Íme, itt van 2025 eddigi 9 legnagyobb és legelkeserítőbb filmes csalódása!

Bár még csak az év felénél járunk, máris rengeteg olyan filmmel ütköztünk, amelyeket lelkesen vártunk, de végül csak csalódást okoztak számunkra.

No jó, nem mondanánk, hogy a Mission Impossible-sorozat záróepizódja teljes mértékben kudarc, de ha az előző részekhez viszonyítjuk, némileg vérszegénynek tűnik Tom Cruise akciós saga utolsó fejezete. A végső összecsapás, a magas produkciós értékek ellenére, több füsttel szolgál, mint valódi lánggal: ennyi év és film után valami sokkal grandiózusabbat vártunk Ethan Hunt utolsó kalandjától. A film 170 perces játékidője pedig még a legelvetemültebb rajongókat is próbára fogja tenni: nem azok a lélegzetelállító mutatványok, amiket Cruise általában a vásznon bemutat, hanem az, hogy képesek vagyunk-e végigülni a filmet pisiszünet nélkül.

Ha valaki csupán azért ülne le egy színes, mozgalmas film elé, hogy kicsit elfeledje a lobotómiája nyomán érzett fáradtságot, bátran ajánljuk neki A szerelem fáj című művet. Ebben a filmben a második esélyét élő Ke Huy Quan próbálja meg betörni a streaming korszak Jackie Chan-jeként. Sikerül is neki néhány igazán figyelemre méltó akciójelenetet összehozni, de sajnos a történet, az alakítások, a szereplők közötti kémia és a rendezés nem elég dinamikus ahhoz, hogy a film összességében élvezetes legyen. Persze, mindig öröm egy jó kis CGI-mentes akciófilm, de A szerelem fáj esetében sajnos nem találunk benne semmi igazán figyelemreméltót.

Jhajj, Amy, most tényleg nem érünk rá a problémáinkkal foglalkozni nélküled! De már késő minden siránkozás, a panasziroda bezárta kapuit, és mi kaptunk egy tipikus Amy Schumer-vígjátékot a 2025-ös évben. Ismét felsóhajtunk: igen, drágám, tudjuk, nő vagy, aki csúnya szavakkal dobálózik, és folyton a szex körül forog a beszéd. Tökéletesen emlékszünk, milyen forradalmi volt ez a 2010-es évek elején, de most már jó lenne, ha eszedbe jutna egy másik poén is. Talán találsz egy kis inspirációt a Majdnem terhes című filmben, de a te humorod már nem elég ahhoz, hogy jól lakjunk vele. Aki pedig úgy érzi, hogy nem bír el a humorod nélkül, inkább nézze újra Nikki Glaser monológját a Golden Globe gálán. Az viccesebb és tömörebb is!

Lássuk be, szerzőnk óvatoskodó kritikájában nem ment elég messzire, ami a Weeknd újabb színészi próbálkozásának szidalmazását illeti. A kanadai popsztár ezúttal egy rendkívül tehetséges rendező Tray Edward Shults és Jenna Ortega társaságában döntött úgy, hogy önostorozó, szívfájdalmas patkányoid személyiségként mutatja be magát, aki hajmeresztő utazásra indul kisiklófélben lévő turnéja állomásai között. Az eredmény kap pár pluszpontot a kreatív hozzáállásért és a szürrealista rendezésért, de sajnos mindent maga alá temet az irritáló sadboy egója, illetve hiányosságai színészként.

Hallottál már arról, hogy Cameron Diaz óriási visszatérést tett? Nem?! Pedig a népszerű színésznő csak azért hagyta el a nyugdíjas éveit, hogy Jamie Foxx-szal együtt részt vegyen egy akcióvígjáték forgatásában a Netflix számára. Az "Újra akcióban" című film sajnos éppen olyan jellegtelen és emlékezetlen, mint maga a címe. A két tapasztalt komikus között valahogy nem jön létre az a kémia, amire a nézők joggal számítanának, és ez az másfél órás film során végig érződik.

A Mel Gibson által rendezett repülős thriller, amely a logika alapvetéseit igencsak szokatlan módon közelíti meg, akár egy nagyszerű bűnös élvezet is lehetett volna. Azonban a készítők láthatóan nem vették komolyan a dolgot, ahogy a maszkosok sem a Mark Wahlberg kopaszodó fejét. Ennek következtében a bostoni bivaly minden cirkuszi mutatványa ellenére a film unalomba fullad, ahogy jóravaló emberek lebegnek a levegőben a Wahlberg által megformált terrorbohóccal. Sok sikert kívánunk Gibsonnak A passió folytatásához, remélve, hogy ez nem volt a bemelegítés Jézus Krisztus epikus visszatérésére.

Robert De Niro éve eddig nem éppen a legfényesebben csillogott, pedig az idősebb korosztályt képviselő színész, aki korábban sokáig vígjátékokkal próbálta átvészelni a nehezebb időszakokat, most újra megpróbálkozik a komolyabb szerepekkel. Sajnos eddigi próbálkozásai nem igazán hozták meg a várt eredményeket: a Netflixen futó Nulladik nap egy igazi zűrzavar, míg az Alto Knights című ikergengszterfilm már annyira tele van klisékkel, hogy De Niro akár a Nagymenők klasszikus pillanatait is idézgethetné, anélkül hogy bárki észrevenné a különbséget. Ha valaki igazán jó gengszterfilmet szeretne látni ikrek főszereplésével, inkább nézze meg a Bűnösöket, amely ráadásul vámpírokkal és izgalmas szexjelenetekkel is szórakoztat. Talán De Niro jobban tenné, ha megkérdezné Scorsesét, nem lenne-e lehetőség egy mellékszerepre a következő filmjében, Dwayne Johnson mellett.

A Szép új világban talán az a legérdekesebb kérdés, hogy vajon mit gondolt a Marvel, amikor ezt a filmet elkészítette? Egy ilyen ingerszegény, sablonos, és végül unalmas alkotást még az MCU fénykorában sem fogadtunk volna jól. Most, amikor az univerzumnak láthatóan kezd elveszni az irányvonala, még inkább zavarba ejtő, hogy miért képesek elpazarolni azokat a lehetőségeket is, ahol csak a legkönnyebb feladatokat kellene megoldaniuk. Sam Wilson sokkal izgalmasabb szuperhős, mint valaha Steve Rogers volt, és Harrison Ford is lenyűgöző a múltjával való szembenézésre próbáló elnök karakterében. Mégis, a film ügyesen kihasználja a két ígéretes figura potenciálját, miközben a cselekmény tele van eseményekkel, de az izgalmakból sajnos kevés jutott. A végső "csata" pedig akkor is laposnak tűnne, ha az előzetesek nem árulták volna el előre a film kimenetelét.

Az Elektronikus állam majdnem lemaradt a listánkról, mintha csak egy elfeledett könyvporosodna a polcon. A Netflix 320 millió dollárból készült filmje annyira jellegtelen és sekélyes, hogy az emberi agyból úgy tűnik, mint egy lyukas zsebből kiesett aprópénz. Chris Pratt és Millie Bobby Brown jó úton haladnak afelé, hogy Hollywood legnagyobb irritáló figuráivá váljanak, míg a streamingóriás ismételten nem képes felfogni, hogy egy frencsájz elindításához több kell, mint néhány ismert név és rengeteg CGI. Ismeritek azt a régi viccet, hogy a teve nem más, mint egy ló, amit egy bizottság tervezett? Nos, az Elektronikus állam éppen olyan, mint egy olyan teve, amelyet már csak humanitárius okokból is érdemes lenne a csűr mögé vinni, és aztán végleg megszabadítani a szenvedéseitől, valamint a létezése értelmetlenségétől.