Új életre keltek a rábatótfalui szlovén kultúrház és könyvtár falai, modern és vonzó környezetet teremtve a közösség számára.


Soltész Miklós kiemelte, hogy a felújított közösségi ház jelentős mértékben hozzájárul a városrész lakóinak életéhez, egyben támogatja a rábavidéki szlovén közösség helyben való megmaradását. Az intézmény erősíti a nemzetiségi kultúrájuk és hitük megőrzését, amely, ahogy fogalmazott, szintén kulcsszerepet játszik a nemzet megtartásában.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány együttműködve a Rábavidéken élő szlovének képviselőivel kidolgozott és elindított egy térségfejlesztési programot. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően a rábatófalusi kultúrház is új életre kelhetett.

Üzenetértékű, hogy nálunk senkit nem zavar, ha közös ünnepen egymás után hangzik el a szlovén és a magyar himnusz, ha a közös erővel megújított épületen egymás mellett lobog a két zászló, hogy egyszerre vágják át a két nemzet színű szalagot

- fejtette ki a kereszténydemokrata politikus. Kiemelte: ez az igazi normális állapot, nem pedig az, ami Kárpátalján történt egy magyar honfitársunkkal, aki kétgyermekes családapaként esett áldozatul a kényszersorozóknak, akik brutálisan megölték. Az ottani események teljesen elfogadhatatlanok, a helyi vezetők és a borzalmas háború által elkövetett bűncselekmények csak további sötét árnyékot vetnek a régióra.

Kissné Köles Erika, az Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója bejelentette, hogy a Szlovén Rába-vidék Térségfejlesztési Program keretében a célzott támogatások felhasználásának szabályait egy kormányhatározat határozta meg. Az Országos Szlovén Önkormányzat javaslatot tett a kultúrház felújítására, amelyhez 63 millió 940 ezer forint támogatást nyertek el. Emellett Szentgotthárd önkormányzata saját forrásaival is hozzájárult a projekt megvalósításához, így lehetővé téve az épület energetikai korszerűsítését, beleértve a kazán cseréjét, a nyílászárók cseréjét és a világítás modernizálását.

A projekt magában foglalta az épület tetőszerkezetének és homlokzatának felújítását, a tetőtér beépítését, ahol a Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat részére egy irodahelyiséget is kialakítottak. Az épület nagytermét megnyitották az udvar felé, amely megkönnyíti majd a nagyobb rendezvények lebonyolítását, a könyvtár pedig új bejáratot kapott. Rábatótfalu megújult közösségi és kultúrháza a közösségépítés és a generációk együttműködésének helyszíne, értékőrző és értékközvetítő szerepe van, óvoda és iskola híján az épületet a szlovén nemzetiségi nevelésre, a hagyományok átadására is használják majd - fejtette ki a szószóló.

Related posts