A romlás állandóan jelen van, csupán György Péter igazsága az, ami megmarad.
"Nem látom nyomát annak, hogy a magyar elit valóban civilizáltabb lenne azoknál, akiknek a jelenléte egyébként senkit sem zavar." Ezt a megállapítást György Péter fogalmazta meg egy különleges írásában, több mint két és fél évtizede. A rendszerváltás következményei már egy évtizeddel 1989 után is egyre világosabbá váltak, és láthatóvá váltak a vesztesei, de ekkor még távol voltunk a "migránsválság" fogalmától; a vidéki Magyarország válsága sem mutatott ilyen mélységet, és a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok rémálma sem létezett akkoriban. A "genderezés" még nem volt téma, az LMBTQ-közösség pedig csupán a hagyományos előítéletekkel küzdött, nem a kormányzati támadásokkal.
Ekkor még nem vált tabuvá a "határon túliakra" való utalás, és az antiszemitizmus, ukránellenesség, ruszofóbia, iszlamofóbia, valamint a szociopátia különféle megjelenési formái nem kerestek új utakat. A mérsékeltebb társadalmi csoportok körében illett egyfajta szégyent érezni e jelenségek iránt. Ugyanakkor a "semmivel sem civilizáltabb elit" körében már ott lapultak ezeknek a problémáknak a gyökerei. Ennek következtében fokozatosan lehetett polarizálni a magyar társadalmat, hiszen a későbbi ellenállások minden alapja már ott volt, történelmileg megalapozva és előkészítve.
A 71 éves korában elhunyt György Péter tételét az elmúlt huszonöt év során számos alkalommal és különböző szempontok alapján megerősítették. Ma már nem a régi ország elitjéről és nem ugyanazokról a kirekesztettekről beszélünk. A romlás folyamata folytatódik, azonban György Péter igazsága, valamint a mély ön- és társadalomismeretének relevanciája továbbra is megmaradt. A kirekesztés rítusai és mechanizmusai továbbra is aktívan működnek.
