A perköltségek átalakulnak: az illetékek módosításának következtében a kedvezmények mostantól az érintettek javára válhatnak.
A kis értékű peres ügyekben részt vevők kedvező helyzetbe kerülnek: az ő esetükben csökken a perilleték mértéke. Ugyanakkor lesznek olyanok is, akiknek az Országgyűlés által jóváhagyott törvénymódosítások után majdnem háromszoros összeget kell kifizetniük.
Elfogadta az Országgyűlés az "adósaláta" értelmében módosul a a polgári peres eljárások megindításakor fizetendő illeték számítása. A kisértékű perek megindítása olcsóbbá válik, a nagyértékűeké azonban akár jelentősen is megdrágulhat - számolt be róla a Jogászvilág.hu.
A jelenlegi jogi szabályozás értelmében a felperesnek a per megindításakor a pertárgyérték 6%-ának megfelelő illetéket kell megfizetnie. Korábban azonban létezett egy korlát: függetlenül attól, hogy a jogvita akár milliárdos értékeket is érintett, az illeték maximum 1,5 millió forint lehetett. A legújabb módosítások viszont egy nyolc sávból álló rendszert vezetnek be, amely a százalékos alapú kalkuláció helyett működik, és megszünteti az illetékekre vonatkozó felső határt is.
A cikk többek között egy 10 millió forintos pert említ, amely jól szemlélteti a változások mértékét. Jelenleg egy ilyen per megindítása 600.000 forint illetéket igényel, ám a tervezett módosítás után ez az összeg 489.500 forintra csökkenne. Továbbá, a cikk részletesen bemutatja, hogyan alakul a fizetendő illeték magasabb értékű perek esetén.
"Példaként: 100 millió forintos pertárgyérték esetén jelenleg az illetékmaximumot, azaz 1,5 millió forintot kell megfizetni. A módosítást követően azonban az illeték már 4.039.500 forintra ugrik - és ez még csak a bíróság eljárásáért fizetendő összeg. Erre rájönnek a bizonyítás és az eljárás egyéb költségei (pl. fordítás), az ügyvédi munkadíjak, valamint az esetleges jogorvoslatok költségei. Fontos, hogy a módosítás nem feltétlenül csak a felpereseket érinti, hiszen végső soron továbbra is a pervesztes fél állja a költségeket, így az eljárási illetéket is" - ismerteti Szilas Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szenior ügyvédje, aki úgy véli,
A módosítások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a választottbírósági eljárások, sőt, akár a mediáció is vonzóbbá váljon.
A 250 millió forintnál nem nagyobb értékű, lakásokat érintő perek esetében is módosul majd a befizetendő illeték összege, itt a sávos rendszer szerinti illetéknek maximum a fele fizetendő.
A jogorvoslati illetékek terén nem várhatóak változások; az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezés esetén a pereskedőknek továbbra is legfeljebb 2,5 millió forintot kell megfizetniük. A felülvizsgálat során pedig a legnagyobb összeg, amit ki kell csengetni, 3,5 millió forint lesz. A választottbírósági eljárás kezdeményezésekor szintén nem módosul a választottbírósági díj, amely az eljárási érték 1%-a, de maximum 250.000 forintot fog jelenteni.