Egy befagyott konfliktusra számíthatunk, mivel Oroszország nem tudja megvalósítani a kitűzött ambícióit.

Lehetséges, hogy kisebb kozmetikai jellegű területcserék történnek, de valószínű, hogy a jelenlegi frontvonal marad a tűzszüneti megállapodás alapja.

Az orosz-ukrán konfliktus következő fázisa akár fegyvernyugvással is kezdődhet. A harcok leállítása önmagában nem jelent békét vagy tartós rendezést, de ideiglenesen véget vet a folyamatos vérontásnak. Valószínű, hogy Donald Trump csapata Ukrajna részéről ezt a minimális célt próbálja elérni. Hosszú értekezések tárgyát képezhetné, hogy miért nem nyújt ez biztonságot sem rövid, sem középtávon, azonban ez aligha fogja meggyőzni azokat, akik a harcok leállításában látják a "normalitás" visszatérésének kulcsát. Sokan úgy vélik, hogy a korábbi üzleti kapcsolatok újjáéledhetnek, elkerülhetővé válik a katonai kiadások növelése, és egyfajta jólét térhet vissza. Az igazság viszont az, hogy ennek semmi garanciája nincs, miközben egy újabb "befagyott konfliktus" körvonalazódik Európában. Ez a helyzet jóval szélesebb területet ölelne fel, ráadásul a résztvevők között ott lenne Oroszország, mint nukleáris szuperhatalom, és Ukrajna, amely jelentős erőforrásokkal rendelkező, tapasztalt középhatalom. Ukrajna képes arra, hogy közel kerüljön az atomhatalmi státuszhoz, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

Bár Oroszország jelentős katonai fölénnyel bír, mégsem képes megvalósítani ambiciózus céljait, amelyek közé tartozik Ukrajna államiságának és nemzeti identitásának felszámolása, valamint a nyugati orientáció visszafordítása. Az orosz vezetés által megfogalmazott követelés, miszerint a NATO vonuljon ki minden egykori posztszovjet és szövetséges országból, nem csupán egy elérhetetlen álom, hanem a Kreml jól tudja, hogy ezt a követelést középtávon sem tudja megvalósítani.

A második világháború után, valamint a Szovjetunió szétesésével egy sor megoldatlan konfliktus maradt hátra, amelyek közül az egyik legjelentősebb a Brit India felosztásából eredő kasmíri válság India és Pakisztán között. Ez a feszültséggel teli állapot több mint hét évtizede tart, és a rendezésére sajnos nem mutatkozik reális esély. Közben mindkét érintett ország atomhatalommá vált, ami tovább bonyolítja a helyzetet, hiszen a katonai összecsapások időről időre újra fellángolnak. Az indiai szubkontinensen számos egyéb konfliktus is létezik, de ez a hidegháború korának kezdetén keletkezett sebfelület szinte gyógyíthatatlannak tűnik.

A hidegháborús örökség továbbra is kézzelfogható a két Korea közötti, néha enyhülő, máskor pedig háborús fenyegetésekkel terhelt feszültségben. A konfliktus, amely évtizedek óta tart, Észak-Koreában egy sajátos, sztalinista diktatúra fennmaradását eredményezte, míg Dél-Korea a demokratikus fejlődés útján haladva gazdasági és innovációs szempontból is jelentős hatalommá vált. Északot a hidegháború éveiben a Szovjetunió, majd Oroszország és Kína támogatta, míg Dél-Korea mögött az Egyesült Államok állt. A déli régió stabilitása nagyrészt annak köszönhető, hogy a mai napig jelentős amerikai katonai jelenlét biztosítja a biztonságát.

Az első európai, tartósan megfagyott konfliktus a ciprusi válság, amely már öt évtizede tart. Ez a helyzet a brit gyarmatbirodalom széthullásának egyik következménye. A sziget görög és török közössége között fennálló megoldatlan feszültségek a hagyományos görög-török ellentétekből táplálkoznak, és ennek következtében a konfliktus állapota évtizedek óta szinte változatlan. A rendezésére vonatkozó remények azonban csekélyek, pedig mind a görög, mind a török fél NATO-tag, míg Ciprus, mint görög többségű terület, immár húsz éve az Európai Unió része.

A Szovjetunió szétesésével, a köztársaságok függetlenné válásával egyidőben kiderült, hogy a sztálini birodalom több ketyegő bombát épített be az államszerkezetbe. Az első ilyen az Azerbajdzsán területébe ékelődött örmény lakosságú Hegyi Karabah terület volt. Harminc éves háború folyt a két ország között. Formálisan véget ért a háború, amikor az azeriek 2023 szeptemberében visszaszerezték a területet, amelyet elhagytak örmény lakosai. A konfliktus azonban ezzel nem szűnt meg a két ország között.

Három olyan többévtizedes befagyott háború is van a posztszovjet területen, amelyben Oroszország katonai erővel vesz részt. Az egyik a Moldova és Ukrajna közötti keskeny ipari sávban lévő Dnyeszter-melléki "köztársaság". Itt több ezer orosz katona állomásozik. A Grúzia területéből kiszakadt Abházia és Dél-Oszétia, vagyis az orosz megszállás alatti kliensállamocskák. A három területnek persze más-más történelmi, stratégiai háttere van. Egy azonban azonos: Oroszország ezeket fenntartva tartotta sakkban a Nyugat felé orientálódó Grúziát és Moldovát. És ez többé-kevésbé sikerült is.

Az Oroszország által 2014-ben végrehajtott cselekvések során, a megszerzett tapasztalatok és módszerek felhasználásával, kvázi-államokat hoztak létre Ukrajna donyecki és luhanszki területein, miután a Krím-félszigetet is bekebelezték. Ezt nem csupán egy befagyott konfliktusnak tekinthetjük, hanem inkább egy valóságos atomtöltetű helyzetnek. Kezdetben úgy tűnt, hogy az oroszok célja a félig hadviselő állapot kényszerítése volt Ukrajnára, hogy megakadályozzák a teljes demokratikus átalakulást és az euroatlanti irányultságot. A kelet-ukrajnai "népköztársaságok" megalakulása a három éve zajló orosz agresszió előjátékának számított, amely Ukrajna teljes megsemmisítésére irányult. Oroszország ezekben a térségekben, beleértve a Krímot is, előre megtervezett hídfőállásokat alakított ki a jövőbeni háborúhoz, csupán a megfelelő stratégiai pillanatra várt.

Milyen körülmények keletkezhetnek a tűzszünet kimondásával? Az eddigiek alapján feltételezhető, hogy a fegyvernyugvás után hosszú tárgyalások kezdődnek nemzetközi közvetítőkkel, esetleg az ENSZ bevonásával. Lehetséges, hogy kisebb kozmetikai jellegű területcserék történnek, de valószínű, hogy a jelenlegi frontvonal marad a tűzszüneti megállapodás alapja. Ennek ellenőrzése is óriási erőket von el a szétrombolt ukrán gazdaságtól. Ukrajna nem szerelheti le hadseregét. Ha lesz nemzetközi katonai erő a helyszínen, az mint eddig is másutt, többnyire csak megfigyelést folytat, nem garantálja a teljes tűzszünetet. Oroszország biztosan elutasítja, hogy a megfigyelők tevékenysége kiterjedjen az ő területére, illetve a megszállt körzetekre. Ez is konzerválja a feszültséget.

Oroszország továbbra is folytatni fogja a hibrid hadviselést Ukrajna és annak szövetségeseivel szemben, és ezt egy tűzszüneti megállapodás sem tudja megakadályozni.

A háború közelsége miatt szinte lehetetlennek tűnik, hogy a menekültek visszatérjenek otthonaikba, és a külföldi befektetők is elkerülik a milliárdos tőkeinjekciókat. Kérdéses, hogy a tűzszünet kiterjed-e a Fekete-tengeri hajózás szabadságára, ami kulcsfontosságú az ukrán gazdaság számára. Ez a helyzet Oroszország érdekeit is érinti, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

Vlagyimir Putyin a tűzszünetet győzelemként adja el majd otthon és az orosz társadalom úgy hiszi fellélegezhet. A befagyasztott konfliktus a Kreml kezére játszik. Azt hirdetheti, hogy háborúval elérhetők a nagyhatalmi célok, s akár újabb terjeszkedő akciókra is készülhet a Baltikumban, vagy a lengyel-litván határ övezetében. Az orosz autokráciának szüksége van erre, mert csak így tudja elképzelni a jelenlegi hatalom konzerválását. Ezért még közelebb kerül a háború Közép-Európához.