**A birodalom két arca: a kiegyezés és a dualizmus kora** A 19. század végén és a 20. század elején a Monarchia történetének egy kiemelkedő szakasza bontakozott ki, amely a kiegyezés és a dualizmus nevével fémjelezhető. E két fogalom nem csupán politikai
Ferenc Józsefet alattvalói szemszögből joviális, ámde zsarnoki öregúrként ismerték.
Az 1848-1849-es szabadságharc végső kudarca után egy brutális megtorlás és a nyílt abszolutizmus időszaka következett. Ezt a korszakot, amely egészen 1859-ig tartott, Alexander Bach belügyminiszterről nevezték el. Az időszak ideológiai alapját a "jogeljátszás" elmélete képezte, amely szerint Magyarország a forradalom és a lázadás következtében elvesztette alkotmányos jogait. Ezen elgondolás tükrözte a kor politikai légkörét és a hatalom által alkalmazott elnyomást.
A cél Magyarország beolvasztása lett a központosított birodalomba: a németet tették hivatalos nyelvvé, illetve az osztrák polgári és büntetőkönyv lépett hatályba. Továbbá a magyar tisztviselők mellé Ausztriából "Bach-huszároknak" csúfolt hivatalnokok érkeztek.
Magyarország területéről leválasztották Erdélyt, Horvátországot, a Határőrvidéket, a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot. A fennmaradó részeket a korábbi vármegyerendszer helyett öt kerületre osztották.
