Pottyondy Edina hangsúlyozza, hogy bár Gyurcsány Ferenc távozott, egy bizonyos örökség mégis velünk marad, amely formálja a jövőnket és a társadalmi diskurzusokat.

Dobrev Klára csütörtökön bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője, lemond a párt irányításáról, valamint az országgyűlési képviselői posztjáról is. Ezen döntésével Gyurcsány visszavonul a politikai életből, és a következő választásokon nem kíván részt venni. A bejelentés során Dobrev említette, hogy a pártelnök feleségeként is elválnak útjaik. A részletekért érdemes elolvasni a cikk további részét.
"Elsőként az öröm fogalmazódik meg bennem. A Gyurcsány és Orbán közötti hatalmi harc által megviselt Magyarország végre talán fellélegezhet. Ugyanakkor a nehezebb része még előttünk áll" - osztotta meg véleményét Pottyondy Edina.
A második érzésem a keserűség. Húsz évvel ezelőtt kellett volna visszavonulnia, távoznia, nem most, amikor már igazából nem sokat számít. Az a tény, hogy a DK-t hivatalosan az exfelesége nevére írják, még inkább kérdéseket vet fel: vajon valóban a magyar baloldal jövőjét szolgálja-e ez, vagy inkább egy ügyes választási taktika a 2026-os választásokra? Úgy érzem, hogy Gyurcsány Ferenc hosszú politikai karrierje alatt súlyos károkat okozott az országnak. A költségvetés manipulálása, az állampolgárok brutális elnyomása, a jogállam fokozatos lebontása, a liberalizmus és a baloldaliság megbélyegzése mind hozzájárultak ahhoz, hogy Orbán Viktor kétharmados többséghez jusson. Ráadásul minden ellenzéki próbálkozást megmérgezett és szétrombolt, így most nehéz elképzelni, hogy a baloldal valóban levegőhöz juthatna a jövőben.
- mondta a tartalomgyártó, miközben felsorolta a lehetőségeket.
Pottondy Edina a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc hiábta távozik, "a gyurcsányizmus itt marad velünk. A vezérkultusz, a szektás őrület, a minden gátlástalanságot és hazugságot legitimáló erő mítosza, az agresszió és a nagyotmondás. Ma már ez a politika. Orbán és Gyurcsány életműve egy lepusztult, kirabolt ország, egy végletekig hiszterizált társadalom, egy megtört értelmiség. A soha viszont nem látásra, miniszterelnök úr".