A Kaliforniai Egyetem innovatív lépésként AI-alapú tananyagot vezet be kurzusaiban, ám a tankönyv borítója máris felkeltette a figyelmet, mivel érthetetlen tartalmával sok kérdést vet fel.


A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a jövő évben elindul az első olyan kurzusa, amely a mesterséges intelligencia (AI) által generált tananyagokat is felhasznál majd. A középkori és reneszánsz irodalmi kurzuson ráadásul a tervek szerint AI-generált tankönyvből tanulnak majd a hallgatók, AI-generált feladatlapokat kell kitölteniük, és a tanársegédek is AI-generált jegyzetekből dolgozhatnak.

A hír természetesen hatalmas felháborodást váltott ki az írók és oktatók körében, de az UCLA nem habozott olajat önteni a tűzre: a tankönyv AI által generált borítójának híre különösen népszerűvé vált az X platformon. Az utóbbi két évben jelentős fejlődésen átesett képgenerátorok, bár lenyűgözőek, még mindig nem képesek úgy elhelyezni a betűket, hogy az értelmes szöveget alkosson, és a kontextus értelmezéséről még szó sem esett.

A kritikusok legfőbb kifogása kétségtelenül az, hogy ha már a kurzus alapját képező tankönyv borítója is teljes káosz, akkor aligha várható el, hogy a benne található szöveg mentes legyen a pontatlanságoktól – ami egy oktatási anyag esetében igencsak lényeges tényezőnek számít.

A kurzust irányító Zrinka Stahuljak professzor a Futurism cikkére hivatkozva elmondta, hogy a tankönyv és a feladatsorok megalkotásához saját, korábbi kurzusok jegyzeteit használta fel. Ezeket az anyagokat táplálta be egy nyelvi modellbe, amely kizárólag ezekből az információkból merítve állította össze a tanulási segédleteket, külső források bevonása nélkül.

"Normális esetben az előadásokat az anyag kontextusba helyezésével és a tartalom szemléltetésére szolgáló vizuális eszközökkel tölteném. De most már mindez benne van az általunk generált tankönyvben, és így ténylegesen együtt dolgozhatok a diákokkal, hogy elolvassák az elsődleges forrásokat, és végigvezethetem őket az úton afelé, hogy megértsék az elemzés és a kritikus gondolkodás fontosságát" - mondta Stahuljak.

Ha ez a magyarázat kissé zavarosnak tűnik, az nem véletlen - az X-en érkezett reakciók magukért beszélnek. Dan Walden, a Tulsai Egyetem filológusa például azt írta: "Aki ilyet tesz, attól el kell venni a doktori címet (...) Ez a szakmai felelősség olyan mértékű feladása, ami komikus lenne, ha nem gondolnák ennyire komolyan."

Related posts