Gyulán megemlékeztek a málenkij robotra elhurcoltak hazatérésének évfordulójáról. Az esemény során a résztvevők mély tisztelettel adóztak azok emlékének, akik a nehéz időkben szenvedtek és kényszerítették őket, hogy elhagyják otthonaikat. Az ünnepség célj
Július 20-án reggel Gyulán, Németvároson a málenkij robotra elhurcoltak hazatérésére emlékeztek. A megemlékezést a Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata szervezte, amely egy hálaadó szentmisével indult a Szent József templomban. Az istentisztelet után a résztvevők virágokat helyeztek el az emléktáblánál, ahol a Don medencében elhunyt áldozatok nevei találhatóak.
A szentmise után a jelenlévőket Szélné Rapport Erika, a német nemzetiségi önkormányzta elnöke köszöntötte, aki kiemelte: ezen a napon közösen hajtunk fejet mindazok előtt, akiket a II. világháborút követően - ártatlanul, gyakran csupán német nemzetiségük vagy vezetéknevük alapján - elhurcoltak "egy kis munkára". A "málenkij robot" kifejezés mögött azonban nem rövid ideig tartó munkavégzés, hanem hosszú évekig tartó szenvedés, nélkülözés és gyakran halál rejlett.
Több ezer magyarországi német - köztük számos helyi család tagjai - kényszerült elhagyni otthonát, hogy idegen földön, méltatlan körülmények között végezzen kényszermunkát. Marhavagonokban vitték őket a Szovjetunió távoli területeire, bányákba, gyárakba, ahol embertelen helyzetben éltek és dolgoztak - étlen-szomjan, betegen, sokszor remény nélkül.
A megemlékezés következő részében Tóth Márton András varázslatos harmonikajátéka töltötte meg a teret, amely során az egybegyűltek Astor Piazzola "Oblivion" és Angel Cabral "La foule" című műveit élvezhették. Ezt követően Szilágyi Sándor történész emlékezetes beszéde következett, aki felidézte, hogy Gyuláról összesen 550 német származású vagy német nyelvű polgárt hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Sajnos közülük 64-en soha nem térhettek vissza hazájukba. A történész hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy emlékezzünk azokra, akik büntetlenül szenvedtek. Minden elhurcolt személy számára egy 200 kg-os csomag megengedett, ám sok esetben ezt is elvették tőlük. Az utazás során sokan nem élték túl a megpróbáltatásokat, mivel a táborok körülményei miatt különféle betegségek terjedtek el. A lágerben élők igyekeztek emlékezni elhunyt társaira, nevüket megőrizve, hogy soha ne merüljenek feledésbe.
A megemlékezés folytatódott a Máriás-ház falai között, ahol Molnár Ábel szívhez szóló verssel nyitotta meg az eseményt. Ezt követően Kovács Lajosné egy megható túlélői visszaemlékezést olvasott fel, amely a hazatérés élményeit idézte fel. A méltóságteljes pillanatokat egy harangszó zárta le, miközben megkoszorúztuk a haranglábat, tisztelegve a múlt előtt. A program zárásaként Döge Csaba trombitajátéka csendült fel, amely varázslatos atmoszférát teremtett. Az esemény után a résztvevőket a szervezők egy baráti beszélgetésre és megvendégelésre várták, ahol a közösség még közelebb kerülhetett egymáshoz.
