Boér Gábor most nem a lilák győzelméért küzd - a Fehérvári útra tart az Előre csapata.

A csabai csapat két döntetlennel a háta mögött egy szoros, gólgazdag összecsapáson 4-3-as vereséget szenvedett el a Vasas ellen. Az előző fordulóban azonban végre megtört a jég, és megszerezték első győzelmüket. A BVSC ellen aratott 2-1-es siker alkalmával két új igazolás, a hat nap alatt négy bajnoki gólt szerző Borsos Filip és Ésik Ákos is betalált. Habár Kovács Gergő sérülés miatt le kellett cserélni, Nagy Gergő számára különösen emlékezetes volt ez a mérkőzés, hiszen első alkalommal léphetett pályára kezdőként. Kővári Róbert pedig, hosszú kihagyása után, végre ismét a kispadon foglalt helyet.
Csató Sándor a csabai klub hivatalos oldalán kifejtette, hogy egy győzelem rendkívül értékes ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben. Ennek szellemében a héten jó hangulatban készültek, és remélik, hogy a felkészülés eredménye a hétvégén is érezhető lesz. A Videoton csapatában jelentős átalakulás történt, és a játékosok nevei alapján jól erősítették meg a keretet. Azonban a szezon kezdete azt mutatja, hogy a csapatépítés nem megy egyik napról a másikra. Csató bízvást reméli, hogy nem mostanra álltak össze, hiszen céljuk, hogy pontokat hozzanak haza. Optimista a csapat akaraterejével kapcsolatban, mivel úgy véli, a játékosok tudatában vannak annak, hogy az akarat mennyire fontos tényező ebben az osztályban.
A fehérvári csapatnál az NB I-ből való kiesés és a tulajdonosváltás következtében jelentős átalakulás zajlott le a nyári időszakban. A játékoskeret mellett a kispadon is változások történtek: Boér Gábor, aki tavasszal a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakmai vezetőjeként dolgozott, vette át az új vezetőedzői posztot, míg asszisztensének Makra Zsoltot választották. A Videoton eddig nem tudta megtalálni a ritmust a másodosztályban, hiszen négy mérkőzés után még nyeretlen: a Honvédtól és a Kecskeméttől vereséget szenvedtek el, míg az Ajkával és a Csákvárral döntetlent játszottak. A csapat eddig mindössze kétszer tudta bevenni az ellenfelek kapuját.
- Nehéz napok vannak mögöttünk, hiszen az elmúlt mérkőzés mindenki számára csalódást okozott, legyen szó stábtagról vagy játékosról. Mindenki tudja azt, hogy az eddigi fejlődésnek hétfőn nem látszódtak a jelei. Ha bármi mást mondanék, az magyarázkodás lenne, amit nem szeretnék, vállalnunk kell a felelősséget. Most az a feladatunk, hogy ezt a rossz mérkőzést és rossz játékot kijavítsuk. Mentálisan mindenkit megviselt a kecskeméti bajnoki, de a hét második felében azt tapasztaltam a játékosokon, hogy előre tekintenek és elszántak a folytatást illetően. Nem mondok újat azzal, hogy egy újabb nehéz mérkőzés vár ránk, mindegyik összecsapás ebbe a kategóriába tartozik ebben az osztályban, de hazai pályán, a legjobb közönség előtt nem lehet más célunk, csak a győzelem. Fogalmazhatnék úgy is: "menekülés a győzelembe" - nyilatkozta a Videoton honlapják Boér Gábor.
A két csapat már számos alkalommal összecsapott egymással, főként az első osztályban, ahol a lilák dominálnak a statisztikák szerint. Eddig huszonegy győzelmet könyvelhettek el a csabaiak, míg a fehérváriak tizenhat döntetlent és húsz győzelmet szereztek. A második vonalban azonban a Fejér vármegyei csapat veretlen maradt az Előrével szemben. A legutolsó összecsapásukra 2016. március 12-én került sor Felcsúton, ahol 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés.
A mérkőzés játékvezetője Karakó Ferenc lesz, munkáját asszisztensként Georgiou Theodoros és Király Zsolt, tartalékjátékvezetőként pedig Papp Ádám segíti majd. A vasárnap 19 órától kezdődő találkozót a csabai klub Youtube-csatornája élőben közvetíti.
Augusztus 24. (vasárnap)
17.30 Budafoki MTE-Kecskeméti TE, Szentlőrinc-FC Ajka
17.45 Budapest Honvéd FC-Aqvital FC Csákvár
19.00 BVSC-Zugló-Karcagi SC, Soroksár SC-Mezőkövesd Zsóry FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia-HR-Rent Kozármisleny, Videoton FC Fehérvár-Békéscsaba 1912 Előre