Curtis büszkén osztotta meg a nagyszerű átalakulását: látványosan lefogyott, és az új életmódja teljesen megváltoztatta a megjelenését és a közérzetét.
A mérleg most pontosan 108 kg-ot mutat, és ezt ruhában állapítottam meg. Elképesztő, hogy majdnem 119 kg-ról indultam el! Néha még én magam sem tudom elhinni, hogy ilyen ütemben közelítek a kitűzött célomhoz. Rengeteg erőfeszítést tettem és teszek folyamatosan ezért, és végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki támogat a folyamat során.
Curtis testi átalakulásában kifejezetten sokan közreműködnek. A 11 kilós mínuszért köszönetet mondott a párjának, az edzőjének, az edzőteremnek, az ételfutár cégnek, masszőr barátjának, valamint az egészségügyi centrumnak, ami orvosi hátteret biztosít neki.
A változás ideje végre elérkezett, és a rapper saját szavainak tükrében sem érezte magát valami fényesen. Ráadásul a bulik során a rum mennyisége is meghaladta az elfogadhatót, egy-egy koncert alatt simán eltüntetett egy üvegnyit. A fordulópontot a személyi edzője hozta el, aki barátjaként támogatta őt abban, hogy augusztusban végre letette a poharat és visszatért az edzőterembe. "Elhanyagoltam magam. A prioritásaim teljesen megváltoztak, a buli és a koncertek kerültek előtérbe. De augusztusban elhatároztam, hogy itt az ideje a változásnak" - mesélte Curtis, aki az első hónapban az alkohol elhagyása miatt máris 5 kilótól megszabadult.