Szigeti Antal atya kedvező első benyomásokat szerzett az új pápáról.

Krisztus új földi helytartója, XIV. Leó néven lép a történelem színpadára; Robert Francis Prevost bíboros csütörtök este köszöntötte először a hívő közösséget. Szigeti Antal békéscsabai plébánostól érdeklődtünk, miként fogadta az új pápa megválasztásának hírét, és milyen véleménye van az új vezető személyéről.
A bíborosi konklávé mindössze két nap alatt döntött Robert Francis Prevost bíboros pápává választásáról, Ferenc pápa húsvéthétfői halálát követően. Az új pápa, XIV. Leó megválasztásának kapcsán Szigeti Antalt, a Békéscsabai Páduai Szent Antal Társszékesegyház plébánosát kérdeztük. Szigeti atya elmondta, hogy a bíboros életéről és tevékenységéről még nem áll rendelkezésre sok információ, így az eddigi tapasztalatai és az első benyomásai alapján tud csak véleményt formálni.
Szigeti Antal szívből jövő imákat mondott az új pápa megválasztása érdekében.
Sok-sok imádság és fohász előzte meg a választását, és úgy tűnik, hogy az égiek meghallgatták kéréseinket. Az első benyomásom kedvező, és úgy érzem, hogy a Szentlélek is szerepet játszott abban, hogy Robert Francis Prevost kerülhetett Krisztus földi helytartói szerepébe. Reméljük, hogy nemcsak a katolikus közösség körében nyer el megbecsülést, hanem - ahogyan elődje, Ferenc pápa is - széles körben, a társadalom minden rétegében tiszteletnek örvend majd. XIV. Leó szimpatikus, Ágoston-rendi szerzetes volt, aki Peruban is végezte missziós tevékenységét. Egykori osztálytársa így nyilatkozott róla: olyan személy, akiről nem lehet rosszat mondani. Csendes, megfontolt és rendkívül művelt. Bízunk benne, hogy ez a jellemzői megmaradnak és továbbra is így él majd - osztotta meg véleményét Szigeti Antal.