Molnár Gusztávot örömmel értesítették, hogy felvételt nyert a főiskolára, így szeptembertől a Budapesti Gazdasági Egyetem diákjaként folytathatja tanulmányait.

"Egyetemista lettem!!!" - kezdte csütörtökön közzétett posztját Molnár Gusztáv. Az idei felsőoktatási ponthatárokat múlt héten hirdették ki, azóta a korábban súlyos alkoholproblémákkal küzdő színészhez is megérkezett a "várva várt email".
Szeptembertől kezdve a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként folytatom a tanulmányaimat, ahol mentálhigiénét tanulok. Izgatottan várom az új kihívásokat, hiszen számomra ez egy mérföldkő. Az elmúlt évek során rengeteget felfedeztem önmagamban, és most itt az ideje, hogy ezt a tudást rendszerezzem, miközben új ismereteket is szerzek.
- mondja Molnár, aki hozzátette, hogy már elindította a diákigazolvány ügyintézését, és emellett új iskolatáskát is be kell szereznie.
Munka mellett nem biztos, hogy könnyű lesz, de a párom mellettem van, és köszönöm Neki. Bár szerinte ezen a képen nagyon önelégült fejem van. Szerintem nem. Csak olyanok a fények
- tette hozzá a fényképhez, amely színesítette a bejegyzését.