Désfalván vibrálóan telik a gyülekezeti élet! Az események folyamatosan követik egymást, és a közösség tagjai lelkesen vesznek részt a programokban. Az összejövetelek, istentiszteletek és közös tevékenységek lehetőséget adnak arra, hogy az emberek közeleb

Tavaly a désfalvi unitárius gyülekezet mindössze 319 tagot számlált, de a lelkes és energikus közösség tagjainak köszönhetően a hitéletük mégis vibráló és gazdag. Fiatal lelkipásztoruk örömmel számol be a sok színes eseményről, amelyek az idei nyáron is egymást követték.
A Kis-Küküllő alsó szakaszán, a folyó bal partján fekvő Désfalván unitáriusok, reformátusok és ortodoxok élnek békésen, és nemcsak a mindennapokban, hanem a hitéletben is gyakran találkoznak, együtt dolgoznak, alkotnak, hiszen egy közösségbe tartoznak. Ezt tapasztalhattuk a közelmúltban is, amikor több felekezet gyermekei ugyanabban a táborban töltötték a nyári napokat. Az unitárius gyülekezet a nyár elején avatta fel megújult templomát és orgonáját, illetve fogadta amerikai hittestvéreit, azóta pedig már két nagyobb rendezvényt is maga mögött tud. A hívek lelkesek, egyesek tettrekészen szerveznek, mások a háttérből segítenek, tehát mindig van kire számítani, és nyáron sem hanyagolják el a templomlátogatást - jellemezte közösségét Szombatfalvi Csongor lelkész.
Az élet a nyári hőségben sem áll meg, sőt ahogy mondják, sosem unatkoznak az unitárius gyülekezet tagjai, hiszen számos tevékenység zajlik ilyenkor is. Állandó nyári program 2019 óta - a koronavírus-járvány időszakában egy évet leszámítva -, hogy többnapos kirándulásra mennek, a magyarság és a vallásuk szempontjából fontos és híres épületeket, látnivalókat keresnek fel, főleg az anyaországban. Az eseményt közösségépítő céllal szervezik, hogy ne csak a templomi vagy ünnepi eseményeken találkozzanak, hanem kötetlenebb formában is meg tudják osztani élményeiket, gondolataikat. Az esemény idén sem maradt el, ezúttal július 23-27. között voltak távol otthonaiktól. Első nap Törökbálint érintésével Székesfehérvárig utaztak, ahol az ismert Bory-várat látogatták meg, majd a Balaton partján, Révfülöpön verték fel "főhadiszállásukat". Második nap innen utaztak a gyönyörű keszthelyi Festetics-kastélyhoz, majd a "magyar tengerben" fürödtek, míg a harmadik napon Tapolcát keresték fel, ahol az ékszernek is beillő településközpont után a barlangtavon csónakáztak, majd délután ismét a Balatonon strandoltak. A negyedik napon a fővárosba utaztak, ahol mindig találnak újabb és újabb látnivalókat. Ezúttal a Hősök terét, a Városligetet, majd a Terror Házát is felkeresték, ahonnan nagy élménnyel, de mély benyomással távoztak, hogy a budai vár és látványosságaiban is gyönyörködjenek, de sétáltak a Margit szigeten, a Duna partján a Lánchídig, az Országháza körül, és nem kerülték el a Szent István-bazilikát és a Deák Ferenc teret sem. Utolsó nap a gödöllői királyi kastélyt keresték fel, majd hazafelé indulva, Cegléd érintésével, Zsákán még meglátogatták a Rhédey-kastélyt. Hatalmas élmény volt az idei út is a 46 fős csapat számára - számolt be a lelkész, megjegyezve, hogy a körutat a Bethlen Gábor Alapkezelő és a mikefalvi önkormányzat támogatta anyagilag.
Alig egy hét szünet után ismét pezsgett az egyházközség élete, ugyanis augusztus 4-8. között tartották a gyülekezeti vallásos tábort. Ezen naponta 30 gyermek vett részt, az unitáriusok mellett reformátusok és magyarul is jól beszélő ortodoxok is, hiszen céljuk nem a kizárás, hanem a falu gyermekeinek összefogása - vallják. A 3-14 év közötti korosztályból érkezőket reggel torna és templomi áhítat fogadta, majd az első három napon ismerkedési játékok, mesefilmek, kézműves tevékenységek várták, míg a vallási nevelés területén az idei évre megjelölt egyházi témát követték: Indulj és menj! - szólította meg Isten Jónást, aki elindult, de úti célja előtt még más helyeket is felkeresett. Így utazás várt a gyerekekre is, akik képzeletben Indiába, Egyiptomba, Amerikába, Törökországba is eljutottak, majd hazatértek Erdélybe, és utazásaik során más népek kultúráját, történelmét, szokásait is megismerték. Isten sokszor megszólít minket, és fontos, hogy meghalljuk ezeket az elhívásokat - ez volt a napok tanulsága.
A negyedik napon a gyermekek számára hagyományos sportnapot rendeznek, míg az ötödik napon izgalmas kirándulásra indulnak. Idén a célpont a varázslatos farkaslaki Pónibirodalom, valamint a mini dinópark volt, ahol felfedezhették a múlt titkait!
A tábor lebonyolításának kulcsszereplője a lelkész volt, azonban számos segítő is támogatta a folyamatot. A kézműves foglalkozásokat a Dicsőszentmártonban élő Molnár Margit tanítónő és lánya irányították, akik kreativitásukkal gazdagították a tábor programját. A sportnapot mindig Molnár-Kiss Sándor testnevelő tanár és keblitanácsos vezette, aki lelkesedésével és tapasztalatával motiválta a fiatalokat. Az ifjúsági csapat tagjai naponta 10-12 fővel segítették a táborozókat, hogy mindenki jól érezze magát. A tábori élmények megteremtésében a szülők és nagyszülők is fontos szerepet játszottak, hiszen napi rendszerességgel ínycsiklandó finomságokkal járultak hozzá az étkezésekhez. Az egyházközség biztosította az eszközöket, míg a tábor végén esedékes kirándulás költségeit a gyerekek szülei állták. A lelkész megemlítette, hogy sajnos körülbelül 10-15 gyermek nem tudott részt venni az idei táborban, mivel a nyári kirándulások és családi programok miatt lemaradtak a felejthetetlen élményekről.
A nyarat augusztus 30-án Csíksomlyón zárják a gyülekezeti tagok, ugyanis egy csoport már készül, hogy részt vegyen az István, a király rockopera új bemutatóján. Az őszi tervek közül Szombatfalvi Csongor lelkész a Désfalvára tervezett sportnapot említette, amelyen a Küküllői és Marosi Egyházkör fiataljai vesznek részt, és néhány nap múlva eldől az is, hogy szeptemberben megszervezik-e a Küküllői Egyházkör fiataljai számára a köri napot.