Németország jogszabályban rögzíti a migrációs folyamatok szigorítását, új és szigorúbb előírások lépnek életbe.

Alexander Dobrindt szövetségi belügyminiszter, választási ígéretének eleget téve, új törvénytervezetet dolgozott ki a migrációs folyamatok visszaszorítása érdekében. A tervezet középpontjában az áll, hogy a "pull faktorok" mérséklésével csökkentsék azokat az ösztönzőket, amelyek a menekültek számára vonzóbbá teszik az országba való belépést.
Három héttel a kereszténydemokrata-szociáldemokrata kormányzás kezdete után Alexander Dobrindt belügyminiszter szerdán a kabinet elé terjesztette a Németországba irányuló migráció korlátozásáról és a honosításról szóló első törvénytervezeteket.
A cél a családegyesítés felfüggesztése a korlátozott védelmi (oltalmazotti) státuszú migránsok esetében, valamint a mindössze három év németországi tartózkodás utáni gyorsított honosítás eltörlése. A CDU/CSU és az SPD a koalíciós tárgyalások során állapodott meg mindkét változtatásról. A törvényeket még a Bundestagnak, a parlament alsóházának és a Bundesratnak, a felsőháznak is meg kell erősítenie - írja a Welt.
Dobrindt a Bild am Sonntag-nak pártja törvénytervezeteiről elmondta: "A migráció korlátozását ismét törvénybe foglaljuk. A kiegészítő védelemben részesülő személyek családegyesítését felfüggesztjük. Korábban havonta 1000 ember tudott családegyesítés céljából Németországba utazni. Ez most már a múlté."
Hangsúlyozta: "Lényeges, hogy mérsékeljük a Németországba irányuló 'vonzerőket'. Ezzel is demonstráljuk, hogy a migrációs politika Németországban átalakuláson megy keresztül."
A családegyesítés felfüggesztése súlyosan érinti azokat az embereket, akik Németország területén nem kaptak menedékjogot vagy menekültvédelmet, de mégis ott tartózkodnak, mivel hazájukban politikai üldöztetés, kínzás vagy halálbüntetés veszélye fenyegeti őket. Ezek az egyének kiegészítő védelemben részesülnek, azonban a tervek szerint a következő két évben nem lesz lehetőségük családtagjaik Németországba történő behozatalára.
Két év elteltével a koalíciós tervezetben megfogalmazódik a kérdés: "szükséges és lehetséges-e a legutóbbi kvótamegoldás további felfüggesztése?". A családegyesítési lehetőségeket e csoport számára már 2016 márciusától 2018 júliusáig felfüggesztette az akkori fekete-piros koalíció, amely ezt a lépést a befogadás és integráció terheinek elkerülésével indokolta.
Egy újabb törvényjavaslat, amely szerdán kerül a parlament elé, megszünteti az előző kormány által bevezetett gyorsított honosítást, amely a jól beilleszkedett bevándorlók számára három év után vált elérhetővé. A CDU/CSU a "turbó honosítások" fogalmával illeti ezt a gyakorlatot, amely a jövőben már nem lesz lehetséges. A javaslat célja, hogy hangsúlyozza a jogszerű németországi tartózkodás fontosságát, mint a honosítás alapvető előfeltételét.
Élesen bírálták a terveket az ellenzéki Zöldek. "Az új szövetségi kormány a szimbolikus politikára összpontosít a legkiszolgáltatottabbak kárára, és nem riad vissza a törvény egyértelmű megsértésétől" - mondta Schahina Gambir képviselő a dpa hírügynökségnek. A családegyesítés felfüggesztése szerinte sérti az emberi jogok európai egyezményét és az ENSZ gyermekjogi egyezményét. "Ez a politika erkölcstelen, éket ver a társadalmi kohézióba" - jelentette ki.
Ahogy korábban említettük, Berlin arra törekszik, hogy szigorúbb határellenőrzésekkel hangsúlyozza: sürgős irányváltásra van szükség a német menekültpolitikában. Azonban a szigorú ellenőrzések könnyen a falhoz érhetnek. A szomszédos országok, mint Lengyelország, Svájc és Luxemburg, nem hajlandók átvállalni a Németország felé tartó illegális menekültek terhét.