Valóban Heléna volt a felelős a trójai háború kitöréséért, vagy csupán a sors áldozataként bűnbakként szerepelt a történetben?

Heléna részvétele a trójai háborúban régóta foglalkoztatja a tudósokat és a történészeket, már Homérosz óta. Az ő szerepe nem csupán a háború kirobbanásához vezetett, hanem számos kérdést is felvetett, amelyek a mítosz mélyebb megértésére ösztönöznek. Most itt az idő, hogy alaposabban megvizsgáljuk ezt a legendás történetet, és feltárjuk a mögöttes jelentéseket.

A Trója mítosza az emberi kultúra egyik legrégibb és leglenyűgözőbb története, amely évszázadok óta foglalkoztatja a képzeletet. Wolfgang Petersen 2004-es hollywoodi eposza, a Trója című film, friss impulzust adott ennek a klasszikus történetnek, új nézőközönséget vonzva a régi mesék világába. A film Homérosz híres Iliászának szabad feldolgozása, amely a trójai háború kulcsfontosságú eseményeit mutatja be, a hősiesség, a szerelem és a tragédia bonyolult szövevényében.

Ez a történet tele van bátor harcosokkal – Akhilleusz, Hektor, Patroklosz – olyan férfiakkal, akik a csatatéren mindenki más fölé emelkednek. A bátorságuk jutalma az örök dicsőség, amit Homérosz "kleosz"-nak nevezett. De nem mindenki érdemli meg ezt a magasztos hírnevet. A mese kezdete felé Parisz, Trója hercege, szenvedélyesen beleszeret Helénába, a spártai királynőbe, aki Menelaosz, a spártai király felesége. A fiatal szerelmesek titokban elmenekülnek Trójába, ahol Priamosz, a bölcs uralkodó, óvatosan fogadja őket, tudva, hogy a döntésük következményei messze meghaladják a személyes vágyakat.

Ahogy a cselekmény kibontakozik, Heléna továbbra is Trójában marad, miközben a különböző görög királyságok követelik, hogy térjen vissza Menelaoszhoz. Pariszhoz fűződő házasságtörő kapcsolatának kimenetelét aligha kell megismételnünk: egy tízéves háborúval és Trója városának megsemmisítésével végződött. Helénának egy ilyen jelentős konfliktusban való részvételének kérdése egyértelműen nehéz kérdéseket vet fel Homérosz kora óta. Az Iliász című eposzban a háború oka nem egyértelmű.

Homérosz műveiben nem találunk egyszerű válaszokat arra, miért fogtak a görögök bele egy ilyen hosszú és véres háborúba. Heléna, a konfliktus középpontjában álló figura, többször is elismeri, hogy része van a háború kirobbanásában, ám más szereplők, mint például Priam, nem hajlandók őt hibáztatni. A történet során a görög istenek, akiket azzal vádolnak, hogy manipulálták a helyzetet és előidézték a konfliktust, valamint Paris trójai herceg is a felelősség terhe alatt állnak.

A későbbi görög történelem során sok szerző különböző módon válaszolt Heléna háborúban játszott szerepének kérdésére. Görögország egyes részein például istennőként tisztelték.

Valójában a korai történetek rendkívül homályosak, de a költő, Stesichorus, aki Kr.e. 600 körül élt, állítólag rágalmazta Helénát - és ezt követően megvakult. A történet szerint visszanyerte látását, miután tagadta, hogy Heléna valaha is Trójába ment volna. Ehelyett meglehetősen színesen azt sugallta, hogy Heléna "fantomja" szökött oda.

Körülbelül másfél évszázaddal később Halikarnasszoszi Hérodotosz, akit gyakran a "történelem atyjaként" emlegetnek, különös figyelmet szentelt Heléna szerepének a trójai háborúban. Egy, a perzsák által besúgónak tekintett személy idézésével próbálta alátámasztani a görög állítások gyengeségeit, és ezzel jelezni, hogy az akkori nagyhatalmak számára szokatlan döntés volt háborút indítani egy nő miatt, ahelyett, hogy más módszereket választottak volna a konfliktus kezelésére.

A forrás szerint:

Ázsia népei nem foglalkoztak a női rablással, ám a görögök, Heléna iránti vonzalommal, hatalmas sereget toboroztak. Ezt követően megérkeztek Ázsiába, és romba döntötték Priamosz hatalmát.

Heléna ábrázolása az ókor után is számos helyen megjelenik. Például az Erzsébet-korabeli színpadon Christopher Marlowe Doktor Faustus című művében (1604) így említik: "az arc, amely ezer hajót indított el". Ez a kifejezés jól szemlélteti Heléna mítikus vonzerejét és hatását a történelem során.

Shakespeare Troilus és Cressida (1602 körül) című művében pedig egy hitvány dögunalmas nőnek képzelik el, aki teljes mértékben felelős a görög életek elvesztéséért. Valóban, a görög parancsnok, Diomédész kijelenti: "Minden skrupulusért / szennyezett dög súlyáért / egy trójait öltek meg."

Ahogy ezek az esetek is világosan mutatják, Heléna irigylésre méltó státusza háborús uszítóként jelentős hatással van Homérosz történetének későbbi értelmezésére. Dante Gabriel Rossetti 1863-ban készült festménye, a Trójai Heléna, egy figyelemre méltó példát kínál erre a jelenségre. A műalkotás szempontjából a Helénáról kialakított kép középpontjában egy rendkívül gyönyörű halandó áll. Aranyszőke haja és gondosan megkomponált ruházata kiemeli vonzerejét.

Ha alaposabban szemügyre vesszük a képet, észre fogjuk venni, hogy Heléna bal arca lila árnyalatot öltött. Lehetséges, hogy ez a bántalmazó kapcsolat szimbolikus kifejeződése új "férjével", Parisszal? Rossetti üzenete arra utal, hogy Parisz erőszakkal rabolta el menyasszonyát, sőt, akár meg is ütötte őt?

Helénét egy lángoló város előtt ábrázolják, ahol egy fáklyára mutat, amely szikrázó fényével a pusztulást idézi. Mintha azt sugallná, hogy ő a tűzvész okozója. A festmény hátoldalán pedig egy elítélő verssor olvasható Aiszkhülosz Agamemnon című tragédiájából: "Trójai Heléna, hajóromboló, emberromboló, városok pusztítója." E szavak súlya hangsúlyozza a mitológiai figura felelősségét a háború és a szenvedés elindításában.

Fontos szem előtt tartani, hogy Helénére nem csupán bűnös és pusztító erőként tekintenek.

Nézzük meg például Derek Walcott Karib-tengeri Helénéjét, amely az 1990-es Omeros című versében bontakozik ki. Walcott története a migrációról Homérosz klasszikus művének merész újraértelmezése, ami friss nézőpontot kínál az ikonikus női figura körül. Heléna már nem csupán a trójai háború kiváltója; „Ő nem volt ok vagy felhő, csupán egy név/egy helyi csoda.” Ezzel Walcott egy új dimenziót ad a mitikus alakhoz, bemutatva, hogy a történetek és identitások hogyan formálódnak át a kulturális kontextusok tükrében.

Az Iliász óta Heléné alakja javarészt árnyékos fényben tűnik fel a történelem lapjain. A Trója című film is jól érzékelteti, hogy a trójai háború kirobbanása a gyönyörű nő és a herceg szenvedélyes románcának következménye volt, amely sokkal inkább egy tragikus sorsot indított el, mintsem a szerelem diadalát hirdette volna.

Ez természetesen beleillik egy sokkal szélesebb történelmi képbe, amelyben a nőket és testüket olyan figuraként használták fel, amelyen keresztül olyan kérdéseket tárnak fel, mint a háborúskodás, az erőszak és a kísértés. Bizonyos szempontból ő egy másik Éva, egy kísértő, aki félrevezette a kor nagy embereit, és felgyújtotta a Közel-Keletet.

Ennek a jelenségnek a története során számos visszhangja volt – kezdve a középkori boszorkányüldözések vádjaitól és az áldozatok máglyára küldésétől, egészen napjaink francia burkini-tilalmáról folytatott heves vitákig. Valójában ez utóbbi csupán egy újabb figyelemfelkeltő példája annak, hogy a társadalom továbbra is kézben tartja a nők testét, és fenntartja az elnyomott nőkről alkotott torz képeket.

Ha elfogadjuk Heléna narratíváját és a vérontásban betöltött szerepét, akkor elveszítjük azt a lehetőséget, hogy gazdagabb vizsgálódási irányokat fedezzünk fel. A trójai Heléna története arra a fontos kérdésre irányítja a figyelmet, hogy miért éppen a nők válnak gyakran bűnbakká háborúk, válságok és jelentős politikai átalakulások során.

Csak akkor szabadulhatunk meg attól a dilemmától, hogy vajon Heléna volt-e a felelős a trójai háború kitöréséért, ha mélyebben elmerülünk abban, hogy a fegyverrel küzdő férfiak milyen szerepet játszottak ebben a történetben.