Elindul egy 350 milliárd forintos hitelprogram, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások támogatását célozza.
Január 6-án veszi kezdetét a Demján Sándor Program keretében az EXIM exportösztönző hitelprogram és a befektetési hitel- és tőkeprogram - nyilatkozta az InfoRádióban az EXIM Magyarország elnök-vezérigazgatója. Kisgergely Kornél kiemelte, hogy a program célja a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása és exportkapacitásuk megerősítése.
A Demján Sándor Program nyolc plusz egy kulcselemre épül, amelyek között a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatása áll a középpontban. Ez a szektor a magyar munkaerőpiac gerincét alkotja, hiszen a munkavállalók többsége itt találja meg a megélhetését. A program elsődleges célja nem csupán a foglalkoztatás további növelése, mivel a magyar gazdaság már közel van a teljes foglalkoztatás állapotához, hanem a kkv-k hatékonyságának fokozása. Ez a megközelítés kulcsfontosságú a gazdasági felzárkózás szempontjából - hangsúlyozta Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban.
"Az Eximbank és az EXIM 30 éve létezik, egy bank vagyunk és egy biztosítótársaság együtt, akik elsősorban a magyar exportáló cégeket segítik. Ezért a Demján Sándor programon belül az exportösztönzés feladata hárul ránk, melynek keretében meghirdetünk egy 350 milliárdos, kereskedelmi bankokon keresztül elérhető programot" - foglalta össze Kisgergely Kornél. Ez három terméket jelent: a jövő exportőrei beruházási programot, az exportélénkítő beruházási programot és egy lízingprogramot, amelyek mind beruházások finanszírozására használhatók fel. Az összes magyar kereskedelmi banknál elérhetők ezek a termékek, illetve a 11 lízingszervezet is csatlakozott a programhoz, ahol pedig a lízingtermékek lesznek elérhetőek.
Ahogy az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, a jelenlegi körülmények között a kedvezményes kamatozású hitelek komoly támogatást nyújthatnak a vállalkozásoknak a beruházásaik végrehajtásában, legyen szó új gépek beszerzéséről vagy egyéb fejlesztésekről.
"Ennek a refinanszírozási programnak létezik egy zöld alprogramja, amely még kedvezőbb kamatokat kínál a vállalkozások számára. Ez azt jelenti, hogy zöld beruházási hitelek forintban már 3,2 százalékos kamattal is elérhetők, míg euróban akár 2,75 százalékos kamat is rendelkezésre állhat. Az ajánlat mértéke azonban függ a vállalkozás kockázati besorolásától és az ügylet fedezettségétől" - nyilatkozta Kisgergely Kornél.
A kkv-k számára kínált termékek január 6-tól válik elérhetővé.
A Nemzetgazdasági Minisztérium felelőse a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és a technológiai innovációkért a legutóbbi programbejelentések során kiemelte, hogy a Demján Sándor Program keretein belül már elérhetők a Széchenyi Kártya kedvezményes kamatozású hitelei. Ezen kívül jelenleg folyamatban van a tőkefinanszírozási támogatási program előregisztrációja, valamint az eszközfinanszírozási támogatásra is lehet már előregisztrálni. Különösen figyelemre méltó, hogy jövő februárban elindul a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" elnevezésű program, amely 9 milliárd forintos keretösszeggel segíti a vállalkozásokat abban, hogy digitális jelenlétet építsenek ki. E program célja, hogy a résztvevő cégek új értékesítési csatornákhoz jussanak, és elérjék potenciális vevőiket.