Bűnügyi fényképek a Kádár-korszakban: a BRFK helyszínelőinek dokumentált pillanatai a '60-as évekből.
Ezek a rendőrségi felvételek nem csupán bűnügyi iratok, hanem egyfajta időutazást kínálnak a múltba, szeletet adva az '50-es és '60-as évek zord magyar hétköznapjaiból. Az események mögött megbúvó történetek és körülmények egy egészen más világot tárták fel, amelyben a valóság gyakran rideg és kemény volt.
A helyszínelő fotós feladata messze túlmutat a puszta bizonyítékok rögzítésén; munkáját az adott korszak művészeti irányzatai is jelentősen befolyásolják. A vizuális esztétika, amely a fényképezés világában éppen teret hódít, legyen az minimalizmus, szürrealizmus, vagy dokumentarista realizmus, mind-mind meghatározza, hogyan állítja össze a képeit. A fény és árnyék játékának alkalmazása, a kompozíció megtervezése, illetve a részletek kiemelése mind olyan döntések, amelyek a művészeti hatások tükrében születnek. Ezen stílusirányzatok inspirálhatják őt arra, hogy új perspektívákból közelítse meg a valóságot, ezzel egyedivé téve az elénk táruló képi világot.
A bűnügyi fényképek világa nem csupán a morbiditás határvonalán egyensúlyozik, hanem történelmi és társadalmi rétegeket is feltár. Gondoljunk csak arra, amikor gyerekekről készült felvételek bukkannak elő, akik az éhség kényszerítő ereje miatt kénytelenek élelemért nyúlni, vagy egy '56-os per kapcsán, ahol a brutális valóságot tükröző koponyák és fegyverek állnak a középpontban. Ezek a képek nem csupán a tragédiák krónikái, hanem az adott időszak társadalmi állapotának tükrei is. A Fortepan gyűjteményében található bűnügyi fotók különösen figyelemre méltóak; ezek nemcsak a Kádár-korszak megélhetési bűnözésének rejtelmeit tárják fel, hanem egy olyan társadalom árnyoldalait is, amelyben sokan a mélyszegénységből próbáltak kitörni.
Hannah Arendt "A gonosz banalitása" című művében mélyrehatóan vizsgálja, hogy a bűnök nem mindig a tudatos gonoszságból erednek, hanem sokszor mindennapi, rutinszerű cselekedetekből. Arendt érvelése szerint a valódi gonosz gyakran ott bújik meg, ahol az emberek nem mérlegelik morálisan a tetteiket, hanem csupán követik a társadalmi elvárásokat vagy a bürokratikus előírásokat. Ez a jelenség a banalizálódásban ölt testet: az emberek felelősségérzet nélkül kapcsolódnak be egy bűnös rendszer működésébe, anélkül hogy észrevennék, milyen következményekkel járnak a tetteik. Az ilyen hozzáállás a társadalmi normák és a rutinok szorításában a legszélsőségesebb tettekhez is vezethet.
