Orbán Balázs a doktori védése után arról számolt be, hogy politikai nyomásgyakorlásnak volt kitéve.
A doktori védése után szinte már a harapófogót is elő kellett venni, hogy Orbán Balázstól kiderüljön, miért készítette disszertációjának összefoglalóját, az úgynevezett tézisfüzetet, egyik munkatársa, Árpási Botond számítógépén.
Árpási neve már korábban is felbukkant a történet fonalán: egy közös írásban szerepelt Orbán Balázs társaságában, amely a szabad mandátumok kérdéskörével foglalkozott. Ez a téma egyben a disszertáció középpontjában is áll.
A disszertációt és a tézisfüzetet alaposan átvizsgálta Rácz András egyetemi tanár, Oroszország-szakértő. A dokumentum adataiban ő vette észre, hogy a tézisfüzet részben legalábbis Árpási gépén készült, és egy plágiumellenőrző szoftverrel azt is feltárta, hogy a disszertációban és a tézisfüzetben is hivatkozás nélkül vettek át szövegeket a már említett közös cikkből. Ezt hivatalos véleményként is megküldte, és az eljárás során felolvasták. Az opponensek nem találtak plágiumot, és javasolták, hogy Orbán Balázs kapja meg a doktori fokozatot. Ugyanezt javasolta a bírálóbizottság is.
Orbán Balázs a védése után a sajtónak is kifejtette, hogy a tudományos eredményeit a doktori eljárás során publikálta, tehát ezek a disszertáció szerves részét képezik. Ez volt az egyik fő érve, hogy miért nem látott problémát a hivatkozásokkal kapcsolatban. Árpási nevének említése nélkül utalt arra, hogy egy fiatal kutató kollégát "befogadott", aki az elmúlt két hét "őrült eseményei" után elvesztette a kedvét a tudományos pálya iránt. Amikor arról kérdezték, hogy a tézisfüzetet Árpási Botond írta-e, határozott nemmel válaszolt.
Orbán Balázs véleménye szerint az utóbbi két hét során zajló vitákra pontot tett a doktori eljárás eredménye, amely megerősítette, hogy minden előírásnak megfelel.
Arra panaszkodott, hogy az az elmúlt napokban politikai nyomásgyakorlás történt, ami "a nyilvánosság előtti nyomásgyakorlásban mainfesztálódott". (Polyák Gábor tanszékvezető kérte számon, hogy "a nagyfőnök szeme fénye" miért ott doktorizik, Rácz András pedig sorra tárta fel a szakmai problémákat.)
Orbán ezt a helyzetet méltatlannak véli.
"Ha velem ezt próbálta megcsinálni egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?"
Hálás az ELTE-nek, itt nem merült fel összeférhetetlenség, ami egy egyházi, vagy közalapítvány által fenntartott egyetemnél számon kérhető lett volna.