Dr. Czuth Rozália a borosjenői közösség fáklyája és reménysége, aki elkötelezetten dolgozik a helyi magyarok jólétéért és jövőjéért.
Dr. Czuth Rozália, elismert állatorvos, a festői Székelyföld szívében, Gyergyóújfaluban látta meg a napvilágot. Gyermekkorában, mindössze tíz évesen, már határozott elképzelése volt a jövőjéről: állatorvos szeretett volna lenni, hiszen mindig is vonzódott az állatokhoz. Nagyapja, aki pakulárként, azaz főpásztorként élt, sok időt töltött vele. A nyári vakációkat is nála töltötte, ahol a juhakol melletti kis házikóban főzött és ügyelt a nagypapára. Egy alkalommal, amikor az állatorvos meglátogatta őket, Rozália szeme előtt megelevenedett a hivatás varázsa. Az állatorvos szakszerűen vizsgálta meg a juhokat, és szükség esetén gyógyszereket írt fel számukra. Ez a találkozás megerősítette benne a korábbi elhatározását, hogy ő is állatorvos legyen. Ekkor kezdte el tudatosan készíteni magát a választott pályára. Az iskolai tanulmányait Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Líceumban fejezte be 1967-ben, majd Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Állatorvos Szakára háromszor próbálkozott a felvételivel. Minden alkalommal hatalmas, tizenkétszeres túljelentkezéssel kellett megküzdenie, de végül a harmadik nekifutásra sikeresen felvételt nyert. Az egyetemi évek alatt ismerkedett meg jövendőbeli férjével, Czuth Andrással, aki Borosjenőből származott. András családja nagyon kívánta, hogy Rozália az oklevél megszerzése után itthon, a környéken helyezkedjen el, hiszen Csíkszeredában akkoriban komoly szükség volt állatorvosokra, mivel sokan foglalkoztak állattenyésztéssel. Ötödéves egyetemista korukban házasságra léptek, és az államvizsga után Borosjenőre költöztek. Az új környezet eleinte nehezen alkalmazkodott Rozáliához, hiszen az éghajlatváltozás miatt több mint két évig szenvedett az orrfolyástól. Ennek ellenére számára természetes volt, hogy a férjével együtt éli életét ezen a vidéken.
Borosjenőben egy-egy állatfarmon helyezkedtek el, egyikről a férje, a másikról Rozália gondoskodott. A tehenek, a sertések és a juhok ellátási gondjainak a megszervezése mellett, az állatok ellátását biztosító növénytermesztés is a felügyeletükre tartozott, farmfelelős minőségben. A farmon végzett munka azért is volt hasznos, mert az állatorvos gyakran rájuk bízta az állatok kezelését is, így fejleszthették orvosi tapasztalataikat, közvetlenül megismerhették, hogyan gyógyít az állatorvos. Ha netalán elpusztult egy-egy állat, nagy botrány kerekedett belőle. Egyik ilyen eset 1977 őszén történt, amikor az állatokat a pásztorok kiengedték legelni, azok viszont rámentek a lucernaföldre, azt legelték, amitől felfúvódtak. Az első szombaton tízet, a másodikon tizenhetet kellett levágni. Az eset Rozáliát olyannyira megviselte, hogy ágynak esett. A pásztor ugyanis nem gondolta, hogy a lucernától az állatok felfúvódhatnak. Az esetnek törvényes következménye lett, a farmvezető ugyanis törvénybe adta őket. A tárgyalást Déván tartották, majd végül nagy nehezen felmentették őket. 1985-ig dolgozott farmfelelős beosztásban, közben egyik kedves kollégája Aradon, a beondózáson (mesterséges megtermékenyítésen) dolgozott, aki a borosjenői hasonló rendeltetésű központot átadta a Czuth házaspárnak. Időközben Rozália férjét, Andrást kinevezték a borosjenői sertésfarm igazgatójának, ezért maga mellé vette a feleségét is, tehát megszabadultak a szarvasmarha farmtól és a továbbiakban a szakmájukban dolgozhattak.
A rendszerváltás után, 1990-ben megalapították az állatorvosi kabinetet, ahol a férjével együtt valóban a szakmájukban dolgozhattak: mindenféle műtétet végeztek, mindenfajta háziállaton, beleértve a kutyákat is, mert akkor már volt igény az ilyen szolgáltatásra is. Amikor feloszlatták az állatfarmokat és a kollektív gazdaságokat, a háziállatok tulajdonosai részéről adódott igény mindenfajta kezelésre, gyógyításra. Akkoriban Borosjenőn 7-8 állatorvos tevékenykedett, kialakult a konkurencia is. Az állatorvosi kabinetjük manapság is működik, de fölöttük is eljárt az idő, már nem tudnak bizonyos műtéteket elvégezni. Mostanában a háztartásokban inkább kutyákat tartanak, ezért azoknak, valamint a sertéskocáknak a beondózásával is foglalkoznak. Ameddig van rá igény, nekik is jót tesz, ha kimozdulnak otthonról, ugyanis Rozália 24, a férje, András 10 éve nyugdíjas. A gyermekeik közül András 1978-ban született, fogorvos, a leányuk, Anna 1983-ban született, a szülei hivatását követi, állatorvosként dolgozik. Csakhogy mindkét gyermekük Franciaországban él.
Dr. Czuth Rozália, az állatorvosi hivatásban eltöltött évei alatt, a kutyák gyógyítására és kezelésére összpontosít, hangsúlyozva, hogy csak olyan beavatkozásokat vállal, amelyeket biztosan el tud végezni. Az állatorvosi praxis mellett 2000 óta aktívan politizál, jelenleg az RMDSZ borosjenői szervezetének elnökeként tevékenykedik. E tisztséget azért fogadta el, mert a városban más nem vállalkozott a feladatra. Jelenlegi helyzetét nehezíti, hogy a fiatalabb magyar generációk között sokan csak törve, vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul. A vegyes házasságok következtében a helyi közösség nehezen őrzi meg magyarságát, hiszen Borosjenőben évtizedek óta nincs magyar nyelvű iskola. Rozália asszony férje az utolsó olyan generáció tagja, aki még magyar nyelvű elemi iskolában tanult a városban. Azok a szülők, akik szeretnék, hogy gyermekeik magyarul tanuljanak, a nagyváradi bentlakásos Ady Endre Líceumot választják, míg azok, akik anyagi okok miatt nem tehetik ezt meg, kénytelenek román iskolába íratni gyermekeiket, aminek következtében a nyelvi és kulturális identitásuk fokozatosan elhalványul. Ez a folyamat már több mint 70 éve tart, és mélyen gyökerezik a helyi társadalomban.
Dr. Czuth Rozália az RMDSZ színeiben képviselte a városi tanácsot az előző választási ciklus során. A legutóbbi választások alkalmával azonban úgy döntött, hogy átadja a helyét egy fiatal magyar férfinek, aki sajnos már nem beszéli az anyanyelvét. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a magyar lista mindössze 120 szavazatot kapott, így végül senki sem tudott bejutni a tanácsba. Ez a helyzet rávilágít a közösség kihívásaira és a nyelvi identitás megőrzésének fontosságára.
Dr. Czuth Rozália, a helyi RMDSZ-szervezet elnöke, a borosjenői magyar közösség számára számos emlékezetes autóbuszos kirándulást szervezett. A csoport Debrecenben megcsodálhatta a híres Feszty-körképet, részt vettek a csíksomlyói Mária-búcsún, és többször ellátogattak a máriaradnai templombúcsúra is. Azonban sajnálatos módon már két éve nem rendelkezik a borosjenői magyarság kijelölt találkozóhellyel. Az idei adventi koszorúkat a katolikus parókián készítették el, ami a közösségi élet megélénkítésének egy újabb jele. A régi magyar iskola bezárásával nemcsak az oktatás szűnt meg, hanem a helyi magyarság közösségi központja is eltűnt, így ma már csupán a templomban találkozhatnak egymással. Călin Abrudan, Borosjenő polgármestere viszont optimista ígéretet tett: a helyi vár felújításának befejezésével a magyar közösség számára is biztosítanak egy helyiséget. A polgármester szavai szerint az év végéig befejezik a vár felújítását, ahol a könyvtár is új otthonra lel, és a magyaroknak is külön termet alakítanak ki. Mivel Abrudan jóindulatú és szavatartó ember, a közösség reménykedik abban, hogy az ígérete valóra válik.
A borosjenői magyarság helyzete szempontjából figyelemre méltó, hogy az elmúlt évben mindössze egy félig magyar gyermek kapott keresztelőt. A város főutcáján hosszú éveken át állt Dózsa György mellszobra, a megégetett parasztvezér szimbóluma, amely a helyi közösség történelmi emlékezetének fontos része volt. Azonban a szobor eltűnésével a térképről is eltűnt ez a kollektív emlék, helyét pedig Mária román királyné emlékműve vette át, ami újabb jele a kulturális átalakulásoknak a térségben.
Rozália életének szinte minden pillanatát az állatok gyógyítása határozta meg; velük való kapcsolata volt a legmeghatározóbb, és a velük töltött idő formálta a személyiségét. Ez a mély szeretet és gondoskodás végigkísérte az életét, mint egy hűséges kísérő. Az utóbbi években azonban egy újabb szenvedély is feléledt benne: a helyi magyar közösség iránti elköteleződés. Ez a vágy nem csupán egy mulandó érzés, hanem egy belső kényszer, amely arra ösztönzi, hogy aktívan részt vegyen a közösség életében, még akkor is, ha már nem tölti be a városi tanácsosi szerepét. Számára a közösség szolgálata becsületbeli ügy, így folytatja a munkáját, ameddig csak az egészsége engedi, vagy amíg nem talál egy méltó utódot, aki átveheti tőle ezt a fontos feladatot.
