Leó pápa üzenete az idősek lelki támogatásáról: Senki ne tapasztalja meg a haszontalanság és az elhagyatottság érzését!

XIV. Leó pápa pénteken üdvözölte a második nemzetközi időspasztorációs kongresszus résztvevőit a Vatikán falai között. Az időseket ajándékként és áldásként kell tekintenünk, hiszen a hosszú élet ma már a remény szimbólumának számít. A pápa arra ösztönözte a jelenlévőket, hogy hirdessék Krisztust életük minden szakaszában.

A Világiak, Család és Élet Dikasztériumának szervezésében második alkalommal került megrendezésre az idősek lelkipásztori ellátásával foglalkozó kongresszus október 2-4. között Róma szívében, a Jezsuita Rendi Központban. A rendezvény központi gondolata: "Véneitek álmokat álmodnak" (Jóel 3,1), mely Jóel próféta szavait idézi. Ez a téma különösen fontos Ferenc pápa számára, aki sokszor hangoztatta a fiatalok és idősek közötti szövetség fontosságát. E szövetség alapját azoknak az álmoknak az inspirációja adja, akik már hosszú életet éltek, miközben azoknak a látomásai táplálják, akik most lépnek be az élet izgalmas kalandjába. Jóel próféta e szakaszában az Szentlélek egyetemes kiáradását hirdeti, amely lehetőséget teremt a nemzedékek összekapcsolódására, és mindenkinek különböző ajándékokat kínál.

A hosszú élet nem csupán egy lehetőség, hanem egy igazi ajándék.

Korunkban sajnos a generációk közötti kapcsolatot törések és szembenállások nehezítik, melyek egymás ellen fordítják az embereket - állapította meg Leó pápa. Az időseknek például a szemükre vetik, hogy nem hagynak teret a fiataloknak a munka világában, vagy hogy túl sok anyagi és szociális forrást emésztenek föl a többi nemzedék kárára, mintha a hosszú élet bűn lenne. Az élet pesszimista és konfliktusos felfogása helyett rá kell jönnünk, hogy az idősek ajándékot jelentenek számunkra, egy áldást. Az életkor meghosszabbodása pedig pozitív tény, sőt korunk reményteli jele a világ minden részén. Nyilván egyben kihívás is, mert az idősek növekvő száma teljesen új jelenség, ami új megkülönböztetést és megértést kíván tőlünk.

Mi, emberek, olyanok vagyunk, mint a finom üvegek: könnyen törünk, és a legkisebb nyomásra is repedéseket szenvedhetünk el. Érzékenységünk és sebezhetőségünk a létezésünk részét képezi, mesélve arról, hogy mennyire fontos az empátia és a megértés egymás iránt. Minden apró kihívás, amellyel szembenézünk, új lehetőségeket teremt a növekedésre és a fejlődésre, miközben emlékeztet minket arra, hogy a valódi erő sokszor a gyengeség elismerésében rejlik.

Az időskor jótékonyan emlékeztet minket az élet egyetemes dinamikájára. A ma uralkodó mentalitás hajlamos akkor tulajdonítani értéket a létezésnek, ha vagyont vagy sikert termel, hatalmat vagy tekintélyt gyakorol; miközben megfeledkezik arról, hogy az emberi lény mindig korlátozott és rászoruló teremtmény. Az időseknél mutatkozó törékenység erre a nyilvánvaló tényre emlékeztet minket, ezért inkább elrejtik vagy eltávolítják azok, akik világias illúziókat dédelgetnek, hogy ne kelljen szembesülniük azzal, ami elkerülhetetlenül vár ránk. Ezzel szemben jót tesz, ha számolunk azzal, hogy az idősödés részét alkotja a csodának, amik vagyunk. Ez a törékenység, ha van bátorságunk elismerni, elfogadni és gondozni híd lehet számunkra az ég felé. Ahelyett, hogy szégyenkeznénk emberi gyengeségünk miatt, kérjünk segítséget testvéreinktől és Istentől, aki Atyaként őrködik minden teremtménye fölött. Az idősek arra tanítanak minket, hogy az üdvösség nem az autonómiában rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk alázattal elismerni saját szükségleteinket és ezt szabadon ki tudjuk fejezni. Emberségünk fokmérője ugyanis nem attól függ, hogy mit tudunk megszerezni, hanem attól, hogy hagyjuk magunkat szeretni, és amikor szükség van rá, elfogadjuk a segítséget is.

Az egyház nyújtson támogatást a helyes életvitel kialakításában az időskor során.

Leó pápa megjegyzései szerint, bármennyire is szokatlanul hangozhat, az öregkor hirtelen, váratlan pillanatokban léphet be életünkbe. Az egyház felelőssége, hogy támogassa az embereket abban, hogy ezt az életkort keresztényi szellemben, értelmesen éljék meg, anélkül, hogy az örök fiatalság iránti elvárások terhét róna rájuk. Ferenc pápa 2022-es katekézis-sorozatában fontos gondolatokat osztott meg az idősek lelkiségéről, melyek a lelkipásztori munkában is hasznos inspirációt nyújtanak a kongresszus résztvevői számára.

Az idősek bevonása a hithirdetésbe rendkívül fontos feladat, hiszen tapasztalataik és bölcsességük gazdagíthatja a közösséget. Ők nem csupán tudást adhatnak át, hanem értékes történeteket is, amelyek inspirálhatják a fiatalabb generációkat. A közös programok, beszélgetések és élmények révén erősíthetjük a generációk közötti kapcsolatokat, és létrehozhatunk egy olyan közösséget, ahol mindenki hangja számít. Az idősebbek bevonása nemcsak a hithirdetés hatékonyságát növeli, hanem a közösség összetartozását is erősíti.

Manapság sokaknak megadatik, hogy a munkaévek végeztével egyre nagyobb időszakot töltsenek jó egészségben, anyagi jólétben, több szabadidővel. Ők a "fiatal idősek": gyakran ők járnak rendszeresen a liturgiákra és aktívak a plébánián, a hitoktatásban és más lelkipásztori szolgálatban is részt vesznek. Fontos, hogy megfelelő nyelven és lehetőségekkel meg tudjuk szólítani őket, bevonni az evangelizálásba - de nem passzív célcsoportként, hanem aktív hithirdetőként, és velük együtt válaszoljunk azokra a kérdésekre, amelyeket az élet és az evangélium tesz föl nekünk.

Különböző élethelyzetekkel találkozhatunk: vannak olyanok, akik csak későn, előrehaladott korban ismerkednek meg a hittel, míg mások fiatalon, szinte gyermekként lépnek kapcsolatba Istennel és az egyházi közösséggel, de később eltávolodnak tőle. Akadnak olyanok is, akik hűségesen kitartanak a keresztény élet mellett. Mindezek az emberek olyan lelkipásztori gondoskodásra vágynak, amely nemcsak evangelizál, hanem missziós célokat is szolgál, hiszen az egyháznak mindig az a feladata, hogy Jézus, az üdvözítő Krisztus üzenetét minden emberhez eljuttassa, életük bármely szakaszában és állapotában – hangsúlyozta Leó pápa beszédében.

Senkit sem szabad magára hagyni; mindannyiunk felelőssége, hogy támogassuk egymást a nehéz időkben.

Az egyedül hagyott és leselejtezett időseknek el kell vinni az Úr gyengédségének örömhírét, és velük együtt legyőzni a magány sötétségét, mely az idősek életének nagy ellensége. Senkit sem szabad magára hagyni; mindannyiunk felelőssége, hogy támogassuk egymást a nehéz időkben.! Senki ne érezze magát haszontalannak! Akár egy egyszerű ima, amit hittel imádkoznak otthon, Isten népének javát szolgálja, és lelki szeretetközösségben egyesít minket. Ez a missziós feladat valamennyiünknek szól, a plébániáknak és főként a fiataloknak, akik tanúságot tehetnek a közelségről és a kölcsönös meghallgatásról a náluk idősebbekkel való kapcsolatban.

Más esetekben a missziós evangelizálás segíteni fogja az idős embereket abban, hogy találkozzanak az Úrral és igéjével. Az életkor előrehaladtával ugyanis sokakban újra felmerül a lét értelmének kérdése, ez pedig jó lehetőség arra, hogy hiteles kapcsolatra törekedjenek Istennel, és elmélyítsék az életszentségre való hivatásukat.

XIV. Leó pápa a második időspasztorációs kongresszus résztvevőitől végül azt kérte, hogy vonják be az időseket a hithirdetésbe és a missziós szolgálatba, hogy így ők is a remény tanúi legyenek, különösen bölcsességükkel, odaadásukkal és tapasztalatukkal.