen sorsot képviselő nép, tehát nem a politikai, vagy a vallásos hatalom képviselői. Jézust végül a mindenkori papi és a politikai vezetők irányításával működtetett világi törvények alapján, az örök sors-védelmi apparátus által biztosított langyos, de kegyetlen korrupcióban tévelyegő „népi akarat” ítélte el, aki a felelősség-megosztó tömegbe verődve, nem akarja meghallani a lelkiismerete hangját és ezért nem is képes a helyes ítéletre. Jézus tisztában volt a tömeg-ember természetével és erre alapozta az önmegváltási terve keresztülvitelét. A tömegember ma sem érti és nem is akarja érteni, hogy miféle „értelemre” akarta őt megtanítani a kegyelem-kérés helyett a keresztre feszülést választó Jézus. Pilátus nem hipokrita módon mosta meg a kezeit az ítélet után. Pilátus tudott valamit a megváltásról és kézmosásának a mindenkori nép okulását szolgáló teológiai értelme van, amit azóta sem értettek meg, sem a zsidók, sem az öngyilkos merénylőket nevelő palesztinek.
     Messze elvetettem hát, az olyan család-kerülő „istenfiúk” tanításait, mint az állítólag Buddhává lett Gautama, jól tudván, hogy amennyiben családtalan lett volna, a harminc éves Jézust nem engedték volna még csak be sem lépni a zsinagógába, nem, hogy ott szent szövegeket értelmezni. A Jézus szüzességéről és bűntelenségéről szóló mese éppen akkora egyházi hazugság, mint a szűznemzéssel való fogantatása. Az Izsákot meggyilkolni szándékozó Ábrahám vallásos fanatizmusán, fenn sem akadtam már, jól tudván, hogy nem létezik egy olyan kívülálló és „objektív” Isten, aki azt kérné bárkitől is, ti., hogy az ő szeszélyes kívánságára gyilkolja le a gyermekét. Sőt: az életünk egyik legfőbb értelme a teremtésben való  közvetlen és feltétlen részvétel és azért van annyi rákos betegség és azért van annyi virágpor- és fűpor allergia, mert a lelkiismeretünk hangja ellenére, a tudattalanunkban székelő felelősségtudat ellenére, fizikailag, lelkileg, mentálisan és ideálisan is szembeszegülünk a teremtéssel. Egy egész évszázada már, hogy a tudományos ideológia áldásával és intézményesen az anyaméhben gyilkolják a magzataikat a templomokban ájtatoskodó keresztény nők, és mivel a nyugati civilizációban az isteni áldással spórolgató anyák tudattalanja telve van gyermek- és életellenes romboló programokkal (gyilkossági és öngyilkossági késztetéseket adó spirituális karmával), tudatosan, vagy öntudatlanul az erős mágikus erővel rendelkező anyák öntudatlanul a túlvilágra küldik a nehezen fogant magzataikat „spontán vetélés” formájában a védőoltásokkal szorgoskodó gyermekgyógyászok minden igyekezete ellenére. Magyarországon annyira nyíltan dühöng az általános gyermekellenes agresszivitás szelleme, hogy miután a spirált kivettettük a Júlia méhszájából, ő is bizonytalan lévén a kérdésben, az előadásainkat hallgató személyek körén kívül eső ismerősöknek nem merte szóba hozni, hogy az Edua halála ellenére, mi várjuk az újabb gyermek megfoganását, mert egy jóakaró hölgyismerősünk lehülyézett mindkettőnket, amikor Júlia megmondta ezt neki.
    Jézus áldozatát akkor értettem meg, amikor megértettem és elfogadtam a Bolond sors-tervemre vonatkozó áldozat koncepcióját. Akkor el tudtam fogadni végre azt a tényt is, hogy Edua is, akárcsak Jézus, elrendelten, csakis áldozat lehetet az egyetemes kiegyenlítődési törvény logikája szerint. Hiába, hogy az egyik úgymond ártatlanul halt meg hirtelen, miközben a másiknak tudatosan és lépésről – lépésre kellett felvállalnia az áldozat szerepét. Edua az édesanyja és az édesapja családjában generációról - generációra felhalmozódott Isten- és sorsellenes programokkal keveredő, személyiség- és férfiasságellenes programoknak, valamint magzat és családellenes programokkal vegyülő kaméleon programoknak volt a vészkiegyenlítő, egyensúly- visszaállító áldozata. Olyan programoknak tehát, amilyenek az én sorsképletemben is jelen vannak több – kevesebb intenzitással. Jézus viszont a merkantil mediterrán hitrendszer és az egész emberiség vallásos, filozófiai és gazdasági korrupciója, a létrontás logikája szerint élő emberiség tévképzet-rendszere ellenében hozott tudatos áldozatot. Amikor erre rájöttem, újból el tudtam fogadni a szeretetemet és ekkor vállaltam fel azt, hogy bármi történjék is, nekem, a családapai feladatköröm betöltésén kívül, semmi más dolgom nem lesz ezután, mint hogy azokkal az ébredni vágyó személyekkel való találkozást lehetővé tegyem, akik a bennem felgyülemlett tudás megszabadító – oldó erejére várnak, hogy számukra az ébresztő-megváltó horoszkópokat a legjobb tudásom szerint elkészítsem. Így semmiféle ellenállást nem váltott ki belőlem a gondolat, hogy haza kell költőzzek. Sőt: amint elfogadtam, egy belső, szabadulási érzés kezdett úrrá lenni rajtam.

                            *                                                                   *

                                                              *
    Először akkor ébredtem rá a földi rációt meghaladó megváltói igazság létezésére, amikor az Edua halála utáni második hónapban Júlia, Verácskával haza utazott és én egyedül maradtam a Táltoslaki házban a halott gyermekünk szellemével. Júlia telefonon elmondta, hogy nem mehet el anyám helyett a Táblabírósági tárgyalásra. Ekkor, amikor már nem csak elméletben, hanem a szívem szerint is úgy kezdtem elfogadni Edua halálát is mind az isteni igazságnak a részét, és amikor ezzel együtt már semmi reményem nem maradt a földpernek a befolyásolására, akkor tehát, amikor rájöttem, hogy egy olyan magas logika szerint történnek az események, amit én egyelőre nem érthetek meg, és amit én nem befolyásolhatok, meditációban eltöltötte szívemet a boldog nyugalom érzése. Misztikusan fogalmazva: elöntött a Bolond nyugalma. Ekkor értettem meg, hogy létezik egy végső, minden földi és égi eseményt összegező és azokat egymással kiegyenlítő egyetemes erő és törekvés, és egyedül ez, az Isteni Igazság. És, hogy soha, semmi nem történik igazságtalanul, mert bármi is történik, bárhol a világon és az életben, ennek a mindenek fölött létező, összegező igazság-állapot megvalósulásának van alárendelve. Következésképp, ha ezt valaki megérti és elfogadja, mindennek a lényegi okát és célját megértheti. Így például, annak is célja és értelme kellett legyen, hogy Júlia nem beszélhetett a románul nem tudó, gyáva édesanyám helyett Erdélyben a táblabíróságon. Ettől a felismeréstől, egy olyan mennyei boldogságérzet költözött a szívembe és a tudatomba, amit azelőtt csak egyszer éreztem, amikor kezdő koromban, az első meditációk egyikében, véletlenül, az abszolút lét- és tudatállapotba kerültem. A különbség a kettő között csak annyi volt, hogy az első alkalommal egy automatikusan bekövetkezett misztikus élményben volt részem, ami csak arra volt jó, hogy bizalmat nyerjek a spirituális úton való továbbhaladáshoz, és arra, hogy ismert lévén már az állapot, másodszorra teljes tudatossággal és éberséggel a megváltotti igazság-állapotot átélhessem. Ez viszont még mindig csak érzés volt és nem a mindennapi tapasztalatban visszaigazolódott igazság, de a hitnek nevezett őstudás szerinti alapállás megtartásához elégségesnek bizonyult. Ezt követően, csaknem öt hónapot kellett várnom, hogy az isteni igazságra vonatkozó sejtéseim a sorsom alakulásában is visszaigazolódjanak és így, a tisztuló személyi tudaton keresztül, az egyes ember számára is hozzáférhető, de mindenek fölött kiegyenlítődő isteni igazság erejében való hitet, újra és immár teljesen a magaménak tudjam. Az első halvány jelre, hogy a mi életünkben, majdhogynem kézzelfoghatóan valami furcsa, kiegyenlítődési játszma folyik, akkor lettem figyelmes, amikor Júlia visszajött és többek között elújságolta, hogy a Magyar nagykövetségen új szabályt vezettek be, és máról - holnapra nem dollárban kérték a vízum-pénzt, nem német márkában, mint azelőtt. Mivel nemsokára indult a vonatja Budapestre és nem volt sem ideje sem lelki ereje a Bukaresti valutásoknál a dollárt márkára váltani, személyes kihallgatást kért a Nagykövettől, amit meg is kapott és annak elmagyarázta szorult helyzetét. A nagykövet azonnal intézkedett: az ablakos kisasszonyt utasította, hogy Júliának ellenérték nélkül, üssék be a vízumot az útlevelébe, azt töltsék ki és vigyék be hozzá aláírásra.
- Jó, és mit írtak a befizetett pénzösszeghez? - Kérdem én hitetlenkedve.
- Semmit. Pontosabban a semminek a jelét írtak a pénzösszeghez, tessék, nézd meg. - És csakugyan, a pénzösszeg ablakában egy olyan jel állt, amilyennel az üres halmazt ábrázolják a matematikában és amilyennek a Lilithet szokták ábrázolni egyes számítógépes asztrológiai programokban. - De ne izgulj, nincs semmi baj, amikor a hivatalnok nő hisztizett, hogy nem bocsáthatnak ki így vízumot, a nagykövet azt mondta, hogy ezt bízza rá, nyomják be az útlevélbe a vízumot az ő felelősségére. És biztos, hogy ez így jól van, mert a határon, amikor bejegyezték a vízummal járó határ-belépő cédulámat, nem kötött belé a hivatalnok.
    Amint később kiderült, az isteni igazság nem ebben az ingyen-vízumban nyilvánult meg. A igazság - a kiegyenlítődés elve - úgy érvényesült, hogy a későbbi hazaköltözésünk miatt, a vízumnak semmi hasznát nem vettük, tehát „normális” volt, hogy nem kellett érte fizetni. Ráadásul pontosan akkor érkezett meg a főbérlőnkhöz, Johannához az első hat hónapos villanyszámlánk, amely a téli rezsós melegítések fogyasztási számláját is tartalmazta. És az összeg éppen akkora volt, mind amekkora összeget "nyertünk" azáltal, hogy hirtelenül valutaváltást vezettek be a nagykövetségen. Ettől a családi számla egyenlegtől kezdve, azt kellett észlelnem, hogy bármennyi rendelésünk is jön össze egy adott időben, a felgyűlt néhány tízezer forintot mindig oda kell adnom, valamilyen újabb felmerülő számla kifizetésére és fordítva: hiába, hogy a postai megérkezésekor soha nem volt a családban tízezer forint a telefonszámlára - Hiszen sokat telefonálgatunk haza! - a határidő napján, mindig sikerül kifizetni. A munkavállalási és a tartózkodás- hosszabbítási engedélyekhez szükséges újabb okmányok és illetékek kifizetése mellett, mindig csak annyi pénzünk volt, amennyi éppen elég volt néhány napra, de igazából nem szűkölködünk semmiben, és ha néha több gyűlt össze, azt nagyon hamar ki kell fizetnünk valami előreláthatatlan hivatalos okmányra, fedezeti bankszámlára, vagy adóra.
    Amikor intézkedni kezdtem afelől, hogy a Magyarországi tartózkodásunkat törvényesítő betéti társaság működését stagnáltassam addig, amíg a sorsunk jobbra fordul, illetve addig, amíg egy más, gazdaságilag kevésbé igényes tartózkodási fedezetet találunk mint a Betéti Társaság - Mert közben eldöntöttem, hogy a munkavállalási engedélyhez szükséges újabb román nyelvű hivatalos okiratokat nem fordítatok és nem hitelesíttetek. -, és előkészületeket kezdtem tenni a hazaköltözés érdekében (Többek között, az otthoni lakásunkban lakó barátaimat is megkértem nagy bocsánatkérések közepette, hogy amennyiben lehetőségeik engedi, keressenek egy más albérletet a maguk számára.), megérkezett postán a több intézményi pecséttel és aláírással ellátott munkavállalási engedélyem. Hát ki érti ezt? Csakis a nyugodt Bolond-jelölt! Mert az a józan ember, akinek minden korábban beadott, különböző képesítéseiről és az adott tevékenységre vonatkozó képességéről szóló okiratát visszaadták azon a címen, hogy azok helyett hozzon egy olyat, amely a félhivatalos, régebbi előadói kinevezését igazolja, ezt a csodát nem értheti meg. Én viszont értettem, hogy mindez azért történik így, mert az isteni igazság szellemét meglátva, és elfogadva, többé olyat nem leszek kénytelen megtenni, ami ellenkezik a lelkiismeretemmel, kauzális logikámmal. Másrészt azért, mert időközben eldöntöttem, hogy sem az ambíciómmal, sem az ellenállásommal nem etetem többé a Világrendszer nevű Leviathánt. Amíg reményt, majd ambíciót fűztem hozza, nem engedett. Mihelyt felismertem az uraborosz jellegét és azt, hogy az egyetlen út, amely a sorsörvényből kivezet az, az, hogy magamért és családomért felelős Bolondként, lehetőleg minél kevesebb érintkezési felületet tartsak fenn a pénzfaló rendszerrel, az automatikus módon, kiköpte az engedélyt. Amikor haza telefonáltam a barátomnak, hogy megkaptam a munkavállalási engedélyt, tehát ne izgassák magukat, amennyiben nem kaptak más albérletet, mert nem sürgős a haza költőzésünk, kiderült, hogy már találtak egy albérletet, ráadásul a mi lakásunkhoz nagyon közel és a következő hónap elsejére kiköltőznek. – Egyszerre mindkét irányba szabaddá vált tehát az út. Zavartalanul haza költőzhetnénk tehát, amennyiben ez valamilyen okból annyira szükséges és sürgős lenne, de ugyanakkor, Júlia nélkül, ott is maradhatok… Mindkét irányba szabaddá váltam: szabaddá váltam a hazaköltözésre, illetve a Magyarországon maradásra vonatkozó döntés irányába is. Elértem a szabad választási lehetőséget, mivel megfogadtam, hogy többet nem fog érdekelni, hogy mennyi pénzt keresek, és ebben nem fogom hagyni megzavarni magam még a család miatti aggodalmaim által sem. Mert, bármi történjék is, bárhogy döntenék is, ezentúl az életem az értelmes sors-áldozat és a metafizikai felelősségtudat szellemében, az isteni igazság szellemében folyik tovább. Ezért, úgy gondoltam, hogy egy jó-bolond rögeszmére is szükségem lesz. Eldöntöttem, hogy az a rögeszme lesz az én bolondságom, hogy mindenkivel nyíltan beszélek, hogy arról, amit tudok, minden teketória nélkül, bárki is kezdeményezne velem beszélgetést. Az általam tudott kauzális igazságot mondom, minden teketória nélkül, a népi rögeszmékre és a babonákra való tekintet nélkül, és minden óvatoskodás és kímélet nélkül. A másik rögeszmém az lesz, hogy én készítem a legjobb megváltó és persze: a legjobb „gyermekcsináló” horoszkópokat magyar nyelvterületen. Napok alatt egészen biztos lettem abban, hogy az isteni igazságot szolgáló bolond-boldogságom ereje minden hatósági, illetve gazdasági galibából kisegít engem. És ha nem segít ki egyszer, majd kisegít másodszor és ha nem segít ki másodszor, harmadszor egészen biztos, hogy kisegít. Erre a megváltotti állapotra, erre a logikus kölcsönhatások által irányított energia-térre kellett gondolnia Mózesnek és Jézusnak, amikor arra szólították fel az embert, hogy „Teljes szívével, teljes lelkével és teljes elméjével” bízzon a sorsa abszolút értelmében. Ez a gondolat határtalan nyugalommal töltötte el a szívemet és az elmémet. Ekkor gondoltam először arra is, hogy meg kell festenem ezt a belső biztonságot sugárzó Bolond képet. Az üdvözült, nyugodt állapotomat előrevetítő képemet.
    Mielőtt Júlia Verácskáért haza utazott volna és ezzel együtt én az öt hetes re                metei magányba kerültem volna Táltoslakán, a gólya-váró beszélgetéseink alatt kiderült, hogy valójában nem azért kellett a szüleinktől, egészen pontosan: az aggódó édesanyáinktól távol kerülnünk, mert a jósoló asztrológia gyakorlásának az elutasítása miatt vált gazdaságilag lehetetlenné az otthoni életünk, ahogy akkor hittem. Azért szűkültek be otthon az anyagi források, mert a Júlia édesanyjának, Mártának, a Júlia tudattalanjában a gonosz félelem csirákat elültető anyai aggódásai, sokkal mélyebbre hatóbbnak és ezért sokkal veszélyesebbnek bizonyultak, mind amennyire én képzeltem, olyannyira, hogy ezek képezték az Edua halálának egyik okát is. Kiderült, hogy a lánya boldogságáért aggódó anyai szív, azzal a szent jóslattal indította a házasság útjára gyermekét, amikor látta, hogy nem tudja azt meggyőzni arról, hogy vétesse el az első magzatát (A ma tízedik éves nagyszerű Verácskánkat!), hogy „Meg fogod majd látni, ketté töröd az életedet, ha ezt most nem teszed meg.” A húsvét előtti beszélgetések alatt, kiderült az is, hogy miután Verácska megszületett, anyósom győzködni kezdte Júliát, hogy az én tudtom nélkül tetessen egy spirált a méhébe. „Nehogy nekem (!) terhes maradj újból!” Júlia persze, nem tetetett az én tudtom nélkül spirált a méhébe. De, e mélyre ható démonikus anyai szavak olyan, évek múlva is vészesen ható, és éppen az anyjától örökölt magzatellenes és gyermekellenes programot aktiváltak a Júlia képlékeny tudattalanjában, hogy valahányszor Júlia, a Rákban a negatív Jupiterrel együtt álló, családi csalásra való önkéntelen késztetései hatására, más férfiak társaságába, esetleg karjaiba - ágyába vágyakozott, automatikusan és önkéntelenül támadni kezdte gondolatban az otthon, a család, illetve a tőlem született és a jövőben még születendő gyermekeinek a képzeteit. Márpedig, amennyiben az anya, folyamatosan támadja képzeletben az anyaság és a gyermekek ideáját a család által kizárt kalandos élvezeti lehetőségek elvesztése miatti aggodalmában, annak nem csak az a következménye, hogy a gyermekei betegek lesznek, hogy olyan magzatot fogan, amelyet elvetél, vagy amely meg marad, de beteges lesz, vagy sérülten születik, hogy esetleg a létező gyermeke is meghal, hanem az is, hogy a család anyagi jövedelme (az anyagi áldás), lassan apadni kezd. Majd, ha nem hagyja abba az ellenkezést, egészen elapad, esetleg elvész valamilyen „szerencsétlen” körülmény hatására. Semmi baj, mondják a rendszer-működtető technokraták: az orvostudomány segítségével a megfogant magzatokat életben lehet tartani, az anyjukból kioperálni és inkubátorban felerősíteni, az anyai mentális támadás miatt beálló szegénységet szociális hálókkal kivédeni, betegségeket gyógyítani. De én nem vagyok süket technokrata és nem akarok reggeltől estig pénzt keresni és a nagy kereset után adózni, hanem kauzális szinten akarom megoldani a sorsproblémáimat! Nem azért támadtak tehát a tűrési határt érintő anyagi megélhetési gondjaink otthon, mert a székely értelmiségiek nem akartak spirituálisan felébredni és nem rendeltek horoszkópot, hanem azért mert az édesanyja által befolyásolt Júlia, a Verácska megszületése után, egyre agresszívebben szorongva az újabb magzatfoganás gondolatától, a családon kívüli szexuális vágy-képzeteivel keveredő, magzat ellenes érzelmeivel és képzeteivel, mentálisan elzárta a megélhetést biztosító áldás-energiák áramlását a családba.
    Mihelyt megtudta, hogy Edua rosszul fogant, és ezért, ha ő nem fogadja úgy a magzatot mind áldást, akkor az életével játszik, azonnal abba hagyta az ellenállást, és én a következő a napokban, máris huszonötezer forintot kaptam két horoszkópért előlegbe. Amint változtatott Júlia az állapotához való negatív viszonyulásán, majdhogynem egyik napról a másikra kaptam a horoszkóp-rendeléseket és megszűntek az anyagi gondjaink, olyannyira, hogy végre pénzt küldhettem haza, majd sikerült egy új számítógépet is vásárolnom. Másfél hónap múlva már érte is haza tudtam utazni Istenhidegébe, hogy magammal vigyem Magyarországra. És azt követően is volt pénzünk betéti társaság alapításra, albérletfizetésekre, telefonszerelésre, magas telefonszámlára és az én munkavállalási vízumom kifizetésére, sőt: a vízumért való Bukaresti utazásra, majd egy újabb hazautazásra Verácskáért. Másfél hónapra viszont, hogy Edua megszületett, vagyis, amint a közvetlen életveszélyen túl volt, a fiatal anyósom jól elültetett szavai újból kicsiráztak, és Júlia megint aggódni, sőt: titokban rettegni kezdett egy újabb magzatfoganás miatt, aminek a következménye nem csak az lett, hogy Edua meghalt. Ezt követően az ott maradáshoz szükséges társadalmi jogosítványok megszerzése is egyre kilátástalanabbá vált és jövedelmemből is csak a számlák kifizetésére futotta, amíg Júliában az újabb magzat meg nem fogant. Ahogy ez megtörtént, helyre billent az anyagi állapotunk is. De hiába fogant meg húsvét előtt a magzat, mert az anyja által jól beoltott Júlia tudattalan érzés-és képzeletvilága annyira begörcsölt, hogy nem volt képes áldott állapotban maradni és, amint az anyja által elültetett démonok sugallatára megint aggódni kezdett a jövő miatt, néhány héttel a haza érkezése után, vagyis, miután az anyjával itthon találkozott, elvetélte a magzatot. Ugyanabban az időben azt kellett tapasztalnom Táltoslakán, hogy amint számlákat kifizettem, nem napokig, hanem hetekig nem volt, amiből akárcsak ételt is vásároljak.
    Ezek a párhuzamos energia-apadási jelenség több alkalommal ismétlődött meg később, azt követően is, hogy a második és a harmadik, szintén könnyen született és életben maradt gyermekeink a családba kerültek, azzal a különbséggel, hogy az anyagiak elapadását már nem a gyermekek halála előzte meg, hanem azoknak - És rendszerint mindegyiknek! -, a figyelmeztető jellegű, veszedelmesen gyors és magas fokú lázasodása. A helyzet, egy - egy alkalommal annyira veszélyessé vált, hogy annak ellenére, hogy nem születtek korházban, a második, majd a harmadik lánykát is be kellett vinnem az Istenhidegei korház sürgősségére. Semmi kétség nem maradt: amikor Annácskát vittem a korházba, Júlia, elengedte mentális görcseit a vészhelyzet hatására és azonnal meggyógyult a szintén lázas Verácska is. És, miután Orsolyát kényszerültem felvinni taxival a korházba és kétségbeesetten otthagytam, a vele egyszerre meghűlt nővérei is felépültek a betegségből, és persze, a horoszkóprendelések is elindultak és a honoráriumok is rendre megérkeztek. Kétségbeejtő volt látni, hogy az anyja aggodalmai által mindig felkavart lelkű Júlia nem képes kijózanodni, és az által lebetegíti a gyermekeinket és ugyanakkor le szegényíti a családot is és éppen azt idézi be, amit el szeretne kerülni az által, hogy rettegni kezd az anyja által kilátásba helyezett sötét jövőtől: a több gyermek miatti szegénységtől. Végül, amikor egy újabb aggódó anyai tanácsáradat következtében, a biciklizni tanuló Verácska felhasadt bokája sehogy sem akart begyógyulni és az anyai sorsát támadó Júlia is annyira elveszítette az életerejét, hogy éppen össze nem omlott, amikor a nyári táborunkba megérkezett. Nem volt mit tennem, kiutasítottam az anyósomat a lakásunkból és teljesen eltiltottam a családtól. Ezt követően született meg a negyedik kislányunk és egy évvel a Júlia boldogságát féltő, anyai befolyás nyomásától való megszabadulás után, megszűntek a családban a betegségek és végleg eltűnt a pénzhiány is. Sőt: rá egy évre, egy nem is a közvetlen baráti társaságunkhoz tartozó házaspártól, ajándékba kaptunk egy jól működő családi-autót. Pontosan hét nyolc évvel az Edua halála után… - Ki érti ezt? – Én, a nyugodt Bolond értem…      
    Azt, hogy a Táltoslakán fogant magzatunk Istenhidegében elhalt és Júlia elvetélte, nem tudtam meg, csak az után, hogy a rám szakadt szegénységet égi irányításnak vélvén, haza költőztem. Lehet, ha a Táltoslaki koplaló magányomban tudom ezt meg, kétségbe estem volna. Így viszont az első heti kényszer-böjtöm után, egészen jól viseltem az újabb, teljes böjttel egybekötött magyarországi remeteséget. Az is igaz viszont, hogy ismervén a foganás spirituális hátterét, vagyis azt, hogy Júlia be volt pániklova, amikor a magzat fogant, mivel a bevallása szerint „Pénznyelő automatának látok minden gyermeket”, részben örültem, hogy nem egy Eduához hasonlóan, rosszul fogant magzat érlelődik újra a méhében. És azt sem bántam már, hogy a másodszor is gyilkosnak bizonyuló magzat-ellenes anya-képzeleti támadások miatt, éppen olyan szegényen, mint egy évvel korábban, otthon találtam magam, mint hogyha semmi sem történt volna, azon kívül, hogy egy évvel korábban elutaztunk oda, ahol megszületett és meg is halt egy gyermekünk. De szerencsére más is történt, és én, a lét és az élet értelmét minden sejtemben felfogva, bizakodva néztem az otthoni jövő elé és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy az asztrológusi tudásom hirdetése mellett, megtermékenyítsem Júliát, amely teremtői-megváltói aktus megvalósulása nem is késlekedett. Annácska megfoganásával folytatódott és megerősödött a tényleges spirituális megújhodásom, és ez, még úgy is karma-oldó, életadó erőnek bizonyult, ha a Júlia hasonló újjászületése még hét évig váratott magára. Ő ugyanis, csak akkor vált hajlandóvá felvállalni a horoszkópja X. házában található negatív Marsa által is jelzett, és a közösségi életterületeken tőle félelem nélküli viselkedést igénylő harcos-anyai életfeladatit, amikor az akkor tíz hónapos, addig makkegészséges kislányunk is meghűlt és belázasodott a másik három után. És ezt, annak következtében, hogy Júlia képes volt kilenc hónapon át kerülni egy egyszerű sorsfeladatnak számító kis konfliktust, és támadni gondolatban egy hanyag hivatalnokot, ahelyett, hogy végre becsületesen ordítozott volna azzal, aki miatt, a Verácska után kapott pici állami segélyhez sem juthattunk hozza, majdhogynem egy évig. De amíg ide eljutottunk, ti., hogy Júlia bátorságot vegyen és a hanyag hivatalnok íróasztalára vágja a legmosolygósabb gyermekünknek: Napéknek a kakás pelenkáit, és ezt követően végre eljuthassunk oda, amit Jézus úgy fejez ki a Tamás evangéliumában, hogy „Csak amikor a kettőt egyé teszitek, akkor léphettek be a mennyek országába.”, még nagyon sok, újabb és újabb metafizikai felismerést hozó, családi, egyéni és közösségi örömet és szorongató érzést hozó, sikerben és kudarcban kellett részesülnöm az időnként - Az anyai jó tanácsok hatására. -, a gyermekek és család nélküli boldogságról álmodozó Júliám mellett. Ezért, a legfontosabb felismerésem az egész asztrológusi munkámban éppen az, ami a Jézusi idézethez kötődik és annak az ellentéte. Az ugyanis, hogy egy házastárs, bármennyire is ügyes, pénzkereső, vagy önmegváltó képességgel is rendelkezne, majdhogynem semmit nem ér vele, mert ő sem lehet boldog és egészséges mindaddig, amíg az élettársa nem válik éberré az által, hogy felismeri magában a Lilith hatásait és erőteljesen nem veszi fel azt az alapállást, amit Jézus óta úgy neveznek, hogy megváltás.          

                              *                                                       *

                                                            *
- Hozza édesanyja. – Bólogatott teljes meggyőződéssel Verácska a Táltoslaki tütü-bilikéjén ülve, valahányszor én valamiért beléptem a szobába, ahol ő rajzolt, énekelt, vagy a ceruzáival dobolt trónolása közben.
- Tényleg hozza? Hát ez remek. És mit hoz neked édesanyja szívem?
- Krumplikát, vajacskát, kenyérkét, tojáskát, hagymát és uborkát.” - Ez az ő ételslágere, mindig a krumplival az élen! -, ezek a Verácska igényei és ezek a mi gyermekeink rendkívüli igényei. Persze, nem mindig ezt a menüt hozta az édesanyja, nem is azonnal és nem is mindig az édesanyja, hanem én vittem be neki a sárgarépával, vagy céklával kevert reszelt almát a kenyérke, a tejecske és a tojáska helyett. De nem is ez a lényeg, hanem a Verácska meg nem rendíthető hite abban, hogy azt, amire neki szüksége van, megkapja, persze, többnyire az édesanyjától. És ez a hite nem azért erős, mert bemagyaráztuk neki, mert elhitettük volna vele, mert erre rávezettük volna, vagy mert magától rájött, hogy ez mindig így történik. Másfél éves korában, volt úgy, hogy napokig csak főtt krumplit és reszelt almát tudtunk adni neki, vajacska, tejecske, kenyérke és tojáska és mézecske helyett. És biztos vagyok abban, hogy most sem esne kétségbe, ha ahelyett, hogy enni adnánk, azt mondanánk neki, hogy most öltözzön fel mert el kell mennünk valahova és, majd csak azt követően ehet. Kiskorában sem zsémbelt, ha éhes volt, hanem amikor a Táltoslaki udvarról behoztuk, az ő nyugodt módórában sorolni kezdte az általa ismert ételeket. A hit nem vallásos neveltetés, hanem létbizalom kérdése. Verácska, aki a félelmetesen ugató kutyákra is jókedvűen ránevetett két évesen, az isteni ősforrással tiszta kapcsolatban áll, onnan fakad a rendíthetetlen hite az egészségében és a normálisan folyó életben. „Bizony, mondom néktek, hogy addig, amíg olyanná nem váltok, mind ezek a kicsinyek, nem juttok be a mennyek országába.” A szüléstől rettegő, a növekvő gyermekek jövőbeni anyagi ellátásától szorongó és ezért az isteni teremtőerővel fogamzásgátló tablettákkal és más technikai eszközökkel tíz éven át szembeszegülő, harminc éves kismamák gyermekei már csecsemőkoruktól türelmetlenek, hisztisek, depressziósak, és agresszívek. Nem olyan egészségesek és nem olyan természetesek mint amilyen egészségesek voltak a szabadon szült gyermekek Jézus korában. A gyermek-spóroló civilizációban és rend szerint már harminc éven felüli anyák által szült gyermekek, már nem lehetnének példák a létbizalomra, mivel az életnyerésben tíz évig szorgoskodó édesanyjuk tudattalan, vagy tudatos lét-görcsei hatására szorongnak, és emiatt nem tudnak bejutni a lelki szegények országába. A Bolond országába.
      Nekem viszont elérkezett az ideje annak, hogy a nyílt színen, vagy a lelki és szellemi világ rétegeiben folyó apokaliptikus világháborúból – Abból, amelyben mindenki a saját sorsa ellen és ez által mindenki mindenki-ellen harcol. – kiléphessek. És ez részben meg is történt, mihelyt bizonyossá vált, hogy Júlia méhében a haza jövetelem után megfogant az újabb magzat, amelynek az elfogadására Júliát előzetes veszekedések és elválással való fenyegetőzések árán rávettem. (A gyermekek vészes lázasodása után, amikor még ez sem volt elég számára ébresztő jelzésnek, sajnos ez bizonyult a későbbiek folyamán is a sors elleni támadásba lendült Júlia lelkét leállító eszköznek. Vészhelyzetben mindig kigyúlt és egy jó darabon világított a kauzális asztrológia logikáját lassan - lassan alkalmazni kezdő Júlia ébersége is. Persze, ahhoz, hogy az elválás gondolatát a magam és az ő számára is reális lehetőségként két, vagy három évenként egyszer megemlítsem, igen nehéz és igen keserű élményeket, és igen sokáig kellett idéznie a családba. Igen sokáig és igen mélyen kellett szembeszegülnie a számára kényelmetlen és tőle erőfeszítést igénylő sorshelyzetekkel szemben, igen rejtetten és sokáig kellett azokat és a sorsát támadnia. Hiszen ennek, a második élő és egészséges gyermeknek a megszületése, amiben én már egészen biztos voltam, Júliának a spirituális elbizonytalanodását és ellenállását kellett volna megszüntetnie és az anyai önbizalmát helyreállítania. De, amint később kiderült, még Annácska sem volt elég az anyai démonok elűzésére: az egoista boldogságféltési képzetei megszüntetésére. Az általa leginkább megkedvelt negyedik gyermeknek, Napéknek is be kellett erősen lázasodnia, a többi után ahhoz, hogy teljesen észrevegye magát és az éberségvesztés luxusát magának többé meg ne engedje. Csak ekkor kezdett el vezekelni, holott éveken át, valósággal könyörögtem azért, hogy ezt megtegye. A tudattalan legmélyebb rétegeiben véghez vitt megbocsátás előtt elkövetett vétkekért való feloldás-kérés: a spirituális és kauzális bűnbánat, a legelső és legfontosabb feltétele a személyi fejlődésnek, a kiegyenlítődési képességek elérésének. A bűnbánaton, vagyis a vétek belátásán és az önbocsánaton: a kauzális teremtés legfőbb igazságával és mindenek fölötti értelmével, a teremtés logikája szerinti sors-rendezéssel szembeni ellenszegülés megszüntetésén alapszik a boldog és egészséges élet. De csak, és csakis azután bocsáthatok meg magamnak bármit is, amit elkövettem, és ami az ellenszegülési késztetést kiváltotta, miután a hozzá kapcsolódó jelenségek ok-okozati rendszerét megértettem.
     Nem jelentett vigaszt, de tudomásul vettem, hogy az Edua halála nélkül, én sem kényszerültem volna a tudattalan szellemvilág legmélyebb rétegeiben rejlő, Bolond-igazságnak a fanatikus keresésére, annak a csillapíthatatlan szomjazására és megismerésére. Az Edua halála után, kijózanodhattam a misztikus illúziókból és felfedezhettem a megváltás egyszerű, nyugalom-logikáját. A Táltoslaki böjtös magányomban mérföldes lépéseket kezdtem tenni abba az irányba, amit a Verácska születésekor az életem céljául magamnak kitűztem: elérni a Bolonddá válást, vagyis a menyek országa nevű lét-állapotot úgy, hogy a legfontosabb életfeladatomat: a szülői felelősségemet fokozzam és növeljem, ahelyett, hogy elvetném azt, mint az üdvösség-mániájuk görcseitől hibbant állapotba került, és korán elhalt szentek. Megértettem, hogy a Bolond sokkal hitelesebb személy mint a szent, és ugyanakkor egészen másképp józan mint a tudományosan gondolkozó ember. Ő egyszerre befelé és kifelé néz, és ezáltal mindent egybelátva, egylényegűnek tudja a lényét a teremtővel és a képzeletét a Lilith által az abszolút állapotából kimozdított Atya-anya teremtő és megváltó akaratával, az állandósult belső derűjében egyesíti. Ezért a Bolond semmire és senkire nem néz le, és senkire és semmire nem néz fel, semminek és senkinek nem hódol, semmit nem tisztel és semmit nem romból, semmiért nem aggódik, semmit nem bán meg és semmin sem sajnálkozik, hanem befelé is pajkosan kacsintgatva, a saját éberségén is jóízűen nevet.
    A józan gondolkozás ugyanis, megszűri a látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott valóság-elemekre vonatkozó képzeteket, és csak akkor engedi be a tudatba, ha azt, amit észlel, a korább rögzített ismeretekkel összefüggésbe hozva értelmezhetőnek, a korább ismeret valóság-elemekkel egybekapcsolhatónak találja. Amennyiben nem ismeri fel az új információ személyi értékét, félredobja, és nem ereszti be a mélytudatba. Egy Amerikai legenda szerint, a bennszülöttek sokáig nem látták meg az óceáni láthatár felöl érkező Columbus hajóit, mivel azoknak a léte meghaladta a valóságról alkotott képzeteiket. Persze, ez csak metaforikus kifejezése annak, hogy az elméjük sokáig nem fogta fel, mi történik, és ezért, semmiféle válaszreakciót nem produkált. Az elme ugyanis, állandóan újra és újra felülvizsgálja és megerősíti a már létrejött racionális összefüggéseket, a logikus kapcsolatokat, a korábban beépült információ-elemek között. Amennyiben egy új probléma megoldásához nem talál elég elemet a memória-raktáron és a személyes művelet-végrehajtási képességek között, végül is, a már létező elemekből konstruál egy pótrendszert, egy absztrakt konstrukciót, vagy felhagy a probléma megoldásának érdekében tett fáradozással és átadja azt az érzelmi szférának, vagy a fantáziának, az ébrenléti állapotban történő ködös álmodozásnak. Mivel érzi-tudja, hogy ezáltal valamit kihagyott az egységes egészből és ezért nem tudja megoldani a problémát, a rutinos logikai műveletvégzése zaklatottá (irritálttá) válik és téves (irracionális) kapcsolatokat hoz létre. Így hozza létre e fényt szolgáló képességünk a valós fény helyett a hamis információkból álló, szellemi sötétséget. Ekkor válik absztrakttá, sterillé, rombolóvá, irracionálissá, irreálissá, fantasztává, bőszültté, egzaltálttá, szeszélyessé, ellenségessé az ember. Ekkor kezd a külső, protekciózó, büntető és megbocsátó Atyában, és az annak megfelelő ellentétekben: a külső ellenségekben képzelegni és ez által válik luciferi erővé személyében az abszolút fény. Így keletkeznek az aurája legfinomabb rétegeiben, az utódoknak tovább örökített és azokban önkéntelen Isten- és sorsellenes késztetéseket szülő szellemi programok.
    A megváltás-tudat, nem a zsenik fényvillogása és nem a művészek kozmikus geometria- és örvényélménye. Nem az érzelmektől lobogtatott lelkek égető szeretete és nem is az objektív sors-elemek rendszer-logikája: nem az örvény és nem a tőrvény, és nem csak az őserők és az őstörvények összhatása együttvéve, hanem ennél sokkal több! A Bolond-ébersége tehát, nem azonos az absztinens-józansággal, de az ő ébersége a pragmatikus józanságnak is ellentéte. A józanság mindössze a kábulat és a káprázat utáni kétségbeesett egyensúlykeresés erőltetett feszültsége. A józan tudatállapot mindössze a szédület ellentétes véglete és ezért még az uroborosz köréhez tartozik, vagyis az élet megnyerési lehetőségébe vetett tévképzetek rendszer-köréhez. Az éberség a teremtői és a megváltói azonosság- tudatból eredő, külső és belső kiegyenlítési képességek tudatállapota, amely a lehető legtöbb felelősséggel járó életfeladat felvállalása és elvégzése után jöhet létre a meditációt gyakorló személy lelkében. Az éberség csak és csakis a külső istenfüggőségből, illetve a Jézus-függőségből, a Jahve, Buddha, Krihsna és az Allah függőségből kijózanodott Bolondnak az egy-egész öntudati állapota. Az éberség a megváltó imagináció-tisztulás következménye, aminek a teljes gyógyulás: a test feltámadása a legbiztosabb külső jele. Az éberség a vallásos elemektől megszabadult hitnek következménye. A Bolond az, akiben az abszolútum világ-szülő mágikus szeretet-ereje végérvényesen kinyílt. Ő az, akinek a görcs-mentessé vált lelkében, a Szeretetben oldott, minden káprázattól és kábulattól mentes - A kivételezettség, vagyis a szentség kábulatától is mentes! - isteni igazság szelleme gyökeret eresztett. Mint felelősen teremtő lény, részt vesz az élet-játszmákban, de a hosszú beavatás évei alatt szerzett öntudata érinthetetlenné érlelődik az őssóvárgás és a hiú becsvágy befolyásával szemben. Ő az, aki tudja, hogy a Fekete Örvény általi befolyásolhatatlanság tudatállapota a mennyországba való bejutás első feltétele. Hogy a mennyország nem hely, hanem állapot és következménye annak, amit a Lilith-mentes létezésre való sok éves törekvéssel, a görcsmentes éberséggel mindenki, aki nem agysérült, és az életfeladatait is maradéktalanul teljesíti, elérhet. Mert a Bolond végül, az a bolond ember, aki nem a földi feladatait, hanem az égi csábításait tagadja meg, anélkül, hogy a földi feladataiban elsüllyedne, mivel megértette, hogy miért boldogok a bátor szembenézők, és miért az övék a mennyek országa.
     Olyan finom többlet-állapot jelenik meg a nyugodt Bolond személyében, ami egyesíti is, de ugyanakkor meghaladja a mágikus zsenialitást. Valami, ami egyszerre sejtelem és bizonyosság. Sejtelem arról, hogy lehetséges az a mindenek fölötti léterő, aminek a hátterében mindaz a vétek, amit az ember a külső és a belső világában elkövet, megtörténhet. Valami, amitől mindaz a borzalom, amit a világ rendszere őröl, minden vallásos áhítat és tudományos okoskodás ellenére, sőt, azok hatására, megtörténhet. Valami, ami nem robban fel még attól sem, hogy a tudós és a vallásos embernek még most, a végső időkben sem bénul le az öncélú élvezet-vágya, az anyagi kényelem- és biztonságvágya: a megváltás elleni berendezkedési vágya. Valami, ami nagyvonalúan eltűrheti, hogy miután az élvezeti, a kényelmi és a biztonsági vágya kielégítése következtében, a komolykodó buta tudós megbetegszik, impotenssé és meddővé válik, drága orvosságok és okos berendezések segítségével meggyógyíthassa magát és folytathassa a nyilvános létrontó tevékenységét. Létezik egy abszolút értelem, egy olyan spirituális erő-tartalék, aminek a fedezetében végbemehetett az ózón-réteg kilyukasztása, aminek az alapján naponta megtörténhetnek a civilizáció bölcsőjében az öngyilkos merényletek, és szerte a világon a gyermek-rontások, miközben folyik az iparosok és a kereskedők érdek-harca a teremtés rendeltetése ellen. Valami, aminek a hátterében folytathatják az ostoba és kegyetlen állatkísérleteiket a tudósok, és tovább vallathatják a gének rejtélyét az egyetemes gyógyszer, az elixir megtalálása reményében, vagyis az isteni törvényeknek a kijátszási és legyőzési lehetőségének a reményében. Létezik a hetedik, vagy a tízedik mennyországban egy isteni tartalék, aminek az alapján a földön, ezen a picinyke létékszeren tovább folyhat boldogság-vágy erőszaka a sors-törvényekkel szemben és a teremtői erők hatásmechanizmusával szemben. Valami, aminek az aranyfedezete alatt zavartalanul folytatódhat a lélek-instruáló vírusokat és a belső halál-betegségeket legyőzni igyekvő, tudományos csoda-terápiák előállítása, a megváltás kényszerétől való védekezési lehetőség reményében. Valami, amit a legnagyobb bolondság a földön, mivel ésszel indokolatlan öröm-érzet, abszolút létboldogság. Ebből a titkos erőforrásból táplálkozik a Bolond, ez a titkos erőforrás biztosítja számára, a mániáktól és minden lelki függőségtől való mentességet. Ez, a nyugalom- és örömforrás biztosítja számára a Bábeltorony építések tragikus eredményein még csak el sem szomorodó, mágikus derűt, a beavatkozási vágytól mentes nyugalmat, az ambíció- és közömbösségmentes szeretet másállapotát.  
   Másfél ével azután, hogy a bumfordi Annácska, mint egy pezsgősdugó, a reflexből a Júlia hasa alá nyomott tenyeremben landolt, kétségtelen jelét adva annak, hogy épen és egészségben megszületett, sikerült megfestenem az első Bolond-képet. A majdnem hasonlóan született Orsolya születése után is készítettem egy olyan nőnemű Bolondot, aki Júliához volt hasonlatos és a szemfenekén csillogtak a pénzfogyasztó automata gépek. Mivel a harmadik az Isten igaza, nagy gonddal készítem a vázlatokat azt a babaarcú harmadik Bolond-képhez, amely immár a Júlia és az én arcvonásaim együttesét fogja viselni földi üdvözültségében. - Igen barátom, joggal élsz a gyanúperrel: egy kissé csúszott eszű személy által írt könyvnek a végére jutottál. De afelől is biztosítlak, hogy senki nem lehet boldogabb nálam, mint amikor a homlokával máris a szívemig felérő, csacsogó Verácskával és az ambíciós Annácskával Istenhidege főterén vonulunk haza karate edzés után, és nincs nálam boldogabb férfi, mint amikor a két középső gyermek után iparkodó Napék is betör a szobámba valahányszor nyitva találja az ajtót, és elmondja fontosabbnál fontosabb lét-híreket. És lehet kacsalábon forgó palotád és lehetnek milliárdot érő kötvényeid, betéteid, csilloghatnak hatalmad jeléül a vállapodon ezüst, arany, vagy akár gyémántcsillagok is, nem hiszem, boldogabb lehetnél mint én, amikor leülök közéjük valamelyik útba-eső székre és örömükben átölelik a karomat, a derekamat, vagy ahol éppen érnek. Vagy amikor tévénézés közben „felmásznak rám” és huzigálják a hajamat, az orromat és a fülemet a szent megismerés szellemében. De főként akkor, amikor a másfél éves Napék elcsórja az asztalra tett almámat és harci zsákmányával diadalittasan visítozva fut végig az előszoba-folyosón. Hát ez a Mózes által megsejtett ígéret földje és ez Jézus által megálmodott királyság barátom, és ez a mennyek országa, amiért az ember fia vállalta a kereszthalált. Ez az Isten igéje. Istennek és Eduának legyen hála!  

       Vége.
 
< Előző   Következő >
 
   
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player