A doktornő nem csupán egy doktor asszony, míg a doktor úr nem csupán Zoli bácsi.


A magyar nyelvben a megszólítás művészete gyakran rejtett árnyalatokat hordoz, és nem mindig olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Érdemes odafigyelni a különböző formákra és azok jelentésére. Jegyzet.

Felkérem miniszter urat, tartsa meg a beszédét - hangzik a nyájas-mosolygós felszólítás egy szakmai rendezvényen. A miniszter azt se tudja, hol van, halvány fogalma sincs az adott területről, kellett hirtelen egy káder a pártközpontból, és ő jött éppen szembe a folyosón. A beszédét nem ő írta, elmondja papírról, majd néhány kísérő alattvaló társaságában távozik, mielőtt megkezdődne az esemény érdemi része - hiszen nagyon elfoglalt. A mellé kiültetett Kossuth-díjas, világot járt zeneművész viszont nem úr, őt csak a nevén konferálja be a műsorvezető.

A magyar nyelvet nagyon nehéz megtanulni, és nemcsak a ragozás meg az igekötők miatt, hanem mert minden megszólításban benne tükröződik egyfajta feudális - illetve ahhoz mindinkább visszatért, sőt, igazán soha el nem távolodott - társadalom képe. Ezen ma nem is lehet csodálkozni, hiszen a főispánok és vármegyék abszurd országában élünk. Ezért gyakori - hízelkedés miatt - egy újfajta csendőrpertu: És te hogyan gondolod, elnök úr? Ez azt takarja, hogy az illető büszkélkedik azzal, hogy tegezheti a nagyhatalmú főnököt, de mégis megadja a vak tiszteletet. Startup cégeknél viszont, ahol csupa fiatal mered a laptopra, mindenki tegeződik - ha épp nem angolul beszél, mert ez esetben eleve nincs gond a ragozással se.

Egy érdekes írást olvasok a vezető online napilapban, amelyben Elek Zoli bácsi tevékenységeit mutatják be. Zoli bácsi már közel egy évtizede főz, unboxing videókat készít, barkácsol, humorizál, és mindezt YouTube-on osztja meg. Az 56 éves tartalomgyártó igazi példa arra, hogyan lehet kreatívan eltölteni a nyugdíjas éveket. Elgondolkodtató, hogy míg Zoli bácsi így szórakoztatja a közönséget, addig senki sem merészkedik Sanyi bácsiként emlegetni az OTP vezérigazgatóját, aki idősebb nála. Pedig a politikai és üzleti világban egy ilyen korú vezető kifejezetten fiatalnak számít. Az írás stílusa és megközelítése egyértelműen azt sugallja, hogy a szerző, aki valószínűleg fiatal, talán nem látja át teljesen a generációk közötti különbségeket. Az a tény, hogy Zoli bácsi szórakoztató és aktív, nem csupán szórakoztatja az embereket, hanem arra is emlékeztet minket, hogy a kor csupán egy szám, és a kreativitás határtalan. A kérdés pedig az, hogy egy ilyen írás hogyan jutott át az olvasószerkesztő szűrőjén? Talán a fiatalos lendület és a humoros megközelítés miatt, de mindenképpen érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy minden generációk képviselője egyedi értékeket hordoz, és mindannyian hozzájárulnak a közösséghez a maguk módján.

A megszólítás tehát nem csupán a kor függvénye, hanem a társadalmi státusz is jelentős szerepet játszik benne. Érdekes, hogy a riportalany akár vissza is utasíthatta volna a "bácsi" megszólítást, függetlenül attól, hogy már hetven éves. Ráadásul a főszereplőnk egy igazán trendi szakmát űz, és népszerűségnek örvend: "Zoli bácsi novemberben ünnepelte az 56. születésnapját egy békési kocsmában, ahol a rajongói is örömmel csatlakoztak a bulizáshoz."

Ezt a szokást indokolhatja, hogy vidéken - feltehetően onnan származik a hír - még ma is nagyon nehéz kitörni a kor és a közösségi szokások béklyójából. Negyvenéves nők évszázadokig fekete kendőben jártak, és vénasszonynak számítottak, akik mindegy, hogy néznek ki, már "elkeltek." Ha másképp viselkedtek, a falu kiközösítette őket. Családon belül is előfordult ez: az egyik távolabbi, nagyon kedves rokonomat mindenki csak Nénjének hívta, a keresztnevén soha nem szólította senki, azt a mai napig sem tudom.

A helyzet némiképp változott az utóbbi időben, egyre több kisebb vidéki település polgármestere nő, nekik a polgármester asszony titulus jár. A férfi polgármestereknek azért nagyobb ma is a tekintélye: a helyi gazdag potentátok vele ülnek le iszogatni, amit egy nő nem engedhet meg magának, akármilyen a tisztsége, mert megszólják.

Budapesten az is előfordul, hogy a villanyszerelőt, aki évek óta jár a társasházba, Józsi bácsizza a szomszédasszony, aki öt évvel idősebb nála. A doktor mindig úr, a doktornő "csak" doktornő, nem doktor asszony. Ebben benne van, hogy igazi tekintélye bizonyos foglalkozási körökben ma is a férfiaknak van, tudásszinttől függetlenül, amit úgysem tud megítélni egy alázatoskodó páciens. Minél inkább az alsó néposztály - ma bizony ilyen is van - tagja és kevésbé tehetős, annál inkább tekintélyt tisztel és uraz, egy vizsgálati időpont reményében.

Egy külföldi rokon számára minden utcai séta vagy vásárlás előtt jól jön egy kis útmutatás a köszönési szokásainkról. Svéd sógoromnak például mindig elmondják, mikor kell "Jónapot kívánok"-at mondania, vagy éppen mikor illik a "Csókolom"-ot használni. Az utóbbi különösen zavarba ejtő számára, hiszen nem tudja, miért akarna két idegen ember köszönésképpen megcsókolni egymást. Néha nehéz lenne belemenni a régi hagyományaink részleteibe, így inkább előre tájékoztatjuk arról, hogyan illik köszönni.

A szöveg egyedi átdolgozása: Igen, olyan helyen él, ahol a tegeződés mindennapos, függetlenül attól, hogy ki milyen korú vagy milyen rangú. Svédországban azonban a tegezés és az egységes köszönés - mint például a "Hey", ami annyit tesz, mint "Szia" - mellett is jelen van a kölcsönös tisztelet kifejezése, ami egy teljesen másfajta mentalitást tükröz. A messziről érkezett látogató számára még zavarbaejtőbb a helyzet, amikor a házban található kisboltban barátságosan üdvözli az ismerős eladót egy "Üdv, Julika!" felkiáltással, amire az őszinte mosollyal válaszoló nő így reagál: "csók-csók".

A kereskedelem valóban egy különleges művészet, amely a megszólításokban rejlik. Ahogy a busz elhúzott mellettem, úgy döntöttem, hogy belépek az Andrássy úton található exkluzív butikba. Az ajtóhoz érve két fiatal lány állta utamat, akárcsak a Pretty Woman című filmben Julia Roberts figurája. Inkább kiszorítottak a bolt ajtaján, mintsem hogy kedvesen invitáljanak be. Végül megkérdezték: "Mit szeretne?" Erre csak annyit tudtam mondani: "Már semmit."

A lesziázás ma már szinte mindennapos jelenség az üzletekben és büfékben, bár az elegánsabb éttermekben még mindig nem jellemző. Érdekes, hogy a korosztály is fontos szerepet játszik ebben. Képzeld el, hogy a hamburgeres gyorsétteremben letegeztek, és barátnőm vidáman meséli: "Ma igazán jó napom van! Talán csak nem volt szemüveg a kislányon?" Ez a jelenség egyfajta demokratikus hangulatot teremt, hiszen teljesen mindegy, hogy valaki milliárdos származású vagy éppen kőműves, amikor belép az ajtón, a pult mögött álló fiatal letegezi, mintha régi barátok lennének. Ez a jelenség jól tükrözi az amerikai gyorséttermek kultúrájának hatását, ahol a közvetlenség és az egyenlőség érzése dominál.

Ha már a kereskedelemnél tartunk, akkor a legbutább formula - köszönés helyett - a talán angol kérdőmondatból importálódott - Segíthetek? Legfeljebb én, önnek - mormolom, amelyet meghökkenés követ. Ha vásárolok, azzal profitot termelek a boltnak, nem zárnak be és önt sem bocsátják el - fejteném ki, de hát a magyar gazdaság nem ilyen logikusan működik. Mindez annak a következménye, hogy nem tanítják ma a szakiskolákban a gyerekeknek sehol az üzleti nyelvi illemet. Igaz, az alkalmazottak nagy része nem is szakképzett.

A kocsma légköre néha olyan, mint egy feszültséggel teli előtér, ahol a hirtelen tegezés, mint valami titkos jelszó, gyakran verekedéshez vezet. Itt a konfliktusok nem éppen udvariasan, inkább brutálisan dőlnek el. A magázás viszont, mintha egy távoli, elfeledett világ visszhangja lenne, inkább hideg és zord érzéseket kelt, különösen a fiatalabb generációk körében, akik inkább a közvetlen, baráti megszólításokat részesítik előnyben.

A tegezésnél már csak egy rosszabb van (és ezt aztán végképp nem értik a külföldiek) amikor egy üzletben - emelt, magas hangon - rászólnak a vevőre: drága hölgyem, ne nyúljon az áruhoz! Ez esetben a drága hölgyem voltaképpen azt takarja, hogy minden vagyok, csak nem drága és nem hölgy, és sürgősen takarodjak kifelé, még mielőtt megzavarom kérdéseimmel a vevőt ráncba szedő eladókat.

Related posts