Civil ruhás rendőr jelent meg a Georgescu-párti demonstráción, ami miatt vizsgálatot indítottak ellene | Krónika Online

A rendvédelmi dolgozók számára nem megengedett, hogy részt vegyenek sztrájkokon, tüntetéseken, felvonulásokon vagy bármilyen politikai célú eseményen.
Az ügyben március 3-án elindult egy előzetes vizsgálat, amelynek célja annak megállapítása, hogy történt-e valamilyen fegyelmi vétség.
A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy az esetet megelőzően a rendőr különböző okokra hivatkozva megtagadta a pszichológiai vizsgálatot. Később ezt elvégezte, az egészségügyi vizsgálatot azonban elutasította, így megelőző intézkedésként és a másik vizsgálat eredménye alapján