Olyan érzés volt, mintha az idő hirtelen megfagyott volna egy pillanatra.

A vonaton valahogy másképp telik az idő. Lassabban. A kerekek monoton zakatolása, a táj folyamatos változása és a fülkék meghitt világa olyan élményeket ad, amit autóban ülve ritkán élünk meg. Van, hogy barátságok születnek, van, hogy csak csendben figyeljük az ablakon túl elsuhanó tanyákat és mezőket - és néha még egy jó falatra is jut idő. Ezért szeretek vonatozni. Utaztam már vonattal külföldön, de valahogy mindig hiányzott az a régi, kissé kopott fülke és a magyar vidék végtelen látványa.

A vonat fokozatosan csökkenti sebességét.

Egyetemistaként rendszeresen és sokat jártam vonattal, és ha rosszul indult a reggelem, egy órányi tájnézés vagy a zötykölődésben elnyomó szunyókálás mindig segített. Olyan volt, mintha az idő tényleg megállna egy kicsit. A nyári hőség persze próbára tette az ember türelmét, de a felgyorsult hétköznapok közepette ezek a lassabb percek kincset értek.

A vonatozás egyik különleges ajándéka az emberi kapcsolatok mélyebb rétegeiben rejlik. Amikor jó társaságra lelek a fülkében, a beszélgetés szinte magától kibontakozik. Emlékszem, volt olyan út, amikor egyetlen utazás alatt sokkal jobban megismertem valakit, mint hónapok során. Ezek a kicsiny, ám annál értékesebb pillanatok képesek áttörni a felszínes társalgás határait, és igazi, szívből jövő kapcsolódásokat teremtenek.