Az alapvető értékek megmaradtak, azonban az idei Sziget eseményei rugalmasan alkalmazkodnak a megváltozott igényekhez.

Egy új korszak kezdődik a Sziget történetében, ahol a varázslatos hangulat és a sokszínű események megmaradnak, de emellett izgalmas újdonságokkal is kedveskednek a látogatóknak.
A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesztiválváros új "negyedei" a Sziget műfaji és kulturális sokszínűségét élénkítik. Kádár Tamás főszervező hangsúlyozta, hogy a Sziget alapértékeit megtartva, a változó igényekhez igazodva lépnek előre, hogy a látogatók számára felejthetetlen élményeket nyújtsanak.
"Az idei Szigettel egy új fejezet nyílik a fesztivál életében, melynek középpontjában továbbra is a különleges atmoszféra, a sokszínű programkínálat és a felejthetetlen élmények állnak" - nyitotta a Sziget sajtótájékoztatóját Kádár Tamás főszervező. "Az idei évben azonban megannyi újítással is előrukkolunk" - tette hozzá Kádár. Mint elmondta, az újítások sora - az eddig jól működő elemeket megtartva - a programstruktúrában, a vizuális megjelenésben és a szolgáltatásokban is megmutatkozik majd a 2025-ös Szigeten. Kádár elmondta, hogy a kultúrafogyasztási szokások változása és a fesztiválélmények iránti elvárások növekedése folyamatos kihívást jelentenek egy fesztiválnak, "hogy erősítsük a helyünket a nemzetközi élmezőnyben, idén úgy döntöttünk, hogy egy többéves stratégia mentén egy nagyot lépünk előre."
Kádár kiemelte, hogy olyan fejlesztéseket, újításokat, frissítéseket terveznek, melyben a Sziget alapvető értékeit - így a sokszínű zenei kínálatot és a változatos kulturális programokat - megtartva, azokat még erősítve, egyrészt nagy hangsúlyt fektetnek a kreatív megoldásokra, másrészt az újragondolt programstruktúrával igyekeznek a fesztiválozóknak szinte a nap 24 órájában élményeket nyújtani. "A Sziget hajtómotorja ugyanaz, mint a kezdetekkor, de míg a korai időkben azzal az "előnnyel" váltunk egyedivé, hogy nem ismertük a nemzetközi trendeket, most úgy erősítjük a Sziget identitását, hogy látjuk, milyen környezetben kell az erősségeinket hangsúlyoznunk" - mondta Kádár.
Az idei újításokra térve Kádár elmondta, hogy már az érkezéskor, az ikonikus K-híd egy erős, vizuális köntöst kap. "Hatalmas, színes madarak raja repül majd át a K-híd pillérei között a Szabadság Szigetére, ahol egy megújult fogadótér várja a látogatókat" - meséli a főszervező. Kádár elmondta, hogy egyes programok helyszínei is változni fognak. Új helyre költözik például a népszerű Cirque du Sziget, a sziget északi részén bukkan majd fel a Magic Mirror, és szintén elvándorol majd a Vándor Vurstli egy új helyre.
A fesztivál főszervezője izgalmas újításokkal lepte meg a közönséget, amelyek a rendezvény szívében zajló vibráló életet hivatottak fokozni. Az idén debütáló "negyedek" koncepciója révén a látogatók különböző tematikus zónákban élhetik át a programokat, ahol egyrészt a műfaji hasonlóság, másrészt a multikulturális sokszínűség fogja meghatározni a helyszínek karakterét. Kádár külön kiemelte a Delta District-et, a Sziget új, éjszakai vibrálását, ahol sötétedéstől hajnalig pezseg az élet. Itt található majd a friss külsőt kapott Yettel Colosseum, a modern Bolt Night Stage, amely az Aréna utódaként lép színre, valamint a The Club by Don Julio, mely minden eddiginél erősebb elektronikus zenei élményt ígér. A főszervező említette a Szoho nevű városrészt is, amely hasonlóan lendületes és művészetközpontú, mint a londoni vagy a New York-i Soho. Ez a negyed a multikulturális energiák találkozási pontja lesz, ahol a látogatók egyedülálló élményekben részesülhetnek. A Paradox területe pedig a mozgás, a látvány és az illúzió jegyében születik újjá, ahol a különböző művészeti ágak találkozása felejthetetlen élményeket teremthet, miközben más helyszínek az élményszerű programok varázsát kínálják. Az idei fesztivál ígéretes kalandokat tartogat, a kreativitás határait feszegetve!
Csiszár Virág, a Sziget nemzetközi booking menedzsere, izgalmas részleteket osztott meg a nagyobb zenei helyszínek programjairól, és elmondása szerint az idei felhozatal különösen aktuális és rendkívül sokszínű. A Nagyszínpadon olyan neves headlinerek lépnek fel, mint Kid Cudi, az R&B és country műfajok koronázatlan királya, valamint Post Malone, a világ egyik legismertebb előadója, akinek tavaly friss albummal jelentkezett Shawn Mendes is a fellépők között szerepel. A line-up sokszínűségét tovább gazdagítja Chappell Roan, aki az utóbbi időszakban hatalmas népszerűségre tett szert, valamint Charli XCX, akinek tavaly nyáron bemutatott lemeze az év legjobb pop albumának bizonyult. Ezen kívül a zene, a művészet és a technológia határvonalán mozgó Anyma, aki a Tale of Us-ból is ismert, szintén a headliner sorban szerepel, mint a világ egyik legsikeresebb producere és vizuális művésze. A Nagyszínpad sztárok sorát nemcsak a fenti nevek gazdagítják, hanem fellép még Nelly Furtado, Michael Kiwanuka, FKA Twigs, Rilès, Little Simz, és a The Last Dinner Party is. Ezen kívül a Sziget első K-pop sztárjaként érkezik a Kiss Of Life is. Virág külön kiemelte, hogy a hazai produkcióknak is fontos szerep jut a Nagyszínpadon: Pogány Induló a Parno Graszttal közösen egy különleges fellépéssel készül, míg Дeva pályafutásának legnagyobb koncertjére várja a közönséget a Napfonattal együtt. Az idei Sziget tehát nemcsak nemzetközi sztárokban, hanem hazai tehetségekben is bővelkedik, ígérve ezzel egy felejthetetlen élményt a látogatóknak.
A Revolut Színpad felhozatala szintén izgalmas képet mutat idén is. Csiszár Virág kiemelte közülük Ausztrália legszínesebb elektro-glam-pop duóját, az Empire of the Sun-t, az utánozhatatlan hangzásvilágú szettjeiről ismert Justice-t, vagy a Papa Roach-ot is, akik idén ünneplik első lemezük évfordulóját és vadiúj dalokkal is jelentkeznek. Szintén a Revolutra érkezik az elektronikus zene elmúlt több mint két évtizedének meghatározó ereje, Caribou, az angol indie rock zenekar, a Blossoms, a korai gabber és hardstyle, valamint a punk és wave zene elemeit ötvöző Brutalismus 3000, és a Sziget is az egyik állomása lesz a svéd post-hardcore zenekar, a Refused búcsúturnéjának. És természetesen hazai fellépők is színpadra lépnek a Revolut-on, így Krúbi, Co Lee vagy az Elefánt koncertjein bulizhatunk majd nagyokat.