A DNS elemzések új fényt derítenek a Róma falait rettegésben tartó hunok titokzatos származására.
Az európai hunok eredete, akik kulcsszerepet játszottak a Római Birodalom hanyatlásában, hosszú időn keresztül rejtély övezte. Most azonban egy új, DNS-alapú kutatás eredményei fényt derítenek a múltjukra. Az ötödik és hatodik századi hun csontvázak elemzése azt mutatja, hogy a hunok egy vegyes származású, sokszínű közösséget alkottak. A vizsgált egyének körülbelül egyharmadánál felfedezhető a kapcsolat a Mongóliában létezett Hsziungnu (Xiongnu) Birodalommal, ami új perspektívát ad a hunok etnikai hátterének megértéséhez.
Új eredmények
Február 24-én publikálták a PNAS folyóiratban azt a tanulmányt, mely feltárja a Rómát feldúló hunok rejtélyes eredetét. A hétfőn közzétett kutatás során a tudósok 370 csontváz genetikai állományát vizsgálták, hogy feltárják a negyedik-ötödik századi európai hunok és a közép-ázsiai nomád csoportok, például a Kr. e. 200 és Kr. u. 100 között virágzó Hsziungnu Birodalom közötti kapcsolatokat. A vizsgálat eredményei meglepőek voltak, a hunok genetikai összetétele rendkívül sokféle képet mutatott.
A hunok eredete évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket. Számos kutató azt feltételezte, hogy a hunok a Hsziungnu Birodalom népével állnak kapcsolatban, mivel kulturális párhuzamok nyomait fedezték fel – például az általuk használt fegyverek hasonlóságait, valamint a koponyaformálás gyakorlatát. Azonban egy 2024-ben a Science Advances folyóiratban publikált tanulmány arra világított rá, hogy a hsziungnuk is meglehetősen sokszínű genetikai örökséggel rendelkeztek.
Az új kutatás vezetője, Guido Gnecchi-Ruscone, a németországi Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet archeogenetikusa, munkatársaival három csoportba sorolta a genetikai adatokat:
A kutatók a "genetikai származás" (IBD) módszerét alkalmazták, amely segít azonosítani, ha két vagy több egyén hosszú DNS-szakaszokat örökölt közös felmenőjétől. Az elemzés során számos rokoni kapcsolat került napvilágra a három csoport között, ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy az egyes csoportokon belül az emberek szorosabb kötelékeket alakítottak ki. Összesen 97 személy mutatott genetikai összefonódást a Közép-Ázsiai sztyeppe és a Kárpát-medence között, ami négy évszázadon átívelő időszakot ölel fel. Ez a felfedezés azt sugallja, hogy ezek a nomád közösségek hosszú távon megőrizték transzeurázsiai genetikai kapcsolataikat.
A hunok genetikai kapcsolatai közvetlenül is nyomon követhetők, amely betekintést nyújt ősi népek örökségébe és a mai populációk fejlődésébe. Az ilyen kapcsolatok feltárása nemcsak a történelem iránti érdeklődést serkenti, hanem hozzájárul a kulturális identitás megértéséhez is. A modern genetikai elemzések révén egyre világosabbá válik, hogy a hunok milyen mértékben formálták a környező népek genetikai állományát, és hogyan él tovább ez az örökség a mai népekben.
Különösen figyelemreméltó, hogy a Hsziungnu Birodalomból származó két elit személy közvetlen ősökként kapcsolódik több hun kori egyénhez. Ez a tény genetikai összefonódást jelez a két népcsoport között. Ugyanakkor a kutatók által vizsgált hunok többsége különböző mértékű északkelet-ázsiai eredetet mutatott. A tanulmányukban a kutatók hangsúlyozták: „Az európai hun birodalom népessége rendkívül sokszínű genetikai összetételt tükrözött.” Noha néhány közvetlen genetikai kapcsolatot sikerült azonosítaniuk, „nem találtunk arra vonatkozó bizonyítékot, hogy ebben az időszakban jelentősebb keleti vagy sztyeppei származású közösségek éltek volna a térségben.”
Míg a korábbi DNS-vizsgálatok a Hsziungnu elit nőkkel kötött házassági szövetségeinek fontosságát hangsúlyozták, addig a hunok társadalmi szokásai eddig viszonylag kevéssé kerültek a tudományos érdeklődés középpontjába. Gnecchi-Ruscone a Live Science-nek nyilatkozva megemlítette, hogy "Ritka és különleges hun kori, keleti típusú temetkezések során mind férfiakat, mind nőket találtunk." Ugyanakkor kiemelte, hogy "Nem állt rendelkezésünkre elegendő adat ahhoz, hogy alaposan megvizsgálhassuk a hun kori társadalmi gyakorlatokat, mivel csupán viszonylag kevés egyén került elő."
Különleges hun nő: Az erő és a szépség megtestesítője A hun nők mindig is a bátorság és a kitartás szimbólumai voltak. Ezek a rendkívüli asszonyok nem csupán a családjuk pilléreiként álltak helyt, hanem a közösségük vezetőiként is megmutatták erejüket. Felejthetetlen szépségük mellett az intelligenciájuk és a stratégiai érzékük is kiemelkedő volt, hiszen sok esetben ők irányították a háztartást és a mindennapi életet a harcok idején. A hun nő különlegessége abban rejlik, hogy képes volt egyensúlyt teremteni a hagyományok és az új kihívások között. Míg a férfiak a csatatéren bizonyítottak, ők otthon őrizték a kultúra értékeit, miközben aktívan részt vettek a társadalmi életben. Az ő bölcsességük és küzdeni akarásuk hozzájárult a hun nép fennmaradásához és sikeréhez. Egy hun nő nem csupán a szív, hanem az elme erejével is rendelkezett, hiszen tudta, hogy a harcok mellett a tudás és az ismeretek átadása is elengedhetetlen a jövő generációinak. A különleges hun nő tehát nem csupán a múlt dicsőségét hordozza, hanem a jövő reménységét is, hiszen az ő örökségük ma is inspirál minket.
A kutatás során különösen érdekes leletre is bukkantak: egy 35-50 éves hun nő csontvázára, akinek megnyújtott koponyája volt, és arany fülbevalókkal temették el a mai Magyarország területén található Pusztataskony lelőhelyen, az ötödik század első felében. A kutatás vezetője ezzel kapcsolatban megjegyezte: "Ő azon egyének közé tartozik, akik genetikai vonalon a hsziungnu korszak elit tagjaitól származnak." Ez a felfedezés azt sugallja, hogy a koponyaformálás szokása generációkon át fennmaradhatott.
Összességében a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a 370-es években Kelet-Európába vándorolt hunok genetikai és kulturális szempontból rendkívül sokszínű közösséget alkottak. Ez a megállapítás rámutat arra, hogy a hunok vándorlása és a különböző népcsoportokkal való keveredés egy összetett és rétegzett folyamat volt, amely jóval túlmutat egy egyszerű, nagy távolságú migráción.
