Nagy Márton három nap leforgása alatt 30 millió forintot költött magángép bérlésére, míg további 3 millió forintot szállodai szobákra fordított, mindezt az adófizetők pénzéből.


Több millió forintos szállásdíjak és tízmillió forint fölötti magánrepülő-költségek szerepelnek Nagy Márton külföldi útjainak díjai között. A nemzetgazdasági miniszter lehajolt az apróért is, a diplomaták 40 eurós kiküldetési napidíját is lelkiismeretesen felvette.

Nagy Márton két év leforgása alatt több mint százmillió forintot költött el utazásra.

Nagy Márton két év alatt 132 millió forintot tapsolt el hivatalos külföldi utazásokra, ebben benne van a szállás- és közlekedési költségek, valamint az esetenként vele tartó delegációk költségei is. Az utazások közül kiemelkedik egy párizsi út tavaly januárban, amikor is Nagy "stratégiai partneri egyeztetésre" érkezett a francia fővárosba, majd onn

Related posts