Kereskedelmi Szövetség: A boltok 100 forintos eladásból 40 fillér veszteséget szenvednek el, ami tarthatatlan helyzetet teremt - Pénzcentrum.

A 2024-es évben a hat legnagyobb kiskereskedelmi lánc összesített mérlege azt mutatja, hogy minden 100 forintnyi értékesítés után mindössze mínusz 0,40 forint, azaz 40 fillér adózott nyereség maradt. Ez a szám jól tükrözi a magyar vásárlók által leggyakrabban látogatott üzletek nehéz helyzetét. E láncok, amelyek a magyar lakosság jelentős részének bevásárlási helyszínei, számos diszkrét és nyíltan diszkriminatív intézkedés áldozatai lettek, melyeket a kormányzat alkalmaz. Mi történik valójában az élelmiszerpiacon, és milyen következményekkel jár ez a gazdaság különböző szereplőire, valamint a fogyasztókra nézve? A piaci környezet folyamatosan változik, és a kiskereskedelmi szektor kihívásokkal küzd, amelyek nemcsak a vállalkozások jövedelmezőségét érintik, hanem a vásárlók lehetőségeit is. Az árak emelkedése, a költségek növekedése és a kormányzati intézkedések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kiskereskedelmi láncok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Ennek következményeként a fogyasztók is egyre kevésbé tudják megfizetni a szükséges termékeket, ami tovább fokozza a társadalmi feszültségeket és bizonytalanságokat.

A 2024-es összesített mérleg alapján a hat legnagyobb magyarországi élelmiszer-kiskereskedelmi lánc helyzete aggasztó képet fest. Az adatok szerint tavaly minden egyes 100 forint értékesítési bevétel mellett 40 fillér veszteség keletkezett. Az 1. ábra világosan szemlélteti a láncok költségszerkezetét: a kasszánál kifizetett 100 forintból átlagosan 56,5 forintot költenek el az eladott termékek beszerzésére (ELÁBÉ). Ezen kívül több mint 19 forint adó formájában távozik az államhoz, beleértve a forgalmi adót, a kiskereskedelmi különadót, valamint a nyereségadókat, ahol még marad profit. Emellett 7 forintot fordítanak a munkabérekre. Az adatok rávilágítanak a kiskereskedelem kihívásaira, és arra, hogy milyen nehéz helyzetben van a szektor.

A működési költségek összessége 11,5 forintot tesz ki, amely magában foglal egy sor különböző tételt. Ezek közé tartozik az ingatlanok üzemeltetése, a raktározás, a szállítás, a hűtési költségek, valamint a friss pékáru sütésének költségei is. Ezen kívül további 6 forintot képviselnek az egyéb nettó ráfordítások, amelyek általában rendkívüli kiadásokat jelentenek. Ezek közé tartoznak a pénzügyi költségek, a kamatok, az adósságok törlesztése, az árfolyamkockázatok, valamint egyéb, váratlan vagy egyszeri kiadások.

A fentiek alapján az adózott eredmény maradványa jellemzően 2-3 forint az élelmiszer kiskereskedelmi szektorban a fejlett országokban. Ezzel szemben Magyarországon tavaly ez a mutató -0,4 forintot mutatott, ami azt jelenti, hogy minden 100 forintnyi értékesítés után 40 fillér veszteség keletkezett. Érdemes megemlíteni, hogy a jelentős szereplők, mint például az Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar és Tesco nem csupán 100 forintos tételekben gondolkodnak; a tavalyi év során az összesített értékesítésük elérte a 4400 milliárd forintot.

A kiskereskedelmi árrés a nettó beszerzési ár és a nettó értékesítési ár közötti eltérést jelenti, és nem feltétlenül tükrözi a profitabilitást. Előfordulhat, hogy egy bolt, amelynek magas az árrése, mégis veszteséges, míg egy alacsony árrés mellett működő üzlet nyereséget termelhet, ha jól és hatékonyan van üzemeltetve. Ezért a költségek fordított irányú kalkulációja meglehetősen bonyolult, mivel a bruttó fogyasztói ár, amely tartalmazza az áfát és a kiskereskedelmi különadót (ez összesen 31,5 százalék), alapját képezi a költségek meghatározásának (lásd 1. ábra). Ugyanakkor egyértelmű, hogy a kiskereskedelmi árrésnek fedeznie kellene a működési költségeket, a béreket és egyéb rendkívüli kiadásokat. Az adatok alapján a kiskereskedelmi árrés már 2024-re sem biztosít elegendő fedezetet, ennek ellenére a kormány bevezette az árrésstopot, amely a forgalom közel egyötödét érintő élelmiszer-termékkörre vonatkozik.

A kormányzati kommunikáció a kiskereskedelem problémáira hivatkozik, ám a vásárlók számára az a legfontosabb, hogy a termékek ára csökkent. Ez azonban egy félrevezető állítás. A kiskereskedelmi árrés és a még meglévő pozitív működési eredmények elvben lehetőséget kellene adjanak a kereskedőknek a beruházásokra, valamint arra, hogy versenyképes akciókat kínáljanak a fogyasztóknak. Az árrésstop bevezetése viszont ezt a lehetőséget megszünteti, így a vásárlók valójában hátrányos helyzetbe kerülnek. Egyetlen vállalkozás, még a legnagyobbak sem, nem képes tartósan elviselni a veszteségeket. Ha az árrés nem elegendő a működés fenntartásához, akkor kénytelenek lesznek csökkenteni a kiadásaikat, ami végső soron a fejlesztések leállításához vezet.

További károkat okoz az árrésstop azzal, hogy rontja a kiskereskedők alkupozícióit a beszállítókkal folytatott tárgyalásokon. A lényegében fix árrésekből a beszállítók pontosan meg tudják állapítani a konkurencia árait, és ez megszünteti a közöttük zajló versenyt. Ezzel a problémával szembesül most a kiskereskedelem, amikor egyre másra kapja beszállítóktól az áremelési igényeket tartalmazó szerződés módosítási kérelmeket. Ezek egy része valóban indokolt , költség oldalról alátámasztott igény, más részük azonban kizárólag a verseny hiánya miatt mehet át a szűrőn. A kiskereskedelem egyszerűen nem talál olcsóbb beszállítót, mert minden termelő és feldolgozó tudja, hogy "mihez kell áraznia".

Így alakulhatott, hogy míg a kiskereskedelem több száz milliárd forintos bevétel-kiesést szenved el, és emiatt veszteségesen működik, hogy támogassa a kormány inflációval kapcsolatos intézkedéseit, a termelők és feldolgozók nem járulnak hozzá az áremelkedések ellen folytatott harchoz. Az alábbi két táblázat világosan bemutatja, hogy a legnagyobb kiskereskedelmi láncok eredményei hogyan változtak három év alatt a megszokott 2,2-2,4 százalékos nyereségről veszteségre, míg minden más piaci szereplő, mint például az élelmiszeripar és a kisebb kereskedelmi egységek, viszonylag stabil nyereséget tudtak fenntartani.

Az árrésstop és a kiskereskedelmi különadó intézkedései olyan mesterséges diszkriminációt eredményeznek, amely elsősorban a nagyobb vállalatokat célozza meg. A kormány kommunikációja gyakran hangoztatja ezt a hazai és nemzetközi (multinacionális) megkülönböztetésként, illetve a nagyok és kicsik közötti különbségként. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a kisebb vállalkozások között is találunk jelentős szereplőket, mint például a CBA, REÁL és COOP. Emellett nem elhanyagolható, hogy néhány nagyobb lánc, mint a Spar vagy Tesco, szintén üzemeltet kisebb boltokat, ami tovább árnyalja a képet.

A diszkrimináció azt a különbséget használja ki, hogy a hazai láncok nem egy nagy cégként, hanem sok kicsi hálózataként (Franchise rendszer) működnek. Az árrésstop és a különadó is csak egy magasan meghúzott árbevétel szint fölött lép életbe, ezért a kisebb cégekből álló hálózatokat nem terheli sem az árrésstop, sem a különadó, csak a nemzetközi láncokat. Emiatt viszont nemcsak az élelmiszer vertikum különböző szintjei között mutatkozik jelentős eltérések az adózott eredményben, de az élelmiszer kiskereskedelmen belül is, ahol a nemzetközi és a hazai szereplők között is komoly különbségek keletkeztek.

Mindezek fényében meglepőnek tűnhet, hogy az élelmiszer-kereskedelem kisebb szereplői is káros következményekkel szembesülnek az árrésstoppal, és ők maguk is kifejezik ellenállásukat. Ez azonban nem a sors ironikus játéka, hanem egy jól látható piaci törvényszerűség. Az árréstop következtében a nagy láncoknál bizonyos élelmiszer-termékek ára irreálisan alacsony szintre csökkent, ami miatt egyre több vásárló hagyja el a kisebb üzleteket, és a nagyobb áruházakat választja.

A jelenség tipikusan úgy zajlik, hogy az emberek autóba pattanva nem a környékbeli boltban keresik a vasárnapi ebédhez szükséges hozzávalókat, hanem inkább a legközelebbi, parkolóval ellátott hiper- vagy szupermarket felé veszik az irányt. Itt aztán kedvükre válogathatnak az élelmiszerek széles választékából, és egyszerre beszerzik az egész hétre elegendő készletet. Ez a tendencia természetesen drámai hatással van a helyi üzletek forgalmára; nem meglepő tehát, hogy a GKI felmérése szerint a kisebb boltok és boltláncok üzemeltetőinek 18 százaléka már fontolgatja egy vagy több bolt bezárását.

Az összehasonlítás során egyértelműen megfigyelhető, hogy az árrésstop társadalmi előnyei már csupán elenyészőek, vagy akár teljesen hiányoznak. Az egyszeri inflációcsökkentő hatás legkésőbb a következő tavaszra eltűnik a bázisból, és a jelentősebb árindexek ismét emelkedésnek indulnak. Jelenleg a lakosság 75%-a már most is érezhető élelmiszerár-emelkedést tapasztal. Ezen okok miatt az árrésstop nem képes megvalósítani azt a kedvező hatást, amelyet a jogalkotók reméltek, sőt, egyéb szempontból kifejezetten hátrányosan hat a gazdaságra és a vásárlói közösségre.