**Stresszhelyzetek, túlterheltség és bűntudat a Sünvadászat során - Beszélgetés Schwechtje Mihállyal** A mai világban a stressz és a túlterheltség mindennapos jelenség, amely különösen intenzív lehet egy olyan kihívást jelentő tevékenység során, mint a S

A rendező második nagyjátékfilmje mikroköltségvetéssel készült, és mivel ősszel számos független film debütált, a bemutatója, amely eredetileg 2024-re volt tervezve, most 2025-re tolódott.

A 44. Magyar Filmszemle megnyitóján debütált Schwechtje Mihály legújabb játékfilmje, a Sünvadászat, amely február 13-tól látható a mozikban. A rendezővel és forgatókönyvíróval folytatott beszélgetésünk középpontjában a felelősségvállalás, a mindennapi túlterheltség, valamint a gyereknevelés során tapasztalt elérhetetlen elvek álltak. Emellett érintettük azt is, hogyan fogadták a fiatalok a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) című debütáló filmjét, amelyben a tinédzserkor intenzív érzelmei és az online zaklatás két különböző nézőpontja is megjelenik.

- A Sünvadászat alapvetően egy házaspár darabokra hulló életéről szól. Túl elfoglaltak gyereket nevelni, a karrier és a család között lavíroznak, apróbb-nagyobb hazugságokkal telnek a hétköznapjaik. A férj unokatestvére, a vidékről Pestre költözött, és a Zeneakadémián tanuló Bogi az állandó bébiszitterük. A fontos énekvizsgája előtt baleset történik az egyik gyerekkel, nem mer erről beszélni a szülőkkel, de a lelkiismeret-furdalásba majd' belehal. Volt bármilyen előzménytörténete ennek - akár a saját életetekből? A film producere nem mellesleg a feleséged, Petrovits Genovéva.

A kislányunk és a kisfiunk is részt vett a film forgatásán, bár a fiunk még nagyon pici volt, így többnyire a kislányunktól merítettünk inspirációt. Amikor az ember elsőszülött gyerekével találkozik, egy új dimenziójú felelősség veszi kezdetét. A szülők világában mindenki gondoskodására bízva érzik magukat, de hirtelen mások is belépnek ebbe a felelősségi körbe. Amikor a kicsik a közelünkben vannak, sokszor nem látjuk át, mi is zajlik körülöttük. Az újdonsült szülők hajlamosak alaposan megtervezni a gyereknevelést. A stressz miatt tudatosabbá válnak, és elveket alkotnak, mint például: "mi majd nem engedjük meg..." Aztán az élet rácáfol minden tervre. Vegyünk egy egyszerű példát: próbálod csökkenteni a gyereked cukorfogyasztását, de amikor elmegy a nagymamához, máris cukorral tömik. Veszekedjünk ezen? A két gyerek után már eljutottam arra a megértésre, hogy nem baj, ha sokféle hatás éri őket. Nem olyan rémisztő dolgok ezek, és nem egészséges, ha mindent megpróbálunk kontrollálni. Másnap viszont kezdődnek az újabb stresszek, hiszen bár az óvónő nagyon kedvesnek tűnik, fogalmam sincs, mi zajlik az oviban. A gyerek még nem tudja kifejezni a problémáit, de időnként észreveszem, hogy nyugtalan - mi lehet ennek az oka? Próbálunk úgy beszélni az óvónővel, hogy ne érezze, hogy számon kérjük őt. Aztán néha rábízzuk a gyereket egy bébiszitterre, akit ajánlottak. De nem fogom bekamerázni a lakást, hogy lássam, mi történik otthon. A szorongás azonban megmarad, és elgondolkodom, mi történne, ha valami fontosat nem mondana el a bébiszitter.

A filmben igencsak szélsőséges irányba vittem ezt a szálat, de nyilvánvalóan még radikálisabb megközelítések is lehetségesek lettek volna. Itt is ugyanazt a módszert alkalmaztam, mint a "Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-)" című alkotásomnál: megpróbáltam beleélni magamat abba a helyzetbe, amely nem az én világom. A "Remélem" esetében az online zaklató perspektíváját vizsgáltam, míg most a bébiszitter szemszögéből közelítem meg a dolgokat. Mindkét karakternek megvan a maga története és dilemmái; egyikük sem született rossz szándékkal, csupán belekerülnek egy olyan szituációba, amely teljesen megzavarja őket. A "Sünvadászatba" sok saját szociális szorongásomat és problémáimat is belevontam, így a film nemcsak a karakterek küzdelmeiről szól, hanem az én személyes tapasztalataimról is.

Természetesen! Íme néhány alternatíva a "mint például?" kifejezésre: - "Például milyen esetekben?" - "Hogyan néz ki ez konkrétan?" - "Milyen példákra gondolsz?" - "Ez alatt mit értesz pontosan?" - "Milyen konkrét dolgokra utalsz?" Ha más jellegű átfogalmazásra van szükséged, csak jelezd!

Egy házibuli-jelenet ugrik be, és eszembe jut, hogy ezekben a szituációkban sosem tudtam igazán felszabadulni. Négyszemközt jól megy a beszélgetés, de amikor sokan összegyűlnek, egy pillanat alatt elveszítem a magabiztosságomat. Emlékszem, a Filmszemle-bemutatón is így volt: ott ültem, és csak az járt a fejemben, hogy úristen, a saját filmemet vetítik, és kik nézik ezt? Ezek a példaképek itt vannak, hogy megnézzék a munkámat? Hogyan kellene reagálnom? A legszívesebben csak elbújnék valahová. Pedig amikor az ember filmet készít, pontosan azért csinálja, hogy mások is láthassák. A paradoxon mindig ott van: a vágy, hogy megmutassuk magunkat, és a félelem attól, hogy látnak.

- Eredetileg a "Bébiszitter" címmel indult a projekt, de végül úgy döntöttünk, hogy érdemes lenne új nevet választani. Mi volt az indok? A címváltoztatás lehetőséget adott arra, hogy a történet jobban tükrözze a film lényegét és hangulatát.

Felfedeztük, hogy számos Bébiszitter című film létezik, és tavaly egy különösen figyelemre méltó darab is szerepelt a fesztiválok világában. Végül úgy döntöttem, hogy a Sünvadászatot választom.

- Eszedbe jutott, hogy a cím alapján gondolhatják mesefilmnek?

- Kizárt dolog! Az a cím valami igazán meglepő dolgot sugall, ami talán felkelti az emberek érdeklődését. Az előző filmem, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod, viszont nem volt egyszerűen megjegyezhető. Azóta is mindenki csak Remélemként emlegeti, vagy a RLSM rövidítéssel.

- A bemutatója eredetileg 2024-re volt tervezve, de a Filmszemle miatt 2025-re halasztották.

Több tényező is hozzájárult ehhez a helyzethez. Mivel a film mikroköltségvetésű, az erőforrások rendelkezésre állása teljesen másképp alakult, mintha a teljes büdzsével dolgozhattunk volna. Az utómunkálatok során sokáig várakoznunk kellett, a szünetekben és az üresjáratokban tudtuk csak előrelépni a "Sünvadászat" projektet. Emellett azt is észrevettük, hogy ősszel rengeteg független film debütál. Sok esetben úgy éreztük, hogy fontos, hogy más filmeknek is megadjuk a lehetőséget, hogy érvényesüljenek, és majd eljön a mi időnk is. Segítenünk kell egymásnak, hiszen a közönségünk nagyrészt ugyanaz. Ha egy film sikerrel jár, és a nézők kedvelik, valószínűleg a mi alkotásunkat is megnézik.

Polgár Csaba sok filmed és színházi előadásod főszereplője. Mesélj arról, hogyan találtatok egymásra? Milyen körülmények között alakult ki a közös munkátok?

- Egy időben jártunk az egyetemre. Azt hiszem, ő már végzős volt, mikor engem felvettek. Pedig én vagyok az idősebb, de a filmrendező szak ötévente indult akkoriban, a színész évente. Az SZFE-n néztük a többiek vizsgaelőadásait, projektjeit, és megtetszett, ahogy játszik. Elkezdtünk együtt dolgozni, és kiderült, ez mennyire jól megy. Elég hűséges vagyok a munkatársaimhoz. Akiknél látom, értik, amit beszélek, nekem is könnyebbség, és nagyobb biztonságot jelent. Nem ő az egyetlen színész, akit többször hívtam, ott van például Rezes Judit vagy Szabó Domokos...

- És ott van Mari Dorottya is, a Sünvadászat női főszereplője, aki egyedi bájával és tehetségével varázsolja el a nézőket.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Igen, ő is szerepel a következő filmprojektemben. Van azonban olyan is, akivel csupán egyszer dolgoztam együtt, de gyakran eszembe jut, hogy milyen nagyszerű lenne újra együttműködni vele a jövőben."

- Polgár Csaba lesz márciustól az Örkény Színház művészeti vezetője. Beszéltetek arról, hogy több feladatod lenne ott? Bár filmrendezőként definiálod magad, több színházi előadást rendeztél. Például A Szex. Újra. El-t az Örkényben.

- Nem igazán szoktunk erről beszélni. A Szex. Újra. El. bemutatója után érkezett egy jelzés, hogy szívesen látnának máskor is, ami megnyugtató számomra. Nem vágyom arra, hogy a színház örvényében forogjak, bár élvezem a munkát ott. Nem érzem magam tipikus színházi alkotónak. A film az, ami igazán kitölti az életemet, és tanítok is róla. Általában saját ötletekből indulok ki, és az előadásaimat is így készítem, hasonlóan ahhoz, ahogy a filmes alkotásoknál a szerzői jogok és a személyes látásmód fontosak. Jelenleg nem látom magam abban a szerepben, hogy én legyek a következő Hamlet rendezője.

A színházi debütálás után elmondtad, hogy a következő filmed a Hajtűkanyar Autósiskola lehetne. Ez egyfajta próbának számított számodra?

- A színházban nemcsak kipróbálom a történetet, hanem találkozom a színészekkel, akik hozzáadják a tehetségüket meg az ötleteiket, és elkezdenek élővé válni az elképzelt karakterek. Ez is változtathat a forgatókönyvön. De például írás közben hallom Polgár Csaba hangját, és tudom, hogy fog majd megszólalni. Amúgy a színházi és a filmes párbeszéd nem feltétlenül más, attól függ, milyen stilizációs fokra emeljük. A Hajtűkanyar Autósiskola finanszírozásának lábra állítása amúgy egy régebb óta húzódó történet. A Sünvadászatot azért is készítettem el, mert azt gondoltam, muszáj végre forgatnom.

- A hétköznapi korrupcióról szól a Hajtűkanyar Autósiskola, elég valóságos téma.

- Mindig nagyon nehéz, ha kell egy marketingmondat, amivel el lehet adni. A Sünvadászatra is a 'túlterheltséget' használjuk, de egy csomó mindenről szól - többek között erről is. A Hajtűkanyar Autósiskola színházi változatánál volt olyan kritikus, aki számonkérte, hogy a történet nem mond eleget a korrupcióról. Nem tudom, hogy eleget mond-e, de csomó másról is szól. Két országból kaptunk támogatást a filmhez. Itthonról - természetesen - nem, viszont Csehországból és Németországból igen. De ez még nem elég, újabb pályázatokat kell keresnünk. A legoptimistább forgatókönyv szerint már 2025 telén, 2026 elején forgatjuk majd, de ez tényleg a pénzektől függ.

- A fiataloktól kaptál visszajelzést, hogy a munkáid segítették őket? Akár a színházi előadásról, a Gináról, amely a randidrogról és a kiszolgáltatottságról, a teljesítménykényszerről és az elvárásokról szól, vagy az online zaklatásra, a kamaszok problémáira összepontosító Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) -ra?

Úgy érzékelem, hogy a színház világában a fiatalok jelenléte egyre csökken, míg a nézőtér egyre inkább az idősebb generációkhoz vonzódik. Ugyanakkor a „Remélem” című film esetében itthon és külföldön is érkeztek olyan visszajelzések, amelyek szerint a nézők soha nem tapasztaltak még olyan alkotást, amely ennyire közvetlenül az ő életükről szólna. A film olyan fiatalok életét tükrözi, akik hasonló kihívásokkal néznek szembe, mint ők maguk. Különösen figyelemre méltó, hogy a film rávilágít: a modern kommunikáció – különösen a digitális eszközökön keresztül – mennyire megnehezíti az érzelmi kapcsolódást. Mivel nem látjuk a másik reakcióit, nehezen olvashatjuk ki a lelkiállapotát. Az üzenetek sokféleképpen értelmezhetők és könnyen félreérthetők. Például egy egyszerű e-mail esetében is előfordulhat, hogy a címzett nem érzékeli a szándékot, ha a válaszom túl tömör vagy célratörő. Előfordulhat, hogy az időhiány miatt nem tudom kifejezni a baráti gesztusokat, és ezáltal a másik fél sértve érzi magát, noha nem állt szándékomban bántani. Ilyen helyzetek gyakran bonyodalmakhoz vezetnek a kommunikációban.