A "tánc istenének" fénye a skizofrénia árnyékában hunyt ki, eltávolítva őt a színpad ragyogásából.

Péter Gábor, a hírhedt alak, pályafutása alatt számos álnevet öltött magára, így formálva meg rejtélyes és sokszor félelmet keltő imázsát.

Alkatát tekintve Nyizsinszkij nem a balettra született: alacsony volt és túlságosan izmos ehhez a fajta táncművészethez A világhírű balettáncos szülei szintén színpadi emberek voltak, így nem csoda, hogy a gyermek Nyizsinszkijnek vérében volt a tánc. Ez korán meg is mutatkozott, már kiskorától kezdve gyakran lépett fel különféle balettprodukciókban.

Mindezek ellenére, a táncos fizikai adottságai nem álltak útjába, hogy lenyűgözze a közönséget. Gravitációt meghazudtoló ugrásai és elegáns mozdulatai révén mindenkit magával ragadott. Nem véletlenül érdemelte ki a kritikusoktól az "a tánc istene" és "a levegő királya" elnevezéseket. Radikális és innovatív koreográfiáiban bátran merített az erotikából is, ami igazán különlegessé tette előadásait.

A Giselle c. darab főszerepében, 1934:

Karrierje alakulásában és fellendülésében jelentős szerepet játszott Gyagilev, a Cári Orosz Balett vezetője. Pályája csúcsán olyan emblematikus darabokban lépett színpadra, mint a Seherezádé, a Karnevál és a Daphnis és Cloé. Dél-amerikai turnéja során ismerkedett meg későbbi feleségével, Pulszky Romolával, aki magyar balerina volt. A 17 éves lány egy budapesti előadáson figyelt fel Nyizsinszkijre, aki azonnal elragadta a szívét. Elhatározta, hogy mindenképp feleségül veszi a híres táncost. Így történt, hogy ő is csatlakozott ahhoz a társulathoz, ahol Nyizsinszkij táncolt. Bár a házasság megvalósult, kapcsolatuk nem volt mentes a kihívásoktól és nehézségektől.

Feleségével együtt Magyarországra költöztek, az első világháború alatt - mivel az Osztrák-Magyar Monarchia Oroszországgal szemben viselt hadat - házi őrizetbe kényszerültek, ami "csupán" annyit jelentett, hogy Romola anyjának hűvösvölgyi villájába költöztek.

1917-ben kezdődött a mentális zavarokkal küzdő férfi története, akinek életében a skizofrénia diagnózisa alapvető fordulópontot jelentett. Elmeállapotának ingadozása és olykor erőszakos megnyilvánulásai komoly megpróbáltatások elé állították családját és barátait egyaránt. Még a kor kiemelkedő pszichiátere, Carl Jung sem tudott tartós javulást elérni állapotában. Utolsó nyilvános fellépésére 1919-ben, Svájc gyönyörű tájában került sor. A balett világában korábban megmutatkozó kreativitását most a rajzolás és az írás terén kamatoztatta, új formákban keresve önkifejezése lehetőségét. A világháború alatt íródott naplójában emlékei és belső harcai egy különös és bizarr atmoszférát teremtő művé állnak össze, amely a szenvedés és a művészet határvonalán egyensúlyozik.

Felesége így ír Nyizsinszkij torz gondolatairól: "Villámgyorsasággal, három perc alatt készített el egy rajzot. Szobái a szó szoros értelemében el voltak borítva rajzaival, most már nem arcképeket vagy színpadi díszleteket vetett papírra, hanem különös arcokat, vörös és fekete szemeket, melyek úgy meredtek elő minden szögletből, mint valami vérfoltos halotti lepel."

Nyizsinszkij felesége, Pulszky Romola, egy különleges személyiség volt, aki nemcsak a híres balettművész életében játszott fontos szerepet, hanem a művészeti életben is aktívan részt vett. Romola bája és intelligenciája mellett a művészet iránti szenvedélye is kiemelkedő volt, így sokat hozzájárult férje karrierjéhez és elismertségéhez. Kettejük kapcsolata tele volt kreatív inspirációval és kölcsönös támogatással, ami nemcsak a magánéletükben, hanem a művészetükben is megmutatkozott.

A napló oldalait egy balett-táncos absztrakt és geometrikus művei díszítették, amelyek színes és izgalmas világot teremtettek. Magyarországon 1940-ben jelent meg "Harc Istenért" címmel. A művész, aki saját magát prófétának, sőt néha Megváltónak képzelte, 23 évet töltött különféle helyeken: hol otthoni ápolásban, hol pedig elmegyógyintézeti környezetben. E hosszú időszakáról így nyilatkozott: "Úgy éreztem, izgalmas kísérlet lenne felfedezni a színészi tehetségem, ezért hat éven át az őrült szerepét játszottam. Az egész falu, a családom, még az orvosok is hittek nekem."

A második világháború kitörése következtében, feleségével és gyermekeikkel együtt a bombázások elől Sopronba menekültek, majd onnan Svájcba folytatták útjukat. Tragikus sorsuk 1950-ben Londonban ért véget, ahol a férfi veseelégtelenség következtében távozott az élők sorából.