A 17. század közepén egy olyan vízió született, amelyben a jogi rendszer méltányos és igazságos, mentes a hamis vádaktól és a korrupt eljárásoktól. Ebben a világban mindenki egyenlő eséllyel léphetett a bíróság elé, ahol a döntések a tisztesség és az átlá

Bár mindössze 34 év adatott meg neki, pályafutása rövid idő alatt is kiemelkedő nyomot hagyott a tudomány világában. Apáczai Csere János, aki ma 400 éve látta meg a napvilágot, korának egyik legnagyobb tudósává nőtte ki magát, és alapvetően hozzájárult a magyar tudományos élet és pedagógia megerősítéséhez.

Csere János, a szegény paraszti háttérből érkező fiatalember, 1625. június 10-én látta meg a napvilágot az Apáca nevű faluban, Brassó közelében. E települést a 17. század folyamán többször is súlyosan sújtotta a pestisjárvány, és a tatárok is romba döntötték. Itt indult el annak a fiatalnak az életútja, akinek éles elméje és a latin nyelv iránti affinitása kiemelte őt a környezetéből. 1636-tól a kolozsvári református középiskolába járt, majd 1643-tól a gyulafehérvári kollégiumban folytatta tanulmányait. Ebben az intézményben neves tudósok tanítottak, akik a harmincéves háború szörnyűségei és a nyugat-európai vallási üldöztetések elől menekültek Erdélybe, amely a vallási tolerancia szigetévé vált.

A főiskola befejezése után Geleji Katona István református püspök úgy döntött, hogy egyházi támogatással Hollandiába küldi tanulmányútra. Így hát a fiatal diák 1648-ban megkezdte vándorútját a franekeri egyetemen, majd továbbhaladt Leydenbe, Utrechtbe, végül pedig Harderwijkbe. 1651-ben Apáczai teológiai doktorátust szerzett a harderwijki intézményben, és még abban az évben, ősszel, feleségül vette egy tehetősebb utrechti polgár lányát, Aletta van der Meat-et. Ekkor döntötte el, hogy életét hazája szellemi fejlődésének szolgálatába állítja.

Lázas tevékenységének első gyümölcse egy mindent átfogó tudományos mű, a Magyar Enciklopédia lett, amelyhez forrásként a legkiválóbb tudományos alkotásokat használta fel, amelyeket ismert. Meggyőződése volt, hogy a magyar szellemi élet lemaradását leginkább úgy tudja orvosolni, ha az ifjúság számára olyan könyvet biztosít, amely anyanyelvén vezeti be őket a tudomány világába. Az enciklopédia első nyolc fejezetét Hollandiában alkotta meg, míg a további hármat Erdélybe való hazatérése után bocsátotta a németalföldi nyomda elé.

De mi haszna, ha könnyes szemmel csupán szemlélem a távolból hazám áldatlan sorsát? Orvosság, orvosság! - azt kell keresni ide! Ha egyszerre öt vagy hat házba belekap a tűzvész, az emberek ide-odafutkosnak, a lángok közé rohannak, hogy valamit kimentsenek a tűzből. Egyesek a háztetőre másznak, s vízzel oltják a tüzet, mások a házból hordják ki az értékes holmit. Nem nagyon törődnek sem az alvással, sem az éhséggel. Ez a látvány lebegett a szemem előtt éjjel-nappal, s olyan hevesen kínozta lelkemet, hogy gyakran elűzte a szememről az álmot, elvonta figyelmemet a tanulástól, s minden gondolatomat az a vágy foglalta le, hogy segítsek szülőhazámon

Az 1655-ben közzétett művének előszavában kifejtette gondolatait, amelyet követően 415 oldalon keresztül bontakoztak ki az egyes fejezetek. A tartalom gazdagsága lenyűgöző: 26 oldal a filozófia világába vezetett (I-III. rész), míg a matematikai és természettudományos kérdések 269 oldalt foglaltak el (IV-VIII. rész). Ezen kívül 74 oldal foglalkozott a társadalomtudományokkal (IX-X. rész), és végül 47 oldal a teológiai reflexiókra szenteltetett (XI. rész).

Munkája az első olyan könyv, amely magyar nyelven foglalkozott a tudományokkal. Kultúrtörténeti szempontból pedig különös fontossággal bír, mivel Descartes filozófiájának több alapvető eleme itt jelent meg először a magyar olvasók számára. Ezen kívül nyelvészeti nézőpontból is forradalmi lépés volt a Magyar Enciklopédia, hiszen Apáczai nem csupán a filozófiai és teológiai területeken, hanem számos más tudományágban is elsőként alkalmazta a magyar nyelvet a szakszókincs kifejezésére.

Amikor 1653 nyarán visszatért Erdély földjére, a fejedelmi trónon II. Rákóczi György ült, akinek nem adatott meg apja bölcsessége és liberális látásmódja.

Miután a gyulafehérvári főiskola tanárává nevezték ki, latin nyelvű székfoglaló beszédében határozottan elválasztotta a természettudományokat a lelki kérdésektől, és számos ügyben racionalista nézeteket képviselt. Az ész dicsőítésével lényegében a teológia dominanciájával szemben foglalt állást. Beszéde óriási felháborodást keltett a konzervatív református papság körében, sőt, a fejedelmi udvarban is. Forradalmi nézetei következményeként 1655-ben elveszítette a tanári állását. Szerencsére azonban a munkáját elismerő főurak, mint például Bethlen János és Váradi Miklós, közbenjártak érdekében, így végül a kolozsvári iskola vezetésére került.

Apáczai itt is hű maradt önmagához. Üdvözlő beszédében egy ambiciózus oktatási reform programját tűzte ki célul:

A középiskolák jövőjéről kifejtett véleménye szerint fontos lenne, hogy ne csupán azok látogassák ezeket az intézményeket, akik a felsőoktatás irányába kívánnak lépni. Az egyetemeknek pedig azt kellene célozniuk, hogy minden tudományágat magukba öleljenek, és tanáraik valóban elkötelezett szakemberek legyenek. Úgy véli, hogy egy ilyen oktatási rendszer "az ország vezetéséhez szükséges valódi vezetőket" nevelne ki, és ennek következtében "megszűnnének az igazságtalan perek, a nép körében a folyamatos panaszok és kesergések, a sok feldúlt otthon és falu, a piszkos utcák és elhanyagolt közterületek, a zsarnokok és a csalók uralma".

Elképzelései megvalósítására nem jutott sok idő. 1659. december 31-én, 34 éves korában tüdőbajban elhunyt. Egyik hű tanítványa így írt haláláról: "Az Isten ebből az ostoba, háladatlan magyar világból, mely őrá méltatlan volt, kivette."