Összefoglalva
Öcsém minden év végén egy irigylésre méltó, részletes képes beszámolót készít, amelyet rokonainak és ismerőseinek küld az eltelt munkás esztendőről. Ez a beszámoló aprólékosan, fejezetekre bontva, izgalmas témákra csoportosítva mutatja be az év eseményeit szakmai, családi, közéleti, utazási, orvosi és egyéb szempontok szerint. Én viszont nem vagyok ilyen elhivatott, ugyanis… Csönd. Nincs mentségem a hanyagságomra, és természetesen a jövő irodalom- és sajtótörténészei majd bosszankodhatnak a súlyos adathiány miatt, amit hátrahagyok.
Hogy némiképpen enyhítsek ezen a krízishelyzeten, persze egyet-mást megoszthatok a széles (szűk) olvasói körömmel. Például ezt az esztendőt sem úsztuk meg háborúk nélkül, pedig nekünk azt mondták, tanító bácsi, kérem, hogy a XXI. század békés lesz, vagy nem is lesz egyáltalán. Most kérem, mit higgyünk? Van is, meg nincs is. Csak a békesség hiányzik veszettül. Persze az év folyamán többször is találkoztam olyanokkal, akik szemében a cár utánzata nem volt agresszor, és egyáltalán nem érzett együtt a megtámadott, szorongatott, ostromolt ukránokkal. Sőt egyenlőségjelet tett a nagyhatalmak közé kispolgári opportunista, meghunyászkodó, kisállamipolitika-idegen módon.
Izraeli barátainkért folyamatosan aggódtam az év során. Az ő veszteségeik és az én veszteségeim, valamint a közös sikereink talán a béke kialakulásához vezethetnek, vagy legalábbis hozzájárulhatnak a térség nyugalmához. A feltételes kifejezés nem véletlen. Velük vagyok, mindig is mellettük álltam. Másképp nem is tudnék cselekedni.
Felfedezésekre indultunk! Jártunk Skóciában, ahol a zöld dombok és a történelmi várak lenyűgöztek minket, és Velencében, ahol a csatornák romantikája varázsolt el. Megfordultunk Budapest pezsgő utcáin és Luxemburg csodás kis zugain. Sőt, Francia- és Németországban is tettünk egy gyors látogatást, miközben Belgium híres sörkertjei sem maradtak ki a kalandból. Vártam a feleségemet Stockholmból a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, izgatottan a hazaérkezésére, és az otthonunk meleg félárnyékában pihenve töltöttük az időnket Észak-Olaszországból érkezve. Rengeteg újabb utazás tervét szőttük, de a valóság és a lehetőségeim (fizikai állapotom) egyelőre megálljt parancsoltak nekik. De ami késik, az nem múlik – a világ továbbra is vár ránk!
Az utóbbi időszakban újabb két tucat könyvet sikerült beszereznem – igazi irodalmi kincsek és szakszerű értekezések egyaránt –, amelyekkel nemcsak magamat, hanem a jövő generációkat is gazdagítom. Elgondolkodom azon, mi fog történni e kötetek sorsával, amikor a csütörtökök elérik a végüket a könyvgyűjtő számára. Talán egy közkönyvtár jóindulatának köszönhetően mégiscsak megmenekülnek az utókor számára. A gyűjteményem újabb három-négy „bagollyal” bővült, és hozzávetőleg 150 képeslappal is gazdagabb lettem, mindez a nagylelkű adakozók támogatásának eredményeként – nekik hálás köszönet! A gyűjteményem alapanyaga a cipősdobozokban várja sorsát. Az utóbbi hónapokban sokat képeslapoztam, talán még többet, mint korábban valaha; hát, a nyugdíjas éveim ezt a luxust is lehetővé teszik, ha csak egy pillanatra is észleljük az idő vonzó hívását. Számolgattam is a lapokat, noha az összesítést még nem végeztem el. A gyűjteményem bővülése során afrikai képeslapok is helyet kaptak a dobozaimban, ezzel is jelezve a világképem gazdagodását, bár továbbra is eurosovinisztának tartom magam. (Itt az "euro" kifejezés földrészt jelöl, nem pedig valamilyen idegen valutát!)
Tartottam előadásokat, és a hallgatóság tapsa még mindig a fülemben cseng, mint egy kellemes emlék. Jártam háziorvosnál és szakorvosnál - mindkettő kiváló munkát végzett, amiért hálás vagyok. Megfordultam rendelőintézetekben és kórházakban is (a kosztot illetően pedig megvan a magam véleménye, ami nem éppen dicsérő). Kaptam értékes tanácsokat, gyógyszereket, és néha cikkhonoráriumot is, bár az Időtár-kéziratomhoz nem volt anyagi támogatás, de biztatásban sosem volt hiány. Ennek ellenére, az elbeszéléseim végül elnyerték egy szponzor és egy kiadó támogatását.
Jártam zsinagógában, templomban, üzletben, vásárban. Mindenütt haszonnal.
Az elmúlt évben körülbelül 730 bögre kávét fogyasztottam el (a kis bögre a magyar nyelvben már-már ismeretlenné vált csészével helyettesítve, noha az égi repülő tárgyakat mégsem hívják bögrealjaknak). Ezen kívül legalább ennyi joghurtot, kefírt, szánát és vert tejet is elszívtam, de mititejből csak húszat ettem. Viszont a húslevesből, csorbából, töltött káposztából, kenyérből (orvosi felügyelettel a háttérben), krumpliból, avokádóból, sajtból, margarintól és gyümölcsből sokkal többet! A cigarettától távol maradtam, és a fehérborból sem ittam többet három palacknál. Vendégeket fogadtam, 25-30 e-mailt küldtem el, és írtam 10 rövid történetet, valamint ötvenkét heti jegyzetet. Legalább hat sorozatot néztem végig a Netflixen. (Ugye, ez nem bűn?) A gazdagság elkerült, ahogyan a kétségbeesés és a vidámság is. Józan ész mellett sok időt töltöttem a számítógép előtt játszva. A lottónyeremények idén is elkerültek, és futballpályán sem szaladgáltam. Unokáim száma továbbra is hat, de a rögeszméim szépen szaporodtak.
Olvastam tíz könyvet - melyeknek vastagsága, színvonala, nyomdai kiállítása, ára és irálya változó, miként az élet és az irodalom. Éltem.
