Szén-monoxid mérgezés állhatott a tragikus esemény hátterében Hajdúböszörményben.


A szellőztetés ellenére a mérgező gáz koncentrációja továbbra is rendkívül magas maradt.

Vélhetően szén-monoxid-mérgezésben elhunyt ember holttestét találták meg vasárnap Hajdúböszörményben - közölte egy, lapunknak is megküldött tájékoztatásában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A Zelemér utcai házhoz tűzoltói segítségkérés érkezett, mivel az ott élő személy hosszabb ideje nem adott magáról életjelet. A nyolcvan négyzetméteres ingatlanban a tűzoltók rátaláltak az illetőre, de sajnos már nem tudtak segíteni rajta. A ház egyik szobájában üzemelő sziesztakályha mellett a tűzoltók a szellőztetés után is magas szén-monoxid szintet mértek. A szén-monoxid-mérgezés lehetősége nem zárható ki, de a pontos körülményeket a katasztrófavédelem jelenleg is vizsgálja.

Egy köbméter gáz tökéletes elégéséhez mintegy tíz köbméter levegőre van szükség, ezért fontos a megfelelő levegő-utánpótlás, hogy a tragédiák elkerülhetők legyenek. Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket, és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.

Related posts