Eredetileg mintalakótelepnek szánták, azonban a városközpont épületei fölött az idő múlása nyomot hagyott.

A szálloda- és fürdőkomplexum befejezetlen állapotban, mint egy elhagyatott álom, harcol a fennmaradásért.

A hazai lakótelep-építési hullám közepette, számos külföldi példa ismeretében, hiánypótló módon egy élő, pezsgő városközpontot vázolt fel Zilahy István és Bada József Kelenföldön. A nagy nehézségek árán elkészült többfunkciós központ azonban nehéz örökséget jelent a mai döntéshozók számára. Mi lesz veled Kelenföldi városközpont?

"Kétmilliárd forint -- 220 mázsa. Elszállításához éppen két vagonra lenne szükség. A kelenföldi lakótelepre ezt a kétvagonnyi pénzt költi az állam, hiszen a következő öt év során elkészül az utolsó ház, az utolsó üzlet is és a 140 hektárnyi területen a 8700-ik lakás" - adott helyzetjelentést a javában épülő Kelenföldi lakótelep előrehaladásáról a Magyar Hírlap gazdasági rovatának tudósítója 1969 októberében, az első kapavágástól számított ötödik évben. A köznyelvben csak Bíbic-telepnek nevezett korábbi nyomorúságos terület felszámolásához 1960-ban kezdtek hozzá, hogy a helyén, lényegében a Lágymányosi lakótelep folytatásaként egy új dél-budai lakónegyedet és városi alközpontot létesítsenek.

Ahogy a Kelenföldi pályaudvar környékének történetét bemutató, négy évvel ezelőtti cikkünkben már említettük, a korábbi gyümölcsös- és szőlőligetekkel tarkított, valamint néhány jelentősebb keserűvízforrással is ellátott vidéken a 19. század második felében még csak elszórtan állt egy-egy tanya vagy présház. A "bársonygyeppel borított" terület gyökeres megváltozását a vasút megjelenése hozta magával, amely először csak a Budai állomásra (mai Déli pályaudvar) tartó vágányok kiépítésével indult el, majd az 1877-ben átadott Összekötő vasúti híddal és az 1880-as években kialakuló egyre nagyobb vágányhálózatot kirajzoló kelenföldi elágazással vált végérvényessé.

A vasútvonal által határozottan kettévágott terület keleti fele ekkoriban azonban még lényegesen kevésbé volt kiépítve, mint a híd pesti oldalának egyre terjedő iparnegyede; éppen ezért a 19-20. század fordulóján számos beépítési terv született részben a Dunától elnyert Lágymányos, valamint Kelenföld kialakítására. Első lépésben a Duna felé tartó vasúti ággal párhuzamosan főútvonal épült 1920-ban, eleinte Átlós út névvel, amely később a Horthy Miklós út, majd a mai Bartók Béla út külső része lett.

Az évtized folyamán a környéken kertváros jellegű beépítési folyamat kezdődött, ezzel indítva el az urbanizációt. Az eredetileg 1861-ben megnyílt, majd 1884-ben átadott, immár első osztályú típusépületként megépült Kelenföldi pályaudvar - a mára teljes pusztulásnak indult klasszikus állomásépület jövőjét jelenleg a teljes bizonytalanság övezi - előterében a 20. század első éveiben megjelent a villamos, majd a szerelvények számára kocsiszínt is létesítettek.

A század első felében, a főutak közötti mocsaras tájakon egy különleges építkezési mozgalom indult el. Tisztviselők, ipari munkások és kereskedők egyfajta közösségi szellemmel fogtak bele, hogy kis összegű megtakarításaikat a vízzel borított, csupán a bíbicek és más gázló madarak által megközelíthető telkekbe fektessék. Ezzel párhuzamosan sokan építési kölcsönöket is igénybe vettek, ezzel megterhelve már amúgy is gyenge gazdasági helyzetüket.

A szerény építmények körüli infrastruktúra teljes hiánya különösen szembetűnő volt. Az ingatlanok között kanyargó "útvonalak" burkolat nélkül maradtak, esőzések idején pedig az egész terület sártengerré változott, ami komoly kihívások elé állította a helyi lakosokat. Számtalan esetben nehezen tudtak eljutni a város központjába és a munkahelyeikhez, ahol a villamosvonalak várták őket. A gyenge minőségű, könnyen átnedvesedő házakból álló nyomornegyed már az 1930-as évektől kezdve a sajtó figyelmének középpontjába került, hiszen a környéken élő 3-4 ezer ember között a kedvezőtlen lakhatási körülmények következtében rendkívül magas volt a megbetegedések aránya.

A Bíbic-telep sorsa már az 1930-as évek óta rendszeresen napirenden volt, azonban a tényleges felszámolásról csak 1960-ban született döntés. Ezt követően, 1961-ben elkészítették a terület rendezési tervét, amelyet az illetékes hatóságok végül jóváhagytak. Az új városrész létrehozásához a korabeli innovációnak számító nagypaneles technológia alkalmazását tervezték, amelynek elemeit az Óbudai Házgyárban, a Szovjetunióból származó módszerekkel kezdték el gyártani 1966-ban.

A dinamikus fejlődésnek induló városrész két fő tengelye az Etele (akkor még Szakasits Árpád) és a Tétényi út, melyek négy különböző építési területre osztják a lakótelep területét. Az akkori peremvidéken megvalósuló új negyed célja, hogy közel 30 ezer lakónak otthont adjon, miközben a tervezés során már figyelembe vették, hogy a környék ne csupán egy alvóváros legyen, hanem egy olyan térség alakuljon ki, amelyet nappali élet pezsgése jellemez. Dr. Fekete Ede, a Lakóterv igazgatóhelyettese 1969-ben így fogalmazott az új városrész megálmodóiként:

A József Attila telep építése során szerzett tapasztalataink alapján egy új lakónegyed megtervezése és kivitelezése sokkal alaposabb megközelítést igényel. A múlt tanulságai rávilágítottak arra, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közösségi igényeket! Az eredeti elképzelések között szerepelt egy kereskedelmi, szolgáltató és kulturális központ létrehozása, de sajnos ezek az álmok csak papíron maradtak. A valós igények azonban sürgettek, így a szükséges szolgáltatások, mint például üzletek és óvodák, szétszórva, ad hoc módon épültek fel, míg a tervezett központ területe parlagon hever. Kelenföldön viszont nem ismételjük meg ezt a hibát. Itt egy élénk és vonzó központot hozunk létre, ahol a passzázsos üzletek, áruházak és éttermek mellett modern irodaházak és kutatóintézetek is helyet kapnak. A jövőben szállodával és klubbal is bővítjük a kínálatot, hogy valóban egy közösségi életet támogató, sokszínű tér jöhessen létre.

A tervekben szereplő grandiózus víziók végül csupán részben, sok nehézség és késlekedés után valósultak meg. A kelenföldiek, ha a korabeli sajtóra bízzák magukat, mégis szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen legalább egy nagyobb alapterületű élelmiszeráruház épült a környéken – bár az eredeti elképzelések szerint ennek a mérete szinte duplája lett volna. Ekkoriban azonban Óbuda, Zugló és Újpest lakásfejlesztéseit nem követték a szükséges infrastrukturális és szolgáltató beruházások, így sok helyen hiányzott a megfelelő támogatás a növekvő lakosság számára.

Kelenföldön mintát kívántak mutatni azzal, hogy a lakótelep ne csak alvóváros legyen, hanem elérhető kereskedelmi egységekkel, közösségi helyszínekkel kívánták élővé tenni. Az ezen elképzelés mentén létrejövő városközpont helyszínénül a telepet két irányba metsző tengely találkozását, az Etele és a Tétényi út kereszteződését jelölték ki.

A központ megalkotásának feladatával Zilahy István és Bada József lettek megbízva, akik egy igazi, élő közösségi teret álmodtak meg. Az elképzelésükben helyet kapott a kereskedelem, a piac, a szórakozás, a közművelődés, a mozi és a zöldterületek harmonikus együttélése. A kétszintes üzletházban olyan kisüzletek és szolgáltatások várják a látogatókat, amelyek a méretes lakótelep lakóinak minden igényét kielégítik. Legyen szó cipő- vagy háztartási gépek javításáról, tisztítószolgáltatásokról, kölcsönzőkről vagy akár szabókról és fényképészekről, mindez egy helyen elérhetővé válik. Az épülethez egy élelmiszeráruház is kapcsolódik, amely mögött egy piaccal bővül a kínálat. Zilahy István szavait idézve az Építészfórumon: „…ez a tér nem csupán egy bolt, hanem a közösség szíve…”

Azoknak, akik nem akarják idejüket főzéssel tölteni, étteremeszpresszót, szórakoztató kombinátot terveztünk széles terasszal. A terasz a városközpontot átszelő sétálóútra néz, ahol nincs gépjárműforgalom (...) A korzó, a nálunk szokásos "társasági élet" egyik központja lesz. A telepcentrum másik fő épületeként elhelyezett 600 személyes filmszínház az első lesz Budapesten, amelyet már eredetileg panoráma filmvetítésekre terveztünk.

Bár a hazai környezetben úttörőnek számító tervek már az 1960-as évek végén, a lakótelepek fejlesztésének időszakában megszülettek, a megvalósításuk sajnos jelentősen elmaradt a lakások átadásától. A Fővárosi Tanács 1971-ben már foglalkozott a folyamatban lévő lakótelepekhez kapcsolódó szolgáltatások hiányosságaival, azonban a valódi előrelépésre még egy ideig várni kellett.

A tervek folyamatosan módosultak: az élelmiszeráruház a lakosságszámhoz kalibrált, eredetileg 12 ezer négyzetméteres mérete 7 ezer négyzetméterre zsugorodott. 1973-ban ugyan még nem kezdődtek el az építkezések, de akkor már a kész komplexum két évvel későbbi megnyitásával számoltak. Végül 1975-től kezdve, lépésről lépésre adták át a városközpont elemeit, elsőként az élelmiszeráruházat - ezzel kialakítva az új, Vahot utcát -, majd 1977-ben elkészült a Topáz étterem, bisztró és eszpresszó, amelynek belsőépítészeti kialakításában Rajk László is közreműködött.

1979-ben nyitotta meg kapuit a Budapesti Művelődési Központ és Könyvtár, amely a főváros első olyan művelődési komplexuma volt, amely színházteremmel és klubszobákkal rendelkezett. Ez a központ nem csupán kulturális események helyszíne volt, hanem módszertani központként is funkcionált, segítve a helyi közösségeket. A könyvtár, amely a megnyitásakor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár legnagyobb fiókjának és gyerekkönyvtárának számított, jelentős szerepet játszott a tudás terjesztésében és a fiatalok olvasási szokásainak formálásában.

Az egykor Etele moziként ismert, 400 fős vetítőterem története egyértelműen a változások jegyében telt. Eredetileg már jóval korábban tervezték az átadást, ám a források csökkenése miatt számos alkalommal módosították az időpontokat. Az 2000-ig még a mozi világát szolgáló épület mára teljesen átalakult: multifunkcionális rendezvényhelyszínné vált, ahol a régi filmes élmények helyét új lehetőségek foglalták el. Az épület részei között hangulatos, fedett sétálóutcák jöttek létre, és a két szintet különböző helyeken elhelyezett lépcsők kötik össze, így a látogatók könnyedén felfedezhetik a teret.

Ezen kívül az Etele úton, a Kelenföld vasútállomás felé egy új irodaház épült, amely többek között az MTA igényeit is szolgálja. Emellett megkezdődött a Bikás park néven ismert zöldterület fejlesztése is, amely a város zöldfelületeinek gazdagítását célozza.

A tervezett közpark mintegy négy hektár terület kétharmadán fog megvalósulni, amelyhez körülbelül 30 millió forint értékű beruházás szükséges. A parkot két ütemben fogják átadni: először a Bártfai utcai oldalát várhatóan a jövő év végén, majd a belső részt, amelynek átadása 1981-re van ütemezve. A helyi közösség aktívan részt vesz a munkálatokban; a környék több üzemének munkatársai társadalmi munkában vállalták a játszóterekhez szükséges vasszerkezetek, mászókák és hinták elkészítését, összesen közel 300 ezer forint értékben. Emellett sokan segítenek a parkosítási feladatokban is. A projekt remek lehetőséget teremt a szabadidő eltöltésére fiatalok és idősek számára egyaránt: a tervek között szerepel rönkvár, napozótér, szánkózó domb, sportpályák, pihenőhelyek és egy KRESZ-park is. Végül, egy örömhír: "Fűre lépni szabad"! (Népszava, 1978. július 9.)

A kelenföldi térség városközpontjának egyértelműen a Tétényi és az Etele kereszteződését jelölték ki, de további alközpontok is létesültek: például szintén komoly alapterületű szolgáltatóház, élelmiszeráruház, étterem- és bisztrókomplexum nyílt az Andor utca és a Fehérvári út sarkán.

A lakótelep közlekedési rendszerét kezdetben a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton közlekedő villamosvonal biztosította, azonban az építkezések előrehaladtával új autóbuszjáratok indítását tervezték az Etele és a Tétényi úton. Ekkor a 7-es buszcsalád járatai és betétjáratai is átalakuláson mentek keresztül, így Kelenföldet egyre jobban behálózták, közvetlen összeköttetést teremtve a belvárossal. A közlekedési helyzet javulásában jelentős szerepet játszott a 4-es metró Bikás park állomásának megnyitása, amit később az 1-es villamos bevezetése követett, ezek együtt jelentős előrelépést jelentettek a közlekedés szempontjából.

Ezek a fejlesztések kétségtelenül hasznosak és jelentős hatással bírnak, azonban a városközpont épületegyüttese felett az idő vasfoga már erőteljesen éreztette hatását. Bár az üzlethelyiségek többsége továbbra is különféle funkciókat töltött be és szolgálta a környék lakóit, a 70-es években emelt könnyűszerkezetes épület állapota drámai romlásnak indult. "A vasszerkezetek elkezdtek korrodálni, az esővíz mindenhol befolyik, a faburkolatok pedig tönkrementek" (ujbuda.hu).

A kerület határozott szándéka, hogy a szolgáltatóközpont a terveknek megfelelően, megújult formában folytassa működését. Azonban fontos megjegyezni, hogy az ingatlan túlnyomó részének tulajdonjoga nem a kerületet, hanem a fővárost illeti meg. A főváros pedig a terület egyre növekvő befektetési potenciálját szeretné kihasználni. A közeli metróállomás és az Etele tér fejlődése új lehetőségeket kínál a Bikás park környékén is, ráadásul a Vahot utca lakóházakkal való beépítése is elkezdődött, ami tovább növeli a térség vonzerejét.

A jelenlegi épületegyüttes elhasználódott állapota miatt bontásra kerülhet, helyette pedig egy új komplexum megvalósítására írtak ki tervpályázatot. Azonban a bemutatott tervek nem nyerték el sem a kerület vezetésének, sem a helyi közösségnek a tetszését, így a civilek egy petíciót indítottak az épületegyüttes megóvása és felújítása érdekében.

Azzal érveltek, hogy a terület túlzott beépítése, akár egy magasház, akár szálloda vagy új lakópart kialakítása "infrastrukturális katasztrófát okozott volna" az amúgy is zsúfolt környezetben. Ugyanakkor azt is belátják, hogy a meglévő mutatók fenntartásával valószínűleg nem találnak olyan befektetőt, aki hajlandó lenne az épület felújítására és üzemeltetésére.

A kerület vezetősége határozottan támogatja a civil kezdeményezéseket, amelyek célja, hogy a városközpont fejlesztése kizárólag a helyi lakosok igényei és véleménye alapján valósuljon meg. Az elképzelések között fontos szempont, hogy a korszerűsítés felújítással történjen, elkerülve az újraépítést. Figyelembe véve a korábban beérkezett, akár kilenc emeletes építkezésekre vonatkozó terveket, a kerületi képviselőtestület végül elrendelte a városközpont területén a változtatási tilalmat, és kezdeményezte alternatív tervek kidolgozását.

Továbbra sem világos azonban, hogy végül miként oldódik meg ez a lassan egy évtizede nyúló vita: megmenekül-e, és ha igen, milyen formában a Kelenföldi városközpont épületegyüttese.

Az építmény építészettörténeti jelentősége és a helyiek számára fontos szerepe azonban több, akár leendő tervező fantáziáját is megmozgatta. Az Építészfórum 2023-ban mutatta be például Formanek Liza MÉD-re is jelölt diplomamunkáját, aki - megőrizve Zilahy István és Bada József szellemiségét - valódi fórumként revitalizálná a megújulásra váró, sokak által használt városközpontot.