Fokváros és Vlagyivosztok között háromszori autózás – ennyit tett meg tavaly a benzinbajnok képviselő.


Egyszerre lengetjük a kalapunkat, irigykedünk és döbbenten állunk a tény előtt. Van valaki, aki évente körülbelül 4,5 millió forintot költ benzinre, és átlagos munkanapján legalább 300 kilométert autózik. De ő nem Budapest legismertebb taxisofőrje, nem a Totalcar valamelyik autós újságírója, aki a legextrémebb helyekre is eljut, és nem is Forma-1-es pilóta. Hanem egy parlamenti képviselő. Elkezdett a fejünkben vad számításba menni, hogy mit is tudnánk kezdeni ennyi pénzzel és ennyi megtett kilométerrel.

A Blikk idén is megírta, mennyit költöttünk 2024-ben a parlamenti képviselők üzemanyagszámláira: 220 millió forintot.

A jelenlegi szabályok szerint minden képviselő - akinek nem jár szolgálati autó - kaphat üzemanyagkártyát saját vagy hozzátartozója autójához. A kártyát havonta töltik fel a megfelelő összeggel, amit befolyásol a képviselő lakóhelye és a főváros közötti távolság, plusz az egyéni mandátummal rendelkező képviselőknél az összeget növelik a körzetük nagysága alapján. A Budapesten élő képviselők alapból havi 2500 kilométerre elegendő benzinpénzt kapnak, míg azok, akik a legtávolabb élnek a fővárostól - legalább 300 kilométerre -, 6500 kilométert is elautózhatnak üzemanyagkártyájuk terhére. Ehhez jön még a plusz szorzó az említett egyéni képviselőknek a körzet nagysága alapján, így maximum 60 százalékkal emelkedhet az alapösszeg, amit nemcsak benzinre lehet költeni, hanem autópálya-matricára, a benzinkutakon igénybe vehető karbantartás költségeire is, továbbá elektromos autót is lehet tölteni a pénzből. Ha valakinek nincs autója, bérletre és menetjegyre is fordítható a pénz. A havi apanázs akkor is jár, amikor nincs ülésszak, és az sincs megkötve, hogy a képviselők kizárólag a munkájukkal kapcsolatos utazásra fordíthatják.

Éves szinten tehát 220 millió forintot tankolnak el a képviselők alapból, a 199 mandátum alapján egy parlamenti helyre 1,1 millió forint jut üzemanyagra (ez havi szinten 91 ezer forint). Persze ennél szofisztikáltabb a kép, nagy a szórás az egyes költések között, de nézzük meg a legtetejét: a legtöbb üzemanyagpénzt elköltő képviselő tavaly 4 millió 459 ezer forintért tankolt, a második helyezett már csak 3,8 milliót, de még a tizedik helyen lévő honatya is 3 millió felett költött üzemanyagra (demagóg összevetés, de az átlag magyar 1-2 millió forintért vesz autót manapság.)

A szöveges matematikai feladatok kedvelői most örömmel csatlakozhatnak hozzánk! A bemutatott példában találkozhatunk ismert és ismeretlen változókkal, de bőven van elegendő információnk ahhoz, hogy kiszámoljuk, mennyit is költ a legnagyobb autós költségekkel rendelkező képviselő.

Hörcsik Richárd, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 5. számú választókerületének egyéni képviselője, tavaly lenyűgöző 4,459 millió forintot költött üzemanyagra. Sárospatakon él, és a NAV adatai szerint 2024-ben a benzin átlagára literenként 608 forint volt. Ebből adódóan a képviselő összegéből körülbelül 7333,8 liter benzint vásárolhatott. Bár nem ismerjük Hörcsik Richárd autójának pontos típusát, azt sem tudjuk, hogy benzines vagy dízelmotorral rendelkezik-e, de tegyük fel, hogy egy modern, 100 kilométerenként 7 litert fogyasztó modellről van szó. A képviselő saját nyilatkozata alapján autója átlagfogyasztása 8-10 liter között mozog. Most a számításokat egyszerűsítve csak a benzin átlagárát fogjuk figyelembe venni, a dízel és elektromos autók használatát pedig most mellőzzük.

A korábban említett 608 forintos literenkénti benzinárral számolva:

A dolgozatunk már biztosan meglesz a kettes, de a történetnek még nincs vége! Tavaly 251 munkanap állt rendelkezésre. Ha a képviselő nem vette igénybe a szabadságát, és minden egyes nap autóval közlekedett, akkor 7 literes átlagfogyasztással naponta 422 kilométert tett meg, ami körülbelül 4,5 órás vezetést jelentett. Ha viszont 10 literes átlagfogyasztással számolunk, akkor napi 292 kilométert kellett teljesítenie. Ha figyelembe vesszük, hogy Sárospatak 246 kilométerre található a fővárostól, akkor 10 literes fogyasztás mellett 148 alkalommal kellett megtennie ezt az utat. Azonban érdemes megemlíteni, hogy ebben a ciklusban, azaz 2022 májusa óta, összesen 159 ülésnap volt, amelyből tavaly csupán 37 napot töltött el.

A kérdés továbbra is nyitva áll: hová autózott ennyit a képviselő? Hörcsik korábban azt állította, hogy az ő választókörzete az egyik legkiterjedtebb. Valóban, 98 település tartozik ide, és a két szélső pont közötti távolság 109 kilométert tesz ki. Most viszont egy kis matematikai kalandra indulunk, ahol a számok nem mindig pontosak, és bizonyos adatok alapján csupán becsléseket tehetünk.

Áttekintettük a képviselő tevékenységét a Facebook-posztjai tükrében az elmúlt 86 nap során. Megfigyeltük, hogy akadtak olyan napok, amikor úgy tűnt, egyáltalán nem mozdult el otthonról, míg máskor egyetlen nap alatt több települést is felkeresett. Emellett voltak olyan hosszabb utazásai is, amelyek a megyén kívülre vezettek.

A Facebook posztjaink alapján összesen 5943 kilométert regisztráltunk, ehhez hozzátettünk még 576 kilométert a rejtett, nem látható utakra. Ez napi átlagban 75 kilométert jelent, ami éves szinten, 365 nappal számolva, sajnos nem éri el a 30 ezer kilométert. De mivel nem tudunk tachométert csatolni minden egyes átvágott szalaghoz, emlékünnephez vagy lakossági fórumhoz, hagyjuk is Sárospatak egykori polgármesterét, és nézzük meg, hová juthatunk el 73 ezer kilométerrel és körülbelül 4,5 millió forinttal:

Related posts