A Fidesz elutasította a kegyelmi iratokkal és az egyházi pedofíliával kapcsolatos javaslatokat.


Törvényjavaslattal állt elő a DK, melyben arra kötelezték volna a Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy hozza nyilvánosságra a kegyelmi iratokat, köztük a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese, K. Endre ügyének dokumentumait is.

A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét börtönbüntetésre ítélték, mert aktívan részt vett abban, hogy eltussolja az intézményben elkövetett pedofil bűncselekményeket, amelyeket az otthon vezetője, V. János hajtott végre a gyerekek ellen. K. Endrének tavaly áprilisban Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott, azonban az idei februári események után, amelyekbe belebukott, azóta sem nyilatkozott arról, miért döntött a kegyelmi eljárás mellett. A Demokratikus Koalíció (DK) most próbálta volna előmozdítani az ügy tisztázását, de a Törvényalkotási Bizottság ülésén a Fidesz képviselői elutasították a javaslatukat, ahogyan az a párt hivatalos közleményéből kiderült.

Ugyanígy tettek egy másik javaslattal is: a DK itt egy civilekből és egyházi személyekből vegyesen álló vizsgálóbizottságot hozott volna létre, hogy felderítsék az egyházon belüli pedofil bűncselekményeket. Azokat is, amelyeket már eltussoltak az egyházon belül. "A Fidesz azonban nem akarja tudni, hogy mennyi pedofil bűncselekmény történik a magyarországi egyházakban" - olvasható a párt közleményében.

A harmadik beadvány, amelyet a Fidesz elutasított, egy antikorrupciós törvénycsomag volt. A Demokratikus Koalíció (DK) tájékoztatása szerint a javaslatban szerepelt volna az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, a korrupcióból származó milliárdok eltitkolására használt magántőkealapok átláthatóságának biztosítása, valamint további, részletezés nélküli módosítások, amelyek a párt véleménye szerint hozzájárulhatnának ahhoz, hogy az uniós támogatások lehívhatók legyenek.

A Törvényalkotási Bizottság ülésén a kormány ismét elárulta a magyarokat. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor ma azt üzente Magyarországnak, hogy nekik szabad lopni, nekik szabad pedofilokat szabadon engedni, a papoknak pedig szabad gyermekeket molesztálni

- olvasható a DK álláspontja a közleményben.

Related posts