shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
Gyermekeim anyjának a tanulságos írásai PDF Nyomtatás E-mail

 

     I. fejezet:

 

                                 TEREMTÉS

 

 

- Főnök, nem kellett volna ennek már kijönnie ? - kérdezte Hangocska.- Szegény Angolna kisasszony már egy fél napja kínlódik…Jajjj, az a nagy debella megint ráterpeszkedett a hasára:

- Nyomjon, maga tehén! Jár le a Doktor úrnak a szolgálati ideje, maga meg csak ordít össze-vissza! Na tessék, már el is ment…Doktor úr, kérem, nem kellene megcsászárolnunk ezt a kicsi asszonykát? Nem tudja kinyomni a kölykét.

- Főnök, én komolyan kérdezem: nem szólhatok Angolnának, hogy szedje össze magát, csak egy kicsikét suttognék a fülébe, jóóóó?!- folytatta Hangocska.

- Skorpió Aszcendenssel fog születni délután háromkor.- válaszolt Erőke Felettes Énje, a Nagy Hang.- Addig nyughass!

    Az ájulás határán az ügyeletes nővér utolsó szavai eszméletre térítették  

 a 22 éves, halálosan kimerült és a sok fájáserősítő zsibbasztó-kábítószertől végtelenül magatehetetlen édesanyámat: „Nem, azt nem tehetik velem, már így is eléggé összevágtak…gyerünk, kicsikém, MUSZÁJ MEGSZÜLETNED!”

… és akkor a hatalmas szorítás, a sötét, a félelem kihajított a világba. Megérkeztem. Kicsi gyermektestem tehetetlenül vergődött a fejjel lefelé durván lógató doktori főméltóság karmai között.


-          Főnök, mit akarnak ezek? - kérdezte Hangocska. – Miért csapkodják úgy a seggecskéjét?

-          Hát hogy sírjon, te nagyokos, a sírás újszülötteknél az életképesség jele, 2 egész pontot ér az Apgar skálán.

-          Miiiskáláááán ???!

-           Az újszülött ellátásáról szóló tudományos értekezéseket kellene tanulmányoznod. Nagyon műveletlen vagy!- dörgött a Nagy Hang. – Jól van, áruljuk el az olvasónak, hogy milyen is az a tudományos születés, bár, sajnos, ezen mindenki átesik egyszer legalább életében, és akár többször is, ha gyereket szül.

-          Ó, a kis Verácska is, meg a másik, az a kis makacs, tudod, Erőke gyerekei…Azok is?

-          Nem, ők nem, hát nem emlékszel? Ők már az új Vízöntő kor szellemében, az egyetemes törvények rendje szerint látják meg a napvilágot.

-          Ja, hát persze, ezt megbeszéltük. Na, hogy is van az a tudományos születés?

-          Figyelj, először is a szülést asszisztálni kell, szakemberi beavatkozásokat igényel, mint például a beöntés, borotválás, burokrepesztés, perfúziós szülésindukció, kardiotokográf, ekográf, vákkuumszívó, epiziotómia és orvosi szike a végső esetben a Sectio Cesarea-hoz.

-          Jaj, ne káromkodj már többet, mik ezek a csúnya szavak?

-          Ezek, kérlek, a modern civilizált ember kórház-labirintusának, az ostoba szenvedés művészetének a színpadi kellékei.

-          Milyen kórház-labirintus, na, mondjad már!

-          Ne zavarj össze, ez a következő fejezetbe tartozik. Hadd folytassam a tudományos szülésről szóló rövid értekezésünket. Nos tehát, miután megvan a végtermék, mármint az újszülött, azt fertőtleníteni kell. Nagyon fontos a fertőtlenítés. A szemét, az orrlyukát, a torkát, le kell kaparni róla azt az ocsmány ragacsos izét, a magzatmázat, amiből a szolgálatos nővérek suttyomban kilopkodnak egy keveset, mert tulajdonképpen vitamindús, tápláló természetes magzatvédő anyag, csakhogy azért a Fertőtlenített Újszülött, hát, kérlek, sokkal tudományosabb és szebb látvány esztétikailag, orvosilag is, mint az izzadt anyamell testmelegéhez tapadó magzatmázas csöppség. Na, folytatom inkább, nehogy elérzékenyüljek, mert ez káros az egészségre, májgyulladást és cukorbajt okoz. Szóval a végtermék megfelelő elhelyezést igényel, eltávolítása a szülés után célszerű és praktikus megoldás a méhlepény tudományos eltávolításához, a gátmetszés összevarrásához, meg hát hallgassák a szülésetisek is az iszonyú csecsemő-sikoldozást, hiszen azért fizetik őket. Szóval az anyát ellássák, elnyisszentik a köldökzsinórt, mire a kölyök fuldokolni kezd, akkor egy kicsit helyrepofozzák, hogy jöjjön meg a színe, azután az agyongyötört újszülöttel lerohannak a szülőszobából a szülészetre, számot ragasztanak a csuklójára, vagy ráírják, ha nincs ragtapasz, gúzsba kötik, hogy nehogy mozdulni tudjon, és behajítják egy műanyagdobozba. Az anyát meg leszedik a tudományos szülőágyról, a „kecskéről” és a biztonság kedvéért kihajítják a folyósóra a hidegbe, megfigyelés céljából, állítólag, sose lehet tudni, Isten ments’! Meg aztán jön a következő szülés. Nincs idő érzelmekre, nem praktikus és nem gazdaságos.  

-          Kihajítják, behajítják…hagyjuk ezt, Főnök, nagyon lehangoló! - kesergett Hangocska.- Inkább arról mesélj, milyen érzés úgy igaziból anyának lenni. Tudod, ahogy átélte Erőke a gyerekei születését, azt meséljük el az olvasónak, az sokkal szebb, hadd örüljön ő is egy kicsikét.

-          Jól van, de előbb meséljünk még egy kicsit az olvasónak a teremtésről, mert különben nem fogja megérteni a szülés lényegét. - válaszolt a Nagy Hang.

 

 

 

                                         *                                *

 

                                                               *  

   

                                  

                                                                       

 

    A nőnek nem csak a férfiénál erősebb teremtő ereje, hanem kettős természete is van: a nő mint a szeretet (jin) ősprincípiumának a földi megtestesülése egyszerre létre hív, életet fakaszt: materializál, ami a szellemi erők, az információs mező egységének a megbontását, az erők elkülönítését és csoportosítását szükségelteti és ugyanakkor ugyancsak ő, vagyis a jin képviselője az, aki az egységhez való önkéntelen visszacsatlakozási készséget megtestesíti (vagy legalábbis meg kellene testesítenie). Mert az egységbe való visszacsatlakozási, visszakötődési képesség: a szeretet elsősorban a nő, a Yin őserő megtestesítőjének a képessége és nem a férfié, aki a Fény képviselőjeként csupán a spirituális átvilágításra képes. Az mai, orvostudomány abszurd és ostoba tevékenységének köszönhetően viszont még az életadási, életfakasztási képességéről is kezdett lemondani a nő, nem csak az egységbe való visszacsatolási, egységrealizálói képességéről.

Az Imagináció, vagyis a Mágia (Teremtés) Törvényének hatására, vagyis annak következményeként, a teremtésellenes romboló mentális programok létrejöhetnek az emberi aurában már csak a magzattal, a növekvő, vagy felnőtt gyermekekkel szemben huzamosabban és intenzíven átélt negatív gondolati- érzelmi viszonyulás (hosszantartó harag, gyűlölet, neheztelés, elutasítás, stb.) következtében is, aminek szintén betegségek és „klinikai komplikációk” lesznek az észlelhető következményei.

    A Zend Aveszta perzsa szentkönyv szerint az emberiség őskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket, vagyis, szószerint idézve az iráni szentkönyv szavait: „amikor a nők a gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a szülő nő egy egészen  „rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstől eltérő, úgymond,  „felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a Felettes-Énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes felelősségtudattal vesz részt anyává válásának különböző folyamataiban. A fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erősségével párhuzamosan a természetes „fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a folyamatot mesterséges érzéstelenítő szerekkel összezavarni!) annak érdekében, hogy a szülő nő intuitív módon követhesse és irányíthassa a szülés különböző fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nők azzal a téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen gépezetének, hogy maguktól, saját erejükből képtelenek lennének uralni a fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális - szellemi vetületeiről. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag kiküszöbölendő kellemetlen tényező, hanem a teremtés megnyilatkozása a fizikai szervezetben, amely lehetővé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel átélhető transzcendentális tudatállapotot amely, kellő egyetemes felelősségtudattal társulva, a szülő nő gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi újjászületését hivatott elősegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új erőként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai „hullámvölgy”, amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendő tehát, hanem e beavatás-élmény mesterséges elfojtásában.

     A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülő nő nem tud harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létről való gondoskodás egyetemes őselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak érzi az adott családi körülményeit, kényszerűnek a házasságát és így tovább. Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén  vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különböző komplikációk, amelyek esetleges fellépésétől való félelmükben a kismamák az orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép sorjában maguknak tudattalan teremtő képzelőerejük, imagináció képességük (amelyről sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern, civilizált ember negatív hitére jellemző „sose lehet tudni”- mentalitására, átruháznak az orvosra, a kórházi személyzetre és a kórházi gépekre minden felelősséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán is ) és mindezek következtében  az „életmentő” orvosi beavatkozás szükségessé is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem  a minden ember saját lelki-szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati tevékenységén  keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtő egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (főként az anyaság princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélő nő) se lehet kiszolgáltatottja sorsának , a „véletlennek”, hanem  csupán a benne rejlő feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül fontos és eredményes lehet az olyan „problémás terhességek” esetén is, amelyre az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sőt nem egy esetben a nőre kényszeríti, mint egyetlen ésszerű megoldást. A fellépő komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már közvetlenül a szülés előtt álló nőnek az anyaság lételvéhez való negatív, ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök, ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetők, dekonspirálhatók és a tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetővé a személyi horoszkópok segítségével kimutatható destruktív mentális programok

és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával.

    De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek többségében a kitolást serkentő-elősegítő fájdalmak megszűnésével folytatódik, majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülő nő képtelen kinyomni a magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan nők esetében jelentkezik, akik leendő anyaságukat rengeteg szorongással, gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sőt nemegyszer a magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba lefojtott bűntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelősség elhárítása által létrejövő belső félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értő szakemberek „segítsége” nélkül, vagyis azon kompetens és „felelős” személyek nélkül, akik átveszik tőlük a szülés felelősségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nő feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve azt, hogy az illető nő nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki érzékenységének.

   Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és főleg, ha a vajúdási vagy tágulási folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív, ellentmondásos viszonyulás mellett az illető nőnek az élettársához, családjához való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben maga az apa vagy valamelyik családtag (főként a saját édesanyja) elutasítja, támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési folyamatot.

    Szüléskor a nőnek a tudattalanjába bevésődött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az első gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörő, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végső aktusa előtt is jelentkezhetnek, ami szintén „elnémítja”, elhalasztja egy kis időre a szülési folyamat előrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkező, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges időtartam esetről-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltők, bensőségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkező, vagy abban résztvevő személyek -de elsősorban a leendő apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttműködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különböző görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentő injekciókkal, a „szülés-vezető” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülő anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznők (és sokszor a takarítónők) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtől húzás művelete menti meg a helyzetet, a „szükséges” gátmetszéssel egybekötve. 

     A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedéséből vagy a köldökzsinór helyzetéből adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethető az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredő köldökzsinór, amely a születendő gyermek életét fenyegeti, egyértelműen utal az anya tudattalanjában működő életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztető „véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel előre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelő mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelőzni a fizikai „komplikációt”). Erőke Aszcendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. De mivel a férje által három évvel korábban elkészített horoszkópja segítségével tudomást szerzett ezekről a Skorpió jellegű romboló programokról, karmikus meghatározottságokról, ennek megfelelően a spirituális megújulási-újjászületési „kötelességei” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása előtt hozzáfogott. Ezért olyan, humanista szemszögből kegyetlennek tűnő fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór előesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülő csatornába való beszorulása,  már nem volt szüksége egyikükek sem.

     Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illető nő, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és időben. Vagy a múltban időzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövőbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérő jövővel szembe. Az ilyen ember (nő) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplőkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértőbb munkatársakkal, jobb és szeretőbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmű és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sőt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az ősök (ős anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút  mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következőkben meg fognak ismétlődni e rendellenes komplikációk.

   A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelő lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minőségére és természetesen a magzatára.

De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelő fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy ő is úgy forduljon, ahogy mindkettőjüknek előnyösebb és természetesebb.

     Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nők számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetőséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nők képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytől szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Előbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes „előjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az őket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetően megkülönböztető fizikai állapotuk megszűnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetők vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illető nő.

   A köldökzsinór előesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belső görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegőt, fulladozik, vergődik, megszűnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen „fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülőkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és „maga helyett beszélő” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon „be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élő unokatestvéréből kellett hét hónapos magzat-korában sürgősen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az ő vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintő, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függőségi viszonyban mindketten talán egy egész életre. 

    Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytől-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerűséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a „szorongás” és a „szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitől, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a „terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illető nő, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a  külső boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belső erőfeszítéseket, belső megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részéről az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlődése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelő intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlődésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztető jellegű fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntető technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti „klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntető injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nőket -persze az ők akaratukkal és hozzájárulásukkal, sőt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktől, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktől. A női szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes előszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történő mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt művi beavatkozáshoz.

    De hogy a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjünk,  a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes műtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erőfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nők is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhető szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp időnap előtt-, előre „beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létről való gondoskodásban és végső soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. A szülés folyamata ezért nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nő számára a legnagyobb fejlődési, önkiteljesítési lehetőség, amennyiben azt az illető nő teremtő- képességének, éberségének, felelősségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nők esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerűen „terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erőről, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erőnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen „áteső” nő, de főként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nő, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendő gyermekét, az egyetemes törvények „oltalmát” és „gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos „terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az előrehaladott várandóssági állapotban lévő nőket „a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényéről, amely szerint az ember (a férfi és nő) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítődési lehetőség, vagyis a szeretőségi minőség az elsődleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván „terhesi” előjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövőért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövő bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és főként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendő anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erőfeszítéstől és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthető normális aktusnak. Sőt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a női fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nőiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében  alázza meg az isteni teremtő képességétől megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (főleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal később a szoptatásra azok a nők, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülő nő, hogy minden rendben van, amikor legbensőbb női lényege, anyai-teremtői tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy ősrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével „be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyűrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különböző élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülői szerep első lépésére, a létről való gondoskodás legelső és legősibb (gyökerében szellemi) aktusára..

     Történetünk főhőse, Erőke az első igazán szabad születésnapja előtt két héttel életet adott egy gyönyörű kislánynak, természetes körülmények között, a Bakó-Nyaka-Vágási erdőszélen, semmiféle orvosi asszisztencia és szülési komplikáció nélkül, úgy ahogy azt, az egyetemes törvények rendje szerint, a teremtő erőkkel kollaborálni képes archaikus ember (nő) mindenkoron megélte, de még a századforduló előtti üknagyanyáink, szépnagyanyáink is. A modern nőgyógyászat kezdetén még különböző jól irányozott negatív szuggesztiókkal be kellett ugratni a nőket aggodalmaskodásukra, felelősség-elhárításukra, biztonságvágyukra, kényelmességükre alapozott reklámokkal a klinikai szülésre, hiszen akkoriban még szégyennek, megbotránkozásnak vették, ha valaki önkényesen kórházba vonult szülni. Ma már tapasztalt szülésznők könyveiből az is kiderül, hogy a kórházi szülésekkel egyidejűleg indultak meg azok a szülési tragédiák, vérmérgezések, elhalálozások is, amelyekre tudományos statisztikákban oly előszeretettel hivatkoznak a professzor urak. A hullaboncolás utáni kezekkel befertőzött nők a haláltudatot kapták biztonságos orvosi segítségnek és a halált a legvégső bizonyosságként. Miután előbb a tudatukat fertőzték be azzal az egyetemes léthazugsággal, hogy a szülés nem több a szeszélyes természet kiszámíthatatlan biológiai játékánál, amely ellenőrzést és szakemberi felügyeletet igényel. Megfosztva teremtő szabad akaratuktól, az antibébik és a női emancipáció, a világháborús fogyasztói őrület századának küszöbén a teremtés aktusa elveszítette az ember életében azt a szakrális erejét, amely megélése nélkül lehetetlen a kiegyenlítődés, a megváltás, a boldogság.   

- Huuu, ez aztán jól megmondtuk.- sóhajtott Hangocska.- De vajon megértette az olvasó is, hogy mi a muzsika a szüléssel? Nagy kár lenne ezért a szép értekezésért!

-          Ne izgulj, most mindjárt megérti. Hallgass, psszt, kezdődik a TEREMTÉS…

 

 

 

·                                                                                                                                                                                      *

 

 

    

                                                       *

 

    Arra ébredek, hogy erősen zsibbad a derekam, és görcsöl a hasam. Nem kellett volna olyan sok juhtúrót vacsoráznom a tegnap este, most nem szabad székrekedésem legyen szülés előtt. De hát olyan jó kedvem volt. A ropogó tábortűz mellett mindig szerettem üldögélni, és belehallgatni barátaim beszélgetéseibe. Sokat tanulhat így az ember. 19 évesen úgy szívom a tudást magamba az életről, a valóságról, az emberekről, saját magamról, mint egy szivacs a vizet.

    S most nemsokára anya leszek. Annyira hihetetlen, annyira furcsa, de valahogy mégis megnyugtató. Talán mégiscsak van értelme az életemnek.

Kimászok a „családi” sátrunkból, minek kucorogjak itten, úgysem lesz ebből már alvás. Reggel 6 óra. Madárcsicsergés és verőfényes napfény ömlik be a megemelt sátorajtón.

    Barátaim és Király is felkeltek időközben, miközben a dolgomat végeztem az erdőben, furcsa módon nagyon megy a hasam, hiába ettem a sok túrót. Mi történik? Így nem mehetek előadásra sem a közeli szabadtéri előadóterembe, még össze csinálom magam szégyenszemre!

-          Nem jössz? – kérdi Király.

-          Ne haragudj, fáj a hasam, nem érzem jól magam. - válaszolom.

-          Igen, mert telezabáltad magad a tegnap este – hagyott magamra nevetve.

 Már én sem tudtam, hogy kinek higgyek, Királynak, vagy annak a belső hangnak, amely egyre csak azt suttogta:” Szülni fogsz, szülni fogsz…” El se merek mozdulni az erdőszéli illemhely közeléből, csak viszek egy könyvet, hogy a hasmenések között legalább olvassak egy keveset. De hamarosan abba kell hagynom az olvasást, lassan már ötpercenként kezd görcsölni az egész altestem, méhem, derekam, a combjaimon is végigszalad mindegyre valami fáradt zsibbadtság. Igen, most már biztos, hogy szülni fogok.

    Mikor visszajöttek délben az előadásról a többiek, odabújok szótlanul Királyhoz, mert nem tudtam, hogyan mondjam el, hogy apa lesz. De ő mindent ért a tekintetemből:

-          Mi van, kicsikém, kezdődik a szülés?

-          Igen. – sóhajtom.

(- Miért sóhajtozik ez itten, Főnök, mintha a halálára készülne? - kérdi Hangocska.- HÁT NEM ÉRTI, HOGY BIZTONSÁGBAN VAN ?!!!

- Figyelj, ez nem olyan egyszerű. - válaszol a Nagy Hang. - Egy dolgot akkor értesz meg igazából, miután megtetted. Ne feledd, hogy Erőke tudattalanja még tele van a szülésről szóló sötétnél-sötétebb negatív szuggesztiókkal, félelmekkel, fiatal szervezete, bármennyire is edzett a karatézástól, biológiai sejtemlékezetében hordja még a nemrég abbahagyott húsevés (egyetemes létgyilkosság) bűntudatát és hormonális halálinformációit. Ez nagyon sokat jelent. Mert a fájdalomérzékelési és –tűrési képesség egészen más a húst és mesterséges cukrot fogyasztó embernél, mint a természetesen táplálkozónál. Ne feledd, hogy Erőke halomra olvasott egy csomó szakszamárságot a klinikai szülésről, de most egyedül kell megtapasztalnia, hogy hogyan zajlik le egy szülés a maga teljes metafizikai valóságában, természetes körülmények között, „élőben” és mindenféle tudományos masinákkal való belematatási lehetőség nélkül. És azt se feledd, hogy a feldolgozatlan gyermekkori, diákkori emlékek, a rokonok aggodalmaskodása előli menekülés, a társadalmi „megbélyegezettség” tévképzetének félelme (miszerint egy ilyen „életveszélyesnek” minősített, az anya és gyermek épségét veszélyeztető, „felelőtlen” tettért akár börtönbe is kerülhetnének mindketten), a hiányos önismeret és önbizalom most egyetlen hatalmas görcsként szorítják a lelkét, szellemét.  És ezért a fizikai tágulási folyamat is fárasztóbb, fájdalmasabb most még Erőke első szülésénél, aki még nincs kész a teljes újjászületésre, még nem ismeri saját mélységeit, és csupán elméletileg, de nem konkrét tapasztalatként ismeri a benne lakozó teremtői isteni potencialitást. Értéktudata és felelősségtudata még az átörökölt és belénevelt hamis polgári konvenciók szerint működik. A szülési aktus számára elsősorban biológiai aktus még mindig, nem meri teljes mértékben odaadni magát az isteni teremtőerőkkel való éber kollaborációnak. A civilizált ember (nő) semmiféle beavatást nem kapott a saját teremtői hatalmát illetően. Sőt arról győzködték a nőket kamaszkoruktól fogva otthon, az iskolában, hogy ők teljesen tehetetlenek várandós-szülő anyaként a biológiai természettel szemben. E tudományos hiedelemrendszerrel van megfertőzve még Erőke életképzelete is! Szülői minőségében ő is kiszolgáltatva képzeli magát a biológiai természetnek, fizikai testének, a véletlennek, még egészen friss és törékeny a tudása a lét egyetemes törvényeiről, a benne lakozó mindenható teremtő isteni szikráról. Most először kell megtennie olyasmit, amit szellemével tisztán lát, értelmével és érzelmeivel azonban nem képes konkrét tapasztalatok nélkül megérteni és elhinni. Most először kell erősebbnek lennie önmagánál. Most először teszi próbára szellemi bátorságát és hitét. Hát ezért sóhajtozik.)

    Vajon hogy nézhetek ki most itten félpucéran hajlongva, rohangálva, görnyedezve, fulladozva a fájdalomtól? Nem jön, hogy elhiggyem, hogy én ezt mind el tudom viselni, ez hihetetlen! Milyen furcsa, hogy ennyire tudok koncentrálni, ennyire tiszták a gondolataim, ennyire nyugodt a kedélyem. Még sose voltam ennyire éber és ennyire erős. Mintha végtelenül nagyra tágulnék, mintha valahonnan fentről nézném a fájdalomtól vergődő kicsi énemet, MINTHA EGÉSZEN SZABAD ÉS HALHATATLAN LENNÉK. Egészen furcsa tudatállapot, mintha egy tudatos álom lenne az egész. Jobb lesz, ha Király számolására figyelek, nehogy elájuljak.

- Figyeld a számat, jelezd, mikor újabb görcs jön, és akkor mélyen szívd tele a tüdődet, majd ereszd ki lassan. Úgy, nagyon jól csinálod. - bíztat Király, aki hátulról tartja a derekamat, és közben beszélget a közelünkben készenlétben álló, bár diszkréten, csendesen félreülő barátainkkal. Én is fölpillantok néha, és nagyon viccesnek találom a közelemben szúnyoghajtónak meggyújtott füst-tüzecskét. Mint egy mágikus beavatási szertartás papnője, élesztgeti Dália a lángot, miközben szemüvege újra és újra elhomályosodik. Egészen mitikus hangulat árasztja el így a csendes délutánban a szép vad hegygerincet, a délceg fenyők közé betűző sugarak mintha magukkal ragadnának a Fénybe, az örökkévalóságba, az Istenbe.

    Egyre erősebb nyomási ingert érzek az altestemben, de nem merek nyomni, hátha nem tágultam ki még eléggé. Egy tükröt kérek, hogy lássam, mi történik.

- Erőke, próbálj meg nyomni, már látszik a haja a babának. - kérlel Király. Már csak ketten maradtunk, elküldtem a többieket, mert úgy éreztem, zavarnak. Most ismét visszajönnek Király hívására, és kíváncsian figyelnek. Milyen más ez a vidám, intim hangulat. Senki nem ordít, senki nem ideges, nem gorombáskodik és nem parancsolgat. Tiszta friss levegő, meleg napsütés és barátok, igazi barátok. Már minden pozíciót kipróbáltam, térden, négykézláb, most felállok lassan és félguggolóba ereszkedek. Alig tartanak a lábaim, könnyű lebegés fog el, elsötétül előttem a világ. Távolodok, egyre távolabbról hallom Király bíztató hangját:

- Na most próbáld megnyomni hasizomból jó erősen, kiájjal, mint egy igazi harcos! 

    Minden erőmmel a fájdalomba kapaszkodom, de nem vagyok tudatában egészen, hogy mi történik. Belsőmben zakatolnak a hangok, és újra kezd magához emelni valami meleg, sárgás-piros fény, és újra érzem, hogy végtelenül nagyra nőttem, miközben egyre távolodom. „Most megszülöd önmagadat. Most megszülöd anyaságodat ”.- zakatol bennem a hang. Mély ordítás tör fel belőlem, úgy ordítok, mint aki a halállal viaskodik. ÉLNI AKAROK… Gyereksírás hallatszik.

- Jól van már, kész, vége, ne sikoltozz többet, megijesztetted a KISLÁNYUNKAT.- szólongat Király.

    Hátradőlök a „természeti szülőszobában” kiterített műanyaglepedőre. Mellemre helyeznek egy parányi kis meleg testet. Mint egy kis mókus, úgy kúszik fel a szívemre. Megszabadultunk! Észre sem veszem, mikor elvágják a köldökzsinórt, úgy egy jó fél óra múlva, ernyedten pihegek a földön. BOLDOG VAGYOK. Csak a szemerkélő eső térít kissé magamhoz, látom, hogy elviszi Király a sátrunkba a babát. Jólesően hűsítik a júliusi esőcseppek az arcomat, lemosnak rólam minden félelmet, lemossák a gyermekkoromat. Felnőtt anya lettem, nincs visszaút!

 

 

                                     *                                          *

 

                                                         *

 

- Nagyszerűűű, most akkor meséljük el a másik gyerek születését is.- okoskodott tovább Hangocska.

- Várjál, hova sietsz?! Mindent a maga idejében.- dörgött a Nagy Hang.- Előbb lássunk egy kis részletet Erőke naplójából:

    „Egy hatalmas ugrás előtt álltam Verácska fogantatásának periódusában és ezt az ugrást azóta sem hajtottam egyértelműen és végérvényesen végre: az infantilista gyermekkori függőségeimből, önállótlan és tapasztalatlan naivitásomból továbblépni a felnőtt, érett, tudatos és felelősségteljes gondolkozásba és életvitelbe.  

   Ehhez az egyszer s mindenkori ugráshoz szükségem volt ugyanis a személyi

horoszkópom gyökeres felülvizsgálatára és újraértelmezésére, annak érdekében, hogy érzelmi-racionális-akarati tevékenységemet feloldhassam az anyai ágon örökölt disszharmonikus és ellentmondásos gondolati-magatartási minták alól. Egy meggondolatlan és a külvilág elől rejtegetett szerelmi kalandból foggantam, az alig 21 éves fiatal tanítónő méhében, aki a lehető legkoruptabb megoldást választotta a probléma megoldására, azt amit a disszharmonikus Ikrek-Kos alaptermészete ösztönzött neki: lehazudni, elrejteni a dolgot és férjhez menni a katonaságból frissen leszerelt leendő nevelőapámhoz. Aki már ötödik éve udvarolt neki és aki még huszonegy év után sem tudja a teljes igazságot, tudniilik azt, hogy anyám nem is volt szerelmes belé, amikor hozzáment feleségül. Ezt az  „árulói„ programot örököltem én is és ugyanennek a programnak a tudattalan befolyása alatt követtem el eddigi tévedéseimet. Részegen foggantam, teljes kábulatban, a legmélyebb erkölcsi zuhanásban, egy olyan családban, ahol a hazugság létfeltétel volt egy lobbanékony és indulatos édesapa mellett. Mindamellett nagyapám Skorpió-Leszállós lényével mindmáig jobban tudtam kolaborálni, mint a hataloméhes és képmutatóan jóságoskodó, önérzetes Oroszlán-Leszállós nagymamámmal. Talán üknagyanyámig, esetleg még régebbre nyúlik vissza az az anyai  ágon örökölt életellenes és férfiellenes, gyermekellenes program, amelyből énmagam is megszülettem. Én vagyok a "hetedik" generáció, amelyik e kiegyenlítődési karmikus programm dekonspirálására és feloldására született.

    Anyámhoz hasonlóan én is letagadtam önkéntelenül is a párkapcsolatomat, sőt a gyermekemet is és mindmáig úgy érzem, hogy "vaj van a fejemen" anyám tudattalanjából  örökölt bűntudat és szégyenérzet miatt. Négyévesen allergiát kaptam a közösségi élettől, miközben anyám lelke mélyén a nevelőapámtól való elválás és a rossz szájaktól való félelem között ingadozott Ikrek-Leszállós kétkedő-szentimentalista ellentmondásossággal. De végül együttmaradtak tizennegyedik éves koromig és akkor jött egymás után a kancsalság, légcsőhurut, arcüreggyulladás, vesehomok és  állandó felfázások, gyulladások. Hűségesen tükröztem anyám személyiségzavarát, szeretetproblémáit, szexuális-szerelmi kríziseit és határhelyzeteit. Korai menstruációs görcseim, rosszulléteim anyám  állandó terhesség-fóbiáját tükrözték, amelyeket még négy évi metafizikai-asztrológiai tájékozódás után sem sikerült meghaladnom. Huszonegy éves vagyok és egy újabb Szaturnuszi ciklusba lépek: az érzelmi lélek kialakulásának az életperiódusába. Minden hetedik év egy küszöb, egy határhelyzet, egy kritikus mélypont és egy újjá születési lehetőség is egyben. Az asztrológiában két olyan életterületet tartunk számon mint u.n. okkult házakat, amelyekben az elbukás és a felemelkedés egyaránt elérhető bárki számára, annak függvényében, hogy mit választ: a korupt életmegnyerési-gyönyörféltési vágyainak-ambícióimak a követését vagy a bátor önfeltárást és hibabelátást. Az imagináció tisztasága,  átvilágítottsága határozza meg az ember gondolati-érzelmi-akarati és kapcsolatteremtési-cselekvési szabadságát . Külső életkörülményeink és élethelyzeteink olyan mértékben vállnak akadályokká , szenvedések és tragédiák forrásaivá , amilyen mértékben belső, tudattalan sorfeladatainkat és hiányinformációinkat nem tárjuk fel, és nem oldjuk fel magunkban. Mágikus valóságban élünk, amelyben minden elrejtett, lehazudott vágyunk, félelmünk megvalósul. Én is megpróbáltam elrejteni, lehazudni szexuális-szerelmi sóvárgásaimat, korupt képzelgéseimet, fantáziálásaimat, mert féltem, hogy elveszítem Szilárdot, ha őszintén feltárulkozok előtte. Képmutatásra, megjátszásra, manipulációra neveltek és fogalmam se volt a szexualitás igazi spirituális értékéről és rendeltetéséről. Medárda megszületése után terhességi szorongásaim ismét felerősödtek, és tudtam, hogy szellemi-lelki zavarodottságom következménye akár konkrét fogantatás is lehet, amennyiben nem sikerül azt feloldanom magamban. Egyedül akartam megoldani a szexuális-érzelmi problémáimat és  állandó rettegésemet az anyagi helyzetünk alakulása miatt, de még nem ismertem a horoszkópomnak azon elemeit, amelyek ehhez a problémakörhöz kapcsolódtak: Jupiter-Lilith konjunkcióban a Rák jegyében és a VIII. házban, negatívan fényszögelve az I. házban és Nyilasban  álló Retrográd Neptuntól valamint Uránusz a Skorpióban és a XII. házban negatív fényszögben a IX.es házbeli Oroszlán Nap-Hold konjunkciótól…„ 

    Ezért következett be az életemben Verácska születése után 9 hónappal egy „spontán-művi abortusz„ és rá 5 hónapra pedig egy újabb fogantatás…

 (-Kérjük a kedves olvasót, hogy egy későbbi fejezetben majd részletesebben számolhassunk be erről a tragikus veszítés-élményről, és hogy elégedjen meg most egyelőre Erőke feljegyzéseivel.- szól bele Hangocska)   

    Most, 2000 augusztusában, a második gyermek születése előtti hetekben, a  Sámánföldi kertes házunk csendes meghittségében, értelmet nyernek lassan-lassan mindazok a történések, lelki-szellemi vívódások, kudarcok és tévedések, amelyek jelenlegi állapotomhoz, élethelyzetemhez vezettek. Mostani tudásom távlatából már meg tudom érteni annak a mély lelki-szellemi krízisnek az értelmét és szerepét az életemben, a felnőtt, érett személyiségem és az éber tisztánlátásom formálódásában, amelyet Verácska születésétől mostanáig átéltem. Most már meg tudom bocsátani magamnak azokat a tévedéseket, jobban mondva, azokat a téves koncepciókat, viszonyulási mintákat, negatív (destruktív) gondolati-érzelmi modelleket, amelyek hatására az átöröklött családi érték- és életkoncepciókkal fertőzött imaginációmmal én magam idéztem be mindazt a sorozatos feszültséget, sikertelenséget, szegénységet – határhelyzetet, ami nemcsak a testi-lelki-szellemi egészségemet, hanem házassági-családi életem harmóniáját is egyaránt felborította.

    Verácska lányunk ’98 júliusában, 20. éves koromban történő születése ugyanis még nem jelentette számomra a teljes lelki-szellemi átalakulást, újjászületést, isteni öntudatra ébredést. Születési horoszkópom, életfeladataim részleges (sőt felszínes!) ismerete, személyiségem éretlensége, alaptermészetembe vésődött negatív hitem és a korrupt, tradicionális gondolati-viselkedési modellekkel fertőzött imaginációm még sorozatos vívódásokat és szenvedéseket tartogatott a számomra. Anyaságomhoz, szeretői-házastársi szerepemhez, még az egyre táguló szellemi tudásom és metafizikai tudatosságom birtokában is, önkéntelenül a tudattalanomba vésett, neveltetésem során belém szuggerált életkoncepciók szerint viszonyultam igazából.

    Hiába láttam a tradicionális boldogságmodellekben gondolkodó, az életet megnyerni akaró polgári kishitűség (szellemi perspektíva nélküliség) tragikus reménytelenségét, értelmetlenségét, a filozófiai tanulmányaim megszakításakor, a Szilárddal való házasságkötésemkor még önkéntelenül is e korrupt viszonyulási minták szerint működtettem az életképzeletemet. Ezért, miután a szülés után egy hónappal, apám szavaival élve, „visszatértünk a társadalomba”, a rokonság negatív szuggesztióinak, „sose lehet tudni” szerű „jó tanácsainak” hatása alatt csupán kételkedően reménykedve és hitetlenkedően spekulálgatva szorongtam a „mindennapi betevő falatért” és keserűen figyeltem Szilárd álmatlan kínlódásait a Szent-Csorgói birtokperrel kapcsolatosan, amely akkoriban számomra még annyira reménytelennek, annyira kilátástalannak tűnt. Pedig nem volt az, csupán én nem voltam képes lemondani a „biztos anyagi bázis” illúziójáról és tudattalanul még mindig egy gyors meggazdagodási lehetőséget láttam a földek visszaszerzésében, hogyha már a családom által oly ügyesen belém szuggerált Diplomáról és Fix Fizetésről (amelyeket azért mégiscsak nagy értéknek tartottam titokban és sóvárogtam a lelkem mélyén utánuk) le kellett mondanom. Mert az ember igazából csak azt tudja elereszteni, amit teljes mélységében megértett. Én pedig Verácska gyönyörűséges születésével csupán bele kóstoltam az egyetemes lét tiszta, világos, szabad idillállapotába, de az egyetemes törvények logikáját, az önmagát szüntelenül újjászülő szellem mindenhatóságát még nem integráltam olyan mélyen és alapvetően a tudatomba, életképzeletembe, hogy megérezzem magamban az isteni lét korlátlanságát, vagyis azt, hogy teremtői isteni énemben tökéletesen és teljes mértékben SZABAD VAGYOK.                 

    Az anyagi jellegű szorongásaim valójában a „jéghegy csúcsát” képezték csupán abban a lelki-szellemi zavarodottságban, amely során egyaránt kételkedni kezdtem nemcsak a Király iránti szerelmi érzéseim, vonzódásaim tisztaságában és egyértelműségében, hanem családanyai szerepem értelmében, saját szülői-életadói képességemben is.   

    Mert igazából sokkal mélyebb gyökere volt a szorongásaimnak: féltem belevetni magamat a szüntelenül megújuló és ezért szüntelenül változó, a földhözragadt, kishitű logika számára kegyetlennek tűnő metafizikai valóság mélységeibe, mert féltettem mozgási szabadságomat, kötöttségnek, béklyónak, függőségnek éreztem a Király iránti ragaszkodásomat, kiszolgáltatottnak éreztem magamat családanyai-szeretői szerepemben, mert számomra még az esetleges ismételt gyerekszülés gondolata is csak újabb érzelmi-anyagi terhet, kötöttséget jelentett. Az igazi szabadság a hamis tévképzetektől megtisztított imaginációban kezdődik, ott, ahol még minden vágy, késztetés, gondolat csírájában hordozza az elbukás vagy a felemelkedés lehetőségét, aszerint, hogy mire tartja magát képesnek az ember, milyen képe van saját fizikai-lelki-szellemi valóságáról, vagyis végső soron saját isteni lényéről. Én kiszolgáltatottnak éreztem (hittem: képzeltem) magamat testi-anyagi valóságomban (szexualitásomban), érzelmeimben, vágyaimban és szenvedtem az elégedetlenség, a bizonytalanság és a kétség állapotaitól, amelyeket feloldatlan, kiegyenlítetlen természetemmel (Lilith szintű rejtett tévképzeteimmel, sóvárgásaimmal és félelmeimmel) én magam hoztam létre az életemben.

    A filmművészet, a szépirodalom, de még a hétköznapi sajtó és tömegtájékoztatás is csak további táptalajt biztosít az anyai ágon örökölt, különbnél-különb tudattalan szexuális-szerelmi tévképzetek számára, amelyek minden személyi horoszkópban nyomon követhetők a Lilith (a másság utáni sóvárgás) ház- és jegy-helyzete illetve fényszög-pozíciói szerint. Fogantatásom periódusában anyám még a nagy Őt, az érzelgősen, meghatóan romantikus, ideális szeretőt, a tökéletes Férfit kereste, és sorozatos csalódások, kudarcok, érzelmi-idegi összeroppanások között szenvedte el átvilágítatlan szenvedélyeinek, irracionális elvárásainak következményeit. Biológiai fogantatásom egy olyan mély erkölcsi kompromisszumkötésbe (válsághelyzetbe) „kényszerítette” (hiszen igazából szabadon választhatott volna, ha nem az érvényben lévő társadalmi-családi erkölcsi normákhoz, hanem az egyetemes törvényekkel egybekapcsolt belső hangjára, éber lelkiismeretére hallgat), amelyből csak hosszú szenvedések után, mostanában próbál magára eszmélni, sorsának tengelyébe kerülni.              

    Így személyiségembe vésődött alapkésztetésként örököltem mindazokat a szexualitással, a férfiakkal való viszonnyal kapcsolatos tévkoncepciókat, amelyek nemcsak saját személyiségem kreatív  kibontakoztatását akadályozzák meg, hanem családanyai-szeretői szerepköröm harmonikus megélését is. A Jupiter-Lilith együttállás hatására egyaránt jellemző rám a naivitás, a kritikátlan érzelgősség és meghatódás, a felfokozott, ámbár csupán személytelenül öncélú fantáziálások, romantikus képzelgések (álmodozások, képzeletbeli szerelmes regények jeleneteinek forgatása). A Rák (otthon, anyaság, család) konstellációjában és a VIII. háznak megfelelő halál és újjászületés életterületén található Lilith-Jupiter együttállás (dh. fényszögelésben a Neptunusztól, Plútótól, Szaturnusztól) azonban olyan romboló és önromboló késztetésekre is hajlamosít, amelyek a nemi erőszak, az öngyilkosságba vagy legalábbis idegösszeroppanásba kergető szerelmi csalódás, abortusz, családi tragédia (válás, alkoholizmus) „izgalmaival” fűszerezik öncélú képzelgéseimet. Szándékosan nem múlt időben írok ezekről a problémákról, hiszen egy több mint egy évtizedes, kora kamasz koromban, 10-11 évesen elkezdett, nemegyszer még önkielégítéssel is egybekötött imaginációfertőzésről van szó, amelynek az utóhatásaitól szenvedek még most is, második gyerekem születése előtti hetekben, a méhszájam környékén lappangó (és sorozatos felfázások, vesegyulladások, menstruációs problémák formájában serdülőkoromat végigkísérő) krónikus gyulladásos fertőzés formájában. Nem is említve a szélhámos szószátyárokhoz, izompacsirta szépfiúkhoz, kalandorokhoz, kábítószeresekhez, sőt a testi fogyatékosokhoz (mozgássérültekhez vagy nagyon csúf, visszataszító megjelenésűekhez, durva viselkedésűekhez) való ellenőrizetlen és önkéntelen irracionális vonzódásaimat. Miközben növekvő szellemi tájékozottságom, éberségem és gyakorlati tapasztalataim birtokában tudatosítani próbálom szexuális  tévelygéseim, káprázataim metafizikai szerepét a megismerésben, számolnom kell azzal a ténnyel, hogy asztráltestem (érzelmi-vágyéletem) kialakulásának korai periódusában itattam át tudattalanomat azzal a negatív viszonyulási mintával, amellyel családi környezetem feszültségeiből, közvetlen kihívásai, gyakorlati tapasztalnivalói elől próbáltam a magam szőtte ködös álomvilágba menekülni. E korrupt önkímélésnek, gyakorlatiatlan jelennélküliségnek (amelyet a diszharmonikusan fényszögelt Merkur-Szaturnusz együttállásom a Szűzben is megerősít) köszönhetően nemcsak a gondolkozásom válik gyakorlati nehézségek, konkrét cselekvési- és döntési helyzetek esetében irracionálissá és kaotikussá, hanem családanyai-házvezetői szerepkörömet se tudom ellátni egyszerű ügyességi-spontán helyzetmegoldási-találékonysági kérdésekben sem.    

    A Lilithem sugallta tévkonzepciók és önkéntelen csalási, kurválkodási késztetések így járultak hozzá személyes életválságom elmélyüléséhez: a Szilárd férfibarátai utáni önkéntelen és irracionális sóvárgásaimat, illetve a tudattalanomból újra és újra előtörő, feldolgozatlan diák- és egyetemista korom béli (szintén meglehetősen irracionális és szélsőséges) szerelmi-szexuális emlékeimet szüntelen belső vívódások, önvád és bűntudat közepette elfojtani próbáltam, és nem feloldani. Ezáltal olyan feszült és alacsony vibrációs állapotokat idéztem be magamnak, amelyek lehetetlenné tették számomra személyiségem teljes értékű kibontakozását, kreatív energiáim harmonikus felszínre hozását. Holott a diszharmonikus meghatározottságaink, átöröklött negatív tudattalan mintáink tudatosításában, metafizikai értelmezésében és megismerésében-megértésében rejlik a kreatív önfelszabadításnak, a személyes sorsunk kiteljesítésének, a megváltásnak és az újjászületésnek a kulcsa.

    Az 1999. augusztus 11.-kei napfogyatkozás előtti hónapokban még messze álltam az újjászületéstől, önmagam újjászülésétől. Ezért régi önmagam halála helyett a (hiszen a fizikai fogantatás csupán következménye az anya lelki-szellemi feszültségeinek) a kamaszkorom óta folytonos felfázásoktól gyulladt (anyámtól átöröklött szexuális-kiegyenlítődési problémáimat tükröző) méhemben rosszul (túl közel a méhszájhoz) fogant meg egy magzat, amelynek egészséges kihordására és megszülésére akkoriban képtelennek éreztem magamat. Azaz életképzeletemben az anyaság és az áldott állapot, a bőség és a testi-leki-szellemi harmónia nem kapcsolódtak össze: korrupt tévképzeteim miatt féltem a gyermekáldástól, a szegénység, a nyomorúság, a szabadságvesztés forrását láttam benne és semmiképpen sem az isteni áldást.

    Nagy szorongások közepette ügyeskedtem ki magamnak őszire egy helyettesítő tanári állást a helyi volt pionírháznál és tovább szorongtam, most már sokkal agresszívebben és nagyobb gyűlölettel a „kiszolgáltatott szülőedénységem” tévképzetétől és támadtam az ismét megfoganni készülő magzatomat (minden menstruáció-késés miatt meghűltem augusztustól kezdődően el egészen február végéig, amikor az orvosi vizsgálat is beigazolta a „terhességet”) . Mert én akkoriban még idióta terhesként aggódtam a saját és a leendő gyermekem egészségéért… mentálisan beidézve a méhlepény kezdeti komplikációit.

    Ami az előlfekvő méhlepény (placenta praevia) nevű szövődményt illeti,  ez nem más, mint a szülői-életadói képességnek, a személyiség harmonikus kibontakozásának a lehatárolása egységkívüli, teremtésellenes határhelyzetet hoz létre a leendő anya életében, a fizikai megfoganás lévén az egyedüli kiegyenlítődési lehetőség a számára. E komplikáció lényege a méhszáj részleges vagy teljes elzárása a méhlepény által, amely nem a méh védettebb, hátsó falán tapadt meg, hanem az alsóbb-elülsőbb részen, a méhszáj teljes elzárásának a veszélyével – aminek legtöbbször császármetszés a következménye. Gyakoribban jelentkezik ez a probléma előzetes abortuszok után, többedszer szülőknél, de általában a szülés időszakáig a magzat növekedésével „korrigálja” a méhlepény kezdeti rossz pozícióját, amennyiben részleges előlfekvésről van szó. Persze metafizikailag az történik, hogy többé vagy kevésbe tudatosan a várandós anyának sikerül valamelyest helyreállítani az áldott állapot egységállapotát, vagyis megszüntetni, legalábbis tudatosítani a partnerével, a közvetlen környezetével, önmagával való szétválasztó, egységbontó konfliktusait és feloldani irracionális félelmeit, agresszív ellenérzéseit a gyermekáldással szemben.

    Király március végi elutazása után arra törekedtem, hogy megbomlott testi-lelki-szellemi egyensúlyom helyreállításával születendő gyermekem egészségét, az áldott állapotot visszahozzam a szívembe, a lelkembe, az imaginációmba.  Interneten leveleztünk a problémáról, ami sokat segített, de igazából a húsvét utáni SzűzMária-élményem segített a testi-lelki erőnlétem visszaállításában. Metafizikai tudatosságom tükrében a Szent-Csorgói Mária-szobor csupán egy gyönyörűen sikerült fizikai megtestesülési formája az egyetemes szeretet, a létről való gondoskodás, az anyaság őserejének. Viszont életközelsége, fizikai tapinthatósága segített átélni és felébreszteni magamban az anyai ágon öröklött életellenes programjaim fölötti személyes bűnbánatot, és segített elnyerni a megbocsátás és feloldozás kegyelmét, valamint bízni a jóvátétel lehetőségében, az isteni szeretet megtartó erejében. Szenvedélyes könnyre fakadásomban, segélykérő fohászkodásomban és ígérettételeimben egy mosolygó, megbocsátó arcot éreztem visszanézni rám a szoborról a templom csöndjében, mely szívbemarkolóan magához emelt, amikor fohászkodva a lábához értem. Mikor a meglepődöttségtől reszketve visszatántorogtam a padok közé (közben méhem fájdalmasan sajgott, görcsölt és egész testem elzsibbadt), mintha lelkem mélyéről tört volna fel bennem egy belső hang, mely valahogy így szólt: „Gyönyörű fiút szülsz nekem.” Ismét könnyek törtek fel bennem, de ezek már a megkönnyebbülés könnyei voltak, mintha egy nagy terhet vettek volna le valaki a szívemről.

    A mentális terhet azonban csak az életfeladatok tudatos felvállalásával teheti le mindenki külön-külön a válláról, csak az ÉN VAGYOK fényében vállnak le a valóságról azok a fátylak, amelyekkel ki-ki a saját negatív romboló programjainak a rabságában hálózta be az életét. A megtisztított életképzelet fontosságára csak most kezdek ráébredni, fájdalmas tapasztalataim utólagos értelmezése során, most már úgy érzem, hogy második gyermekem megszülésével saját halhatatlan énemet is meg tudom majd szülni, és el tudom ereszteni régi infantilis, éretlen énemet (énképemet).„

- Még valamit, Főnök?- fontoskodik ismét Hangocska.

- Igen, kérlek, csatold ide most a második szülés előtt Angolnának írt levelét Erőkének, tudod, amelyben fájdalmas búcsút vesz a külső anya-képétől.

- Igenis, Főnök, már készen is vagyunk, parancsolj:

„ Mottó:

   „A hagyomány azt mondja, hogy Isten és ember viszonya fedetlen. Az ember Istent felismeri önmagában, mint azt, aki az egyetlen biztos és abszolút és igaz és valódi. Ebben a viszonyban semmi homálynak, vagy árnyéknak nem szabad lenni. Ezt az abszolút tudást nem szabad megzavarja hódolat, alázat, szolgálat, áhítat, tisztelet, félelem, de még szeretet sem. Mindez az azonosságot nem előzi meg, hanem az azonosságból következik. Az azonosság csak akkor igaz, ha tiszta, egyenes és nyílt. Mint ahogy a világban minden „van” kétséges, és az egyetlen biztos az, hogy „vagyok”, az ember egyetlen „vagyok”-ban bizonyos, és ez az istenazonosság.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra III.)

    

  Kedves édesanyám,

 

     Nem azért írok levelet, hogy meghatódj, és könnyezni kezdjél, és ismét ne nézzél szembe azzal a válsághelyzettel, ami kialakult közöttünk, amióta én a szellemi megismerés útjára léptem. Magam előtt van a Medárda születésnapi fotója a mosolygóan incselgő, rejtett agresszivitását finomkodó hangjával leplező, elnézésre játszó és mindent elnéző fizikai lényeddel, amint éppen Medárdához sündörög. Ezzel a könnyeden vicsorgó vigyorral játszod el még mindig az üdvösségedet, és én nem tudok már többet segíteni, semmit sem tudok tenni érted. Ernőnek és Évának ismét hízelgő szavakat mondtál rólam (a fantasztikus nyelvtudásomról és még ki tudja miről), és bölcsködtél arról, hogy már két éve ismerkedsz te is az asztrológiával. Én ezzel a felszínesen komolytalan, lelki üdvösségét és isteni halhatatlanságát újra és újra eljátszó lényeddel örök háborúban állok, reménytelenül, tehetetlenül, tele félelemmel és örök kétellyel. Mikor nőssz fel már végre, kicsi anyám?  Még meddig akarod lekenyerezni a benned és a bennem lévő isteni szikrát? Dicsérsz engem, hízelegsz nekem, aggódsz értem, mert ez sokkal könnyebb, mint szembenézni teljes lényemmel, mindenható, örök isteni lényemmel és teljesen odaadni magadat a bennem lévő Istennek. Érzelmi ragaszkodásodat még meddig téveszted össze a szeretettel? Ez félelem, ez bűntudat, ez hatalmi ösztön, ez egoizmus, ez szellemi lustaság, semmi köze a szeretethez! Nekem már nem elég az aggodalmad, az együttérzésed, a ragaszkodásod, én a teljes lényedet követelem tőled, azt akarom, hogy megszólíthassam a benned lévő Istent, és ez az Isten meztelenül álljon előttem, minden szerep, ambíció, elvárás nélkül. Az igazi arcodat akarom. „Élet nem az, ahol az ember egzisztál,, hanem csak az, ahol tényleg van, ahol valódi, ahol Isten. Azt, aki van, úgy hívják, hogy Isten.”(Hamvas Béla, u. ott)

    Anyámnak szólítalak, mert anyám vagy, de éppen erről szeretnék írni. Ha jól emlékszem, erről a témáról legutóbb a tavaly írtam neked, születésnapi ajándékként kértem tőled, hogy ENGEDJ FELNŐNI, ENGEDD, HOGY SAJÁT MAGAMBAN KERESSEM AZ ANYÁT, ÉS NE KAPASZKODJUNK TÖBBÉ ENNYIRE ÉRTELMETLENÜL ÉS TÖRVÉNYTELENÜL EGYMÁSBA. De nem voltam elég határozott, jómagam is többször visszamenekültem hozzád, és hagytam, hogy anyaként vigasztaljál, gondoskodjál rólam. Ez az én gyengeségem, a tiéd viszont az, hogy még mindig nem akarsz újjászületni, és engem sem hagysz vállalni tiszta szívemből a sorsomat. Sokat tanítottalak, magyaráztam neked, amikor csak kértél, megnyitottam előtted a tisztánlátás kapuját. De nem tudtam eleget ahhoz, hogy mindkettőnkön segítsek, mert ez ismét képtelenség metafizikailag. Mikor magadra hagytalak most júniusban, ismét erkölcsi dilemma előtt álltál, ezúttal anyaságod újbóli felvállalása volt a próbatétel és döntened kellett. Bárhogy is döntöttél, nekem el kell fogadnom, mert a te sorsod már nem az én sorsom, és a te életed már nem az én életem. Szeretlek és megértelek, de többet tudok már ahhoz, hogy lényeges dolgokban egyetérthessek veled. Kétgyermekes anyaként olyan dimenziók nyílnak meg most előttem, amelyekbe te talán soha sem fogsz belelátni, és ahová soha sem fogsz elérkezni. Csak az zavar, hogy életed értelmetlensége, sivársága elől még mindig hozzám menekülsz, szellemi társat, megértő barátot keresel bennem, de anyai egoizmusoddal mégsem érsz el semmi mást, csak továbbra is nyomorítod az igazi barátságunk lehetőségét. AZ IGAZI BARÁTOK NEM AGGÓDNAK EGYMÁSÉRT, HANEM RENDÜLETLENÜL BÍZNAK EGYMÁSBAN! Te ismét megfeledkeztél erről, és idióta gyermekként kezelsz, nem bízol bennem, és ezzel kimondhatatlanul sokat ártasz nekem életemnek ebben a valóban nehéz, de tudatosan felvállalt, és ezért az isteni teremtő hatalmak teljes mértékű gondviselését élvező periódusában. Már hetek óta érzem, hogy miként próbálsz telepatikusan kapcsolatba kerülni velem, hogy elárasszál érzékenyen érzelgős és kishitűen korrupt anyai szíved vészjósló aggodalmaival, negatív szuggesztióival, félelmeivel. Nincs szükségem az ilyen érzelgősen-kicsinyesen felelőtlen szeretetre, semmit sem használ most nekem. Neked már nincs jogod aggódni sem értem, sem a gyermekeimért, és ha úgy szeretnél, mint egy igazi barát, akkor tudnád, hogy miért kérem ezt tőled.

    Félek tőled, ezért nem hívlak telefonon. Félek, hogy anyai aggodalmaiddal megölöd bennem az ANYÁT, saját anyaságomat nem hagyod megszületni és ezért menekülök előled, a hízelgő, bizalmaskodó hangod elől. Az anyaság csapda, nagyon veszélyes csapda és te elbuktál benne, kérlek, ne ránts vissza engem is, azáltal, hogy még mindig gyermeknek tekintesz, ha már látod, hogy ki akarok mászni belőle, mert ez megbocsáthatatlan számomra. Én már nem vagyok képes semmit sem elnézni neked, és nem szövetkezek esendő, korrupt fizikai éneddel a benned lévő teremtő Isten ellen. A nőnek az anyaság személyiségalakítási életfeladat. Míg menekül előle, addig nem akar érlelődni, nem akarja kiteljesíteni a személyiségét, mikor még mindig belé kapaszkodik (még ha csak a nagymamai szerepbe is), akkor már nem hajlandó tovább fejlődni, tovább kiteljesedni, egésznek lenni.   

    Életed sivársága elől nem menekülhetsz továbbra is az anyai-nagyanyai szerepedbe, én ilyen törvénytelen viszonyba, ezen túl már nem fogok belemenni! Választanod kell: vagy egy törvénytelen gyermek-szülő viszonyt játszunk (ami azon alapszik, hogy még 22 évesen is „falaznom kell” a biológiai fogantatásomból adódó, erkölcstelen alaphelyzetedet illetően), vagy pedig egy egyenértékű, felnőtt-felnőtt baráti viszonyt, ahol nincs helye sem érzelgősségnek, sem bizalmaskodásnak. Az ilyen viszonyok viszont az én életemben már az egyetemes törvényeken, és nem a felszínes polgári konvenciókon alapulnak. Nem tudom, miért várod el, hogy a várandóssági problémáimról tájékoztassalak a messzi idegenből, mikor épp azért hagytam el az otthonomat, hogy nyugodtan lehessek mindenféle érzelmi befolyás alól. Még ha csak a baba megszületéséről nem akarnál lemaradni, még akkor is felelőtlenség annyira aggódni miattunk. Nem az a kérdés, hogy megtudod-e majd időben, hogy ismét nagymama lettél (ó, milyen megható – pedig egy lépésre álltál a nyáron még a saját anyai örömeidtől!). Hanem az, hogy képes vagy-e elfogadni, hogy magadra maradtál a párkapcsolati problémáiddal, és én is magamra maradtam a saját magánügyeimmel, mert csak így fejlődhetünk mindketten egészségesen tovább. Verácska gyerekpénzére hivatkozni nevetségesen átlátszó ürügy volt, és különben is, neked már felelőtlenség a 77 éves Hunyi nénivel üzengetni az aggodalmaidat! Mi is a babára várunk, de ez a mi magánügyünk, a te dolgod nem az, hogy velünk együtt izguljál, (egyébként mi már semmiért sem izgulunk, hanem élvezzük az életet), hanem hogy lemondjál a húsevésről, a spekulatív önámításról, a hitetlen megalkuvásról, és emelt fővel, teljes értékű személyiségtudattal éld az életedet. Nemcsak arról van itten szó, hogy anyai én-részed, amibe olyan kétségbeesetten kapaszkodsz, egy tizedét jelenti csupán a benned levő teremtő potencialitásnak és tapasztalati életterületeidnek. Hanem arról, hogy te már 44 évesen a halhatatlan Én-szellemed, a Nyilas Sárkányfejed pozitív mentalitásával kellene hogy lássad, egészen nagyvonalúan, teljes hittel és szabadsággal az életet, holott még mindig a Sárkányfarkadnál, a kishitű kételkedésnél tartasz. Verácskát én biztonságban érzem, mert nyugodt és elégedett vagyok, tehát ő is jól van, ha te ezt nem tudod hasonlóképpen megtenni az én irányomban, akkor próbálj meg alkalmazkodni hozzám, mert egyelőre metafizikailag én látom helyesebben a dolgokat. Bármi legyen is e levélnek a sorsa és fogadtatása, azzal a szándékkal írtam, hogy fejlődésre serkentsen téged, és nincs szándékomban vitatkozni olyan dolgokról, amelyek belátásához türelem és igazi áldozatkészség kell. Én képes voltam meghozni azt az áldozatot, hogy nem aggodalmaskodom, és nem hívogatlak titeket mindegyre Verácska miatt, pedig rettenetesen hiányzik, hanem megbízom az isteni gondviselésben, csak ennyit várok el tőled is, semmi többet.

         

Sámánföld, 2000. Szeptember 3.                                 Szeretettel: Erőke.

 

 

II. fejezet:

 

                   LABIRINTUS

 

 

- Mond, Főnök, mikor meséljük el már végre Erőke második gyerekének a születését? És miért nem írhatjuk bele a Teremtés című fejezetbe, Verácska születésével együtt?  Még meddig tökölődünk itten a magzatkihordással, miért nem szüljük meg azt a kis porontyot és kész...- méltatlankodik Hangocska. - Na ki vele gyorsan, mert már nem bírom tovább ezt az izgalmat.

- Milyen izgalmat, te nagyokos? - kérdezi a Nagy Hang.

- Hát már mikor szüli meg azt a kiskölyköt, mit mind tartogatja heteken és hónapokon keresztül, már mindjárt nagykorúsíthatjuk mire kijön onnan!

-  Jól van, na, nyugodj le, te tökfej! - dörgi a Nagy Hang. - Szégyelld magad, ha még te is ilyen konvencionálisan viselkedsz!

- Micsodaaa, mit sértegetsz már megint azzal a kon...kon...venc izével?!

- Jól van, mindjárt mesélek neked egy kicsikét a konvenciókról, a tradíciókról, a civilizációs apparátus hazugság-organizációjáról, a társadalmi normák és morálkódexek, a polgári egzisztencia-teremtés útvesztőjéről: megmutatom a Labirintust...- hallgat el a Nagy Hang.

- És mégis, hogyan fogja a kedves olvasó megérteni a mesédet ezekkel a nyakatekert aranyköpésekkel? Mintha nem is emberi nyelven beszélnél...

- Fogadjuk, hogy az álom-szimbolikáról sem hallottál, igaz? Na, nem is kell válaszolj, teljesen fölösleges. Csak nyisd ki jól a szemed és a füled. Most belépünk az álombirodalomba...Kapaszkodj!!!!

 

 

 

                      *                             *

 

 

                                        * 

 

 

 

    „ Az öröklét vizében fürdök, és az öröklét vize éltet engem. Lelkem egyre mélyebbre süllyed az öröklét vizében. Körülölel a csobogás. Biztonság, melegség, szeretet, öröm, megújulás, felfrissülés. Az öröklétből születik az én örök, halhatatlan lelkem. Megtisztulok.

    Hirtelen zavaros lesz és hideg a víz, kilépek belőle - olyan, mintha a Möcsuki borvizes strand medencéjéből szállnék ki, még két férfit is látok a medence mellett, talán valami karbantartó gondnokok lehetnek, akik leeresztették a vizet miközben fürödtem. Kilépek tehát és nézem, amint kezd apadni a víz. A karomon egy újszülöttet tartok, egy kislányt, talán éppen a kis Verácskámat. Odaviszem a babát Királyhoz, aki a medence közelében a laptop-számítógépébe mélyedve dolgozik. Lerakom melléje a babát, nekem tovább kell mennem, úgy érzem, el kell érkeznem valahová, és csak egyedül mehetek, egyedül akarok tovább menni...

    Keresem a kijáratot, ahonnan elindulhatnék. Egyszer csak egy fehér köpenyes férfit veszek észre, amint eltűnik egy épületszárny oldalbejáratán. Belépek a nyomában én is az épületbe, talán ha áthaladok rajta, valahol a kiutat is meglelem, bár igazából nem is tudom, hogy hová akarok elérkezni. Nem tudom, hol vagyok, sok mindenhez hasonlít, olyan egyszer mint egy szálloda, egy irodaház, egy kórház, máskor meg mint egy iskola, egy üzletház, egy pályaudvar, egy börtön, egy törvényszék, egy hivatal, egy elmegyógyintézet, egy küzdőporond, egy cirkusz, egy átjáróház rengeteg sok lépcsővel, fel és alá, előre-hátra, ki és be kis és nagy ajtókon, liftekkel, takarítónőkkel, rendőrökkel, kapusokkal, igazgatókkal és ellenőrökkel, hivatalnokokkal, orvosokkal, nővérekkel, tanárokkal, diákokkal, járó- és ágyhoz-kötött betegekkel, koldusokkal... rengeteg idegen ember... egy végtelen színes forgatag. Mintha egy tükörből beszélnék hozzájuk, és ők mintha a saját tükreikből felelnének vissza:

- Mondja kérem, hol van itten egy kijárat? - kérdezek meg egy takarítónőt egy iroda-lépcsőházhoz hasonlító épületszárny folyósólyán.

- Minek innen kimenni, és hová?...- néz maga elé a semmibe a kövérke kis néni.

- Segítene kérem...- folytatom még könyörgőbb hangon. Ekkor egy fiatalasszonyra leszek figyelmes, aki egy kisfiút rángatva bekopog egy ajtón. Utána lépek a kinyíló ajtón, egy magas, köpcös, félkopasz nyakkendős úriember fogad bennünket, talán valami igazgató lehet. Jó lesz illedelmesen viselkedni, lássa, hogy értelmes ember vagyok, hátha elárulja nekem azt a kijáratot. Mikor észrevesz, azonnal kezdem a mondókámat: „ A kijárat érdekelne csupán, bocsánat a zavarásért, hol is vagyok tulajdonképpen?...”- Erre maga elé mélyed ő is, és megszólal:

-  Szokatlan kérdés, tőlem ezt nem szokták kérdezni. Na lássuk csak, talán ezen az ajtón - és egy balfelőli oldalajtóra mutat - menjen már, ne tartsa fel az ügyfelemet, sok dolgom van, én vagyok a közigazgatási főigazgató...

    Na ezzel se lettem okosabb. Kilépek a mutatott ajtón. Már megint egy folyosó, lépcsők, oldalajtók és liftek. Jaj, legalább valami ismerőssel találkoznék, anyukám, apám, nagymamám, nagytatám, osztálytársak, ismerősök, régi barátok. Valaki, akivel válthatnék néhány kedves szót, aki megmondaná, hogy mit csináljak.                   

    Nicsak, az ottan valóban egy régi osztálytársnőm, nem akar megismerni, egyáltalán nem akar megismerni. Mesélek hamarjában neki mindenfélét. Néz rám hosszasan, majd letép egy cédulát a nyakamról, és odaadja a körülötte nevetgélő csajoknak, akik rápillantnak és visszaadják nekem: - „Minket nem érdekelnek ilyen dolgok, tőlünk ne kérdezzél ilyen dolgokat, mi már sehová se akarunk innen kilyukadni.” - Ekkor rápillantok én is a papírra, egy idézet van rajta, valahogy így hangzik: ”Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van, és ami bent van, ugyanaz, mint ami kint van...Egy lélek van...Egy a valóság...Csak az éberek világa közös, a kábultaknak külön-külön világuk van...” A kábultaknak külön-külön világuk van, a kábultaknak...- ismételem újra és újra szavakat. - Vajon ez tényleg csak egy álom? De miért nem tudok felébredni belőle? Lehet, hogy csak álom, de nekem akkor is a kiutat kell megkeresnem, most az a fontos egyelőre. Valaki meg kell mondja, hogy merre van a kiút. Anyukám biztosan tudja, nagyanyámék, valaki ismerős rokon, ők mindig segítettek eddig.

    Amíg így kesergek magamban, egy pályaudvarra érkezek, vonatok érkeznek és indulnak a szürke derengésben, talán hajnal közeleg, vagy esti szürkület van, nem tudom, egyre bizonytalanabbul figyelem a hömpölygő utas-tömeget. Egy köpcös kisöreg egy magas és szintén testesebb öreghölgyet próbál feltuszkolni egy vonatvagon lépcsőjén. Jobban odafigyelek. Ők azok! Na végre! Megvannak, megmenekültem, már nem vagyok egyedül. Az én drága nagyszüleim. Odakiáltok nekik:

- Mama, tata, várjatok, várjatok meg, én vagyok, Erőke, hová mentek ?- Nem hallják, nem akarják meghallani, nem tudom miért. A zaj miatt talán? Lehet. Tehetetlenül nézem, amint felgyúródnak a vagonajtón és eltűnnek a gyorsan elrobogó vonattal együtt. Anyámat kellett volna megkeresnem, ha telefonálhatnék neki legalább, ha megmondhatnám, hogy eltévedtem ... nem is tudja, hogy eltévedtem... Odamegyek egy telefonfülkéhez, de egyáltalán nem jut eszembe a telefonszáma, rengeteg szám és név tódul az agyamba, város- és utcanevek és lakcímek halvány emlékei, apám, a testvérem, sok-sok emlék, és mind hiába TELJESEN EGYEDÜL MARADTAM ÉS NINCS KIÚT. Hogy is volt az az idézet? Valami kábulatról szólt, valami éberségről, már nem is tudom, valahol elhagytam azt a cédulát. Igen, emlékszem már, hirtelen az egész idézet újra csengeni kezd a fülemben, egyre hangosabban, egyre erősebben, miközben eltűnik minden körülöttem, a szürkület is eltűnik. Már nem is olyan fontos az a kiút. Leülök és éberen figyelek. BEFELÉ FIGYELEK, miközben egyre világosabb lesz, mintha megérkeztem volna valahová, mintha mindig is ott lettem volna, ahová elérkezni akartam. Igen, csak Király lenne itt velem, meg Verácska. Talán ők is... nemsokára... lehet, hogy már itt vannak. Jó, hogy már nem félek...”

 

 

 

                     *                              *

 

 

                                       * 

 

      

- Hát, érdekes álom, az igaz, deee... őszintén szólva, egy kukkot sem értek belőle. Mi köze van ennek a rémálomnak a te labirintusodhoz, amiről mesélni akartál? - kezdi Hangocska a zsörtölődést.

- Megmutattam ebben az álomban Erőke labirintusát. Ahány ember, annyi labirintus. És a labirintusok között nincs kommunikáció, nincs találkozás, csak összeütközések és szétválások. Jól nyisd ki a füled! Csak mo-no-má-ni-ák. Megjegyezted?! Műveletlen vagy, az biztos. A következő kötelező házi olvasmányod Hamvas Béla Karnevál című regénye, egy mesteri mű erről a témáról.

- Igenis, Főnők, ha te mondod... - válaszol Hangocska, eléggé bizonytalanul, mintha máris valami újabb akadékoskodni valón törné a fejét. - De azért magyarázd el ezt az álmot, ha tényleg annyira fontos. Biztosan örülne neki a kedves olvasó is.

- Nos, rendben, úgysem érnénk sokat, ha e nélkül kezdünk elmesélni a második szülést. Erőkének fel kell ébrednie a valóságról alkotott tévképzet-labirintusból, amelybe beleszületett és belenevelték gyerekkora óta, erről szól az egész álom. Tudod mit? Nem is én fogom értelmezni ezt az álmot, hanem belelapozunk  inkább Erőke naplójába, lássuk, ő mennyit fogott fel belőle. Majd segítünk neki az értelmezésben, ha elakad valahol.       

„ Sámánföld, 2000 szeptember közepén.

    Különös álomból ébredtem ma reggel: Mintha egy kórházban jártam volna, vagy valami egyéb intézményben, sok-sok hivatallal, irodával. Csak arra emlékszem, hogy eltévedtem, és rengeteget kerestem a kijáratot, és hogy nagyon sokat szorongtam. Hát igen, most döbbenek rá, hogy én az egész eddigi életemben mindvégig szorongásban éltem, az élettől való félelem, egy nyomasztó, fullasztó kiszolgáltatottság-érzés terhétől roskadva nőttem fel, jártam ki az elemi-középiskolát, majd az egyetem másfél évét, de még a házasságom első éveiben, még Verácska megszületése után, és azóta is, a második gyerekem születése előtt még mindig szorongok. Egy hamis, illuzórikus hiedelemrendszer, egy belém nevelt és belém szuggerált külső, objektív valóság-labirintus fojtogat, rémítget, egy lélektelen és személytelen hazugság-labirintus, egy társadalmi tudományos lét-apparátus. Egy, a külső Istenbe, a külső anyagba, a vak szerencsébe vetett negatív hitrendszer, fogyasztói-civilizációs, polgári konvenció- és szabályrendszer, amely a személyes felelősség kölcsönös elhárításán és megosztásán alapul. Vagyis az egyetemes létkorrupción, az élet megnyerésébe, a kényelembe és könnyítésbe, a személyes sorsfeladatok elleni bebiztosításba vetett hiten. Még most is, két évvel Verácska lányunk „klinikai orvosi asszisztencia-mentes” születése után, attól a tévképzettől szenvedek, hogy valamiféle, külső, hivatalos szervek, hatóságok, kórházi méltóságok, stb. felelősségre vonhatnak, megróhatnak, társadalmi-jogi rendszabályok alapján elítélhetnek, törvény elé állíthatnak, bezárhatnak, megbüntethetnek, vagy másféle módon korlátozhatnak személyi szabadságomban, egyéni felelősségtudatom felvállalásában. Vagyis hogy egy személytelen, külső intézményrendszer arra kényszeríthet engem, hogy életem sorskérdéseinek a felelősségét személytelen intézményekre hárítsam, és bebiztosítsam magamat a saját sorsom ellen, ahelyett, hogy az egyetemes törvények szerint járnám a saját utamat. Még mindig egy nem-létező, káprázat-labirintushoz akarok igazodni, amelynek önkényesen felállított konvenciói, normái, szabályai minduntalanul semmisnek bizonyulnak az egyetemes isteni teremtő hatalmak tiszta és egyértelmű hatásmechanizmusa előtt. Egy személytelen adminisztrációs apparátus rémképe fojtogat még mindig, bár a tudomány mindenható precizitása, pontossága, a humanista vallásos erkölcs faragott Isten-kép imádata, a nagyokos filozófiák és pragmatista-intelektuális elméletek realitása számomra csak illúzió és látszat-igazság. Mégis, az egyenruha , a fehér köpeny, a hivatalos pecsét és jogszabály iránti belém nevelt tisztelet és meghódolás még mindig lebéklyózza a szabad, teremtő, isteni életképzeletemet. Nagyon sok negatív szuggesztió, hamis hiedelem, tévképzet terheli a tudattalanomat. Az élet nehézségére, a kikerülhetetlen nyomorúságra, szenvedésre, betegségre és öregségre vonatkozó, valóságosnak képzelt látszat-igazságok, amelyek a civilizált polgári-fogyasztói közösség életrendjét és valóságlátását generációkon keresztül meghatározzák. Ezeket a szorongásokat és ellenségképzeteket fokozza az értelmiségi gyakorlati problémamegoldásokban teljesen járatlanná tevő neveltetésem, amely során a legegyszerűbb házimunkáktól is meg voltam kímélve azzal az ürüggyel, hogy nekem tanulnom kell, mert okos vagyok. (Sicc!!!) Ne pazaroljam az időmet fölöslegesen, amikor úgyis teljes kiszolgálásban részesülök! Nagyszüleim gondoskodása, akik átvették jóindulatúan a nevelésemet, miután anyámat meggyőzték, hogy le kell mondania rólam, mert túl beteges vagyok, ahhoz hogy reggeltől estig nyeljem az éhkoppot és szívjam a bagófelhőket anyám szenvedélyes szerelmi életében, (ami  különösen a válása után semmiféle otthoni meghittséget sem tudott nyújtani, csak a hazulról való menekülési vágyamat és a család- és gyermekelleneségemet növelte).  Végül, mire elvégeztem a nyelv-képzettségen kívül semmiféle gyakorlati tudást sem biztosító gimnáziumot, még a legalapvető háztartásbeli erőfeszítésektől (mosás, főzés, takarítás, bevásárlás) is kétségbeestem, a legszélsőségesebb kedélykilengésekig, dührohamokig és búskomorságig elmenően. Gyermek- és kamszkori megkímélésemmel ugyanis se az agyam sem a kezem se állt rá az önálló problémamegoldásra, ami által a lehető legabszurdabb mádon kiszolgáltatottá váltam a rokoni környezetem támogatásának. Infantilis vágyakozásom utánuk, miután másfél év egyetem után saját családot alapítottam, nemegyszer abból a rejtett szándékból adódott, hogy valaki vegye le rólam, csak néhány pillanatra legalább az individuális léttel járó felelősséget és az egzisztenciális erőfeszítések: az éber lélekjelenlét terhét.

    Verácska „anyakönyveztetésénél” már jó két évvel ezelőtt kiderült, hogy a „hatóság” felelősségszétszóró látszat-hatalma megtörik az egyetemes teremtő isteni erő univerzális törvényessége előtt, vagyis az, hogy egy élő emberi lény élethez való jogát nem vonhatja kétségbe az a tény, hogy nem a tudományos orvosi intézmény személytelen beavatkozásának („asszisztenciájának”) végtermékeként keletkezett, hanem egy természetes teremtési aktus törvényes következményeként. És mégis, a másidik szülésemnél ismét szembesülnöm kell ezekkel a tévképzetekkel, mindaddig, amíg a személyes felelősségtudatom és egyetemes erkölcsi alapállásom oly sziklaszilárddá nem válik, hogy könnyű szívvel mosolyogni tudjak az Isten elleni szervezkedés Bábel-tornyán...”      

 

 

 

                                       *                             *

 

 

                                                           *

 

- Nos, Hangocska, úgy látom, most már megérett Erőke a második szülésre. Ebben az előbbi naplórészben eljutott a sorsa feloldásához szükséges legfontosabb felismerésig: megértette a személyes felelősségtudat mágikus teremtőhatalmát. Most már megszülheti a gyerekét, mert megérett a családanyai szerepre és össze tudja egyeztetni a közösségi életet és az otthont, vagyis az anyaságot-szeretőséget és a hivatást. Megértette a teremtő és a teremtés egységét, számára a külvilág, a külső körülmények és személyek nem ellenségek többé. Megértette azt, hogy a benne levő teremtő isteni szikrát nem mocskolhatja be félelemmel, szorongással, kishitűséggel és gyűlölettel, erőszakoskodással, mert az egyetlen valóság az isteni teremtő imagináció. Az ember szabadsága csak a benne levő isteni teremtő erőkkel való tudatos kollaboráció révén lehetséges... Szóval elkezdhetünk mesélni Lángocska születéséről, de még csak ezzel a szüléssel kezdődnek el Erőke számára igazán a bonyodalmak. 

- Miért? Milyen bonyodalmakról beszélsz?

- Én csak arról, amiről az előbbi fejtegetésben beszéltem. Csak hát téged a sztory érdekel, a történések izgalma. Pedig az imagináció tisztaságán áll vagy bukik minden. Most jön a beavatás. Nem elég elméletileg jól tudni a dolgokat A tisztánlátás maga a pozitív teremtés. Az ősöktől örökölt kábult, zavart szellem azonban csak a létrontás szédületében tévelyeg, de messze áll még a valóságtól. Na, rendben, akkor a gyengébbek kedvéért...Khmm...Tehát hol is maradtam el? Jaj, igen, a valóság...Hát kérlek, azt kell Erőkének hús-vér tapasztalatok szintjén meegélnie, hogy mit is jelent a valóság mágikus természete. Érted, te tökfej?! MÁ-GI-KUS VA-LÓ-SÁG.

- Értem, értem. De most akkor te képzelsz engem, vagy én téged, vagy Erőkét én vagy Erőkét te, vagy Erőke Királyt, Verácskát és az egész világot és ők Erőkét?

- Ne zavarj össze már megint. A teremtő és a teremtés egységéről beszélek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ember olyan mértékben kiszolgáltatott a sorsának, amilyen mértékben képes felismerni és fenntartani, újra és újra megtisztítani, megerősíteni magában az istenazonosságot.

- Na nem, ilyet nem vagyok hajlandó beleírni ebbe a könyve. Csak gondolj bele. Képzeld magad annak a rengeteg emberkének a helyébe! Szörnyen idegesek lesznek, ha csak úgy kupán vágjuk őket egy vadonatúj isten-tudattal: “Bácsikám, ne görnyedezzél tovább a kis gebéiddel a mezőn! Hát nem hallottad, te vagy az Úristen, a drága Fennvaló Jóisten, a magyarok istene, Jehova, Allah... Na mire vársz? Mond csak bátran: Abbrakadabra, ábelesz, kóbelesz, teremjen a kis házacskám helyén egy kacsalábon forgó palota, benne sok-sok finomsággal, drága dolgokkal, olyan igazi luxusvilla meg úszómedence pezsgővel és kaviáréval“ Vagy hogy is mondják? Tudod, amilyen filmeket szokott nézni Erőke tele macsópasikkal és  csinibabákkal...Mindig esznek bennük az emberek, de sohasem kell menniük a vécére. Istenien jó vicc ez, Főnök! Képzeld csak, a kisöreg ott túrja a kis földecskéjét és hirtelen rájön, hogy ő az Úristen. Nahát, ez kész őrület. Hármat csettint a nyelvével és megtelik a szekérkéje euróbankókkal széna helyett. Esküszöm, ez a legjobb vicc, amit valaha hallottam!

- Na, elegem van belőled. Hogy te milyen...milyen....milyen...ööööö...

- Neee, neee bánts, kérlek, csak vicceltem. Értem én, mit akartál ezzel a mágikus valósággal, meg imaginációval, meg kollaborációval, meg kreátori kreaturákkal és kreaturai kreátorokkal mondani! Nem jársz túl az eszemen, azt hiszed hülye vagyok?!

- Te mondtad! - nevetett fel hangosan a Nagy Hang - Mond csak, mit értettél meg a dologból? Milyen pezsgőmedencéről, milyen csinibabákról, macsólegényekről és euróbankós szénásszekérről halandzsázol nekem össze-vissza? Nem szégyelled magad? Hogy oda vagy a finomságaiddal!!! Szóval kolbászkerítéses luxusvilla kéne pitbullokkal, mi! Vagy megelégszel egy szeszfőzőgyárral?- erősödött egyre jobban az ordítás.        

- Kegyelmezz, Főnök, visszaszívom az egészet.Érted?! Visz-sza-szí-vom!!!-vinnyoggta Hangocska egyre keservesebben.

- Na látod, ezt magyarázom. Ebben a k...a életben semmit sem lehet visszaszívni csak úgy. A gondolatoknak, hangulatoknak, vágyaknak és ellenérzéseknek,  szavaknak, tetteknek mágikus előzményei és következményei vannak. Na tessék, már én is csúnyán kezdek beszélni. Most mit fog szólni a Kedves Olvasó? Hát nem érted, hogy Erőkével is az történt eddig és ezután is az fog történni vele a továbbiakban, ami az életképzeletét akarva-akaratlanul mozgatja. Ráadásul eddig csak az anyja meg a nagyanyja és a többi nevelője életét folytatta tovább, csak végrehajtotta a tudattalanjába kódolt sorsprogrammjait.

- Mint egy számítógép?Akkor azt magyarázd el, ki táplálta belé azokat a vacak sorsprogramokat szegény Erőke agyába és hogy lehetne kitörölni onnan azokat? Akkor Jézus is ilyen számítógép-zseni volt? Csak egyszerűen rákiáltott a bénákra, hogy: “HANDICAP-PROGRAMM DELETED“(Megj:Nyomorék-programm törölve) - és azok ripsz-ropsz nyomban hórázni kezdtek a perzselő nyárban. Milyen romantikus.     

- Ne keverd bele Jézust is, légy szíves, mert felrobbanok. Majd később tisztázzuk ezt a “Jézus Krisztus szupersztár“ sztoryt, jó. Próbálj meg koncentrálni a témára.

- Én eleget kon-centrálok, de te lovagolsz mindegyre azon a mágikus imagináción és nem akarod elmesélni Lángocska születését! Beszéljünk Erőkévől és Lángocskáról, különben elválnak útjaink és punktum.

- Na azt próbáld meg, hogy lelécelj a regény elején. Szép kis alak vagy te!

Hát ide figyelj! Dióhéjban még egyszer:-vett egy nagy lélegzetet a Nagy Hang, de hiába, Hangocska akadékoskodási ambíciói (Erőke példás követőjeként) egyszerűen legyőzhetetlenek:

- Dióhéjban?! Talán óriástököt akartál mondani vagy elefántagyarat...

- Ez már sületlenség, érted, infantilizmus. Ettől szenvedett annyit Erőke is.

- A sületlensége miatt? - érdeklődött Hangocska jóindulatúan.

- Talán az utóbbit kellett volna megemlítened. Infantilista kisdedek. “Ártatlan“ csecsemők. Tán nem kellene egy életen át mindent a seggetek alá rakni készen és megrágni helyettetek az ételt?! Didi-komplexus!Pfujjj!!!

- Látod, már megint csűröd csavarod a dumádat. Értekezés a didiről.Na végre közeledünk a témához. Huuu, most mi következik? A csecsemő székelési szokásai vagy inkább aaaa... hogy is mondtad? A szájbarágás káros következménye: a szájpenész.

- Jól van, beszéljünk a szájpenészről.

- Na, ezt jól megcsináltam- sóhajtott Hangocska.

- A témánál vagyok, ne vágjad már ezeket a terrorista szteroidos pofákat! Azt akarom mondani, hogy amikor Lángocska megfoggant, Erőke meg akarta nyerni az életét. Könnyíteni akart a sorsán, nem akart több felelősséget vállalni, több családi terhet venni a hátára, mert úgy képzelte, hogy a gyermekek pénznyelő automaták. Meg kilyukad a méhe a sok szüléstől.

- Micsodaaa?!!! Jó, és ettől szájpenésze lett, igaz? Neked különben mindig igazad van, mert hangosabban tudsz ordítani mint én.

- A szájpenész a rejtett agresszivitás és az agresszív mentális-verbális tevékenység következménye.

- Hát persze, aki csunyákat beszél, annak szennyes a gondolatvilága.

- A képzelete, ha megengeded. Itt minden a képzeleten múlik. Erőke támadni kezdte a magzatját, mert miatta kirúgták az állásából és nem tudta kifizetni a közköltséget. De a kis poronty kitartóan növekedett csak éppen félrecsúszott egy kicsit a méhlepény a hasában - Placenta praevia.

- Már megint szórakozol velem? Most milyen tudományos káromkodásokat eresztgetsz?

- Definíció: előlfekvő méhlepény:

- Ne, inkább hagyjuk.

- Tudod mit, elolvasom neked Király levelét, amit Körvárról írt Erőkének, amikor ő megüzente neki interneten a méh(szárosi) vizsgálat eredményét:

“Kedves Erőke!

    

    Ne ijedj meg attól a módtól, ahogyan, a természetemnek megfelelően, a levél elején egyenesen a dolgok közepébe vágok, mert később azt is leírom, hogy a helyzet helyrehozásának érdekében mit kell tenned (meditációkban az örök élet és szeretet-forráshoz kell magadat visszakapcsold és azzal minél erősebben összekötnöd), de mindennél fontosabb a helyzet teljes mélységű Jupiteri (Nálad VIII. ház!) értékelése.

    A magzatot tápláló méhlepénynek a méhfalról való leszakadása annak a jele, hogy a te életedben óriási jelentőséggel (isteni szükségszerűséggel, elvárással) bír a spirituális újjászületés, tehát a radikális szellemi mentalitás-változtatás és annak következtében, hogy az én életem párja lettél és rengeteg Skorpió jellegű információt kaptál, a te esetedben szokatlanul korán érkezett el ennek az ideje. Ezért te már nem engedheted meg magadnak a világias jellegű gondolkozás és az annak megfelelő lelki érzések, illetve a teremtés-ellenes érzések luxusát. Amennyiben a magzat már öt és fél hónapos, ez azt jelenti, hogy november közepén fogant, tehát abban az időszakban, amikor már kétségbe voltál esve minden menstruációs késés, illetve az esetleges „terhességed” miatt, és annyira intenzíven támadtad a szülői - anyai mivoltodat, hogy mindahányszor meg is hűltél kegyetlenül, mivel nagyon megtetszett neked a munkahelyed és féltél, hogy elveszíted az állásodat. És persze, más világias (diszharmonikus Lilithes - Jupiteres) képzetek miatt is... A furcsa az volt, hogy ezek után még kétszer meg jött a menstruációd - tehát a szervezeted félrevezetett. Vagy azért mert annyira vártad, hogy beidézted magadnak a vérzést mentálisan, vagy azért mert a magzat bujkált előled, illetve a nappali tudatod elől, hogy ne tudd megölni. Ez az állapot viszont azt idézte elő, hogy te a foganást követő hónapokban is vártad a menstruációt és valahányszor az késett, újra és újra meghűltél és taknyoltál és köhögtél annak a jeleként, hogy megint támadod az áldott állapotot ahelyett, hogy mélyebben magadba néznél és az értékítéleted helyreállításával megszüntesd a benned levő gonosz feszültséget. Vagyis támadtad magzatot és az úristent és ezáltal elszakítottad magad az egységtől. És ez még akkor is így van és a jelenlegi „áldatlan” állapotodnak akkor is ez az igazi oka, ha esetleg karate edzésen szakadt le a méhlepény! És ezt nagyon szeretném, ha közölnéd az aggódó és a mi szellemi alapállásunktól idegenkedő édesanyáddal is. Mert nem az alapállással van a baj, hanem azzal, hogy te ezt az alapállást, amióta az állást megkaptad, menstruációs időszakokban (és máskor is...) megtagadtad. Esetleg még engem is támadtál gondolatban, aki téged megtermékenyítvén, okoztam ezt a helyzetet.

   Mindezt nem azért írom le, hogy bántsalak, de nem tudhatom, hogy mennyit sikerült az igazi okokról kinaplóznod, mert igen szűkszavú voltál a leveledben és ha nem világítod át a helyzetedet minden részletében és mélységében és nem tanúsítasz mély megbánást annak érdekében, hogy élet-támadó állapotaid soha többé ne legyenek, akkor lehetetlen a teremtőerőddel helyrehoznod a helyzetet és akkor más lehetőséged nem marad csak a császármetszés. Akkor viszont tök mindegy, hogy az általad „mészárosoknak” nevezett csíki orvosok veszik-e ki belőled a gyermeket, vagy mások.  

    A császármetszés maga is egyértelműen Jupiter - Nyilas motívumra utal és neked a VIII. házban álló Jupiter - Lilith páros, illetve az öncélú világias vágyaid és értéktudatod okozták ezt a helyzetet. Tudom, hogy mindezt te is tudod, de az a tény, hogy te a szülés körülményeit firtatod, arra utal, hogy nem vagy egészen tisztába a spirituális helyzetetekkel és ahelyett, hogy meditáció útján helyre állítanád a benned ketté szakadt egészséget és ezáltal megkísérelnéd a méhlepény visszahelyeződését és visszatapadását elérni, továbbra is a csíki nőgyógyászokat és általában az orvosokat támadod mentálisan, ami nem használ sem neked, sem a magzatnak. Továbbá olyasmit is írtál a levélben, hogy nem akarod, hogy magyarázkodásnak és vádaskodásnak tűnjön, az amit a helyzetről kinaplóztál. Nem értem, hogy mi lenne az, ami vádaskodásnak tűnne? Mivel árthattam én neked, vagy a magzatnak abban az időben? Hiszen akkoriban (novemberben, decemberben, januárban) még a földper sem volt aktuális (sőt: akkoriban még pénzünk is volt!), amitől én feszült „családi légkört” okoztam volna. Ezt nem azért írom, mert zavar ez az „elírásod” (annak ellenére, hogy nagyon szeretném tudni, hogy mire gondoltál közben), de ha még velem szemben is vannak vádaskodó gondolataid és ellenérzéseid, akkor el tudom képzelni, hogy mit teszel másokkal, azaz, hogy még mindig lázadozol a szülő -  anyai sorsoddal, illetve az úristennel szemben és ez az életedbe, vagy a gyermek épségébe is kerülhet. Ne neheztelj tehát másra, hanem add át teljesen magad az isteni akaratnak és szeretetnek.

  A méhlepényóleválás veszélye arra is vissza utal, hogy tőlem is elszakadtál amikor a Lilithed hatására kész voltál tudatosan is megcsalni és gondolkozni kezdtél azon, hogy vajon szeretsz-e igazán, mert nem tudtad (tudod) elfogadni, hogy sokáig velem kell élned.       

   Nagyon örvendek, hogy nem vagyok otthon, mert az erdélyi géniusz asztrológia - ellenes természete, ami anyagi egzisztenciánkban fenyeget, a földper, ami az igazságérzetemet és az értelem fényébe vetett hitemet tépázza és a te Lilithed által ketté szakított szellemi állapotod, ami a kettőnk egységélményét tépázza egy éve, igen sok lenne számomra és a tehetetlenségi érzettől minden szellemi erőmet elveszíteném és képes lennék még tégedet is bántani. Mindehhez én még nem vagyok eléggé rugalmas bölcs (bolond), ez a háromszoros szellemi gát így együtt meghaladná belső feszültség- oldási képességemet. De nem kell otthon lennem és ebben a helyzetben magasabb  távlatból tudom megítélni a helyzetet, így inkább tudok segíteni szellemileg még akkor is, ha anyagilag még mindig csak ott tartok, hogy húsvét utáni keddig csak ennivalóra futja a pénzemből és zavar, hogy még mindig nem tudok nektek pénzt küldeni.

   Ami az elől fekvő méhlepényt illeti, „szerencsémre” van itt valaki, aki így járt mind a három terhességével, ezért nagyjából megértettem a jelenséget. Metafizikailag tehát nem a méhlepény elől-fekvése és alul-fekvése a lényeg, hanem a méhlepény egy részének a méh faláról való leszakadása, ami az anyának az egységtől, illetve az isteni szeretettől, az isteni akarattól és az isteni gondviseléstől való elzárkózásának és azzal szembeni luciferi hadakozásának, lázadozásának (káinkodásának) a következménye. Természetes tehát, hogy az alacsony rezgésű belső indulatoskodások által az aurában létrehozott szakadások és fekete foltok miatt, olyan biológiai jelenség keletkezik, ami a magzat és az anya életét és a magzat épségét is veszélyezteti. (Plútó Szaturnusz dh.)

Nagyon fontos átvilágítani azt, hogy mi történt benned egészen a kauzális szintekig elmenően, ahhoz, hogy valamennyire helyrehozhasd a dolgokat, mert ezt egyedül csak te tudod helyrehozni, senki más (sem én, sem az orvosok) nagyon nagy elszántsággal, sok türelemmel, önfegyelemmel és finom, odaadó szeretetben való eltökéltséggel, amennyiben nem akarod tovább veszélyeztetni mindkettőtök egészségét és a magzat, illetve a jövendő gyermekünk testi épségét - egészségét és az egész életét. Nagyon kérlek tehát, ne vádaskodj és ne felelőtlenkedj többet, hanem „itt és most élve” használj ki minden hátra levő percet. Az energiád egyrészt azért fogy mert lázadozásaiddal félig leszakítottad magad az ősi életforrásról, másrészt, hogy ne minél többet meditálva állítsd helyre a benned megszakadt egységet, illetve az Isten lelke, a gyermek lelke és a te lelked (vagyis az én lelkem*) között általad elszakított egységet. Mert azáltal, hogy sokat pihenni - feküdni kénytelen a várandós anya, az Jin állapotban tartja a inkább mint a nyüzsgés és így több esélye van legalább az egység fizikai átélésére. Az rendben van, hogy nem járhatsz karatezni és tornászni többet, de ezzel még semmit nem csináltál, ha például tévét nézel, vagy a rokonaiddal és ismerőseiddel vitatkozva hazudozol és magyarázkodsz nekik gondolatban pihenéseid közben.

   Arra kérlek tehát, hogy minél kevesebbet tévézzél ha csendben lehetsz és még akkor is, ha esetleg a pénzhiány miatt rájuk szorulsz, minél kevesebbet társalogj a sajnálkozó, ijedező rokonokkal. Hét végeken és mindig, amikor csak időd van rá, tedd be Medárdát a kicsi szobába, te menj be a nagy szobába, csukj be magad mögött minden ajtót, kapcsold ki a telefont, dugd be a füleidet dugóval, feküdj a hátadra és próbálj minél nagyobb nyugalomba és szeretetbe elmerülve meditálni. Ne gondolj semmire csak a szíveden keresztül az egész lényedet elöntő határtalan isteni szeretetre és ebben az állapotban, képzeletben hatolj be a burok és a méhfal közé, ügyesen a hajtogasd helyére a méhlepényt és ragaszd oda vissza sok -sok szeretet-ragasztóval. Én is ezt teszem, de hatásosabb, ha te csinálod, hiszen a te anyai teremtő erőd erősebb. Biztos vagyok benne, hogy még mindent teljesen helyre tudsz igazítani ezzel a módszerrel és az orvosoknak semmi dolguk nem lesz veled. Most ez a legfontosabb és nem az, hogy hol és miként fogsz szülni. - Mert egészen biztos vagyok abban is, hogy te szülni fogsz teljes szülői erőddel és jelenléteddel és nem kell felvágni a hasadat, ha most teljes mértékben visszaszerzed a spirituális éberségedet. Sőt: biztos vagyok abban, hogy ez az egész, csak azért van, hogy tanuld meg és szokjál rá a szeretet - meditációra és szüntesd meg a Lilith negatív befolyását a lelkedben és soha többé ne kerülj annyira a befolyása alá. Tudnod kell, hogy amennyiben a helyzeted nem javul és nem változik jobbra, illetve ha a méhlepényt nem tudjátok Balázskával a helyére tenni és jól vissza ragasztani, semmiféle szülőházba nem fogadnak be és akkor már tök mindegy, hogy a szülészeti műveletet (akár a „normális” korházi szülést is) kik és hol végzik rajtad el. 

   Nekem is Jupiter - Lilith együttállással és dh. fényszöggel, vagy a VIII. házban álló Lilithel rendelkező személyek horoszkópját kell itt értelmeznem. Gondolhatod, milyen nagy beavatott lettem ebben. Remélem, hogy sikerem is ehhez mérhető lesz, mihelyt a népszerűsítési folyamatok beindulnak május elejére. Addig is beavatási szinten írok a Tarot 22 lapjáról kézikönyvet és belekezdek a regénynek a helyesírási javításába.  

   Ne felejtsd, hogy semmiféle krízisből nincs kiút, csak be-út, vagyis csak mély belátás és újjászületés által lehet feloldani és hogy az élet nem megnyerhető, mert teljesen más a funkciója. Sajnálom, hogy ebben a helyzetben másban nem, csak szellemben tudok segíteni, de abban is biztos, vagyok, hogy valamiért ez most mindkettőnknek és mindnégyünknek a legmegfelelőbb helyzet. Ellenőrizd le mindig, hogy mitől és miért félsz, vagy féltél, mert nálad a félelem is a Jupiter - Lilith, illetve a rossz értékítélet, a hibás (fordított) fontossági sorrend szerinti gondolkozás és az éberségvesztés (Neptun - Jupiter dh.) következménye. 

 

   Körvár, Húsvét szombatján.                      Szeretetben folyton veletek vagyok: Király.

 

 

Édes Erőkém!

 

   Nagyon örvendek, hogy nincs akkora nagy baj fizikailag, mint amire az első híradásod következtében gondolhattam. És örvendek a Szűz Máriás élményednek is, mivel úgy imádkoztam érted - értetek, hogy történjen valami csoda, ami átbillent a spirituális krízis- helyzeteden és átvezet téged (és minket) a hit, a szeretet és a bizalom birodalmába. Ez az egész ami velünk történt, ez is bizonyítja, hogy mennyire a saját eszünk és szűklátókörű spekulatív (hazudósan érzelgős, tudományosan ostoba és ésszerűen szűklátókörű) koncepcióinknak a rabságában élünk, illetve ahogy Hamvas fogalmaz: hogy mi igazából nem a valóságtól és nem a valóság miatt szenvedünk, hanem a valóságról alkotott (és a nevelőink, a tanáraink által belénk nevelt és belénk szuggerált - oltott és sugallt ) téves koncepcióktól. Te is egy csomó, az anyaságról és a „terhességről” alkotott hamis koncepció miatt szenvedsz a jelenben, ahelyett hogy például jó erőben és nyugodt szívvel karate edzésekre járnál, vagy a strandra. Emlékszel az itteni Tóth Zalán és a veled egyidős Tóth Kinga leveleire, horoszkóp- igénylésükre, akik az augusztusi kereszt-konstelláció időszakában született  kisbabájuk által felvetett problémákra szerettek volna választ kapni? Nos a probléma nem a kis Estike egészségi állapota, vagy a Kinga Rák- Lilithje miatt merült fel, hanem azért , mert Kinga méhében a szülés után két hónapra megfogant egy magzat. Ezt habozás nélkül megtartották és most világra jönni kész, ép és egészséges baba és Kinga készülődik a természetes megszülésére. Ugyanis a kis Estikével nem sikerült az otthon szülése, mivel a magzatvíz elfolyását követő tizenkét órás vajudás után - érthető módon - beadták a derekukat és bementek a korházba. Szerintük Estike, aki pont olyan egészséges, csendes és nyugodt mint Verácska, azért nem akart szopni, mert nem akarta elszívni az életerőt a kis testvérétől és az édesanyjától, aki sokkal gyengébb fizikai alkattal rendelkezik mint te. Nem akart szopni annak ellenére, hogy Kingának volt teje bőven. Én elfogadom ezt a magyarázatot, de nem ez a fontos. A fontos az, hogy nálunk egyszerűbb személyek, akik tőlünk kértek tanácsot, képesek voltak életigenlő döntést hozni miközben mi, a nagy metafizikusok, nem. És csakugyan: Kinga sokkal jobban viseli ezt a várondós állapotát mint az előbbit, elmúltak a deréktáji hát- és gerincfájdalmai és a méhével semmi baj nincs, annak ellenére, hogy szülés közben őt a korházban összevagdosták és a méhének és a testének mindössze csak két hónapos „regenerálódási és pihenési idő” jutott!  - Máris érzem a haragodat, amiért ezzel a ténnyel szembeállítottalak, de kérlek, jusson eszedbe, hogy amikor támadsz, csak magadat - és jelenleg a magzatot - mérgezed. Azt sem szeretném, ha megbánnád őszinteségedet és arra a következtetésre jutnál, hogy továbbra is jobb alapállás számodra - számunkra a problémáidnak az elhallgatása, elrejtése, mint az őszinteség, mert én csak a tévedéseidet, illetve a téveszméidet veszem észre és azokat próbálom semlegesíteni - azok romboló mágikus erejét hatástalanítani. Pontosan a felelősségtudatom következtében nem mondhatok le arról, hogy a problémák kauzális okait felkutassam és felmutassam, mert tudom, hogy ez menthet meg a engem is és téged is és mindenkit a bajoktól, mert ez az ember létének a legfőbb funkciója: a teremtői tudatosodás. (Keressétek az igazságot és az fel fog szabadítani) A szűnni nem akaró és szeretet- ellenesnek tűnő leleplezéseim által belőled kiváltott ellenérzések intenzív átélése helyett tehát, szépen kérlek, nézz utána, hogy a gyermekkori, vagy ifjúkori tudattalanod mely zugából, honnan vetted azt a természetellenes és metafizikátlan koncepciót, hogy a méhednek és neked, szülés után hónapokig és évekig pihenni kellene? Pontosabban: mi ellen védekezel ezzel a koncepcióval? - Mert: „Aki védekezik, az támad.” (Ami a teremtő képességedbe vetett hitedben való megingásodat és az elbizonytalanodásodat, valamint egy újabb terhességtől való félelmedet illeti, két gyermek megszülése után immár el lehet helyezni egy spirált a méhszájban és akkor egy jó időre megnyugodhatsz, ameddig spirituálisan összeszeded magad.) 

    És jó lenne, ha utána néznél annak is, hogy mi lehet annak az oka, hogy az írásodból úgy tűnik, mintha a Verácska születése után hat hónapra, vagyis január végétől, én máris és egyfolytában arra akartalak volna mindenképpen rávenni téged, hogy te azonnal fogadj el egy újabb várandós állapotot és mihamarabb szüljél még egy gyermeket?

    Én nem kételkedek benned és abban, hogy alaposan utána néztél a dolognak tudományos könyvekben, de számomra új dolog és egészen furcsa, hogy amiatt kellene aggódni egy anyának, hogy gyenge lesz a méhe és az egész szervezete egy újabb „terhességre” amiért kilenc hónapra a korábbi szülés után újra megfogant a méhében egy magzat?! Ugyanis az én gyermekkoromban gyakori eset és természetes jelenség volt, az olyan testvérpár, akik között mindössze egy év korkülönbség létezett. Én teljes mértékben megértem és osztom a te kettőnk kapcsolata miatti szellemi - lelki vívódásaidat és elhiszem, hogy azoknak ilyen veszélyes fizikai következményei vannak, de nagyon kérlek, hogy legalább száraz tények szintjén ne vezesd félre magad és ne próbálj félre vezetni engem is, mert ebbe a játékba én soha nem fogok belemenni. Nem január 21-én, vagyis nem hat hónapra a Verácska megszülése után estél „teherbe”, hanem mindenképp csak húsvét után, illetve kilenc és fél hónap múlva! Hiszen amikor én húsvét után (április huszadika körül) Magyarországra jöttem, Verácska már kilenc hónapos volt és neked még azelőtt egyszer sem jött meg a menstruációd. És jól emlékszem, hogy ezután Gergely Iringó meglátogatott téged és nekem Budapesten elmondta, hogy kissé depressziós állapotban talált, amiért a szülés utáni első menstruációd máris megjött. A magzat tehát csak az én három hét múlva történt  hazatérésem után foganhatott meg május közepén, illetve több mint kilenc hónap múlva a szülés után! A te érdekedben és a benned fejlődő kisjézusunk érdekében, nagyon kérlek, most ne rám haragudjál, amiért emlékeztetlek a fizikai tényekre, hanem próbáld megkeresni ennek a vastag három hónapos önámításodnak a gyökerét, a valós szellemi okát, Jó?

  És ha kételkedsz a helyes emlékezetemben, számítsuk ki fordítva: amikor a veszítő- vérzésed beindult, mindössze három hetet számoltunk a nyári tábor július 20 -i megkezdése előtt, illetve Verácska születésnapja előtt. A te szülés utáni hat hónapos időszámításoddal az elvetélt magzat tehát öt és fél, illetve hat hónapos kellett volna legyen, amiről szó sem lehet, nem csak azért, mert annak látszania kellett volna, hanem azért is, mert az életedbe is kerülhetett volna egy ilyen „spontán-művi” vetélés. Továbbá, ha tőlem fogant május közepén és nem mástól, akkor csak két és fél hónapos lehetett és nem három! Még egyszer kérlek tehát, hogy nézz jól utána magadban, miért volt szükséged erre a durva önámításra alapozott önsajnálatra, önigazolásra és - nem tudom honnan vett - statisztikával alátámasztott természettudományos magyarázkodásra és ezután hagyd a francba az egész megható érzelgős okoskodást (amitől most is fáj a méhed!) és azzal a meggyőződéses hittel, hogy én teljes szellemi képességemmel igyekszek téged megérteni és veled együtt lenni - egyelőre csak lélekben és szellemben, de amikor szükség lesz rá, fizikailag is - mindörökké, vágjál neki bátran a jelen szeretetének! Mert nem az a baj, hogy az én lábaim és elgyengültek és megfájdultak azután, hogy a tavaly a Teremtővel szemben „rosszul jártunk” el együttesen, hanem az, hogy a szexuális zavartságodból eredő érzett kétségbeesésed miatt, elzártad azt az egyetemes isteni erő- és áldás forrást, amely kezdett felénk - mármint a családba - áramlani, ami után összeházasodunk, de főképp, ami után Verácska megszületett. És ezért, annak következtében, hogy én folytonosan összekötöm magam veled ( - annak ellenére, hogy néha, amikor hirtelenjében megint tapasztalnom kell a te hitetlen különállásodat és lelki szakadásodat, kétségbeesésemben mást mondok), az én anyagi áldást nyitó törekvéseim is mind meghiúsultak.

   Nem lenne sokkal egyszerűbb beismerni magadnak, hogy mindez azért történt, mert megijedtél a szülés után fellépő fiúk utáni önkéntelen és erős szexuális sóvárgásaidtól és attól féltél és az ellen lázadoztál hogy egy második gyermek még jobban hozzám fog kötözni téged és ezután félredobni a sok önigazoló, szentimentalista tudományos spekulációt?  Meggyőződésem, hogy a velem szemben érzett agresszivitásodnak ez az igazi gyökere, vagyis az, hogy te ezeknek az önkéntelen vágyaid, érzéseid és gondolataid következtében zavart vagy a kapcsolatban, mert állandóan attól félsz, hogy ezeket én leleplezem és miattuk megharagszom. Biztosítlak afelől, hogy sikerült már feldolgoznom és emiatt a természetes dolog miatt, nálam huzamos haragról szó sem lehet, csak hirtelen felindulásról és a jövőben még ez sem fog megtörténni mert itt én is nagy belső átalakulásokon megyek keresztül. (Pl. mivel a húgyhólyagom, a vesém és a prosztatám is rendbe jött, ráébredtem, hogy számomra sokkal egészségesebb a szexuális kapcsolat hiánya a zavaros  szexuális kapcsolatoknál illetve a képzelgéseknél, ami sokkal nyugodtabbá és megértőbbé tesz mások iránt.)

Azzal azonban számolnod kell, hogy a skorpiói leleplezésekkel nem hagyok fel, nem csak azért mert a véremben van, hanem azért is, mert a legszentebb meggyőződésem, hogy az életben csak ez segíthet, mivel a leginkább ez szolgálja a spirituális megismerést ez az ember létének a szellemi célja és lényege. Nem lenne egyszerűbb, ha ráhajtanál a Skorpió Ascendensedre és igyekeznél megelőzni engem a leleplezésben? Hiszen számomra már fárasztó téged állandóan figyelmeztetni. De az is fojtogató érzés, hogy nem mondjam ki azt amit tisztán látok.     

   Én ígérem, hogy soha semmiféle szinten nem foglak elbizonytalanítani a kettőnk és a négyünk egységét illetően, még az esetleges nehezebb pillanataimban sem, hiszen én alapvetően soha nem is kételkedek a kettőnk spirituális alapú egységében és a találkozásunk sorsszerűségében, de szeretném már, ha te is egyértelműen elfogadnád ezt és nem éreznéd rabnak magadat mellettem még akkor sem, ha az önámításaidat önkéntelenül és akaratlanul leleplezem. Ebből az ördögi körből csak és csakis úgy mászhatunk ki, hogy ezt az önkéntelen leleplező természetemet elfogadod és belenyugszol, hogy akaratlanúl is átlátok rajtad, mert te a lelepleződéstől való félelmeidben támadsz engem. És én sem hazudhatom sokáig sem magamnak sem neked, hogy nem látom azt, ami üti ki a szememet. Az a huszonöt év korkülönbségből következő szellemi érettségi különbség csak annyit jelent, hogy ennyivel több lehetőségem volt hazudni magamnak és ennyivel többször lelepleződni saját magam előtt, hozzád képest, aki egyéni öntudatodra csak néhány éve ébredtél rá és ebben én önkéntelenül „mesteri képességekre” tettem szert. Ez tulajdonságommá vált, amit nem tagadhatok meg egy kíméletes hazugságokon alapuló családi élet kedvéért sem. Én csak annyit tehetek, hogy sokkal türelmesebb leszek, mert tudom, hogy milyen nehéz azzal a VIII. házban együttálló Jupiter Lilithtel megállni, hogy lehetőleg önkéntelenül se csaljon az ember leánya, de neked számolnod kell azzal, hogy én a csalást és a rá következő önámításaidat önkéntelenül észreveszem és ha túl vastag már, akkor szólnom kell, mert az orrom kényes. A másik vetülete ennek a skorpiói helyzetnek viszont az, hogy ennek te lennél a legnagyobb haszonélvezője, hiszen zavart és korrupt mentális állapotban megvalósíthatatlan a szeretet.

    Tudom, hogy ez modern emancipációs koncepció szerint mennyire kegyetlenül egyoldalúnak hangzik, hiszen az én szex-sumákolásaimnak az általad történő leleplezéseiről szó sem esett, de én a jelenben is tiszta szívvel ki merem jelenteni, hogy amióta eljöttem, nem szeretkeztem senkivel (de ugyanakkor az úszódában pl. két nőt igen megkívántam) és mentálisan sem zavart számottevően semmiféle szexuális kívánság. És ugyanilyen nyíltan és tiszta szívvel megírnám, vagy elmondanám, ha szeretkeztem volna mással, ha ennek biológiai vagy lelki szükségszerűségét éreztem volna és erre a családi felelősségtudatomat és az irántad érzett szerelmemet nem zavaró spirituális helyezet lehetséges volna. Én ugyanis nem félek a leleplezéstől pontosan azért mert tudom, hogy amennyiben úgy érezném, hogy valamiféle szexuális aktusban részt kellene vennem, ez semmiben sem zavarná meg sem a tudatomat, sem a tudattalanomat, mert én vagyok az átvilágító fénynek az egyik megtestesülése. Ráadásul ez nem egyenjogúság kérdése, mivel a Szeretetnek, aminek te vagy a megtestesülése, teljesen más a funkciója: nem átvilágít, hanem egybe köt, egységbe von egységbe olvaszt. De ezt nem teheti korrupcióból eredő kételyekkel, határozatlansággal, bátortalansággal és zavartsággal, hanem csakis az egyértelmű, tiszta - „égi” - szenvedély tüzével, ami az egység egyértelmű felvállalásából ered. 

    Megint nyers voltam, de most pontosan az a legveszélyesebb számodra, ha engem, a magzatod apját támadsz mentálisan és ennek a megszüntetésének az egyetlen lehetősége az, ha belenyugszol és végleg elfogadtatod magaddal, hogy amennyiben az együttmaradást választod, a sokáig tartó mentális bujkálásokról le kell mondanod és ezt nem a rám való haragvással oldhatod meg, hanem azzal, hogy mindig és minden körülmény között kegyetlenül és maximálisan őszíntének kell lenned elsősorban önmagadhoz, hogy ne legyen ésszerű, tudományos és szentimentális rejtegetni és magyarázkodni valód elsősorban saját magad előtt.

Ne az én tökéletességemet firtasd, mert én szarok a tökéletességemre, hiszen több ízben kifejtettem már, hogy ez pont olyan stupid koncepció mint a többi és azzal se foglalkozz, hogy fölébecsültük-e magunkat a házasság elején, mert ha elmondom, hogy mi erről a véleményem akkor, ha nem fogod fel pozitívan, amit erről írok, akkor megint megijedsz: Ha akkoriban tudtam volna, hogy mit jelent a Lilith - Jupiter együttállás a VIII. házban, úgy ahogy most tudom, az akkori értékítéletemmel mindent elkövettem volna, hogy ne kelljen feleségül vegyelek, még akkor sem, ha tudom, hogy gyermeket vársz tőlem. A jelenlegi értéktudatommal viszont - ha tudnám, hogy minden kurválkodási hajlamod ellenére, te is olyan mélyről érzed az egység- érzést, ahogy én és ebben semmiféle kételyed nincs - akkor mindent megtennék, hogy a feleségem lehess.

Gondolom, ez elég bizonyíték ara, hogy én nem becsültem alá a saját változási, alkalmazkodási és fejlődési képességeimet. Ha te úgy érzed viszont, hogy Te alábecsülted a sajátjaidat, bármennyire is fájna nekem, ezen én nem segíthetek.

Te viszont igen. Rajtad múlik tehát, hogy felvállalod-e és elfogadod-e teljes lényeddel a most már az általam tudatosan vállalt és kicserélni nem akart, de a te önámításaid és Lilith - zavaraid számára kellemetlen skorpiói természetemet?

 

     Körvár, 2000 május 10.                                   Kitartó szeretettel: Király.“

 

- Jól van, Főnök, kezdem érteni a dörgést: nem az a lényeg, hogy mi történik a víz felszínén, hanem, hogy mi történik a mélyben. Igaz-e?

- Valahogy úgy, amennyiben a tudattalan mélyvizeire céloztál az imént. Mert a méh betegségei illetve a szülési komplikációk mind-mind a tudattalanban zajló rejtett drámákra és viharokra utalnak, azok fizikai megnyilvánulásai csupán. Erőke például klasszikus megtestesülése a pedagógusi értelmiségi neveléssel megerősített gyermek- és élet-ellenes programmoknak. Bármekkora szeretettel is viszonyulna a gyermekszülés kérdéséhez, a hite: a belső képei a saját anyaságáról és egyáltalán az egész (családi) élet értelméről és értékéről negatívak. Nem érzi magát képesnek az anyaságra, mert még mindig a külső anyától való infantilis függőségben él. A szülés egy újjászületési aktus, aki pedig nem akar újjászületni, annak viselnie kell a következményeket.

- És miben kellene Erőkének újjászületnie?

- Látod, látod?! Mégsem olvastad el figyelmesen Király leveleit. Erőkének el kellene jutnia oda Lángocska születése előtt, ha már ez Verácska születésekor nem sikerült (ami miatt vetélnie kellett tíz hónapra Vera születése után), hogy ne kapaszkodjon többé az anyjába, hanem ismerje fel magában a saját halhatatlan, mindenható istenanyai lényét, találja meg örök isteni lényében az igazi helyét és otthonát a világban, és ebből az egyetemes alapállásból, spirituális bázisból próbálja megoldani (teremtő képzeletével pozitívan feloldani) anyagi-otthon és családalapítási szorongásait, nehézségeit, vívódásait, ellenérzéseit, kételyeit. Nem spekulációval, fix-fizetésekkel és nem meneküléssel. Mert a baj azzal kezdődött el, hogy Király március végi távozásával Erőke érezni kezdte a változás szükségességét, de mint minden kispolgár értelmiségi, aki csak az orráig lát a materialista csőlátójával, kívül kereste a megoldást: spekulálni kezdett a külföldre való kitelepedésben. Amikor még nem számolt le véglegesen az anyjával és mindazzal, amit a szülőföld értéktudata és korrupt élet-megnyerési morálja jelentett. Félt a változásoktól és ugyanakkor  szabadulni akart a határhelyzetből, amibe belerekedt zavaros gondolkozása, kedély és képzeletvilága által. De úgy akart újjászületni, hogy közben ne kelljen erőfeszítéseket tennie, ne kelljen szembenéznie a belső félelmeivel, azok kauzális eredetével: a sötét imaginációjával. LA NOCCE ESCURA DEL ALMA.

- Na tessék, most meg áttértél az almatermesztésre. - kotyogott bele Hangocska.

- Műveletlen paraszt! La nocce escura del alma. A lélek sötét éjszakája.(Lásd Hamvas Béla: Szarepta c. esszéjét). Az a sötétség, ami minden emberben ott lapul a lelke mélyén, aki nem hajlandó a horoszkópja segítségével tudomásul venni az életfeladatait és azok tudatos felvállalásával újrarendezni az életét, átalakítani egész személyiségét. Isten Haragja. Az a rejtett agresszivitás, ami akkor kezd gyilkolni az emberben, amikor nem tudja feldolgozni a sorsát, mert nem elég éber, nem elég tudatosan játszik.

- Milyen játékról beszélsz? Szerinted ez az egész élet csak egy játék? Elég komoly játék mindenesetre.

- A kitelepedés személyi öntudatvesztéssel, identitásválsággal jár azok számára, akik a szülöföldhöz kötő életfeladataikat nem realizálták és mintegy a sorsuk előli menekülésből választják az emigrációt. Nem elég hogy ilyen pisiszagú gyáva oroszlánkölyökről van szó Erőke esetében, aki anélkül, hogy igazi erejének és méltóságának tudatában rendezné a személyi konfliktusait, nyeszlett, számkivetett korcs kutyakölyökként lesi a kancsukát hol a rokonaitól, hol a hivatalos intézmények képviselőitől, megalázkodva fűnek-fának, behódolva a tekintélynek, a korrupt közerkölcsnek (erkölcstelen létrontásnak), az érzelmi zsarolásoknak, humanista farizeus ideológiáknak, meg mindannak, amit a közösségi-társadalmi apparátus jelent: a bestiális ész labirintusának, amely csak a felszíni történéseket látja, de éber egységlátás nélkül a kauzalitás világáig, a gyökérig, a teremtés ősokáig nem képes visszahatolni. De mindamellett  az is nehezére esik Erőkének, hogy legalább saját magával szembenézzen és letisztázza az egyéni ambícióit, belső motivációit. Számold csak ki, hány éve kínlódunk már ezzel a fejezettel: majdnem két éve! Lángocska születésétől mostanáig, a Láp-Tornyai tragédia után, amikor elveszítette a gyerekét, mindezidáig nem sikerült megírnunk a magyarországi eseményeket, mert Erőke nem akart emlékezni, nem akart szembesülni az emlékeivel! Hajnalka születése után hat hónappal vagyunk már és csak most győzte le a félelmeit, a bűntudatát, a szembesüléssel járó lelki görcseit és fájdalmait annyira, hogy legalább Lángocska születését feleleveníthessük. Na, de kezdjük el akkor hamar a mesélést, mert különben ezen az őszön is kiüt rajta az arcüreggyulladás és a hörghurut, vagy pedig halálra zúzza magát az edzésen, mint a múlt héten.

- Mit beszélsz? Szerinted Lángocska miatt törte ki a nyakát és vágta oda a fejét meg a térdét az edzésen bemelegítés közben?

- Pontosabban a sorsa újonnani támadása miatt. A bűntudata és a magzatellenes hangulatai miatt, amelyek minden magányos perceiben elő-előtörnek még most is. Valamint, hogy emlékeznie kell egy olyan negatív tapasztalatra, amiért mindmáig nem volt képes megbocsátani magának. Na de menjünk vissza az időben két évet és kezdjük el a sztorit attól a naptól, amikor Erőke utoljára jelentkezik nőgyógyászati vizsgálatra Lángocska születése előtt két héttel.

- Mikor? Amikor a húgyhólyagját akarja kimosni és végül vissza kell rohanniuk másnap reggel Királlyal a Láptornyai szülészetre, mert azt hitte, hogy szülnie kell?

- Pontosan. Ha nem támadta volna annyit Lángocskát, amikor megfoggant, nem számolta volna el egy hónappal a fogantatás idejét és nem került volna a nőgyógyászok csapdájába: az utolsó heteket ismét szorongásban kellett töltenie, mert senki sem tudta, még ő sem, hogy mi a baj, és Királyra sem akart hallgatni, aki pedig a magzat megfoganására pontosan emlékezett. Érdekes módon, annyira meg akart szabadulni tőle, hogy már nyolc hónapos korára akkorára növesztette a hasát, hogy az orvosi műszereket is sikerült becsapnia: Lángocska születése előtt három héttel már egy érett, sőt már túlhordásban lévő magzatot jelzett az ultrahang:

“- Erőke, ez a baba készen áll már a szülésre, ez egy teljesen érett magzat. Három ujjnyi tágulás van a méhszájon, a kicsi koponyamérete is megfelelő, a méh erősen kontraktív állapotban van, a burok bármelyik percben megrepedhet. Menjenek el sűrgösen egy magzati distress-vizsgálatra a kórházba.

- Mire?

- A baba szívhangját ellenőrző vizsgálatra, hogy állapítsák meg, hogy túlhordás van-e és beindult-e már a szülés. Én már nem segíthetek többet. Mostantól a maguk felelősségtudatán múlik minden.

- Természetesen. Én vállalok minden felelősséget a szülésért. És otthon szeretném ezt is megszülni, amennyiben egy tiszta képet kaphatnék az állapotáról.“

 

                           

-...Na most aztán remélem kiábrándul az egész orvostudományból a Láp-Tornyai kórházban történtek után. Emlékszel, Lángocska, milyen úri kiszolgálásban részesítették őket a szülészeti osztályon az orvosok. Annyira abszurd volt az egész-nevetett fel gúnyosan a Nagy Hang-Hallgasd csak azt a szakorvosi elhárítómanővert:

 

“- Mi baja van magának? Szülnie kell és még csak kétszer járt nőgyógyásznál? Maga nem normális! Nem gondol a gyermekére? Mi lesz a gyes-pénzével? --

- Nem érdekel engem semmi gyespénz, nem azért szülök gyermeket, hogy pénzt kapjak érte! És különben sem kaphatok semmit a magyar államtól, mert román állampolgár vagyok. Miért nem nézi meg a beutalólapomat?!

-Miért beszél olyan halkan?Rosszul van? Nem? Akkor meg miért nem válaszol normálisan a kérdéseimre? Semmit sem értek az egészből. Hol a férje? Maradjon nyugton, mert szétrobban mindjárt a fejem. Hogy-hogy nem tudja mennyi idős a baba? Itt azt írja a beteglapján, hogy 42 hetes. De én semmit sem hallok. Nem hallok semmilyen rendszeres szívhangot. Nem tudom felébreszteni a babát.- kiabált az orvosnő és ismét dudálni kezdett a hasamon azzal az idióta játékkürttel, majd mérgesen elrohant. Én meg csak ott feküdtem teljesen összezavarodva, kimerülten és egyre jobban szégyelltem magam. Majdnem sírva kérdeztem a doktornőtől, amikor jó későre visszajött és kitépte a szívhang-lejegyzőpappírt a gépből:

- Akkor lát valami problémát?

- Nem látok semmit! Kelljen fel, beszéltem a férjével, nincs amit magával csináljak. Hívtam a főorvost, menjenek, beszéljenek vele is.

    Kimentem a folyósóra, ahol Király mellett egy idősebb fehérköppenyest láttam, amint egy pappírt lobogtatott az orra előtt:

- Nem tudunk megállapítani semmit. De ha beutaljuk magukat a további vizsgálatokért kemény pénzeket kell fizetniük, mert román állampolgárok és nincsen biztosításuk. Írjanak alá egy pappírt, hogy nem akarnak befeküdni és akkor hazamehetnek Romániába, ahol ingyen beindíthatják a szülést, ha komplikáció lép fel. Valami szív-zörejt hallott a doktornő, lehet, hogy túlhordásban van, de ha maga nem tud nekünk pontos magzatkort mondani, további vizsgálatok kellenek.

    Na ebből elég volt. Nagy hülye voltam, hogy idejöttem. Megittam több mint hat liter vizet azelőtti este, hogy mossam ki a gyulladást a húgyhólyagomból, aztán meg nem tudtam aludni a vizelési ingertől, a kimerültségtől és a vérnyomásingadozástól meg majdnem elájultam. Persze, hogy halálfélelmeim kezdtek lenni már hajnal felé, miután egész éjjel pisilnem kellett és alig volt erőm felkelni az ágyból, olyan fáradt voltam. Megfogtam a pappírt, odabiggyesztettem sietve a nevemet és elindultam a kijárat felé:

- Menjünk, Király!

- Hová menjünk, vissza Romániába?

- Nem, én ott fogom megszülni a babát Sámánföldön a házunkban.

- Szóval belátod, hogy nem bízhatsz az orvosokban, csak a saját szülőerődben, saját pozitív teremtőképzeletedben? Belátod, hogy elszámoltad a szülés idejét?

- Igen, igen, de most mit csináljak? Már csak az Úristen tudja, hogy mikor kell megszülessen!

- Te vagy az Úristen! Mikor visszamegyünk a faluba, jól megmozgatjuk a vérkeringésedet, jól megtömjük a gyomrodat csípős kolbásszal, vörösborral, és kemény edzést tartunk, hideg vizes zuhanyófürdővel az udvaron. Túl sokat kíméltelek a méhlepény-problémád miatt. Yang információt kér a baba.

    És kapott is elég benyomást. Két hétig rendszeresen tornáztam, futottam, edzettem, sokat szeretkeztem, bár Királynak nagyon elege lett a nagy hasamból. Fizikai erőnlétem gyorsan helyreállott és a halálfélelmeim is megszüntek. De csak nem tudtam feldolgozni a Láp-Tornyai kórházban történteket. Továbbra is szorongtam a hivatalos szervektől, az orvosoktól, a rendőröktől, az egész “rezervációs“-állapot miatt. Olyan idegen volt minden, olyan hidegek és furcsák az emberek. Hiába naplóztam róla, az ideiglenes otttartózkodásunk törvényesítéséhez szükséges engedélyek nagyon bonyolult apparátushoz kapcsolódtak, amely egyre csak nyelte a pénzünket, de semmiféle jogokat sem biztosított. Bármennyire is megértőek voltak a Láp-Tornyai rendőrök, nem volt igazi otthonom és tudattalanul már bánni kezdtem, hogy belementem az egész helyzetbe. A ház sötét volt, szeptember végén jártunk, az utolsó gólyák is elrepültek. Fárasztott az ide-oda utazgatás az előadások miatt és hogy hetente másfél napot egyedül voltam Király Körvári tartózkodása alatt.Bármennyire is jól telt a nyár, az ősz közeledtével szorongani kezdtem, mert nem volt mit kezdjek a falusi élet kényelmetlenségeivel, gyakorlati munkáival (fürdőszoba és vezetékes meleg-hidegvíz hiánya, szénfűtéses kályhák, amelyeket ki sem próbáltunk még, hogy működnek-e egyáltalán, illetve nem is fűlt a fogam a gyakorlati kísérletezéshez, nem szoktam meg, hogy gyakorlati problémákon törjem a fejemet, ilyenfajta ambíciók a humanista neveltetésemből adódóan sohasem tudtak kialakulni bennem) egy elkényeztetett gyermekkor után. A vidéki parasztház lakhatóvá tétele egyszerűen túl nagy mentális erőfeszítéseket igényelt tőlem, ami a rejtett belső ellenállásomat, agresszív sorstámadásomat, illetve a saját tehetetlenségemet látva, az önsajnálattal keveredő öngyűlöletemet csak tovább fokozta.  

    Egy hétfői délelőtt felkerestem a helyi orvos rendelőjét és elpanaszoltam ott az orvosnak, hogy hogy bántak velem a kisvárosi korházban és megérdeklődtem a román állampolgárokat érintő biztosítási rendszabályokat. A jóképű középkorú férfi nagyon meghatódott és nyomban felajánlotta a szolgálatait.( Legalábbis az én Lilithem így értelmezte a kialakult helyzetet, ugyanis a különleges állapotom sem jelenthetett volna akadályt tudattalan vágyaimban, sóvárgásaimban egy kis csábításra, kurválkodásra.) Így hát eléggé zavart lelkiállapotban távoztam haza az aggódó doktor úrtól, aki tehát felajánlotta, hogy mentőt hív, ha beindul a szülésem, és megígértette velem, hogy másnap jelentkezem a védőnőknél a polgármesteri hivatalban, ha mégsem szülnék meg aznap éjjel.

    De Lángocska nem várta meg ezeket a hivatalos formaságokat. Nem kellett nekünk mentő, nem kellett nekünk orvosok és védőnők, még akkor hajnalban megérkezett, kirobbant belőlem, mint egy vulkán, mintha dinamit robbant volna a méhemben. Persze egész éjjel beszélgettem vele gondolatban, elmagyaráztam neki a kialakult harci helyzetet:“Kicsikém, gyere ki még ma éjjel, mert nem bírom tovább ezt a feszültséget. Királynak is elfogyott már a türelme. Eleget tartottam már szorongásban a családomat, a rokonaimat, egész környezetemet. Ígérem, hogy szeretni foglak, pont olyan nagyon, mint Verácskát, minden felelősséget felvállalok a születésedért és mindazért, ami történni fog velünk azután. Erősen bánom, hogy nem akartalak, hogy támadtalak, nem félek az otthonszülés társadalmi visszhangjától, mert az egyetemes törvényeknek kell érvényesülniük ebben az élethelyzetemben is. “ Nem tudtam aludni, görcsölt a méhem, azt hittem, hogy a húgyhólyagom vacakol még mindig, miközben már valójában vajúdási fájdalmaim voltak. Hajnalban, úgy öt óra körül erős gyomormenést éreztem, hamar felöltöztem, mert ki kellett rohannom a kerti vécére. Szóljak Királynak? Nem stimmel ez az egész ügy. Ez nem gyomorrontás, alig ettem az utóbbi napokban. Verácska születése is így kezdődött. Sietve kiszaladtam az udvarra, az ajtócsapkodásra Király is kinézett a szomszéd szobából, hiszen az ő ajtaja éppen az előszobára nyílott. Különben is égett nála már a villany. Felköltötték őt is az angyalok, mert lehet, hogy nem mertem volna őt megzavarni egy olyan csekélységért, mint egy hasmenés, és akkor drága percekbe tellett volna amíg kollaborálni tudunk egymással.

 

- Milyen angyalok? - kérdezte Hangocska Nagy Hangot.

- Hát az egyetemes törvények. Vagyis te meg én. Nem emlékszel? Ott gubbasztott szegény Király az ágya szélén és gondolkozott, hogy miért is nem tud aludni, mikor Erőkét hallotta kirohanni az ajtón. Ha akkor nem ébresszük fel jó előre a szúnyogciripeléssel és a kutyavonyítással, akkor a kis Lángocska a kerti vécében landolt volna és nem a kisszobában:

 

- Mi a baj, kicsikém, rosszul vagy?- toporgott Király a vécéajtó előtt az udvaron.- Mi tart olyan sokáig? Nehogy belejtsd a babánkat a szarlébe, légy szíves siess vissza a szobába.  

- Nem tudom mi a baj, de megy a hasam. Nem tudok visszamenni, mert odacsinálok.

- Gyere be, kérlek, mert nekem is vécéznem kell, azt hiszem, én sem tudtam visszaaludni. Előkészítettem egy szennyesvödröt odabennt, ha ismét rád jön a hasmars.

    Mikor felálltam, észrevettem, hogy véres a bugyim. Nafene! Tehát mégis...

Amint visszamentem a házba, rázni kezdett a hideg. Leültem Király szobályában a nagy fotelbe és vártam Királyt, hogy visszajőjjön ő is a vécéről. Amint visszajött, rámszólt, hogy miért nem fekszek vissza, ha ennyire fázok. Visszadőltem az ágyamra a kisszobában, hogy pihenjek, de nem sikerült ellazulnom.

- Előkészítsem-e a vízhatlan lepedőt, mi lesz ebből a vacogásból?

- Készítheted, mert még soha nem éreztem ennyire furcsán magamat. Nem bírom összecsukni a számat, annyira remegek. Hol az a vödör?

- Ott a tornácon. Várj, én is megyek, ennek fele sem tréfa.

   Alig tudtam lekapni a tréningnadrágomat, úgy felgyorsultak az események. Jött a nyákdugó, jött a magzatvíz, és ha Király vissza nem segít a kisszobába, akkor a baba is jött volna. Épp hogy visszaértem az ágyam elé, belé kellett kapaszkodnom Királyba, mert olyan feszítő nyomást éreztem a méhszájam környékén, hogy azt hittem, kettészakadok. Felkiálltottam meglepetésemben.

- Erőke, ne ordíts, mert idecsődíted a szomszédokat. Uralkodj magadon.

- Király, jön! Jön!- félterpeszben álltam és mire lenéztem a földre, egyik pillanatról a másikra ott volt Ő. Egy gyönyörű kislány siklott Király karjára a lábaim közül. Csak néztem, figyeltem, le sem tudtam venni róla a szememet.

- Király, ez hihetetlen, ez kész csoda!

- Ez tényleg az. Alig tartott tízenöt percet az egész. Nemsokára hajnalodik. Feküdj hátra, most már elvághatom a magzatzsinórt. Pihenjél, amíg kijön a méhlepény. Addig én megnézem a horoszkópját. Bár megnézte volna alaposabban. Bár elmondta volna nekem ott és akkor kíméleteskedés nélkül, amit benne lát. Ha akkor szembesített volna azzal az intenzív gyűlöletemmel, (amiről ott tanúskodott az a teljesen negatív Plutó a IV. házcsúcson Lángocska horoszkópjában,) amit a családommal, az othonommal szemben Verácska születése után tápláltam, és rávilágított volna arra, hogy a sátánnal ilyen makacsul továbbcimborálva halálos veszélybe sodrom a közeljövőben a szeretteimet a belső ellenérzéseimmel és védekezésemmel, akkor Lángocska még most is világítana közötünk. Akkor az anyai szeretetem, ami szétsugárzott a szívemben, amint azt a törékeny kis csodát magamhoz szorítottam, míg Király reggel felé a nőgyógyász-ismerősünkért telefonált, igazi felelősséggel kapcsolódhatott volna össze, amely fűt-fát megmozgat, azért, hogy a gyermekeit, a családját igazi meleg otthonban, biztonságban, jálétben és boldogságban tudja. Minden áron, még megrögzött egoizmusa és makacs életmegnyerési ambíciói, rögeszméi és előítéletei, gőgös büszkesége és anyagi-társadalmi becsvágya feladásának árán is. Akkor most ülhetnénk Lángocska második születésnapját.  

      

      

      

 

 
< Előző   Következő >
 
   
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player