Jakupcsek Gabriella véleménye szerint az anyaság olyan, mint egy folyamatosan zajló döntéshozatali folyamat, amely éjjel-nappal, szinte minden pillanatban jelen van az életünkben.

De hogyan boldoguljunk szülői szerepben a B oldalon? Hogyan feleljünk meg a saját és persze a gyerekünk, unokánk elvárásainak túl a negyvenen, az ötvenen, a hatvanon is? Miben könnyebb és miben nehezebb az érett anyák élete a fiatalabbakéhoz képest? Milyen középkorú nőként kismamává válni, és milyen aktív, dolgozó nőként ellátni a nagymama szerepét is? A háromgyermekes, és háromszoros nagymama Jakupcsek Gabriella, könyvében ezekre a kérdésekre (is) keresi a választ.

Az édesanyámmal való kapcsolatom mindig is különleges volt számomra. Gyermekkoromban ő volt az, aki minden titkomat és örömömet megoszthattam, és akihez bármikor fordulhattam, ha szükségem volt egy jó szóra vagy egy tanácsra. Az ő szeretete és támogatása mindig erőt adott nekem, és segített abban, hogy magabiztosan lépjek a világba. Ahogy felnőttem, a kapcsolatunk is fejlődött; barátokká váltunk, akik megosztják egymással az élet kihívásait és örömeit. Az édesanyám bölcsessége és humorérzéke mindig is inspirált, és hálás vagyok a közös pillanatokért, amiket együtt élhettünk meg. Mindezek a tapasztalatok formálták a személyiségemet és a világképemet, és úgy érzem, hogy az ő hatása mindig velem marad.

A kapcsolatunk rendkívül összetett volt, tele kihívásokkal és konfliktusokkal. Különösen fontos szerepet játszottunk egymás életében, hiszen édesapám korai elvesztése után egyfajta védelmező és támaszkodó kötelék alakult ki közöttünk. Bár viszonylag fiatalon elhagytam a szülői otthont, gyorsan megtanultam önálló lenni, ám a neveltetésem mindig velem maradt. A függetlenségem ellenére édesanyámra mindig számíthattam, ő volt a biztos pont az életemben.

Az anyaság egy csodálatos, de egyben kihívásokkal teli út, amely során számos értékes útravalót kaphatunk. Számomra az egyik legfontosabb tanulság az, hogy mindig figyeljek a saját intuíciómra, mert a legjobb döntések gyakran belülről fakadnak. Emellett megtanultam, hogy a türelem kulcsfontosságú, hiszen a gyerekek fejlődése és felfedezése időt igényel. Az elfogadás is lényeges: nem minden nap lesz tökéletes, és ez rendben van. Az anyaság nem csupán a boldog pillanatokról szól, hanem a kihívások kezeléséről és a tanulásról is. Végül, de nem utolsósorban, az önmagunkra szánt idő fontosságát is megértettem; hiszen ha mi magunk kiegyensúlyozottak vagyunk, akkor jobban tudunk gondoskodni a gyermekeinkről is. Ezen értékek mentén igyekszem nevelni a gyermekeimet, és bízom benne, hogy ez segít nekik is a saját útjuk megtalálásában.

Édesanyám rendkívül bölcs nő volt, tele éleslátással és megfontolt mondásokkal. Ugyanakkor, ha visszagondolok, sosem folytattunk igazán mély, leülős beszélgetéseket, hiszen abban az időben ennek nem volt meg a kultúrája. A hétköznapi pszichológia csak később, talán a 80-as évek végén vagy a 90-es évek elején kezdett el teret hódítani a fiatalabb generációk körében.

Volt egy hierarchikus családi kapcsolat: a szülőt tiszteled, elfogadod amit mond, de ez az esetek többségében egy egyirányú kommunikáció volt. A nagymamám is ilyen volt; nálunk ezek a bölcsességek, némi humorral fűszerezve anyai ágon öröklődtek.

Volt elképzelésed arról, hogy milyen anya leszel?

Az anyaság és a család fogalma mindig is távoli volt számomra, hiszen édesapám korán távozott az életből, és testvérek nélkül nőttem fel. Ezért nehezen tudtam elképzelni, milyen is egy igazi családi élet. Mégis, a szívemben mindig ott élt a vágy egy nagy, szeretetteljes család iránt, tele gyerekekkel, akik boldogságot és zűrzavart hoznak az életünkbe.

Amikor fiatalon anyává váltál, vajon te is azt kívántad, hogy hibátlanul töltsd be ezt a szerepet?

Persze! És ez a törekvés elég sokáig tartott, a harmadik gyerekemnél engedtem el. Emma már iskolás volt, amikor elkezdtem egy kicsit máshogy gondolkodni; akkor már láttam, hogy minden rendben van.

Huszonévesen az ember sokszor még keresi a helyét a világban, és a szülői szerepben is épp csak beletanul. Én is így voltam ezzel, hiszen akkor születtek a fiaim. Minden, amit csináltam – legyen az anyaság vagy munka – egyfajta ösztönös reakció volt, tele lelkesedéssel, de néha bizonytalanul. A harmadik gyermekem érkezésével azonban sokkal könnyedebbé váltam. Akkor tanultam meg igazán, hogy néha érdemes elengedni a szigorú szabályokat, és csak élvezni a pillanatokat.

Ennek a kérdésnek a hátterében talán az áll, hogy az életkorod mellett a két fiú után lányos anyává válás is formálja a tapasztalataidat és érzéseidet. Mennyire befolyásolja ez a családi dinamikádat és a saját identitásodat?

Valójában mindkét tapasztalat rengeteget hozzátett ehhez az úthoz. Különösen meghatározó volt, hogy a harmadik gyermekem lány lett, hiszen az első két gyermekemnél elképzelhetetlennek tartottam volna ezt, annyira fiús anyukaként éltem meg azokat az éveket.

Hogy áll a kapcsolatod velük?

Remélem, hogy így van. Figyelj, a fiús anyaság felnőttként egészen más tapasztalatot jelent, mint gyerekkorban. Most már sokkal nehezebb napi kapcsolatot fenntartani velük, mivel az életükben ott van egy erősebb női figura is, aki dominál a családjukban.

Furcsa, de izgalmas azt mondani, hogy nemcsak anya vagy, hanem nagymama is. Milyen érzés számodra ez a két szerep? Hogyan élik meg a mindennapjaidat ezek az új kihívások és örömök?

A könyv valójában ennek a dilemmának a mélyebb megértésére született, és ezt a kérdést igyekszik alaposan körüljárni. Az én generációmban sokan küzdenek azzal az érzéssel, hogy nem találják a helyüket ebben a szakaszban, mivel a társadalmi elvárások és támogatások nem igazán segítik őket. Sokan úgy érzik, hogy nem ott állnak az életükben, ahol a kor és a státusz szerint "kellene" lenniük. A mai világban egy nagymama korú nő aktívan dolgozik, több házasság után áll, és lehet, hogy – hozzám hasonlóan – későn vállalt gyermeket.

Tehát a jelenlegi generációk nem ugyanott állnak, mint a szüleink nagyszüleik korában. Abban az időben már az elengedés és a megnyugvás időszakába léptek, és teljesen más női szerepekben élték mindennapjaikat.

Sok szempontból összehasonlíthatatlanul könnyebb az élet most, mint a nagyszüleink idejében, közben viszont ha a közösségi médiát nézzük, az óriási terhet rak a fiatal anyákra. Én sokszor hálás vagyok, hogy amikor a fiam megszületett, még nem volt Instagram, és a Facebook is csak akkortájt indult... Azt látom a környezetemben, hogy a folyamatos összehasonlítástól plusz nyomás van a nőkön.

Valóban, óriási társadalmi nyomás nehezedik rájuk, már a gyerekvállalás kérdésénél is. Nyilvánvaló, hogy saját maguk által kialakított elvárások is játszanak ebben, hiszen a lehetőségek széles tárháza áll előttük, és ebből kellene okosan választaniuk. Szó szerint választaniuk kell, hiszen ha igazán jól akarják csinálni, akkor egy irány mellett döntenek, és azt kell követniük.

Ezek a váltások igazán kihívást jelentenek. Karriert építeni, miközben egy családot is el kell tartani, nem kis feladat. Emellett jógázni járni, csinosnak és vonzónak maradni, barátnőkkel utazásokat tervezni, olvasni, koncertekre eljutni – mindezek mellett a játszótéren is mosolygósnak kell tűnnünk. Hiszen mi a véleménye a környezetünknek, ha bébiszitter vigyáz a gyerekünkre...?

A beszélgetőpartnereid nem minden esetben osztoznak ugyanazokon a kihívásokon. Milyen szempontok alapján döntöttél úgy, hogy őket választod a könyv számára?

Egyrészt mindenképpen olyan történeteket akartam bemutatni, amelyekben én is jelen vagyok, ahol az én mondandóm és kérdéseim is szerepelnek. Másrészt fontos volt, hogy olyan is legyen köztük, ami megmutatja, hányféle módon teremthet ma egy nő családot magának.

A könyvben olyan nők szerepelnek, akik teremtő erejükkel és eltökéltségükkel hódítanak meg minden kihívást. Számomra kulcsfontosságú volt, hogy az olvasók különféle élethelyzetekben találjanak magukra: legyen szó a nagymama bölcsességéről, a későbbi gyermekvállalásról, az apa nélküli családalapításról, az örökbefogadás örömteli nehézségeiről vagy akár a gyermek után külföldre költözés kalandjáról. Olyan inspiráló történeteket kerestem, amelyek hősei bátran szembenéznek a megpróbáltatásokkal, kitartóan küzdenek a céljaikért, és sikerrel valósítják meg álmaikat – mindezt pedig egy igazi akadályverseny közepette.

Amikor fiatalon arról fantáziálunk, hogy hányféle élet létezik, hogy milyen példát követünk, akkor azt fontos tudni, hogy mindegyikben van akadályverseny. És ezekben a helyzetekben a nők döntöttek, mert dönteniük kellett. Sok olyan történet van közöttük, amikor elgondolkodtam azon, hogy én ezt tudnám-e csinálni.

Számomra a könyv azt erősítette meg, hogy anyaként hihetetlen dolgokra vagyunk képesek, és a sok felmerülő nehézség mellett annyi erőt is ad az anyaság, amit el sem tudunk képzelni. Szerinted mi a legszebb és mi a legnehezebb az anyaságban?

Az anyaság egy folyamatos, 24 órás döntéshozatali folyamat. El kell fogadnod, hogy a fókusz már nem rajtad van, hanem a gyerekeid körül forog minden. Minden pillanatban újabb és újabb döntések várnak rád: mit főzz, mikor kell elindulni az óvodába, hogyan oszd be az idődet a munka és a család között, milyen programokat szervezz, és hogyan támogasd a gyerekeid fejlődését. A hűtőszekrény tartalma, a férjed igényei, az iskolai események, a tornaórák, a fogszabályzás és az edzések mind-mind újabb kihívásokat jelentenek. Ha egy nő naponta összeírná a döntéseit, amelyek nem az ő saját életéről szólnak, valószínűleg egy hihetetlenül hosszú listát kapna. Az anyaság valójában egy folyamatosan változó, komplex labirintus, ahol mindig a gyerekeid szükségletei állnak a középpontban.

Nézzünk egy pillanatra a dolgok mélyére, és vizsgáljuk meg, milyen támogatást élvezhet ma egy nő, függetlenül attól, hogy 40, 50 vagy akár nagymama korú. Az 1980-as és 1990-es években, amikor a pszichológia belépett a mindennapjainkba és egyre inkább elfogadottá vált, számos neves pszichológus vált a közmédia kedvencévé, akik valóban értékes segítséget nyújtottak. A közvélemény számára is elérhetővé tették a mentális egészség fontosságát, és ezzel sok nő életében pozitív változásokat indítottak el.

Vekerdy Tamás, Popper Péter és Benjamin Spock nevei mindannyiunk gyermekkorában ott lebegtek, mint a pszichológia ikonikus alakjai, akik meghatározták a gyermeknevelés irányvonalát. Ma már nem szokatlan, hogy egy édesanya egyedül indul el a szülői útvesztőben, és gyakran magának kell felfedeznie a neten rejlő számtalan információt. A kínálat hatalmas, de sokan nem tudják, hogyan kezdjenek neki, vagy mit keressenek a rengeteg lehetőség közül.

Beszéltél már Emmával hasonló témákról?

Folyamatosan kísérletezem. Azonban ő novemberben ünnepli a 17. születésnapját, így eltérő típusú kihívásokkal és kérdésekkel nézünk szembe. Talán egy lányos anya könnyebben megérti és közelebb kerül a felnőtt gyermeke családi életéhez, mint egy fiús anya. A fiús anyák sokáig nevelik a gyermekeiket, de gyakran gyorsan elveszítik őket. A fiúk általában mélyebb érzelmi kötelékben állnak az anyjukkal, és nagyobb szükségük van rájuk. Azonban amikor elérkezik az idő, hogy elszakadjanak, azt szinte villámgyorsan teszik, és ezután saját családot alapítanak.

A mai fiatalok körében egyre gyakoribb, hogy elhessegetik a gyerekvállalás gondolatát, sokszor félelmek vagy bizonytalanságok miatt. Ha valaki tanácsot kérne tőlem ebben a témában, azt mondanám, hogy fontos, hogy alaposan mérlegeljék a döntést. A gyerekvállalás hatalmas felelősség, de ugyanakkor rengeteg öröm és tanulság is rejlik benne. Először is érdemes elgondolkodniuk azon, miért érzik így. Lehet, hogy a társadalmi elvárások, a karrierépítés vagy a pénzügyi helyzet aggasztja őket. Ezek teljesen valid érzések, de fontos tisztában lenni azzal, hogy a gyerekvállalás nemcsak a kihívásokról szól, hanem a szeretetről, a családról és a közös élményekről is. Javaslom, hogy beszélgessenek nyíltan a párjukkal, barátaikkal vagy családtagjaikkal, mert a támogatás és a különböző nézőpontok sokat segíthetnek. Emellett érdemes megfontolni a jövőbeli terveiket és az életmódjukat, hogy lássák, hogyan illeszkedhet a gyerekvállalás ebbe a képbe. Végül, de nem utolsósorban, fontos, hogy a döntésük a saját értékeiken és vágyainkon alapuljon. Nincs helyes vagy helytelen válasz, csak az számít, hogy mit éreznek helyesnek maguk számára. A gyerekvállalás egy életre szóló kaland, és ha megérett rá a szívük, akkor érdemes felfedezni ezt az utat.

A könyvemben vannak gyereküket egyedül nevelő nők, és tisztelettel mutatom be őket, mert döbbenetes, hogy mit vállalnak. Én azért mégis azt gondolom, hogy ez a műfaj kétemberes. Sőt, közösséges. Egy gyerek akkor érzi jól magát, ha sokan szeretik, és óriási előnyt jelent számára, ha családban nő fel. Ezért én alapvetően arra tendálnék mindenkit, hogy találjon társat magának - de tudom, hogy ez sokszor túl idealisztikus, és olykor máshogy alakítja az a körülményeket az élet.

Vannak olyan barátaim, akiknek nem született gyermekük, és fontosnak tartom, hogy megértsük: nem mindenki alkalmas a családalapításra vagy a gyereknevelésre. Ez nem jelenti azt, hogy ők bármilyen módon kevesebbek lennének másoknál; sőt, sokszor éppen hogy nagyobb felelősségtudattal rendelkeznek. Rendkívüli dühöt érzek, amikor azt látom, hogy gyerekek jönnek a világra, de a nevelésükre nem fordítanak elegendő időt és energiát. Számomra a hangsúly nem csupán a szülés aktusán van, hanem sokkal inkább a gyermek felnevelésén. Itt kezdődik igazán a nő feladata, és ez az alapja annak, amiről a könyvem is szólni fog.