József Attila, a szív fájdalmával terhelt költő, hirtelen előrántotta a kést, de nem gyűlöletből, hanem a szerelem szenvedélyes és ellentmondásos érzései által hajtva. Az érzelmek viharában a fegyver nem csupán eszköz volt, hanem a belső küzdelem kifejező

Bizonyos történelmi jelentőségű személyiségek életének feldolgozása során elengedhetetlen, hogy az alkotók figyelembe vegyék a nézők előzetes ismereteit, és a történetet a végső kimenetel tükrében értelmezzék. A Reménytelenül című film, amely József Attila pszichoanalízisét vizsgálja, pontosan ezt a megközelítést alkalmazza.

Az a szegény lélek, aki ezeket a sorokat megfogalmazta, hatalmas vágyakozással tekint a szeretetre, remélve, hogy az megóvja őt azoktól a tettektől, amelyeket mélyen elkerülne. Őt olyan dolgok miatt bántalmazták, amelyeket soha nem követett el. Ő az a gyermeki lélek, akit nem öleltek magukhoz, és akit emiatt is szenvedett, mert nem tudták elviselni, hogy nem tapasztalja meg a szeretet melegét. Így hát vágyik ő a szeretetre, csupán azért, hogy ne szenvedjen több fájdalmat. Most ez a szegény bolond, mély érzelmekkel viseltetik az analitikusához, csupán azért, mert abban a hitben él, hogy az nem fogja őt bántani.

A Szabad-ötletek jegyzékének kiadása mélyen vitatott irodalomtörténeti kérdés, hiszen nem a nyilvánosságnak szánt művészi produktum, hanem egy kétségbeesett és szeretethiányos ember önanalízis-kísérlete. Az azonban kétségtelen, hogy megvilágító erejű adalékul szolgál a József Attila-művek értelmezéséhez, és közelebb vihet bennünket a múlt századi líra egyik legnépszerűbb alakjának lélekrajzához.

József Attila az 1920-as évek végén merült el Freud elméleteiben. Érdeklődése különösen felerősödött, amikor találkozott Rapaport Samuval. Egy ideig pszichoanalízisre is járt hozzá, de mivel a kezelés nem hozott várt eredményeket, végül Gyömrői Edithez fordult segítségért.

A tragikus esemény bekövetkeztét Edit vőlegényének gyors reakciója hárította el. Bár a kezelés félbeszakadt, József Attila életében a freudi elméletek továbbra is jelentős szerepet játszottak. Ezt nem csupán a fent említett önanalitikus írások, hanem elméleti munkák és a költő érett, későbbi lírájának egyes darabjai is tükrözik, amelyek az érdeklődését e témák iránt egyértelműen demonstrálják.

Rózsa Gábor forgatókönyvíró-rendező harmadik játékfilmje a költő életének ezt a tragikus időszakát dolgozza fel. A Reménytelenül kamaradráma, amelynek szinte kizárólag Gyömrői lakása a helyszíne. Az egy és háromnegyed órás, kevés szereplőt mozgató alkotás középpontjában analitikus és páciens találkozásai állnak; a fókusz nem a költőn, hanem a Michl Júlia által alakított Editen van (Michl volt a film vágója is). A pályakezdő Gyömrői eleinte nem akarja elvállalni az esetet, menthetetlennek tartja a sokat szenvedett, mélyen traumatizált költőt, ám nagybátyja meggyőzi, mert úgy véli, egy neves kliens jót tenne a hírnevének.

A cselekmény lassan indul be, az első találkozások kissé vontatottak, mondhatni unalmasak - a néző nem sok újat tud meg, mivel az általános iskolás irodalomórák óta kívülről fújja a szerző életrajzát, emiatt a szenvedés, a nélkülözés, de még az öngyilkossági kísérletek elősorolása is céltalan részvétkeltésnek és enyhe szenzációhajhászatnak tűnik. A fordulat a film kétharmadánál következik be: Attila (Sütő András) fokozatosan megnyílik Editnek, és ezáltal a néző is bevonódik a folyamatba, amiben jelentősen segítik a vizuális és hangulati váltást egyszerre jelentő látomások.

A végkifejlet fényében világossá válik, miért tűnik kezdetben nehézkesnek a történet kibontakozása: az orvos és a páciens közötti bizalom kiépítése ugyanis nem egyik napról a másikra történik, ez a dramaturgiai felépítés pedig hűen tükrözi a pszichoanalitikus gyakorlat ritmusát. Érdekes módon, még a kissé természetellenesnek tűnő párbeszédek is új értelmet nyernek, ha észrevesszük, hogy Edit és Attila dialógusai valójában a szerző más műveiből származó idézetekből tevődnek össze. Ezen túlmenően, az is figyelemre méltó, hogy...

A pszichoanalitikus folyamatosan keresi a megfelelő szakmai kifejezéseket páciense kihívásaira, ám idővel rá kell jönnie, hogy az elméleti keretek nem mindig illeszkednek hibátlanul az egyedi esetekhez. Ezzel kapcsolatban Kosztolányi egyik híres sora idéződik fel bennem: "Ilyen az ember. Egyedüli példány." Ez a gondolat rávilágít arra, hogy minden egyes emberi lélek egy különálló világot rejt, amelyet nem lehet csupán elméletekkel megragadni.

Edit kénytelen szembenézni azzal, hogy a számára kijelölt szakmai határokon belül maradva nem tudja meggyógyítani a költőt. Viszont a kísérletezés sem segít; a rendszeres határátlépések - legyenek bármilyen aprók, például egy-egy elejtett személyes megjegyzés vagy Edit fiatalon írt versének közös olvasása - mindinkább felborítják a hagyományos orvos-páciens viszonyt, ami az extrém módon érzékeny és szeretethiányos költő esetében különösen veszélyes. Kedvességét és empátiáját - hiszen mindkettő hiányzik az életéből - összetéveszti a szerelemmel, és a visszautasításokat figyelmen kívül hagyva ostromolni kezdi a nőt.

Bár Edit által inspirált versek sorra születnek, és sok esetben a vágyakozás és a fájdalom küzdelmes elegyét tükrözik, mint például a Gyermekké tettél vagy a Nagyon fáj, a mögöttes érzés sokkal inkább hasonlít egy gyermek ragaszkodására az édesanyjához, mintsem a férfi és nő közötti romantikus szeretetre. Ez a mély érzelmi kötődés megnehezíti a helyzet kezelését, sőt, valószínűleg a gyógyulást is. Edit is tudatában van ennek, ahogyan a néző is, aki csak akkor tudja igazán értelmezni a történet végkifejletét, ha a saját tapasztalatait és tudását felhasználva tekint a költő sorsának további alakulására.

A Reménytelenül kezdetén egy emlékezetes mondat hangzik el: "Lehet, hogy a jövő majd úgy emlékszik rád, mint az ország legfontosabb költőjének a megmentőjére." Ezzel Rapaport próbálja meggyőzni Editet, hogy vállalja el Attila pszichológiai kezelését. Bár Gyömrői Edit nem feltétlenül a klasszikus költő megmentőjeként vonul be a történelembe, a huszadik századi magyar líra néhány rendkívül hatásos művének ihletőjeként továbbra is élénken él az irodalomoktatásban. Rózsa Gábor filmje, amely József Attila-kutatók szakmai segítségével készült, teljes mértékben a valóságra épít, és nem tartalmaz fiktív elemeket. A film középpontjában egy gyakorlatlan pszichoanalitikus áll, aki emberi érzésekkel közelít a kétségbeesett költőhöz, és minden erejével próbálja megmenteni őt. A cím tehát Editre is éppúgy vonatkozik, mint az azonos című, a Gyermekké tettélhez és a Nagyon fájhoz hasonlóan megrázó versre. Ennek utolsó strófája különösen megható: "A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok."