Veréb Tamás: "Már a nagy napunk részleteit is elkezdtük megálmodni" Ahogy a napfény lassan beragyogja a szobát, Tamás mosolya is egyre szélesebb lesz. A szívét elfogó izgalommal mesél arról, hogy nemcsak a jelen, hanem a jövő is tele van boldog pillanato

A reflektorfényben mozog, mégis titokzatos aurával veszi körül magát. Legutóbb a Best magazin hasábjain osztott meg velünk betekintést életének rejtett részleteibe.

Indítsuk a beszélgetést egy kis ismerkedéssel! Amikor Miskolcról érkezett, nem volt benne egy cseppnyi félelem sem a jövőt illetően: sem az, hogy hol talál majd otthonra, sem az, hogy mivel tölti majd a napjait, sem pedig az, hogy milyen irányt vesz az élete.

Veréb Tamás: Dehogyisnem. Hosszú időn keresztül barátoknál és ismerősöknél húztam meg magam, a bőröndöm volt az otthonom. Az igazi fordulópont akkor következett be, amikor megkaptam az első komoly munkámat az Operettszínházban, az Elfújta a szél című musicalben. Ekkor végre lehetőségem nyílt albérletet bérelni. A Keleti pályaudvar és a Blaha Lujza tér között találtam egy kis kuckót, hiszen a Miskolcra való hazautazásaim sűrűn, két-három naponta zajlottak.

Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Hiányzik a hazai táj? Vagy talán a jól megszokott otthoni légkör? Az otthon melege és a szeretet mindig ott lapul a szívünkben."

V. T.: Részben igen, az elszakadás nem volt könnyű, különösen, hogy a Zeneművészeti Egyetem ének szakára jártam. Olyan sűrű és kimerítő időszak köszöntött rám, hogy reggelente korán keltem, éjszakákon át dolgoztam, és a napjaimat próbák, tanulás és előadások töltötték ki. Mindeközben folyamatosan ott csengtek a fülemben a szüleim szavai. Amikor megtudták, hogy énekes szeretnék lenni, azt mondták: "Kisfiam, a mi családunkban eddig nem volt művész, de ennek ellenére teljes szívvel támogatunk. Látjuk, hogy tehetséged van, de arra kérünk, mindig arra törekedj, hogy a legjobbak között legyél."

A Sztárban Sztárban hamar kiderült, teljesítette szülei kívánságát. A dicsőség, az ismertség megváltoztatta a személyiségét?

V. T.: Egy ilyen sikert követően könnyen elragadhat minket a hírnév szele, de én nem hagytam, hogy eluralkodjon rajtam. Például, amikor a lottózóban sorban álltam, és egy méterre tőlem egy hölgy hangosan azt mondta a párjának: "Te, ezt most megérted, igaz?" Mondtam neki: "Igen, csókolom, itt vagyok!" Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok sorozata számtalanszor megismétlődött, de úgy érzem, sikerült jól kezelni őket. Az járt a fejemben, hogy ha most nem tudok emberi maradni, akkor soha többé nem leszek az. Amikor először, majd másodszor is továbbjutottam a Sztárban Sztárban, otthon ültem az ágy szélén, abban a kis albérletben, ami nem volt éppen a legkényelmesebb, és csak annyit mondogattam magamnak: "Hú, itt szeretnek az emberek!" A győzelem pedig valóban a megvalósulás pillanata volt számomra. Igen, van értelme részt venni egy televíziós show-műsorban!

Egy újabb nagy megmérettetés előtt áll, a Duda Éva Társulattal bemutatják a Hair című film alapján készült koncertshow-t. A jól ismert világslágereket énekli majd.

Tinédzser koromban találkoztam először a filmmel, és azóta is mély hatással van rám. Később Földessy Margit színitanodájában lehetőségem nyílt eljátszani Berger szerepét a Hair musicalben, ami különösen közel áll a szívemhez. A történet a vietnámi háború idején játszódik, és olyan fontos témákat érint, mint a szabadság, a béke, a szerelem, a barátság, a drogok hatása és a zene varázsa. Békeszerető emberként, pacifista nézőpontból hiszek abban, hogy a világ lehetne jobb, szabadabb és békésebb. A nyakamban lévő medál, amely egy szabadságot szimbolizáló sasmadarat ábrázol, ennek a hitnek a megtestesítője számomra. Úgy vélem, hogy az embereknek meg kellene tanulniuk jobban szeretniük egymást – a családjukat, az utca embereit, a kollégáikat. Igen, tudom, hogy ez naiv elképzelés, de néha jó elmerengeni azon, hogy egy ilyen világban is élhetünk. Tartsunk hát ki a szeretet és a megértés mellett, mert talán ez az egyetlen út a valódi békéhez.

A hivatásáról szívesen oszt meg részleteket, míg a magánéletének titkai szigorúan zárva maradnak...

V. T.: Essünk túl rajta, nincs benne semmi titok. Fiatalon, 25 évesen nősültem, akkor ez jó ötletnek tűnt, de sem én, sem a feleségem, Szandi nem voltunk érettek erre házasságra. Én például nem voltam kész arra, amire, mondjuk, most már készen állok. Anno azt gondoltam, minden házasság olyan jó, mint a szüleimé, anya és apa a mai napig szerelemmel szeretik egymást, békében, harmóniában élnek, én pedig valami hasonlóra vágytam. Játszottam például a Szegedi Szabadtéri Színpadon, irigykedve nézem, amikor velem egyidős kollégámhoz odafutott a két-három éves kisfia, kislánya, és azt kiabálta, "apa, apa!" Erre vágytam én is, azt gondoltam, én is kész vagyok erre, de nem voltam rá kész. Egy év után válás lett a házasságom vége. Annak ellenére, hogy fiatal voltam, csalódtam magamban, kudarcként éltem meg, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani. Mindig az járt a fejemben, miért nem tudtam okosabb lenni, miért nem láttam előre, mi lesz ebből a házasságból.

Most már készen áll egy új, életre szóló kapcsolatra?

V. T.: Mi a véleményed arról, hogy megnősülj és családot alapíts? Igen, határozottan. A Viviennel való kapcsolatunk sokkal harmonikusabb, érettebb, őszintébb és nyitottabb, mint azt valaha is elképzeltem magamnak. Azelőtt, hogy közelebb kerültünk volna egymáshoz, éppen anyukámnak mondtam, hogy bárki lehet a feleségem, csak énekes vagy színésznő ne legyen. Aztán belépett az életembe Vivien, és hálás vagyok érte, mert teljesen megcáfolta az előítéleteimet. Ő egy igazi nagybetűs nő, akire nem mint színésznőre, hanem mint az életem partnerére tekintek. Ezt a döntésemmel is megerősítettem, mivel januárban megkértem a kezét. Igent mondott, és már elkezdtük tervezni az esküvőnket is.