Zsuzsanna veszedelmes árnyék.énje

Kozma Szilárd, karma-asztrológus közlése:

 Horoszkóp értelmezés közben érkezett ksözönet:

"Kedves Szilárd!

Fontosnak érzem elmondanom, hogy végre, nincsenek most már bennem félelemkeltő MIÉRT-ek és sokkal több minden tisztázódott máris, mint ahogy azt gondoltam volna a horoszkóp rendelés előtt.

A magzatfoganás és vetélés kapcsán nincs is már miért tovább értelmezni, minden világos lett. 

Az első levelemben megfogalmazott harag elmúlt, a konfliktus és a tűz szellemiség működésének a megértésével. Ezzel kapcsolatban is van bőven feloldani és meghaladni való. Gyökeresen meg kell változtatnom a konfliktushoz való viszonyom. Sajnos nem kezeltem helyén és gyávaságból kerültem az ilyen helyzeteket.
Ez sokszor előfordult például amikor még nem laktam itt és a munkahelyemen folyton támadtak de én a nyílt konfliktust nem mertem felvállalni, betörtek az otthonomba. Akkor már gondolatban folyton támadtam a kollegákat azokat is, akik érdekből hallgattak vagy csak a hátam mögött tettek megjegyzéseket. Most világos lett számomra hogy egyrészt semmi keresnivalóm nem volt már sem a szakmámban sem a cégnél.
 Nem törhettek volna be hozzám ha legalább egyszer is megmondtam volna az igazat becsületesen, vállalva a konfliktust. Az volt helyet, hogy rettegve mentem dolgozni minden reggel, arra gondolván, hogy ma ki tapos rám megint és a párom testvére, aki kollégám volt, miféle rágalmat eszel ki majd újra.
Ugyanakkora a felelősségeimet most értem már. Az igazság elhallgatásával és a harc elkerülésével( a félelemmel?) hívtam ki a sorsot magam ellen. .

Abból is látszik, hogy ez volt az oka minden agressziós rémtörténetnek, hogy a betörők pl. nem vittek el semmit. És ez csak egy eset a sok sors-figyelmeztetés közül talán a legkifejezőbb.

 Ezt Kozma Szilárd nélkül soha nem értettem volna meg!.
 Az ismerőseim és barátaim körében szívvel fogom ajánlani.

A megfutamodási vágy is igaz, - most már tudom hogy ezt nem tehetem és nem engedhetem meg az árnyék énnek hogy elkezdjen okokat keresni a távozásra. Szerintem az árnyék.énnek lőttek. Értem már azt is, hogy miatta jött decemberben az a határozott elképzelésem, hogy nincs az az asztrológus aki segíteni tudna rajtam sőt, hogy el sem fog vállalni Kozma Szilárd és inkább költsem el a pénzt... Felfogtam a súlyát úgyhogy nevén sem nevezem már. Biztos fog még ármánykodni, teljesen nem tűnt el, de oldódni fog már. 

Köszönettel :Zsuzsanna